Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-09 / 289. szám
2. oldal Megyei Körkép 1995. december 9., szombat Naptár December 9., szombat. Névnap: Natália. Névnapozóknak Natália: a latin Dies natalis Domini kifejezés rövidülése. Jelentése: az Úr születésnapja. Virága a gerbera. Köszöntjük a névnapjukat ma ünneplő Ábel, Delina, Filotea, Georgina, György és Györgyi nevű olvasóinkat is! Évforduló E napon hunyt el 1874-ben Reitter Ferenc mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Nevéhez fűződik többek között a budapesti dunai rakpart építése, a pesti Duna-sza- kasz szabályozása, ö dolgozta ki a főváros csatornázási tervét. Részt vett a Tisza és a Maros folyamszabályozásának tervezésében, a térképezési és vízmütani munkákban. Ökumenikus naptár Az ortodox naptárban ma van Szűz Mária fogantatásának ünnepe, illetve Szent Szofroniusz ciprusi érsek emléknapja. Mi, Hol, Mikor? • Ma délelőtt 10-től, délután 2-től, s vasárnap délelőtt 10-től lesz kézműves-foglalkozás gyerekeknek a kecskeméti Szó- rakaténusz Játékházban. • Ma 19.00-kor kezdődik a Bohém Ragtime Jazzband tízéves jubileumi koncertje a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. • Ma este 6-tól Hírős est lesz a kecskeméti ifjúsági otthonban. A diákok latin és standard táncokat tanulhatnak. # A kecskeméti planetáriumban ma 9.30-tól a fizikaszakkör foglalkozása, 15 órakor bemutató előadás lesz. A csillagmikulás december 10-én délelőtt 10-kor érkezik. # December 13-án 16.00-kor nyitják meg a budapesti Iparművészeti Múzeumban a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió alkotásaiból rendezett tárlatot. # December 14-én 18 órakor a kecskeméti református templomban ünnepi koncert lesz Kodály Zoltán születésnapja tiszteletére. Jövőre emelkedhet a térítési díj Bölcsődét zárnak be Félegyházán? X szülőkre még nagyobb teher nehezedik majd jövőre. Vajon hol az elviselhetőség határa? A bölcsődei férőhelyek meny- nyisége talán nem változik, de a bölcsődék száma jövőre valószínűleg eggyel kevesebb lesz Kiskunfélegyházán. Központi támogatás hiányában ugyanis az önkormányzat a jelenlegi formában tovább nem tudja fenntartani az intézményeket. Az önkormányzat illetékes Az iparűzésin túl ne vezessen be több helyi adót a város - vélekedtek a kalocsai képviselők a jövő évi költségvetés koncepciójának tárgyalásakor. A vitát követő közmeghallgatáson már erről számolhatott be a megjelenteknek Török Gusztáv Andor polgármester. A terhek növelését azért sem tartaná etikusnak az önkormányzat, mert az utóbbi évek komoly fejlesztéseiben a lakosok anyagi részt vállaltak. A gázberuházás, a telefonhelyzet javítása jelentős terhet rótt a kalocsaiak vállára és pénztárcájára. Az egyetlen adónem eddig kedvezményezettként kezelte a pénzintézeteket, biztosibizottságai a jövő héten foglalkoznak a bizottság tapasztalatainak összegzésével, a végső döntést pedig a képviselő-testület hozza majd meg. Nem lesz könnyű dolguk a szenátoroknak, hiszen végszükség esetén a 4-es számú bölcsőde bezárása is szóba jöhet. Ráadásul jövőre a szülőktókat, kereskedőket - vélik Kalocsán. A nettó árbevételből ugyanis ők levonhatták a beszerzési értéket, illetve az alvállalkozói teljesítéseket. A testület elképzelése szerint a termelőtevékenységet folytatók a központilag megemelt adóalap 30 százalékát kedvezményként megkapják, azaz gyakorlatilag marad az idei teher. A többiek viszont 1,2 százalékot fizetnek a város kasszájába. A súlyadó esetében a legkisebb rosszat kívánják a kalocsaiakra terhelni. Áz ország- gyűlés által meghatározott minimum összeget fizettetik be adóként, ha a tervek szerint alkotják meg a rendeletet. nek is mélyebben kell majd a pénztárcájukba nyúlniuk. Legalábbis erre lehet következtemi abból, hogy a közelmúltban egy kérdőívben arra kellett válaszolniuk az érintetteknek, hogy tudnának-e gyermekeik után a térítési díj mellett úgynevezett gondozási díjat is fizetni. - g Játékkártyabajnokság Szombaton és vasárnap közösen rendez országos játékkártyabajnokságot a kecskeméti Szó- rakaténusz Játékmúzeum és a helyőrségi klub. A harmadik országos versenynek, amelyen ulti, romi és kanaszta kategóriár ban indulhatnak a versenyzők, a helyőrségi klub ad otthont. A vetélkedés szombaton délelőtt kezdődik, ekkor dől el, hogy a közel százfőnyi résztvevő közül ki jut be a vasárnap délben megrendezendő döntőbe. Újdonság, hogy a römiseknek az idén junior kategóriát is indítottak. Ä verseny díszvendége Radó Vilmos örökös színidirektor lesz. Hangverseny a Vigadóban A kecskeméti M. Bodon Pál Kamarazenekar ma délután 16 órakor a Pesti Vigadó Hangversenytermében lép fel. Ott rendezi meg a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány gálaestjét, amelyen az általa támogatott együttesek lépnek fel. A Palotás József vezette kecskeméti zenekar egy Corelli- és egy Sibelius-darabbal szerepel. Az alapítvány, amely több vidéki zenekart, egyesületet is támogat, első ízben rendez gálaműsort. Harmincéves bériét a fürdőre A szorító gazdasági és financiális kürülmények figyelmébevé- telével Nagyabaracskán úgy döntött az önkormányzat, hogy 1996-tól bérbe adja a tulajdonában lévő termálfürdőt - tájékoztatta lapunkat Király Sándor polgármester. A keletkező haszon többoldalú: nem veszteséget termel a fürdő, hanem bérleti díjat hoz a meglévő szolgálgatá- sok bővülése mellett. Az üzemeltetésre jelentkezett osztrák-magyar érdekeltségű gazdasági társaság olyan feltételeket ígért, melyek elfogadhatónak bizonyultak a község számára. A szerződést már aláírták, melyben a bérlő vállalta, nemcsak a meleg vizes fürdő, hanem a Ferenc-csatorna fövény strandjának kiépítését, továbbá az ugyancsak ezen a területen lévő kemping kialakítását és működtetését. Mivel a bérlő szándéka szerint az idegenforgalom fellendítése komoly beruházást, illetve tőkeinjekciót igényel, ezért bérleti szerződést 30 évre kötötték. Somogyi Gábor Szolid adóterv Kalocsán Balesetek, Bűnügyek Négy áldozat Az ORFK-tól pénteken reggel kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 40 baleset járt személyi sérüléssel. Ezek közül négy eset végződött halállal, 14 helyszínről súlyosan és 22-ről könnyebben sérült személyeket szállítottak kórházba a mentők. Kipakolt tanyák Szinte minden mozdítható tárgyat elvittek a napokban a betörők egy pálmonostori tanyáról. A tulajdonos négy napig volt távol, ezt használták ki a betörők, akik alapos munkát végeztek. Vitték a hűtőszekrényt, a fagyasztót, tévét, rádiót, bort, puskát, másfél mázsa paprikát. A kár mintegy 520 ezer forint. A főkapitányság szóvivője szerint másik tanyabetörés is történt Pálmo- nostorán. December 5-ére virradó éjjel levágták a lakatot R. Lajosné budapesti lakos pál- monostorai tanyáján és elektromos kéziszerszámokat vittek el 150 ezer forint értékben. Ellopott búvárórák Egy 20 éves győri vállalkozó hölgy tett feljelentést a rendőrségen. December 6-án Kecskeméten az Olimpos bárban egy általa nem ismert személynek tizennyolc darab búvárórát adott át. Azzal a céllal, hogy az illető majd értékesíti az órákat, de azokkal ismeretlen helyre távozott. A hölgyet 45 ezer forint kár érte. Pénz a Mercedesben Kecskeméten december 6-án délután fél kettőkor a Kossuth körút 35. szám előtt lezáratlanul hagyta P. István szegedi polgár a Mercedesét. Ismeretlen tolvaj ellopott belőle egy diplomatatáskát, benne egy mikromagnóval és 600 ezer forint készpénzzel. A tulajdonos összes kára 630 ezer forint. Elkötött autó A kecskeméti Három Gúnár fogadó elől viszont egy Mercedest kötöttek el. A kocsi gazdája este leparkolt, de reggel már hiába is kereste a járgányt. A károsult duna- földvári Sz. Gabriella a rendőrség segítségét kérte. A feljelentés szerint a kára 600 ezer forint. Felszedett vezeték Az E75-ÖS melletti félegyházi úti MÁV-megállóhelyen, Kunszálláson földelő vezetéket szedett fel a fémgyűjtő tolvaj a napokban. A feljelentés szerint a vasút kára 145 ezer forint. Sokáig festhet Ismeretlen tettes hatolt be a december 6-ára virradó éjjel a vaskúti Bácska Rt. telepére és onnan egy másik káefté tulajdonát képező falfestékkel távozott. Nem csekély mennyiséggel: a kiadott tájékoztatás szerint másfél tonnányi áru tűnt el. A cég kára 170 ezer forint. Nézőpont Nem félek a sztrájktól Bálái F. István írása Felsorolni is nehéz lenne, hogy az utóbbi napokban-hetek- ben kik alakítottak sztrájkbizottságot, s kik tárgyalnak a munkáltatójukkal, vagy a kormánnyal munkabeszüntetést, esetleg demonstrációt helyezve kilátásba. Az asztalnál helyet foglalók ugyanakkor azt is mondják, hogy ők megegyezést akarnak. Még az is lehet, hogy meg is egyeznek. Talán elhiszik, hogy nem vagyok ultrabalos mozgalmár, mégis azt mondom: sztrájkot most, vagy soha! Aligha lesz erre alkalmasabb pillanat valaha is. Amikor a kormánykoalíciónak több mint hetven százaléka van a parlamentben, akkor semmilyen sztrájk sem ingathatja meg a demokratikus intézmények alapjait, de még a kormányt sem. (Legfeljebb a személyi összetételében hozna változásokat.) Bár jó néhányan akarnának halászni a zavarosban, biztos vagyok benne, hogy a munkabeszüntetés nem öltene politikai jelleget, hanem az maradna, aminek indult: bérsztrájk. Ettől pedig nem kell félni. Sőt: szükség van rá! A piacgazdaság érdekében. Ahol pontosan tudnánk, hogy mi mennyit ér. A piaci viszonyok által megszabott ára lenne a munkaerőnek is. Amelynek az értékével akkor lehetünk pontosan tisztában, ha - átmenetileg - a hiányát érezzük! Nyilvános, kemény piaci versenyben derüljön végre ki, hogy mi ér többet a társadalomnak: egy gimnázium tanári kara, vagy egy veszteséges bank igazgatója. Jelenleg körülbelül ugyanannyit keres az utóbbi, mint az előbbi tagjai együttvéve. (S lévén a bankok még többségben állami tulajdonban, mindkettőt közpénzből fizetjük.) Hogy majd a bankigazgatók is sztrájkolnak? Próbálják meg. Pontosan megtudhatnánk azt is, hogy ér-e annyit egy hivatásos katona vagy rendőr, mint egy mozdonyvezető. S hogy kiket becsüljünk többre: az ápolónővéreket vagy azt a pilótajáték-szervezőt, esetleg olajszőkítőt, akit már nem is keresünk, pedig százmilliókat vágott zsebre?! Ha sztrájkok lennének, én nem félnék. Legfeljebb azokat kényszerülnének kopasztani a hatalomban ülők, akik a mostani, tisztázatlan helyzet haszonélvezői. ^Suzuki -JANSIK 100-200 ezer Ft ÁRENGEDMÉNY + KAMATMENTES KÖLCSÖN amíg a raktárkészlet tart! Használt autóját készpénzért megvesszük. Az 5 ajtós Swiftet haszongépjárművé alakítjuk, így az árát leírhatja, az áfát visszaigényelheti. Használt SUZUKI-k vétele, eladása, cseréje. SUZUKI-JANSIK MÁRKAKÉPVISELET ÉS SZERVIZ Kecskemét, E5-ös főút 3-as km (Texaco kút mellett) Tel.: 76/498-554; 498-555; 06/20-423-410 Cegléd, Körösi út 28. Tel.: 53/314-005 Szombaton és vasárnap is nyitva! _____________________________________________________________ ______________(85536) B oldog karácsonyt a CentrummalS Az áruház ünnepek előtti nyitva tartása: december 10-én (ezüstvasárnap): 9-14 óráig; december 17-én (aranyvasárnap): 9-14 óráig; december 23-án (szombaton): 9-14 óráig. EZÜSTVASÁRNAPI AJÁNLATUNK!- férfiingek 20% engedménnyel (csak vasárnap!),- férfidzseki 6.980 Ft helyett 4.950 Ft,- fiatal lányoknak táska 1.990 Ft-os áron,- női-férfi hálóruházat nagy választékban. 40-50-70% engedménnyel:- férfi-női és gyermekfélcipők,- női kabátok, kosztümök, ruhák, dzsekik, aljak kaphatók áruházunk I. emeletén! December 11-én: Centrum-hétfő! 20% engedménnyel vásárolhatók:- méteráruk,- női blúzok. Szeretettel várjuk a Centrum Áruházban! IcentrumI (85206)