Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-07 / 132. szám

6 A koalíciós tárgyalások előtt 1994. június 7., kedd Ma egyeztetések a közös kormányzás lehetőségéről A szabaddemokraták rendkí­vüli küldöttgyűlése vasárnap 562 igen szavazattal hatalmazta fel az ügyvivői testületet a ko­alíciós tárgyalások megkezdé­sére a szocialista párttal - jelen­tette be az ülés befejezését kö­vetően tartott sajtótájékoztatón Pető Iván. A pártelnök hangsú­lyozta: a 747 küldött nem magáról a koalícióról döntött, hanem a tárgyalások elkezdéséről. A tár­gyalások eredményeképpen lét­rejövő megállapodástervezetet újabb küldöttgyűlésnek kell jó­váhagynia. A szavazás előtt azonban azt kérték a delegátu­soktól, hogy aki a koalíciót el­veti, az mondjon nemet a tár­gyalásokra is. A küldöttek an­nak tudatában voksoltak - vála­szolta egy kérdésre Pető Iván -, hogy az MSZP Horn Gyulát ne­vezte meg miniszterelnök-je­löltjének. A koalíció az SZDSZ számára együttes kormányzást jelent - fejtette ki a pártelnök -, és a liberális párt nem tud el­képzelni olyan koalíciót, amely nem azonos partnerek együtt­működésén alapul. Ez természe­tesen nem a tárcák elosztását, hanem a kormány működési fel­tételeit jelenti. Ezért is tekintik jelzésértékűnek, hogy Horn Gyula koalíciós ajánlatot tar­talmazó, szombati levelében is a közös kormányzás, együttes kormányzás kifejezéseket hasz­nálta. Az SZDSZ nem vona­kodva kezdi el a megbeszélése­ket - fűzte hozzá Kuncze Gá­bor, aki Pető Ivánnal, Magyar Bálinttal és Hack Péterrel e- gyütt az SZDSZ-t fogja képvi­selni a koalíciós tárgyalásokon. Ha ugyanis koalíciós tárgyalá­sok kezdődnek, abban kölcsö­nösen a kompromisszumra kell törekedni, figyelembe véve egymás álláspontját. Nagy a tét - fogalmazott Kuncze Gábor -, az ország ér­dekéről, a választópolgárok akaratáról van szó. A koalíciós tárgyalások kedden elkezdőd­hetnek, addig mindkét párt megteheti a szükséges előkészü­leteket. Még a tárgyalások elin­dítását megelőzően az ÜT-nek rögzítenie kell azokat az elkép­zeléseket, amelyeket érvényesí­teni kíván. • A polgárok választottak, most a politikusok következnek, HORN GYULA A TÁRGYALÁSOK ELŐTT Örülök a kedvező válasznak Örülök a kedvező válasznak, és remélem, hogy kedden meg­kezdődhetnek a koalíciós tár­gyalások a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége között. Azért ked­den, mert vélhetően mindkét félnek szüksége lesz egynapos felkészülésre a tárgyalások előtt - nyilatkozta Horn Gyula párt­elnök, az MSZP miniszterel­nök-jelöltje a szabaddemokra­ták döntése után. Az MSZP ab­szolút parlamenti többsége elle­nére biztosítható-e az SZDSZ elvárása, hogy egyenrangú fe­lek legyenek a kormányban, Horn Gyula elmondta: nyilván­valónak tartja, hogy a pártok garanciákat akarnak. A jogi és politikai biztosítékokban a ko­alíciós tárgyalásokon kell majd megállapodni. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem tudja pontosan, milyen garanciákat igényelnek a szabaddemokra­ták, mivel még nem ismeri az SZDSZ részletes válaszát az MSZP szombati ajánlatára. - A lényegen azonban nem változtat az, hogy az MSZP abszolút többséggel rendelkezik a par­lamentben; ettől a szabadde­mokraták még lehetnek egyen­rangú partnerek a kormányban - hangsúlyozta Horn Gyula. TÁJÉKOZÓDTAK SZABADDEMOKRATÁK Mi a Fidesz álláspontja? Az MSZP-től érkezett koalí­ciós felkérésről tájékoztatták hétfőn reggel az SZDSZ vezetői a Fidesz vezérkarát a képviselői irodaházban. Kövér László fia­tal demokrata frakcióvezető szerint a megbeszélés egyben formai lezárása a Fidesz és az SZDSZ választási megállapo­dásának. Az SZDSZ vezetői főként az iránt érdeklődtek, hogy miként vélekedik a Fidesz a koalíciós felkérésről - tájékoztatta az MTI-t Kövér László országgyű­lési képviselő a találkozó után. Emellett, mint kérdésre vála­szolva elmondta: a Pető Ivánból és Kuncze Gáborból álló SZDSZ-delegáció tudakozódott afelől is, hogy a fiataldemokra­ták hogyan viszonyulnának egy esetlegesen neki címzett koalí­ciós felkéréshez. Ezzel összefüggésben a Kö­vér László frakcióvezető leszö­gezte: nem létező felkérésekhez nem tudunk viszonyulni. Ha mégis lesz ilyen, akkor arról a Fidesz alapszabálya szerint az országos választmány hivatott dönteni. A mintegy háromnegyed órás SZDSZ-Fidesz találkozót nem kívánják üzengetési fórumként felhasználni. AZ OSZTRÁK SAJTÓ VÉLEMÉNYE A közvélemény közös kormányzást szeretne Az osztrák lapok közül a Die Presse, a Der Standard és a Ku­rier hétfői számában beszámol arról, hogy az MSZP és az SZDSZ döntése alapján meg­kezdődhetnek a koalíciós tár­gyalások. Gregor Mayer, a Der Standard tudósítója az ezzel kapcsolatos eseményeken és nyilatkozatokon kívül azt a köz­vélemény-kutatási adatot is is­merteti, amely szerint a meg­kérdezettek 77, az SZDSZ-sza- vazók 91 százaléka koalíció­párti. Megjegyzi azt is, hogy az SZDSZ még bizonytalan, majd arról ír, hogy az MSZP a struk­turális garanciákon kívül esetleg a gazdasági hatáskörű minisz­terelnök-helyettesi, az igazság­ügyi, a szociális, sőt, akár a kül­ügyminiszteri tárcát is felajánl­hatja az SZDSZ-nek. A Die Presse szintén arról ír, hogy a közvélemény a szociálliberális koalíció irányában fejt ki nyo­mást. A Kurier tudósítója, Berényi György bizonytalannnak nevezi a koalíciós tárgyalások kimene­telét. Beszámol arról, hogy az SZDSZ ragaszkodik a Békesi- féle gazdaságpolitikához, amit azonban a baloldali szakszerve­zeti szövetség bírál. Horn di­lemmája a tudósító szerint, hogy a nem éppen népszerű kormány- intézkedéseket a szakszervezet támogatása nélkül aligha tudja majd végrehajtani, miközben a minél szélesebb koalícióra is rá van utalva. KOMMENTÁR MOSZKVÁBÓL Nehéz tárgyalások várhatók Az államközösségi tévé hétfő reggeli budapesti jelentésében beszámolt róla, hogy a szabad- demokraták készek koalíciós tárgyalásokat kezdeni a szocia­listákkal. A szovjet utódálla­mokban fogható tévében el­hangzott rövid kommentár sze­rint az MSZP és az SZDSZ tár­gyalásai meglehetősen nehéz­nek ígérkeznek. - Senki szá­mára sem titok, hogy az SZDSZ vezetésének egy része nem Hóm Gyulát képzeli el kormányfő­nek. Hasonló kommentárt kö­zölt az ITAR-TASZSZ hírügy­nökség is, megjegyezve: egye­lőre korai arról beszélni, hogy a koalícióra vonatkozó kérdés megoldódott volna, ugyanis az SZDSZ kongresszusa csak azt hagyta jóvá, hogy kezdjen tár­gyalásokat a vezetés az