Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-03 / 181. szám

1994. augusztus 3., szerda Tisztelt Szerkesztőség! ll Kedves Olvasóink! Egyre több és egyre keményebben érvelő levelet kapunk olvasó­inktól a halálbüntetés visszaállítását követelve. Mostani összeállítá­sunkban is közreadunk ezekből a levelekből kettőt. Hozzá kell ten­nünk, hogy ez a vita nemcsak a Petőfi Népében forrong, hanem - amint olvasóink is tapasztalhatják - az országos lapok is foglalkoz­nak vele, de hallhatunk az ügyről a rádióban és a televízióban is. Ta­lálhatnak azonban összeállítást az EXPO-val kapcsolatosan is, hi­szen a kormány döntése sok embert foglalkoztat. Ugyancsak „visszhangja” van annak az olvasói levélnek, amelynek feladója kénytelen feltárni szegénységét. Nem egy olvasónk máris segítséget ajánlott fel. Hasonló a helyzet a hűtőszekrényt kért nénivel is, aki már megkapta a berendezést, de azóta is újabb felajánlások érkez­tek. Ugyanakkor jelentkezett egy idős olvasónk, akinek szintén nagy szüksége lenne hűtőre. Várjuk további leveleiket, írásaikat, telefonos, vagy személyes jelentkezésüket. A szerk. A gyilkosok bűnhődjenek! Mint állandó olvasójuk, fi­gyelemmel kísérem az izsáki felhívással kapcsolatos cikke­ket. A Borítékba zárt tragédiák című cikkhez szeretnék pár szót szólni. Jómagam is gyűjtöm a halál- büntetés elleni aláírásokat. Megdöbbenve olvastam dr. Györgyi Kálmán interjújában: „...mivel hazánk csatlakozott az Európai Emberi Jogok Egyez­ményéhez, kizárja a legsúlyo­sabb büntetés alkalmazását”. Egy gyilkosnak hogy és mi­hez lehet joga? Szerintem csak a bűnhődéshez van joga! A ma­gam és nagyon sok ember vé­leményét írom le. Hogy a poli­tikai következményt elkerüljük, a gyilkosok kapjanak 100-150 év börtönbüntetést, s dolgoztas­sák őket kő- és szénbányákban, a legnehezebb munkákat végez­tessék velük. És semmi amnesz­tia! írják meg az újságban, hogy a következő címen lehet gyűjtő­íveket kérni válaszboríték kísé­retében: Táncsics Mihály Mű­velődési Ház 6070 Izsák, Kos­suth tér 4. K. M. Kecskemét Az ország népe retteg E levél írására az késztetett, hogy július 24-én a rádió Va­sárnapi Újság című műsorában a halálbüntetés visszaállításáról kérdezte Erdélyi István rádióri­porter Koczka Évát, az Igaz­ságügyi Minisztérium főosz­tályvezetőjét. Ezzel kapcsolat­ban szeretném a véleményemet elmondani. Koczka Éva szerint nem va­lószínű, hogy visszaállítják a halálbüntetést, hiába is kérik az eipberek milliói az országban. Ezek szerint az ártatlan embe­rek bestiális meggyilkolása kö­zömbös egyesek számára (pl. a törvény alkotóinak és az erre vonatkozó nemzetközi szerző­dések megkötőinek és aláírói­nak), s a gyilkosok félelem nél­kül gyilkolhatnak? Már ott tar­tunk, hogy nem érdemes becsü­letes embernek lenni, mert min­ket nem véd, de a gyilkosokat védi a törvény. Hát csak ennyi a mi értékünk a jogalkotók sze­mében? Egyébként Erdélyi István ri­porter véleményével — merem állítani - velem együtt minden hazáját, népét szerető magyar ember egyetért. Koczka Éva vé­leménye lesújtó és elszomorító számunkra. Emlékezzünk csak vissza azokra az időkre, amikor 14-15 éves gyerekeket koncep­ciós perekben halálra ítéltek és kivégeztek! Akkor senki nem emelt szót azok élethez való jo­gaiért, pedig ők nem rablógyil­kosok voltak. Mások