Petőfi Népe, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-15 / 62. szám
Petőfi és Erdély • Barabás Miklós rajza. Számos esemény, emlék fűződik Petőfi Sándor erdélyi tartózkodásaihoz, amiket az életművével foglalkozó irodalomtörténészek már sorra felderítettek. Az is közismert, hogy Erdély és a szerelem Petőfi Sándor életében együvé tartozott. 1846-ban, utazott Nagykárolyba, ahol szeptember 8-án ismerkedett meg Szendrey Júliával. Tény az is, hogy Petőfi Bem segédtisztjeként részt vett a téli és a tavaszi erdélyi hadjárat több ütközetében, de halála körülményei még mindig foglalkoztatják a közvéleményt, Erdélyben is. A legvalószínűbb feltételezés szerint 1849. július 31-én Fehéregyháza'és Héjjasfalva között halt meg, de feltételezett sírját ápolják Gyergyószentimrén is, s legendája ma is él ezen a tájon is. GYERGYÓSZENTIMRE TITKA Hol nyugszik Petőfi? A gyergyószentimrei temetőkerten kívül, alacsony, fűvel benőtt halom domborodik a kerítés tövében. A sírhalomszerű dombocskán elhelyezett rozsdás konzerves dobozban kora tavasztól késő őszig mindig friss a virág. Kereszt vagy fejfa nincs rajta. Pedig a környékbeliek szerint drága testet rejt a fűvel benőtt sírhalom: Petőfi Sándor van ott eltemetve. Idős, helybeli születésű vásárhelyi tanár meséli tovább a mondaszerű történetet:- Az emlékezetes fehéregyházi csatában nem esett el Petőfi, csupán megsebesült. Miután elcsitult a csatazaj, sikerült kivonszolnia magát az egyik közeli út szélére, ott talált rá egy hazafelé tartó gyergyószentimrei székely. Föltette szekerére az eszméletlen költőt és hazavitte falujába. A gondos ápolás megtette hatását, fokozatosan javult az állapota. így is közel másfél évbe tellett, míg teljesen felépült. Ápolásáról a kántortanító lánya gondoskodott, addig-addig, hogy egymásba szeretett a két fiatal. Kapcsolatukról azonban nem tudott senki, még az öreg tanító sem. Mégis megtörtént a baj. Két évvel a világosi fegyverletétel után hazatért a bujdosásból a lány elveszettnek hitt vőlegénye. Nem volt nehéz kitalálnia, mi fűzi jegyesét az idegen férfihoz, aki Petőfinek vallotta magát. Egy késő nyári este a csalódott vőlegény megleste a szerelmeseket, amint a közeli erdőben sétáltak. Megvárta míg elbúcsúztak egymástól, majd a hazafelé igyekvő költő után eredt és egy félreeső helyen késével hátbaszúrta. A szomorú hír futótűzként terjedt a környéken, azonban rendes temetésről mégsem lehetett szó, ugyanis mindenki tudta Petőfiről, hogy nős, és menyasszonya helyzete is ismeretes volt a vidék lakói előtt. így került jeltelen sírja a temetőkerten kívül, annak kerítése mellé. A temetés után néhány évvel pesti urak látogattak a faluba. Mindenkitől kérdezősködtek, majd elkérték az idős tanítótól az állítólagos költő néhány ruhadarabját és megmaradt feljegyzéseit. Hümmögtek, bólogattak, majd amilyen hirtelen érkeztek, olyan gyorsan is távoztak. Vizsgálódásuk eredményéről senkinek sem szóltak, úgyhogy a mai napig sem tudni biztosan, mire jutottak. Az emberek azonban nem sokat törődtek a pesti urak vizsgálódásával. Azóta is rendszeresen hordják a virágokat a jeltelen sírhalomra és büszkén mesélik az idegeneknek, hogy náluk élt és halt meg a szabadságharc és a nemzet nagy költője, Petőfi Sándor. Szász András A legendás hős: Bem apó Legendák szövődtek alakja rancsnoka volt, s bár Segesvárköré, hiszen legendás hős volt a nál és Temesvárnál vereséget dicsőséges tavaszi hadjárat szenvedett, az utókor nem a buhőse. Éppen kétszáz évvel ez- kásra, hanem a győztes csatákra előtt, 