Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-20 / 143. szám
csütörtök Napkelte: 4 óra 47 perckor Napnyugta: 20 óra 45 perckor Holdkelte: 9 óra 03 perckor Holdnyugta: 3 óra 06 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 324 cm, 29% volt. A Tisza Szolnoknál -118 cm, 14%, Csongrádnál pedig -78 cm, 22% magas volt. Közlekedés Az M5-ÖS autópálya ideiglenes végcsomópontja és az 50. sz. főút kereszteződésének, az úgynevezett „Y”-nak átépítése miatt az út mindkét oldalán sebességkorlátozásra, útszűkületre, forgalomkorlátozásra, padkaelzárásra kell számítani. A kecskeméti Kuruc téri munkálatok tovább folytatódnak. A 44-sen a kecskeméti Ceglédi úti csomópontnál vízcsőtörés miatt a bal oldali sávot lezárták. Az 51-es főút bajai és érsekcsanádi átkelési szakaszán kátyúzás miatt útszűkületre, sebesség- korlátozásra lehet számítani. Az 52-esen ma is több helyen dolgoznak: a 30-35. km-szel- vény között aszfaltoznak, az 54—56. km-szelvény között útépítés folyik, félpályás útzárral és jelzőőrös forgalomirányítással. Traffipax Ma egész nap Kecskemét lakott területén, az E75-ös számú úton, délelőtt Érsekcsanádon, délután Baján számíhatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Színválaszték Vevő a műszaki boltban:- Itt árulják a színes tévéket?- Igen.- Kérek egy pirosat. Egyesületi találkozó A mellműtöttek megyei egyesülete találkozója június 25-én, 13 órától lesz a kecskeméti megyei kórház Izsáki úti épületében. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 235,10 Görög drachma (100) 63,35 Német márka 100,50 Olasz líra (1000) 99,21 Osztrák Schilling 14,28 Spanyol peseta (100) 118,95 USA-dollár 152,24 r Átlagos nyár ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A tegnapi szórványos záport, zivatart okozó légköri front gyengült, de egyúttal jelentősen lelassult, azaz továbbra is a közelünkben hullámzik. Ezért ma sem lesz zavartalan időjárásunk. A több-kevesebb napsütés mellett hol gyakrabban, hol pedig csak néha növekszik meg erősen a gomoly- felhőzet. Nagy területre kiterjedő, úgynevezett áztató esőzés - amelyre a mezőgazdaságnak most nagy szüksége lenne - nem lesz, csupán egy-egy helyi zápor, zivatar kialakulására számíthatunk. ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TERSEGERE Kissé változékonyabbra, mozgalmasabbra fordult, de meleg maradt időjárásunk. Észak felől időnként növekvő nedvességtartalmú léghullám éri el a térséget. A sok napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, de csak szórványosan valószínű hűsítő zápor, zivatar. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 21 Velencei-tó: 24 Fertő-tó: 18-23 Duna: 22 22 20-21 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 27 Kecskemét: Jászberény: 28 Baja: Tiszafüred: 27 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: 27 28 28 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 35-45 40-45 30-40 30-40 35-40 Kiskörös: 40-45 40-50 30-35 30-40 35-40 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Jelentősen gyengült, de továbbra is a közelünkben hullámzik a kettős (hideg-meleg) front. Ezért a fokozottan érzékenyeknél látszólag ok nélküli feszültség, szétszórtság jelentkezhet. Emellett az erős oldalszél érdemel fokozott figyelmet. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: Előrejelzés a Duna-Tisza köze. térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Mexikói játékok Új programsorozat veszi kezdetét június 22-étől a kecskeméti Szórakaténusz Játékházban. Délelőtt 10-től és délután 14.30-tól a mexikói Jesus Pastor fogadja a mexikói játékkultúra iránt érdeklődő gyermekeket és felnőtteket. A sok érdekesség mellett lesz indián motívumokat felhasználó arcfestés is, az érdeklődők megismerhetik a fejdíszkészítés, a tolldíszí- tés műhelytitkait. Kiskőrösi nők elismerése Kiskőrösnek még nem volt NB I/B-s kézilabdacsapata. Ráadásul a gyengébb nem képviselői jutottak el idáig. Ennek elismeréseképpen, vagyis a hölgyek tiszteletére, ma fogadás lesz a városházán. A polgármester is köszönti őket, aki a szép szavak mellett az elkülönített keretéből támogatja a dicsőséget szerzett csapatot. Autók veszélyben Kecskeméten továbbra is veszélyben vannak a parkoló autók. Az Erdősi utcában hamis kulccsal nyitottak ki egy Mazdát. Táskák és ruhák tűntek el, a kár 10 ezer forint. A Szabó Kálmán utcában egy Polski Fia- tot, a Világ utcában egy Skodát törtek fel és 8 ezer forintos rádiósmagnó tűnt el mindkét esetben. Az Aradi vértanúk terén Skodát törtek fel, az ellopott rádiósmagnó értéke 12 ezer forint. Irigylésre méltó helyen születtek a közelmúltban és vidáman élnek Soltvadkerten a Büdös-tóban a kis hattyúk. Ha lehet hinni a meteorológiának, ismét kánikula jön, s bárki szívesen cserélne velük. fotó: PULAf Sára Özönvíz úton és út alatt Úgyis mosatni kellett már a kocsit. FEB-FOTÓ Az sem jó, ha izzadunk, az sem jó, ha vízben gázolunk. Lehet választani, kinek jobb: ennek a detroiti autósnak, aki kerékig gázol az óriási felhőszakadás után, vagy nekünk, akik a melegtől tikkadtan, de szárazon álmodozunk a tengerről. Detroitban egyébként a metrót is elöntötte a víz, nemcsak az utakat. „Csitri” galaxisban élünk? A világűr korát kutató edin- burgh-i csillagászok nemrégiben meghökkentő problémával találkoztak: egy olyan galaxist fedeztek fel, amely „idősebbnek” tűnik, mint az univerzum eddig becsült kora. Az edinburgh-i egyetem asztronómiai intézetének egyik munkatársa szerint az 53W091 elnevezésű galaxis csillagjait vizsgálva azt találták, hogy azok 35 milliárd évesek lehetnek. Ugyanakkor a világűr korát eddig „mindössze” 16 milliárd évre becsülték. A galaxis olyan messze van, hogy szinte ugyanannyi időbe telhetett, hogy fénye elérje a Földet, mint amilyen idősnek vélik a kutatók magát az egész univerzumot. Ez az első eset, hogy ilyen idős galaxist fedeznek fel, s ez felveti annak a kérdését, hogy az egész világűr korát alábecsülték eddig. Nem mindegy, mi habzik A brit dobozolt sonka és az északír marhahús után egy brit szappanféleség forgalmazását is beszüntették Japánban, tartva a marhavész következményeitől. Brit marhahúst már évtizedek óta nem importálnak Japánba. A japán forgalmazó önkéntes alapon szüntette meg a Woods of Windsor cég marhafaggyúból készített szappanjának értékesítését, jóllehet - mint mondták - semmilyen veszély nem fenyeget, hiszen a szappant nagy nyomáson és hőfokon gyártják. Állásomat egy hamburgerért Kirúgták állásából azt a vegetáriánus amerikai buszsofőrt aki megtagadta, hogy az utasoknak hamburgerkuponokat osszon szét. Cége ugyanis szerződést kötött egy gyorsétterem-hálózattal, s így sofőri feladatain túl még kuponokat is kellett volna osztogatnia. Ez azonban meggyőződésével ellentétes lett volna, így megtagadta a feladat teljesítését. A sofőr most perli az őt véleménye szerint jogtalanul elbocsátó vállalatát. Mint elmondta, ő már kezdetben közölte, hogy ez meggyőződésével ellentétes, s számos alternatív megoldást említett. Például, hogy tegyék be a kuponokat a buszon levő kis tárolóba és az utasok maguk vehessék azt ki. A vállalat azonban ezt nem fogadta el, s ragaszkodott a sofőr személyes közreműködéséhez. A vegetáriánus utasok meg azt tesznek, ami csak nekik tetszik. Mártiholnapra expressz apröhirctetéae* • 1 Ft önköltség alatti, A/4-A/3-as fénymásolók eladók, 117.000 Ft-tól. Tel.: 76/483-204 2 db fogathajtó sportban behajtott fekete heréit ló és 1 db kettesfogathajtó terep- hintó, jószágtartásra alkalmas tanya bio- humuszgilisztákkal együtt és Alfa Rómeó 33 84-es 1500 cm3 eladó. Érd.: egész nap, Kecel, Lovas büfé (vasútállomásnál). 350 l-es Axiál permetező eladó. Érd.: 79/448-165 tel. 5 mázsás teherbírású autóflexes utánfutót vásárolnék. Ajánlatokat: Tel.: 78/411-183. AUTÓKLÍMÁK beszerelése, javítása: Bosch Service, Kecel. 78/321-586. Audi 80 1.6 TD 85-ös klímával + sok extrával eladó és cserélhető. Ir.ár: 595 E Ft. Tel.: 06-30/433-302. Baján eladó Szent Margit u. 68. és a Hun u. 1. számú ház azonnali beköltözéssel. Érd.: Dr. Szabó Győző ügyvédnél. Tel.: 79/321-240, vagy Mészáros Sándor Baja, Duna u. 10. Bontott anyag eladó. Madaras, Szarvasmarhatelep 2. 06-20/237-708. Borotán 2 sz. összkomf. családi ház eladó. Irányár: 900 E Ft. Tel.: 06-30/582-371 Borseprő eladó. T.: 06-30/550-054 6 éves kis Polski eladó. Tel.: 76/329-266 6 éves ló 11 hónapos kanca csikójával eladó. Hetényegyháza 76/472-391 60 hl-es új műanyag borostartály eladó. Ir.ár: 80 E Ft. 78/381-943. 81-es Renault Trafic kistgk. 1,4 ben- zin+gázüzemű, friss műszakival eladó. Ir.ár: 360 E. T.: 78/463-008, este. 87-es 2 ütemű Wartburg, kevés km-rel, 2 év műszakival eladó. Érd.: 76/472-817. 87-es FIAT Ducato Maxi, hosszított, magasított, jó állapotban eladó. Tel.: 06-30/457- 496 Audi 100-as 2,5TDi 1992-es automata klímával, új állapotban eladó. Tel.: 06- 78/312-147, este. Bácsalmáson lakás kiadó a Szt. J. úti gyógyszertár felett. Érd.: 76/353-142. Citroen BX 1,9D 85-ös, megkímélt állapotban eladó. Tel.: 60/301-197. Citroen CX TRD turbó 86-os évj., metál- szürke, jó állapotban olcsón eladó. Tel.: 06-20/248-360. Datsun Cherry 1,4 B eladó. Évj. 1982. Irányár: .145 e, kisebb csere érdekel. Kkmajsa, Széktó sor 1. E-516-os kombájn gabona- és kukoricaadapterrel sürgősen eladó. T.: 79/358-013 * 1 Eladó 2 db 970-es Johan Deere kombájn, 1 db SPC-6-os kukoricavetőgép, 1 db Rau- 5,6-os kombinátor, 1 db IH-6,3-as könnyű- tárcsa, 1 db IH 5 fejes szántóföldi eke. Tel.: 06-60/302-299. Eladó Tiszakécske, Vízhányó J. u.-ban 3 szobás, telefonos családi ház, nagy melléképülettel, nagy telekkel. Érd.: 76/351- 096. Eladó UTB 3,5 t Hamter kocsi, TZ 4K 14B traktor új talajmaróval, TZ kaszával. Tel.: 06-78/368-405, este. Eladó: szekrénysor (naturta, díszléces, 4 elemes, akasztós) + dohányzóasztal. Érd.: Kmét, Sajó u. 23. Tel.: 494-202. Irányár: 42.000 Ft. Eladók 420 hl-es alu tartályok, 1 db permetezőgép és légkábel villanyvezetéshez. Tel.: 06-60/450-268 és 60/450-267. Elveszett fekete törpe pinscher barna foltokkal, sárga és barna nyakörvvel Petőfivá- ros környékén, a múlt héten. Diki névre hallgat, 5 éves. Visszavásároljuk. Tel.: 76/323-546 FILMNET dekoder előfizetéssel, kedvező áron eladó. Tel.: 06-30-583-470. Felveszünk targoncavizsgával rendelkező raktárost Kecskemét. 76/484-815. Fiat Uno D, 85. évj. eladó. Telefon: 77/422- 212. Ford Escort 1,1 B, 85-ös 420 E Ft, Opel Kadett kombi 1,3 B, 85-ös 470 E Ft, Renault 5 1,6 D, 86-os 470 E Ft irányáron eladó. Érd.: 06-30/465-200, Kiskunhalas. Kukoricát veszek! 77/423-122, este. Lada 1500-as, 2 éves, 5 seb., kát., piros, sérülésmentesen eladó. Irányár: 730 E forint. Érd.: 76/493-409-es telefonon. Ford Fiesta 1,8-as dízel, fehér, 3 ajtós, 1991-es évj. eladó. Érdeklődni: 76/327- 932-es telefonon. Használtautó-értékesítéssel foglalkozó Kft. keres fiatal munkerőt vagy diákot szabadtéri autómosásra. Tel.: 76/479-479. Hegesztőapparátor felszereléssel eladó. Kkmajsa, Szabó E. 5. Tel.: 77/483-187. Ifjúsági bútor (3 polcos, 3 szekrény, emeletes ágy) jó állapotban eladó. Érd.: este 76/327-382. Kecskeméten, városközponthoz közel III. emeleti, 55 m2-es, felújított, erkélyes lakás eladó. Tel.: 76/482-257; 06-30-589-538. Liaz turbós billenős 3,5 éves gyorshídas, tömlő nélküli gumikkal; 12 t BSS pót 4,5 éves, terményszállításra magasítva eladó. Tel.: 06-20/381-314. MA szivattyúk, járkerekek, alu öntözőcső idomokkal, Csepel alkatrészek, bontott Niva alkatrészek eladók. 79/372-027. MEZŐGÉPKER kínál: összkerékhajtású JUMZ-652, LTZ-55/A, T 30/A-80, valamint T-25/A és 18 LE-s kínai traktorokat. ÁR- KEDVEZMÉNNYEL: MTZ-550, MTZ-552 és MTZ-82 típusokat. Vásárolhatók: KCD gabonarakodók, rendsodrók, 5 féle fűkasza, bálarakodók, sorkultivátorok, tárcsák, talajmarók. (Halasztott fizetéssel): szögletes és körbálázók. KECSKEMÉT, Izsáki út 82. Tel.: 76/412-611, este 76/494-548. Mercedes 123 300 D, kombi, kifogástalan állapotban, friss műszakival, 80-as évj. eladó. Tel.: 06-20/248-360. MTZ 80, kisfülkés, 2x11 leveles, függesztett csipkés tárcsa eladó. Érd.: 60-302-091 Mazda 323-as motor, váltó, ajtó eladó. Érd.: 78/321-236. Mercedes 190 D, 85-ös, gyári extrákkal eladó. 30/556-472. Muskátlis parasztszekér jó állapotban eladó. Érd.: 76/460-858, 17 után. Műszaki nélkül öreg, platós ZUK, 70 E Ftért és 20 db 6 m-es -100-as horg. láncos kapcs. öntözőcső, 1.700 Ft/db-ért eladó. Cím: Papp Kálmán Fájsz, Honvéd u. 34. Tel.: 78/368-204 Nissan Sunny SLX eladó. Tel.: 30/532- 276. Opel Astra Sedan 93. VI. havi, első tulajdonostól eladó. Tel.: 78/462-949. Opel Corsa 1.0 B, piros, 83-as, nagyon jó állapotban eladó. T.: 06-20/248-360. Opel Kadett 1,6D lépcsőshátú 88-as eladó. Tel.: 06-30/551-028 Opel Kadett 1,3 B, 86-os óvj. és VW Transporter 81-es óvj. eladó. Tel.: 06-30/383- 878. Opel Kadett 1,6B 88. évj. klímával eladó. Érd.: 06-30/438-932. Opel Kadett 1,4, 5 ajtós, 1990. XII. havi, garázsban tartott, 42 e km-rel eladó. Tel.: 06-78/462-949. Opel Kadett 1,3 S B^gázüzemű, 85-ös évj. eladó. Ir.ár: 500 E. Tel.: 78/462-949. Opel Vectra 1,8 CDX fullextrás, 50 E km- rel, első tulajdonostól, reális áron eladó. Tel.: 78/462-949. Opel Corsa 1,2 S benzines, 84-es, fehér, friss műszakival eladó. T.: 20/248-360. Panasonic videokamerák fóláron eladók! Érd.: 06-60/303-894 Rába billencs eladó. Telefon: 06-20/45-44- 46 Termelőibor-eladás (Muskotály, Olaszriz- ling, Kékfrankos), valamint palackozott bor, ill. üdítő értékesítése viszonteladóknak is. Cím: Kecskemét, Március 15. u. 18. Tel.: 06-30/455-340 Toyota Hiace 2,2D 9 személyes kisbusz 86-os eladó. Telefon: 06-30/583-326 Toyota Hiac zárt teherbusz, Magyarországon vásárolt, 2,5 dízel, 1992-es évjáratú, újszerű állapotban eladó. Olcsóbb szgk-t beszámítok. Érd.: 06-30/432-418 és munkaidőben: 76/320-225, este: 76/411-939 telefonokon. Tyúkvásár 200 Ft/db! Telefon: 76/371-414 VENDÉGLÁTÓSOK, FIGYELEM! 2 tége- lyes hókristálygép újszerűén eladó. Irányár: 150.000 Ft. Telefon: 76/374-094 VW Golf 90-es 1,3 B sok extrával eladó. Tel.: 06-20/248-076. VW LT D platós eladó. Telefon: 30/532- 276. VW Transporter 80-as, 1,6 B eladó, v. szgk.-ra cserélhető. T.: 06-30/434-935.