nevében is bátran le merem írni, hogy a magyar nép elvárja a mindenkori kormány­tól, vegye figyelembe a lakos­ság véleményét, mert már az egész ország népe retteg a gyil­kosoktól, gengszterektől és a megvadult huligánoktól. Sajnos ránk nem vigyáznak a gorillák (testőrök) seregei... Most arról beszélnek, hogy ehhez népszavazást kell elren­delni. Akkor nem kellett nép­szavazás, amikor a nép meg­kérdezése nélkül a nép. bőrére kötötték meg a nemzetközi szerződéseket?! Ha akkor nem méltattak bennünket arra, hogy megkérdezzék, egyetértünk-e a szerződés aláírásával, akkor legalább most hozzák helyre ezt a hibát! A tiltakozó aláírások gyűjté­sét másokkal együtt én is válla­lom, ha másként nem hajlandó a kormány teljesíteni a nép akara­tát. Jó lenne, ha a Parlamentben minél előbb tárgyalnának erről. K. L. 73 éves nyugdíjas, Kiskunfélegyháza NE LEGYÜNK ELFOGULTAK Elismerést érdemelnek Régi olvasójuk vagyok, ezért kérem, közöljék köszönősorai­mat, mert úgy érzem, igazságta­lanok az emberek az egészség- ügyi dolgozókkal szemben. Tü­relmetlenek, ingerlékenyek és hajlamosak vagyunk a rosszat hangoztatni, pedig vannak olyan orvosok, ápolók, akik igazán megérdemlik a dicsére­tet, sőt zömmel ilyenek dolgoz­nak az egészségügyben. Sok egészségügyi témájú cikket olvastam, nemcsak a Pe­tőfi Népében, hanem sok más újságban, országos lapokban, s ezek többnyire műhibákat, ápo­lói felelőtlenségeket ajánlanak figyelmünkbe. Vannak embe­rek, akiknek alaposan kijutott a megpróbáltatásból. Sajnos én is közéjük tartozom, így sűrűn megfordulok a különböző egészségügyi intézményekben. S éppen a sokszor tapasztalt emberséges bánásmód miatt felháborodottan olvasom az új­ságokban a sok igazságtalanul vádaskodó írást, s nézem, hall­gatom a televíziót és a rádiót, melyekben az egészségügyi dolgozókat többnyire sommá­san elítélik. Egyszerű ember vagyok, aki­nek nem kenyere a levélírás, s arra sem volt módom, hogy az orvosokat, ápolókat vagy a technikai személyzetet hála­pénzzel kényeztessem el. Pedig nagyon szerettem volna viszo­nozni a velem való törődésüket. Ennek ellenére számos kivizs­gáláson és számos intézmény­ben a legnagyobb lelkiismere­tességet tapasztaltam. Akit már műtötték (szívmű­tét), az bizonyára tudja, ilyen­kor az embert mennyire hatal­mába keríti a halálfélelem. S ezt a rettenetes érzést éppen az em­berséges és méltóságteljes bá­násmódnak köszönhetően sike­rült leküzdenem. Őszinte hálá­val gondolok a bajai kórház or­vosaira, a szegedi orvosi egye­tem professzoraira, a deszki szanatórium orvosaira. Úgy gondolom, ha az orvo­sokat, ápolókat, technikai sze­mélyzetet minden további nél­kül lehet nyilvánosan szidal­mazni, akkor méltányos a kö­szönetét is nyilvánosságra hozni. Millunov Dániel Baja, Attila u. 19. Ismét főzőcske Tekintettel az elmúlt évek hasonló rendezvényeinek nagy sikerére, a Petőfi Népe ismét megrendezi a PN-parti, avagy recept-cserebere elnevezésű já­tékát. A kedvenc ételreceptjei­ket beküldő olvasóink vehetnek részt a játékban. Közkinccsé tesszük a jó étel­ötleteket. Vendéglős partnere­ink specialitásait is közöljük mesterszakácsunk, Duci Dönci rendszeresen jelentkező ajánla­taiban. A legjobb játékostársak fő­zőversenyen vehetnek részt, ahol értékes díjakat nyerhetnek. Kedves asszonyok, lányok, amatőr szakácsok, keressék