Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-24 / 249. szám

4. oldal Hazai tükör 1995. október 24., kedt • • Ötvenhat idézése ünnepelve, tüntetve Tömegdemonstrációk a demokrácia játékszabályainak megtartásával Tisztelgés a 301-es parcellánál a mártírok emléke előtt. Göncz Árpád köztársasági elnök tévéinterjúja Az ország békességet akar Az ’56-os forradalom emlé­keit, a köztársaság kikiáltásá­nak jelentőségét idézték, s a 39 évvel ezelőtti történelmi ese­mények mai tanulságait kör­vonalazták a hét végi három­napos ünnep rendezvénysoro­zatán a különböző állami, párt- és civil szervezetek. Hétfőn az állami zászló felvoná­sát követően a rákoskeresztúri új köztemetőben az ’56-os hősök és mártírok emléke előtt tisztel­gett az állami vezetés. Kovács László külügyminiszter beszé­dében egyebek közt kijelentette: „Nem öröksége 1956 azoknak, akik az ünnep kapcsán veszélybe sodorják a demokráciát, a jogál­lamiságot, és szélsőséges esz­mékkel bemocskolják az emlé­kezést.” A Parlamentben magas kitüntetésekkel honorálták a kü­lönböző területeken kimagasló teljesítményt nyújtó személyi­ségeket. Gál Zoltán köszöntő szavaiban kitért arra: a kormány úgy döntött, hogy kiegészíti a forradalomban igazoltan részt vettek nyugdíját 25 000 forintra. A MIÉP Őszi Nyitány címmel meghirdetett vasárnapi kor­mányellenes tüntetésén, a buda­pesti Szabadság téren Csurka István pártelnök mintegy 25 000 ember előtt mondott beszédében a kormányzattal szembeni nem­zeti ellenállásra és polgári enge­detlenségre buzdított. Mint mondta, a kormánynak mennie kell. Magyarországon pénzügyi diktatúra működik; a hatalom­nak az a célja, hogy megtörje a nép tudatát, amely így bármilyen uralmat elfogadna és kiszol­gálná az idegeneket, a „betelepí- tendőket”. Szabó Lukács, a párt alelnöke a külföldön tartózkodó Göncz Árpádról szólva kijelen­tette: „világíttassa át magát és maradjon ott, ahol van”. A tö­meg átvonult a Parlament elé, ahol közfelkiáltással elfogadta a MIÉP 12 pontba foglalt követe­léseit, köztük azt, hogy a kor­mány mondjon le, távozzon a pénzügyminiszter és az MNB elnöke, vonják felelősségre a privatizációs csalárdságok vét­keseit. Közel vagyunk a végső két­ségbeesés pillanatához, ám a je­lenlegi helyzetben, a szomszéd­ságunkban dúló polgárháború időszakában és a még mindig nagyhatalom Oroszország kö­zelségében iszonyatos felelős­sége van annak, aki ma embere­ket utcára mer vinni - mondta Lezsák Sándor, az MDF alel­nöke vasárnap Lakiteleken. A rendszerváltás bölcsőjének te­kintett Duna-Tisza közi köz­ségben a korábbi évekhez hason­lóan a templomtéren lévő kopja­fánál emlékeztek október 23-a hőseire, eseményeire. A megem­lékezés másik szónoka a Politi­kai Foglyok Szövetségének el­nöke, Fónay Jenő megelevení­tette az egybegyűltek előtt a 39 évvel ezelőtt történteket, szemé­lyes visszaemlékezéseivel. Für Lajos, az MDF elnöke Győrött kijelentette: a jelenlegi kormány megbukott, az ország érdeke az lenne, ha mihamarabb távozna. G. Nagy né Maczó Ag­nes, a parlament kisgazda párti alelnöke kijelentette: a hatalom, amely ilyen szélsőséges néze­teknek teret enged, saját szélső­ségeseiről akarja elterelni a fi­gyelmet. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hangoztatta: a polgári pártok összefogására van szük­ség, hogy a csalódott ország ne a mindent felforgató radikaliz­mus, hanem az újrakezdés sikert ígérő lehetősége felé forduljon. Giczy György, a KDNP elnöke figyelmeztetett: küzdjünk azért, hogy a közöny bacilusa ne ron­csolhassa szét ’56 hagyományát. Hétfőn a fővárosban a Kom­munizmus Üldözöttéinek Szö­vetsége rendezésében a Bem téren volt gyűlés - mintegy 1000-1500 fő, jórészt a Magyar Népjóléti Szövetség fiataljainak részvételével. A tüntetők radiká­lis jelszavakat skandálva vonul­tak a térre, ahol elhangzott: a KÜSZ rendkívüli állapot beve­zetését követeli. 