MSZP- vel a koalícióról. VÉLEMÉNYEK SZABADON Pezsgő után, buborék nélkül... Június van, esik az eső és a zöld szín jellemző a növény­zetre. Ez jó, reménykedhetünk annyi száraz, aszályos év után. Sokan elmentek szavazni mind­két fordulóban, ez nagyon jó, jelzi, nem vagyunk érzéketlenek saját dolgainkban, bízunk a vál­tozás, változtatás lehetőségé­ben. A helyzetünk meglehetősen aggasztó, ez tény, sok a munka- nélküli, tömeges az elszegénye­dés, fiatalok és idősek váltak ki­szolgáltatottá. Ez a helyzet nem az elmúlt négy év terméke, hosszú évek alatt alakult ki, de az elmúlt négy évben sem váltak valóra mindennapi kis reménye­ink. Sajnos. Mi, magyarok képesek va­gyunk a világnak meglepetést okozni, talán elmondható ró­lunk: létszámunknál jóval fon­tosabb szerepet töltünk be, és ezt történelmi példák sora igazolja. Félig elégve, elpusztulva, de védtük Európát a töröktől, 1849-ben két birodalom csiz­mája tudta csak a magyar tüzet eloltani. 1956 az első koporsó­szög volt a diktatúra monumen­tális, de hamis alapokon ingó ta­lapzatában. Túl sok volt a hamis látvány, a félelem, szólam, de­magógia, később a langyos fél­megoldás. 1968-tól látszott, hogy a „magyar változat” - mely zenei­leg Bartókon és Kodályon nőtt fel - más kottából kíván ját­szani, ha a szorítás engedi. En­nek tudható be, hogy 1989-ben mi voltunk leginkább vevők a rendszer falainak lebontására, határainktól egészen a Branden­burgi-kapuig. Az elmúlt négy év egyik nagy hibája, hogy mindent le akar­tunk bontani, miközben alig épí­tettünk, pedig a téglák egy részét fel kell használni és nem csak a romokon kell építhezni. Ebben hatalmon innen és túl mindnyá­jan hibások vagyunk, nem lehet félreállni, megsértődni, leke­zelni, kirekeszteni, sem most, sem a jövőben. A szocialisták győztek a vá­lasztásokon, az ország lakossága koalíciót, összefogást vár. Nem csodákat, hangulatjavító megol­dásokat, hanem a helyzetet is­merő, egymásra épülő, össze­hangolt intézkedéseket szeretne minden józan ember. Nagy a felelősség, mindenki eszére, munkájára szükség van a feladatok elvégzéséhez, tekintet nélkül színre és virágra... Az igazi győzelem a problé­mák megoldása, a gazdaság modernizálása lesz és ehhez konstruktív ellenzék kell, mely­nek javaslatait egy nyitott ko­alíciós kormány fogadja. Ha belátjuk, hogy a választási győzelem a szavazók bizalma, esély a teher viselésére, ha a ha­talom az elvárások megvalósítá­sának eszköze lesz, ha a szerep­lők a napos oldalt választják, akkor is, amikor „meleg” lesz, és a politika nyitott lesz szerep­lőivel együtt a nyilvánosság felé, akkor valahol az alagút vé­gén látszik a fény... Fiiszár Károly, az MSZP megyei elnöke BRIT VÉLEMÉNYEK Szilárd koalíció születhet A szocialisták kivártak a mi­niszterelnök-jelöléssel, mert Horn Gyulát a liberálisok el­lentmondást keltő személyiség­nek tartják - így kommentálta a Financial Times című brit lap hétfői számában Nicholas Den­ton budapesti tudósító az MSZP kongresszusát. A The Daily Te- legraphban Julius Strauss tudó­sító azt írta, hogy 54 százalékos többségük birtokában a szocia­listák szabad kezet kaptak az el­lentmondásos Horn jelölésére, még akkor is, ha más pártok