Petőfi Népe, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-26 / 21. szám

10 Ti sztelt Szerkesztőség! 1994. január 26., szerda Olvasó­szolgálat „Nem tudok olyan korán fel­kelni, hogy a lapjukat ne talál­nám a levélszekrényben. Ho­gyan csinálják? - kérdezi egy kunszállási előfizető. Köszönjük az elismerést! Bácsalmásról a levélszek­rény felől érdeklődött egy olva­sónk: februártól lesz előfizető, vásárolhat-e a ládikából? Ahogy a hirdetésben is fogal­maztunk, ezt az akciót a régi és új előfizetőinknek indítottuk. Szeretnénk ily módon is segí­teni abban, hogy az újság addig is megfelelő legyen, míg a jo­gos tulajdonosa kézbe veheti. A lapban megjelent szelvényen rendelhetik meg jelenlegi és le­endő előfizetőink. Ezt a meg­rendelőlapot átadhatják a Petőfi Népe kézbesítőinek, az ügynök­ségen, vagy kérjük eljuttatni a kiadó címére. „Miért előnyös előfizetni a Petőfi Népére? - kérdezik Vá­rosföldről. Az ismert előnyök mellett - az eddiginél korában visszük házhoz az újságot, részt vehet nyereményjátékainkon - jelentősek a a kedvezmények. Aki egy hónapra előfizet, 2 új­ságot ingyen kap, mivel ennyi­vel olcsóbb, mint naponta meg­vásárolni. Negyedévi előfize­téskor 1 hétig ingyen adjuk a lapot, egy év előfizetése esetén 2 hónapig jár ingyen az újság. Ezt önnek már nem is kell megmagyaráznunk, hiszen - ahogy írja - előfizetett február 1-jétől, mert „olyan kedves volt a kézbesítő”. A félegyházi mezőgazdasági bolt mindig csak másnaponként mint címszalagos küldeményt kapta meg a lapot. Észrevételét ezúton is megköszönjük; ki­vizsgáltuk és megállapítottuk, hogy a kézbesítőink meg tudják oldani az újság szállítását. Min­dig, mire az üzlet kinyit, már ott lesz a Petőfi Népe. Továbbra is várjuk levelei­ket, hívásaikat. Olvasószolgála­tunk telefonszáma: 76/481-391. A terjesztési osztály hívható a 76/486-539-es telefonszámon is. (A szerk.) Hajnalban Sok éve járatjuk a Petőfi Né­pét, szinte mindig a postás ke­zéből vettük ki, de sajnos, sok­szor csak délután kaptuk meg, így természetesen postaládára nem volt szükségünk. Mivel mostmár hajnalban itt van az újság, bizony szüksé­gessé vált a láda. Igaz, férjem­mel kisnyugdíjjal rendelkezünk, és így természetesen nem mind­egy, hogy milyen áram tudjuk beszerezni. Ezúton köszönjük, hogy ebben is segítettek, de gondolom, hogy rajtunk kívül még sok olvasójuknak. A színvonalas lapjuk és segí­tőkészségük egyedülálló és úgy érzem, minden olvasójuk szá­mára, legalábbis nekünk igazán fontos. A Petőfi Népe eddig is családtagnak számított és örü­lünk, hogy az is maradhatott. Kívánok Önöknek erőt és egészséget a további munká- jukhoz.(Egy darab postaládát megrendelek.) V. Imréné és családja Dunaegyházáról Az ellenőrök munkájáról ÍGÉRTÉK, DE NEM JÖTTEK Szolgáltatás vagy kiszolgáltatottság? Az történt, hogy egy szép na­pon a lakásomban a gáztűzhely nem akart működni. Én, mint hozzá nem értő, természetesen szakvállalathoz fordultam. Ez az eset a karácsony előtti héten történt. Hétfői napon bejelentet­tem a FÉG gáztűzhely-javító szervizébe, a Horváth Döme ut­cában. A panaszt felvették, bár közölték, hogy csak szerdán tudnak kijönni. Mit tehettem? Vártam. Élmúlt a szerda, de nem jöttek. Csütörtökön ismét felkerestem a fenti vállalatot és közölték, hogy csak pár nap múlva tudnak kijönni. Én ekkor már ingerült voltam, hiszen egy hete még teát sem tudtam elké­szíteni. Erre gondoltam egyet, ki­mentem a Dégáz Ipoly utcai há­zába. Itt szabályszerűen csütör­tökön felvették a megrendelést azzal, hogy másnap, azaz pén­teken feltétlenül kijön a szerelő. Elmúlt a péntek, a szerelő nem jött. Szombaton reggel beszóltam telefonon és kértem, hogy ok­vetlenül jöjjenek ki, mert dugu­lás miatt a készüléket nem tu­dom használni. Erre megígér­ték, hogy még délelőtt kijönnek. Ki is jött egy hatalmas ember és vele együtt egy kicsi, és erő­sen nekem támadva kérdezték, hol az a tűzhely, ahol a dugulás van? Bemutattam a konyhában lévő tűzhelyet, sőt azt is, hogy csak szivárgás van, nem lehet meggyújtani és főzni rajta. Erre a nagydarab ember szinte ne­kem támadt és féltem, hogy a kezében lévő nagy kulccsal megüt. Közölte, hogy ő semmit nem csinál, mert ő csak szivár­gások elhárításához van küldve — majd szó nélkül otthagyott. Hiába kérleltem, hogy segítsen, elment. így néz ki tehát a lakossági szolgáltatás, illetve kiszolgálta­tottság. Kénytelen voltam egy magánszerelőt hívni, aki egy órán belül a készüléket rendbe tette és már azonnal használhat­tam is. Kérem, tegyék közzé lapjuk­ban, hogy ilyen monopolhely­zetben lévő vállalatok emberte­len hozzáállásából okulhassa­nak a fogyasztók. Szabó István, Kecskemét, Petőfi Sándor u. II. 111/63. (nyolcvanéves nyugdíjas) Adják vissza a lányomat! Ilyen is van! Kérem a Tisztelt Szerkesztő­séget, hogy segítsen rajtam. 1993. július 7-én azzal az ürüggyel vették el tőlem a kis­lányomat, aki akkor két és fél éves volt, hogy az élettársam bántalmazta, bal karja megké- kült és duzzadt volt. Én, mint édesanya állítom, hogy mindez hazugság, mi szeretjük a gyere­ket és sem az élettársam, sem én soha nem bántalmaztuk. Mégis csináltak egy határozatot, aztán kijött két nő és két rendőr, és egyenesen a Lorántffy Zsu­zsanna utcai csecsemőotthonba vitték. Engem másnap reggel nyolc órára behívattak a kecskeméti gyámhatóságra, hogy mondjam el, tényleg megvertük-e a gye­reket. Ott is csak azt tudtam mondani, ami az igazság: soha nem bántalmaztuk a kislányt. Erre én megkérdeztem, hogy mégis miért vették el tőlem. Az volt a válasz, hogy azért, mert nincs miből eltartanom. Igaz, hogy eddig csak a családi pót­lékból (3 250 forint) éltem és alkalmi munkákat vállaltam. Közben az élettársam is segített rajtam. A gyereket a sógornőmtől vitték el, mert én éppen dolgoz­tam. Az elvitel után bejártam a csecsemőotthonba, ahol minden vasárnap van látogatás. Minden alkalommal vittem neki 500 fo­rintot. Többször voltam a gyámhatóságnál, hogy adják vissza a kislányomat, de mindig elutasítanak és elzavarnak. Amikor pedig arra került a sor, hogy végre visszakapom a gyermekemet, addigra odaadták R. Bélánénak, aki hatodmagá­val él egy háromszor hármas szobában. De azt, hogy miért adták neki a gyereket, velem semmit nem közöltek, pedig én vagyok az édesanyja. Tisztelt Szerkesztőség! Se­gítsenek rajtam, mert szeretném visszakapni a kislányomat. Közben munkahelyet szerez­tem, a baromfifeldolgozóban van állásom, el tudom tartani a kislányt, akihez ragaszkodom, és nem mondok le róla és min­den erőmmel azon vagyok, hogy újra nálam legyen. Nem is tudnám végigélni az életem nélküle. Tisztelettel: Sebők Erzsébet Kecskemét, Méntelek 49. Az ember nap mint nap jár különböző hivatalba és sokszor megvan a véleménye az ottani tapasztalatokról. Az én esetem szerencsére a hivatal ritkán ta­pasztalt, de mégis létező jobbik oldalát mutatja. Nemrégen a Közlekedési Felügyeletnél (Kecskemét, Má­jus 1. tér) jártam, mert a jogo­sítványommal akadt egy kis problémám. Miután sikerült megtalálnom azt az embert, aki az ügyben illetékes, ő behívott az irodájába, hellyel kínált, a kabátomat udvariasan lesegí­tette, vállfára tette és a szek­rénybe akasztotta — noha az ügyem megbeszélése talán csak tíz percet vett igénybe. Kedve­sen és segítőkészen próbálta a dolgot megközelíteni. Meg­ígérte, hogy két nap alatt utána­jár és elintézi. Estére, amikor mentem dol­gozni, már a jó hírről értesül­tem, vagyis megoldódott a gon­dom. Szeretnék nyílt levél útján köszönetét mondani Pigniczki Jenő úrnak a segítő és kedves szándékáért. A levelet nem azért írom, mert sikerült elintézni az ügyet, hanem szerettem volna elmon­dani, milyen jólesett, hogy van­nak még a hivatalban is rendes emberek. Kárász István, Kecskemét, Kékfestő u. 12. Szeretnék hozzászólni a ja­nuár 12-én megjelent. Volán-el­lenőrökről szóló, egy olvasó ál­tal írt cikkükhöz. Én is az 5-ös számú járaton utaztam január 4-én, 13 óra 15 perckor, amikor a cikkben tag­lalt ellenőrzés történt. Engedjék meg, hogy a véleményem leír­jam a történtekről: a Hírősnél felszálltak az ellenőrök, s hatá­rozott, de udvarias hangon, jó napot kívánok köszönés, majd bérleteket, jegyeket kérem ellenőrzésre elhangzása után köszönöm a bérletet, köszönöm a jegyet, el lehet tenni. A kis­gyermekes hölgynél nem volt jegy, nem tudott venni. Az ellenőmő az adatait akarta fel­írni, mire az egyik utas hölgy megszólalt: majd ém adok neki jegyet. De ezt az ellenőr, jogo­san, nem fogadta el. A kisgyermekes utas, ha akart volna jegyet váltani, a fel­szállás után megkérdezhette volna az utasokat, ki tudná ki­Tisztelt Szerkesztőség! Én 1993. január 1. óta vagyok elő­fizetője a lapnak, igaz, kétévi kihagyással már azelőtt is vol­tam előfizető vagy két-három évig. Én már négy rendszervál­tást megértem, de még ilyen nem volt, mint ez a mostani, hogy ennyi lopás, rablás, gyil­kolás és garázdaság lett volna ebben az országban. Hiszen nincs olyan nap, hogy ezekhez hasonló esetet ne lehetne ol­vasni az újságban. Félreértés ne essék, nem az a probléma, hogy ezeket a lap megírja, hanem az, hogy a köz- biztonság nem elég szilárd, a másik meg az, hogy a bünteté­sek nagyon enyhék. Egy emberölésért kapnak két-há- rom évet, sok esetben azt is két-három év felfüggesztéssel. Mi az? Egyenlő a nullával. En­nek nincs visszatartó hatása. A halálbüntetést eltörölték, mert azt mondják a törvényalkotók, hogy annak a tettesnek is joga van az élethez. De kérdezem én, hogy annak, akit megölnek, an­nak nincs joga az élethez? A múlt év tavaszán volt egy cikk a Petőfi Népében, amely­ben dr. Hemády Gyula azt mondta, hogy Szent István ki­segíteni egy jeggyel. A hölgy itt tudott volna segíteni, és nem be­leavatkozva az ellenőr munká­jába. Mert a buszozás is egy szolgáltatás, amiért igenis min­denkinek fizetnie kell, mint a boltban, vagy a fodrásznál. Még ha az árak emelkednek is. Szerintem a Volán vezetősé­gének még több ilyen határo­zott, talpraesett ellenőrt kellene alkalmazni, mert sajnos elég sok potyautas van a járatokon. Az ellenőröknek bizony kegyet­len munkakörük van, mert a bliccelőknek százféle kifogása akad magyarázatul, hogy miért nincs jegyük. Remélem a Volán vezetősége már tud az általam leírtakról és meghallgatja a má­sik felet is. Meggyőződésem szerint ugyanis az ellenőrök nem lejá­ratták a Volánt, hanem igenis a munkájukkal segítették bevéte­lük gyarapodását. Rátkiné Karancsi Laura, Kecskemét, Március 15. u. 2. rály idejében olyan törvények voltak, hogy ha valaki ellopott egy tyúkot, halállal büntették. En is emlékszem iskolás korom történelemóráinak anyagából erre. És ehhez csak annyit sze­retnék hozzátenni, hogy ha nem alkotnak most is hasonló tör­vényt, akkor ebben az ország­ban soha a büdös életben nem tudják megállítani a rablást, a gyilkolást, mert már oda jutunk, hogy lassan többen lesznek a börtönben, mint kint. Most már be is fejezem az írást, mert a toll hólyagot tört a kezemen, mint valamikor a ka- panyél.tette. Tudom, hogy ez az írás nem olyan szimpatikus, de ha úgy gondolják, a közléséhez hozzájárulok. A nevem azonban maradjon inkognitóban, mert a bűnözők megharagszanak rám. Csak a köztársasági elnöknek és dr. Hemády Gyulának adják ki a nevem (ha kérik), másnak senkinek sem. A lapról annyit, hogy a kéz­besítéssel nagyon meg vagyok elégedve. Már reggel öt óra kö­rül szépen összehajtva be van téve a postaládába. Az én új­ságkézbesítőmet Karsai Nor- bertnek hívják. Név és cím a szerk.-ben ÜGYELJÜNK A HATÁRIDŐRE A kárpótlási igényekről Túl enyhék a büntetések Mindig hozzám csöngetnek Lehetőség nyílott arra, hogy akik korábban elmulasztották bejelenteni kárpótlási igényü­ket, azok 1994. február 15-től március 15-ig éljenek az újabb, törvény adta lehetőséggel. A kárpótlási igény bejelen­tése a földekre, házingatlanokra és a hadifogságra egyaránt vo­natkozik. A napilapokban fog megje­lenni, hogy a hivatalos nyom­tatványt melyik városok posta- hivatalai árusítják. A volt hadi­foglyoknak — ha még nyugdíj­kiegészítést sem kértek — az adatlapot is ki kell tölteniük. Beszerezhető az önkormányzat hivatalaiban, ügyfélszolgálat­nál, és Kecskeméten, a helyőr­ségi klubban, a Volt Hadifog­lyok Bajtársi Szövetségénél. A szövetség január 7-től minden nap — szombaton és vasárnap is — ügyeletet tart a helyőrségi klub emeleti helyi­ségében reggel 9 órától déli 12 óráig. A nyomtatványok kitöl­tésében is segítséget nyújtanak. A Petőfi Népe január 19-i számának levelezői oldalán megjelent Leégett a tanya, se­gítség nincs című Írást szeret­nénk pontosítani. Hegedűs Gábor, Kecskemét, Ballószög 339. szám alatti lakos 1994. január 18-án kereste meg a Kecskeméti Polgármesteri Hivatal szociálpolitikai csoport­ját. A csoport a kérelmet köve­tően haladéktalanul, még aznap környezettanulmányt készített és határozatot hozott, amelyben a család lakhatási problémájá­nak ideiglenes megoldására, ré­szükre 21 ezer forint átmeneti Adatlapokra azoknak van szükségük, akik még nyug­díj-kiegészítést nem kértek. Eb­ben az esetben igazoló iratokra is szükség van. Akik már kap­ják a nyugdíj-kiegészítést, csak a III. számú kárpótlási igénybe­jelentési myomtatványt kell, hogy kitöltsék, amihez elég a hatósági bizonyítvány másola­tának csatolása. A kitöltéssel kapcsolatosan szövetségünk 1994. január 28-án reggel 9 órai kezdettel ta­nácskozást tart a kecskeméti helyőrségi klubban. Kérjük baj­társainkat, hozzátartozóikat és mindazokat, akiknek a kárpót­lással problémáik vannak, jelen­jenek meg. Újabb határidő-módosítás nem lesz, éppen ezért kérünk minden kárpótlásra jogosultat, hogy éljen a törvény adta lehe­tőséggel. Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége Bács Megyei Szervezete, Kiss Tibor titkár segélyt biztosított. A segély összegét a károsult január 19-én fel is vette. Dr. Hauzmann Jánosné irodavezető Felkereste szerkesztőségün­ket Hegedűs Gábor is, aki azért jött, hogy köszönetét fejezze ki a szociálpolitikai csoportnak, továbbá a tanyájuk szomszéd­ságában élő idős néninek, aki felajánlotta kis lakását a bajba­jutott családnak. Ugyancsak kö­szöni annak a halasi hölgynek a jóindulatát, aki megtakarított pénzével sietett segítségére a családnak. Megköszönném, ha az aláb­biakat — már csak közérdekből is — közzétennék. Január 11-én keltezett lapjuk 6. oldalán Kecskeméti felnőtt háziorvosi körzetek cím alatt közlemény jelent meg, amely többek között közli a körzetek helyét is, éspedig a Czollner tér 2. szám alatt. Ez az én magán­házam. A „kis SZTK” a jól lát­hatóan kitett számtábla tanú­sága szerint is az 5. szám alatt található, éppen a tér túlsó vé­gén. Meg kell jegyeznem, hogy már az szerencsétlen dolog, mi­szerint van 2/a, b, c, d, e, f, g szám is, az Erkel utcától a köz­beeső Bánk bán utcán át egé­szen a Katona József utcáig. A címzések általában elhagyják a betűket, amiből az következik, hogy mindenki hozzám csönget be, sok iratot, sőt sürgős távira­tot is ide dobnak be. Sokszor nem tudok útbaigazítást adni, mert nem minden lakót, szom­szédot ismerek. A számozás egyébként körbe megy, az iskola és a templom mögött, s emiatt sokan járnak fölöslegesen, mivel a legna­gyobb szám éppen velem szem­ben van. Talán itt is kellene egy kis rendet csinálni.. Nem akarom részletezni, hogy két éven keresztül mennyi zavart okozott egy stencilezett „behívó”, amelyen fiatal lányo­kat értesítettek egy vizsgálatról, „természetesen” a 2. szám alá. Hiába reklamáltam az első év­ben emiatt a főorvosi hivatal­ban, a következő évben ismét csak a 2. szám alá szólt az idéző. S íme, most is. Szíveskedjenek megmon­dani, hová fordulhatok? Egy Czollner téri lakos Palimadár Huszonnégy éve vagyok gépkocsivezető, de így még nem jártam. Palira vettek! Január 11-én déli fél egy kö­rül jöttem hazafelé a dunaföld- vári sóderbányából, amikor megállított egy jól öltözött fiatalember és kérdezi, hová megyek. Mondom neki, hogy Kecskemét felé. Azt kérte, vi­gyem el Kecskemétre, mert le­robbant a kocsija és Egerbe akar menni az édesapjához alkatré­szért. Természetesen felvettem, mert ugye egy kollégán segíteni kell, hiszen én is juthatok ha­sonló helyzetbe. Amikor elhagytuk Soltot, egyszerre ideges lett az utasom, tapogatta magát, izgett-moz- gott. Megkérdeztem, hogy mi a baj? Azt mondta, nem találja a kézitáskáját, amiben mindene benne volt. Megálltam és mond­tam neki, hogy nem is volt ná­lad semmi, amikor felszállt. Azután eszébe jutott, hogy benne maradt a kocsiban. Hát vissza már nem akar menni, de ha tudnék neki adni 1500 forin­tot, hálás lenne. Igazolni sem tudta magát, mert mindene a táskában van, viszont esküszik a fia, az anyja és a felesége éle­tére, hogy táviratilag azonnal feladja a címemre, miután ha­zaért. Adtam neki. A pénz azóta sem érkezett meg. Ezt azért írtam le, hogy a többi kollégám is tanuljon be­lőle. Nem is elsősorban a pénz bosszant, hanem az, hogy meg­adtam neki a címem és félő, hogy visszaél vele. Ő egyébként Wéber Gábor néven mutatko­zott be és megadta a címét. H. I., Székkutas Leégett a tanya, de...! NAPJAINK HUMORÁBÓL • Csak azért szántok, mert itt egyszer aranytallért találtam. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom