Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-07 / 156. szám

1993. július 7., szerda TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Kedves Olvasóink! Sok levél helyet kapott mai összeállításunkban, sokat pedig félre kellett tenni néhány napig, helyhiány miatt. A legutóbbi napokban érkezett és közlésre szánt leveleket egy hét múlva olvashatják. Az alábbiakban kis­kőrösi, kiskunhalasi, bácsalmási és kecskeméti olvasók írásait találják. Külön felhívjuk a figyelmet a Becsaptak bennünket és a Felháborító szemlélet című levelekre, melyeknek a témái sokakat érintenek. Másokat is kérünk, írják meg az ezekkel kapcsolatos véleményüket. Szívesen he­lyet adtunk a kecskeméti Bolyai János Gimnáziumból küldött fényképes írásnak, melyben a diákok ausztriai barátaik látogatásáról számolnak be. Ezúttal is megismételjük kérésünket: névtelenül ne küldjenek leveleket, mert ezek nem számíthatnak közlésre. Várjuk olvasóink további írásait, minden közérdekű témában. (A szerk.) Ki a mozgáskorlátozott? Anyósomat, aki 87 éves és velünk él Kiskőrösön, a kecskeméti I. fokú orvosi bizottsághoz rendelték vizsgá­latra. Erre azért volt szükség, mert a helyi polgármesteri hivataltól gépko­csi üzemanyag-hozzájárulást kért, mozgáskorlátozottsága miatt. A hiva­tal csak akkor ad ilyen segélyt, ha az orvosi bizottság megállapítja a moz­gáskorlátozottságot. Mi vittük a ma­mát személyautóval a megadott idő­pontban Kecskemétre, s látták, hogy alig tud járni. Ám amikor megkaptuk a határozatot, nagyon meglepődtünk. Ugyanis azt állapították meg, hogy a mama nem mozgáskorlátozott, mert a tömegközlekedési eszközöket tudja használni. Hát kérem, két évvel ez­előtt combnyaktörése volt,ami után az egyik lába jóval rövidebb lett. A baleset óta csak mankóval tud járni, de azzal is csak a lakásban, az utcára pedig csak akkor lép ki, ha mi autó­val elvisszük valahová. Egyébként városunkban nincs helyi járatú tö­megközlekedési eszköz. Nos, erre az alig mozogni tudó 87 éves emberre írja a bizottság, hogy nem mozgás­­korlátozott. Mellesleg magunkkal vittük az összes zárójelentést, me­lyek a betegségére vonatkoznak. Ezek után egyetlen kérdésem marad: ki számít ma Magyarországon moz­gáskorlátozottnak? T. Z.-né, Kiskőrös (Teljes név és cím a szerk.-ben) Becsaptak bennünket Alulírott kecskeméti, Semmelweis utcai lakosok nyílt levélben fordu­lunk az illetékesekhez a már több éve húzódó útépítéssel és -rendezéssel kapcsolatban. Az elmúlt év őszén a Petőfi Népében cikk jelent meg, mely szerint a Semmelweis utcát még 1992-ben elkezdik építeni. Saj­nos, ebből az ígéretből semmi nem valósult meg. Mi arra gondoltunk, hogy 1993 tavaszán bizonyára meg­kezdik a munkát. Erre annál inkább számítottunk, mivel az útépítésre a város 1992. évi költségvetése 3 mil­lió forintot irányzott elő. Ám ezek után is hiábavaló volt minden reménykedés és várakozás, mert az utca továbbra is ugyanolyan rossz állapotban maradt, mint 30 év­­vePezelőtt volt: poros, sáros, gödrös. Az állapota állandóan romlik, mivel a másik oldala is beépült és forgalma legalább a tízszeresére nőtt. Most már teljes itt a közművesítés (gáz, csa­torna, kábeltévé, stb.), melyet önerő­ből fedeztünk, komoly anyagi meg­terhelést vállalva. A csatornázásra több mint 50 ezer forintot fizettünk családonként. Már a közművesítés sem akadálya az útépítésnek. Úgy érezzük, csúnyán becsaptak bennünket. Szeretnénk tudni, meddig kell még sárban, piszokban bukdá­csolnunk, port nyelnünk reggeltől es­tig? Netán az utcára szánt pénzt más célra