Petőfi Népe, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-17 / 40. szám

1993. február 17., 5. oldal MEGYEI KÖRKÉP Hogy végre rend legyen Kiskunhalason A felületes, könnyen ítélkező hala­si polgár azt gondolhatná, hogy régi, jó helyi szokásnak hódolt legutóbbi ülésén a város képviselő-testülete. Más, fontosabb dolga már nem lé­vén, átalakítja a város központi, ösz- szefüggő térrendszerét. Igaz, régi ha­lasi hagyomány ez. Minden valamire való tanácselnök, ha kicsit is adott magára, áttervezte a városháza kör­nyékét. Kis pénz, kis város, így a térre befutó utcák gondozására már se fi­gyelem, se pénz nemigen jutott. (A térről tovább azután ne is lépjünk egy tapodtat se, ha a nyakunkat féltjük, mert vagy kitörjük a kátyúkban, vagy pontosan odáig merülünk a sár­ba, el nem szivárgó esővízbe, el nem takarított hóba.) Hogy ez az áttervezés mit jelen­tett? Egy emlékművet, országzászlót lebontottak, másikat emeltek egy másik ponton helyette. Aztán azt is elbontották,, (vagy nem), s szobrot állítottak. Általában megszüntet­tek, áthelyeztek, burkoltak és fel­bontottak, füvesítettek, fásítottak, kivágtak. Kinek éppen mi jutott eszébe. Alighanem be kellett volna vezetni egy másik szokást, állítson inkább márványtáblát magának a város első embere (milyen jól mutat­nának most, mondjuk, a főbejárat boltívei alatt), s hagyja békében a vá­rosközpontot. Olcsóbb is lett volna, maradandóbb is talán. Na persze, ha úgy fogtak volna hozzá, ahogyan a jelenlegi város­atyák! Akkor ugye most nem kelle­ne ilyen fontos dolgokkal vesződni, mint a postaépület előtt megszün­tetni a gyalogjárdát, egyszintbe hozva az úttesttel. Hogy mégis tud­ni lehessen, hol mehetnek a jármű­vek s hol a gyalogosok, más-más színnel kell burkolni az utat. Az­után „tervezni kell a lámpatestek le­váltását” is. Korábban a konflisok állomását megszüntette valaki, ezért aztán most a taxiállomást kell elvinni a posta elől, odatenni a konflisok régi helyére és igy tovább, koncepció alapján. Hogy végre rend legyen ebben a városban. Leg­alább a városháza ablakából kite­kintve. — hajós — BUDAPESTI ÚR LETT A NYERTES Feszült légkörű licitálás Hercegszántón • A licitálók egy csoportja. K ét egymást követő napon ren­deztek árverést a hét végén Hercegszántón. Szombaton 9 óra­kor már több mint 50-en gyűltek össze a művelődési ház klubtermé­ben. Szerettek volna minél hama­rabb túljutni a jogosultság igazolá­sán. A bizottságra azonban várni kellett, nem csak azért, mert a tele­pülés elég messze van a megyeszék­helytől. Mint később kiderült a köd és a gyakori közúti ellenőrzés miatt késtek. A várakozás feszült percei­ben az érdekeltek csoportokban ta­lálgatták az elkövetkező órák fejle­ményeit. A licitálást vezető Soponyai Zol­tán, a Bács-Kiskun Megyei Kárren­dezési Hivatal osztályvezetője a szükséges kellékek előkészítése köz­ben megjegyezte: — Ma biztosan nem lesz olyan könnyű napunk, mint legutóbb, amikor összesen hár­man licitáltak a községben. A 4864 aranykorona értékű, 157 hektárnyi kijelölt területre 52-en kí­vántak licitálni. Közvetlenül az árve­rés megkezdése előtt jelentette be a szövetkezet elnöke a mezei leltár ér­tékét, amit a résztvevők nagy több­sége felháborodással fogadott. Ez tovább fokozta az izgalmakat. Elő­ször a községhez közel fekvő rétterü­letre emelték fel tárcsáikat a licitá­lók, közel 30-an. így az elképzelt 500 forintos aranykorona-értékből nem lett semmi, volt, aki 600,700, sőt 900 forintot is adott aranykoronánként. Az elsők között jutott földhöz And­rási János