Petőfi Népe, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-15 / 62. szám
TEMETÉSE NEMZETI TÜNTETÉSSÉ VÁLT Száz éve halt meg a turini remete Száz esztendeje, 1894 márciusának első napjaiban kelt szárnyra a hír: a turini remete, a 92 éves Kossuth Lajos haldoklik. A vég - többnapos eszméletvesztés után - március 20-án következett be, s megrázta az egész országot. Ma, március 15-én emlékezünk az 1848^49-es forradalom és szabadságharc 145. évfordulójára, s Kossuth halálának 100. évfordulójára is. Kecskeméten kétnapos tudományos tanácskozást szenteltek e kettős évforduló tiszteletére, amelyen dr. Szabad György történészprofesszor, az Országgyűlés elnöke Kossuthról és a polgári demokráciákról beszélt. „1849-ben csak csatát vesztettünk, de a csatavesztés nem jelenti azt, hogy a nagy fordulatért megindított küzdelmet is elvesztettük” - idézte Kossuth szavait Szabad György, aki felvázolta a nagy politikus pályafutását, közzéppontba állítva a fáradalom és szabadságharc időszakát. Kossuth Lajos legfőbb céljának azt tekintette, hogy a nemzeti és demokratikus törekvéseket összhangba hozza egymással. Korán felismerte: Magyarország csak úgy boldogul, ha gyökeresen megváltoznak gazdasági, társadalmi viszonyai, s e változásoknak megteremtődnek a jogi alapjai. Kossuth Lajosnak döntő szerepe volt abban, hogy az országgyűlés megszavazta a forradalom eredményeit rögzítő • Kossuth Lajos Turinban, élete alkonyán. törvényeket, amiket elengedhetetlenül fontosnak tartott, mert úgy vélte, a változások jogi alapjait csak az országgyűlés teremtheti meg. A szabadságharc küzdelme, Kossuth törekvései nem voltak hiábavalóak, mert a nemzet - bár önkények jöttek, s mentek - végül felemelkedett - mondta Szabad György. Elöljárókhoz intézett elnöki utasítás Az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, Kossuth Lajos 1849. január 26-án levelet küldött Kecskemét város elöljáróságának, melyben utasította őket, hogy ne engedelmeskedjenek a császári biztosok rendeletéinek és hűek maradjanak a szabadságharc ügyéhez. Ezt írta- többek között - Kossuth: „Az olyannyiszor és annyiak által megcsalatott magyar nép nyelvén oly valami gyanúsítás forog, mintha Kecskemét városának népe hitszegő bujtogatók sugallatinak engedne. Nem, nem! A nemzet kormánya nem teheti fel Kecskemét városául, hogy a hazának bennevetett erős bizalmánál, s esküjéről így megfeledkezett volna! Melly esküt Kecskemét népe a közelmúlt időkben olly vitéz bátorsággal váltott be. Nem! Kecskemétnek romlatlan népe nem süllyedhet annyira, hogy a szolgajáromba önkényt nyújtsa nyakát... A főtéri szobor hiteles históriája Teles Ede, a kecskeméti főteret díszítő Kossuth-szobor alkotója megírta a szobor készítésének és felavatásának hiteles történetét. Visszaemlékezéséből idézünk most egy rövid részletet. Az 1905-ös évben egyik legjelentősebb munkája volt a kecskeméti Kossuth-szobor, melyet 1906-ban fejeztem be. Ezzel a szoborral Kecskemét városa valami különleges emléket kívánt emelni Kossuth Lajosnak, eltérőt az akkorában országszerte felállított és már szokványossá vált Kossuthszobroktól. Kada Elek, a város kulturált és kiváló polgármestere beszélt velem erről és nagyon lelkemre kötötte, hogy valami újat, a „hírős város”-hoz méltó emléket tervezzek. Elkészítettem a szobor 1/6 méretű mintáját és bemutattam Kada Eleknek. Ő nagyon meg volt elégedve munkámmal és megbízott, hogy minél előbb készítsem el. A szoboravatást Kecskemét városa országos ünnepséggel ülte meg, az ünneplő tömeget stílusosan néhány volt 48-as öreg honvéd vezette, régi honvéd uniformisban. Ott volt aztán a katonaság, az ifjúság képviselete és a város apraja-nagyja. Kossuth Lajos emléke Kecskeméten még valóban ott élt mélyen belevésődve az ottani nép leikébe, mely apjától vagy nagyapjától vette át örökségként szabadságharcunkat és „Kossuth apánknak” emlékezetét. Mikor Kada Elek polgármester jeladatára lehullott a lepel az emlékműről és a kecskeméti öreg templom tornyából megszólalt a tárogató szívet fájdító hangja, a polgármester szemében könny csillogott, és bizony az én szememet is csípte valami sós folyadék. A szobor talapzatán pedig ott állott Kossuth Lajos bronz• Zászlódíszbe öltözött ma is a Kossuth-szobor. alakja, azt hiszem, valóban nagyon emlékeztetve nemzetünknek erre a nagy fiára, aki csaknem 60 évvel ezelőtt szinte ugyanerről a helyről hívta fegyverbe az Alföld nagyarjait. A talapzat alatt - és ez teljesen szokatlan volt a magyar emlékszobroknál - egy meztelen férfi ült, csak a legszükségesebb helyen egy kis lepellel fedve, állát - szinte Rodin „Penseur”-jének a pózában - az egyik karjára támaszva, minden másban azonban szöges ellentéte volt ennek a nagy műnek, mert az én magyaromnak szinte minden izma megfeszült, mintha ugrásra kézen állna, s csak Kossuth jeladására várva, hogy - „ha mégegyszer azt izeni” - a másik kezében tartott kiegyenesített kaszával rámenjen az osztrákra. Míg a szobrom főalakja általános tetszést aratott, addig a mellékalak ellen több kifogás hangzott el: a legtalálóbb megjegyzést egy talpraesett magyar menyecskétől hallottam, aki elég hangosan jegyezte meg: „Hát bizony annyi sok pénzé, már egy nadrágot csak adhatott volna a szégyöntelenre.” SÍRVA HALLGATTÁK ARADON Varázsos szavak „Engem, ki nem borulhatok le a Magyar Golgota poraiba, engem október hatodika térdeimre borulva fog hontalanságom remetelakában látni.” Három és fél évvel a halála előtt üzente „remetelakából” e megható szavakat a turini remete azoknak, akik Aradon, 1890. októberében a 13 vértanú szobrának avatóünnepségén jelen voltak. Amikor a varázsos szavak elhangzottak, sokan térdre borulva, sírva hallgatták az ékesszólás nagymesterének hangját - de ezt már Hegyi-Füstös Istvántól tudjuk, aki fáradságot nem ismerő kutatómunkával előkereste azt a fonográfhengert, melynek létét az egyre halványuló emlékezet őrizte. Voltaképpen regényes korrajz adhatná vissza a leghitelesebben, hogy most, a halál centenáriumán hogyan, miféle emberi és technikai erőfeszítések jóvoltából hallgathatjuk a legmodernebb hangrögzítést jelentő piciny kompaktlemezről az egykor, viaszhengerre beszélő Kossuth Lajos hangját. Azzal kell kezdeni, hogy 1890. szeptember 20-án délelőtt két pesti polgár valósággal rábeszélte a turini remetét, hogy szólaljon meg, üzenjen magyar népének az új csodán, a fonográfhengeren. Nevezetesen is az aradi szoboravatóknak. A hengerekre örökített Kossuth-beszéd Aradról országjáró diadalútra indult, mondja Hegyi-Füstös István és azt is hozzáteszi, hogy a számtalan leforgatás nyomán a hangbarázdák kiesztergálódtak. A recsegő-ropogó zajok kiszűrésére Lajtha László zeneszerző, népzenekutató magához a fonográf feltalálójához, Edisonhoz fordult. Az amerikai zseni így hárította el a kérést: „Én most nem tudom kiiktatni a zörejeket, de egészen bizonyára jön majd valaki még ebben a huszadik században, aki már oly technikával bír, hogy meg tud birkózni a feladattal.” És most újólag hallhatjuk Kossuth Lajos üzenetét, mert a törött, sercegő hengereket kezelésbe vették, megtisztították és az egyelőre makacskodó zörejeken is áttör az élő hang, a halál centenáriumán. Méltó megemlékezés a magyar függetlenség halhatatlanjáról és tiszteletadás az emigrációba kényszerítettek előtt. A CD-lemez ugyanis része annak a bordó velúrbársonyba kötött albumnak, melynek képanyagát a múlt századi képírók fotóiból állították össze a Kossuth családról, a kormányzó politikus társairól, barátairól és ellenfeleiről. A kecskeméti képviselő-jelöltség története Az 1848. márciusi fordulattal Kecskeméten vezető szerephez jutott plebejus irányzat szívesen vette volna, ha Kossuth Lajos követként képviselné a színmagyar várost. Kész tényként közölte a Jelenkor 1848. június 8-án: „Kecskemét város megválasztá követeit, Kossuth Lajost és Szentkirályi Móriczot. Kossuth a megválasztást el is fogadta.” Tíz nap múltán a Pesti Hírlap megerősítette a népszerű politikussal kapcsolatos információt. „F. hó 18-án, az első kerületben honunk nagy fiai, pénzügyminiszter Kossuth Lajos, a második kerületben pedig Simonyi János urak közfelkiáltás útján, anélkül, hogy valaki más, akármellyik kerületben ajánltatott volna, megválasztattak.” Küldöttség azonnali elindításáról is tájékozódhattak az olvasók. A 454 szavazattal, egyhangúan megválasztott Kossuth köszöntötte híveit. „Kecskemét város első kerületi választóihoz. Vettem Önöknek hozzám intézett igen becses levelét. Tartalma édesen lepett meg - mert • A fiatal politikus. meg vagyok győződve mikép őszinte polgári bizodalom kútfejéből eredet, mert bizonyságát látom benne azon megismerésnek, miként ha megtettem valamit, nem hírért, nem dicsőségért, nem jutalomért, hanem e hőn szeretett honomért tettem és e megismerésnek tudása volt és maradt életem büszkesége. Fogadják Polgártársaim őszinte meleg köszönetemet igen becses bizalmukért.” Közben Kossuth mégis egy pesti kerület mandátumát fogadta el. Erről így vélekedett a Pesti Hírlap június 22-én: „Szerencsés volt azon küldöttség miniszter ur ajánlkozását megnyerni. Ebből eredt magasztosabb örömünket élvezők, midőn közbejött két kecskeméti - egyik nem is azon választókerületbeli - polgárnak, a már világ előtt tudvalevő fellépése. Ez szülte azt, hogy Kossuth miniszter ígérete alól magát fölmentettnek nyilatkozta. Ezen nyilatkozat után Pest városa a mutatkozott kedvező alkalmat felhasználandó, s polgári kötelességét is teljesítendő felkérte őt küldöttei által a képviselet elfogadására...” Iványosi-Szabó Tibor Kecskemét 1848/49-ben című könyve szerint Kossuth jelölése valójában Fejes János liberális, a nemesi megye ellen irányuló programjának elutasítására koncentrált. A második fordulóban végül is Karika Jánost, Jókai tanárát választották a népképviseleti gyülekezet tagjává. Heltai Nándor 145 ÉVE TÖRTÉNT Az alföldi városok meghallották a szót Az Országos Honvédelmi Bizottmánynak elnöke 1849. március 17-én Cibakházáról szózatot intézett több alföldi város elöljáróságának - így Kiskunfélegyházának és Nagykőrösnek is. Többek között a szózat az alábbiakat tartalmazta: „A nemzet az elmúlt 3 hónap alatt folyt nehéz harczaiban önök segélyét függetlenségünk kivívására nem vette igénybe. Most itt az idő. Harmicöt ezernyi, hazaszeretettől lelkesült hadsereg halad előre, megfenyíteni a haza szívében fészkelő katonai zsarnokot, ki a magyarnak ezredéves szabadságát szentségtelen kezekkel elrabolni rontott át a határon. És ha van az igazságnak, van a népek szabadságának Istene, győzni fog e sereg, győzni kell, mert az ügy, a miért vérét ontja, a legszentebb, 15 millió szabad népnek a szolgaság jármától megmentése czélja. Illy szent czélt olly istentelen ellenség irányában, nem lehet nem diadalkoszorúnak koronázni... Fel tehát magyar népe Kecskemétnek, Nagykőrösnek, Czeglédnek, Abonynak, Szolnoknak és Félegyházának, igazságos bosszút állni a rablókon, .kik szabadságod sírját jövének megásni...De egyszersmind e nemzet nevében rendelem és parancsolom, miszerint azon esetben, ha vitéz hadseregünknek sikerülend futamodásra kényszeríteni az ellenséget, fejszével, kaszával, kapával, úgy a miként és a hol lehet, a futó ellenséget megrohanja, egyes elmaradozó csapatait, szállongod megsemmisítse, élelem s lőszerszekereit, ágyúit elfogja, szóval minden erejét, tehetségét a futamodó rabló ellenség kiirtására fordítsa, mert ha a nép felkel, menthetetlen vesztébe fut az ellenség. K. D. Kossuth Lajos és az őrszem Kossuth kétségtelenül egyike a magyar történelem legnépszerűbb alakjainak. Bár politikai szerepével, tetteinek jelentőségével valójában csak kevesen voltak, vannak tisztában, alakja eggyéolvadt a szabadságharc eszméivel. Személyével kapcsolatosan - főleg az idősebb korosztály körében - legendás történetek, anekdoták egész sora forog közszájon. Ezek egyike 1849 januárjában, kevéssel a Honvédelmi Bizottmány és az országgyűlés Pestről való elmenekülését követően, Debrecenben játszódik: Hideg téli éjjelen Kossuth a minisztereivel folytatott tanácskozásról hazafelé igyekezvén, egy ház előtt didergő honvéd őrszemet látott:- Fázol? - kérdezte tőle.- Ó, nagyon! Már négy órája vagyok szolgálatban, s még nem váltottak fel.- S hány órát kellene álinod?- Csak egyet, uram.- Fölváltlak én.- Uram, azt nem lehet. Főbelőnének érte.- Semmitől se tarts! - mondta Kossuth az őrnek. - Add át fegyveredet és fövegedet, s az enyémmel menj a napos tiszthez.- Azt nem teszem, uram, én .becsületes katona vagyok.- De én parancsolom! - zárta le a beszélgetést Kossuth, s átvette a honvédtől a puskát és a csákót, saját kalapját tette annak fejére. A napos tiszt felháborodva rivallt a vártára érkező honvédre:- Fickó, hogy merted elhagyni a helyed?- Fölváltottak, uram.- Megőrültél? Ki váltott fel?- Nem ismerem, de valami nagy úr lehetett, mert ugyancsak parancsolt. Akkor látta meg a tiszt a föveget a honvéd fején.- S a föveg...?- Tőle van, uram. A tiszt eszeveszetten szaladt az őrhelyhez, s valóban nem csalódott, mert Kossuth sétált ott le és fel fegyveresen. A tisztbe belehalt a szó. Kossuth szigorúan kérdezte tőle:- Ön a napostiszt? - Igen, uram! - Vegye a puskát, reggel nyolc óráig fog itt őrt állni! Szász András