használták fel...? Tisztelettel: A Semmelweis utca lakói (A levelet a Semmelweis utca kilenc lakója írta alá. A szerk.) Megszégyenítettek gyászomban Felháborító eset történt velem jú­nius 29-én. A kecskeméti Közteme­tőbe nem érkeztek meg azok a koszo­rúk, melyeket a temető I-es kapujá­nál rendeltem két testvéremmel egy ütt. Reklamálásunkra előkerült a nő­vérem és az öcsém koszorúja, de az enyém nem. A temetés végén ott áll­tam megszégyenülve, mert még csak egy szál virágot sem tudtam a testvé­rem sírjára tenni. Az üzletben azt ál­lítják, hogy ők nem tehetnek róla, a ravatalozók a hibásak. Talán koto­rásztam volna végig a többi halott lá­bánál a koszorúkat, hátha meglelem az egyémet? Ha a Széchenyi-sétányi virágüzletből odatalált a lányom ko­szorúja, ahová kérte, hogy lehet az, hogy a temető kapujától nem tudják oda tenni, ahová rendelik? Ha közük levelem, remélem azok is elolvassák, akiket illet, mert amikor szóban rek­lamáltam, mintha süket fülekre talál­tam volna. Gondoljanak bele, milyen érzés az, ha fájdalmában még meg is szégyenítik az embert. Kovács Gyuláné Kecskemét, Lánchíd U.7/A. Vízhiány a vasútkerti játszótéren Szeretném felhívni a kecskeméti illetékesek figyelmét arra, hogy a vasútkerti játszótéren már tavasz óta nem működik a kis kút. Itt a káni­kula, a játszadozó gyerekek nem tudnak inni, nem lehet megmosni a kezüket homokozás után, s ha netán úgy esik el egy gyerek, hogy véres lesz keze-lába, nincs hol lemosni. A kert végében van egy csap, gon­dolom, locsolásra használták. Azért írom múlt időben, egy picit sem szi­várog belőle a víz. Körülötte eddig mindig volt egy kis tócsa, ahol a ku­­tyusok inni tudtak, ha szaladgálás közben megszomjaztak. Most sajná­lattal nézem, hogy a kis tócsa kiszá­radt, s helyén a sok kis madár nyoma látszik. A feketerigók is hiába kere­sik a vizet, pedig azok is itt szoktak inni. Kérjük, segítsenek. Balogh Rózsa nagymama Kecskemét, Bethlen krt. 10. NAPJAINK HUMORÁBÓL Ez a kis dötyögő az életet jelenti sok tanyai embernek Levelem válasz egy korábban megjelent újságcikkre (Bugaci fapa­dos). Ez a bugaci fapados kisvasút, ez a kis dötyögő, Bugac és a tanyavi­lág gyöngyszeme, az életet jelenti nagyon sok embernek. S nemcsak az időseknek, hanem azoknak is, akik nem tudtak vagy nem is akartak vá­rosban, emeletes házban lakást venni maguknak és visszatértek a szülői házhoz, a földhöz. Ők megpróbálják nagy keservesen az életüket tanyán tovább élni, de itt is csak szülői segítséggel. Kis tolda­lék az öreg tanyához, de ez is csak kalákában, mivel itt nincs se pénz, se posztó. Itt a munkanélküliség van. Ugyanakkor ők is gyermekeket ne­velnek a magyar hazának úgy, mint azt öreg, beteg szüleik tették hajda­nán, csak most még sokkal, de sokkal nehezebb körülmények között. Hi­szen tudjuk, milyen nehéz ma az élet. Koránkelő, álmos kisdiákok fárad­tan utaznak haza az iskolából. A ta­nyákra még plusz 2-3 kilométert gya­log tesznek meg, ha leszállnak a fa­padosról. Ők viszik a családnak a boltból a mindennapi szükségleteket. Egyik táskában petróleum, a másik­ban kenyér és só. Idős néni 6-8 kiló kenyeret cipel, mert a szomszédok is megkérték rá, mivel neki van nyugdíjas utazási kedvezménye. Két-három zsák táp is felkerül a bugaci állomáson a kisvo­­natra. Nyolcvanéves édesapja várja a beteges középkorú hölgyet a nagy­bugaci megállónál, de nem ám gép­kocsival, hanem csak egy talicská­val, melyet aztán tolnak még vagy öt kilométeren át hazáig. Állítólag meg akarják szüntetni ezt a dötyögőt. Kérdezem én, milyen lelke van annak a miniszternek, aki aláírná ezt az utasítást? Nem gondol­nak arra, hogy nagy lelketlenség lenne ez azokkal szemben, akik ott kint, a tanyavilágban születtek, a gyerekeiket ott nevelték fel, s most a kis földjeiket is visszakapták és élni, gazdálkodni szeretnének? De utaz­nak ezen a kisvonaton, főleg hétvé­geken, kiskunmajsai és kiskunhalasi diákok is, sokan.' Rájuk is gondolni kellene. Néhány éve én is igénybe veszem ezt a vonatot, mivel a gyermekem Bugacon lakik, s Kiskunhalasról igen jó a csatlakozás. Nagy Lászlóné Kiskunhalas Kulich Gy. u. 4. • De igazgató úr! Legalább addig engedje el az asztalt, amíg letörlöm róla a port! Vörös úron tudnak segíteni A Petőfi Népe június 30-ai, szer­dai számában olvastam a Lakása a temető című rövid cikket. (Fogadó­órákon, 7. oldal. A szerk.), mely ar­ról szól, hogy Vörös János úr miért kényszerül a Szentháromság temető­ben „lakni”. Azt ne firtassuk, hogy Vörös úr miért nem kéri el öccsétől a munkavállaláshoz szükséges okmá­nyait, hiszen nincs joga azokat ma­gánál tartani. Viszont a Családsegítő Központ visszautasítását nem hiszem el, ugyanis nem azért hozta létre Kecs­kemét Megyei Jogú Város Önkor­mányzata ezen intézményeket jelen­tős költséggel, hogy a társadalom pe­rifériájára szorult személyek még mélyebbre süllyedjenek. Ellenkező­leg, az a feladatunk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy az átmenetileg szorult egzisztenciális helyzetbe került embereket újra talpra állítsuk. Úgy érzem, ehhez minden támoga­tást meg is tudunk adni, ha azt az il­lető elfogadja. Ezért, amennyiben le­hetőség van rá, az újság hasábjain üzenek Vörös úrnak, hogy keresse meg a Kecskemét, Bethlen Gábor utca 34/B. szám alatt lévő Hajlékta-r lanok Gondozó Szolgálatát, ahol se­gíteni tudunk rajta. Illetve, ha köze­lebbi „lakáscímet” kapunk, munka­társunk felkeresi Vörös urat. Harkai József intézményvezető Csúnya folt Kecskeméten, a város szívében van egy csúnya folt, amely sürgős műtétet igényelne. Ez a folt pedig a Katona József emlékház udvarában lévő szemétdomb, ahol már egy mé­ternél is magasabb gaz tündököl, benne olyan növényekkel, melyek virágporaikkal károsítják a közelben lakók egészségét. Talán városunk vezető emberei már ennyire megfe­ledkeztek erről az irodalomtörténeti emlékházról? Kérem őket, tekintsék meg! Tisztelettel: Domokos István Kecskemét, Bajcsy-Zs. u. 4.1. 1 Lekaszálták a gyűszűvirágot Egy évvel ezelőtt hivatalosan is védetté nyilvánították a kisvárosunk­tól négy-öt kilométerre lévő Sóstavat és annak környékét. E terület élőhe­lye az országosan is rendkívül ritkán előforduló gyapjas gyűszűvirágnak is, melyet fokozott védelemre jelöl­tek ki. A közelmúltban a környezetvédők azt tapasztalták, hogy a tómeder nagy részét barbár módon lekaszál­ták, s ezzel a gyűszűvirágot és az itt található madárfészkeket is veszé­lyeztették. A közterület-felügyelők is megtekintették a természetrombolás helyszínét, s jegyzőkönyvet vettek fel. A környezetvédők azt szeretnék, ha a jövőben szakember közreműkö­désévei végeznék el az ilyen munká­kat a természetvédelmi területeken. Ez az igényük jogosnak tűnik, hiszen már korábban is volt rá példa, hogy valaki „szántási” kísérletet végzett a Sóstón. Pedig tábla is jelzi, hogy ezt a területet természetvédelmivé nyil­vánították. Juhász Jenő Bácsalmás, Oltványi u. 1. Szerkesztett!: Rapi Miklós Osztrák vendégek a Bolyaiban • Bolyaisok dornbirni barátaikkal Budapesten. A kecskeméti Bolyai János Gim­náziumban — ahol rendszeresen megfordulnak német, olasz, francia