helyi lakos. Nem kis örömmel súgta a körülötte lévők­nek: — Az egész rokonságnak, a csalá­dunknak ezen a részen voltak a bir­tokai — sikerült ismét hozzájutni. — Legutóbb is licitáltam, de most kimondottan boldog vagyok. A délutáni órákban nem minden­napos licitre került sor. Ketten a Fe­renc-csatorna partja melletti terület­re pályáztak. Az ott-tartózkodó több mint 100 személy — köztük sok hozzátartozó — nem akart hinni a fülének, amikor a licit 7000—8000 forintnál tartott. Voltak olyanok, akik 9000 után kimentek a teremből. Végül egy Budapesten élő úriember 10 200 forintot adott aranykoronán­ként a területért. Már régen besötétedett, de még mindig emelkedtek a tárcsák. Varga Károly gazda éppen indulni készült haza, amikor megkérdeztem arról, hogy elégedett-e a licitálásával. — A magaméval igen, de a több­ség nem tudott megállapodni. 5,3 hektárt kaptam a kiágyai részen. Már volt 12 hektárom, így lesz elég területa gazdálkodáshoz. A mai lici­tálásnál kapott föld jelenleg árpával van bevetve. Ezt majd learatom. Jö­vőre is kalászossal, illetve kukoricá­val vetem majd be a földemet. Aztán befejeződött az árverés. A bizottság tagjain is a fáradtság jelei látszottak. Még szerencse, hogy másnap, vasárnap, egész más lég­körben folytak az események. Pedig ekkor is jócskán jutott föld az érdek­lődőknek. A húsz licitáló 143 hek­tárnyi (3872 aranykorona értékű) föld átvételéről írta alá a hivatalos iratot. Tölgyesi Gábor Konditerem a falu szélén Városokban már mindennapos­nak számít, hogy konditermet nyit­nak, testépítőklubok alakulnak. Előbb-utóbb falun sem fog kurió­zumnak számítani, a jászszentlászlói azonban most még talán egyedülál­lónak számít. Nem is annyira a léte, mint létrejötte miatt. Kiss Sándor, a Mól Rt. gépkocsi- vezetője. Családi háza a falu szélén áll, kívülről semmi különleges nem jelzi — sokan még a faluban sem tudják —, hogy odabent a modem kínzóeszközök seregnyi lehetősége várja a betévedőt. Egyébként egyre több fiatal téved be rendszeresen, hogy karcsúsodjon vagy éppen erő­södjön általuk. Előbb csak a baráti kör, akik a létrehozásában segítet­tek, majd azok ismerősei kezdtek kíváncsiskodni, hogyan működnek a csigák, taposok, súlyzók, amelyek­nek különlegessége az, hogy kisipa­riak. Kiss Sándor maga tervezte, prospektusok alapján, és feleségével, illetve lakatos barátai segítségével készítette. A kert végében húzódó vályog­épület három év munkája nyomán hosszú tornatermet rejt, benne száz­ötvenféle tomagyakorlat elvégzésére alkalmas, milliós értékű eszközök sora. Mint a mokány, kemény köté­sű fiatalember, a tulajdonos vallja, szeretné, ha a kocsma helyett itt töl­tenék idejüket a falu fiataljai. Ő ma­ga két fiúgyermek édesapja, maga is többféle sportot űzött, másfél évig a majsai testépítő klub tagja volt. Ott ragadt rá a szenvedély, amit most megpróbál továbbadni. Kép és szöveg: H. T. • Kiss Sándor a konditorony tövé­ben. Diplomás díjbeszedők A Démász adósai nem a szegények Naponta hallunk fenyegető hi- reket fokozódó szegénységről, az energiaszámlák és lakbérhátralé­kok behajtására foganatosított in­tézkedésekről. Az egyik keservesen látott vendég háztartásainkban a villanyszámlás. Nem is egyszerű manapság díjbeszedőnek lenni, hi­szen hallottunk és írtunk is olyan esetekről, amikor kifosztották a Démász munkatársait vagy kutyá­val riogatták el a háztól. Kapnak-e egyáltalán jelentkezőket erre a munkára, kérdezem a Démász Rt. halasi kirendeltségének vezetőjét, Rácz Fodor Mihályt. —Valójábanmindigvoltelegendő jelentkező, inkább a megfelelő, meg­bízható személy kiválasztása okozott és okoz gondot. Átlagosan tízből há­rom válik be. Most nem panaszkod­hatunk, érettségizett és diplomás díj­beszedőink vannak. A gépészmér­nöktől a technikusig, textilipari szak­embertől az óvónőig vállalkoztak er­re a munkára. —Nagy felelősség hárul rájuk, meg van-e fizetve ez a munka ? — El lehet gondolni, mekkora munkát végeznek, tizennyolcezer fo­gyasztóra kilenc pénzbeszedőnk és egy ellenőrünk van. Tizenhat-tizen- nyolcezer forint a fizetésük. — És ennyiért még hadakozniuk is kell a fogyasztókkal? —Nem igazán jellemző—veszi át a szót Szegedi László kereskedelmi vezető —, hogy háborúskodnunk kellene. Van olyan körzet, ahová kí­sérőt is kell adnunk, de általában nem fogadják haraggal a munkatársain­kat. — Van-e sok adósa az áramszol­gáltatónak Halason ? —Jelenleg mintegy hatszázezer fo­rint Halason és környékén a kintlévő­ségünk kisfogyasztói körben — mondja a kirendeltségvezető. — So­kan nem tudják, de mi napi áron vesz- szük az áramot a villamosművektől, s ez ötvenmilliós naponkénti fizetési kötelezettséget jelent, amit bizony be kell hajtanunk. Igazán gondot az ipa­ri, mezőgazdasagi nagyfogyasztók tartozása okoz nekünk. Náluk több határidős haladék után szüneteltet­nünk kell az energiaszolgáltatást, mert különben saját kötelezettségein­ket nem tudjuk teljesíteni. —Mi a helyzet a kisfogyasztókkal ? — A tapasztalataink szerint nem feltétlenül a szegény ember tartozik nekünk — állítja a kereskedelmi ve­zető. — Vannak „bérletes” fogyasz­tóink, akik kivárják a pereskedés előtti utolsó pillanatot, s akkor fizet­nek. Ezek pedig többnyire jól menő vállalkozók, akik megtehetnék, hogy fizetnek. — A kisfogyasztóknál azonnal ki­kapcsolják az áramot ? — Lényegében nekik is adunk ha­táridőt, de nem várjuk meg a követ­kező hónapot. Ugyanakkor volt rá példa, hogy az adósunk bejött szemé­lyesen, kért a kikapcsolásra egy hét haladékot, mert akkorra várt na­gyobb összeget. Megegyeztünk, s ő tartotta is a szavát. Pereskedésre in­kább akkor kerül sor, ha valaki elad­ta a házát, vagy megörökölte, de nem ott lakik, esetleg a hobbikért villany- számláját nem fizeti. — Erdekeltek-e a díjbeszedők ab­ban, hogy többször isfelkeressék a fo­gyasztót? — Februártól ennek érdekében csökkentettük a kollégáink területét. Az eddigi kétezer-kétszáz fogyasztó helyett ezerhatszáz körüli maradt egynek-egynek. Reméljük, ezzel is ja­vul a szolgáltatásunk. Hajós Terézia Szavazás két szoptatás között Babalátogatóban a képviselő asszonynál • Dr. Szabó Erika képviselő asszony az ötéves üittával és a két hónapos Anna Pannával. (Fotó: Flösser Ildikó) Az elmúlt hónapokban az a szóbe­széd járta Kiskunhalason, hogy dr. Szabó Erika, országgyűlési képviselő a fővárosba költözött. A képviselő asszony a Halas szélén lévő tágas, fe­hér házukban fogadott lányaival, az ötéves Dittával és a két hónapos An­na Pannával, amikor hogylétük felől érdeklődtem. —Az elsőhöz képest nagyonjól vi­seltem ezt a terhességet — mondja a képviselő asszony —, ezért is tudtam szinte az utolsó percig dolgozni a par­lamentben. A folyosón eltöltött idő annál kellemetlenebb volt. A cigaret­tafüstöt harapni lehetett, s többször vágtattam eszeveszetten a mosdóba. A kipufogógázt és a metrót sem bír­tam, így a közlekedés némi gondot okozott. November közepétől már nem dolgoztam, s december 9-én szültem. — Bizonyára hosszú gondolkodás előzte meg a döntést, hogy képviselő­ként második gyermeket vállaljon. Nem került mérlegre itt a magánélet és a hivatás? — Egy nőnek egyszer csak el kell döntenie, hogy szeretne-e gyereket, s ha igen, akkor hányat. Én sohasem akartam egykét Dittának, testvérre vágytunk. Harmincnégy évesen pe­dig úgy éreztem, hogy itt az ideje. Azért is mertem vállalni, mert a frak­cióban előzőleg született egy kislány, s ők is meg tudták oldani. — Hogyan képzeli el a továbbiak­ban képviselői munkáját, s mire számít jövőre? —- Azt szeretném, ha az én kicsi­kém addig szopna, ameddig csak le­hetséges. Együtt fogunk feljárni Bu­dapestre, március elején már szeret­nék feljutni. A lelkiismeretem nem hagy itthon nyugodni. Vannak olyan fontos szavazások, ahol adott eset­ben nagy jelentősége lehet, hogy ott vagyok-e. Ha mindketten egészsége­sek vagyunk, illik visszatérnem. Ele­inte két szoptatás között, csak a fon­tos szavazásokra megyek be, s ké­sőbb egyre többet. Erre az időre bébi- szittert kell fogadnunk. Terveim sze­rint ősztől már nem fogom felhordani Anna Pannát, hanem hétfőtől szer­dáig, amig én távol leszek, valószínű­leg megint csak fogadnunk kell vala­kit. A mandátumomat mindenkép­pen ki szeretném tölteni, lemondani nem fogok. Arra a kérdésre viszont, hogy jövőre indulok-e, egyelőre nem tudok válaszolni. — Mit jelent önnek a képviselői munka? — Szakmailag ez az első olyan fel­adatom, amelyben megtaláltam ön­magamat. Nagy káosz van a jogsza­bályok dzsungelében. A régi szabá­lyok helyett újakat kell hoznunk vagy módosítanunk kell őket. Aki egy ki­csit kreatív, az kiélheti alkotási vá­gyát a rengeteg átalakításra váró tör­vényben. Szeretem ezt a munkát, a hátulütői ellenére is. A férjem már ak­kor számolt azzal, hogy nem olyan fe­leség és édesanya vagyok mint a töb­biek, amikor képviselő lettem. Ha ő akkor azt mondja, hogy nem, akkor én nem is indulhattam volna a válasz­tásokon. —Az a szóbeszédjárta a városban, hogy a fővárosba költöztek. Mivel én is reménytelenül kerestem két hóna­pig, már majdnem elhittem. —Való igaz, két és fél hónapig egy­általán nem voltam itthon. Nagyon vágyódtam haza, de nem jöhettem, mert a házunk átépítés alatt volt. Most élvezem az itthoni világosságot. Az al­bérletem egy sötét belvárosi lakás, ahol nappalis világi tani kell. Nem tud­tunk kimenni levegőzni. Itthon ki tu­dom tenni Anna Pannát az udvarra, s a nappalinkba mindig besüt a nap. Igaz, előzőleg úgy készültünk, hogy el­költözünk a városból, de ahogy képvi­selő lettem, úgy döntöttünk, hogy ma­radunk. Nagyon nehéz halasivá válni, amikor az ember nem ismeri a városla­kókat, mégis szeretem ezt a kisvárost. Itt telepedtünk le, s úgy gondolom itt is maradunk. — Terveznek-e harmadik gyerme­ket? —Egyelőre még nem beszéltünk er­ről a férjemmel. Mivel azonban mi hárman vagyunk testvérek, én nem lennék ellene. Az első szülés kínjai után nagyon féltem. A másodiknál egy sok­kal humánusabb módszert választot­tam az alternatív szülészet magyaror­szági lehetőségei alapján. Minden nő­nek ajánlom ezt az új irányzatot — zárja végül a beszélgetést a képviselő asszony, mert Anna Panna izgatottan jelzi, hogy éhes. Sz. Huber Helga ORCHIDEÁK AZ ALFÖLDÖN A poloskaszagú kosbor A Földet benépesítő növények a legkülönbözőbb környezeti feltéte­lek között élnek. Mindegyiknek megvan a nedvesség-, hőmérséklet- stb. iránt a maga igénye, melyet csak bizonyos határokon belül tud elvi­selni. Azokat a növényeket, ame­lyeknek szűk határok között mo­zognak az igényeik, „szűk tűrésű" növényeknek nevezzük. Ezek csak meghatározott termőhelyen fordul­nak elő és tömeges előfordulásukkal vagy hiányukkal jelzik a környeze­tük állapotát. A kosborok is igen szűk ökológiai tűrésű, ún. indikátornövények. A termőhelyüket érintő legkisebb negatív hatásra (pl. tápanyag-feldú- sulás, vízellátottsági viszonyok megváltozása stb.) azonnal reagál­nak. A kisborok jelentős része emi­att erősen visszaszorulóban van. A természetben egyre ritkábban ta­lálkozhatunk velük. Ritkaságukat fokozza a tudatlanságból eredő ön­célú gyűjtésük, szedésük. A virágzat letépése legtöbbször az egész növény pusztulását okozza. A trópusi fajok egy részének szövettenyésztéssel történő szaporítása laboratóriumi körülmények között már megol­dott. Az európai kosborfélék tartása és szaporítása azonban roppant ne­héz feladat, több fajnál mai ismere­teink szerint lehetetlen. Természet­ből való átültetésük reménytelennek mondható, mivel a kosborokkal szimbiózisban élő mikrogombák • Poloskaszagú kosbor. — így közvetve maguk az orchideák — pusztulását idézi elő. Vannak bizonyos ko.sborfajok, amelyek sokáig dacolnak a termő­helyük környezeti feltételeit módo­sítóemberi beavatkozásokkal. Min­den évben több-kevesebb számban kihajtanak, hogy bőséges mag ter­melésével gondoskodjanak az állo­mány fennmaradásáról. A virágzás és magképzés sikerét azonban állan­dó veszély fenyegeti. A legelő állatok bármikor eltaposhatják vagy lele­gelhetik, termőhelyét mütrágyáz­hatják, tárcsázhatják és a legrosz- szabb esetben szántónak feltörhetik. De addig, míg az utolsó kosbortövet vagy az élőhelyét nem semmisítették meg végleg, a növények küzdenek az életben maradásért. Széllel terjedő, lisztszerűen finom magvaik újabb és újabb területeken telepednek meg. Ezekhez a kevésbé érzékeny kos­borokhoz tartozik a poloskaszagú kosbor (Orchis coriophora) is. Tudo- mányos nevét a poloskaszagra emlé­keztető, kellemetlen illatanyagokat termelő virágairól kapta. Ritkán elő­fordul illat nélküli, esetleg vaníliailla­tot árasztó változata is. 20-40 cm ma­gas, keskeny, szálas levelei legfeljebb 1 cm szélesek. Tömött, fürtben álló virágzata rendszerint vörösesbarna. Lepellevelei jellegzetesen, sisakszerű- en összehajtanak, előre néző hegyes csúcsban végződnek. Magyarországon a Duna mentén és a Duna—Tisza közén él olykor több tízezres egyedszámban, de ki­sebb populációk megtalálhatók az ország számtalan pontján. Május kö­zepétől június elejéig virágzik lápréte­ken, mocsárréteken, homoki és lösz­puszta réteken, homoki tölgyesek­ben. Megyénkben egyike a legna­gyobb számban előforduló kosbo­roknak. Igen gyakran találjuk más, kevésbé kényes orchidea társaságá­ban az emberi művelés alól kivont, ún. másodlagos termőhelyeken. Vidéki Róbert ARCOK HALASRÓL A csillagász Balogh István Balogh István közismert személyi­ség a halasiak körében. Munkásem­berből, villanyszerelőből lett népsze­rű és elismert csillagász. Közel har­minc esztendeje kezdődött a szere­lem. Előbb saját lakásán kezdett táv­csövet építeni, majd részt vett egy képzésben, s ettől kezdve eltántorít- hatatlan lett a szenvedélyétől, a csilla­goktól. Fokozatosan maga köré gyűjtötte az égbolt csodái iránt ér­deklődőket, s amikor emeletes házba költözött, annak tetejére építette a csillagdát — immár városi támoga­tással —, amely ma tudományos megfigyelőpontként működik. Ba­logh csillagásznak köszönhető, hogy az Országos Csillagászati Napok ha­lasi rendezvényei napjaink rangos tu­dományos eseményévé lettek. Ba­logh István egyébként tagja volt a Föld kerületének újramérésében részt ve ő magyar csillagászcsoport­nak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom