Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-02 / 27. szám

1994. február 2., szerda 9 Nők világa SZÍNÉSZNŐK VÁLASZOLNAK A GYEREKEK DACKORSZAKÁBAN IS Anyaság, hivatás - választani kell? Három kecskeméti színész­nőnek tettük fel a kérdést: ho­gyan tudták, tudják összeegyez­tetni a színészi hivatást az anya­sággal járó feladatokkal. Réti Erika, egy felnőtt lány és egy középiskolás fiú édesanyja: Ahogy megszülettek a gyere­keim, szinte azonnal, néhány hónap múlva már színpadra lép­tem. Sok lelkifurdalást okozott és okoz is még, hogy úgy ér­zem: sem anyaként, sem szí­nésznőként nem tudtam mindig, minden percben százszázalékos teljesítményt nyújtani. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne fi­gyeltem volna a színházi mun­kára, inkább azt, hogy az anyai feladatok, a gyermekeim iránti szeretet boldogan vállalt, de soha le nem tehető, el nem há­rítható feladatot jelent, s időn­ként elveszi az erőt a munkától. De, amint a színpadra lépek, megszűnik a külvilág. Ma már nagymama vagyok, három gyö­nyörűséges unokám van, s eb­ben az évadban, meg az előző­ben is sok szerepem, színpadi feladatom volt. Bánatom - mi­közben nagyon örülök a sike­reknek -, hogy éppen ezért nem tudok igazi nagymama lenni. Vlahovics Edit, egy másfél éves kislány édesanyja:-Amikor megszületett a lá­nyom, egy ideig nem vállaltam feladatokat. Szerencsére a fér­jem igazi társ, teljes értékű apa, • Csombor Teréz aki segített visszatérni a pá­lyára, s akire most, hogy Kecs­keméten játszom, rábízhatom a gyereket. Azt gondolom, az anyaság és a hivatás dilemmáját nem csak a színésznők élik át, hanem minden olyan asszony, aki az anyaságon kívül is kez­deni akar valamit az életével. Az a legfontosabb, hogy ne szo­rongással, állandó lelkiisme- ret-furdalással terheljük meg magunkat: a gyerekek elfogad­ják azt, hogy kevesebb időt tölthetnek az anyjukkal, de csak akkor, ha az együtt töltött idő kárpótol a távollétért. A lá­nyom, ha néhány napig nem lát, mindig „megbüntet”, ami szá­momra keserves kínt jelent. En­nek ellenére nem adom fel a hi­vatásomat, de még egy gyereket nem biztos, hogy vállalok. Csombor Teréz, egy tízéves kisfiú édesanyja:- A fiam három hónapos volt, s még szopott, amikor elő­ször felléptem. Úgy érzem, si­került összeegyeztetni az elmúlt években az anyai feladatokat a színháziakkal, de voltak nagyon nehéz időszakok. Igyekszem a fiamat kárpótolni az együtt töl­tött órákban. A kecskeméti színházban ő is fellép, a Légy jó mindhalálig című musical egyik főszereplője. Most még köze­lebbről látja, hogy mennyire tel­jes embert kíván a színház. Sze­rencsém, hogy a színpadra lépve, a próbákon, az előadáso­kon képes vagyok mindent ki­kapcsolni, s csak a feladatra koncentrálni. Nem érzem úgy, hogy le kellett volna mondanom valamiről, csak azért, mert anya vagyok, de az tény, hogy e ket­tős szorításban: anyaság és hi­vatás, nem könnyű élni. Abrahám Eszter A nők félnek a rovaroktól és a repüléstől Az amerikaiaknak csaknem a fele megy át valamiféle lelki be­tegségen életének valamely idő­szakában - közölte egy most nyilvánosságra hozott tanul­mány. „Ettől nem kell meg­ijedni, mert ez része az életnek” - mondta a tanulmányt készítő csoport vezetője, Ronald C. Kessler, a michigani egyetem szociológiai professzora. A tanulmány készítői 8098 tizenöt és ötven év közötti férfit és nőt kérdeztek ki, a kutatók a 14 legáltalánosabb lelki beteg­séget vizsgálták. A megkérde­zettek 48 százaléka élete során legalább egyfajta lelki beteg­ségben szenvedett. Mint Kess­ler professzor mondta, a legtöbb lelki rendellenesség enyhe és az emberek segítség nélkül is meg­szabadulnak tőle. A tanulmány szerint a leg­gyakoribb lelki betegségek az alábbiak: Átmeneti depresszió, amely legalább két héten át rossz kedvben és minden öröm­teli dologtól való idegenkedés­ben nyilvánul meg. Alkoholiz­mus: a lakosság több mint 14 százaléka, felerészben nők, szenvedett benne legalább egy időszakon át élete során. Szoci­ális fóbia: állandó félelem attól, hogy a társadalmi élet során nem állják meg helyüket. Egy­szerű fóbia: állandó félelem ál­latoktól, rovaroktól vagy vértől, zárt helyiségektől vagy repülés­től. Ez a nőkre jellemző legin­kább. A leghosszabbnak a szo­rongásból következő rendelle­nességek bizonyultak. Ez hat hónapon, vagy még hosszabb időszakon át jelentkezik. Az ebben szenvedő személyek szo­rongást éreznek jövőbeli ese­mények, múltbeli cselekedetek vagy amiatt, hogy nem felelnek meg munkahelyükön. AZ ELEGANCIA MEGTANULHATÓ Mit viselhetünk bálban, estélyen? • Felmérések tucatjai bizonyítják: a nőknek elsősorban nem a férfiak, hanem a nők ítélete fontos. Bálban és hétköznapokon is. Állunk a tükör előtt, s arra gondolunk, miben menjünk el arra a bálra, amelyen ott lesz az összes ismerős, barát, kolléga, ellenfél és meghódításra váró férfi? A legjobb formánkat sze­retnénk hozni, bár alakunk ko­rántsem tökéletes. Egy szép és rafináltan elegáns és csinos báli ruhát súlyos ezrekért vehetünk. Meg is varrathatjuk persze, de az is sokba kerül, s idő sincs már rá. Megostromoljuk hát szeretett partnerünket, férjün­ket, vagy sikereinkért drukkoló szüleinket. A pénz nem lehet akadály, mert szépnek és ellen­állhatatlannak kell lennünk. S eljön a nagy nap! Mindenki minket néz, hiszen egyszerűen bombasztikus, ahogy kinézünk. Később csendben szemlélő­dünk a báli forgatagban, termé­szetesen előbb a nőket vesszük szemügyre, hiszen valójában az ő ítéletük számít. A viselkedés- kultúrával foglalkozó szocioló­gusok és pszichológusok leg­alábbis azt állítják: egy nőt el­sősorban nem a férfiak, hanem a többi nő véleménye érdekli. A hódítás is könnyebben megy, ha látja, a többiek irigy pillantáso­kat vetnek rá. Szerencsések azok a nők, akik mindig tudják, a külön­böző alkalmakhoz hogyan kell öltözni. Szerencsések, mert is­merik testüket, tudják, melyek azok a testrészek, amelyeket lát­tatni kell, s melyeket kell - a biztos siker reményében - gon­dosan elfedni. Szerencsések, mert tudják, mi fán terem az elegancia. Az elegancia latin eredetű szó és kiválasztást jelent. Olyan képességet, amely egyaránt sa­játja mindkét nemnek, olyan képességet, amely megtanul­ható, elleshető. Nem kell hozzá más, mint önmagunk ismerete. Nem attól lesz valaki elegáns, hogy követi az évszakonként változó divatot, bár tény, hogy az elegáns nő törekszik arra, hogy az évszaknak megfelelően öltözzék. Az elegancia azt je­lenti, hogy képesek vagyunk kiválasztani az anyagok, színek, formák és fazonok sokaságából azt, amelyik legjobban kifejez minket. Nem az anyag, a ruha nemessége, drágasága számít, hanem az, ahogyan viseljük. A tartás, a gesztusok, az arckifeje­zés: a megjelenés ezernyi, szinte leírhatalan összetevője kell ahhoz, hogy elegánsak