1794. március 14-én szü- emlékezik, s úgy látja őt, ahogy letett. Az erdélyi sereg főpa- segédtisztje, Petőfi látta. AZ UTASÍTÁS ELLEN SEMMIT SEM TEHETTEK A hüvelyébe fordítva visszadugott kard 1849. július 29-én két régi | ismerős találkozott Bem marosvásárhelyi főhadiszállásának előszobájában. Az egyik fiatal, halvány arcú férfi, Petőfi Sándor, a másik magas, izmos termetű lovag, Zeyk Domokos, | Bem legkedvesebb üzenetvivője volt. Beszélgetés közben Zeyk elkeseredetten mutatta Petőfinek, hogy a legutóbbi csatában kardja teljesen hasznavehetetlenné csorbult. Petőfi szó nélkül leoldotta saját, damaszkuszi kardját és átnyújtotta Zeyk Domokosnak:- „Cseréljük el kardjainkat - mondta -, velem úgyis letetette a belügyminiszter a kardot, s közkatonának minek a kard! Csak azért, hogy utánam csörömpöljön, nem viselem.” Zeyk meghatódott szavakkal fogadta el a költőtől a cserébe felkínált kardot: „Bízd rám te a kard dolgát, barátom. A te fegyvered hatalmasabb ennél. Majd teszek én még a te kardoddal valamit, amit te megénekelhetsz!” ! Másnap Bem tábora megindult Marosvásárhelyről Segesvár felé, az orosz hadvezér, Lüders seregét felkeresni. I * Segesvártól néhány kilométernyire, a gyászos emlékű fe- i héregyházi síkon elesett honvé- i dek tömegsírja fölött, turul- ] madaras emlékmű emelkedik. ( Márványtábláján a szöveg: „Pe- 1 tőfi Sándornak és a segesvári i csatában 1849. július 31-én elesett névtelen hősöknek. A 1 nemzet kegyelete.” Az em- 1 lékmű szomszédságában egy i egyszerű kis fehér ház, a Pe- ] tőfiTemlékház őrzi ereklyeként < a szabadságharcban elesett hő- j sök - köztük Petőfi - ruháit, fegyvereit és egyéb használati l tárgyait. A három helyiség fa- < lain csatajeleneteket ábrázoló 1 korabeli metszetek, festmények, portrék, levelek. Alattuk, üveggel befedett tárlókban < használati tárgyak, fegyverek. ( A képek alatt és a tárlókban í • A fehéregyházi emlékmű táblája megállítja az emlékezöt. román és magyar magyarázó szövegek. Az egyik tárló üveglapja alatt egy hüvelyébe fordítva visszadugott, múlt századi lovassági kard. Mellette egy cédula: „Petőfi Sándor kardja.”- Miért van fordítva dugva a hüvelyébe ez a kard? Nem tudja, hogy ez a megalázás jele a legyőzött féllel szemben? - kérdezi felháborodottan az egyik látogató az emlékház gondnoknőjétől.- Igen. Már többen szóvá tették ezt, de nehéz az üveglap és egymagám képtelen vagyok felemelni - válaszolja a hölgy.- Nem baj - erősködik az ötven körüli férfi. - Vagyunk itt épp elegen. Egy-kettőre fölemeljük a lapot és megfordítjuk a kardot.- Nem engedhetem, hogy fölemeljék az üveget, uram. Nekem utasításom van arra, hogy az a kard így legyen hüvelyébe dugva. Ez ellen pedig én semmit sem tehetek. Ugye, megért engem ? - kéri szinte bocsánatkérően a gondnok aszszony. A legbelső helyiség kizárólag Petőfi emléktárgyainak őrr helye. A költő portréja alatti friss koszorú bizonyítja, külügyminiszterünk nemrég maga is ellátogatott e helyre. Hogy észrevette a kardot, nem kétséges. Hogy nem hagyta szó nélkül, az szinte bizonyos. Hogy mégsem történt változás... Ez nyilván nem rajta múlott. Sz. A. Erdély 1848/1849-ben i A világosi fegyverletétel a szabadságharc gyásznapja volt. A forradalom küszöbén Erdély Magyarországtól külön igazgatott Habsburg-tartomány volt. A lakosság többségét a románok alkották. A magyarok és németek azonban a városi polgárság, a tisztviselők és a nemesség körében többségben voltak. A román köznemesség zöme érzelmileg és politikailag magyarbarát, sokan közülük nyelvileg is