Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-02 / 27. szám
10 Ti sztelt Szerkesztőség! 1994. február 2., szerda TALÁLKOZÁSOM A KERESKEDELMI BANKKAL Sajnálkoztak, de háromszor elutasítottak Olvasószolgálat „A kézbesítőjük azt mondta, hogy az OTP nem utalta át az előfizetési díjat” — írja egy előfizetőnk Bajáról. Valóban, technikai okok miatt sok lakossági folyószámlával rendelkező előfizetőnk számlájáról nem érkezett még meg az előfizetési díj. Ezt az ügynökségvezetőkkel egyeztettük, és a kézbesítők személyre szólóan ismerik a teendőt. Több előfizetőnktől kérni fogják, hogy szíveskedjenek készpénzben rendezni az első negyedévi díjat. Másokról viszont azt tudjuk, hogy a pénzintézet februárban utalja át az összeget. Aki még nem töltött ki megbízatást az OTP felé, kézbesítőink ezt is kérni fogják a II. negyedévre. Közületi előfizetőink közül többen kérdezik: megrendelték a Petőfi Népét, kapják is rendszeresen, de még nem fizettek. Talán nem is kell fizetni? Fizetni természetesen kell, de a hosszú átfutási idő miatt sajnos nem tudjuk pontosan megmondani, mely közületeknek futott be az előfizetési díja és melyiknek nem. Néhány napon belül számítógépes rendszerünk kimutatja ezt, és számlát fogunk küldeni azoknak, akik még nem fizettek. Addig is kérjük, akinek tudomása van arról, hogy „ingyen” kapja az újságot, jelezze ezt olvasószolgálatunknak. Sokan érdeklődnek a levél- szekrényekről. Örülünk, hogy ezzel is segíthettünk előfizetőinknek. Még elfogadunk megrendeléseket, az ár változatlanul 50 százalékos. Várjuk észrevételeiket, kérdéseiket, a jól ismert telefonszámon: 76/481—391. Terjesztési osztályunk közvetlen számán is lehet jelezni a kézbesítéssel kapcsolatos problémákat: 76/486—539. Emlékezés Különös kéréssel fordulok önökhöz. Közeledik a pörbölyi gyermekek halálának az évfordulója. Erre a szomorú napra emlékezve írtam egy verset, és szeretném, ha leközölnék, mert úgy érzem, az is közügy, hogy emlékezzünk! Hogy ne felejtsük, amit oly sokszor emlegetünk: vigyázzunk egymásra! A pörbölyi gyermekek emlékére Hűvös kora reggel, / A kisfalu ébred már. / Vidám gyermeksereg, / Kint már a buszra vár. / Nem is sejtik azt, hogy - / Pár perc csak az élet, / Iszonyú sikoltás... / Rémület és végzet. / Akik még az előbb, / Vidáman kacagtak... / Összeroncsolt testtel, / Vérezve - meghaltak. / Vérző ajkaikra, / A mosoly ráfagyott... / Lelkűket a mennyben - / Várják az angyalok. / Fénylő tiszta szemük, / A csillagok között... / Ragyognak a földre, / Míg a világ örök. / Tizenegy koporsó, / Egymás mellett sorban... / Körülöttük zokogás - / Fájdalom és sóhaj. / Szegény szülők szíve, / A bánattól szakad meg... / Legféltettebb kincsük, / Örökre odalett. Erdösi Istvánné Kunszentmiklós Esetem 1992. január 24-én kezdődött. Az egyik kereskedelmi bank Hozamjegy elnevezésű értékjegyet bocsájtott ki a hozzám hasonló,* kispénzű emberek számára, a legkedvezőbb kamattal, egyéves futamidővel. Akkor úgy gondoltuk, hogy talán ránk mosolygott a szerencse. Hát sajnos egyáltalában nem mosolygott. Egy év múlva, 1993. január 24-én a jegyünkkel — mivel annak futamideje lejárt — bementünk a bank kecskeméti irodájába, és kértük a jegy beváltását. Az ablaknál lévő tisztviselőnőtől kértem információt, hogy hol helyzhetem el legelőnyösebben a kiveendő pénzemet. A hölgy úgy tájékoztatott, hogy akkor nem szükséges kivenni, mert az összeg náluk tovább kamatozik. És most következik a nagy pofára esés! 1994. január 24-én ismételten Mezőtúrról jöttem Kecskemét felé 1994. január 24-én délelőtt tíz óra körül. Mezőtúr után, körülbelül húsz kilométerre egy felborult IFA zárta el az utat, a pótkocsija az árokba borult. Elmenni az IFA mellett lehetetlen volt, egy rendőr irányította a forgalmat az út mellé, a szántásra. Ekkor jelent meg három honvédségi tartálykocsi. A két tiszthelyettes — egy törzsőrmester és egy főtörzsőrmester — azonnal felajánlották segítségüket és elkezdték az előkészületeket. Először az IFA-t állították kerékre és vontatták le az útról, majd a felborult pótkocsit is talpra állították és kihúzták az árokból úgy, hogy a forgalmat a továbbiakban ne zavarja. Ezután még egy, a szántáson elakadt pótkocsis IFA-t is kihúztak a sárból és kivontatták Soha nem felejtem el azt a napot (hetedikes voltam), még 1954-ben történt. A fiatal tanár megpofozta a mellettem ülő tanulót, mert puskázott. Olyan nagy volt a pofon, hogy a lány összecsinálta magát. Másnap nem jött iskolába. Az édesanyja beszélt az igazgatóval, de semmi eredménye, következménye nem lett. A Szeretnék én is hozzászólni a Miért csattannak a pofonok? című cikkükhöz. Kezdő tanárnő vagyok, hároméves gyakorlattal. Megdöbbenve tapasztalom, milyen változás történt pár év alatt az általános iskolában. Hol van ma a tanári tekintély? Először persze én is a gyerekeket hibáztattam a viselkedésükért (nagyfokú agresszivitás, önteltség, nemtörődömség), de rájöttem, ezért csakis a felnőttek lehetnek hibásak. Idős szüleim döbbentettek rá az igazságra: amikor én diák voltam, a tanárnak volt igaza — otthon is. Pedig akkor is csattantak pofonok, néha igazságtalanul, mint ahogyan a cikkben megszólaltaAz 1994. január 26-án megjelent Nyugdíjasok című írást kívánom kiegészíteni. Bizonyára sok-sok idős ember sérelmét orvosolná az a javaslat, amit a kecskeméti III. számú gondozási központ nyugdíjas klubja felvetett. Eszerint a magasabb összegű emelést a méltánytalanul alacsony nugdíjat „élvező” emberek kapnák, akik még ezáltal sem érnének el semmiféle plafont, maximum meg tudnának élni. megkerestük hozamjegyünkkel a bank kecskeméti irodáját, azzal a szándékkal, hogy ha lehet, továbbra is ott kamatoztatjuk összekuporgatott pénzünket. Az ablak mögött már nem az a hölgy ült. Helyette egy szimpatikus, udvarias úr fogadott bennünket. Közöltük érkezésünk célját, majd hozamjegyünkkel kapcsolatban sajnálkozva megjegyezte, hogy annak kamatozása 1993. január 24-én megszűnt. Ez hihetetlen volt előttem, közöltem is az előadó úrral az 1993. évi megállapodást. A férfi ismét nagyon sajnálta, és elmondta, hogy nem mi vagyunk az egyetlen panaszosok, előttünk már ketten is éltek ilyen panasszal. Az előadó közölte, hogy ez hatáskörét meghaladja, és összehozott az osztályvezetővel. Az osztályvezető kifogástalan udvariassággal ugyan, de a műútra. Miután végeztek, újra oszlopba rendeződtek, elköszöntek és folytatták útjukat. Én csak tétlen szemlélője voltam az eseményeknek, nem is velem történt a baj, de ez a segítőkészség nagyon megragadott, ezért szeretném közkinccsé tenni a történteket, és megköszönni a két tiszthelyettesnek és sorkatonáiknak mindazt, amit tettek (a helyszínen megtudtam, hogy a kecskeméti repülőezred katonái voltak). Remélem, hogy mindazok egyetértenek velem, akik azután zavartalanul folytathatták az útjukat, és talán lesz közöttük olyan, aki szintén tollat ragad s néhány köszönő sorral megkeresi önöket. Egyúttal szeretném kérni az ezred parancsnokát, hogy valamilyen módon honorálja beosztottjai hozzáállását. Sebestyén Kálmán lány soha többé nem jött iskolába. Véleményem szerint ne menjen tanárnak az olyan ember, aki nem tud parancsolni az indulatainak. Remélem, az a „tanár”, akiről a január 26-iki újságban írtak, megkapja a méltó büntetését, hogy soha többé ne csattanjanak el a pofonok. Mayer Tiborné, Baja tott fiú és a szülei gondolják. Sok szülő nem látja be, hogy otthoni nevelés nélkül nem boldogul a tanár, hiába is akar. S néha egy jól irányzott pofon többet ér a szép szónál. A következmény pedig az lesz, hogy sok kezdő tanár pár év után úgy kifárad idegileg, hogy kénytelen más állás után nézni. A tanárok többsége nő, pedig kellene a határozott férfi jellem. Jobb lenne, ha az általános tanár-szülő viszály inkább e- gyüttműködéssé alakulna át, és nem a hibákat keresnénk a másikban, hanem azt, hogyan tudjuk segíteni egymás munkáját a jövő érdekében. Egy kecskeméti tanárnő Meggyőződésem, hogy nem egyedi az én estem sem. 1991. szeptember 6-án vonultam nyugdíjba, 38 év beszámított idővel, főiskolai végzettséggel. Meghasonulva, összeroppanva vettem tudomásul, hogy öregségi teljes nyugdíjam 9 500 forint. Akkori átlagkeresetem 12 ezer 702 forint volt mások „jóvoltából”, „önhibámon kívül.