azt mondták, hogy nem működnek együtt vele. A The Guardianben Lucy Hooker azt írta: Horn el­lentmondásos jelölése táplálta azt a spekulációt, hogy a liberáli­sok ellenzékben maradnak. Ám a jelek szerint a liberálisok mégis­csak kikalkulálták, hogy külön­leges lehetőségük nyílott osz­tozni a hatalomban. Ä szocialis­ták szerint koalíció kell a szilárd kormányzáshoz, mivel népsze­rűtlen reformok következnek. Türelem koalíciót terem? Józan döntés született: ülje­nek tárgyalóasztalhoz a szocia­listák és a szabaddemokraták, keressék meg a koalícióalkotás, a közös kormányzás lehetséges feltételeit. A neheze, a koalíciós szándék konkrét megállapo­dássá érlelése azonban még hát­ravan. Milyenek az előjelek? Hor- nék és Petőék előzetes megnyi­latkozásai óvatos derűlátást su­gallnak. Bíztató, hogy nem ul­timátumszerű követelések, név­re, posztra szóló előfeltételek árnyékában kezdődhet a párt­közi eszmecsere. Biztató, hogy a szocialisták a kompromisz- szumkészség és a türelem, a szabaddemokraták a racionális politizálás igényével vágnak neki a közös út keresésének. Az ördög a részletekben...? Nem lesz könnyű közös neve­zőre jutni abban, hogyan lehet egyidejűleg a gazdaság és a szociálpolitika súlyos feszült­ségeit oldani. Reformra érett a kormányzati struktúra, de a mit-mikor-hogyan kérdéseiben szintén aprólékos egyeztetés szükségeltetik. S a tárgyalások rögös útjának végén ott van a tárcák, vezető posztok elosztá­sának kényes problematikája... Lehet eső, lehet szél? Igen, a politikai alkufolyamat magában hordja a kudarc eshetőségét is. De a szocialisták koalíciós aján­latában ott a kulcskifejezés, a közös kormányzás. S ez a sza­baddemokratáknak azt ígéri: nem fejbólintó koalíciós kibic, hanem felelős kormányzati té­nyező szerepét kínálja az erő­sebb partner. S nem a parla­menti mandátumarányok, ha­nem az együttes felelősség je­gyében köthetők meg a megál­lapodások. Úgy tetszik tehát, hogy a starthelyzet, a politikai légkör kedvező az egyezség megköté­sére. S a kompromisszumkész­ség, a türelem pár héten belül koalíciót terem. FEB AZ MDF VÉLEMÉNYE SZERINT Statisztaszerep juthat a Fórum képviselőinek Nem hatott a meglepetés ere­jével, hogy az SZDSZ küldöttei végül is az MSZP-vel való koa­líciós tárgyalások megkezdése mellett döntöttek - nyilatkozta Herényi Károly. A Magyar Demokrata Fórum szóvivője úgy tartja: az országnak érdeke, hogy erős kormányzat jöjjön létre, de az már nem, hogy a kormánykoalíció kétharmados többséggel rendelkezzék a tör­vényhozásban. Ez a minősített többség ugyanis statisztasze­repre kárhoztatná a parlament­ben az ellenzéket. Herényi Ká­roly szerint egyébként maga az SZDSZ is nagy kihívás előtt áll. Dilemmáját az okozza: a közvé­leménykutatási felmérések sze­rint a polgárok szívesen látnák az MSZP-SZDSZ koalíciót, kérdés azonban, hogy a szabad- demokraták vállalják-e a má­sodhegedűs szerepét. Az MSZP ugyanis abszolút többségével egymaga is képes a kormány­zásra. Az MDF szóvivője sze­rint annak, hogy az MSZP szombati rendkívüli kongresz­szusán elsöprő fölénnyel Horn Gyulát jelölték a miniszterel­nöki posztra, nyilvánvaló a poli­tikai üzenete: a párton belül megerősödött a Horn Gyula- Nagy Sándor nevével fémjelzett vonulat. A kormánykoalícióba lépő SZDSZ ezzel nehéz hely­zetbe kerülhet, ha netán valami­lyen gazdasági, illetve szociális jellegű tárcát kínálnak fel szá­mára. Előfordulhat ugyanis, hogy ebben a csapdahelyzetben a szociális feszültségekért neki kell majd vállalnia a felelőssé­get. Herényi Károly úgy véli: szükséges az ellenzék összefo­gása a leendő kormányzati erők ellensúlyozására; mindenek­előtt a kétharmados parlamenti többség kialakulását lenne jó elkerülni. Az MDF egyébként ezt már a két választási forduló között is hangsúlyozta. A to­vábbiakban az ellenzéki ellen­súly fenntartása érdekében, ha nem is írásba foglalva, de cél­szerű lenne az ellenzéki pártok közötti egyeztetés - mondta He­rényi Károly. A BELGA SAJTÓ SZERINT Gesztusokat tesz a győztes párt Befejezett tényként kezeli a La Libre Belgique hétfői száma, hogy „Horn Gyula lesz Ma­gyarország miniszterelnöke”. A lap közép-európai tudósítója, Christine Dupre szerint az ezzel kapcsolatos parlamenti döntés a szocialisták abszolút többsége miatt csupán merő formalitás. A belga lap munkatársa Horn jelölését azzal magyarázza, hogy „teljesen nyilvánvaló mó­don ... a párton belül (Horn) rendelkezik egyedül elegendő tekintéllyel és karizmával” ah­hoz, hogy e tisztséget kézbe ve­gye. A lehetséges koalíciós partner SZDSZ megnyeréséhez a lap munkatársa szerint az MSZP kész számos enged­ményt, illetve garanciát nyúj­tani. Ez utóbbiak közül elsőként említi Békési László személyét, akit egy leendő gazdasági szu­perminisztérium lehetséges ve­zetőjeként mutat be, s aki szavai szerint a gazdaságpolitikában - egyfajta „szigorú atyaként” — kellő biztosítékot nyújt a liberá­lisok szemében. A szocialisták vezetőségének egyik - nevét mellőző - tagját idézve emellett utal rá, hogy az MSZP valószínűleg kész lesz a minisztériumok felét, köztük a bel ügyet, az igazságügyet és a védelmi tárcát az SZDSZ-nek átengedni. NÉMET LAPOK A TÁRGYALÁSOK ELŐTT Két tűz között az MSZP Horn Gyula számára a diadal órája egyben a gond órája is volt - írta hétfőn a berlini Die Welt, miután az MSZP elnökét a párt kongresszusa elsöprő többség­gel miniszterelnöknek jelölte, s Békési László kevés szavazatot kapott. Békési ugyanakkor kulcsfigura a szocialisták gaz­dasági programjának sikeréhez. Horn nagyon jól tudja, hogy mennyire szüksége van Béké­sire és a koalícióra (az SZDSZ-szel). Azt is tudja azon­ban, hogy a szakszervezetek nélkül nem született volna meg a nagy diadal, s hogy a szakszer­vezetek nélkül nem kormányoz­hat sikeresen. A kongresszuson Horn meglepően defenzív han­got ütött meg, mintha túlzások­tól akarná óvni azokat, akik ha­talomra segítették: a koalíciót akarják, s ezt csak a kompro­misszumok és a tolerancia árán lehet elérni - írta a berlini jobb­oldali napilap. A Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfői rövid kommentárjában Georg Paul Hefty azon meditált, hogy az MSZP-frakció igencsak ké­nyelmes többséggel rendelkezik a parlamentben, Horn mégis meg akarja nyerni partnernek a második legerősebb frakciót; ily módon az MSZP-SZDSZ koalí­ció kétharmados többséggel rendelkezne.

Next

/
Oldalképek
Tartalom