Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-13 / 137. szám

1994. június 13., hétfő Megyei korkép 5 A MEGLÉVŐ PÉNZT ELSŐSORBAN A GYÓGYÍTÁSRA KELL FORDÍTANI Zavartalan a félegyházi kórház vérellátása • Július elsejétől önnáüósulnak a vértranszfú/.iós állomások. (Galambos Sándor felvétele) Július elsejétől változik a kórházak vérellátási rendszere: a vértranszfúziós állomások önállóak lesznek. Azt nem lehet még tudni, hogy emelik-e a vérkészítmények árát, de az biz­tos, hogy a teljesítményfinan­szírozás rendszerébe illesz­kedve a vér térítési díját is beé­pítik a súlyszámokba. Ez azt je­lenti, hogy a betegség finanszí­rozásába beleszámítják a gyó­gyításhoz szükséges vér, vérké­szítmény árát is. Jelenleg egy egység vér térítési díja 300-tól 900 forintig terjed, s ehhez jön 400 forint kompatibilitási vizs­gálat. Dr. Tóth Sándor, a fél­egyházi kórház igazgtó-főor- vosa elmondta, hosszú évek óta zavartalan, vérhiány miatt soha nem kellett elhalasztani egyet­len beavatkozást sem. Parádi Tibomé, a kórház gazdasági vezetője is inkább a finanszírozási rendszer bizony­talanságaitól tart. Kéthónapos késéssel tudják meg ugyanis, mennyit ér elvégzett munkájuk, s az így kikalkulált összeget sem kapják meg teljes mérték­ben. Az országos korrekciós in­dex teljesen kiszolgáltatottá te­szi anyagilag az intézményt. Je­lenleg Félegyházán a teljesít­mény alapján járó támogatásnak csak mintegy nyolcvan százalé­kát kapják meg a korrekció mi­att. Ebbe a bizonytalan rend­szerbe lép be a vérkészítmé- myek térítési díjának támoga­tása is. Ráadásul a súlyszámok öszege csökkenő tendenciát mu­tat, miközben az árak folyama­tosan nőnek. A kialakult külön- bözetet nem fizeti senki. Orvosi szempontból nyilvánvaló, hogy a rendelkezésre álló pénzeket a gyógyításhoz legszükségesebb dolgokra költik majd, például vérre. így viszont a bérek, s egyéb dologi kiadások terén ke­rülhet igen kellemetlen hely­zetbe a kórház. G.O. Regionális tanácskozás az AIDS-ről Néhány nappal az AIDS-ben elhunytak emléknapja, május 22-e után rendezték meg Buda­pesten az Eurocaso - az Európa Tanács AIDS Szolgáltatási Szervezete - első kelet-európai regionális találkozóját. A ta­nácskozás egyik résztvevője, a kiskunhalasi Kálvária - Közö­sen az AIDS ellen Alapítvány - kuratóriumának elnöke, Tóth Baranyi Éva volt.- A Plüss Magyarországi HIV-pozitívokat Segélyező Egyesület, az Egészségügyi Vi­lágszervezet Európai Szekciója, valamint az Európai Közösség és az Eurocaso támogatásával létrejött tanácskozáson a kelet­európai régió AlDS-prevenció- val foglalkozó, önkéntes alapon szerveződött alapítványai, tár­saságai és egyesületei találkoz­tak egymással. A jelenlévők többek között előadásokat hall­hattak a magyarországi AIDS/ HÍV helyzetről, az európai szervezetek tapasztalatairól, de beszámoltak tevékenységükről az egyes kelet-európai képvise­letek is. A konferencia leszö­gezte, hogy tovább kell szélesí­teni a prevenciós tevékenysé­get, mivel egyelőre csak a meg­előzés biztos módszer. Szó esett a betegség, a fertőzés jogi vo­natkozásairól, a társadalom megítéléséről, hozzáállásáról is.- Mennyire súlyos ez a prob­léma hazánkban?- Közepesen fertőzött ország vagyunk, és a hivatalos adatok szerint ez év májusáig 105 halá­los áldozatot követelt a kór. Nem tudni, milyen hatása lesz annak - és ezek szakértői véle­mények hogy hamarosan be­következik Kelet-Európábán az első, Amerikában pedig a má­sodik AIDS-robbanás. Tudo­másul kellene végre venni, hogy a vírus számára nincs kor, sem város-, megye- vagy or­szághatár - és a vírus nem gon­dolkodik. Furcsának és érthetet­lennek tartom, hogy éppen eb­ben a helyzetben áz Európai Közösség és az Egészségügyi Világszervezet az elkövetke­zendő években negyven száza­lékkal fogja csökkenteni a kuta­tásokra és a felvilágosításra szánt összegeket.-Milyen a civil társaságok viszonya a kormányzati szer­vekkel?- A hivatalos egészségügyi szervezetek időnként nem part­nert, hanem konkurenciát látnak bennünk. Gyakran ütközünk el­lenállásba. és nagyon sok ígére­tet kapunk, de ezek csak a leg­ritkábban teljesülnek. Alapítvá­nyunk eddig kilencven előadást tartott ingyenesen. Rengeteg a meghívásunk, de a szórólapok és az utazások sok pénzbe ke­rülnek. Anyagi kereteink rend­kívül szűkösek, ezért köszönet­tel vennénk, hogy akik tehetik, támogatnák alapítványunk munkáját. Az alapítvány bank­számlaszáma: OTP 259-98188 Kiskunhalas 604-003832-6 Kálvária AIDS elleni Alapítvány, Kis­kunhalas. A.M. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Megtévesztés revolveresztergával A mostani bírósági tudósítás­nak azt a címet is adhattuk volna, hogy Egy vállalkozó életbenmaradási kísérletei. Az, hogy ez a kísérlet végülis siker­telen maradt, egyedül maga a vállakozó az oka. De talán nem is helyes csupán sikertelenség­ről beszélni, inkább kudarc a pontos kifejezés, hiszen az il­lető börtönbe került. Erről ugyanis jogerős ítélet rendelke­zik. Az ügyet a Kiskőrösi Városi Bíróság Szalainé dr. Csapiáros Mária büntetőtanácsa tárgyalta első fokon. A következőket ál­lapította meg: T. Imre keceli vállalkozó még 1990-ben fel­eségével együtt elhatározta, hogy vállalkozói engedélye alapján bővíti gépparkját, és újabb esztergagépet vásárol a meglévő négy mellé, amelyek együttes értéke másfél millió forint volt. Ebből az egyiket már hitelre vette, és még 270 ezer forinttal tartozott. Úgy gondolták, hogy újabb hitelt vesznek fel. s abból kifizetik a tartozást. Meg is kötötték a hitelszer­ződést egy kecskeméti bankkal, amely szerint egy Toss típusú automata esztergagépet akarnak venni. A hitel fedezeteként a négy gépet ajánlották fel. A kézhez kapott fél millió forint­ból kifizették a tartozást, egy év alatt 160 ezer forintot törlesztet­tek is a banknak, de a fennma­radó 340 ezer forinttal máig tar­toznak. Két héttel e kölcsönügylet után egy másik kecskeméti bankhoz fordultak, ahonnan összesen 800 ezer forintot kér­tek. Fedezetként az esztergagé­peket ajánlotta fel. Azt már természetesen nem mondta, hogy a gépek a másik banknál is fedezetként szolgálnak. Ezt a pénzt is más tartozásai visszafi­zetésére használta, s nem arra a célra, amire kérte: dohány- és fűszerpaprika-termesztés, il­letve szárítóberendezés beállí­tása. A 800 ezer forintot a mai napig nem fizette vissza. T. Imre úgy érezte, hogy ez a megoldás olajozottan működik. Ezért 1990. novemberében egy harmadik kecskeméti banktól további 500 ezer forintot kért gombatermesztésre. Fedezet: a négy esztergagép. A pénzt megkapta, s korábbi hiteleit próbálta rendezni belőle. Gom­bát esze ágában sem volt ter­meszteni. 1991. márciusában immár egy kiskőrösi bankhoz fordult 500 ezer forintos hitel- kérelemmel, mondván, hogy laskagombát akar termeszteni. Fedezetként természetesen is­mét a négy gépet ajánlotta fel. Egy év alatt a négy banktól ösz- szesen 2 millió 300 ezer forintot vett fel úgy, hogy a hitel célját illetően a bankokat megtévesz­tette. Az elsőfokú bíróság T. Imre bűnösségét négy rendbeli, na­gyobb káli okozó — részben folytatólagosan — elkövetett csalás és négyrendbeli magán­okirat-hamisítás miatt halma­zati büntetésül egy évi börtönre ítélte, de annak végrehajtását három évi próbaidőre felfüg­gesztette. Ugyanakkor kötelezte a felmerült, megközelítően 30 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is. Az ügy fellebbezés folytán a megyei bíróság elé került, ahol az ítéletet megváltoztatták. El­rendelték a börtönbüntetés vég­rehajtását,. ugyanakkor T. Imrét mellékbüntetésként egy évre el­tiltották a közügyekben való részvételtől. A másodfokú bíró­ság ítélete jogerős és végrehajt­ható. Gál Sándor Szükséges a humán szolgálat i Üj szolgálati ággal gazdago­dik a Magyar Honvédség. A felmérések szerint ugyanis félj tétlen szükséges a humán szol­gálat bevezetése. Ez azonban biztos, hogy nem fog zökkenő- mentesen lezajlani. Az alap- koncepció után több egyeztető tárgyalás lesz, és talán csak évek múlva alakul ki a végleges forma - hangzott el Baján, a 2. Katonai Kerület nemrég létre­hozott humán szolgálata részére tartott szakmai felkészítésen. Már Stikel János alezredes bevezetőjéből kiderült, a terüle­ten a humán szakemberek fele hiányzik. Nem rózsás a helyzet Baján sem, hiszen a két lakta­nyában egyaránt ketten vannak, márpedig ennél jóval nagyobb létszámra lenne szükség. A jövő szempontjából viszont biztató, hogy a beiskolázási hullám még tart. A szolgálat céljairól és fel­adatairól Kovács Zoltán ezredes tartott előadást. Három fő cél­ként a humán erőforrás-gazdál­kodást, a személyi állomány pszichikai felkészítését és az életviteli problémák szakszerű kezelését említette. Tevékeny­ségi körébe szervezői és tanács­adói munka van rögzítve., Ide tartozik az érdekképviselet tá­mogatása, a bevonulok és a hi­vatalos állomány beilleszkedés • Egyik fő feladat a személyi állomány pszichikai felkészítése. sének segítése, a hagyományok ápolása, a döntéselőkészítő ku­tató- és elemző munkavégzése. Bátor Ferenc ezredes arról beszélt, hogy a seregben foko­zottan jelentkeznek a társadalmi gondokból adódó problémák, mivel ez egy zártabb egység. Kiemelte, hogy komoly oktató­és nevelőmunkára van szükség. Mostanában sokat hallani, hogy kisebb de korszerűbb sereg kell az országnak. Bátor ezredes szerint a korszerűség nemcsak a technikára, hanem a gondolko­dásmódra is érvényes. Ez utóbbi pedig nem anyagi kér­dés. Géczy Zsolt Növekvő menetidők a bajai vonalakon Május 29-én lépett életbe az új vasúti menetrend, amely több változást is tartalmaz a bajai já­ratok menetidejében. Erről kér­deztük Hazafi Mártont, a bajai pályaudvar állomásfőnökét. Élmondása szerint elsősor­ban a Baja-Budapest vonalon történtek módosulások. így többek között a reggeli gyors az eddigiekhez képest 20 perccel korábban, 5 óra 35-kor indul. A pálya műszaki állapota miatt a menetidő megnőtt ezen a vona­lon, és emellett a Pécs-Budapest járatot Sárbogárdon egyesítik a bajaival. Ennek időtartama 35 perc, és ezért a korábbi bő há­rom óra helyett már közel négy óra hosszat tart egy út a fővá­rosba. Elsősorban Bátaszék és Nagydorog között lassú a köz­lekedés. De ennek a szakasznak a rendbetételére nincs is remény a közeljövőben, mert a MÁV most. elsősorban a Buda- pest-Bécs vonalra koncentrál. A fővárosi járatokat sokszor jogos kritika érte a közelmúlt­ban. Mostanában javult a hely­zet, bár hétvégeken néha még kissé zsúfoltabbak a vonatok. Sokat a bajaiak nem tudnak tenni ez ügyben, mert a szerel­vényeket Budapesten állítják össze. Talán a közeljövőben várható kedvező változás, mivel a MÁV új spanyol kocsikat vá­sárolt a nemzetközi vonalakra, és az így kiváltottak javíthatják a belföldi járatok minőségét. Nyári újdonság a menetrend­ben, hogy június 25-től augusz­tus 21-ig a Szeged-Pécs közötti járat egészen Fonyódig közle­kedik a hétvégeken, szombaton és vasárnap reggel. Ennek indu­lási időpontja is előrébb jött: 8 óra 12 perckor megy tovább'Ba- járól. Éste pedig a viszontjárat jön a Balaton mellől. Z.L. Fantasztikus felszereltséggel, reklámáron, június 20-áig. Hogy ez a nyár is jól kezdődjön. 3 év vagy 100.000 km garancia. 6 év karosszéria- garancia. Bemutatóterem: Kecskemét, Rávágy tér 1. Tel.: 76/487-300 NISSAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom