Petőfi Népe, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-22 / 93. szám
KECEL: ALAPÍTOTTÁK 1734-BEN Az ősi címer • Az új város XVIII. századi címere. Visszapillantó Kecel a kunsági homok közepén fejlődött várossá. Itt sem volt azonban könnyebb megélni, mint máshol — mondja beszélgetőtársam a 74 éves Haszilló Ferenc. Egykor tizenkét kataszteri holdat művelt, amelyből négyezer öl volt a szőlő. Nekik sem volt több jószáguk, mint sok helybélinek, de szegényebbek sem voltak az átlagosnál. A kommunista rezsim idején a szövetkezetbe került felesége jussa, egy traktoros 13 holdas birtok. Persze nemcsak ők jártak így, hanem sok keceli polgár is. A nyolcvanas években ahogy enyhült a politika nyomása, aki csak tehette még több szőlőt fogott, s művelte a szövetkezet segitségével. S aki iparkodott, megfogta a munka végét, annak jól fizetett szüret után a szőlő. A jó éveknek azonban vége szakadt. Haszilló Ferenc úgy látja, hogy a gazdáknak egyre nehezebb megélniük. Persze, nem a szorgalommal van a baj. Az emberek ugyanolyan keményen dolgoznak mint korábban, de a haszon nagyobbik részét nem ők, hanem a kereskedők fölözik le. Különben hogyan is lehetne a 6-8-10 forintos szőlőből 90 forintos bor. Attól azonban nem tart, hogy tönkre mennének a keceli gazdák. S egyszer majdcsak vége a szűk esztendőknek. Ebben bízik Haszilló gazda is, különben nem tartana kismalacokat, mert 70-80 forintos kilónkénti árért később eladni nemcsak vétek, de ráfizetés is. Mert ugye sokba kerül a jószág nevelése, még akkor is, ha a gazda szeme is hizlalja a jószágot. B. Zs. Három évszázados múltidéző Kétszázötvenkilenc évvel ezelőtt, 1734. április 22-én Patasics Gábor kalocsai érsek a kalocsai vár ódon falai között aláírta azt a telepítő levelet, amellyel megalapította az újkori Kecelt. Több elpusztult középkori falu területét, elsősorban a hajdani Bánegyháza, Dömötör és Kecel helységek határát olvasztotta össze az érseki akarat az új település 26 000 holdas határává. A születő falu házai a középkori Kecel falu helyén keltek életre. Az újkori Kecel templomát a középkori Kecel romjaira épitették. A XVIII. században hosszú évtizedeken át hatalmas népmozgás zajlott a Duna—Tisza közén. A Kárpát-medence túlnépesedett északi vármegyéiből ezrek keltek útra, hogy szerencsét próbáljanak a délebbre fekvő tájakon. Kecelt ez a nagy népmozgás népesitette újjá. Lakóinak többsége északi irányból jött. A napjainkban jellegzetes keceli nevűnek tartott famíliák elődjei, a Túsori, Minda, Fejes, Flaisz, Sendula, Rákóczi, Zsemberi, Böbék, Antóni, Laki, Cserni, Palásti, Haszilló, Orcsik, Béleczki nemzetségek ősei, sok társukkal együtt, szerencsét próbálni érkeztek a keceli homokra, mint valami ígéret földjére. Kánaánt ugyan nem találtak, de tisztes megélhetést igen. Utódaik tengernyi munkája és kitartó szorgalma oda vezetett, hogy a XX. század második felére a környező tájak népe körében szokás lett gazdagnak nevezni Kecelt. • 18()2-l>en épült a templom. Kecel lakói 1734 és 1835 között a kalocsai érsekek jobbágyai voltak, 1835 és 1845 között pedig a kalocsai főkáptalan földesurasága alá tartoztak. A XVIII. században a keceliek kedvező úrbéri viszonyok között éltek, jelentős kiváltságokat élveztek. A XIX. század első felében azonban a korábbinál jóval több terhet rótt rájuk a földesúr. Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után 1856-ban jött létre Kecel és a kalocsai káptalan között az úrbéri egyezség, amely hosszú időn át váltságdíj fizetésére kötelezte a kecelieket. 1856-ban végrehajtották a határ tagosítását. Ezt követte a tanyavilág gyors kialakulása. A tanyák ' száma a XX. század közepéig folyamatosan szaporodott. 1949-ben Kecel népességének 41,8%-a tanyán élt. Szőlőt a XVIII. század közepétől termesztettek a keceli homokon, de a szőlő- és gyümölcstermesztés csak a XX. században vált a keceli nép életmódjának legszámottevőbb tartópillérévé. Az utóbbi évtizedek keceli gazdaság- és társadalomtörténetének legfőbb sajátosságát az jelentette, hogy 1960 után Kecelen nem lett uralkodó üzemszervezeti forma a tsz, hanem fennmaradt a családi munkaerőre alapozott parasztgazdaság. Kecel vezetői az 1970-es évek végén felismerték, hogy helységük múltjának ismerete a keceliek számára nagy tudatformáló és megtartó erő. Ezért tudományos igényű monográfiát írattak falujukról „Kecel története és néprajza” címmel, amely hétévi munka után 1984 őszén jelent meg. A könyv azóta elfoglalta méltó helyét a magyar történelmi és néprajzi kutatások világának. Hasznosan szolgálta a keceli identitástudat formálódását is. Bárth János Önvédelmi csoport Kecelen Azt is mondhatjuk, hogy Kecelen hagyománya van a polgári önvédelemnek. A tavaly szeptemberben megalakult polgári önvédelmi csoport az előtte működött faluvédő egyesületből jött létre, pontosabban onnan „igazolták” át a település közbiztonságáért tenni is hajlandó emberek a csoportba. Mi indokolta az önvédelmi csoport létrejöttét és hogyan működik, mit csinálnak, hányán vesznek részt benne, milyen jogosítványaik, felszereléseik vannak? Ezeket kérdeztük Orcsik Istvántól, a keceli polgári önvédelmi csoport vezetőjétől. — A csoport megalakulásakor 4-5 ember kezdte el a munkát. Azt senki nem vitatta, hogy szükség van egy ilyen önkéntes szerveződésre, hiszen a településen nagy az átmenő forgalom, ugyanakkor nálunk sem mindenki hord glóriát a feje fölött. Gyakori a betörés a lopás, garázdaság stb. Természetesen nálunk is van rendőrség, de tavaly még nem huszonnégy órás szolgálatot teljesítettek, s bizony a bűnözésre hajlamos emberek ezt számon is tartották — sorolja Orcsik István. A továbbiakban megtudjuk, hogy a jelenleg 45 fős önvédelmi csoport tagjainak nyolcvan százaléka a korábbi faluvédő egyesületben is tevékenykedett, tehát van egyfajta törzsgárda. Addig még nem jutottak el, hogy minden nap, illetve minden éjszaka járőrözzenek Kecelen, de havi 25 napon át ezt már teljesítik. Ennek nem személyi, hanem anyagi gátjai vannak. A polgármesteri hivataltól kapnak ugyan 200 ezer forint évi támogatást, de ebből egy éjszakára csak 550 forint jut, ami sajnos még a benzinre sem elég. Szerencsére akadnak más támogatók is. így például a Szőlőfürt Szakszövetkezet és Ritter János vállalkozó. Nem mindenki pénzt ad, hanem, ami szintén nagy segítség: rádiót. A rendőrséggel természetes és egymás munkáját jól kiegészítő kapcsolatuk van. Az önvédelmi csoport ugyanis nem láthat el hatósági jogosítványokat, de ha ilyenre van szükség, pillanatok alatt hívni tudják a rendőröket, éppen azon a rádión, amit a Szőlőfürttől kaptak. — A csoport minden hónap első hétfőjén jön össze, s akkor osztjuk be az éjszakai ügyeletet. Általában egyszerre két ember járőrözik, de ha kell 3-4 autóval is kint vagyunk az éjszakában — sorolja Orcsik István. Elmondja, hogy a szeptemberi alakulás óta bizony már vannak „sikerélményeik”. Két benzinlopást, boltfeltörést akadályoztak meg, vagy tetten érték az elkövetőket, de fogtak motortolvajt is. Sajnos sok gondot okoz a Korona diszkó. Az este 11-től hajnali háromig nyitva tartó szórakozási központ — ahová természetesen fiatalok járnak és nemcsak Kecelről — zárórakor ontja magából az ittas embereket, akik azután nem mindig tisztelik a rendet. Az önvédelmi csoport tagjai között megtalálható fiatal, idős, traktoros, kertész, magángazdálkodó. Várják az újabb jelentkezőket, mert legtöbbször csak kritikát kapnak a munkájukért, ha például egy betörés van. De az ilyen betörés is elmaradhatna, ha a bírálók belülről és gyakran látnák a munkát, sőt maguk is közreműködnének abban. G. S. A polgárok szorgalmazták a városavatást Schindler János kilencedik éve Kecel választott elöljárója. Hogyan fejlődött a település, miért válhatott város a nagyközségből? Erről kérdezte lapunk munkatársa a polgármestert. — Azon kívül, hogy Kecel folyamatosan fejlődött a polgároknak kialakult egy belső igénye. Az emberek szerte az országban sok helyen megfordulnak nap mint nap. Hasonlítják a településeket, s látják, hogy nálunk kevésbé fejlett helyek is várossá váltak. Hát ezért is szorgalmazták az utóbbi időben a cím megszerzését,—mondja a polgármester. —Ön miben látja az urbanizálódás jegyeit? — Kecel hagyományosan mezőgazdasági község volt. Az agrártermelésből éltek főként az emberek. Ez mára megváltozott, egyre többen élnek ipari-, kereskedelmi tevékenységből. — Mi változik meg a születésnaptól? — Tulajdonképpen semmi. Illetve sok minden. Ugyanúgy megy az élet, mint eddig. Nem írj uk ki táblára, hogy város lettünk, csak dolgozunk, hogy tovább fejlődjön a helység. Persze a születésnap mögött 259 év munkája van. Azt hiszem, a keceli polgárok • Schindler János polgármester újabb erőt merítenek a várossá avatás során, hogy még sikeresebben tevékenykedhessenek maguk és a közösségjavára. — Egy-két éven belül középiskola nyílik Kecelen.- Valóban, mi a legszívesebben a jövő ősztől indítanánk az intézményt az ÁM K-ban—mondja a polgármester. A nyelvoktatás és a számítógépes képzés feltételei adottak. A tanári gárda isjó szakemberekből áll, s csaknem minden második gyerekünk középiskolában folytatja tanulmányait. Hát miért ne itthon tanuljanak ha lehet, így majd jobban kötődnek a szülőföldhöz, s többen itthon keresik majd a boldogulási lehetőségeiket is. —Terveznek-ejelentősebb beruházásokat? — Az infrastruktúra kiépítése 1996-ra fejeződik be. Bevezetjük a gázt. A héten német mérnökök tervezik meg a keceli szennyvízhálózatot a tisztítóművel együtt. S tovább bővítjük a vízbekötési lehetőségeket is. —Kilenc és fél ezren élnek a településen. Milyen lehetőségek vannak a letelepedésre? — Nagyon sok tartalékportával rendelkezünk. Olcsó építési telekből másfél százat tudunk adni azoknak, akik itt akarnak élni. — Megélni, gyökeret ereszteni itt sem könnyű. Sokan vannak állásnélkül a városban? — Sokan, ám a munkanélküliségi ráta itt alacsonyabb, mint máshol. S hogy mit tehet az önkormányzat? Most alakítottunk ki egy szolgáltató udvart, ahol hetvenkét helyi polgár talál munkalehetőséget. Barta Zsolt Az új város egyik büszkesége • Az egeszsegház. a közelmúltban épült. A szőlőtermesztés és borászat a településen Nem szükséges túlzottan nagy figyelemmel szemlélni Kecel címerét ahhoz, hogy felfedezzük benne a fehérzászlós bárányt közrefogó, stilizált szőlőtőkéket. Kétségtelenül arra utal ez, hogy az itt élő emberek egyik fő megélhetési forrása a szőlőtermesztés, a borászat volt már a kezdeti időkben is. De mi a helyzet napjainkban? Erre a kérdésre kértünk választ dr. Lovasi Menyhérttől, a Szőlőfurt Szakszövetkezet elnökétől. — Nem vitás, hogy Kecelen gyakorlatilag a község alapítása óta foglalkoznak a szőlővel, a borral, s ennek nagy hagyományai vannak. Hosszú évtizedekig meghatározó fajta a kadarka volt, s az is maradt egészen az 1970-es évek közepéig. Akkor éppen a mi szövetkezetünk fogott hozzá a szőlőtermesztés felújításához, az úgynevezett rekonstrukcióhoz, melynek során sokat, csaknem nyolcszáz hektár szőlőt telepítettünk a szövetkezet szervezésében. A tagok még közel 200 hektárt telepítettek el ezen felül szórványként. Ezzel a község szőlőterülete nagyobb részben megújult és versenyképessé vált. Ehhez a munkához akkor jelentős állami támogatást kaptunk. Most a rajnai rizling, a rizlingszilváni, a chardoné, a saszla, az oportó és a kékfrankos a meghatározó fajta. Zalagyöngyét is telepítettünk, de ez utólagosan, borászati szempontból már nem minősült sikeres fajtának. A szőlészet, s az ahhoz kapcsolódó borászat tisztességes megélhetést biztosított egészen a nyolcvanas évek közepéig, sőt a szorgalmasabb, ügyesebb embereknek még arra is futotta, hogy gyarapodjanak. Azóta megyáltozott elsősorban a nemzetközi piaci helyzet. Most ugyanis gondok, piaci problémák vannak. Á felvásárlási árak például jóformán alig változik a tíz 9 A szőlő hozzájárult a település fejlődéséhez. évvel ezelőttihez, viszont a termelési költség legalább háromszoros. Nem vitás, hogy a szőlő most is megélhetést nyújt a termelőnek, de ehhez állhatatosság, türelem és nem utolsó sorban tőke szükséges. És ezzel — főleg az utóbbinál — nem mindenki bírja. — mondja az elnök. A leadott szőlő, vagy bor árát csak csúsztatva, vagyis hónapokkal később kapja meg a termelő, akinek nem biztos, hogy van „kitartása”. — Ezt az időszakot azonban mindenképpen át kell hidalni valahogy, mert véleményem szerint — és ebben nem vagyok egyedül — néhány éven belül rendeződik a piac. Ezt tudják, érzik a keceli emberek, hiszen a településen élő családoknak mintegy 95 százaléka foglalkozik szőlővel, borral, a szakma vérükben van, apáról fiúra szállt, nem egykönnyen válnának meg tőle, sőt váltani sem akarnak. Nem is nagyobb lehet, hiszen 1700—1800 hektár szőlő van Kecel környékén és ez óriási érték még akkor is, ha átmeneüleg most döcög a szekér, viszont tudjuk, hogy jó irányban halad és hamarosan eléri a simább utat — mondja bizakodva dr. Lovasi Menyhért. Azt már nem kérdezem meg, hogy véleménye szerint mennyiben járulhatott hozzá a településsel szinte öszszenőtt szőlő ahhoz, hogy Kecel várossá növekedjék. Ehhez ugyanis a szőlő, a borgazdálkodás önmagában kevés lett volna. Kellettek az olyan emberek is, akik felismerték a szőlőben, borban rejlő lehetőséget és — szó szerint értve — kora hajnaltól napnyugta utánig hajladoztak a venyigék között, évszaktól, időjárástól függetlenül. Munkájukkal, szorgalmukkal ők tették várossá Kecelt. Gál Sándor
