Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-07 / 156. szám
12 VILAGTÜKÖR PETŐFI NEPE HAZAI TÜKÖR 1993. július 7., szerda — • A kaliforniai tengerpart a szörfözők paradicsoma. A tévénézés ártalmai Ha komolyan vennék a képernyőn látható erőszak, szex és pornográfia hatását a gyermekekre, az egész médiavilág anyagi helyzete meginogna - véli Wemer Glogauer augsburgi pedagógus professzor. Glogauer szerint a gyermekek bolondulnak a felnőtt műsorokért. A hatás még fokozódik azáltal, hogy a szülők 60 százalékának mindegy, mit néznek gyermekeik. A professzor szerint sok gyerek több időt tölt a tv-készülék előtt, mint az iskolában, egyes hat évesek több mint 40 órát. A kis gyerekek 83 százaléka 18 és 20 óra között ül a képernyő előtt, tehát éppen abban az időszakban, amikor az erőszakot propagáló filmeket bemutatják. A hatás lesújtó - hangoztatja a professzor. Már a mozgáshiány is agresszív magatartást vált ki a gyerekekből. Sőt, mint a bielefeldi epilepszia-központ kutatásai során megállapította: a túlzott mértékű tv-nézés epilepsziás rohamokat is okozhat. Ne félj a repüléstől! A német repülőtársaság, a Lufthansa több német városban, valamint Belgiumban, Spanyolországban és Luxemburgban kétnapos szemináriumokat rendez a „feszültségmentes repülésért". Azoknak akarnak segíteni, akiknek repülniük kell, vagy akik repülni szeretnének, de félnek. Tanulmányok kimutatása szerint az utasok legalább negyedrésze fél a repüléstől. Az amerikai Boeing repülőgépgyártó vállalat szerint a félelem midit el nem adott jegyek ára csupán az Egyesült Államokban évente kétmilliárd dollárra tehető. Ez 9 százaléka az eladott jegyeknek. Rudolf Krefting pszichológus, aki a Lufthansa-szemináriumot vezeti Hamburgban, kijelentette a DPA német hírügynökség tudósítójának, hogy a félelmet le lehet küzdeni. S tanfolyamoknak éppen ez a céljuk. Két mázsa fél év alatt Egy 34 éves amerikai nő fél év leforgása alatt 225 kilót fogyott. A Michigan állambeli Carol Yager súlya a fogyókúra megkezdése előtt 535 kiló volt - jelentette a The Detroit News. A szinte elképzelhetetlenül túlsúlyos nő a fogyókúra megkezdése előtt már hosszú ideje a legelemibb szükségleteit sem tudta segítség nélkül elvégezni. Január közepén, amikor már kilenc hónapja egy lépést sem tudott tenni, kórházba szállították. A dolog azonban egyáltalában nem ment könnyen: tucatnyi tűzoltó hatalmas sátorponyvába burkolta, s lecsúsztatta egy domboldalon, amelynek lábánál betegszállító autó várakozott. A kórházban aztán szigorú diétára fogták Carolt. Napi 1200 kalóriát volt csak szabad fogyasztania és vízhajtó gyógyszereket szedettek vele. Egy hónappal ezelőtt már egyedül is tudott tenni néhány lépést. Mint elmondta, bízik benne, hogy rövidesen hazatérhet és folytathatja a fogyást. Formatervezett torta Első ízben kínál megvételre formatervezett tortát a híres párizsi delicatesse üzlet, a Fauchon. A közismert francia formater: vező, Yann Pennor. aki eddig csupán tartósabb javakat - étkészleteket, különféle asztali díszeket és föld alatti garázsokat jelölő táblákat - tervezett, ezúttal - kivételesen -, a Fauchon delicatesse üzlet szintén neves főcukrászával együtt egy különleges, háromszögletű csokoládétortát alkotott. A torta legfőbb jellegzetessége - és egyben névadója is - egyetlen, a művész által szándékosan aszimmetrikusan elhelyezett szem cseresznye. Innen a formatervezett nyalánkság neve: „Cseresznye a tortán". A különleges torta iránt máris óriási az érdeklődés Párizs-szerte, azonban a siker ellenére sem valószínű, hogy Pennor a jövőben hasonló gasztronómiai alkotások tervezésében részt vállalna. NAHAT, EZ A DAFKE! Ami máshol elképzelhetetlen: egy-két hónapos személy- és haszongépjárművek különleges kínálata: vétel «eladás «szerviz! Régi autóját nálunk cserélheti újabbra, Mazdára «Volkswagenre «Fordra •Hondára «Mercedesre • BMW-re. Egy pluszajánlat a Dafkétól: •autóbuszok •teherautók •kamionok. Valamennyi járműre egyéves, német ASL-GARANCIA! Cím: Tiszakécske, Dózsa-telep 71. Tel./fax: 76/341-579 Nyitva: hétfőtől péntekig 8-17 óráig, szombaton 8-13 óráig. Sőt! Vasárnap is várjuk vásárlóinkat! Kiskunhalasi győzelem A hét végén Agárdon rendezték meg a II. nemzetközi VW-bogarastalálkozót, melynek egyik versenyében halasi győzelem született. A gyorsulási verseny tuning kategóriájában a kiskunhalasi Stein János lett az első Novotny Attila kocsijával. A rendezvényről későbbiekben részletesen beszámolunk. Bűnügyek Bács-Kiskun megyében hétfőn nyolc személyt vett őrizetbe a rendőrség. Hatot vagyon, egyet közrend elleni, egyet pedig más bűncselekmény gyanújával. Építőanyag. A szabadszállási Tűzoltó utcában egy építkezés területére hatolt be ismeretlen tettes július 4-én éjjel. Építőanyagokat és szerszámokat vitt el: a kár 120 ezer forint. Festő. Egy másik bűnöző festékboltban járt a minap. A bajai Szivárvány utcában „dolgozott” és festékeket, parkettalakkokat pakolt. A cég kára félmillió forint. Jóból a kevés is elég? Operagála Erkel Ferenc halálának századik évfordulója alkalmából, az Erkel-emlékév országos rendezvénysorozatához kapcsolódóan, a Szabad Tér Színház nagyszabású operagálát mutat be szombaton és vasárnap este (esős idő esetén hétfőn), a Margitszigeti Színpadon. Ruitner Sándor szerkesztő, valamint Kürthy András rendező a zeneszerző valamennyi operájából válogatott, így a közönség abban a ritka élményben részesül, hogy nyomon követheti Erkel Ferenc operaszerzői pályájának valamennyi szakaszát. Tettest keresnek Június 25-én, komlói lakásában holtan találták a 29 éves M. Sándornét, akivel gyilkosa brutális módon végzett. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a bűncselekmény elkövetésével: Blaskó Sándor (Salgótarján, 1963. május 29., anyja: Kakukk Rebeka) salgótarjáni lakost gyanúsítja, aki jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik. Farmerek kongresszusa A Nemzetközi Farm Menedzsment Szövetség (IFMA) július 11—17. között Magyarországon rendezi IX. világkongresszusát — tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium sajtóosztálya az MTI-t. A nemzetközi szervezet 20 éves történetében első kelet-közép-európai rendezvényén több mint 30 ország közel 300 szakembere vesz majd részt. Az ötnapos kongresszuson a hazai résztvevők megismerhetik a fejlett országok farmergazdálkodási tapasztalatait, illetve előmozdíthatják az információcserét az agrármenedzserek és a farmerek körében. A rendezvény házigazdája a Magyar Farm Menedzsment Fejlesztés Alapítvány, fővédnöke pedig Szabó János földművelésügyi miniszter lesz. • A strand hiánya sem zavarja a gyermekek önfeledt lubickolását a pancsolóban. Itt még a fürdőruha viselése sem szükséges. A felvételt Tölgyesi Gábor készítette Ma a gyermekfesztiválon A ki®skeméti nemzetközi gyermekfesztiválon ma az alábbi eseményekre Jceriil sor. Kirándulás, 9 óra: Petőfi Sándor szülővárosába, Kiskőrösre látogatnak a környező országok magyar gyermekcsoportjai. Kecskemét, főtér, 10 óra: Blageovgrád (bolgár), Finspang (svéd), Piotrkowie (lengyel), Pozsony és Rodostó gyemiekeinek műsora. Domita-játék. Képeslapok, bélyegek, játékok cseréje. Dugár János fazekas programja. II. Rákóczi F. Ált. Isk.,11 óra: Aoinhoa (francia), Baden (osztrák), Hyvinkää (finn) csoportjainak műsora a Gyermekvilág kiállításon. Kecskemét, főtér, 16 óra: Bukarest, Jalta, • Lázne Belohrad (cseh), Poznan, Tildonk (belga) gyermekcsoportjainak műsora. II. Rákóczi F. Ált. Isk.,16 óra: Piotrkowie és Forsa gyeiméinek műsora a Gyermekvilág című kiállításon. Főtér, 17 óra: Dinnyés-műsor. Erdei Ferenc Müv. Közp., 19 óra: Európai születésnap. (Gálaműsor a születésnapjukat a fesztivál idején ünneplő külföldiek és