Petőfi Népe, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-28 / 149. szám

Olvasói családunk / Nosztalgia-találkozó Császártöltésen A felvételt Schindler János - aki a találkozó szervezésében is részt vett, és a képen Joc- key-kalapot visel - küldte be a szerkesztőségnek. Diák- és grundtársak, utca­vagy falubeliek voltak évtize­dekkel ezelőtt a képen látható meglett nők és férfiak. Az egy­koron kötődött barátság ma is tart. Bár legtöbbjüket a házas­ság, a munka elszólította a szü­lőfalutól, Császártöltéstől, de esztendőnként mégis találkoz­nak az ottani parkerdőben. Ilyenkor az egész napos együtt- lét során - egy kis heccelődés- sel kísérve - felelevenítik a régmúltat és szó esik a minden­napokról. Persze azokra is em­lékeznek, akik - az idén már négyen - nem lehetnek ott e ta­lálkozón. Természetesen az elmúlt va­sárnap is úgy köszöntek el: vi­szontlátásra, jövőre ugyanitt. Évfordulót ünnepeltek A Kiskunhalason élő Jó Sándor és felesége, Csatári Juli­anna nemrégen ünnepelték 50. házassági évfordulójukat. A felvétel a családi ünnepségen készült, ahol a házaspárt kö­szöntötte: három fia, három menye, lánya és veje, valamint nyolc unokája. Istvánka két éves A képen egyetlen kisuno- kánk, Holl Istvánka látható. Szabadszálláson lakik, és má­jus 11-én ünnepelte második születésnapját. Jóságával és ragaszkodásával a hétköznap­jainkat is ünneppé teszi. A képet beküldték Szikora pa- páék Kerekegyházáról. Fotópályázat az Alföldről Alföldi tájak, emberek címmel országos fotópályázatot hirdet hivatásos és amatőr fotósok számára Törökszentmiklós ön- kormányzata több társrendező­vel együtt. A pályázók számos témából választhatnak: az al­földi ember és környezete, az Alföld különböző évszakok­ban, élet a tájegység folyói mentén és a jellegzetes alföldi tájakon. Bemutathatják a speci­ális mesterségeket, az ottani néphagyományokat, szokáso­kat vagy az alföldi születésű hí­rességeket. A pályamunkák beérkezési határideje 1995. szeptember 19., a kiállítás október 21. és november 11. között lesz a vá­rosi művelődési központban. A pályázat feltételeiről a kiállí­tásnak otthont adó intézmény szolgál részletes felvilágosítás­sal, címe: 5200 Törökszentmik­lós, Kossuth út 135., telefon­szám: 56/390-013. Bográcsos fózöverseny Kecelen! Az országos aratófesztivál má­sodik napján, július 9-én bográ­csos főzőversenyt rendez a Pe­tőfi Népe Kecelen. Bármit lehet főzni! A résztvevők maguk gondoskodnak a nyersanyagok­ról, az eszközökről. A zsűri ér­tékelése után a főztjüket kimé­rik a közönségnek. Tíz értékes díjat adunk ki! Megjelenés: 9 órakor a művelődési központ­nál. Jelentkezés levélben, cí­münk: Petőfi Népe, 6000 Kecs­kemét, Szabadság tér 1/A. Ha­táridő: július 2. A borítékra ír­ják rá: BOGRÁCSOS. Kölcsönös szeretet A nyolcvanegyedik szüle­tésnapján köszönti a kecske­méti Küű Albertet hat éves unokája, Hegedűs Gabriella. r Ewégi búcsú a Nyitnikéktöl A régóta várt bizonyítványosz­tás örömteli perceit szomorú bejelentéssel zárta Ginder An- talné, a Bajai Keresztény Iskola igazgatója. A kis iskola tanulói két éve folyamatosan levelez­tek a Magyar Rádió Nyitnikék gyermekműsorával, szorgalma­san oldották meg a rajz, olvasás feladatokat. A másodikos gye­rekek hétfőnként örömmel ül­tek a vevőkészülék mellé, ám mindez a múlté. A több mint 25 éve sugárzott adás nem jelent­kezik többé. A hűséges rádió- hallgatók utoljára kék, zöld és arany ötösöket vehettek át a ta­nító nénitől. Búcsúzóul minden kisgyermektől levélben köszön­tek el az adás szerkesztői. A gyerekek egy kedves műsorral lesznek szegényebbek, jegyez­ték meg a szülők. Rab Rita Hölgyklub Kecskeméten Századik születésnap Bakró Nagy Károlyné intézetvezető főnővér (balról), Bec­ker Jánosné, a szociális otthon igazgatónője (jobbról) segítsé­gével szeleteli az emeletes tortát az ünnepelt. A kecskeméti Hölgyklub leg­közelebb július 4-én, kedden 18 órakor tartja összejövetelét a Klapka utcai Bozsó Gyűjte­ményben. Kedves ünnepséget rendeztek a napokban Kiskunhalason a Baky-kastélyi szociális otthon­ban. Századik születésnapján köszöntötték Imre Istvánnét, az intézmény legidősebb gondo­zottját. Juliskanéni kora ellenére jó egészségnek örvend, orvosnál még sohasem járt. Szemüveg nélkül fűzi a cérnát a tűbe. Negyven év után újra együtt Az egykori alma materben találkoztak negyven év után a bajai Jelky András Szakmunkás- képzőben végzett első villanyszerelő osztály tanulói, akik életük párjával jöttek el a bensőséges hangulatú találkozóra. (Fotó: Gál Zoltán) „Apuka” keresi lányait A kiskunfélegyházi mezőgaz­dasági középiskola 1950-ben érettségizett leánytanulói bizo­nyára még nem felejtették el „Apukát”, vagyis Güseo An­dort, egykori osztályfőnöküket. A tanár úr 1945-ben engedély nélkül nyitotta meg Félegyhá­zán az ország második mező- gazdasági leányközépiskoláját, amelyben végül négy évfolyam érettségizett az iskola 1952-es bezárásáig. A tanár úr szeretne „kislányaival” találkozni, ezért kéri őket, hogy jelentkezzenek nála levélben. Címe: Guseo Andor, 7400 Kaposvár, Ber­zsenyi utca 2/A. Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk fényképei­ket és családi eseményekről, a nyaralásról szóló élménybe­számolóikat. Benke Márta szerkesztő Küldjön egy fényképet! Házasságkötésének 50. évfordulóját ünnepelte János­halmán Ádám Béla és felesége, Nagy Veronika. Ebből az alka­lomból köszöntötte őket két fia és menyei, négy unokája és egy dédunokája. A vendégek közül többen tanúi voltak a fél évszá­zaddal ezelőtt kinondott boldogító igennek is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom