Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-08 / 133. szám
1996. június 8., szombat 3. oldal Egy tucat ittas sofőr akadt fenn a rendőri ellenőrzésen (Folytatás az 1. oldalról) Megállapítottuk, hogy már a bajai kapitányságon annyi rendőr volt jelen, amennyit egyszerre csak ritkán lehet látni a létszámhiánnyal küszködő egységeknél.. Amrein János őrnagy csapata 4 motoros rendőrből, egy traf- fipaxból, egy mozgó rendszámellenőrző autóból, és a Trans porter kisbuszból állt. Először Bátmonostor irányába indultak. A felállított kamera már 300- 400 méterről felismerte és azonosította a rendszámokat, és pillanatok alatt utánanézett annak is, hogy nem körözik-e a kocsit? Ez a kisbusz az ország legjobban felszerelt rendőrjárműve. Este tíz óráig három településen fordultak meg, és aki csak arra közlekedett, azt gyakorlatilag mind leellenőrizték. Az értékeléskor kiderült, hogy meglepően sok ittas vezetőt szűrtek ki, összesen tizenkettőt. Emellett horogra került két körözött személy, öten pedig várhatják a szabálysértési eljárást. A helyszíneken 40 ezer forinttal rövidültek meg az állampolgárok. A parancsnok szerint a helyi körzeti megbízottak kevésbé tudnak hatékonyan megbirkózni a közlekedési rend fenntartásával, például az ittas vezetők kiszűrésével. Energiájuk nagyobb részét a közrend felügyelete veszi el. Ezért ezek a hétköznapi ellenőrzések az ő munkájukat hivatott segíteni. Páncsics Hajnalka A diszkó kivonul a belvárosból Minden követ megmozgattak Baján a Zombor utcai és környékbeli lakosok az elmúlt hónapokban annak érdekében, hogy a közelben ne nyílhasson meg az új diszkó. Az hamar kiderült, hogy a megfelelő engedélyek még nincsenek a tulajdonosok birtokában, de több fórumon is hirdették már a nyitóbulit. Mostanra, úgy tűnik, pont kerül a lakók és diszkósok háborújának végére. A tiltakozó lakók képviselője ugyanis elmondta, hogy Széli Péter polgármester az önkormányzati ülésen is kijelentette: a diszkó véglegesen kivonul a Szegedi úton lévő - volt - Kismotor- és Gépgyár épületébe. Ezzel a polgármester népszerűsége igencsak megugrott a Zombor és Bezerédj utcai lakók körében, akik most úgy érzik, a hivatal valóban sokat tudott segíteni. Géczy Zsolt Kihalás fenyegeti a túzokot (Folytatás az 1. oldalról) A magyar természetvédelem jelképévé vált túzok veszélyeztetettségét jól érzékelteti, hogy míg a századfordulón hazánkban tizenkétezerre becsülték a számát, a nyolcvanas évek közepére már csak háromezerre, 1990-re pedig csupán ezerre. De nem csak nálunk, Közép-Európa mindazon országaiban, ahol a túzokféle fészkel, hasonló mértékű rohamos csökkenést tapasztaltak. Az sem véletlen, hogy e nemzetközi tanácskozásnak a Kiskunsági Nemzeti Park a házigazdája. Abban ugyanis, hogy az elmúlt öt esztendőben ezerről ezerkétszázra növekedett a magyarországi túzokállomány, döntő szerepe van a Duna-Tisza köze 36 ezer hektáros természetvédelmi területén végzett munkának is. Ennek köszönhető, hogy a nemzeti park alapításakor, 1975-ben a Kiskunságban még csak 150 darabra becsült túzok mára négyszázra szaporodott. Az eredmény jelzi a tennivalók két útját is. Nevezetesen azt, hogy e nagy súlyú jellegzetes madarat elsősorban a fészkelő helyén kell védeni. Az élőhelyek gondozásának célját nagymértékben előmozdíthatja az angliai székhelyű Glaxo Wellcome gyógyszeripari világcég adománya, amelynek segítségével a Kiskunsági Nemzeti Park megkezdhette a tárgyalásokat a tulajdonos magángazdálkodókkal az érintett földterületek legalább egy részének megvásárlására. Az élőhely óvása mellett azonban szükségesek a túzok fokozott védelmét szolgáló nemzetközi megállapodások is. Gazdasarok alga Az amerikai fehér szövőlepke elleni védekezés A csávolyi fénycsapda május 9-én fogta az első kifejlett lepkéket. Az előző évekhez képest valamivel nagyobb rajzásról beszélhetünk, de igazából - a fogások alapján - kis népességű nemzedékről számolhatunk be. Az első lárvakelések június első napjaiban történtek meg, mert - a június 5-én és 6-án kapott információk szerint - Kalocsa, Kunszentmiklós, Kecskemét körzetében éppen kelésben lévő, vagy már egy vedlésen átesett hernyókat találtai felügyelőink. Ezek ellen a fiatal hernyók ellen kell védekezni, nem szabad, hogy teljesen kifejlődjenek a hernyók. Tömeges lárvakelés június 15-ére várható, de minden területtulajdonosnak érdeke, hogy vegyszerezés nélkül a kis hemyófészkek ellen védekezzen. Ehhez szükséges a fák ellenőrzése, majd fertőzöttség esetén a mechanikai védelem elvégzése (a kis hemyófész- kek levágása, összegyűjtése, megsemmisítése)., Ahol későn észlelik a kártevő jelenlétét és nagy a fertőzöttség, ott a Thu- ricide HP, a Dimilin 25 WP, illetve a Decis 2,5 EC stb. készítmények egyikének a fel- használását javasoljuk. Az amerikai fehér szövőlepke veszélyes kártevő, ezért az ellene való védekezést rendelet írja elő. Az eredményes védekezés elmulasztása esetén a fertőzött helységekre, területekre ideiglenes forgalmi és szállítási korlátozást rendelnek el a megyei növény-egészségügyi és talaj- védelmi állomás megbízott szakemberei. A mulasztókat a helyszínen megbírságolják. A vegyszeres védekezési munkák során fokozott figyelmet kell fordítani az előírt óvó rendszabályok betartására. Bács-Kiskun Megyei NTÁ Megyei Körkép A DADA-program keretében Kecskemét három iskolájának négy osztályát látogatják rendszeresen a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai. A dohányzás, az alkohol, a drog és az AIDS veszélyeire figyelmeztető előadás-sorozat utolsó óráját a Hunyadi-iskolában tartotta Bozóné Soós Marianna rendőr hadnagy. fotó: galambos Sándor A Felső-Kiskunságiak nem vették figyelembe a statisztikai körzethatárokat Tizenegy település fogott össze A Kunszentmiklós környéki települések polgármesterei találkoztak szerdán délelőtt Miklóson, hogy megvitassák a településfejlesztési törvényből adódó feladatokat. A térségi területfejlesztési társulást már korábban megalakította a tizenegy település, ám ez módosításra szorult, mivel annak a megyei önkormányzat is tagja volt. Az ülésen vita kerekedett a statisztikai körzetbeosztás miatt. Felmerült annak a lehetősége is, hogy a - tizenegy tagú - területfejlesztési társulás feloszlik és a statisztikai beosztásban a Kunszentmiklós központú hat teleAzoknak a gyerekeknek, akiknek nem megoldott a nyári felügyelete, az Újvárosi ÁMK-ban nyitnak napközit, tudtuk meg Kiing Józseftől, a bajai polgár- mesteri hivatal intézményirányító osztályának vezetőjétől. Elmondása szerint június 17-től egészen szeptember első napjáig vehető igénybe a nyári napközi. Az előzetes jelentkezések alapján a kezdéskor mintegy 40- 50 gyermek lesz a táborban, de pülés alakít új szövetséget. Több polgármester azt hangoztatta, hogy a beosztást nem kell alapul venni a társulás határainak meghúzásakor. Horváth Győző, Tass polgármestere szerint a statisztikai körzetek egy még nem ismert pénzelosztási rendszer alapjai. Szabó József apostagi polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a statisztikailag Kalocsához csatolt települések - Újsolt, Apostag, Dunaegyháza, Dunavecse - korábban már kinyilvánították, hogy a kunszentmiklósi térséghez akarnak csatlakozni. Ennek megfelelően az országos hivaez a létszám júliusban várhatóan 15-25 főre csökken, majd augusztusban fokozatosan növekszik a tanévnyitásig. A programot az újvárosiak állítják össze, bajai közművelődési intézmények ajánlataira is támaszkodva. így elviszik a gyermekeket kiállításokra, múzeumba, játszóházakba és más városi rendezvényekre is. A fürdés sem maradhat ki, uszodába mennek, vagy a Sugovica egy falóknak elküldték kérelmüket. A négy település csatlakozása azonban a fejlesztésre szánt pénzek elosztásánál hátrányba hozhatja a statisztikai körzetben szereplő hat települést. Ezért Szabó József kérte, hogy külön határozatban rögzítsék a hat település csatlakozáshoz való hozzájárulását. Ezután a polgármesterek aláírták a társulási szerződést. A Felső- Kiskunsági és Dunamelléki Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás elnökévé Mózes Ernőt, Kunszentmiklós polgármesterét választották. W. Király Ernő elkerített, kevésbé veszélyes részén nevelői felügyelet mellett strandolhatnak a napközisek. Egy-két alkalommal kirándulást is szerveznek számukra, elsősorban a gemenci erdőbe. Emellett még a dávod-püspökpusztai fürdőben, vagy a parkerdőben is eltölthetnek egy-egy napot. A nyári napköziért a szülők az évközi térítési díjat fizetik, ugyanúgy jár a szociális kedvezmény is. Bácskai jegyzők az ügyintézésről Csütörtökön Rémen találkoznak a bácskai térség húsz településének jegyzői, ahol szakmai kérdésekről folyik majd a vita. Szó lesz a személyzeti munka időszerű kérdéseiről, valamint a Belügyminisztérium által elrendelt hatósági ügyintézés statisztikai jelentéséről. Alapkőletétel az épülő börtönben A kecskeméti, úgynevezett „kijáró” börtön mellett, a Wéber Ede utca 12. szám alatt lesz az ünnepélyes alapkőletétele a fiatalkorúak regionális börtönének. Az eseményre a június 13- án kezdődő II. nemzetközi nyári akadémia keretében kerül sor: június 14-én, 12 órakor. Új orvos-igazgató a megyei kórházban Július elsejétől új orvos-igazgatója lesz a kecskeméti megyei kórháznak. A mostani igazgató, dr. Bakóczay László ugyanis június 30-ával nyugdíjba vonul. Utódja dr. Svébis Mihály lesz, az általános sebészeti osztály főorvosa. Személyét a főigazgató javasolta, kinevezésével a kórház orvosszakmai tanácsadó testületé is egyetért. Új közgyűlési tag Dr. Zombor Gábor lemondott megyei közgyűlési és bizottsági tagságáról. A Fidesz MPP listájáról Zsigó Róbert bácsalmási cukrász került be a közgyűlésbe és az egészségügyi bizottságba. A kecskeméti Leviczky Cirill személyében az oktatási bizottságnak is új tagja van. Jfjpl 11 00 év Millecentenárium Millecentenáriumi ünnepély Ordason Nyári tábor a bajai kulcsos gyerekeknek Adótapasztalatok Kalocsán Szinte lehetetlen az adóhátralék beszedése, ha az adózó önként nem fizet - állapítja meg a kalocsai adócsoport munkájáról szóló tájékoztató. A jelenleg ötfős csoport létszámának növelését, valamint a technikai feltételek javítását tartja szükségesnek a város jegyzője, mivel a dolgozók leterheltsége miatt alig van lehetőség a behajtásokra, ellenőrzésekre. Kalocsán egyetlen helyi adó van. Tavaly összevetették a kihelyezett cégtáblákat, és az újságban hirdetőket a városi nyilvántartással. Az adózók száma egynegyedével emelkedett az aprólékos munka után. A helyi Sikeres megyei A melanoma malignum, a fekete bőrrák korunk egyik fenyegető betegsége. Jellemzője, hogy egyre több fiatalt támad meg, s bár időben felismerve jó eséllyel gyógyítható, a halálos kimenetelű betegségek száma is évről évre növekszik. A megelőzés szándékával szervezett június elsején ingyenes szűrő- vizsgálatot Bács-Kiskun meiparűzési adónál a vállalkozók kérésére 4 millió forint befizetésére engedélyeztek halasztást, illetve részletfizetést. Nagyobb gondot jelent a súlyadó. A bejelentett járművek listája és a rendőrségi nyilvántartás 2500 esetben tér el. Ebből körülbelül ezer járműről feledkeztek meg a tulajdonosok. Az értékelés szerint a rendőrhatósággal tud a legkevésbé együttműködni a csoport. A gépjárművekkel kapcsolatos esetekben ugyanis- az adatvédelemre hivatkozva- minden információt megtagadnak, így szinte akadályozzák a városi adószakemberek munkáját. - kubatovics szűrővizsgálat gyében a kecskeméti megyei kórház bőrgyógyászati osztálya. Amint kérdésünkre dr. Török László főorvos elmondta, a kecskeméti, a halasi, a félegyházi, a bajai és a kiskőrösi bőr- gyógyászati gondozót aznap több mint hatszáz ember kereste fel. S a szűrővizsgálat nem volt hasztalan, több mint húsz bőrdaganatos esetet szűrtek ki. Igent mondtak a hitelkérelemre A megyei közgyűlés tegnap utólagosan hozzájárult ahhoz, hogy a megyei kórház 151 millió forint összegű hitelre pályázzon a népjóléti minisztériumhoz. Az önkormányzati tulajdonosi hozzájárulás az a korábbi 22 millió forintos kölcsön, amelyet a kórháznak ez év végéig kell megadnia a megyei önkormányzatnak. Szombaton délután 5-kor rendezik meg az ordasi önkormányzat és az egyházközség közös millecentenáriumi ünnepélyét a református templomban. Köszöntőt mond Szabó Zsolt polgármester és Szabó Gábor református esperes. Mi a magyar most címmel Kiss Gy. Csaba a magyar nemzeti tudat múltjáról és jelenéről beszél, majd az óvodások és iskolások műsora következik. Utánuk a hartai Ráday Pál Kamarakórus lép fel. Az ünnepi rendezvény közös énekléssel zárul. Végrehajtói INGATLAN- és INGÓÁRVERÉS! Árverésre kerül: a) a Hetényegyháza, Kossuth u. 125. sz. alatti pékség; becsérték: 2.600.000 Ft; árverési előleg: 260.000 Ft b) a fenti pékség berendezése Az ingatlan és az ingóságok 1996. június 17-én, 13.00-13.30 óra között megtekinthetők. Az árverés helye és ideje: Hetényegyháza, Kossuth u. 125.; 1996. június 20., 10 óra . Telefon munkaidőben: 76/485-195, Galsi Péter végrehajtó. (12918) _________________________