asszimilálódtak. Bár a nemzetté válás folyamata a 19. század első felére itt is lezárulóban volt, a nemzeti megújulás csak szűk értelmiségi-kispolgári eliteket érintett, a paraszti tömegeket alig hatotta át. Annál fontosabb a jobbágy-földesúri ellentét. Sok községben a jobbágy román, a földesúr magyar. A magyar parasztok helyzete semmivel sem volt jobb, mint román társaiké. Mégis, a társadalmi ellentétek nemzeti ellentétekké alakulhattak át. Mivel Erdély nem tartozott Magyarországhoz (az unió ügye csak 1848. június 7-én zárult le), a magyar forradalom vívmányai, köztük a jobbágyfelszabadítás, tavasszal Erdélyben nem valósulhattak meg. A román értelmiségi elit március 15. után nem volt egységes. A nacionalista Bamutiu az unió és a magyar forradalom ellensége volt, miközben a román parasztság társadalmi követeléseit illetően alig voltak elképzelései. A másik póluson Barit az egyetlen jelentős román politikus, aki a jobbágyfelszabadítást és a szabadságjogokat szem előtt tartva nyíltan elvetette a nemzeti sérelmi politikát. A román vezetők zöme e két pólus között foglalt helyet: Bamutiu, láncú és mások éltették a pesti forradalom vívmányait, de megfogalmazták a románság markáns nemzeti követeléseit, és felismerték a nemzeti és a paraszti-polgári célkitűzések összekapcsolódásának fontosságát. A nemzeti és paraszti célok ötvöződése szempontjából különös jelentősége volt a május 15-ei balázsfalvi nemzeti gyűlésnek. A magyar forradalom megítélésében a szász lakosság sem volt egységes. Például Nagyszeben inkább Habsburg-barát, Brassó magyarpárti álláspontra hajlott. A magyar országgyűlés - sokáig teljesen elhibázott - nemzetiségi politikájának a szászok esetében volt a legkisebb szerepe az ellentétek kiéleződésében. A szászoknak nem voltak nemzeti sérelmeik. Álláspontjuk kialakításában nem a jogos nemzeti követelések, hanem a dinasztiahűség és a meglévő rendi kiváltságok féltése játszott főszerepet. Polgárháború? 1848. május végére pattanásig feszült, a polgárháború küszöbére jutott a helyzet Erdélyben. Vegyes lakosságú vidékeken gyakorta együtt harcoltak magyar és román jobbágyok. A tiszta román vidékeken viszont az osztályellentétek mind egyértelműbben nemzeti ellentétekbe csaptak át. A paraszt és földesúr (itt: román és magyar) közötti évszázados bizalmatlanságot és gyanakvást Bamutiu és más román nacionalisták éppúgy gerjesztették, mint a - zömmel magyar - hatóságok intézkedései: román vezetők letartóztatása, az elrettentésül felállított akasztófák. A rendi gyűlés Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés törvénye, a június 6-ai jobbágyfelszabadítás hónapokra enyhítette a feszültségeket. Ahhoz, hogy a nemzeti ellentét parazsa a hamu alatt tovább izzék, a kölcsönös bizalmatlanságon túl a Habsburg-propaganda aknamunkájára, s a magyar forradalom gyengülni látszó pozícióira - Jellasics készülődésére majd támadására - is szükség volt. Az ellentétek fennmaradásában a rémhírek és hazugságok is szerepet kaptak. A jobbágyfelszabadítás végrehajtása során keletkezett súrlódások, a hatóságok itt-ott mutatkozó erőszakoskodása csak olaj volt a tűzre. Mégis, a május végi, június eleji polgárháborús feszültség hónapokra alábbhagyott. Mind a szász, mind a román politikai elit körében várakozó hangulat lett úrrá. A havasalföldi forradalomról és a magyarországi forradalom európai tekintélyéről, megbecsüléséről Erdélybe érkező hírek egy román-magyar együttműködés lehetőségét is felvillantották, de az európai forradalmi hullám visszaszorulása és veresége, Jellasics támadása szeptemberre újból kiélezte az erdélyi ellentéteket. Annál is inkább, mert a szeptemberben elkezdett katonai összeírás óriási paraszti ellenállást váltott ki. Ugyanakkor a parasztok ezrei-tízezrei kívántak csatlakozni a határőrezredekhez. Az j^ntmondás - a honvédségtől iSm irtózás és a határőrezredekbe törekvés - látszólagos: az „idegenben” katonáskodást a paraszt óriási tehernek, „véradónak” érezte, amellett nem is akart harcolni „a császár ellen”. A határőr-katonaság viszont a felemelkedés egy lehetősége volt évszázadok óta. A német Puchner (erdélyi hadseregparancsnok) és a Bécsből Erdélybe siető Urban határőr ezredes gerjesztette a hisztériát, a magyarellenes hangulatot és a katonaparaszti messianizmust. Erdélyben, ahol a liberális és (főként) a radikális erők gyengébbek voltak, mint Magyarországon, nagy szerepet játszott néhány, a magyar kormány iránt lojális konzervatív politikus tettrekészsége: Vay Miklós kormányzó és Mikó Imre gubemá* Ez az írás a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány által támogatott nagyobb munka része. tor engedményekkel kísérletezett, Puchnerrel tárgyalt, szervezte a forradalom önvédelmét. Wesselényi, Kossuth és mások szerepet játszottak egy 16 pontos törvényjavaslat kimunkálásában, mely jelentős nemzeti jogokat biztosított volna a románoknak. A törvény megszületésének - amely jelentős fordulata lehetett volna a magyar nemzetiségi politikának - elébe vágtak az események. Ekkorra már kiformálódott az erdélyi császári csapatok, a szász egyetem, a román határőrök és népfelkelők egységfrontja. Amikor Puchner október 18-án bejelentette, hogy Erdélyben átveszi a főhatalmat, ezzel az államcsínnyel felérő lépéssel gyakorlatilag kitört a polgárháború. December elejére a kis Háromszék kivételével egész Erdély az ellenforradalom kezére került. A fordulatot Bem ismert erdélyi hadjárata hozta meg, márciusra Bem csaknem egész Erdélyt felszabadította. A láncú vezette román felkelés az Érchegységben jó megyényi területre szűkült - de ezután a frontok megmerevedtek, a további magyar sikerek elmaradtak. Kossuth hajlott az erdélyi szászokkal szembeni megtorlásra. Bem és a Kossuthhoz közel álló Csányi László kormánybiztos olykor egymásnak ellentmondó intézkedései azonban szerencsésen egészítették ki egymást. Bem amnesztiarendeletet adott ki. Csányi a szászokkal szemben rögtönítélő bíróságokkal kísérletezett, de gesztusokat tett a román parasztságnak. 1849 áprilisára körvonalazódott egy román-magyar megbékélés lehetősége. Kiábrándulás A magyarokat az addigi nemzetiségi politika kudarcai, következményei, a románokat a kiábrándító olmützi alkotmány, a havasalföldi emigráció (pl. Balcescu), s mindkét felet az általános kimerülés a kiegyezésre ösztönözte. Az első tárgyalások tragikus módon feneklettek meg. Dragos, bihari országgyűlési képviselő, a magyar liberálisokkal szimpatizáló román politikus vállalta a közvetítő szerepét. Az erdélyi népek kapcsolatának a havasalföldi emigráció és a magyar szabadságharc vezetői közötti tárgyalások adtak új távlatokat. A bizalmatlanság légkörében elhúzódó magyar-román tárgyalások végül is kölcsönös engedmények alapján eredményre vezettek. A megbékélésre ösztönzött az a tény is, hogy a cári orosz haderő szállta meg Moldovát és Havasalföldet, s indított intervenciót Magyarország ellen. Balcescu román légió felállítását tervezte, láncú az „érchegységiek” semlegességét vállalta. Az együttműködésre azonban már nem kerülhetett sor. Dr. Újlaky István