la­punkban Duci Döncit! Ugyanis folyamatosan ő hozza majd az új híreket játékunkról. Receptjeiket máris beküldhe­tik olvasóink címünkre: Petőfi Népe Szerkesztősége, 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. A borítékra, kérjük, írják rá: PN-parti. Gúzsba kötött németjuhász Szeretném egy olyan jelen­ségre felhívni a figyelmet, amely - meggyőződésem - minden jóérzésű embert felhá­borít. Kunszállás községtől né­hány száz méterre, a Kecske­mét-Kiskunfélegyháza közötti vasútvonaltól mintegy 700 mé­terre lakik egy fiatal házaspár. A fiatalasszony a közelmúltban házuktól körülbelül 200 méterre térdig érő gazban mozgásra fi­gyelt fel. Gondolta, nyulak ját­szanak. Másnap ugyanott látta, hogy még mindig mozog a gaz. Gondolta, hadd mozogjon, biz­tosan valami állat búvóhelye van ott. A harmadik nap már el­fogta a kíváncsiság, odament, és egy szép németjuhász nőstény kutyát látott gúzsba kötve, ver­gődve. Mivel ők szeretik a jó­szágokat, férjével együtt kisza­badították a szenvedő kutyát és befogadták házukba. A kutya olyan boldog, hogy azóta is a keztüket „csókolgatja”. Hát ilyen az ember. Az egyik szadista bitang, a másiknak szíve van, menedéket ad a sze­gény jószágnak is. Ha ez a jó­szívű házaspár nem szánja meg a szép és okos kutyát, biztosan szomjan hal ott a gazban. El­képzelni is nehéz, miféle férgek azok, akik ennyire szadisták tudnak lenni. Ezek azok, akik akkor érzik jól magukat, ha álla­tot és embert szenvedni látnak. Közülük kerülnek ki a gátlásta­lan gyilkosok is. Mondhatja bárki, egy kutya nem érdemel ennyi meditációt. Csak hát az az igazság, hogy aki az állatokkal szemben szadista, az embertársaival szemben is az. Ismerek olyan esetet, amikor a kutya nyakán a láncot olyan szorosra húzták, hogy a lánc már véresre, gennyesre vágta az állat nyakát. Sorolhatnám még a hasonló eseteket. így nem lehet csodálkozni azon, hogy az ilyen kutyák 3-4 év alatt elpusztul­nak. Vannak kutyaverők is. Ha nem ugat a kutya, azért veri a gazdája, ha ugat, akkor azért kap ki, mert idegesíti gazdáját. Pedig a verést éppen a kutya gazdája érdemelné, nem a sze­gény jószág. M. Z., Hetényegyháza Hullanak a mennyezetek Mondjuk ki! Közlekedésem során gyakran esik utamba a Kecskemét, Ceg­lédi úti Tüdőkórház. Hallomás­ból tudjuk, nem lehetnek túl so­kan, akik kimondottan oda kér­nék beutalásukat. A kórháztól való idegenkedés visszavezethető az ottani, a be­tegséggel kapcsolatos általános látványra, amely más gyógyin­tézetekben szintén fellelhető. Példaszerűnek láttam, aho­gyan dr. Bozóky Géza vezető főorvos az intézményt irányítja (már amennyire ezt a betegágy­ból látni és érzékelni lehet), de maga is részt vállal a gyógyító munkából. A tisztaság, a rend, a szükséges, vagy elvárható, ne­tán önként vállalt fegyelem az, ami jellemző a kórházon belüli munkára. Aki tehát csak kintről mond véleményt a Tüdőkórházról, az nem tudhatja, hogy ott belül magas szintű gyógyító munka folyik. És azt sem, hogy benső­séges és meghitt az orvos-beteg kapcsolat, amely elveikből és az időskorúak tiszteletéből fakad. Illesse mindezért köszönet és el­ismerés az ott dolgozó orvoso­kat és természetesen az ápoló­kat. Vannak a kórházban kisebb hiányosságok is, amelyeket szintén lehetne említeni, de nem teszem, mert tudom, hogy az in­tézmény hamarosan át fog köl­tözni az Izsáki úti kórházba, s remélhetőleg a jól karbantartott épületek és magas szintű felsze­reltség mindezt meg fogja ol­dani. L. J., Kecskemét (az 5-ös szoba volt lakója) Lénárt Lajosné kecskeméti olvasónk (Akadémia krt. 44. II. 46.) azzal a szándékkal kereste meg szerkesztőségünket, hogy a nyilvánosság előtt hívjuk fel az illetékesek figyelmét: Széche- nyiváros legrégebbi lakásaiban leszakadoznak a lakások meny- nyezetei, s a történtek után már senki sem tudhatja, mikor hullik fejére a vakolat. Az ő önkormányzati tulaj­donú lakásának nagyszobájában jó egy héttel ezelőtt hullott le a vakolat nagy része a plafonról hatalmas robajjal. Szerencsé­jükre éppen akkor senki sem tartózkodott abban a szobában. Azelőtt mintegy három héttel a tőszomszéd Tóth Antalné laká­sában volt vakolatszakadás, de a környéken másutt is történt már hasonló eset. Olvasónk joggal kérdezi, ha már ennyire „időtállóan" építet­ték meg annak idején ezeket az épületeket, az illetékesek miért nem vizsgálják végig a lakáso­kat, hogy megelőzzék az esetle­ges nagyobb bajt? Ők megme­nekültek a szívbajtól, mivel ép­pen akkor nem nézték a televí­ziót nála lévő kis unokájával, mint máskor abban a napszak­ban. És ha a fejükre - a kisgye­rek fejére - esik a vakolat? Rágondolni is szörnyű.- rapi ­0 Lénárték nagyszobája plafonszakadás után. SÖRÉTES MADÁRIJESZTŐK PARÁDÉJA Hétvégi pihenőpróba apró malőrrel Az érsekcsanádi Duna-part egy kedvelt hétvégi pihenőhely régóta a környékbeliek szá­mára. Sok ott az üdülőtulajdo­nos, akikhez vendégek is szép számmal kilátogatnak nyári szabadságukon. Vannak, akik egyszerűen a fürdésre alkalmas dunai zátonyokat keresik fel, és egyre többen az ADUVÍZIG tu­lajdonában lévő és vállalkozók által üzemeltetett repülőtérre lá­togatnak el sétarepülésre. Ter­mészetesen sok a horgász is az arra alkalmas tónál, vagy a Du­nánál. Mindezek ideális szabad­idős területté teszik ezt az öve­zetet. Az üdülőkörzet közvetlen közelében pedig, a védgát men­tett oldalán végig mezőgazda- sági terület van, amelyet újsü­tetű tulajdonosaik - helyesen - óvni próbálnak a károktól. A repülőtér közvetlen közelében tekintélyes napraforgótábla ta­lálható. Szüleim hétvégi háza is ennek szomszédságában van. Ott töltöttem családommal a ví- kendet az idegvasalás szándé­kával. Ehelyett idegeim virtus­táncba kezdtek, mert a szem­közti napraforgótábla hős védői verebektől, és más égi teremt­ményektől próbálták megóvni étolajbölcsőjüket sörétes pus­kákkal. Voltak egy regimentnyien ugyan, de véleményem szerint nem túl hatékony megoldás az, ha egész áldott nap a nagy tábla egyik szegletéből - a sörétes fegyver korlátozott lőtávolsá- gára tekintettel - megpróbálják elűzni a madarakat. Nem is za­vart volna mindez, hiszen a fegyverek hangja ostorcsattog- tatásra hasonlított. Egy csekély részlet bőszített fel csupán! Ezek a „madárijesztők” jóval belül voltak azon a 300 méte­ren, amelyet lakott épülettől, lé­tesítménytől ilyen esetekben előír az arra kitalált szabályo­zás. A másik oldalon, a házunk­nál is közelebb ott a repülőtér, amely ugyancsak forgalmas volt azokban az órákban. Nem hiszem, hogy a magokat a mű­repülőktől, vagy a motoros sár­kányoktól kellene védeni... Udvarunkba kétszer csapott be a mennykő, vagyis inkább a sörétzápor. Egyszer^ délelőtt, majd délután ismét. Átfutott az agyamon, hogy kisfiamnak, vagy kedvenc kutyánknak ép­pen elegendő lenne egy komo­lyabb bajhoz néhány kósza ólomgömb! Hangos felszólítá­sunk után rövid csend támadt, de hamarosan folytatódott a föld- és biliárdjáték. Közelebb mentem megnézni e korszerű „szalmaembereket”. Látvá­nyom különösebben nem indí­totta meg őket, ahogy arra szá­mítottam is. Üveges tekintettel bámultak rám és folytatták ál­dásos tevékenységüket. Ekkor leginkább a repülőtér, és már nem a hétvégi házak felé lőttek. Napszemüveges harcos lát­ványuk, az apró égi célpontok eltalálása érdekében tett re­ménytelen mozdulataik engem nem mezőgazdasági, kármege­lőzési munkákra emlékeztettek. Inkább a kivagyiság egyik újabb, „mucsai” megnyilvánu­lására figyelmeztettek ezek az úriemberek.- BerTa ­Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRA Kécskei látvány K. B.-né olvasónk Tisza- kécskéről telefonált, s egy, a la­kosság számára elfogadhatatlan jelenségre hívta fel a figyel­münket. Elmondta, hogy a ti- szakécskei Körösi út végén (Dózsa-telep), a fénysorompó utáni területen állandóan tíz-ti­zenöt kamion parkol, sokszor tíz napig is ott vesztegelnek. Ez önmagában nem lenne prob­léma, a gond az, hogy ehhez ott nincsenek meg a feltételek. Nincs WC, szeméttároló stb. Ezért a kamionosok minden szemétjüket, hulladékaikat ott­hagyják a területen szerteszéj- jel. Nem válik díszére a kisvá­rosnak, amelyre egyébként nem jellemző a piszkosság. Jó lenne, ha az önkormányzat ezzel is tö­rődne. (rm) / En is elfogadnék egy kis hűtőt Olvastam az újságban, hogy egy nyugdíjas asszony hűtőt kért és kapott az Önök segítsé­gével, közreműködésével. Én is szívesen elfogadnék egy 60 lite­res használt hűtőgépet, ha vala­kinek felesleges. Munkanélküli vagyok és venni nem tudok ab­ból az 5900 forintból, amit ka­pok, mert az arra is kevés. Nem értem, ha a nyugdíjakat állan­dóan emelik, akkor a segélyt miért nem emelik? Egyébként albérletben lakom, jön majd a fűtési szezon, olajjal fűtök, s az is sokba kerül. Előre köszönöm: F. István Kecskemét. (Név és cím a szerk.-ben.) Utcák, árkok Köszönjük, hogy hetenként nyilvánosságot kapnak észrevé­teleink. Egy ilyen észrevétel közzétételének köszönhetően kapott a Klebelsberg Kuno utca sarkán a buszmegállónk új tetőt. Most a Méheslaposon átha­ladó körút melletti árkok állapo­táról tennék észrevételeket. Pontosan a Klebelsberg utcai szakaszról van szó. Úgy látszik, hogy ennek a műtárgynak nincs gazdája: elhanyagolt, eltömő- dött, nem képes befogadni az esővizet (ha van). Egyes méhes- laposi utcákból a járdákról eső alkalmával bokáig érő vízben kell járni ezen a lakott területen, vagy az úttesten át. Kérdezhetnénk, hogy ki a gazdája az árkoknak, azok kar­bantartásáért ki felel? Ha az ille­tékes tényleg illetékes, kérjük, tegye rendbe ezt a területet. De írhatunk a közterületekről im­már sokadszorra. A Dobó körút gondolom, belvárosnak számít. Ott járva láttam, hogy az ívelt padsorú pihenők a kör alakú medencével együtt bokáig érő szeméttel várják a városba láto­gató kül- és belföldieket. Kérdezem: ezt sem veszik észre a város vezetői közül az il­letékesek? J. H., Kecskemét (Név és cím a szerk.-ben) Az oldalakat szerkesztette: Gál Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom