Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-13 / 137. szám
4 Kult úr»-művelődés 1994. június 13., hétfő Naptár Június 13., hétfő. Névnap: Antal, Anett. Névnapozóknak Anett: a francia r\ Anna önállósult be- G»p cézőjéből származó név, jelentése: kegyelem. Isten kegyelme, kellem, báj, kecsesség. Antal: latin eredetű név, jelentése: fejedelem. Köszöntjük Anna, Antigoné, Antónia, Antos, Grácia, Netta és Tóbiás nevű olvasóinkat is! Évforduló 80 éve Baján született Karig Sára József Attila-díjas író, sze- resztő, műfordító. 1947-ben ü szociáldemokrata párt választási aktivistájaként felfedte a kommunista párt kékcédulás választási csalását. Ezért 1947-ben a Szovjetunióba hurcolták és 1954-ig a vorkutai bányában dolgoztatták. Ott született versei fontos kordokumentumok. Jelentős műfordító munkássága is. Ökumenikus naptár Páduai Szent Antal portugáliai származású egyháztanító. Hittérítő Marokkóban, majd prédikátor Itáliában. Páduában halt meg 36 éves korában, 1231-ben. A szegények és elnyomottak védőszentje, patrónusa a meddő asszonyoknak, az aratásnak. Elveszett tárgyak visszaszerzéséért szoktak hozzá fohászkodni. Mi, hol, mikor? • Ma 18 órakor Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban agykont- roll-klub. • Ma a Kecskeméti Ifjúsági Otthon szervezésében megnyitják a kézművesek, a fazekasok és a fotósok táborát. A lovas táborba jelentkezett gyerekeknek is ma van a tábornyitó. • B. Kopp Judit szobrászművész alkotásaiból nyílt tárlat a lakiteleki Népfőiskola Kölcsey-házában. Vajdasági művészek tárlata Majsán • Június 22-e után Gyergyószentmiklósra viszik a tárlat anyagát. Már másodszor mutatkozik be a majsai művészetpártolók előtt a topolyai művésztelep alkotógárdája. A mostani kiállítás anyaga tavaly indult el magyar- országi kőrútjára és eddig Szegeden, Csongrádon, Kaposváron, Pécsen, Baján és Kecskeméten mutatták be. Az összeállítás a szegedi önkormányzat felkérésére készült „Testvéri diptychon” címmel. A tárlat kilenc festőművész és négy szobrászművész alkotásaiból állt össze. A megnyitón Ador Pál, a művésztelep tanácsának elnöke kiemelte: „Ennek a tárlatnak van egy olyan tolmácsolása is, hogy a régiók, országok közötti mesterségesen felépített határokat lebontsa, és mindenki számára hozzáférhetővé tegye a szép, a nyugalmat és békét kölcsönző táj háborítatlan szemlélését. ”A majsai művelődési központban június 22-ig látható kiállítás anyaga rövidesen ismét útra kel. Ezúttal az erdélyi Gyergyó- szentmiklós ad otthont a vajdasági művészek alkotásainak, ezzel is erősítve a három település - Topolya, Gyergyószent- miklós és Majsa - testvérvárosi szövetségét. T.K. Kecskemétiek szerepelnek a tévében . Június 17-én, pénteken a TV 2 programjában, a magyar folke- gy ütteseket bemutató sorozat keretében a kecskeméti Csík Zenekart hallhatják az érdeklődők a Tisza Táncegyüttes és két szólista: Kulik Orsolya és Kocsán László kísérőzenészeiként. Sikres szereplés Zánkán Nagysikerű gálaműsorral zárult az MH Légvédelmi Parancsnoksága által rendezett XXV. Gyermekművészeti Fesztivál Zánkán, a Gyermeküdülő Centrumban. A szakmai bemutatón a kecskeméti Helyőrségi Klub 10 műsorszámmal szerepelt, ebből a másnapi gálaműsorba 4 produkció jutott be, és aratott nagy sikert. A Légvédelmi Parancsnokság által adományozott díjakból elismerésben részesült: Molnár Gábor bűvész, Konc Imréné tanárnő és aZ általa vezetett jazzbalett együttes, Papp Csilla és Farsang Balázs mesemondó, Szűcs Szilvia és Oláh Szabolcs kéthetes külföldi jutalomüdülésen vehet részt. A Régi Zene Együttes meghívottként vett részt a gálaműsorban, ugyanis évekkel ezelőtt rendszeres szereplői voltak a gyermekfesztiválnak, s