Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-09 / 289. szám
Kezdődik a sakkvilágbajnokság Alma Atában. A megnyitó előtti sajtótájékoztatón részt vett Polgár Judit és Anatolij Karpov is. Egyébként ez lesz az első olyan világ- bajnokság, ahol alkalmazzák a kétperces időlimitet. Keresik a kiskőrösi bankfiók kirablóját Tegnap estig nem sikerült megfogni a kiskőrösi OTP-rablót az ügyben nyomozó rendőröknek. Délutánra a szemtanúk segítségével készítették el a fantomrajzot. A tegnapi számunkban közölt személyleírás sem változott, jóllehet egyre több tanút hallgattak ki a rendőrök Kiskőrösön. Ebben az évben eddig három OTP ellen követtek el rablótámadást. Soltvadkerten és Komáromban ugyanaz volt a tettes. A Bács-Kiskun megyei férfi - aki korábban a francia légióban kapott kiképzést - azonban még szökésben van. Tegnap pedig még nem kaptunk választ a nyomozóktól arra, elképzel- hető-e, hogy Kiskőrösön is ő vitte el az ötmilliót. Fantomrajz a kiskőrösi OTP kirablójáról. A PDSZ nem kapkodná el a pedagógussztrájkot Diáktüntetés A román hírügynökség jelentése szerint 3 ezer diák tüntetett tanáraival tegnap Sepsiszent- györgyön a Kovászna megyei prefektúra épülete előtt, tiltakozva a román oktatási törvény ellen. A helyi magyar ifjúsági szervezet^ sajtóértekezletén - Márton Árpád RMDSZ-képvi- selő irodájában - Pap Attila ifjúsági vezető elmondta: a rendőrség részéről nehézségeket támasztottak a tüntetés megszervezésével kapcsolatban. December 15-én a legtöbb kecskeméti óvoda, általános és középiskola bezár. Több iskolában a tanítási szünetről szóló értesítést tegnap már be is íratták a gyermekek ellenőrzőjébe. Ugyanis a pedagógus-szakszervezet megyei és kecskeméti szervezete is csatlakozik az országos sztrájkfelhíváshoz. Kecskeméten az intézmények több mint kilencven százaléka, az ott tanító pedagógusok 86 százaléka csatlakozott a sztrájkhoz. Megyei szinten az eddig bejelentett intézményi csatlakozási szándék ötven-, a Az ország hátrányos helyzetű régióiban működő tíz diabéteszközpontnak összesen 40 ezer dolláros támogatást adományozott a Magyar Diabétesz Társaságon keresztül a Lilly Alapítvány. Az amerikai Eli Lilly and Company gyógyszergyártó vállalat alapítványának adományát a cukorbetegek A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmánya pénteki határozatában arra szólítja fel a PDSZ tagságát, hogy egyenrangú félként vegyen részt a Pedagógusok Szakszervezete által december 15-ére meghirdetett sztrájk előkészítésében. A választmány egyúttal kifejezi azon aggodalmát is, hogy az pedagógusoké kilencvenszázalékos. Arról, hogy a tanítás szüneteltetése mellett gyermekfelügyeletet, napközit, étkeztetést biztosítanak-e az intézményekben, helyi szinten állapodnak meg. Kecskeméten az önkormányzattal csütörtökön egyeztetett a szakszervezet. A megállapodás szerint az intézmények bezárnak, sem gyermekmegőrzés, sem ebédeltetés nem lesz. Az egyházi fenntartású iskolák, amelyek ugyan szolidárisak a sztrájkolókkal, nem zárják be kapuikat. A református általános iskolában gyermekfelügyealapellátásához szükséges eszközök és szolgáltatások vásárlására fordítják. Hazánkban 600 ezer cukorbeteg él, ellátásuk világviszonylatban is magas színvonalú. Ugyanakkor azokban a régiókban, ahol az országos átlagnál magasabb a munkanélküliség és súlyosabbak a gazdasági gondok, a cukorbetegeknek adott időpontig már nincs mód átütő erejű sztrájk megszervezésére. Ä PDSZ szerint csak egy „zárt kapuk mögött” folytatott, időkorlát nélkül meghirdetett munkabeszüntetés gyakorolhat nyomást a kormányra. Egy sikeres és hatásos sztrájk meghirdetését legkorábban január végén, február elején tartják lehetségesnek. let lesz, a piarista általános iskolában tanítanak. A református gimnázium hétfői tantestületi ülésén dönt. Az ÁFEOSZ-is- kola nem zár be, de nem lesz tanítás, a Széchenyi-szakközép- iskola testületé szintén hétfőn dönt sztrájkügyben. Bácsalmáson és a megye több városában hétfőn egyeztet a helyi szak- szervezet az önkormányzattal. A sztrájkfelhívás és a csatlakozási arány komolyságát jelzi, hogy híreink szerint a kormány vasárnap tárgyalóasztalhoz ül a PSZ országos vezetőségével. Kommentárunk a 2. oldalon. nyújtott szolgáltatások nem mindig elérhetők. A mostani támogatással körülbelül 8500 cukorbeteg jobb ellátására nyílik lehetőség. A támogatásból Miskolcon két, Félegyházán, Szentesen, Baján, Egerben, Kisvárdán, Debrecenben, Gyulán és Nyíregyházán pedig