Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-30 / 152. szám

1994. június 30., csütörtök Megyei körkép 5 ÉDES MEGLEPETÉS VÁR A KIS BALERINÁRA Hol szorít a balettcipő, mester úr? • Mikor jut nyugvópontra a kecskeméti balett-ügy? Februárban tört magyarság­gal megfogalmazott szórólapok hirdették a kecskeméti iskolák­ban, hogy a budapesti és sze­gedi központú „Nemzetközi Ballet Iskola” tanfolyamot indít jó mozgású kislányok számára. „Édes meglepetés vár a kis ba­lerinára” - szólt a felhívás, amelyre 247 szülő - gyerekeik unszolására, s azért, hogy cse­metéjük megismerkedhessen e szép és nemes művészeti ággal - jelentkezett. Mindent befizettek, s vártak a szülök Befizették a korcsoportok szerint megállapított negyedévi tandíjat, majd néhány nap múlva a következő negyedévit is. Egy általános iskolás szülő, - ha heti kétszer három órában járt gyereke a tanfolyamra -. kétszer 3950 forintot fizetett. Az óvodások szülei - merthogy kicsiknek is indult tanfolyam - kétszer 1950 forintot fizettek, holott a tanfolyam nem két ne­gyedévig, hanem február végé­től júniusig tartott. A szülők rendelhettek balett dresszt is, 1500 forintért és balettcipőt 500 forintért, ez utóbbit meg is kap­ták. Mindenki, mindent befize­tett, Barta Károly balettmester, illetve segítője pedig rendben megtartotta a foglalkozásokat. Hol 30, hol 40 különböző élet­korú gyereknek egyszerre a kecskeméti Helyőrségi klubtól bérelt teremben. Balettvizsgára készülődve Barta Károly, aki korábban New Yorkban dolgozott kore­ográfusként, s 1956-os távozása után 1989-ben tért vissza üzle­temberként és balettmesterként Magyarországra, ígéretet tett: minden kislány szerepel a Dió­törő című balettben, a kecske­méti Erdei Ferenc Művelődési Központ színpadán június 26-án. Két előadást terveztek, délelőtt 11-kor és délután 2-kor. A szülőktől beszedték a 250 fo­rintos belépőjegyek árát - volt olyan család, amelyik tíz jegyet vett s ígérték, a fehér dressz­ben lépnek fel a kislányok. Botrányba fulladt a balettvizsga A videokamerával rögzített előadások - melyeken a meg­hívó szerint 180 kislány szere­pelt - késve kezdődtek, a szín­padon egyszerre 70-80 kislány szorongott, s úgymond baletto- zott. Az óvodások közül sokan fel sem mehettek a színpadra, pedig egész nap próbáltak, ét- len-szomjan. A balettdressz he­lyett pedig bugyiban, trikóban táncoltak? tornáztak? a lányok a karban, merthogy a fő számokat szegedi növendékek adták elő. A szülők kérik a dresszt vagy a pénzt Barta úr azt ígérte, a dresszt és az ajándéktáskát, valamint a jó szereplésért járó díjakat ked­den átvehetik a szülők. Az Aranyhomok Szállodában azonban kedden kiderült: sza­vait félreértették, nincs dresssz, nincs táska, a díjakat úgy kell érteni, hogy összegük levonható a jövő évi tandíjból. A szülők felháborodva kérték vissza a dresszre befizetett 1500 forin­tot, más pedig az egész tandíjat, hiszen gyereke nem léphetett fel. A balettmester kérdésünkre elmondta: a táskát minden gye­rek megkapja, a dressz-szel pe­dig az a baj, hogy rossz minő­ségű érkezett, amit ő nem vett át. Intézkedik arról, hogy meg­kapják a kislányok a fehér dresszt, aki pedig a pénzét akarja: írjon levelet a budapesti központnak. Ő fizetni nem tud, s mélyen elszomorítja az a tisz­teletlen hang és azok a goromba megjegyzések, amelyekkel őt igazságtalanul illették a szülők. Szakmai kérdésekről pedig nem lehet vitatkozni, ő egy lehetősé­get adott a kislányoknak arra, hogy kibontakozhassanak, s az elért eredménynél többet várni tőlük lehetetlen, hiszen nagyon kevés idő volt a gyakorlásra. A díjakról elmondta: tavaly is utaztak kislányok Bécsbe, az idén pedig szintén mennek kecskeméti gyerekek a Bala­tonra, Budapestre, Bécsbe és egy kislány New Yorkba. Csalódtak a gyerekek Gondolatait természetesen a jelenlévő szülőkkel is megosz­totta a balettmester, ám ez nem nyugtatott meg senkit, sőt, indu­latokat szült. Az a bejelentés sem váltott ki örömöt, hogy a botrányba fulladt vizsgaelőadás után az ovisoknak újabb bemu­tatót rendeznek július 6-án. Az egyik anyuka így fogal­mazta meg a balettügy legfá­jóbb sérelmét: „A gyerekeink