kecskemétiek tiszteletére. Főtér, 19 óra: Horvát és szerb népzene. (Csabar együttes. Baja.) Gépszikra. Balotaszállás határában közlekedő csettegő kigyulladt, s elégett a rajta szállított 80 bála szalma is. A gazda kára 110 ezer forint. Tompán tizenöt hektár lábon álló búza és egy rakodógép vált a tűz martalékává. Másnap ugyanitt három hektár búza, pótkocsi és gumiköpenyek égtek el. Minden esetben a traktorok szikrája okozta a tüzet. Felelőtlen tűzgyújtások. Csólyospáloson 50 kisbálás szalma, öt hektár avar, harminc méter léckerítés, pótkocsi és tetőfaanyag égett el. Kiskunmajsa-Bodogláron két vasvázas fóliasátor semmisült meg. Tompán négyszáz négyzetméter avar égett. A tüzet valamennyi esetben a nyílt láng használata okozta. Tanyafosztogatók. Pirtó egyik külterületi tanyájáról a hét végén birkákat loptak. A gazda kára 15 ezer forint. Inokáról vízszivattyú, locsolótömlő tűnt el. Csárdabetörők. A Halas környéki Stop csárdát a hét végén feltörték. A tetőszerkezet megbontásával jutottak be a tolvajok, és 15 ezer forint értékű itallal, cigarettával távoztak. Szerencsére a rendőrség rövid időn belül elfogta őket. Rendőrkézen a tolvajok. Betöréssorozat tetteseit fülelte le a halasi rendőrség. A fiatalkorú K. József és alkalmi társai, a szintén fiatalkorú Sz. Géza és B. Krisztián a tavasszal többször betörtek a helyi szakmunkásképző intézet Körösi úti tanműhelyébe. Több mint százezer forint értékű anyagot és szerszámot loptak. Bevallották, hogy szintén ők jártak az Akác vendéglőben, a Lokomotív sörözőben, a Kisz-telepi boltban, a Fenyő büfében, és egyik helyről sem távoztak üres kézzel. Összetört autók. Jánoshalma határában K. János borotai lakos utánfutós autójával szabálytalanul kanyarodott, és összeütközött egy személygépkocsival. A két autóban több mint egymillió forintos kár keletkezett. Fáber Erzsébet 125 éves a magyar vasút NAPTAR 1993. július 7„ szerda Névnap: Apollónia Napkelte: 4 óra 55 perc Napnyugta: 20 óra 43 perc Holdkelte: 22 óra 13 perc Holdnyugta: 8 óra 40 perc IDŐJÁRÁS Eleinte gyakran lesz erősen felhős az ég, és sokfelé várható újabb zápor, zivatar. A felhőátvonulásokból csak helyenként valószínű zápor. Az erős, időnként viharos északnyugati szél napközben mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 19, 24 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Július 5-én Kecskeméten a középhőmérséklet 25,2 (50 éves átiag 21,6), a legmagasabb hőmérséklet 32,8 Celsius-fok volt, csapadék nem hullott. A nap 8,3 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 22,4, délután 25 Celsius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 18 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1009,6 millibar — gyengén süllyedő. Július 5-én Baján a középhőmérséklet 26,1 (50 éves átlag 21,1), a legmagasabb hőmérséklet 33,7 Celsius-fok volt, csapadék nem hullott. A nap 11,6 órán keresztül sütött. A tengerszintre átszámított légnyomás 1009,7 millibar — gyengén süllyedő. Napi agrometeorológiai értékelést, növényvédelmi előrejelzést és védekezési tanácsokat a 76/320—468-as telefonon kaphatnak az érdeklődők. Elfogták a csárdabetörőket A 125 éves fennállását ünnepli a kiegyezést követő évben létre jött Magyar Államvasutak. Mint ismeretes, annak idején az 1867. évi XII. törvénycikk alapján az Országgyűlés 60 millió ezüst forintot bocsátott a kormány rendelkezésére vasútépítésére. Az összeg nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy a Pest- Salgótarján közötti 126 kilométer hosszú vasutat 2 millió 500 ezer forintért adta el a Magyar Északi Vasúttársaság a MÁV-nak. — Tegnap egész nap folytatódott Kazincbarcikán az utak megtisztítása a helyenként 30-40 centiméteres vastagságú sártól, a víz által a dombokról lesodort iszaptól, dolgoztak a forgalmat akadályozó, kidőlt fák eltávolításán. Délután 3 órakor néhány kisebb fontosságú iViéílékúüőf tíllel kintve a városnak már valamennyi utcája járható volt. A hatalmas, emberemlékezet óta nem tapasztalt zivatar hétfőn délután 4 órakor tört rá a városra száz kilométeres sebességet meghaladó erősségű széllel, babszem nagyságú jéggel. A vihar másfél órán át tombolt, fákat, villanyoszlopokat döntött, vezetékeket szakított, tetőket sodort, a vízözön elöntötte az alacsonyabban fekvő területeket. — Kanizsai Dorottya című szobrát avatták fel a nagykanizsai Sétakertben. A fából faragott alkotás elkészítésére a' mohácsi csata halottait eltemettető Kanizsai Dorottya emléke ihlette Bíró Attilát, a Budapesten élő marosvásárhelyi művészt. — Tanárok számára szervezett nyelvi továbbképző kurzus kezdődött Zalaegerszegen, a Pedagógiai Intézetben, mégpedig 15 osztrák és 30 zalai — többségükben községi — pedagógus részvételével. MARADÉK Kovács a fizetési napon részegen állít haza. — Szégyelld magad! — szidja a felesége. — Mit szólnál hozzá, ha én most fognám magam, elmennék a kocsmába, és elinnám a maradék pénzt?! — Mucikám, te azt nem tudnád megtenni... mert nincs maradék. Változnak az idők(?) 1988. július: Kecskemét, a Homokbányától két kilométerre orosz repülőtér. A buszmegállóval szemben drótkerítés. Egy résen két egyenruhás férfi átvergődik. A közeli boltban van sör, kétdecis pálinka, olcsó borocska. Néhány perc múlva az ideiglenesen itt tartózkodók visszabújnak a kerítésen. Teljes a siker... 1993. július: Kecskemét, a Homokbányától két kilométerre (volt) orosz repülőtér, ma gyár. A buszmegállóval szemben drótkerítés (a régi). Az egykori résen két munkaruhás férfi átvergődik. A közeli boltban van sör, kétdecis pálinka, olcsó borocska. Néhány perc múlva az (ideiglenesen?) itt dolgozók visszabújnak a kerítésen. Teljes a „siker”... V. M. ji ts r.K*,)■>. «'» ....^0 ZICCER & SCH'on •*» sr PETŐFI NEPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kit Felelős kiadó: Preiszinger András és Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6 Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató Telefon 482-192 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem kitelünk vissza Szerkesztőség és kiadóhivatal elme: 6001 Kecskemét Szabadság tér 1/A Telefon 481-391. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax 481-434 Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386 Terjeszti a Magyar Posta és egyéb szervek. Előfizethető a hírlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra: 319,— Ft, negyedévre: 957,— Ft, fél évre: 1914,— Ft, egy évre 3388,— Ft. ISSN 0133-235 x A jeles évfordulóhoz kapcsolódva, a közelgő vasutasünnep tiszteletére vasúttörténeti kiállítás nyílt a városligeti Közlekedési Múzeumban. A tárlaton többek között fényképek, modellek, egyenruhák, korabeli plakátok láthatók. A jubileumi bemutató válogatást nyújt a közgyűjtemény rendkívül gazdag tárgyi anyagából. A tematikus kiállítás első része áttekintést ad a „tüzes szekerek” magyarországi térhódításáról, a hazai fejlődésben betöltött szerepükről. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapitányságtól kedden reggel kapott tájékoz tatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 30 személyt ért baleset. Öten meghaltak, tizenegyen súlyos, tizennégyen pedig könnyű sérülést szenvedtek. A Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság tegnap kiadott tájékoztatása szerint a megelőző 24 órában egy súlyos sérüléssel járó baleset történt a térségben. A DEGAZ Rt. Kecskeméti Üzemigazgatósága _______________értesíti g Kecskemét,___________ Hosszú u. és a Petőfi Sándor utca 1.-3.-5.-7. szám alatti lakások gázfogyasztóit, hogy 1993. július 12-én 8.00 óra és 16-án, 17.00 óra között 15 napig/ a gázszolgáltatást szünetelteti az,elosztó gázvezeték-hálózat felújítása miatt. A DÉGÁZ kéri az érintettek szives megértését. «»77|