-Egy beletörődni még mindig képtelen nyugdíjas tanárnő. Név és cím a szerk.-ben elutasította kérésünket, amely arra irányult, hogy az elmúlt évre is kapjunk kamatot. Véjjül eljutottunk az igazgatóhoz. O is a legnagyobb sajnálkozás mellett ugyan, de ő is elutasított. Ma Kecskeméten több pénzintézet van. Először is hozzájuk fordulok kérdéseimmel: Az intézmény felel-e a dolgozójáért? A pénz egy banknál termelő- eszköz. Akkor jogos-e mindenféle kamat megtagadása? Jelen esetben beszélhetünk-e megtévesztésről? Ismer-e egy pénzintézet méltányosságot? Kérem a pénzügyekben járatos szakembereket, fejtsék ki erről a véleményüket, legyenek a segítségemre nekem és a hozzám hasonlóan a pénzügyekben járatlan embereknek. Végezetül keresem azokat a károsultakat, akik hozzám hasonlóan jártak. Név és cím a szerk.-ben Elnézést kérek, hogy levelemmel zaklatom önöket, de nem rejthetem véka alá azt, ami velem és a férjemmel történt január 24-én. Kalocsán jártunk ezen a napon, és még volt egy kis időnk a busz indulásáig és betértünk a Zöld Béka nevű ivóba. A férjem megkért, hogy amíg ő kimegy a mosdóba, kérjek neki egy üveg sört. Én ezt meg is tettem, ki is fizettem, és itt kezdődött a gond. Én ugyanis százast adtam, amiből visszakaptam négy forintot. Kérdeztem, hogy menynyibe kerül egy üveg sör. A hölgy azt válaszolta: 46 forint. Megkérdeztem, hogy akkor miért csak négy forintot adott vissza? Erre ő elkezdett kiabálni, hogy kell is neki az én pénzem, ő visszaadta, ahogy illik, csak nézzek a táskámba Egy felülvizsgálati kérelemmel és az abban előadott panasszal keresett meg a napokban Szabó Pál, Kecskemét, Aranyhomok utca 12. szám alatti lakos. Elmondta, hogy lánya, Szabó Ildikó 1992. júliusától egészen 1994. január 1-ig a kecskeméti Hírős Ételbárban dolgozott, mint szakács. Sajnos, az ételbár üzemeltetője csupán szóban közölte, hogy munkaidejét nyolc órában állapítja meg, járandósága pedig havi 10 ezer forint. A baj azonban azután jelentPanasz egy Még a múlt év április 5-én Kecskeméten, a Szigma-Marker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél vásároltam egy DINO 26-os kerékpárt 17 900 forintért. Sajnos, a kerékpár már a vétel után rövid idővel meghibásodott, a szerviz is elszállította többszörösen az üzletből, ahová visszavittük, mi is elvittük Szabadszállásra, ahol a szerviz található, de egyszer sem lett megfelelően kijavítva. A jótállási könyvbe a javításokat nem vezették be. A „szakvélemény,, szerint a kerékpárt nem rendeltetésszerűen használtuk. Ez természetesen nem fedi a valóságot, hiszen a gyermekem csak biciklizett rajta. A kerékpár jelenlegi hibái: lötyög az egész hátsó kerék, beverődik a lánc, lazák a küllők. Még az a szerencse, hogy nem történt baleset a drága kerékpárral, mert előfordult már menet közben, hogy beszorult a hátsó kerék. vagy a zsebembe, és ne próbálkozzak ilyen ócska trükkel. Csapjak be másokat, ne pedig őt. Ézután lehordott mindenféle csalónak, végül ideadta az ötvenest. És kijelentette: ide többet ne tegyük be a lábunkat, mert ilyenek, mint mi, nemkívánatos személyek vagyunk. Még ki sem léptünk az ajtón, amikor utánunk kiáltott, hogy költsük a pénzt gyógyszerre, vagy koporsószegre. Én is visz- szaszóltam, hogy tanuljon meg számolni és figyeljen . Én is dolgoztam kereskedelemben és vendéglátásnál is, és bizony velem is előfordult, hogy tévedtem, de bocsánatot, elnézést kértem, s ezzel el volt intézve a dolog. Vagy a mai világból már kihalt az ilyesmi? Nekem és férjemnek a becsületünk mindennél többet ér. M. A.-né, Géderlak kezett, amikor megszűnt a munkaviszony. A határozatban a munkáltató napi négy óra munkaidőt igazolt, havi 5 ezer forintos fizetéssel. Mivel a lány jelenleg munkanélküli, így csak havi 4 ezer forint segélyt állapítottak meg részére. Az édesapa szóban kérte az ételbár üzemeltetőjét, hogy módosítsa a határozatot, hiszen ténylegesen nyolc órát dolgozott a lánya havi tízezerért. Ettől azonban az illető elzárkózott. Lehet, hogy a lány nem is volt bejelentve? — gál — NAPJAINK HUMORÁBÓL • Kárpótlási jegyet is elfogad kisasszony? Elismerés a katonáknak Esetünk a Zöld Békában! Ne csattanjanak pofonok Sok szülő nem látja be HARMINCNYOLC ÉV UTÁN Alacsony a nyugdíjam Munkaszerződés szóban kerékpárra így én nagyon becsapva érzem magam, mert nem ezt a kritikán aluli szervizelést vártam volna egy olasz-magyar kereskedelmi kft.-tői. Úgy gondolom, hogy nem a jótállási kötelezettséget kellett volna visszavonni, hanem igazán megjavítani, hogy végre használható legyen. Álláspontom szerint ennyi huzavona után a kerékpár kicserélése vagy a vásárlási összeg visszafizetése lett volna a megoldás mindkét fél számára. Ehelyett a Leila-Zsanett Olasz-Magyar Kereskedelmi Kft. vezetősége még annyira se méltatott, hogy válaszoljon ajánlott levelemre. A levél feladása után másfél hónap múlva felhívtam az igazgatónőt, aki azt mondta, hogy meglazítottuk a küllőket. De miért tettük volna, amikor a gyermekem alig várta, hogy használhassa az annyira áhított kerékpárt? Név és cím a szerk.-ben Egyetlen szórakozásom! Nagy örömmel olvastam a Petőfi Népében karácsony előtt egy kis cikket, hogy Önökön keresztül valaki kért egy használt, de még működőképes televíziót. Én nagyon régi olvasójuk vagyok, de sajnos öt éve már egyedül élek, mert a feleségem meghalt. Nagyon szépen megkérem a szerkesztő urakat, hogy ha lehetséges, még egyszer jelentessenek meg egy ilyen cikket, mert az én készülékem is tönkre ment, és bár én nem nyolcvan, hanem csak 64 éves vagyok, viszont az első csoportba sorolt rokkantnyugdíjas. Érthető, ha kevés nyugdíjamból már újat nem tudok venni, pedig egyetlen szórakozásom volt a televízió és persze a Petőfi Népe, amit ma is naponta olvasok. Ha netán sikerülne, igen boldog lennék az értesítésnek, mert a nevem és a címem maradjon a szerkesztőségben. Bár azt mondják, a szegénység nem szégyen, de én mégis szégye- lem. Papírlap! Kunszentmiklósról Budapest felé utaztam, s egy nálam lévő iratot kiejthettem a vonaton. Sajnos, pontosan nem tudom mikor történt( ugyanis minden héten többször utazom), de legvalószínűbb, hogy január 16-án, vagy 19-én. De az egészen biztos, hogy a vonaton esett ki a táskámból. A papír egy S. Kovács Lajos nevére szóló tsz-iga- zolás, ami még az 1960-as években készült, s erősen megsárgult. Abban reménykedem, hogy valaki megtalálta, megnézte, s ebben az esetben bizonyára gondolt arra, hogy ha eddig megőrizték, nem a szemétbe való. S talán, ha e sorokat is olvassa, segít rajtam és elküldi a szerkesztőségbe. Kenyerek Tudomásomra jutott, hogy Kecskeméten, a Konzum-bol- tokból kitiltják a magánpékek által sütött kenyeret, süteményeket. Miért? Ázért, mert így volt választék? Mi, a Falusi és családja által sütött kenyeret jobban szeretjük, ha megszikkad is három nap után. Vagy mindezt csak azért csinálják, hogy kénytelenek legyünk azt vásárolni, ami éppen a boltokban kapható? Gondolom, nem vagyok egyedül, aki emiatt szól és értetlenül áll a dolgok előtt. Éppen ezért jó lenne, ha ez csak egy szóbeszéd volna, nem pedig tény, amivel februártól szembesülnünk kell. Kérem, hogy a nevemet ne közöljék.
