Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-12 / 160. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1993. július 12., hétfő Pikniknap a fesztiválon • Sokan élvezték a vízágyú hűsítő cseppjeit. Szombaton mintegy tízezren vollak kíváncsiak a gyermekfesztivál pikniknapjára a csalánosi parkerdőben. A gyerekek mellett a felnőttek is kivették részüket az egész napos programból. Délelőti ők főzték a paprikás krumplit, gulyást és más fimonságokat a gyerekeknek. Amíg az ínycsiklandozó falatok elkészültek, az erdőben elveszett Csiperót keresték a csapatok. A Iák sűrűjéből csak kora délutánra sikerült előbányászni Csiperót, akit addigra anynyira megvisellek a körülmények, hogy fél szemét elvesztette. A kánikulai forróságban móka-kacagásról a Ciróka bábszínház gondoskodott. Volt in szerencsét hozó varázskapu, de láthatták a gyerekek Szent György hősies harcát a sárkánnyal is. A pikniknap legnagyobb szenzációjának vitathatlanul a vízágyú bizonyult. A honvédségi autó megjelenése mágnesként vonzotta a perzselő melegben eltikkadtakat. Kicsik és nagyok lelkesen várták a vízágyúk megjelenését, majd percekig álltak a hűsítő tus alatt. A késő délután hazafelé szállingózó kirándulók egyetlen dolgot sajnáltak csak. azt. hogy lassan véget ér a fesztivál. így a 12 éves Marjoleim is, aki a hollandiai Groningenből érkezett a fesztiválra. A holland csoport három alkalommmal mutatta be színjátékát, melynek címe: Két férfi harca a nőért. Mindezt Marjoleim. a darab egyik címszereplője mesélte, megemlítve, hogy otthon legelőször az első fellépésről fog mesélni. A többiekhez hasonlóan ők is él-• Marjoleim Ernst vezték a kerekegyházi kirándulást, bár ő nem mert felülni a lóra, fél tőle. Amikor arról faggattam, mi volt számára a legérdekesebb, a holland kislány az eltérő étkezési szokásokról beszélt. A Csipero-dalt elviszik haza. nagyon megszerették a mókás figurával együtt. Vasárnap a kecskeméti városháza dísztermében a csoportok vezetőinek adtak zárófogadást. Itt adták át az Európa Gyermekeinek Jövőjéért kitüntetést azoknak, akik elősegítik azt. hogy Európa gyermekei boldogan éljenek ezeti a világon. Angela Melcescu Bukarestből,Ib Spang Olsen Dániából és Peter Kresanek Pozsonyból vehette át a díjakat. Nagy Ágnes Megyeiek a Kristály-antológiában A Kristály című. elsősorban amatőr írók. költők műveit közlő folyóirat-pályázatra beküldött és közlésre méltónak talált írásművek közül minden harmadikat megyénkből postázták. Ezeket a/ alkotásokat most külön kiadványban is megjelentették. Érdeklődéssel olvastuk Árvái Mária halasi gimnazista, a mátételki Szabó Béla. Berta-Somogyi Lajos kalocsai vállalkozó, dr. Czabán László orgoványi fogorvos, Ferenczy Tünde kecskeméti főiskolai hallgató, a kerekegyházi Hurca-Matust Katalin, a középiskolás megyeszékhelyi Kiss Henriette és Marokity Mariann, a kunfehértói Lovas Margit, a hírős városban élő Rajnai Attila, az űjkécskei Zoboki József írásait. Az ágasegyházi Balogh Annamária a magzatgyilkosságról ír az élet iránti tisztelettel. Nem véletlenül kerültek első helyre Antalfy István versei. Sur sum corda, azaz föl a szívekkel, hirdeti egyik költeménye. Többnyire ezt az életérzést tükrözi a gyűjtemény. Mégis nemcsak azért vélem hasznosnak e kiadványt, mert szerzői ..nyomot akartak hagyni", nemcsak például Sándor József Benedek Örkényt gyászoló egypercese miatt, hanem néhány írás dokumentumértékéért is. R. Szabó Éva Az én generációm című kor- és kórképét legszívesebben teljes egészében idetenném. Sokatmondónk a részletek is. „Keresztvíz nem érte bőröm, / névadómon úttörők énekeltek. / bölcsődei egyenruhán tanultam / a színeket, / — azóta fakult ki a világ. Hittanra nem jártam, / bár vonzott veszélye, / piros nyakkendőm zsebre vágtam, / részeges volt a csapatvezetőm. / A pártban már nem érte / meg belépnem, / Istenhez nem merek szólani, / nem tanultam imádkozni / [...] forró lázban nem égtem / idegesít hitetlenségem.” H. N. Megvásárolható bérlakások Megszületett végre a helyi hatalmi szervek és a kormányzat közötti viszonyt terhelő bérlakástörvény. Az Országgyűlés a közelmúltban elfogadta a lakások és helyiségek bérletére. valamint elidegenítésére vonatkozó törvényjavaslatot. Immár „normális” viszonyok között, kedvező szabályok mellett ki-ki eldöntheti. megvásárolja-e önkormányzati bérlakását? E döntéshez, az. új szabályzás lényegének megismertetésével kívánunk segítséget nyújtani mindazoknak, akik eddig nem élvezhették a saját otthon megnyugtató érzését. A törvény a hatályba lépését követő egy év elteltével az önkormányzatokat hatalmazza föl az. önkormányzati lakások lakbérének megállapítására. Ám egy éven belül lakbért nem lehet emelni. A lakbér mértékével kapcsolatban előírják, hogy meghatározásánál figyelembe kell venni a lakás alapvető jellemzőit, s az arra rászorulónak lakbértámogatás a jövőben is adható. Az előírás szerint a vételi joggal 1994. január l-jétől számított öt évig lehel élni. Az erre vonatkozó nyilatkozatot a vevő az. önkormányzatnak azon év március 31-éig köteles bejelenteni, amely évben az adásvételről szerződést kíván kötni. Az önkormányzatnak a bejelentéstől számított 180 napon belül tájékoztatni kell a jogosultat a lakás vételáráról. Közölni kell a vételár alapjául szolgáló forgalmi értéknél figyelembe vett körülményeket és a tényleges forgalmi értéket. A lakás beköltözhető forgalmi értékét csökkenteni kell a bérlőnek a lakásra fordított és még nem térített értéknövelő beruházásai értékével. A szerződés megkötésekor — ha más megállapodás nem születik — a vételár legfeljebb 10 százalékának egy összegben való megfizetése köthető ki. Ha a lakást a vételre, vagy az elővásárlásra jogosult vásárolja meg, részére legalább 25 évi részletfizetési kedvezményi kell adni. A vételár egy összegben történő megfizetése, vagy rövidebb törlesztési idő vállalása esetén a vevőt árengedmény, a hátralékból engedmény illeti meg. A vásárlást a szerződéskötést követő hatodik évig kamatfizetési kötelezettség nem terheli. A határozatlan idejű szerződéssel bérbe adott önkormányzati helyiségekre vételi jog illeti meg — 1994. január l-jétől 1997. végéig — a helyiség bérlőjét. 1998. január l-jétől számított egy évig pedig annak a társasház-közösségnek a lulajdonostársait, ahol az önkormányzati helyiség található. Talán az egyik leglényegesebb szabály, hogy az önkormányzati lakásoknak a törvény kihirdetéséig megállapított lakbére 1994. június 30-áig nem emelhető. Lakásbérleti jogviszonyt a jövőben alanyi jogon csak a bérlő házastársa, gyermeke és szülője folytathat. A jogszabály új intézményként vételi jogot biztosít a határozatlan időre bérbe adott önkormányzati tulajdonú lakás bérlője, továbbá a bérlőtársak és meghatározott mértékben a társbérlők számára. Kivétel, ha a lakást központi feladatok ellátására vagy fegyveres erők. testületek részére, szolgálati lakásként utalták ki. Az új rendelkezés nyomán az önkormányzat egyik szeme sír, a másik meg nevet. Hiszen megszabadul a lakásfönntartás nehézségétől, ugyanakkor a lakásra várók megsegítésére új módszereket kell kidolgozni. Zsiga Ferenc Bátmonostori viseletek Baján Kevés település dicsekedhet olyan hiánytalanul teljes, gazdag népviselet-gyűjteménnyel, mint a nemrég fennállásának 900 esztendejére viszszatekintő Bátmonostor. Amikor pedig r—,,ez-szerdán történt .-r^.-dr. Bánszky Pál, az Országos Népművészeti Egyesület elnöke megnyitotta a páratlan kincs megmentőjénck és gyűjtőjének, Papp Istvánnak a kiállítását. az érdeklődők nem fértek el a József Attila Művelődési Központ nagytermében, még az utcán is álltak. Papp István szinte kisgyermekként ízlelte meg a gyűjtés örömét. Először csak kedvtelésből, majd érett fővel egyre tudatosabban kereste-kutatta a régi házakban, a tiszta szobában vagy éppen már a padláson a rejtőző holmikat..Ebből a gyűjteményből rekonstruálható a bátmonostori emberek. egyszerű gazdák életének minden mozzanata. Az értékes tárlatot a Duna menti folklórfesztivál minden vendégének figyelmébe ajánljuk, és mindenkinek, aki e hó 12-éig, a kiállítás tartama alatt Bajára látogat. Gálffy Zoltán • Papp István, aki egyébként szabómester, a saját kezűleg készített, gyönyörű bátmonostori női viselettel. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Rázós lett az áramdíj Két kecskeméti díjbeszedőt áramütésként ért, amikor leleplezték őket: elsikkasztották a lakosságtól beszedett pénz egy részét, vagyis úgy bántak vele, mint a sajátjukkal. Ez fölöttébb kellemetlen az áramszolgáltatónak, kevésbé a lakosságnak, leginkább azonban azoknak, akik lebuktak. A Démásznak azért, mert a kimutatásokból azt hitte, egyesek nem fizették be a díjat, s fel kellett szólítani őket. A felszólítottak viszont' zavarba jöttek, szidták a céget és előkeresték a befizetési bizonylatot. Itt kezdett gyanússá válni a dolog. A folyamatot ezek után rövidre lehetett zárni és kiderült: két díjbeszedő a vétkes: B. E.. negyvenéves asszony és Sz. S. huszonkilenc éves férfi. Az ügyet a Kecskeméti Városi Bíróságon Vargáné dr. Túri Eszter büntetőtanácsa tárgyalta és a per során a következők derültek ki. A két díjbeszedő kötelessége volt, hogy a bevételt naponta postai utalványon a cég számlájára befizesse. A nekik kiadott befizetési számlákat egymásnak csak a cég engedélyével adhatták volna át. Nos, az asszony ezt megszegte: az 1992. október végi elszámolás során az derült ki. hogy B. E. több mint 348 ezer forinttal nem tud elszámolni. Ennek az volt az oka, hogy az asszony 284 ezer forint értékű számlát, s ezenkívül készpénzt adott át társának, Sz. S.-nek, a fennmaradó összeget pedig saját céljaira költötte. A fiatalembernek azonban nem azért kellett a pénz, hogy elszórakozza, hanem mert ugyancsak 1992 októberében, a hóvégi elszámoláskor több mint 390 ezer forinttal „lógott”, cnynyi hiányzott a beszedett összegből. Furcsa viszont, hogy nem mindet a hiány pótlására költötte, abból csak 214 ezret adott át a cégnek, s még több mint 170 ezer forint adóssága maradt. A majdnem négyszázezer forintos hiányt a fiatalember úgy „termelte ki", hogy a beszedett díjat, legalábbis annak tekintélyes részét saját céljaira költötte, magyarul elsikkasztotta. A díjbeszedők igy alaposan belekeveredtek az elszámolásba és természetesen akárhogyan is variálták egymás bevételeit, sehogyan sem lehetett egyenesbe kerülni, hiszen a férfi által elköltött 390 ezer forint hiány mindig kiugrott. A díjbeszedő párosnak a büntetőtanács előtt kellett felelni tettéért. Ott az aprólékos elszámoltatás során végül is az derült ki. hogy az aszszonynak 214 ezer, a férfinak pedig 156 ezer forint tényleges hiánya van. A bíróság bűnösnek találta őket egy-egy rendbeli nagyobb értékre, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében, és ezért fejenként nyolc-nyolc hónapi börtönbüntetést szabott ki rájuk. A szabadságvesztés végrehajtását azonban mindkettőjüknél kétévi próbaidőre feltételesen felfüggesztette. Ugyanakkor kötelezte B. E.-t, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül fizessen meg a Démásznak 214 ezer forintot, 20 százalékos kamattal együtt. Sz. S.-et pedig arra kötelezték, hogy cégének 156 ezer forintot és annak kamatait fizesse meg. A bíróság ítélete kihirdetése napján jogerőre emelkedett és fel nem függesztett részében végrehajtható. (iái Sándor Visegrádi palotajátékok Megkezdődött a visegrádi palotajátékok nagyszabású eseménysorozata. Szombaton a királyi vár udvarán több mint kétszáz résztvevővel középkori lovagi tornán vívtak meg egymással a pompás korabeli vértezetbe öltözött vitézek. Igazi leányrablással „riogatták" a népes publikumot, kirakódóvásár, reneszánsz zene színesítette a programot. A történelmi falak között immár a hagyományos Toldi Miklós-vetélkedőn döntötték el: ki az ország legerősebb embere. A versenyzők malomkő-dobásban, petrencerúdtartásban mérték össze tudásukat és tették próbára izomzatúkat. Az ínyencek ökörsütésen, a vastagabb pénztárcájú látogatók a Salamon-toronyban tartott igazi királyi lakomán vehettek részt, a jelmezes szolgahad rég elfeledett receptek alapján sütött, főzött fenséges ételeket tálalt fel. Este Mandel Róbert mellett német, olasz reneszánsz muzsikás együttesek adtak koncertet. A héthatárra szóló vigasság vasárnap ért véget. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 6.05: Falutévé 6.25: Határtól határig 6.35: Reggeli Mérleg 6.45: Híradó 7.00— 9.00: Napkelte 9.00— 12.00: Napközi — Benne: 9.30: Walt Disney bemutatja 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó — Déli egyenleg 12.12: A Financial Times heti üzleti híradója 16.00: Híradó 16.10: Hatalom és szenvedély — Ausztrál tévéfilmsorozat 16.40: Miért? 17.10: Bűvös hatos — Játék 17.25: Képújság 17.30: Játékok bábuval. Keresztszemesek 17.45: Pénzvilág 17.55: Dimenzió 18.35: Szerencsekerék 19.07: Jó éjszakát kíván a Disney! 19.17: „Engedjétek hozzám!" 19.30: Hiradó 20.00: Telesport 20.05: 24 óra 20.43: Marie Grubbe — Tévéfilmsorozat, 111/1. rész 22.30: Spanyol operacsillagok hangversenypódiumon, 2. rész 23.35: Mesterségem címere — llkanich Ferenc 0.05: Hiradó 0.10: Közjáték 0.15: BBC-híradó TV II. MŰSOR 17.02: Műsorismertetés 17.07: Időjárás 17.09: Természeti képek — Noé bárkája — A könyvek könyve 17.50: Elektor kalandor 18.00: Délutáni egyenleg 18.10: Körzeti híradók 18.23: Műsorajánlat— Időjárás 18.30: Hatoslottó-sorsolás 18.40: Telesport 19.00: Frici, a vállalkozó szellem. Mai mese harminc részben, 9. rész 19.30: Columbo — Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat: Besegít a halál 72 20.48: Műsorajánlat 20.50: Jelfák — Ösvényekben méretünk meg 21.00: Korkép 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Enter 22.55: A háború kutyái — Dán dokumentumfilm DUNA TV 16.00: Hírek — Műsorismertetés 16.05: Évforduló 16.10: 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal (ism.) 16.35: Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban — Olasz —orosz filmvígjáték 97' (ism.) 18.15: Fekete Villám kalandjai — Kanadai—francia tévéfilmsorozat (ism.) Csapdába ejtve 18.40: Mesesarok 18.45: Hírek 19.00: Kelet-közép-európái filmek — Az ígéret földje — Lengyel film 20.50: Csacsa és Dodó show-ja 21.00: A polip — Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat. VI16. (ism.) 22.00: Dunasport 22.15: Évforduló 22.20: Hírösszefoglaló KOSSUTH Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.10: Törvénykönyv. 8.20: Műsorismertetés, programajánlat. 8.40: Napközben. 11.05: Szonda (ism.). 11.35: Magyarországi küldetés (1843—1851). 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.). 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Nemzetközi vallási híradó. 13.30: Az evangélikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: Nyitnikék. 15.35: Üzenő — a vakációról. 15.45: Szimfonikus miniatűrök. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Zenefórum. 17.05: Eco-mix. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Balázs Attila. 20.05: A népzene hagyományőrzői. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Nem csak gyávaságból mentünk ki Nyugatra. 21.45: Szimfonikus táncok. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Horthy-dokumentumok. 23.05: Lemezmúzeum. URH-ADÓN: 6.55—9.00: Körzeti információs magazin. 13.00—14.00: Az Amerika Hangja magyar műsora. 15.30—18.30: Közvetítés az Országgyűlés üléséről. PETŐFI 4.30: Hajnali kalendárium. 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Sportreggel. 8.05: Kedvencek a múltból. 8.50: Apró-cseprő gyerekekről. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.03: Zöld telefon: 138-8082. 9.10: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.03: Családi persely, avagy a pénz is boldogít. 11.15: Sárga tengeralattjáró. 12.00: Nótakalendárium. 13.00: Hírpercek. 13.10: Hogy tetszik lenni? 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig — Benne: 15.00: Hírek — Időjárás. 17.00: Hírek— Időjárás. 17.05: Kölyökrádió. 17.32: Ziccer. 18.30: Kapaszkodó 19.00: Hírek — Időjárás. 19.05: Garázs. 19.30: Rádiószínház. 21.00: Hírpercek. 21.10: A dzsessz világa. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt. 0.15—4.20: Máról holnapra — éjfél után — Benne: 4.03— 4.20: Verbunkosok, csárdások. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.00: A Főnök (sor.). Csapdában. 10.00: Gazdag és szép (sor.). 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó—játék. 11.30: Családi párbaj — játék. 12.00: Magazin. 12.30: A Springfield-sztori (am. sor.). 13.20: Kalifornia klán (sor.). 14.10: Baleseti osztály (sor.). Problémák. 15.00: Gyilkosság a hobbija (am. sor.). Tűz Cabor Coveban. 16.00: Beszélgetések. 17.00: Ki itt a főnök? (am. sor.). Sam. 17.30: Borzasztó kedves család (am: sor. j. ... akkor dolgozom* -18.00: ’Fiatatok magazinja. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony r-r- Tnagézin. 19.40: Jó idők, rossz idők (német sor.). 20.15: Columbo (am. krimisor.). Az első és az utolsó. 22.05: Quincy (am. sor.). Becsület. 23.00: Kulturális magazin. 23.25: Gongshow. 24.00: Tequila és Bonetti (ism.). 1.00: Borzasztó kedves család (ism.). 1.35: Ki itt a főnök? (ism.). 2.05: A Főnök (ism). 3.00: Beszélgetés (ism.). 3.55: Robbanékony (ism.). 4.20: Gyilkosság a hobbija. SAT 1 5.30: Pénz, halál, szerelem. 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 9.15: Szomszédok (ism.). 9.40: Trapper John (ism.). 10.30: Bonanza (ism.). 11.20. 5x5 (ism.) 11.50: Szerencsekerék (ism.). 12.30: Fiatal és nyugtalan (am. sor.). A halál árnyékában. 13.20: Trapper John (sor.). A sátán. 14.15: Szomszédok (auszt. sor.). A portré. 14.45: Bonanza (sor.). Halálos ítélet. 15.45: Ürszekerek (sor.). Alvó oroszlán. 16.45: 5x5. 17.20: Mindent vagy semmit. 18.30: Hírek. 18.50: Sport. 19.00: Kulcslyuk. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Heintje (ném. film). 22.00: Akut. 22.50: Vita a tévéről. 23.00: Újdonságok és történetek. 23.45: 4-es csatorna. 0.45: Ürszekerek (ism). PRO 7 5.00: Lassie (ism.). 5.25: Flipper (ism). 5.50: Mr. Belvedere (ism.). 6.15: Rajzfilmek (ism.). 7.40: Varázslatos Jeannie (ism.). 8.05: Hármak társasága (ism.). 8.35: Remington Steele (ism.). 9.30: A kiber puskások királya (ism.). 11.20: Kezdeti nehézségek (ism.). 11.50: Roseanne (ism ). 12.20. Dokumentumfilm. 12.40: Air Force (ism.). 13.30: óvakodj a törpétől! (ism.). 15.25: Remington Steele (am. sor.). Öt asszony. 16.15: Mr. Belvedere (sor.). Testreszabott nő. 16.40: Varázslatos Jeannie (sor.). Nepoleon a hibás. 17.10: Rajzfilmek. 18.25: Hármak társasága (sor.). Rózsalovag. 18.55: Kezdeti nehézségek (sor.). Hív a Broadway. 19.25: Roseanne (sor.). Testvérek. 20.00: Híradó. 20.15: Düh (am. film). 22.20: Houston Knights (am. film). 24.00: Riporterek (ism.). 0.30: Én, a kém (sor). Menyasszony. 1.20: Hírek. 1.30: Red River (ism.). 3.40: Hírek. 3.50. Mancuso, FBI (ism). 4.35: Én, a kém (ism.). MOZI, KTV, IKTV, KISKUN TV KECSKEMET. A mozik műsora. Városi: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: DRÁGÁM A KÖLYÖK (MARHA) NAGY LETT... Színes magyarul beszélő amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: VESZETT KUTYA és GLÓRIA. Színes amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Stúdió: 7 órakor: FÉRJEK ÉS FELESÉGEK. Színes amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Csalánosi Autósmozi: este fél 10 órakor: HALHATATLAN SZERELEM. Színes amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA. Petőfi: 6 és 8 órakor: A DUPLA O KÖLYÖK. Színes, magyarul beszélő amerikai film. Stúdió: 7 órakor: EGY BECSÜLETBELI ÜGY. Színes amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KTV: 6.00- I0.ÍX): Képújság. 15.30-19.25: Torpedó gyerekeknek. Telefonszám: 481-674. 19.25-20.00. Mezőgazdasági magazin (múlt beli műsor ismétlése). 20.00- 21.10: Kecskeméti Magazin. A tartalomból: Az elmúlt hét hírek. Kulturális ajánlatok. Sport. 21.12-21.30: Torpedó felnőtteknek. Telefonszám: 480-674. 21.30- 23.26: Film: A nagy kékség. (Fr. kalandfilm - 116 perc). IKTV: 9.30: Képújság. Reklám. 10.00: Családi balhé. Szinkr. fr. vígjáték - 127’. 11.30-12.00: Képújság. Reklám. Kiskun TV: 5.20- 20.00: Képújság. 20.00-21.00: Kiskun TV helyi műsora. 21.00-22.30: Játékfilm. 22.30- 24.00: Képújság.