Petőfi Népe, 1994. október (49. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-22 / 249. szám
6 1956-ra. emlékezünk 1994. október 22., szombat Két hónapból két év - röplapokért Tegnap ötvenhatos emlékérmek átadására került sor Szegeden. A meghívottak között volt a kecskeméti Zom- bori Imre is, akit az utazás előtti percekben sikerült elérnünk. 1957-ben két hónapot, majd később két évet kapott a népi demokratikus államrend elleni gyűlöletre izgatás miatt.- Az eszme a fontos, nem a személyek - kezdi a beszélgetést az ötvenhatos tevékenységéért elítélt forradalmár. - Emlékérmet azért kap az ember, mert valaki előterjeszti. Az előterjesztésnek pedig előzménye van.- Milyen szerepet vállalt ön az ’56-os eseményekben?- Túlzottan leegyszerűsítenénk a kérdést, ha csak erről beszélnénk. Az eseményekhez és egyes cselekedetekhez vezető út ugyanis sokszor tanulságosabb és fontosabb, mint maga a történés. Én 1956-ban fiatalember voltam, tizenkilenc éves. Ebből következik, hogy mélyreható politikai tapasztalattal nem rendelkeztem. Mint egy humán érdeklődésű, átlagos fiatal szemléltem az eseményeket. Az előző évekből azonban sok, családi vonatkozású emlék maradt meg bennem, amelyek a forradalom eseményeinek hatására fokozottan törtek elő belőlem. • Zoinbori Imre A szüleimnek tanyája, földje volt Ágasegyháza környékén, így az ötvenes évek politikáját követve kuláklistára tették őket. Szinte az egész családunkat, baráti körünket meghurcolták abban az időben. Az akkori politikának volt köszönhető az is, hogy nem tanulhattam tovább. A piaristákhoz jártam gimnáziumba, de mivel apámnak volt százhúsz hold földje és politikai okokból többször is megjárta a börtönöket, nem vettek fel az egyetemre. így aztán ipari tanulónak mentem érettségi után.- Hogyan került az események sodrába?- Hallgattam a rádió híreit és egy belső hang azt mondta, hogy én sem maradhatok ki ebből. Nem volt nekünk konkrét célunk, de az igazságtalanságok számunkra is nyilvánvalóak voltak. Decemberben már nyilvánvaló volt, hogy a forradalom elbukott, de itt-ott még izzott a parázs. December tizedikén beszüntették a munkás- tanácsokat is, de mi még bíztunk. Dárday Vilmos barátommal röplapokat gyártottunk és ragasztottunk ki. Sajnos nem volt gyakorlatunk az ilyen munkában, így lebuktunk és börtönbe kerültünk. Az ítélet története is a korra jellemző. Ugyanazért a cselekményért ’57 februárjában két hónapot kaptam felfüggesztve, majd egy júniusi párthatározat nyomán elítéltek két évre. Normális körülmények között ennyit nem változhat a törvény.- Mennyit töltött le a büntetésből és hol?- Huszonkét hónapot töltöttem börtönben. Ennek egy részét Állampusztán, másik részét Márianostrán. Érdekességként elmondom, hogy Állam- pusztán együtt ültem a költő Buda Ferenccel, aki versei miatt került oda. W. Király Ernő A megyei bíróság ezévt Dárdai Viimoa l.r. vádlottat 3 /három/ évi . . A , Í'~ ' ■} 4 ' ■'■••• ■’ ' Sombori I a r e II.r. vádlottat .<> /’mttőf évi börtönfcüotstés- r«, mint főbüntetésre, mindkét - vádlottat fa jenként' 1 /agy./ évi agyas jogoktól való eltiltásra, mißt laaliékbüatetéara Ítéli. áss aloaötas lo tartós tat ás bán eltöltött ídSt teljes egésssiében bssaá- atitja. á vádlottá* kötelesek as eddig felmerült büalJgyi költséget agyetemle- gaeea, éa as ssutáu felmerüli bűnügyi költségeket assejaélyénként a« alla/Ti részére megfissgtni« Á bűnjelként lefoglalt röplapokat, agy oso&ug ragaestóezalagot ás egy ceoKiag, rajszöget e.lkoboasa. Indokol ás ; A megyei bíróság, a következő 'tényállást állapi tolta Meg., A vádlottak azemélíi körülményeire nézve; Dárdai Vilmos X.r, vádlott apja a felaza.badnláa elótt Uoavíőesredea volt. A felsaabsdttláe írtán megyei földhivatalnál, később a Borfcrgalni Vállalatnál-■ dolgozott, jelenleg a kecskeméti járási Tanácsnál földnyilvántnrtó, havi 125o forint fizetéssel. Vádlott 1956.-ban tett gimnáziumi érettségit Kecskeméten, ezután a budapesti Műegyetem gépészmérnöki karára Íratott be Sódig együtt lakott a szüleivel, 1956. ősze óta Budapesten lakott. • A kecskeméti megyei bíróság 1957. június 10-én súlyos ítéletet hozott. Eretnek szolidaritás a két ’48 jegyében Előzmények: Tito még 1948-ban nemet mond Sztálinnak. Emiatt Jugoszláviát a maihoz hasonló zárlattal sújtja a keleti blokk. Olaszországgal még nem tisztázódott a területi követelés, Ausztria háromhatalmi irányítás alatt. Nyugat felé tehát még nincs nyitás, minden más oldalról pedig szovjet csatlósok. Tito, a sztálinizmus vádjával, 1957-ig ellenfeleivel kirakatperekben számol le. Magyar megítélés Rákosiék Titót az imperializmus „láncos kutyájának” nevezik. A magyar közvélemény mit sem tud arról, hogy a béklyóit lerázó „eb” népe éhezik. A vajdasági parasztot az élelmiszerek beszolgáltatására kényszerítik. 1954-től megindul a nyugati tőkebeáramlás, a kommunizmusra adaptált „Mar- shall-terv”. Gerőék szemében jó példa ez, kiugrási lehetőség. Közben bekövetkezik a váratlan felkelés. Forradalom vagy ellenforradalom A jugoszláv vezetés hivatalosan az ellenforradalom mellett foglal állást. Nem hivatalosan azonban, ha a felkelőket nem is, de a dél felé menekülőket támogatja. De kik szöknek a forradalom bukása után délre? Elsősorban azok a „reform” kommunisták, akiket a titói rendszer a reálszocializmus ellenzőiként befogad. Nem is titkolt szándéka a Tito-Kardelj párosnak, hogy ezeket a magyar lázadó baloldali értelmiségieket kellő pillanatban visszaengedi hazájába. Egy év is eltelik. A vajdasági magyar városokban, Szabadkán, Zentán, Zomborban várakozókat továbbengedik - nyugatra. Pista bácsiéknál Az iskolaszolga lakásának konyhájában egész nap szól az Egmont-nyitány. Amikor közleményt olvasnak be, drámai csend uralkodik. A gyerekek érzik, hogy mindenki fél és ideges. Fent az emeleten .tanár úréknál, a férj földrajz-történelem dolgozatokat javít. A feleség készül a holnapi mintaoktatásra a tanítóképző gyakorlóiskolájában. Aggódnak a bajai testvér és családja sorsáért. Fülük a Kossuth adón. November első napjaiban magyar menekülteket kell elszállásolni a kollégiumban. Van-e közöttük horthysta? Mert ha igen, azt a titkosszolgálat kiszűri. Hogy az orosz iga alóli kibúvás szándéka megvolt az ’56-os eseményekben, az már közhely volt ’56 októberétől. A forradalom szót csak 1989 óta fogadják el Jugoszláviában is. Nem vállalták Az ’56-os magyarokkal a vajdasági magyarság csak a német- országi, franciaországi munka- vállalásokon, Ausztráliában, a tehetősebb egyetemi hallgatók pedig az USA magyar kolóniáiban vállal szellemi közösséget. Odahaza, Jugóban, no meg ama- gy arországi látogatások során eltitkolja kapcsolatait. Ha berúg, inkább az 1848-as eszmékkel, Kossuth-nótákkal hozakodik elő. Még ma, 1994-ben sem azonosulnak a Vajdaságban az ’56-os forradalom üzenetével. Az 1948-as titói „nem” a délvidéki magyarság számára nagyobb horderejű volt. Legalább olyan jelentős mint az 1848-as szabadságharc. A félmilliós szórvány magyarság a saját bőrét vitte volna vásárra, ha ’56-ban megindul Budapest felé. Rettegett attól, hogy a szovjet visszarendeződés a Vajdaságot is eléri. Talán ezért minősülne eretnek szolidaritásnak ma a Vajaságban az október 23-ai megemlékezés. A márciusi ifjak üdvözítése, az már egészen más. K. L. TÖMEGES DEPORTÁLÁSOK, INTERNÁLÁSOK Erdélyi segélyszállítmányok a magyar forradalmároknak Az 1956-os események e- lőzményei Erdélyben, a helyzetből és a körülményekből eredően más jellegűek voltak, mint Magyarországon. Gyökerei az 1947-es gyergyószár- hegyi zendülésig nyúltak visz- sza. Egyes szálak még annál is tovább, egészen Trianonig. 