Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-08 / 133. szám

4. oldal Világtükör 1996. június 8., szombat Házelnökök tanácskoznak az Országházban Parlament és piacgazdaság Horn Gyula a tanácskozás megnyitóján Kétnapos nemzetközi tanácskozás kezdődött pénteken Bu­dapesten a parlamentarizmus, a demokrácia és a piacgazda­ság összefüggéseiről. Az Országházban zajló rendezvényen az Európa Tanács tagállamainak parlamenti elnökei és nemzet­közi szervezetek tisztségviselői vesznek részt. Gál Zoltán magyar házelnök megnyitó szavai után Horn Gyula kormányfő méltatta a konferencia jelentőségét. Mint mondta, európai parlamenti el­nökök most először tanácskoz­nak egy kelet-közép-európai országban. A magyar miniszterelnök ki­emelte a törvényalkotás jelen­tőségét az átmenet nehézségei­vel küzdő országokban. Horn szerint a parlamentek elsődle­ges feladata az alapvető emberi jogok érvényesítésének biztosí­tása. A tanácskozás első napján sok szó esett arról, milyen sze­repet játszhat a törvényhozás a piacgazdaság megerősítésé­ben. Rita Süssmuth, a Német Szövetségi Parlament elnöke kifejtette: Kelet-Közép-Eu­rópa lakossága rendkívül rö­vid idő alatt szeretne olyan fej­lődést elérni, amelyet a konti­nens nyugati felében harminc év alatt sikerült produkálni. Fontosnak ítélte a törvényho­zás és a piacgazdaság össze­függéseinek globális, a nem­zeti kereteket átlépő vizsgála­tát. JózefZych, a lengyel Szejm marsallja kifejtette: a varsói törvényhozás mostani ülés­FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE szakán a képviselők 202 tör­vényt alkottak, közülük 81 a piacgazdaság működésére vo­natkozott. A szlovák Nemzeti tanács alelnöke, Augustin Marián Húska a fiatal, mindössze né­gyesztendős pozsonyi parla­ment képviseletében hangsú­lyozta: Szlovákia olyan átala­kulás híve, amelynek követ­kezményei a társadalmi elvi- selhetőség határain belül ma­radnak. Az alelnök közölte, hogy Pozsony elfogadta az Európa Tanács ajánlásait, köz­tük a kisebbségi jogokra vo­natkozó passzusokat is. A parlamenti elnökök szombaton az európai integrá­ció és a nemzeti parlamentek együttműködésének kérdéskö­rét vitatják meg. Halmai Katalin Közös német-francia felderítés A kémműholdak új generációját fejlesztik ki Nyugat-Európában Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár állítólag dührohamot kapott, amikor hírét vette, hogy az amerikai felderítő műhol­dak több száz kilométeres magasságból szinte mindent le tud­nak fényképezni, ami a szovjet birodalomban történik. Államfői csúcs Lancutban s Göncz Árpád cseh és lengyel tárgyalásai A pannonhalmi bencés fő­apátság alapításának millen­niuma alkalmából pénteken tu­dományos konferenciát tartot­tak a Római Magyar Akadé­mián. A jelentős vallástörténeti tanácskozáson szó esett az apátság alapításának történeté­ről, a magyar katolikus egyház születésének körülményeiről, valamint a kelet-európai ke­resztény hittérítésről. Magyar katonai repülőgép végez megfigyelést a jövő héten Románia légterében a két ország között megkötött „Nyi­tott égbolt” megállapodás alap­ján. Az egyezmény szerint mindkét fél jogosult évi négy­négy megfigyelőrepülésre, és légifotók készítésére a fogadó állam légterében. Robbantásos merényletet követtek el pénteken Moszkvá­ban az orosz főváros alpolgár­mester-jelöltje ellen. A rádió­vezérlésű robbanószerkezet ak­kor lépett működésbe, amikor Valerij Sancev kilépett háza kapuján. A férfi, aki Jurij Luzs- kov polgármesterrel együtt in­dul a június közepén tartandó helyhatósági választáson, sú­lyos sérüléseket szenvedett. A boszniai választások pon­tos időpontját valószínűleg a jövő héten sorra kerülő firenzei Bosznia-csúcstalálkozón hoz­zák nyilvánosságra - jelentette be péntenken Szarajevóban Lamberto Dini olasz külügy­miniszter. Az Európai Unió miniszteri tanácsának elnöke Jacques Santerrel, az Európai Bizottság elnökével együtt tár­gyalt a bosnyák vezetőkkel. A vezető kormánypárt, a Szociális Demokrácia Pártja végzett az élen a június 2-i ro­mániai helyhatósági választá­sokon. Az ellenzék egésze erő­sítette állásait, az RMDSZ az ország negyedik legnagyobb politikai erejének bizonyult. Az eUenzéki Cseh Szociál­demokrata Párt (CSSD) csak akkor hajlandó támogatni a Václav Klaus vezette jobbol­dali kisebbségi kormányt, ha az leállítja az energetikai szektor tervezett privatizációját, nem vezeti be a főiskolákon és az egyetemeken a tandíjat, to­vábbá megváltoztatja az egész­ségügy eddigi finanszírozási módját - közölte Milos Zeman, a szociáldemokrata párt elnöke. Benjamin Netanjahu megvá­lasztott izraeli miniszterelnök leendő kormánya ellenzi az ön­álló palesztin állam megalaku­lását, Jeruzsálem megosztását, a Golán-fennsík visszaszolgál­tatását Szíriának, és meg akarja erősíteni az izraeli telepeket a megszállt területeken - így ér­tesült az izraeli sajtó a készülő kormányprogramról. Amerikaiak és oroszok egy­mással versengve fejlesztették ki az űrben elhelyezhető felde­rítő eszközeiket. Ezek először csak derült időben, később az­után - radartechnikával - a felhőkön át is képesek voltak arra, hogy rendkívül pontos fényképeket készítsenek. Az európaiak közül egyedül a franciák tartottak lépést a versenyben, Helios típusú műholdjukkal ők vetették meg az önálló, európai felderítés alapjait. Az első Helios tavaly júliusban állt pályára, a máso­dikat, a Helios-1 B jelzésűt, ezen a nyáron lövik fel. Németország és Franciaor­szág ezen a területen is együtt kíván működni. A kémműhol­dakat gyártó üzemeket össze­vonják, mégpedig német terü­leten. Az 1996-2006 évekre szóló Helios-programok igen drágák, összköltségüket 3,3 milliárd márkára becsülik. Ennek tíz százalékát fedezi az NSZK, amelynek fejében máris rendelkezésére állnak az első műhold által korábban gyűjtött adatok. Közösen készítik elő a He- lios-2 A felbocsátását, 2001- re. Ez a műhold infravörös érzékelőivel repülőgépek, ha­jók, más eszközök mozgását tudja majd érzékelni, s képes éjszaka is kitűnő minőségű felvételeket készíteni. Horus néven fejlesztik ki a radarműholdak új nemzedékét, amelyeknél a németek viszik a prímet, hiszen ezen a területen az elmúlt években vezető he­lyet vívtak ki a világon. Heltai András A lengyelországi Láncút vá­rosában pénteken és szom­baton kilenc közép-európai ország államfője tart csúcs- találkozót. A házigazda Aleksander Kwas­niewski lengyel köztársasági elnök már egy nappal korábban a helyszínre érkezett, s pénte­ken pontban 15 órakor a lancuti kastély udvarán ünnepélyes ke­retek közepette fogadta vendé­geit, köztük Göncz Árpád ma­gyar államfőt. A lengyel elnök szóvivője, Antoni Styrczula tájékoztatása szerint a lancuti találkozón négy témakörről tárgyalnak a résztvevők: szót ejtenek Kö- zép-Európa szerepéről a konti­nens egységesedési folyamatá­Magyarország integrációs tö­rekvéseiről, biztonságpoliti­kai koncepciójáról tartott előadást pénteken Kovács László külügyminiszter a bu­dapesti Kossuth Klubban. Magyarország euroatlanti in­tegrációja stratégiai fontosságú, történelmi lehetőség - hangsú­lyozta a külügyminiszter. Ma­gyarország ezzel a világ legfej­lettebb demokráciáit tömörítő szervezetekbe - az Európai Unióba és a NATO-ba - nyer bebocsátást. Kovács László elmondta: az elmúlt években szoros együtt­működés alakult ki az euroatlanti intézményekkel. A társult orszá­gok képviseltetik magukat a mi­niszterelnökök, államfők talál­Szökni próbált a tanúvallo­más elől Kari Hass volt SS- őrnagy. A 84 éves férfi me­dencecsontját törte, amikor pénteken lezuhant római szál­lodájának teraszáról. Hassnak néhány órával később kellett volna megjelennie a ró­mai katonai bíróságon, hogy vallomást tegyen a Priebke- perben. Erich Priebke volt SS- századost azzal vádolják, hogy 1944-ben 335 embert végezte­tett ki. Hass 1943-44-ben a néme­tek római nagykövetségén dolgozott. A Priebke-per kez­dete után a vádat képviselő ügyész kérésére az olasz tit­kosszolgálat felkutatta Hasst, aki beleegyezett abba, hogy bán; megvitatják a közös Eu­rópa felépítésének nehézségeit; tárgyalnak az új európai bizton­sági rendszer kiépítéséről, va­lamint körvonalazzák az Euró­pai Unió és a NATO jövőbeni keleti politikáját. Ez utóbbi kapcsán az államfők különös figyelmet szentelnek a hét ele­jén megrendezett berlini NATO-konferencián született határozatoknak. A magyar államfő pénteki programja kétoldalú találkozó­val kezdődött: még a lancuti rendezvény hivatalos megnyi­tója előtt Václav Havel cseh köztársasági elnökkel tárgyalt. Göncz Árpád szombaton Kwasniewski lengyel államfő­vel is négyszemközti eszmecse­rét folytatott. kozóin, s az egyes tárcák vezetői is rendszeresen találkoznak. A külügyminiszter szerint Magyarország erőteljesen ké­szül a csatlakozásra. Ebből a szempontból az a legfontosabb, hogy normálisan működik a parlamentáris demokrácia és a jogállam, kiépül a piacgazda­ság, és rendezettnek mondható a viszonyunk a szomszédokkal. Csatlakozásunk persze gazda­sági stabilitást is követel - húzta alá a miniszter. Sokat kell még tennünk azért, hogy megfeleljünk a követelmé­nyeknek - mondta Kovács László. Szerinte az euroatlanti intézmények bővítése eldöntött tény, és a magyar diplomácia az­zal számol, hogy hazánk 2000-re mindkét szervezet tagja lehet. megjelenik tanúként a bíróság előtt. Bár személyesen nem volt jelen, amikor a 335 em­bert Rómában kivégezték, állí­tása szerint tudomása volt Pri­ebke szerepéről. Csütörtök délután a katonai ügyészségen kihallgatták, majd estére egy kis római szállodába költözött. Innen próbált péntek hajnalban meg­szökni: az őt figyelő titkos- szolgálati ügynökök arra a puffanásra figyeltek föl, ami­kor a három méter magas te­raszról a földre zuhant. A se­besültet azonnal kórházba szállították. Az ügyész a pénteki tárgyalá­son kérte, hogy Hass a jövő héten a katonai kórházban te­hesse meg vallomását. Kétezerre tagok lehetünk Kovács László előadása az integrációról Kiugrott az ablakon a Priebke-per 84 éves tanúja Rejtélyes szökési kísérlet Határtalan baksis „Hálából az együttműködésért” a magdeburgi építésügyi ható­ság munkatársa ezermárkások­kal bélelt borítékot és egy lu­xusutazásra jogosító repülője­gyet kapott. Egy friss felmérés szerint mindennapos a korrup­ció Németországban (is). A köztisztviselők és egyéb kulcs­emberek megvesztegetése - csupán az építőiparban - leg­alább 10 milliárd márka (1000 milliárd forintnyi) kárt okoz. A szövetségi kormány tör­vényjavaslatot kíván előterjesz­teni, amely a foglalkozástól, iparűzéstől való eltiltással súj­taná a csúszópénzzel, korrum­pálással próbálkozókat; „meg­bízhatatlanság” címén meg­vonná a működési engedélyt az érintett vállalattól. A „megkenhető országok” listáján Magyarország a 31. he­lyen szerepel. A Petőfi Népe és Kecel városa idén is megrendezi HARMONIKAVERSENYÉT a sportcsarnokban. Július 5-6-án: elődöntők (18 óra) Július 7-én: döntő (17 óra) Az aratófesztivál idején, július 7-én, 9 órától a művelődési ház udvarán BOGRÁCSOS FŐZŐVERSENY! Mindenki hozott anyagból és saját eszközzel fóz, mint tavaly! A harmonikások és a fózők nevezésüket a keceli polgármesteri hivatalba küldjék, Sendula Juditnak. Semé^zápor! rWT NüU l'l T‘^ ^llliaB WÍÍi~lMIÍÉlMÍ kYÁW NY® HHi/f.jórrfas 17-23. sztárja Tvr-hét a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi müsormagazin A hét sztárja: Harrison Ford Cserháti Zsuzsa ismét a napos oldalon Woody Harrelsont nem szeretik a kaszkadőrök Madonna megállapodik? Jason Priestley nem akar James Dean lenni Stallone volt barátnője újabb esélyt kap

Next

/
Oldalképek
Tartalom