egy- egy diabéteszközpont részesül. Gyorshírek Jönnek a katonák Szombaton délben megérkezik a taszári katonai repülőtérre az első 110 amerikai katona, akik előkészítik a terepet a később érkező kontingens számára. Erdélyi Lajos ezredes, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője elmondta, hogy az amerikai katonák két szállítógéppel Németországból érkeznek. Ittas vezetők Egyetlen nap alatt a kecskeméti rendőrök hat olyan gépkocsivezetőt jelentettek fel, akik erősen ittasan vezették járművüket. Közülük egy kerekegyházi és öt kecskeméti illetőségű volt. A cseppkőbarlang világörökség A UNESCO illetékes bizottsága a világörökség részének minősítette az Aggteleki- cseppkőbarlangot. A hírt tegnap Berlinben közölték. Kivonultak A munkaadói oldal kivonult az Érdekegyeztétő Tanács plenáris üléséről, tiltakozva amiatt, hogy nem sikerült eredményt elérniük a beteg- szabadság és a táppénz finanszírozásában. Az oldalt csak a szóvivő, illetve a soros elnök képviseli az ár-bér megállapodás tervezetéről megkezdett további tárgyaláson. Ellopott Passat Kecskeméten az Aranyhomok Szálloda elől tegnapra virradó éjszaka egy négymillió forintot, érő Volkswagen Passatot lopott el ismeretlen tolvaj. Parancsnokok Kuncze Gábor december 7-ei hatállyal Bleszity János tűzoltó vezérőrnagyot a Tűzoltóság Országos Parancsnokság országos parancsnokának, Orovecz István polgári védelmi vezérőrnagyot a Polgári Védelmi Országos Parancsnokság országos parancsnokának nevezte ki. Egy napra bezárnak az iskolák Januártól drágább lesz a víz Baján A Bajavíz Kft. által javasolt mértékben emelte január 1-jé- től a víz- és csatornadíját a bajai képviselő-testület közel egyórás vita után. Az új tarifa- táblázat 60 forint 50 filléres köbméterenkénti vízdíjat tartalmaz. A csatornázott városrészek lakói pedig további 42 forint 60 fillért kénytelenek fizetni az újévtől. Ebben az áfa is benne van. Felvetődött, hogy így is az olcsóbb települések közé tartozik majd a vizek városa. A tervezett beruházások szükségességét senki sem vitatta, a vezetékhálózat kritikus állapota is közismert, de kérdéses, milyen fogadtatásban részesül a bajai önkormányzat kései Mikulás csomagja. Baján és Félegyházán is kapnak a pénzből Támogatás diabéteszközpontoknak Zwack lemondott a pártelnökségről Zwack Péter, a Liberális Polgári Szövetség Vállalkozók Pártja elnöke a párt pénteki elnökségi ülésén lemondott tisztéről - tudatta Kerényi Péter sajtófőnök. Hozzátette: Zwack döntésének indokaként a párt 1994-es választási szereplését jelölte meg. Lemondására azért csak most került sor, mert kötelességének tartotta, hogy hivatalban maradjon addig, míg át nem adhatja a Kongresszusi Előkészítő Bizottságnak a párt sorsának alakítását, irányvonalának kidolgozását. Zwack, akit Kecskemét városa delegált a parlamentbe, független képviselőként változatlanul képviseli a vállalkozók érdekeit is. Zwack Péter nyilatkozatát a 4. oldalon olvashatják. Áramszünet Tegnap 12 óra előtt üzemzavar miatt áram nélkül maradt Bácsalmás, Tataháza, Mátételke, Kunbaja és Bácsszőlős. A Dé- mász szakemberei hamar megtalálták a hiba okát, az egyik bácsszőlősi transzformátor ment tönkre. Fél egy után a fogyasztók újra használhatták elektromos árammal működő készülékeiket, csupán a hibás transzformátor körzetében maradt 60-70 háztartás délután áram nélkül. A trafó cseréje után mindenhol helyreállt az áramszolgáltatás. Ol^j ügyvizsgálat Három ellenzéki párt nagy érdeklődéssel várja a Miniszterelnöki Hivatal jelentését arról a vizsgálatról, amely feltárja az olajügyet és a magyar-orosz kereskedelmi kapcsolatokat. Cikkünk a 4. oldalon. Más fenyőit adta el a csaló Közel a karácsony, lopják a fenyőt - írtuk meg minap, s lám, már az első Bács-Kiskun megyei ügyről is beszámoltak ezt követően a rendőrök. La- josmizsén egyébként nem lopás, hanem csalás történt. A szélhámos a táborfalvi N. Ernőt csapta be, amikor rámutatott egy erdőre: ebből elvihet 500 fenyőt. Megalkudtak és a vevő kifizetett 450 ezer forintot a fákért. Még szerencse, hogy nem vágták ki valamennyit, mert utóbb kiderült, hogy az erdő a lajosmizsei L. Józsefé. Aki persze mit sem tudott az üzletről. A kecskeméti rendőrök keresik a csalót. Kiskunfélegyháza pénzügyi lehetőségei kimerültek. A város önkormányzata a jelenlegi formában képtelen tovább finanszírozni a bölcsődék fenntartását. Pillanatnyilag keresik a legkevésbé fájó megoldást. Minderről bővebben a 2. oldalon olvashatnak.