1953-ra már Erdély-szerte nyilvánvalóvá vált a román kommunista vezetés, a magyarok beolvasztását célzó, asszimilációs politikája. Székelyföld kétnyelvű helységnévtábláit leszedték, számos magyar újságot megszüntettek és az iskolákat elárasztották a Moldvából és a Regétből (Munténia, Olténia) betelepített tanárokkal, akik igyekeztek meggyőzni a magyar diákságot arról, hogy csak a román nyelv ismerete és a román azonosságtudat vállalása jelentheti számukra az egyedüli üdvözítő utat. Ennek a leplezetlen elromá- nosítási szándéknak az ellensúlyozására az erdélyi magyar értelmiség sorra szervezte a különböző irodalmi és egyéb kulturális köröket, amelyeknek valódi céljaival azonban a román vezetés is nyilván tisztában volt. Besúgók, letartóztatások A Securitate akcióba lendült. Tanárok, diákok tucatjait szervezte be - köztük sajnos számos magyart is - ügynöki (besúgói) hálózatába. És a sokszorosított magyar versek, röpcédulák megjelenésével párhuzamosan megkezdődtek a letartóztatások és a deportálások. Százával hurcolták el a székely értelmiség színe-javát a különböző építőtelepekre, illetve a Duna-delta nádtelepeire. így érkezett el ’56 ősze. A budapesti forradalom híre lázba hozta az erdélyi magyarságot is. Október végén nagyszabású gyűjtési akciót szerveztek a magyarországi forradalmárok megsegítésére. A segélycsomagokat a román-magyar határ különböző pontjaira szállították, ahonnan a határőrök szeme láttára - nem egy esetben épp az ő közreműködésükkel - dobálták át a senki földjén a magyar oldalra. Elvitték az egész osztályt Kolozsvárott megalakult a Forradalmi Egyetemi Diákszövetség, amely halottak napján a zsúfolásig megtelt Házsongárdi temetőben tartotta első békés megmozdulását. A forradalmi hangulat szinte egész Erdélyre kiterjedt. A román hadsereget riadókészültségbe helyezték, s a határ közelébe átcsoportosított alakulatok csak az indító parancsra vártak. Elérkezett a nagy leszámolás ideje. A Securitate százával tartóztatta le az erdélyi magyar értelmiség vezetőit, tanárokat, diákokat. Egyes városokban egész osztályokat vittek el. A nagyváradi 4-es számú líceum (a volt premontrei gimnázium) egyik utolsó éves osztályát osztályfőnököstül (Andrássy) az iskolából hurcolták el. A hajdani osztályból — tudomásom szerint - ma már mindössze ketten élnek: Zempléni Csaba és Komáromi Gyula. A terror elindul Noha fegyveres összetűzésre, tüntetésre sehol sem került sor, a rögtönítélő bíróságok mégis ontották a 18-tól 25 évig terjedő, börtönben, sóbányában vagy a Duna-deltában letöltendő büntetéseket. Elég volt a gyanú leghalványabb árnyéka ahhoz, hogy bárkit azonnal letartóztassanak. Sokan azonban még a bírósági tárgyalást sem érték meg. A fe- győrök a legaljasabb módszerekkel becstelenítették meg a letartóztatott nőket. Férfiak sokaságát már a vallatások során halálra gyötörték, vagy rosszabb esetben egyszerűen főbe lőtték. A borzalmas kínzások messze felülmúlták a sötét középkor inkvizítorainak legkegyetlenebb módszereit is. Nem sokkal volt jobb azok sorsa sem, akik megúszták a letartóztatást. A magyarság állandó rettegésben élt, közel két esztendőn át. A Bolyai-egyetem A terror ’58 elején némiképp gyengült. Petru Grozajanuári halálával megindult a verseny a hatalmi pozíciókért. Ennek hatása a Securitatera is begyűrűzött: kiéleződtek a régen szunnyadó ellentétek. A párt- és állam vezetést teljesen lekötötték saját belső konfliktusai. Január végére azonban már eldőlt a kulcspozíciók sorsa: az államtanács élére Ion Gheorghe Maurert választották. A választásokat követően elcsitultak a belső ellentétek és az asszimilációs törekvések ismét előtérbe kerültek. Az eredmény nem sokáig váratott magára. Megpecsételődött a kolozsvári Bolyai-egyetem sorsa is. Noha mind Gheor- ghiu-Dej, mind pedig az újonnan megválasztott KB-titkár, Ceausescu is ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy az intézményt meghagyják magyarnak, néhány hónap múlva a Bolyait egyesítették a román Babes egyetemmel: létrejött a Babes-Bolyai Tudományegyetem, és kezdetét vette az a folyamat, amelynek eredményeként mára szinte teljesen eltűntek a magyar oktatási intézmények. Szász András • Az ötvenhatos mártírok emlékműve a párizsi Pére-Lachaise temetőben.