le­gyünk. Fájdalmas belátni, hogy soha nem leszünk hasonlatosak az ünnepelt sztárokhoz. De ettől még lehetünk elegánsak, von­zók és főleg boldogok. Nem kell mást tennünk, mint azt, hogy a semmihez sem hasonlít­ható csodát: nők vagyunk, nem rejtjük el. Nehéz, mégis tudni kell nemet mondani A szülők számára a legnehe- zeb gyermeknevelési probléma: nemet mondani a gyereknek. Különösen akkor, ha a gyerek az úgynevezett első dackorsza­kát éli, tehát 2-3 év körüli. Eb­ben az életkorban már felfedezi a világot, tágabb és szűkebb környezete számtalan érdekes­séget, felfedezni valót kínál a számára. Szeretné kipróbálni magát, szeretne mindenben benne lenni, s mivel nem érzi a veszélyt, ha megakadályozzák, dühös. Ordít, a földre veti ma­gát, elkeseredetten sír és hajtha­tatlan. A jó szülő - s minden szülő jó szülő akar lenni - ilyenkor nem tudja, mit tegyen. Álljon neki megmagyarázni, mit miért nem szabad? Ádjon neki egy kis pofont végső elkeseredésében, látván, hogy az érvek süket fü­lekre találnak? Sajnos, ezekre az esetekre nincs általános recept, ahogyan nincs általában véve gyerek, s nincs általában vett szülő sem. A gyermeklélektanban járatos szakemberek szerint azonban néhány sajátosság megfigyel­hető. Ä szülők háromféle meg­oldást alkalmaznak ugyanis az ilyen esetekben. Vagy teljesen közönyösek, illetve úgy tesz­nek, mintha észre sem vennék a gyerek „hisztijét”, s ő jobb hí­ján, egy idő után megnyugszik. A szülők másik csoportja ma­gyarázni kezd, észérvekkel pró­bálja megértetni a gyerekkel, hogy miért nem ehet például ebéd előtt csokoládét, vagy mi­ért kell a mese után szépen lefe­küdnie. A harmadik csoport drasztikus eszközökkel: kiabá­• Nehezen ment, de megkaptam a kisautót. Neked sikerült? lássál, büntetéssel, netán verés­sel próbálja „meggyőzni” a gye­reket. Ezzel azonban nem érnek célt. Megfélemlítik a gyereket, s néhány év múlva döbbenten lát­ják, hogy eszközeik hatástala­nok, a gyerek különutakon jár. A szakemberek az első két megoldásra, illetve ezek kom­binációjára esküsznek, s úgy tartják: a szülőknek igenis kor­látozniuk kell gyermekeik aka­ratát, de nem öncélúan, csak a tiltás kedvéért. Hiszen, ha a gyerek érzi szü­lei szeretetét, s ebben minden körülmények között biztos le­het, akkor elfogadja a szükséges tilalmakat, s nem akarja minden áron átlépni a láthatatlan hatá­rokat. Persze időről időre azért megpróbálja. , SZEX, SZERELEM, HÁZASSÁG Mitől romlik el egy kapcsolat? A férfiak és nők szexuális ét­vágya teljesen különböző. Sok házasságban, párkapcsolatban ezt az alapvető tényt figyelmen kívül hagyják, ami aztán a kap­csolat megromlásához vezet. Dr. James Dobson: Amit a fe­leségekről a férjeknek tudni kellene című sikerkönyvében - amely Magyarországon a Primo kiadó gondozásában jelent meg - részletesen leírja, melyek a két nem közötti alapvető kü­lönbségek. Dr. Dobson szerint túl azon, hogy a nők és férfiak biológiai felépítése is különbözik, nem árt tudni, hogy a női vágyak eb­ből adódóan ciklikus jellegűek. További különbség, hogy a fér­fiakat elsősorban a vizuális in­gerlés izgatja, míg a nőknél ez nem mindig fontos. A nők szá­mára az érintés, nem a látvány a döntő. A férfiakat - minő fájda­lom - nem nagyon izgatja az sem, milyen személyiség lako­zik egy izgalmas női testben. A szex a férfiak számára inkább testi, a nők számára mélyen ér­zelmi élmény. A szexuális vágyak megnyil­vánulásában is nagy a különb­ség. A legújabb kutatások azt igazolják, hogy az élvezet foka és az izgalom mindkét nem ese­tében körülbelül egyforma az aktus csúcsán, noha az odave­zető út eltérő. A legtöbb férfi • Összeomolhat-e kártyavár­ként a házasság? Néha igen. gyorsabban jön izgalomba, el­érhet a csúcspontra, miközben felesége még el sem tudott sza­kadni a vacsora, az esti tenniva­lók, vagy a gyerekekkel kapcso­latos gondolatoktól. Bölcs férfi az, aki felismeri a nő fáziskésé­sét, s feleségét nem zökkenti ki saját ritmusától. Mégis több ezer nő fejezi be a napot bol­dogtalanul, mert férjük úgy el­siette az aktust, mintha tüzet ol­tana. Másrészt az is tény, hogy a férfiak a nőknél gyakrabban és következetesebben vágyódnak a szexuális kielégülésre, aminek biológiai okai vannak. Ha a prosztatamirigy megtelik a be­fogadóképessége határáig, a hormonális hatások érzékennyé teszik a férfiakat mindennemű szexuális ingerrel szemben. Azaz hevesen megkívánnak egy olyat nőt is, akit korábban észre sem vettek. A feleségeknek te­hát tudomásul kell venniük: fér­jüknek nehezebb tartózkodni a nemi élettől, mint azt ők gon­dolnák. A kutatók a szexuális étvágy alapján csoportokba osztották a nőket. Eszerint van alacsony, gátlásos, átlagos, izgatott és magas női szexuális vágy. A párkapcsolat és a házasság meg­tartása jórészt azon múlik, hogy ezekkel a jellemzőkkel tisztá­ban legyenek mind a nők, mind a férfiak, azaz tudják, hogy me­lyik csoportba is tartoznak. Dr. James Dobson szerint a házas­ság megmenthető, a szexuális élet örömteli, ha a házastársak nyíltan beszélnek problémáik­ról, s egyetlenegy percre sem fe­lejtik el, hogy a férfiak és a nők bizony nagyon különböznek egymástól a szex terén. Örömmel fogadott bókok Sok nő képtelen örömmel és őszintén fogadni férje bókjait. Allan Pease és Alan Gamer: Szó-beszéd című könyvében idéz egy párbeszédet. Ä férj, hazatérve a munkából, így szól feleségéhez: „Nahát, de jól né­zel ki ebben a ruhában! Most vetted? A feleség erre így vála­szol: „Ez csak egy ócska rongy, a húgomtól kértem kölcsön. Eszembe se jutott, hogy észre- veszed.” A férj a válasz hallatán nem tudja, mit mondjon. Dicsérni akart, de felesége nem engedte. Pedig az „ócska rongyot” való­színűleg azért kérte kölcsön, hogy tetsszék a férjének. Az idézett párbeszédből a szerző­pár messzemenő következteté­seket vont le. Szerintük a fe­leség hibát követett el, s a ne­gatív válasz mögött alacsony önbecsülése áll. Nem hiszi, nem tudja hinni, hogy szép és csinos lehet, mert értéktelenségébe ve­tett hite megingathatatlan. Ezt a hitet táplálhatja az is, hogy pél­dául hosszú idő óta van otthon, mert gyerekeket nevel, vezeti a háztartást. A szerzők szerint azonban az állandó negatív válaszok veszé­lyesek, mert előbb-utóbb arra ösztönzik a férjet, hogy ő is ér­téktelennek lássa feleségét. A bóknak tehát mindig örülni kell! Dicsérjük a gyermekeket Pszichológusok szerint a ne­velés legjobb eszköze a dicsé­ret. A gyermekeket dicsérni kell, hogy sikerélményeik le­gyenek. Minden elvégzett apró munkát: a beágyazást, a rendra­kást, a mosogatást, egy szép rajzot, egy megtanult éneket nem csokival, játékkal, hanem dicsérettel kell jutalmazni. A gyermekek számára ez a szülői szeretet megnyilvánulása, mint a simogatás, a puszi, az ölelés. Az oldalt szerkeszti: Ábrahám Eszter

Next

/
Oldalképek
Tartalom