mérhetetlenül csalódtak a be­mutató, a dressz és az elmaradt ajándék miatt, s minket sem a fölöslegesen kifizetett pénz ag­gaszt a leginkább, hanem gye­rekeink szenvedése. Rossz nézni a fájdalmas arcocskáju­kat, s nem tudunk számukra el­fogadható magyarázatot adni arra, ami történt. Ezt pedig nem lehet semmivel jóvátenni.” Ábrahám Eszter Az idén ismét lesz Kecelen aratófesztivál • Hatfős brigádok fogják versenyben vágni a rendet. A nagyobb esők utáni hirte­len felmelegedés elősegítette a gabonafélék gyors érését. Bár Péter, Pál napja, az évszázados megfigyelések alapján kialakult aratás kezdete csak tegnap lett volna, de már a múlt héten megkezdődött az árpa vágása. Az eddig betakarított területek alapján a szakemberek jó ter­mésre számítanak, sőt a káni­kula miatt szárításra sem lesz szükség. Nagy várakozással fi­gyelik a búza minőségét is. Rö­videsen sor kerül e kenyémek- való aratására is. Az óriás kombájnok majd fal­ják a hektárokat, Kecelen pedig a Szőlőfürt Szövetkezet táblájá­ban július 9-én a hat fős brigá­dok kaszákkal vágják a rendet. Szorgalmasan dolgozhatnak a ntarokszedők, a teregetők, a kö­tözők, hogy minél előbb, és per­sze minőségi munkával, végez­zenek a háromszáz négyszögö­les búzaparcellákkal. Ugyanis az idén harmadszor rendezik meg a kétnapos, programdús országos aratófesztivált, a- melyre még ma is jelentkez­hetnek a csapatok a város ön- kormányzatánál. Riadókészültségben a bácsalmási tűzoltók A nagy hőség és szárazság miatt a napokban gyakrabban riasztják a bácsalmási tűzoltó­kat - tudtuk meg Gallai István­tól, az egyesület vezetőjétől. Az elmúlt két hétben oltottak égő árpatáblát, avartüzet a fenyves­erdőben. Két gépkocsitűzhöz vonultak, égő gázpalackot oltot­tak el. Az egyik égő autó oltá­sánál gondot jelentett, hogy a tüzet telefonon bejelentő sze­mély nem adta meg egyértel­műen az eset helyét. Aki tüzet észlel és telefonon riasztja a tűzoltóságot, minden esetben arra törekedjen, hogy a tűz pon­tos helyét nevezze meg vagy írja körül, ha utcanévvel, ház­számmal nem meghatározható helyen ég valami. Azt is közölni kell a tűzoltókkal, hogy mit ve­szélyeztet a tűz továbbterjedése esetén. A telefonáló adja meg nevét, a telefonszámot ahonnan jelentette, a tüzet, hogy szükség esetén visszahívható legyen. A bácsalmási tűzoltók né­hány hónapja riaszthatok a 05-ös telefonon. Tataházi, máté- telki, kunbajai, csikériai, bácsz- szőlősi és természetesen bács­almási 05-ös hívások az egye­sülethez futnak be. Gallai István elmondta, hogy nyolc tűzoltó teljesít szolgálatot a laktanyá­ban. Huszonnégy órás ügyeletet tartanak, de nagy gondjuk a lét­számhiány. Egy szolgálatban három ember kellene, kettő azonnal vonul, a harmadik ri­asztja szükség esetén a bajai egységet és az önkénteseket. Arra kéri a tűzoltóság a lakos­ságot, hogyha két 05-ös hívás után nem jelentkezik a bácsal­mási tűzoltóság, akkor a 07-est tárcsázzák. Az ügyeletes rend­őrnél ott a riasztási terv, és azonnal értesíti Baját és az ön­kénteseket. Szükségmegoldás ez, de a szárazság és az aratási szezon miatt kényszerültek rá.- pásztor ­IGYUNK SOK ÁSVÁNYVIZET A VEREJTÉK PÓTLÁSÁRA Orvosi jótanácsok hőguta ellen A napokban beköszöntött nagy kánikulát igen sokan, fő­leg az idősebbek nehezen vise­lik, és a mentők szinte ötper­cenként szirénáznak Baján, a rosszul lett emberekkel. A bajt megelőzendő kértünk orvosi jó­tanácsokat a hőguta ellen, dr. Csibi Zoltán belgyógyász szak­orvostól. Elmondása szerint, a nagy melegben a hőfelvétel és hőlea­dás nincs egyensúlyban, ez utóbbinak megromlanak a felté­telei. Az erőteljes napsütés ha­tására a test és a környezet hő­mérséklete közel egyenlővé vá­lik, és ezért nem tudjuk leadni a hőt, ilyenkor zavar, rövidzárlat állhat be a folyamatokban. Megszűnik a verejtékezés, és a testhőmérséklet elérheti a kriti­kus 42 Celsius fokot. Ennek következménye lehet a hőguta, és ha annyira kitágulnak a bőre­rek, hogy a vérnyomás leesik, akkor az agyi vérellátás zavart szenvedhet és eszméletvesztés lehetséges. Ha a verejtékezéssel elveszí­tett sok ásványi természetű anyagot (káliumot, magnéziu­mot, kalciumot) nem pótoljuk ásványvízzel, hanem csak tiszta vizet fogyasztunk, akkor az iz­mok görcskészsége fokozódik, és hőséggörcsök léphetnek fel.- A hőártalomnak van egy egészen súlyos formája, amely általában aldcor következik be, ha valaki hosszabb ideig a na­pon tartózkodik, felmelegszik az agyvíze (’’felforr az agyunk”), és fokozottabb agy­nyomás alakul ki. Ennek követ­keztében eszméletvesztéssel is járó görcsös rosszullét alakulhat ki. Az egész folyamat legelső tünete lehet az igen görcsös és nagyfokú fejfájás. Bevezető tü­nete lehet még a hányás, de nem öklendező formában, hanem ki­bukik az emberből. Később az agynyomás fokozódásával rela­tíve ritkábbá válik a pulzus, er­ről ismerhető fel a baj. Ilyenkor a folyadékot el kell vonni a szervezetből, különböző glice­rin itatásával. Ha elsősegélynyújtásra kerül sor valamilyen hőártalom kap­csán, akkor első dolog, hogy ár­nyékos, hűs helyre vigyük a be­teget, megszabadítjuk fölösle­ges ruházatától, megpróbáljuk fizikailag is hűteni, azaz vizes borogatást teszünk rá, amelyet sűrűn cserélünk. Ha nem csök­ken gyorsan a hőmérséklet, ak­kor jeges pakolás és gyomormo­sás az ajánlott teendő. Ilyenkor a nyugtató is jó szokott lenni. Itas­suk meg sós vízzel (1,2 liter vízbe egy teáskanál sót te­gyünk). A kisebb bajok rendsze­rint egy-két nap alatt maguktól elmúlnak, és helyreáll a szerve­zet egyensúlya. Z. L. • Amikor a höfelvétel és a hőleadás nincs egyensúlyban... MEGSZÜNTETVE MEGŐRIZNI AZ INTÉZMÉNYT? Gyógypedagógia egy kézben Dönthet a képviselő-testület arról, hogy megkezdi a tárgya­lásokat a megyei önkormány­zattal az egységes, s a megye ál­tal működtetett gyógypedagó­giai nevelésről, de nem szabad elfelejteni, hogy ez a döntés egy kecskeméti intézmény meg­szüntetését és egy városi ingat­lan átadását is jelenti - fogal­mazta meg aggályait a hétfői közgyűlésen dr. Molnár Ilona és Szabó István. A kecskeméti Haladék a gilisztahitelre Az OTP Bank Rt. június 30-áról augusztus 15-re módosí­totta azt a határidőt, amíg ren­dezhetik adósságukat az OTP irányában a biohumusz-hitelek felvevői. Ezzel összefüggésben elmaradt az az ülősztrájk, amit a Kossuth térre terveztek a bio- humuszügy károsultjai. A két­hónapos haladék, amit az OTP most az adósoknak nyújt, eset­leg lehetőséget teremt a kérdés teljes körű megoldására. A bio- gilisztaügyben mintegy 600 millió forintnyi tartozás halmo­zódott fel a becsapott termelők­nél, amelyet sokan nem képesek törleszteni. Az OTP felaján­lotta, hogy akik rendezik az adósságuk felét, azoknak a má­sik felét elengedi. A rendezés­hez többek között hozzájárulhat a Biohumusz Alapítvány is, amely több mint 100 millió fo­rinttal rendelkezik erre a célra. képviselők azt az előterjesztést véleményezték, mely szerint a kecskeméti Nyíri Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola, valamint a Juhar Utcai Általá­nos Iskola és Diákotthon egye­sülne, s mindkét intézményt a megyei önkormányzat működ­tetné. Az összevonásnak szak­mai indokai vannak, és az okta­tási törvény is kimondja, hogy a gyógypedagógiai intézményes nevelés megyei feladat. Az ösz­szevonást indokolná az is - ér­velt az oktatási bizottság elnöke a megye által kezdeményezett terv mellett -, hogy 1948-tól 1983-ig a két intézmény egy volt. A képviselők azonban - látva a döntés veszélyeit - úgy foglaltak állást, hogy elvben egyetértenek a két intézmény összevonásával és megyei mű­ködtetésével, de konkrét döntést csak a megyével folytatott tár­gyalás után hoznak. Á.E. Július 1-jén és 2-án kóstolókkal, akciós termékekkel és gyermekműsorokkal várja a SZIL-COOP bevásárlóközpont régi és új vásárlóit! ____ K óstolók: TROPICAL üdítőcsalád ZWACK termékek Pepsi-Cola Coca-Cola Kanizsai Söripar Hírős Söripar Agro-Con húsipari termékek Red Bull és még sokféle termék Akciós termékek: élelmiszerek, vegyi áruk, édesipari termékek, üdítők, cigaretták. Gyermekműsorok: 1-jén, 14-15 óra között és 16-17 óra között. Szeretettel várja Önöket a házigazda és a kóstolót biztosító Stollwerck Édesipari Rt. Szilvási és Társa Bt ______________Kecskemét, Izsáki út 2. (18?13)_____________

Next

/
Oldalképek
Tartalom