Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-08 / 157. szám

Kizárt szakértők Az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsa kizárta a Kecs­kemét Holdingot az önprivatizá­ciós program szakértőinek sorá­ból. Mint Pongrácz Tibor kö­zölte: az ÁVÜ nevében eljáró cég az egyik privatizáció során a kár­pótlási jegyeket a törvényben elő­írttól eltérő módon kívánta fel­használni. A jogszabály szerint a kárpótlási jegyeket a privatizáci­óban a kamattal növelt névérté­ken kell elfogadni. Ez jelenleg 135,3 százalék. A Kecskemét Holding 90 százalékon akarta el­fogadni a kárpótlási jegyeket. Találmányi világkiállítás Genius '96 címmel 1996-ban, az expóval egy időben találmányi világkiállítást és fesztivált szer­veznek a magyar feltalálói tevé­kenységgel kapcsolatban álló in­tézmények és társadalmi szerve­zetek. Á tervek szerint a szellemi tulajdon világfesztiválján előadá­sok, koncertek, színházi és film­bemutatók hívják fel a figyelmet az innovatív módszerekre. A nemzetközi kiállításon pedig fel­találók és cégek mutatják be leg­újabb találmányaikat és azok hasznosítási lehetőségeit. Japán rakéta amerikaiakra Házi készítésű rakétát lőttek ki szerdán a Tokió központjától 30 kilométerrel délnyugatra lévő egyik amerikai támaszpontra — jelentette a Jiji Press japán hír­ügynökség. A rakétát helyi idő szerint szerda reggel 6 óra 40 perckor lőtték ki a Zamában lévő támaszpontra, néhány órával a G-7 tokiói csúcsértekezletének kezdete előtt. Az értekezleten a világ hét legfejlettebb ipari or­szágának állam- és kormányfői vesznek részt. Zsendül a szőlő a Mecsek táján Fél évszázada nem volt példa ilyen korai szőlőzsendülésre, mint az idei nyáron. Az ország legdélebbi termőtájain, a Me­csek- és a Villányi-hegység vidé­kén már július első hetében, a szokásosnál három héttel koráb­ban megkezdődött a fürtök érése. A július eleji zsendülés nem fel­tétlenül örömteli jelenség, inkább a Föld globális felmelegedésére is figyelmeztető aszály egyik kö­vetkezménye. Ellenőrzött adóbevallások Somogy megyében a múlt évi adóbevallások alapján az egyéni vállalkozók átlagjövedelme alig több mint százezer forint. Ez olyan kevés, hogy az adóhivatal szerint alig hihető, ezért fokozot­tan ellenőrzik az érintetteket. Távol-keleti hídfőállás Malajziában Magyarországnak kiemelkedő szerepet szánnak Ke­­let-Európán belül, és az országot hídfőállásnak tekintik a régióban — mondotta szerdán Jolsvai Sán­dor, Magyarország Kuala Lum­purba akkreditált nagykövete a Magyar Gazdasági Kamarában. Ezért a közeljövőben regionális kereskedelmi központot nyitnak Budapesten, innen koordinálva Malajziának a balti országokkal, valamint a jugoszláv utódköztár­saságokkal folytatandó kereske­delmét. Sütő-ősbemutató Gyulán Sütő András Az ugató madár című történelmi drámájának az ősbemutatója ma este fél kilenc­kor lesz a Gyulai Várszínházban. Az erdélyi író évek óta készülő új művét Sík Ferenc állítja színre; az előadás a budapesti Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös alkotása, s a darabot ősztől a fővárosi közönség is láthatja. Koccanás a csárdánál Három autó szaladt össze teg­nap délután az E75-ös úton. Az Aranyhegyi csárda közelében tör­tént balesetben magyar és kül­földi járművek találkoztak. A mentők tájékoztatása szerint senki sem sérült meg. Für Lajos a tüzéreknél „A mostani harcászati gyakorlat ékes bizonyítéka annak, hogy a Ma­gyar Honvédség a legteljesebb mér­tékig kihasználja a jelenleg rendel­kezésére álló technikai eszközöket, s bár a légvédelem és a légierő mellett vannak modernizációs gondjai a tü­zérségnek is, de bízom abban, hogy az ország egy-két év alatt kiemelke­dik a mostani nehéz gazdasági hely­zetéből, és akkor megkezdődhet a hadsereg elengedhetetlen technikai korszerűsítése.” E szavakkal össze­gezte tapasztalatait Für Lajos honvé­delmi miniszter szerdán Bakonyku­tiban, a Magyar Honvédség központi gyakorló- és lőterén, ahol megszem­lélte a 36. „Gábor Áron” páncéltörő tüzérdandár — az éves kiképzési program keretében megrendezett — éleslövészettel egybekötött harcá­szati gyakorlatát. A 920 résztvevő­vel, köztük háromszáznál több tarta­lékossal lefolytatott, a végső összesí­tés szerint kiváló eredménnyel el­végzett gyakorlat célja az volt, hogy az állomány gyakorolja egy esetleges konfliktushelyzetbcn veszélyeztetett határszakasz megerősítésével kap­csolatos feladatokat. Tiltakoznak az iparosok Elkészült az Ipartestületek Orszá­gos Szövetsége — Magyar Kézmű­ves Kamara gazdaságpolitikai prog­ramja. A dokumentumot szerdán el­fogadta a szervezet elnöksége. Szűcs György, az IPOSZ elnöke elmondta: levélben fordulnak a pénzügyminisz­terhez a nyugtaadási kötelezettség következtében kialakult helyzet mi­att. Hangsúlyozzák: miközben az árusok szinte teljesíthetetlen szabá­lyozóknak kell eleget tenniük, nem részesülnek védelemben a feketeke­reskedelemmel szemben. A GYÓGYSZEREK KULCSA EGYELŐRE MARAD Módosították az áfa-törvényt Az Országgyűlés szerda este 172 szavazattal, 137 ellenszavazat és 8 tartózkodás mellett elfogadta az áfa-törvény módosításáról szóló tör­vényjavaslatot. Ennek értelmében augusztus 1-jétől 25 és 10 százalékos adókulcsokat alkalmaznak, á 0 és a 6 százalékos kulcs megszűnik. A gyógyszerek 0 adókulcsa 1994 vé­géig fennmarad. Megszűnik a háztar­tási villamos energia 0 kulcsos áfája, e termék, valamint a szolgáltatás 10 százalékos adómérték alá tartozik. 10 százalékos áfa terheli a gáz-, hő- és vízellátási szolgáltatást, a gőzt, a me­legített vizet és a vizet. Egyes, eddig 6 százalékos termékek adókulcsa, mint a bébiitalok, a zöldségalapú ivóié, a paradicsom-ivólé és a szinte­tikus alapú szörpök, 25 százalékra emelkedik. A szociális bizottság javaslata sze­rint az adóemelés kompenzációjára a munkavállalóknak, a munkanélküli­eknek, a nyugdíjasoknak és a gyer­mekes családok részére nyújtott tá­mogatás nem képez személyijövede­­lemadó-alapot, sem pedig társada­lombiztosítási járulékalapot. Bizonyos környezetkímélő termé­kek 10 százalékos adókulcsos ked­# Augusztus 1-jétől a 0 és a 6 százalékos kulcs megszűnik. vezményben részesülnek: ilyen az azbesztmentes fékbetét, a közúti járművekhez alkalmazott katalizátor, a termikus utóégető és a kipufogó­gáz-szűrő. Szociális meggondolásból 10 százalékos lett a szemüveglencse és a kontaktlencse adókulcsa is. A fogyasztási célra szánt természetes ásványvíz, valamint gyógyvíz eseté­ben is adócsökkentést irányoz elő a törvénymódosítás, ezek az adókul­csok 10 százalékosak. A pótköltségvetésről lapzártáig nem szavaztak a képviselők. Mi lesz veled, Gemenc? A gentenci vizeken halászni is csak körültekintéssel szabad. Változatlanul nagy érdeklődés mellett folyik a Gemenc-konferen­­cia, melynek a bajai vízügyi főiskola ad otthont. Egyebek között nagy ér­deklődést kellett Buzetzky Győző előadása a Gemenci Tájvédelmi Körzet helyzetéről és fejlesztési lehe­tőségeiről. Az előadó elsősorban azt vizs­gálta. hogy melyek a természetvéde­lem alapvető feladatai, és hogy ezek­ből mit cs mennyire sikerült valóra váltani. Sajnos, a múltra inkább a ne­gatív eredmények jellemzők — fej­tette ki Buzetzky Győző, aki a to­vábbiakban részletesen szólt Ge­menc páratlan élővilága, flórája és faunája sokféleségéről, és e sokféle­ség fenntartásának szükségességéről. (Folytatás a 2. oldalon) Polgármesterek éhségsztrájkja A bodrogközi Pácin és a szlová­kiai Nagykövesd polgármesterei holnap éhségsztrájkba kezdenek a két falu közötti határátkelőhely meg­nyitásáért — jelentette be tegnap Ba­ráti Attila, Pácin és Jakus Péter, Nagykövesd polgármestere. A térség lakói immár három éve harcolnak a határátkelő megnyitásáért, hiszen a Bodrogköz népének, a sátoraljaújhe­lyi határállomás felé 100-120 kilo­métert is kerülnie kell ahhoz, hogy a tőlük néhány kilométerre lévő falva­kat, a határ túlsó oldalán élő rokona­ikat meglátogathassák. Időközben kiépült a két falu között az átkelő is, azonban a szlovák hatóságok mind­máig nem engedélyezték megnyitá­sát. A polgármesterek tervezett akci­ójukról tájékoztatták a szlovák sajtót, valamint az Európa Tanácsot és az Európa Parlamentet is. Megépül a kiüti küszöb? Állami tulajdonú rt. a MÁV Amennyiben a határvízi hozzájá­rulást, illetve a hatósági engedélye­ket megkapja, elrendeli a dunakiliti fenékküszöb építésének megkezdé­sét — mondotta Horváth József cím­zetes államtitkár, helyi köztársasági megbízott a bős-nagymarosi beruhá­zással foglalkozó ideiglenes or­szággyűlési bizottság ülésén. Erre ugyanis érvényes kormányhatározat kötelezi. Szerinte a legutóbbi erre vonatkozó parlamenti döntés nem tiltja a fenékküszöb megépítését, a dunakiliti duzzasztómű részleges üzembehelyezését. Zsebők Lajos (MDF) országgyű­lési képviselő viszont úgy nyilatko­zott: amennyiben elkezdik az építést, az a parlamenti határozat ellenében történik. Szerencsétlenség Dél-Tirolban Legalább 15 ember életét vesz­tette, 21 megsebesült, ketten pedig eltűntek, amikor kedden a dél-tiroli dolomithegyvidéken folyóba zuhant egy olasz turistákat szállító autóbusz. Feltehetően az történt, hogy a 38 idős utast szállító busz Brunico közelében egy személygépkocsival ütközött össze, és 25 méter magasból a gyors folyású Gaderába zuhant. Egyszemélyes állami tulajdonú részvénytársasággá alakult át a Ma­gyar Államvasutak. Erről a Közleke­dési, Hírközlési és Vízügyi Miniszté­rium szerdán értesítette a Magyar Távirati Irodát. A társaság működését július 1-jé­­vel kezdte meg. A tulajdonosi jogo­kat — a kormány döntése értelmében — a közlekedési, hírközlési és víz­ügyi miniszter gyakorolja. A társa­ságot héttagú igazgatóság irányítja. Szerdán döntés született a rész­vénytársaság elnökének és első ügy­vezető vezérigazgatójának személyé­ről. Eszerint a részvénytársaság el­nöke Siklós Csaba, korábbi közleke­dési miniszter lett. Az első ügyvezető vezérigazgatói posztot a MÁV ed­digi vezérigazgatója, Csárádi János tölti be. Az rt.-nél kilenctagú felügyelő bi­zottság működik, melybe három személyt a munkavállalók választa­nak — tájékoztatott a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium. Bíróság előtt a rablók A Pest Megyei Bíróságon szerdán ismertetett vádirat szerint a Pest Me­gyei Főügyészség aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés és rablás kísérletével, valamint hiva­talos személy elleni erőszak bűntet­tével vádolja Erdei Zsoltot. Bűntár­sát, Urbán Szabó Zoltánt pedig fegy­veres rablás kísérletével, valamint lő­fegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével. A szigetszentmiklósi vádlottak 1991. november 17-én 21 óra körül betörték az ablakot és behatoltak K. József, Szigetcsép, Kossuth Lajos utcai családi házába. A vádlottak fe­kete színű harisnya álarcot viseltek. Erdei kezében egy — a nyomozás során le nem foglalt — közepes nagyságú konyhakés, Urbánnál pe­dig egy — az eljárás idején elő nem került — csőre töltött TT pisztoly volt. Az otthon tartózkodó K. Józse­fet és feleségét felszólították: adják át a „lóvét”, ellenkező esetben min­denki „megdöglik". A sértettek 2 millió forint készpénzt tartottak ott­hon. K. József és felesége nem tettek eleget a vádlottak felszólításának, el­lenálltak, és segítségért kiáltottak. Erdei Zsolt a dulakodás során a kés­sel megsértette először a nőt. majd a férfit. Közben Urbán Szabó Zoltán figyelmeztetésül if/, előszobái tü­körbe lőtt. Amikor a szomszéd ház lakói becsengettek, a támadók elme­nekültek. A vádlottak mindketten tagadják, hogy elkövették volna, amiért bíró­ság elé állították őket. A bűnügy tár­gyalása július 12-én folytatódik a sértettek kihallgatásával. Amerikába mentek a gyerekek Szerdán reggel már fél 8 órakor megjelentek az amerikai családok Szegeden abban a bölcsődében, ahol március óta gondozzák az örökbefo­gadásra váró román állampolgárságú csecsemőket. A hét elején két apró­ság már útnak indult a tengerentúlra. Az illetékes szervezetek a múlt hét végén hozták meg döntésüket, mi­szerint a gyermekek nem haza. Ro­mániába utaznak, hanem egyenesen azokhoz az amerikai családokhoz, amelyek a kaliforniai Adam Child­ren's Alapítványnak már korábban kifizették az adoptálásért a pénzt. A gyermekek szükségés iratai el­készültek, a szegedi bölcsődében pe­dig felkészítették őket a hosszú útra. Új családjaik szemmel látható bol­dogsággal azonnal elvitték őket a bölcsődéből, amint az átvétel forma­ságainak eleget tettek. A hét végéig egyébként minden Csecsemő elindul Szegedről Amerikába. Veress Pálma, a Népjóléti Minisz­térium szóvivője az MTI érdeklődé­sére elmondta: a román féj köszöne­tét fejezte ki a magyar hatóságoknak a gyermekekért tett humanitárius in­tézkedéseikért. FERGETEGES SIKER A BAJAI FESZTIVÁLNYITÓN Élő folklór a Bácskából Sajnos, kedden este az időjárás nem fogadta kegyeibe a Duna menti folklórfesztivál bajai megnyitóján részt vevő szereplőket és a közönsé­get. A viharos idő miatt a művelődési központ színháztermében tartották meg a nyitógálát. A zsúfolásig meg­telt teremben Éber András polgár­­mester köszöntőjében elmondta, hogy a testvérvárosi és a testvérme­gyei kapcsolatok kiszélesedésével egész Európából itt randevúzhatnak a hagyományőrző művészeti csopor­tok, a fesztiválegyüttesek. A folklór ünnepe sokat segít az egyes népek­nek, népcsoportoknak, etnikumok­nak kultúrájuk megtartásában és ápo­lásában. A Duna menti népek egy természetes, nagyobb közösséget is alkotnak a világban, amelyen belül értelmetlen hegemóniát keresni, és feszültséget szítani. Nagyon jó példa az együttélésre a megyénkben élő nemzetiségiek és az itteni magyarság kulturális és gazdasági egymásra­utaltsága. A polgármesteri köszöntőt több nyelven is beolvasták, majd a bajai és a Baja környéki együttesek mutat­koztak be. Produkcióikról a Duna-tévé felvételeket készített. Nagy sikert arattak az országos Ki mi tud?-on is sikereket elért Cabar bu­­nyevác zenekar, a nemesnádudvari német nemzetiségi hagyományőrző együttes, a csátaljai székely népdal­kor. a bajai Gemenc táncegyüttes, a Csitaonica együttes és a hercegszán­tói népi együttes. Gyönyörű táncokat mutattak be a szeremleiek és az ér­­sekcsanádi táncosok is saját gyűjté­sükből. • A nemesnádudvari hagyományőrzők táncai különösen a német vendégeknek tetszettek. MA VÁROSI LAPOK Bácsalmás, Jánoshalma 5. oldal Tiszakécske 7. oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom