Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-15 / 137. szám
I 1993. június 15., kedd PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC 5 Kalauz kezdőknek profiknak A PN-KALAUZ VENDEGE Petőfiszállási győztes PN—Kalauzunk e heti vendége nem sikeres vállalkozó, nem gazdag tapasztalatokkal rendelkező üzletember, hanem egy fiatal, törékeny kislány, aki azonban korosztályában szakmájának legjobbja. Tajti Rozália, a Kecskeméti Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Intézet harmadikos szamun- kástanulója. Pontosabban csak volt tanulója, hiszen a Szakma Kiváló Tanulója elnevezésű országos versenyen a vegyesbolti eladó szakmában első helyezést ért el. Ez azt jelenti, hogy automatikusan mentesült a további iskolai feladatok és a szakmunkásvizsga alól. Hogyan került be egyáltalán ebbe a versenybe és mennyi munkát kellett „befektetni” ehhez az eredményhez? — Pályaválasztásom óta nagyon szeretem a szakmámat, szeretek emberekkel foglalkozni — meséli a szépreményű szakmunkásnő. — Ezt a kezdeti vonzalmat csak tovább erősítették tanáraim itt, az iskolában, illetve a tanulófelelősöm odahaza, Pe- tőfiszálláson, az 1 -es számú vegyesboltban. A legtöbbet talán mégis a gyakorlati oktatómnak, Kovács Pálné Marika néninek köszönhetem, hiszen ő segített elsőéves koromtól, gyakorlatban és lélekben egyaránt, felkészülni erre a versenyre. A bejutás alapfeltétele az elméleti tudás. Nem szeretném, ha szerénytelenségnek tűnne, de tény, hogy elmé• Tajti Rozália. létből én kaptam egyedül maximális pontszámot a döntőbe jutott 12 versenyző közül. Az elméleti eredményesség után kell bemutatni, mit is tudunk valójában a szakma gyakorlatából. Nekem nagyon nagy szerencsém volt, hogy gyakorlati oktatáson az Univer központi üzletében vehettem részt. Mert azon túl, hogy egy kiválóan felszerelt, a modem technikát nyomon követő bolt, a vezetőség és a munkatársak hozzáállása is olyan, hogy segítik és ösztönzik a tanulókat a különböző szakmai megmérettetésen való részvételre. — Az óriási erkölcsi elismerésen túl, mit jelent ez a győzelem? — A már említett előnyökön kívül — az iskola befejezése három hónappal korábban, nem kell vizsgáznom — nagyon fontos, hogy azonnali elhelyezkedést, munkát biztosít, ami egy pálykezdő esetében ebben a munkanélküli világban különösen figyelemre méltó. — Ha tanácsot kémének magától, hogy mire kell ügyelni legjobban a kereskedelem sikere érdekében, mit mondana? — Nagyon oda kell figyelni az emberekre, kedvesnek, türelmesnek kell lenni. Ilyen magatartással és hozzáállással a problémák is köny- nyebben megoldhatók. — Milyen tervei vannak? — Mindenképpen a szakmában szeretnék maradni és tovább fejleszteni tudásomat. A következő közelebbi cél az érettségi lesz. Az iskolából egyébként ennek a versenynek a döntőjében, a Rozikáén kívül még két szép eredmény született: háztartási—felszerelés eladó szakmában a döntő hét résztvevője közül Viglási Norbert a negyedik, élelmiszer—eladó szakmában huszonhárom versenyző közül Cseh—Szakái Ildikó a harmadik lett. Vajon a petőfiszállási ország legjobbjával hol találkozunk tíz év múlva? Sikeres üzletasszony lesz belőle? Mindenesetre ezt kívánjuk neki. — baráth — MIT LÁTTAK A MAGYAR SZAKEMBEREK AMERIKÁBAN? Ahol az ültetvényt fűtik és öntözik A magyar gazdaságot szponzoráló, menedzselő külföldi cégek egyike az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Hivatal, az USAID. Segély- programjának része a magyar élelmiszergazdaság privatizációjának és szerkezet-átalakításának támogatása. Ennek keretében három éven keresztül évente 20—25 gazdálkodó szervezet számára kutatnak fel amerikai partnereket és a kapcsolatfelvétel, az együttműködés feltételeit is megteremtik. A gazdasági vezetőknek rendszeresen szerveznek tréning-programot a piacgazdaságokban alkalmazott módszerekről, amelyekkel a helyszínen is megismertetik őket. A költségeket teljes egészében az amerikai cég vállalja. Ilyen szakmai tapasztalatszerző útra a közelmúltban került sor. Az USAID budapesti irodája ötven hazai cég közül választotta ki azt a huszonötöt, amelynek két—két képviselője Amerikába utazott. Előzőleg — még itthon, Magyarországon — a legkiválóbb magyar és amerikai szakemberektől előadásokat hallgattak az amerikai gazdaságról, a piac- gazdaságról. Az elméleti felkészítés tesztlapok kitöltésével zárult. A Bács-kiskun Megyei Agrárkamara két munkatársa is a kiválasztottak közé tartozott, részt vehettek a tanulmányúton két, illetve öt hétig. Dr. Gál Gyula, a megyei agrárkamara ügyvezető igazgatója Washingthon államban ismerkedett az almatermeléssel. A terület azonos földrajzi fokon fekszik Magyarországgal, éghajlata hasonló a miénkhez. A partján végighúzódó sziklás hegység közelében viszonylag csapadékos, távolabb száraz, sivatagos. A húszas évek óta működő almatermelő szövetkezettel ismerkedhetett meg a magyar szakember. Az almatermelés 15-40 hektáros magángazdaságokban folyik, az anyagbeszerzést, tárolást, értékesítést szövetkezetek végzik. Minden tevékenységre külön szövetkezet alakult, ezek egymásnak is tagjai, s a farmerek is egyszerre több szövetkezetnek. A termelésben kiemelten fontos szerepet szánnak annak, hogy megfelelő legyen a tőállomány — hektáronként 1000—1500 —, s gyakran cserélik a fákat. Nem sajnálják kivágni, másikat ültetnek helyette. A termést ritkítják, hogy megfelelő nagyságú legyen. A fagy ellen szélgépekkel védekeznek, a hideg ellen pedig úgy, hogy sok—sok olajkályhával fűtenek az ültetvényen. Szárazságban öntöznek, a fa koronájánál magasabbra nyúló berendezéssel. Az állam legnagyobb folyója, a Kolumbia, hatalmas területeket lát el vízzel. A betakarítás idejét kémiai vizsgálatokkal határozzák meg és szigorúan betartják. A termés 3 órán belül a hűtőbe kerül. A tárolásra alakult szövetkezet hatalmas hűtőkapacitással rendelkezik. A tárolótérben nemcsak hűtik a levegőt, hanem az összetételét is szabályozzák: széndioxiddal dúsítják. így az alma egy év múlva is olyan, mintha akkor szedték volna le a fáról. Az értékesítés abszolút biztos, amire a termelők előleget kapnak. Egyáltalán, az egész vertikum — a szaktanácsadástól kezdve a marketing munkáig — egyetlen célt, a termelők biztonságát szolgálja. Állami dotáció is segíti őket. A termés nagy részét exportálják, Japánba, Hong- Kongba, Mexikóba szállítják. Egyébként a Washingthon állambeli alma fogalom, mint a kecskeméti barackpálinka — volt valamikor. A vertikumban nem csak szövetkezetek működnek, például a tárolásra, értékesítésre, reklámtevékenységre különböző cégek alakultak, a termelőknek van miből választani. S bár mindent megtesznek a jó termés érdekében — aminek kiváló minőség az eredménye —, az alma fogyasztói ára az átlagpolgár számára is elérhető. Almási Márta Az aszálykárok mérséklése A kormány döntött az aszálykárok mérséklését és az agrárágazat likviditási helyzetének javítását szolgáló intézkedésről. Az ágazat nehéz helyzetét 1993-ban is tovább súlyosbította a krónikus csapadékhiány. Jelentős mennyiségű, országos kiterjedésű eső utoljára tavaly októberben volt. Emiatt helyenként még a csírázáshoz és a kelést követő fejlődési szakaszhoz sem elegendő a föld nedvesség- tartalma. A várható aszálykárok megelőzése, illetve enyhítése érdekében, valamint az egyre növekvő jövedelmezőségi és likviditási gondok csökkentésére a kormány hozzájárult, hogy az öntözővizet felhasználó gazdálkodók vízszolgáltatási díjának egy részét a költségvetés megtérítse. Döntött az első félévi földadó-fizetési kötelezettség időpontjának 1993. augusztus 15-ről november 15-re halasztásáról. Ez lehetővé teszi, hogy a földhasználók esetleges aszálykáraik után igénybe vehessék a földadóról szóló törvényben — aszálykár esetére — biztosított kedvezményeket. Határozott arról, hogy az őszi mező- gazdasági munkákhoz felvett hitelek után — a tavalyival azonos módon — az agrárgazdálkodók 10 %—pont kamattámogatást kaphatnak. Azok a gazdálkodók, akik aszálykárosnak minősülnek, utólagos elszámolással továbi 10 %-pont kamattámogatásban is részesülhetnek. Hozzájárult, hogy az idei őszi árpa vetésének anyagköltségeire felvett, éven belüli lejáratú — hektáronként legfeljebb 10 ezer forint — hitelösszeg 70 %—ára az állam garanciát is válla- jon. Hektáronként 1500 Ft közvetlen állami támogatást biztosít az őszi vetésű gabonafélék vetéséhez vásárolt minőségi vetőmag, műtrágya, növényvédő és gyomirtószer, valamint gázolaj után. A kabinet felkérte a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy az 1990. évi aszálykárok rendezését szolgáló célhiteltartozások további egy évvel történő meghosszabbításához a kereskedelmi bankok részére a szükséges keretet biztosítsa. Termelői árak áprilisban Áprilisban az ipari termelői árak az előző havinál nagyobb mértékben, 0,8 százalékkal emelkedtek márciushoz képest — tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-t. A KSH adatai alapján megállapítható, hogy az ipari termelői árak az év folyamán meglehetősen hullámzóan alakultak. Az áprilisi 0,8 százalékos növekedést márciusban 0,1, februárban 0,3, januárban 3 százalékos emelkedés előzte meg. Az ipar belföldi értékesítési árai januárban 2,7, februárban 0,7, márciusban 0,5, s áprilisban szintén 0,5 százalékkal nőttek. Az exportárak januárban 1, februárban 0,9, márciusban 0,7, áprilisban 1,1 százalékkal emelkedtek az előző havi árakhoz képest. Egy esztendőt vizsgálva az ipar termelői árai áprilisban 11,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A belföldi értékesítés árszínvonala 12,7 százalékkal, az exporté - forintban számolva - 10,7 százalékkal emelkedett 12 hónap alatt. ÖNPRIVATIZÁCIÓ Göröngyös út a pénztárig Nyugodtan ki lehetne tenni a táblát az ország kapujára: az állami vagyon eladó! Vannak gyárak, üzemek, amelyekre az Állami Vagyonügynökség, illetve hivatalos megbízottai keresnek belföldön—külföldön fizetőképes vevőt, másokat akár maguk az alkalmazottak is megvehetnek, ha úgy érzik, hogy érdemes pénzt fektetniük a saját üzemükbe. Ez a privatizációs lehetőséget egyszerűen csak „önprivatizációnak” nevezi a szakzsargon. Mi is ez a vállalati kezdeményezésű, egyszerűsített privatizáció? Az eljárás azon alapszik, hogy az Állami Vagyonügynökség valamelyik szakértő céggel keretszerződéseket köt arra, hogy a vállalatok saját maguk kezdeményezte privatizációját megszervezze, az átalakulás és eladás folyamatát irányítsa. Egyben megállapodnak a vevőnek folyósítható hitelek formájáról, a részletfizetés lehetőségeiről. A szakértő pályázatot hirdet a privatizálásra, értesíti mindazokat a pénzintézeteket, amelyek az Egzisztenciahitel lebonyolításában résztvesznek. Ha a privatizálásra kerülő vagyontárgy tanácsi alapítású vállalat része, akkor az eljárásba természetesen bevonják a jogutódot, az önkormányzatot is. A befetetők általában közel sem rendelkeznek akkora készpénzzel, amennyi egy-egy gyár, vagy üzemrész megvételéhez kellene, ezért a bankoké a továbi szerep. A vevők többsége arra számít, hogy igénybe veheti a rendkívül kedvezményes kamatozású egzisztencia hitelt, de a döntés joga végül is a pénzintézetek kezében van. Joggal kérik a jelentkezőktől, hogy valamennyi saját pénzzel, is ,,beszálljanak” az üzletbe, hiszen igazán csak akkor kockáztat valaki, ha nemcsak az állam zsebére vállalkozik. Legalább a vételár 15 százaléka az összege, ami már tárgyalási alapnak számíthat a bakárok asztalánál. Ezt a pénzt nem feltétlenül kell bankbetétből elővenni, elfogadnak kárpótlási jegyet is. Ha a jelentkező hitelképesnek bizonyul, akkor a pénzintézet szándék- nyilatkozatot ad a pályázónak, amelyet hitelígérvénynek neveznek. Ez az ígérvény adott esetben milliókat érhet. Egyrészt igazolja a megfelelő saját tőkerész meglétét, másrészt megjelöli az ahhoz rendelt hitelösz- szeget is. Az Ígérvény tulajdonképpen a „belépőjegy” a pályázathoz, mert csak ennek birtokában fogadják el a jelentkezést a privatizáció lebonyolítói. A pénzintézetek a hitelkérelmeket nem automatikusan teljesítik. Előbb alaposan megvizsgálják a jelentkezők felkészültségét, üzleti elképzeléseit, piacpolitikai terveit, s erre a benyújtástól számított 30 munkanap áll a rendelkezésünkre. Ha olyan nagy összegről van szó, amelyhez a Hitel- garancia Rt. jótállása kell, akkor további 15 munkanapra van szükség a döntéshez. Ezt érdemes számításba venni, met könnyen megeshet, hogy valaki kifut a pályázati határ -időből. Tudni kell: a Hitelgarancia RT. csak akkor foglalkozik a kérelemmel, ha a pályázó pénzintézete igazolja, hogy a jelentkező a részvénytársaságot megillető egyszeri és vissza nem térítendő kezelési díjat befizette a bank pénztárának. Ezt a kezelési díjat nem lehet visszakérni akkor sem, ha a garanciakérelmet elutasítják. Bácskai Tamás Kisebb a termelés-visszaesés A Konjuktúra—, Piackutató és Számítástechnikai Részvénytársaság tesztjére válaszoló feldolgozóipari cégek helyzete az év első negyedévében nem rosszabbodott, helyzetüket illető várakozásaikban pedig optimistábbak az ilyenkor szokásosnál. A konjuktúra-barométer, a szezonális hatás kiszűrése után ugyan negatív tendenciát vett fel, de magasabban áll, mint az előző néhány évben az első negyedév után. A termelés szezonálisan a szoká- sonál kevésbé esett vissza, az előző év azonos időszakához képest pedig tendenciája emelkedő, éppúgy, mint a rövid távra szóló termelési prognózisé. Alapanyagkészletek hiánya nem akadályozza a termelést, jelentős késztermékkészletek pedig nem nyomasztják a termelőket. Újra növekedett viszont azoknak a cégeknek az aránya, amelyek szerint a kereslethiány és a pénzügyi nehézségek korlátozzák termelési tevékenységüket. A rövid távú értékesítési prognózisok arra mutatnak, hogy a cégek szállításai a nyugati exportpiacokra nem növekednek, a hazai és a keleti (volt szocialista) piacokra viszont terveik szerint többet adnak el. A válaszadók körében továbbra is alacsony a kapacitáskihasználás és folytatódik a létszámleépítés, de e két terület egyikén sem jeleznek a cégek romló tendenciát. Áz árvárakozások (az ipari beszerzési és értékesítési árak emelkedésének becsült mértéke) nem utalnak arra, hogy a feldolgozóipari cégek köréből eredően az infláció üteme emelkedne, a várakozások a negyedévvel korábbival egyezőek. Konjunktúra-barométer • A cégek mindenkori helyzetét és kilátásait egyaránt tükröző grafikon hat év adatai alapján készült, szezonalitással számolva (1987 első negyedév = 100) Kényszerérésben az árpa Megkezdődött az őszi árpa aratása Fejér megyében. Elsőként - hétfőn - a Csákvári Állami Gazdaság kényszerérett gabonatábláin indultak meg a kombájnok, de a héten várhatóan több gazdaságban meg kell kezdeni a nagy meleg okozta károk megakadályozása érdekében a betakarítást. Fejér megyében az utóbbi évtized leggyengébb aratására készülnek a mezőgazdasági üzemek. Az előzetes becslések szerint hektáronként csupán 4,5 - 4,6 tonnás átlagtermésre számítanak, ami csaknem két tonnával kevesebb az aszály előtti évek átlagánál. A betakarított termésnek mintegy egyharmadát - tőzsdei áron - a gabonaipar veszi majd át, a többit a gazdaságok maguk használják fel. Ausztria kiállítóként Az osztrák kormány hosszas viták után úgy döntött, hogy Ausztria kiállítóként részt vesz az 1996-os budapesti világkiállításon. Az osztrák pavilon létesítésére, magára a kiállításra és a személyzetre a kormány 400 millió schilling összkiadást irányoz elő — ez kétszerese annak az ösz- szegnek, amit Ausztria a sevillai világkiállításon való részvételre költött. A kinevezett kormánybiztos, Engelbert Wenckheim első nyilatkozatában kijelentette: Ausztria méltóképpen képviselteti magát a budapesti expón. Csődveszélyben a pilzeni sör Már a közeljövőben csődbe juthat a világszerte híres pilzeni sörgyár, ha nem sikerül igen hamar új hitelforrásokat találnia. A cseh mezőgazdasági minisztérium ellenőrzési osztályának igazgatója elmondta, hogy a Pilsner Urquell és a Gambrinus gyártója rövidesen olyan helyzetbe kerülhet, amelyből helyi tőkével már nem fogják tudni kimenteni. A gyárnak az idén 28,5 millió dollárnyi hitelre lenne szüksége csak ahhoz, hogy régi hiteleit tör- leszthesse. Tavaly 10,7 százalékkal csökkent a profitja. Kitiltandó csodaszerek Az élelmiszerekkel és gyógyszerekkel foglalkozó amerikai kormányügynökség (FDA) szerint az országban orvosi javallat nélkül, készpénzért árult valamennyi dohányzás elleni szer hatástalan, ezért ilyesfajta termékek bevitele és árusítása rövidesen tilos lesz az Egyesült Államokban. Az intézkedés mintegy 30 különféle tablettára, cukorkára, rágógumira vonatkozik. Szakszervezetek egyesülése Sinaia kárpáti üdülőhelyen szombaton tartották meg több román szakszervezet egyesítő kongresszusát: a résztvevők döntése alapján létrejött a CNSLR- Fratia központ, amely 3,7 millió román szervezett dolgozót tömörít soraiban. Az új szakszervezet két fő alkotóeleme a Romániai Szabad Szakszervezetek Országos Tanácsa.(CNSLR) és a Fratia, s több kisebb szakszervezet. Seregszemle Poznanban Vasárnap megnyílt a 65. poz- nani nemzetközi vásár, Lengyel- ország legnagyobb, de európai viszonylatban is jelentős ipari seregszemléje. Az eseményen az idén 30 ország 3700 kiállítója vesz részt. A vásár elsősorban beruházási javakat kínál, dominál az energetika, elektrotechnika, fémipar, építés, vegy- és gépipar, szállítás. Andrzej Arendarski külkereskedelmi miniszter megnyitójában bírálóan szólt arról, hogy az EK igen hatékony eszközökkel akadályozza meg a lengyel szállítások növelését piacaira. Baltiak folyamodványa A balti államok vezetői észtországi találkozójukon memorandumot fogadtak el. amelyben társult tagságért folyamodnak az Európai Közösséghez. A dokumentumot hivatalosan június 22- én nyújtják be a közösséghez, a közöspiaci tagok csúcstalálkozójának idején. Profitcsökkenés a FIAT-nál Felére csökkent tavaly a re- cesszióval és korrupciós botrányokkal küszködő FIAT konszern nyeresége. Az 1991-es 1,11 billió lírával (752,7 millió dollár) szemben a tavalyi nyereség mindössze 551 milliárd líra (372 millió dollár) volt, s ez is teljes Szerkesztette: A.Tóth Sándor