és angol vendégek — a múlt héten ti­zennyolc osztrák gimnazistát és két tanárt fogadtunk Kecskemét legfiata­labb testvérvárosából, Dombirnból, erősítve a két iskola között már az ■ ,,előző tanévben létipjött.Lapcsolato),, , A kölcsönös diákcserék nemcsak a nyelvgyakorlás kötetlen formáját biztosítják, hanem hozzájárulnak a diákok műveltségének gyarapításá­hoz, világlátásának formálásához is. A dombimi diákok feladattal ér­keztek Kecskemétre. Tavaly a város közéletét, gazdaságát, környezeti ál­lapotát, idén kulturális, művelődési lehetőségeit tanulmányozták. A ta­valyi tapasztalataikat összegző dol­gozatukról Merász József polgármes­ter is elismerően nyilatkozott, amikor a városházán fogadta a vendégeket. A város számtalan iskolájával. közművelődési intézményével, mű­emlékével lenyűgözte a dombimie­­ket. A legmaradandóbb élményeket a Leskovszky-hangszergyűjtemény­­ben, az Ifjúsági Otthon kézműves­műhelyében, s az animációs és rajz­filmstúdióban szerezték. Megnézhet­ték Budapestet, s a számukra szokat­lan alföldi börnokos tájat is Bugacon. A kollégisták és a bejáró diákok ré­vén megismerhették Kecskemét tá­­gabb környezetét, s a családi hétvé­gén közülük többen eljutottak a Bala­tonhoz, a Tőserdőbe és a Dunaka­nyarba is. A búcsúzás csak azért nem volt nehezebb, mert mindenkit eltöltőitek a szeptemberi, dombimi viszontláto­­gatás várható örömei. Ők azzal az ígérettel utaztak haza, hogy hamaro­san újra visszatérnek Magyaror­szágra. A Bolyai J. Gimnázium II./D. osztályának diákjai Felháborító szemlélet A Petőfi Népe június 29-ei számá­ban olvastam az Útépítés kérdője­lekkel című cikket, melyben a 44-es utat a leendő M5-össel összekötő, el­kerülő út tervezett építése körüli bo­nyodalmakról van szó. Családommal én is ebben a lakóövezetben élek. Nem kétlem, hogy szükség van erre az útra. Azt viszont nem tudom el­képzelni, hogy kissé távolabb nem lehetne megépíteni. Vagy talán ez naivitás...? Tulajdonképpen a kérdésben dön­tést hozók hozzáállása bosszantott föl. Tisztelt érintett önkormányzati képviselők! Önök a lakosság bizal­mából kerültek pozíciójukba. Tehát a lakosság érdekeit kellene hogy kép­viseljék minden döntésük meghoza­talakor. Tisztelt Öveges László! Ön úgy vélekedett, hogy „a lakosság tájékoz­tatása meg kellett hogy történjen”. Micsoda tájékozottság! Ezt nevezem. Ön mint az építészeti bizottság el­nöke, nem biztos benne, hogy meg­­történt-e a tájékoztatás. Márpedig akkor mégiscsak az itt lakóknak van igazuk abban, hogy nem tájékoztat­ták őket. Lehet, hogy eszükbe sem jutott eme kötelesség? Viszont dön­töttek: „döntés utáni állapotban va­gyunk már, érvényes szabályozási terv alapján beindult a folyamat”. Hát ez az, ami felháborító: tetszik vagy nem, ez van. Itt a bizonyíték, mennyire érdekli egyes képviselőin­ket pozíciójuk elfoglalása után a la­kosság véleménye. Ilyen és hasonló esetek után nem kell azon csodál­kozni, hogy az időközi választásokon nagyfokú az érdektelenség. S micsoda nagylelkűség, hogy „kérelmet nyújthatnak be az érintet­tek”. Hát persze, akár százat is! Meg­felelő illeték (erovása mellett. Vélet­lenül nem Önöknek kellett volna kérni — kikérni! — döntés előtt az érintettek véleményét? Igazán rendesek. Nagyon köszön­jük. Majoros Lajos Kecskemét, Reptéri út 5. Baj van a garanciával Május 3-án a RENO Kft. kecske­méti üzletében gumírozott orrú tor­nacipőt vásároltam, mely a legalkal­masabb focizásra. A cipő orrával nem is volt baj, de a talpa három hét alatt kilyukadt. Visszavittem, mert szerintem, ha a