vezetőjükkel együtt, Pálinkásné Kócsó Mária tanárnővel szintén elismerésben részesültek. A Légvédelmi Parancsnokság a fesztivál előkészítéséért és rendezéséért, a több éves támogató együttműködésért elismerésben részesítette Kispál Lajost, a Móra Ferenc Általános Iskola igazgatóját, a nyugállományú klubigazgatók közül Tóth Tibor őrnagyot, Tihany János alezredest, valamint a kecskeméti helyőrségi klubot és vezetőjét, Csóka Tamás alezredest. Peru bemutatkozott Baján, az Újvárosi Általános Művelődési Központban csütörtökön a Perui Köztársaság Budapesti Nagykövetségének bemutatkozó délutánjára került sor. Nagy érdeklődés kísérte a kora délutáni órákban megrendezett kiállítás-megnyitót, ahol Elizabeth Castro a perui követség titkára üdvözölte a látogatókat, és mutatta be röviden a perui kultúrát, különös tekintettel az inkák hagyatékára. A kiállítási anyaggal akkor már két napja ismerkedhettek az újvárosiak. Színes fotók, az eligazodást segítő óriástérkép, a Bahia üzlethálózatból már nálunk is jól ismert láma, alpaka, gyapjúöltözetek, párjukat ritkító gyapjúképek, kerámiák és az ottani folklór más remekei kerültek kiállításra. A megnyitót perui ékszerek vására tette változatosabbá. A kiállított tárgyak június végéig tekinthetők meg az újvárosi AMK iskolagalériájában.- BerTa GÖRGEY GÁBOR: Megírhatatlan történet (részlet) (1.) De hol is hagyta abba? Igen, az anyja alakja. Melyik az a pillanat, amikor két viharosan egybekelő szerelmes rádöbben - nem, ez a rádöbbenés túl erős, az életben nem így van, hanem megindul valami egészen pici, sajgó, alattomos sejtelem, valami szivárgás az idegek csatornáiban. Egyszóval melyik az a pillanat, amikor ez a szinte nem is létező sajgás észrevéteti magát, és egy be nem vallott, sőt, pánikszerűen elnyomott gyanút, mint észrevétlen adagolásé mérget szivárogtat szét bennük: talán nem is igazán egymásnak való emberek ők, ennek a szerelemnek a szereplői? Mikor jön ez? Akkor, azon az éjszakán, amikor ő három- vagy hány éves lehetett, és még bent aludt gyerekágya rácsai mögött a hálószobájukban, és felriadva a sötétben azt a bizonyos elsuttogott párbeszédet hallotta, melyről csak később derült ki számára, mennyi bumfordi, kedves komikum van benne, de akkor éjjel csak riadtan rögzítette, hogy anya emlője valamilyen okból nincs meg - azon az éjszakán még egyikük sem tudta talán, hogy tévedett. Vagy legalábbis eltévedtek egymásban. Talán. Fokozatos, lassú folyamat lehetett, apró felismerések sorozata, mint egy lerakódás a szervezetben, mondjuk mesze- sedés, amit csak akkor észlel komolyan az ember, amikor egy reggeli ébredésnél alig bírja mozdítani a nyakát. Ugyanígy: egy régi, meghitt szituációban egyszercsak nem mozdul az a belső áram, mely azelőtt mindig jelentkezett. Teljes áramszünet. Ez nyilvánvalóan több, mint egyszerű erekciókérdés, sokkal súlyosabb annál: a lélek az, mely nem hajlandó felállni. Ezen nem segít se vitamin, se fehérje, se szakszerű simogatás. A lélek lelankad. Hogyan vonulnak be egy szerelembe a rossz szokások, bogarak, kiábrándító mozzanatok? Ezt is lehetne ábrázolni, nem túl részletesen, de néhány erőteljes vonással. Mi lesz a gyomorkor- gással, horkolással, bélszelekkel. Mikor jön el az a pillanat, amikor végképp elengedik magukat? Állandóan vigyázni az imázsra, behúzni a hasat, észrevétlen távozni a mellékhelyiségre, azt a pici böfögést is elnyomni, tipegni ide-oda a föld felett öt centivel. Az egyik mikor ül le a fürdőszobai vécére először a másik jelentlétében? Bocsáss meg, édesem, ugye nem bánod, ha én itt most... Ugyan, szívem, csak nyugodtan, nem nézek oda! Aztán szokássá válik, hamarosan minden további nélkül leül, mert a másik toalett messze van vagy hideg. Nem drasztikus ez így elbeszélésben? Illetve, ha drasztikus, az nem volna baj, csak ne legyen gusztustalan. Ámi gusztustalan, az kisszerű. A draszti- kum, a maga helyén, lehet kifejező és ábrázoló erejű. Ha funkcionális. Lásd erotika és pornográfia. Aztán az asszony gondolatai, amikor a szeretett férj először tolja le a gatyáját, és amíg ő mossa a kezét vagy fésülködik, vagy rúzsozza az ajkát a tükör előtt, a háta mögött trónol... nem, ez sok, erre semmi szükség. A kiábrándulás eróziós folyamatát inkább lelki mozzanatokkal kell ábrázolni. Olyanokkal, mint... Na, milyenekkel? Most látszik csak, milyen nehéz a lelki mozzanatokat elválasztani a testiektől. Minden lelki finomság bármikor egy puha szellentésben végződhet, és egy kielégült test boldog állapota metafizikai magaslatokba emelheti a lelket. Lelkiállapot. Ez a kifejezés is azt a képzetet kelti, hogy egyfelől van ugyebár a lélek, de másfelől körülállványozva a fizikai lét idegtraverzeivel. Igen, ez így van jól, neki ez így tökéletesen megnyugtató, és még ha egyes teológusok másként vélekednek is, a kereszténységben lélek és test egységének megvallása - bármennyit szidják, és joggal, az esendő testet - döntő mozzanat, legalábbis az ő számára, így van értelme a bibliai végítélet víziójának is, hogy a feltámadás a testre is vonatkozik. Megint ide tolul az a bizonyos Pál apostol-féle mondat, hogy „ennek a romlandó testnek ro- molhatatlanságba kell öltöznie”. Mi ez, ha nem a test feltámadásának apotheózisa? Aztán hogy a fenébe lesz ez? Mármint hogy arra az inkriminált harsonaszóra kipattannak a föld alól a csontok? Hogy mind odasereg- lik, ahová való, minden sípcsont és ízület a hozzátartozó térdhez és medencéhez, minden csigolya a szomszéd csigolyához? Meg aztán erre az egészre a hús, izmok, belsőségek? Nem fontos felfogni. A rádióhullám is felfoghatatlan, mégis létezik. A lényeg az, hogy így például majd felismerheted az édesanyádat az imbolygó lelkek seregében. „Kezicsókolom, anya!” - és odarohansz, átöleled, mert van mit átölelned, ő meg magához szorít, úgy, ahogy a földi életben szorított, hogy merő szeretetből majd kinyomja belőled a szuszt. Igen, ezt nevezné ő feltámadásnak. Ilyen lesz? (Folytatjuk) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 6.00: Műsorismertetés 6.05: Falutévé 6.25: Határtól határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00: Napkelte 9.00: Napközi 9.30: Riviéra 10.30: Walt Disney bemutatja (ism.) 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.07: Déli üzlet 12.32: Képújság 12.39: Az adomány Angol dokumentumfilm 13.07: Levél Sachának Francia film 111’ 14.58: Helló, világ! (ism.) 15.35: Műsorismertetés 15.40: Falutévé (ism.) 16.00: Híradó. Időjárás 16.12: Európai üzleti asszisztens 16.45: Külügyi ügyek 17.14: Kalendárium, 1994 17.54: Jelképtár - A főnix 18.00: Tűre 18.04: Múlt-kor-Olümpia 18.24: Zenelánc 18.35: Szerencsekerék 19.07: Pozsonyi mesék 19.17: „Engedjétek hozzám!” 19.30: Híradó (Feliratozva is!) 20.11: Néprajzi értékeink Csontos nyereg 20.18: Arany János: Epilógus 20.27: Szép Ernő: Isten madárkái 20.59: Létkérdések 21.44: Szabófalvától San Franciscóig 22.40: Balaton-fesztivál Vörös vurstli Magyar film 81' 0.01: BBC-híradó 0.21: Képújság TV II. MŰSOR 15.55: Képújság 16.00: Műsorajánlat 16.03: Időjárás 16.05: A Hét (ism.) 17.00: Pif és Herkules Az a röpke tízezer év 17.30: Könyvvilág 17.56: Csellengők 18.00: Körzeti híradók 18.13: A fogoly neve gróf Bethlen István 18.35: Tudomány alapfokon 19.03: Én szeret téged Francia film 84’ 20.27: Adidas utcai kosárlabdatorna 21.00: Híradó 21.23: Időjárás 2T.30: Egy viski zenész Páll Lajos karnagy 21.55: Mediawave - Győr 22.53: Mini klip-mix 23.10: Barbár messiás Angol film 95' 0.45: Üzlet DUNA TV 14.00: Hírek 14.05: Kapcsok (ism.) 15.00: Gazdakör (ism.) 16.00: Hírmondó 16.25: Rózsás flamingók Dél-Franciaországban (ism.) 16.50: Cimbora-Tallózó (ism.) 17.40: Vigyázat, fiúk! 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.10: A boldog család 19.05: Szóljatok, sámándobok! SZÍNHÁZ, MOZI, KECSKEMÉT. Katona József Színház. Műsor előzetes. Baja Művelődési Központ. 13. hétfő, este $ órakor: TARTUFFE. Jávor Pál-bérlet. 14. kedd, este 8 órakor: TÖRŐDJ A KERTTEL! Latabár Kálmán-bérlet. 15. szerda, este 8 órakor: TÖRŐDJ A KERTTEL! Honthy Hanna-bérlet. 16. csütörtök, este 8 órakor: TÖRŐDJ A KERTTEL! Jávor Pál-bérlet. 17. péntek. este 8 órakor: MESÉL A BECSI ERDŐ. Latabár Kálmán-bérlet. 18. szombat, este 8 órakor: MESÉL A BÉCSI ÉRDŐ. Honthy Hanna-bérlet. 19. vasárnap, este 8 órakor: MESÉL A BÉCSI ERDŐ. Jávor Pál-bérlet. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakpr: TOMBSTONE - A HALOTT VÁROS. Színes amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: SZELLEM A GÉPBEN. Színes amerikai fdm. 19.45: Régiók 20.25: A XI. esztergomi nemzetközi gitárfesztivál zárókoncertje 21.00: Híradó 21.20: A birodalmi bevetés Német dokumentumfilm 22.15: Meghökkentő mesék Angol tévésorozat (ism.) 22.40: Ady Endre: Csupán magamtól bűcsűzom HBO 17.30: Cookie Amerikai vígjáték 89’ 19.10: Dominik és Eugene Amerikai családtörténet 100’ 21.00: Az első halálos bűn Amerikai krimi 107’ 22.50: Mindenáron vesztes Amerikai vígjáték 110’ KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás 4.30: Reggeli Krónika 8.10: Törvénykönyv 8.20: Műsorismertetés 8.40: Napközben 11.05: Szonda (ism.) 11.35: Izsakhár Gion Nándor regénye 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Nemzetközi vallási híradó 13.30: Az evangélikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.50: A hét költője: Rónay György 15.05: Nyitnikék 15.35: Üzenő 15.45: Liszt: XIX. magyar rapszódia 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Találkozás a stúdióban 17.05: Eco-mix 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.40: Összeállította: Lakatos Menyhért 20.05: A népzene hagyomány- őrzői 20.30: Határok nélkül 21.05: A bellaci Apolló 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Privatizáció osztrák módra PETŐFI 4.30: Hírek. Időjárás 4.32: Hajnali kalendárium 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.10: „Szereted-e még?” 8.50: Apró-cseprő- gyerekekről 9.00: Hírek. Időjárás 9.10: Zene-szó 10.55: Öt perc tudomány 11.03: Útközben 11.05: Családi persely... 12.00: Nótakalendárium 13.00: Hírpercek 13.10: Hogy tetszik lenni? 14.00: Kettőtől ötig 17.03: Délutáni csúcs 18.00: Gördeszka 18.30: Kapaszkodó 19.05: Öt perc tudomány 19.10: Garázs 19.30: Hangfalfestő 20.00: A jazz világa 21.00: Hírpercek 21.10: Hatodik érzék 22.00: Zenészportré Vincze Viktóriáról VÁROSI TÉVÉK Stúdió: 7 órakor: A LEGYEK URA. Színes amerikai film. Csalánosi Autósmozi: 21.30-kor: JÖTTÜNK, LÁTTUNK, VISSZAMENNÉNK! Színes, magyarul beszélő francia film- vígjáték. Otthon: 18 órakor: RÁM CSAJ MÉG NEM VOLT ILYEN HATÁSSAL. CSókolom, koncert volt az FMK-ban... - fekete-fehér magyar film. 20 órai kezdettel: A MACONI GYERMEK. Színes, feliratos angol film. 14 éven felülieknek. KTV: 17.00: HTV I. sorozat. 17.30: Képújság. 18.30: HTV I. mese. 19.00: Torpedó. 19.15: Hírős Hírek. 19.30: HTV II. sorozat. 20.00: Napjaink. 20.50: Torpedó. 21.10: Hírős Hírek. 21.20: HTV I. film: A fógoly. Angol krimi - 94’. 22.54: Műsorzásár. Kiskun TV: 5.00- 20.00: Képújság. 20.00-20.20: Helyi Híradó. 20.20-0.20: TV 4 műsora.