1956 szellemiségéről, a mai ünneplők megosztottságá­nak okairól beszélt Göncz Árpád köztársasági elnök szombat este a televízióban. A forradalom 39. évfordulója kapcsán Göncz Árpád hang­súlyozta: 1956 annyiféle volt, mint ahányan részt vettek benne. Iskolázottságától, la­kóhelyétől, pillanatnyi státu­sától függően mindenki más­ként élte meg. A majdnem két hét csodálatos ereje éppen az volt, hogy egységbe tudta ol­vasztani érzelmileg, indulati- lag az országot. Ez az időszak elmúlt, a résztvevők nagy há­nyada börtönbe került, a töb­biekre rákényszerítették a fe­ledést, ’56-ról nem lehetett beszélni. Az elmúlt öt évben az ’56- os szervezetek gomba mód szaporodtak, sokuk részt vett a napi politika alakításában, s látni lehetett, nincs egység. Eszközzé vált ’56, megosz­lottak a vélemények, rárakó­dott az évek terhe, ettől meg­tisztítani gyakorlatilag nem lehet. Az a nemzedék, ame­lyik végigcsinálta, a pátoszára emlékszik, de ezt a pátoszt feltámasztani lehetetlen. Az utcai demonstrációkkal kapcsolatban az elnök kiemel­te: bármilyen rosszkedvű az ország, békességet akar. Ter­mészetesen érdeket védeni, gyülekezni bárkinek joga van, ez a demokrácia joga. A ren­det megbontani, az országot nyugtalanságban tartani fele­lőtlenség. Csurka nemzeti ellenállásra, polgári engedetlenségre szólított fel. Megemlékezés Jánoshalmán Délelőtt kilenc órakor kezdő­dött a megemlékező szent­mise a katolikus templom­ban. A Világháborúk Áldoza­tai hősi emlékműnél 10 óra­kor kezdődött városi ünnep­ségen a Szent Anna Katoli­kus Iskola tanulói és diákjai adtak nagyon színvonalas ünnepi műsort. Az ünnepség szónoka, dr. Szabó János, az FKgP országos titkára 1956 üzenetét abban látta, hogy amikor a nemzet egységben cselekedett, a nagyhatalmak sem bírtak vele. Napjainkban is olyan nemzeti egységet kell létrehoznunk, amely a valódi értékeket felvállalja és békés, nyugodt, a rend iránti igénnyel felvértezett ifjúságot nevel. Az ünnepi beszéd után mintegy 20 párt, egyesület és szervezet helyi képviselői, valamint hozzátartozók he­lyezték el a megemlékezés virágait az emlékmű talapza­tán. A mártírhalált halt dr. Szobonya Zoltánról történő megemlékezésen Kissné Szobonya Csilla kérte, hogy a forradalom 40. évforduló­jára egy kopjafát állítsanak Jánoshalmán a helyi forra: dalmárok tiszteletére. Az ün­nepségen jelen lévő Czeller István - aki maga is részese volt a jánoshalmi forradalmi eseményeknek, s a közel­múltban telepedett haza - felajánlotta, hogy elkészíti a kopjafát. r r r ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Az EXTERLEASING Kft. (Cégközpont: 1011 Budapest, Bem rakpart 8.) ezúton árverést hirdet a tulajdonát képező: 6000 KECSKEMÉT, JUHÁSZ u. 2. szám alatti ingatlanára (20449, 24649, 24650 tulajdoni lapszámon, 8380/5, 8380/6, 8380/7 helyrajzi számon nyilvántartva). Az ingatlan mérete: 57.850 m2. Az ingatlanon álló épületek együttes alapterülete: 944,8 m2. Az ingatlan körülkerített, összközművesített, iparvágánnyal ellátott. Az ingatlan per-, teher- és igénymentes. áfe áfe áfe w w w Az ingatlan kikiáltási ára: 88.000.000,-Ft + áfa, mindösszesen: 100.000.000,-Ft, azaz egyszázmillió-forint. Az árverés megtartására 1995. november 15-én (szerdán) 11 órakor, az ingatlan fekvésének helyén kerül sor. # 4L 4L Az ingatlanra az árverezhet, aki az ingatlan általános forgalmi adóval növelt becsértékének 10%-át bánatpénz címén legkésőbb az árverési ajánlatának megtételét megelőzően az árverés vezetőjénél letétbe helyezte. Az árverési vevő letétbe helyezett bánatpénze beszámítandó a vételárba, a többi letevő részére a bánatpénz összege az árverést követően kerül visszafizetésre. Az árverési vevő köteles a teljes vételárat az árveréstől számított 15 napon belül megfizetni az EXTERLEASING Kft. bankszámlájára. Ha ezt elmulasztja, bánatpénzét elveszíti. Az EXTERLEASING Kft. az árverés sikertelenné nyilvánítási jogát fenntartja. Az árveréssel kapcsolatban felvilágosítást ad: ü Dr. Dankó István ügyvéd % 1011 Budapest, Bem rakpart 8. »Tel.:(06-1) 202-3882, 202-3619 < biztonság, gyorsaság. Kulcsszavak, melyek az Inter-Európa Bank legújabb, teljeskörú TclcfonBank szolgáltatását jellemzik. »»-° Egyenlegkimutatását, átutalásait, **x értékpapírokkal kapcsolatos megbízásait, «« betétlekötéseit, »x bankkártya letiltását ezentúl már telefonon is intézheti, TONE üzemmódban, a nap 24 órájában. Pannon GSM telefonnal ezenkívül extra szolgáltatások is elérhetők. I GSM PANNON Egy bankfiók, sorbanállás nélkül, karnyújtásnyira Öntől. Inter-Európa Bank Rt, A hagyomány kötelez További információért hívja a budapesti IIH2C2-es telefonszámot, vagy a fiókokat: Budapest, V. Szabadság tér 15.® 269 1855 ‘ O 202 6588 ) (66) 453 264 i (52) 347 820 >(96) 321 722 ) (76) 496 178 Budapest, II. Pasaréti út 96. Békéscsaba, Szt. István tér 5. Debrecen, Piac utca 32. Győr, Czuczor G. utca 26. Kecskemét, Rákóczi út 26. Nyíregyháza, Mártírok tere 9. ® (42) 310 134 Pécs, Ferencesek utcája 17. ® (72) 215 344 Szeged, Széchenyi tér 2. ® (62) 325 311 Székesfehérvár, Basa utca 1. ® (22) 340 754 Szombathely, Hollán E. u. 1. © (94) 330 888 Veszprém, Óváros tér 25. © (88) 426 044

Next

/
Oldalképek
Tartalom