fiam három héten át éjjel-nappal focizna, akkor sem lyu­kadhatna ki egy új tornacipő talpa. Újat adtak, ám most jön a RENO szavahihetősége. Megkérdeztem, merjem-e ugyanolyanra cserélni, hi­szen lehet, hogy ugyanúgy járok vele, mint az előzővel. A válasz: nyugodtan vigyem, hat hónap garan­cia van rajta. Eltelt egy hónap a hat­ból, s az a fránya cipő megunta a strapát, úgy kilyukadt a talpa, hogy a fiam zoknija is tönkrement. Gondol­tam. semmi gond, garancia van rajta. Tévedtem! Az egyik üzletvezető-he­lyettes hölgy közölte, nincs garancia, hagyjam ott az árut. majd ők elküldik a KERMI-be, s ha ott megállapítják a talp rossz minőségét, akkor visszafi­zetik az árát,ha pedig úgy vélik, nem baj, hogy 3-4 hét alatt napi egy-két órai használatban elkophat a talp, akkor hiába az ígért garancia. Június 26-án adtam le a lyukas cipőt, a vá­laszt július 6-ára ígérték. Addig a fiam játszón mezítláb? Czagány Mihály Kecskemét, Erdei F. tér 4. 7 FOGADÓÓRÁK Elvágják a kábelt...? Háromszáz lakás ezerkétszáz lakójának közös képviselője, Horváthné Szénási Katalin /Kecskemét, Bagi László u. 1-7./ megbízói nevében kereste fel szerkesztőségünket, hogy el­mondja a következőket: — A Bagi László és a Bat­thyány utcai lakók több mint egymillió forintért közös parabo­laantennát szereltettek fel 1990-ben az Elektroszerrel a Batthyány utca 22. számú házra. Az antennára valamennyien rá­csatlakoztak. Néhány napja, jú­lius 2-án egy szerződéstervezetet kaptam az IKTV-től. A tartalmán nagyon elcsodálkoztam, s azon még jobban, hogy aláírattam Az áll benne, hogy július 7-éig fizes­sünk be lakásonként 2500 forin­tot, különben nam használhatjuk az antennát. Kiszolgáltatva érezzük ma­gunkat. Nem értjük az 1KTV újabb intézkedését. Egyébként pedig ki biztosít bennünket arról, hogy a következő hónapban vagy évben nem kérnek tőlünk további összegeket, tervezetnek nevezett, aláírás nélküli papírokon? S ha most nem fizetünk, talán elvágják a kábelt...? A nagymama és a zöldség A 76 éves katonatelepi nagy­mama — meséli felnőtt unokája, a Hetényegyházán élő Jávorok István — teljesen kétségbe van esve a piaci számlaírás miatt. Egyedül él a mama. szorgalma­san dolgozgat a kertjében, zöld­ségféléket termel, piacra jár, hogy kiegészítse néhány forinttal öz­vegyi nyugdíját. Csakhogy most elment a kedve a piacozástól. Amikor megtudta, hogy számlát kell kiállítani, ha elad valamit, nagyon elkeseredett. Azt sem tudja, honnan vesz számlát, tollat, s nem tud ő már mindenfélére fi­gyelni, csak azt tudja, hogy a ve­vői várják friss zöldségeivel, amiket hajnalban szed és más­fél-két óra múlva már a piacon van vele. De ezek után, míg számlázni kell. bármennyire is szüksége van a pénzre meg az emberek közelségére, őt nem lát­ják ott az árusok között. Sei— Köszönet a gyermekek nevében Kedves Petőfi Népe szerkesztő­sége! Szeretném közölni, hogy a rá­szoruló gyermekek felejthetetlen szép napokat töltöttek Balatonfeny­­vesen. Engedjék meg, hogy a nyilvános­ság előtt mondhassunk köszönetét a résztvevők nevében mindazoknak, akiknek a szép emlékeket köszönhe­tik, akik önzetlenül közreműködtek üdültetésükben. Hálásak vagyunk a kecskeméti szociális alapítványnak, a Puszta Utazási Kft.-nek (levélírónk után szabadon A szerk.), a Család­­segítő Központ dolgozóinak, az isko­láknak és a Helvéciái Állami Gazda­ság buszsofőrjének. Kívánjuk, hogy jó egészségben folytathassák közös munkájukat még nagyon sokáig. Tisztelettel: Dóra Ferencné Kecskemét. Nyár u. 1.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom