Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-21 / 144. szám
Jó hangulatú évadzáró társulati ülést tartottak tegnap a kecskeméti Katona József Színházban. Felvételünkön a nyugdíjba vonuló kiváló színművészt, Csiszár Nándort vastapssal ünnepük. A társulati ülés után kezdődött a direktor és a műszaki dolgozók tárgyalása. Volt mit megbeszélni, hiszen a fél életüket a színházban töltő műszakiak bére rendkívül alacsony. Tudósításunk és kommentárunk a 2. oldalon. Titokzatos befektetők nyomában Bácsalmáson Kié lesz a BácsAgro Rt.? Bácsalmáson a napokban egy titokzatos befektetőcsoportról kezdtek - eleinte csak suttogva - beszélni az emberek. Később a szóbeszéd felerősödött, s többen tudni vélték, hogy a volt Petőfi Mezőgazdasági Szövetkezetből két éve alakult BácsAgro Szövetkezeti Rt. részvényeit szeretnék felvásárolni valakik. Arról is hallani lehetett, hogy a titokzatos társaság a részvények megszerzése után elsőként majd székház után néz, s e célra a városházát szemelték ki. Lapunk utánajárt a szóbeszédnek a „nem zörög a haraszt” kezdetű közmondás tanácsai alapján - és a pletykák, ha részben is, de igaznak bizonyultak. Mai számunk 5. oldalán nyilatkozik No- vák Attila, az rt. igazgatója és Rauzsné dr. Őz Zsuzsanna, a befektetőcsoport ügyvédje. Súlyos jogsértés történt Bátyán Szerdán adtunk arról hírt, hogy a bátyai képviselő-testület 3 hónapra felfüggesztette a munkanélküliek jövedelempótló támogatásának folyósítását, és azt ajánlotta nekik, hogy napszámmal pótolják a kiesett pénzt. A kényes ügy megosztotta a falut, az érintettek aláírásgyűjtést kezdeményeztek a határozat felfüggesztésére. A hír nagy port vert fel a megyében, éppen ezért a megyei köz- igazgatási hivatal vezetője is állást foglalt az ügyben. Dr. Metzinger Éva arról tájékoztatta lapunkat, hogy a bátyaiak nem tartották be a 15 napos határidőt, ami alatt meg kellett volna küldeni a testületi ülés jegyzőkönyvét és a határozat pontos szövegét. Azonnal felszólította a község jegyzőjét, hogy pótolja a mulasztást. Amint megérkezik a bátyai jegyzőkönyv, a közigazgatási hivatal kérni fogja a testülettől a határozat felfüggesztését, mert súlyos jogszabálysértés történt. Ha erre nemet mondanának, Metzinger Éva kilátásba helyezte, hogy soron kívül bírósághoz fordul, mert a közérdek sérelmére követtek el szabálytalanságot és erre a lépésre a hivatalnak joga van. Megkezdődött az aratás a Bácskában Megkezdődött az őszi árpa aratása a Duna-Tisza köze déli részein. Az elsők között jánoshalmi és bácsalmási földeken indultak el a kombájnok, de napokon belül a Bácska és a Kiskunság más tájain is hozzá kell fogni az árpa betakarításához. A szokásosnál bő egy héttel korábbi aratáskezdetet a hetek óta tartó kánikula miatt bekövetkezett kényszerérés diktálja. Ismét az aszály fenyegető jelei mutatkoznak ugyanis Bács-Kiskunban, ott, ahol május első heteiben sokfelé még a belvizekkel küszködtek. Az addig leesett bőséges csapadéknak viszont már nyoma sincs, a földek repedezettek, kemények, az aszály az összes öntözetlen kultúrnövényt, így a kalászos gabonát is sújtja. Az egyébként is gyengébb termőhelyi adottságú táblákba vetett őszi árpa terméshozama - a tapasztalatok szerint - hektáronként mindössze 2,7- 3,2 tonna lesz. A korábbi évekét is alulmúlja a termésátlag. (Folytatás az 5. oldalon) Aknamentesítik a parkerdőt A szegedi műszaki dandár több mint 20 tűzszerésze dolgozik hétfőtől a Csalánosi-parkerdő megtisztításán. Mint arról már beszámoltunk, a 150 hektáros területet a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a kecskeméti ön- kormányzat tulajdonába adja, de ennek előfeltétele a korábban a szovjet csapatok által használt bázis tűzszerészeti mentesítése. Ha minden az elképzelések szerint halad, a szegedieknek öt hétre lesz szükségük az erdő megtisztításához. Gázrobbanás Hercegszántón Csütörtökön reggel 7 óra 10 perckor komoly baleset történt Hercegszántón. A Vörösmarty utca egyik házában élő idős házaspár hölgytagja - a bajai tűzoltók feltételezése szerint - kinyitotta a PB-gázpalackkal működő tűzhely egyik csapját, majd elfeledkezhetett róla és kis idő múlva megnyitotta a második csapot is. Közben azonban már felgyülemlett némi gáz a levegőben, és az újbóli nyitáskor berobbant. Élektromos hiba semmi esetre sem lehetett a kiváltó ok, mert nem égett a villany. Tűz szerencsére nem keletkezett, és első ránézésre sem a néninek, sem a bácsinak nem lett komoly baja, valószínűleg 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A robbanástól azonban sokkot kaptak és a biztonság kedvéért a bajai kórházba szállította őket a mentő. Otthonukban mintegy 90 ezer forintos kár keletkezett, a konyhától leválasztott főzőfülke falának téglái estek ki, és a rendes falak is megrepedtek. 44 ezer fos létszámleépítés a költségvetési szférában A kormány tegnap első olvasatban megtárgyalta a jövő évi költségvetés irányelveit, de csak jövő szerdán dönt az előterjesztésről. Az irányelvek azt célozzák - hangzott el tegnap sajtótájékoztatón -, hogy 1997-ben megerősödjenek a gazdasági növekedés feltételei. Az előterjesztés 18 százalékos inflációval, 1,5 milliárddolláros fizetésimérleg-hiánnyal, a költségvetési szférában 6 százalékos intézményikeret-növekedéssel és 44 ezer fős létszámleépítéssel, a GDP 3,7 százalékát kitevő elsődleges mérlegpozitívummal számol és azzal, hogy az elkülönített állami pénzalapok semmilyen támogatást nem kapnak. A tervezett 44 ezres létszámleépítés során 20 ezer fővel csökkentenék az önkormányzatoknál dolgozó közalkalmazottak és 22 ezerrel a közigazgatásban dolgozó köztisztviselők létszámát. Továbbiak a kormányülésről az 5. oldalon. Aszály a Duna-Tisza közén Idén nyáron Magyarország területének jelentős része aszálymentes marad, csupán a Duna-Tisza közén kell mérsékelt aszályra számítani. Amennyiben a vártnál kevesebb csapadék hullik, az országjelentős részén mérsékelt, míg a Duna-Tisza közén és Nyíregyháza térségében közepes erősségű aszályra kell számítani. Erről az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkárelhárítási Főosztálya tájékoztatott csütörtökön. A szakemberek szerint májusban az ország területén - a Duna menti sávot leszámítva - az átlagosnál csapadékosabb volt az időjárás. A csapadék országos átlaga 85 milliméter volt. Ez a sokévi átlaghoz képest mintegy 20 milliméteres többletet jelent. A talajvizek szintje a tavalyihoz képest mindenütt magasabb, de a legkritikusabbnak tekinthető Duna-Tisza-közi hátság területén még mindig lényegesen elmarad a sokéves átlagtól. Nem sikerült a biztosítási Megbotlott a A rendőrség őrizetbe vett egy halasi rendőr törzsőrmestert, valamint egy 30 és egy 31 éves jánoshalmi férfit okirat-hamisítás és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt - tájékoztatta tegnap lapunkat a megyei főkapitányság sajtószóvivője. A halasi zsaru hamis igazolólapokat állícsalás halasi zsaru tott ki arról, hogy három gépkocsi karambolban összetört. Ézek alapján a két jánoshalmi férfi a biztosítótól megpróbálta felvenni a kártalanítási összeget. Ha sikerült volna a csalás, 4,5 millió forintot szereztek volna jogtalanul. Nem sikerült, az ügyészség nyomoz az ügyben. Kirabolták a solti benzinkutat A solti Oktán benzinkutat szerdán hajnalban 2 óra 20 perckor kirabolta egy fekete álarcos férfi. A 24 éves kútkezelőt elektromos sokkolóval kábította el a támadó, majd a kútkezelői helyiségben lévő 400 ezer forintos bevételt magához vette. A rabló ezt követően a kútkezelő kezeit hátrakötözte, száját és szemét leragasztotta ragtapasszal, majd a pénzzel a helyszínről elmenekült. A rendőrség azonnal lezárta a dunaföldvári hidat, az utakon több ellenőrzőponton igazoltatták a járművekben utazókat, de a kútrablót egyelőre nem sikerült elfogni. Gyorshírek A pápa üzenete a németekhez Németország és Európa fájdalmas megosztottságának évtizedei után az egyesült Németországban teendő első látogatásommal az európai népek egybetartozását kívánom hangsúlyozni - jelentette ki II. János Pál pápa a német híveknek küldött televíziós üzenetében. Ma kezdődik két és fél napos látogatása. EU-elismerés a biotermelésnek Kelet-Európábán elsőként - Argentínával, Ausztráliával, Izraellel és Svájccal egyidejűleg - a magyar biogazdálkodás, valamint a Biokultúra Egyesület is megkapta az Európai Unió hivatalos elismerését. A 2001-ig érvényes okmány azt szavatolja, hogy a Magyarországon termelt, ellenőrzött, minősített és védjegyezett bio-termékeket befogadják az Unió országai. Rekordra tör a Columbia Csütörtökön, helyi idő szerint délelőtt 10 óra 49 perckor a floridai Kennedy űrközpontból elindult a Columbia. A tervek szerint űrrepülőgéppel ez lesz 1 az eddigi leghosszabb időtar- - tamú út: ha az energiatartalé- | kok engedik, 17 napig tartózkodik majd a világűrben a Coll lumbia. Indiai nem az atomtilalomra India csütörtökön ismét megerősítette, hogy nem fogja aláI ími az atomrobbantások teljes körű tilalmáról készülő egyezményt. Illetékesek ezt a készülő dokumentum hiányosságaival indokolták. Kivonják az 50-est Kivonja a forgalomból június ; 30-val az 50 forintos bankje- ■ Í gyeket a Magyar Nemzeti Bank. A bankjegyek helyett az azonos címletű érmék maradnak a forgalomban. Az IFOR katonái is elmentek vért adni tegnap Táborfalván. Felvételünkön éppen Wiley D. Etheridge amerikai felcser vénáját keresi magyar kolléganője. A dr. Kosik Erzsébet háziorvos által szervezett véradáson 121 résztvevőtől 54 litert vért vettek le. Az önkormányzat a véradókat marhalábszárpörkölttel vendégelte meg, és egy visegrádi-esztergomi autóbusz-kirándulást szervezett a részükre. fotó: galambos Sándor