Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24 / 303. szám
I MEGYEI KORKÉP 1992. december 24., 3. oldal Hobbitanyák veszélyben A korábban „szokásosnál” is többi tanyában tettek látogatást tolvajok az elmúlt hetekben. Azokat keresik fel, ahol házakban nagyobb értékeket sejtenek, s ahol — lévén, hogy a tanya hobbi — régen járt és munka közben sem várható a tulajdonos. A kár általában 50 ezer forint körül van, de nem egy esetben meghaladja a százezret is. A kecskeméti kapitányságon a veszélyeztetett körből külön is kiemelték Belsőnyírt, Űrihegyet, de minden város körül megtalálható az ilyen hobbitelep és mindenütt megjelennek a tolvajok is ebben az időszakban. Új elnök a Zöldmezőnél A Kiskunfélegyházi Zöldmező Mgtsz közgyűlése Pozsár Miklós mezőgazdasági szakmérnököt választotta a szövetkezet elnökének, miután a második fordulóban Laczkó Gyula visszalépett a jelöléstől. A Zöldmezőnek a szétválások után mintegy 300 millió forint vagyona maradt. Kétszáz aktív és körülbelül ugyanennyi nyugdíjas tagja, valamint 75 olyan üzletrésztulajdonosa van, akik nem a szövetkezetben dolgoznak. Az első igazgatósági ülésen egy gazdasági egyesülés létrehozásáról is döntöttek, amelynek egyelőre jogi személyek a tagjai. A volt Lenin, majd Zöldmező Téeszből kiváló kisebb szövetkezeteket rengeteg szál köti össze, ezért szükséges az együttműködés, melynek koordinálását valószínűleg a volt elnök, Laczkó Gyula fogja vezetni, aki már beadta nyugdíjazási kérelmét, de a Zöldmező igazgatóságának a tagja maradt. Ebben a beosztásban továbbra is részt vesz a Zöldmező Téesz csődegyeztető eljárásában, ami a remények szerint jövő év közepén fejeződik be. A Zöldmező Téesz egyébként a jövőben kisebb, úgynevezett önkormányzati egységekben fog működni, kft.-k formájában. Félbeszakadt közgyűlés A későn elkészült szakértői vagyonkimutatások miatt igazából nem volt elegendő idő arra, hogy a Szakmári Petőfi Tsz átalakuló közgyűlése eredményes lehessen. A megoldási lehetőségeket a tagok csak későn ismerhették meg, nem volt idő arra, hogy a termelő- és szolgáltatóközösségek a döntést megelőző közös álláspontra jussanak. így aztán hiába folyt a tanácskozás nemrégiben, kemény nyolc órán keresztül, a közgyűlést félbe kellett szakítani. Csak újabb nekirugaszkodás hozhat eredményt, amelynek legutolsó határideje az év utolsó napja. Gyermekorvos kellene Dunapataj nagyközségben alig valamivel van kevesebb gyerek, mint nyolcszáz. A hiányzó tizenhét azonban kemény fejtörést okoz. Ugyanis a társadalombiztosítás szabályai szerint nyolcszáz potenciális beteg gyermeknek kell lenni ahhoz, hogy a faluban önálló gyermekháziorvos működhessen. A helybéliek bíznak a tb. jóindulatában, mert jelenleg a szomszédos községből, Hartáról, csupán heti négy órában rendel a szakorvos. San Marinó-i kereszténydemokrata delegáció Kecskeméten • San Marinó-i templom. Európa legrégibb államának meghatározó ereje a kereszténydemokrácia. San Marinót 301-ben alapította az államnak nevet adó dalmáciai kőfaragó, aki Dioklecianus római császár keresztényüldözései elől menekült ide kis közösségével. San Marino története békés; 17 évszázad telt el forradalom nélkül, háborút utoljára a középkorban vívtak, ma példaszerű demokrácia és szabadság uralkodik a kis államban, amely főleg műemlékeiről és turizmusáról ismert, de jelentékeny iparral és mezőgazdasággal is rendelkezik, bélyegkiadása világszerte híres. A KDNP országos központja meghívására hazánkban tartózkodó delegáció szombaton Kecskemétre látogatott. Luigi Confernini, a San Marinó-i Kereszténydemokrata Párt alelnöke vezette delegáció Ivanics István alpolgármester tájékoztatásában megismerték a városi önkormányzat működését, a város fejlődésének problémáit, dr. Molnár Sándor, a KDNP megyei elnöke és dr. Berta Sándor megyei ügyvivő titkár ismertetésében pedig az ország, a megye főbb politikai-gazdasági kérdéseit, illetőleg szervezési gondjait. Mindkét oldalon mérlegelik a kulturális, gazdasági, turisztikai kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. A találkozó jó hangulatú városnézéssel és borbási lovasprogrammal fejeződött be. ^ TELJES ' TÍPUSVÁLASZTÉK AKCIÓ ARAK VOLVO napok Kecskeméten a PANKO JÁRMŰ AUTÓSZALONBAN 1992. december 16-tól 31-ig Nyitva: december 16-án 14-17 óráig, a többi napokon 10-17 óráig (szombaton és vasárnap is!) 6000 Kecskemét, Krúdy Gyula u. 17-19. Telefon: 76 320-421 A bemutatott autók megvásárolhatók, lízingelhetők és utánrendelheiők Vezérképviselet: DENZEL Hungária VOLVO 1061 Budapest, Andrássy út 8. ~~ w Tel' 131-5722 Biztonságot a minőség ad 3607 Segítettek, hogy segíthessenek Kalocsa a Regionális Fejlesztési Társaságban 71 FORINT LESZ A SZUPERBENZIN Új üzemanyagárak januártól Emelkedik az üzemanyag ára ja- I nuár 1-jétől — közölte szerdai sají tótájékoztatóján a MÓL Rt. igaz! gatósága. A motorhajtó anyagok és a tüzelőolaj árváltoztatására a | januártól érvényes, megváltozott ! adótételek — útalap, fogyasztási adó — és az áfa bevezetése miatt íj van szükség. A, MÓL benzinkútjainál, vagyis i az Áfor-kutaknál tehát az ólmo! zott benzinek ára literenként 5 forinttal, az ólmozatlan benzin ára 4 i forinttal, illetve 4 forint 50 fillérrel, a gázolaj és ipari tüzelőolaj ára 14 j forint 50 fillérrel, a háztartási tüzelőolaj pedig 1 forint 50 fillérrel kerül többe január 1-jétől. Ez azt jelenti, hogy a 98-as ólmozott motorbenzint 74 forintért, a 95-ös ólmozatlan motorbenzint 71, a 92-es Ólmozott motorbenzint ugyancsak 71, a 91-es ólmozatlan motorbenzint 69, a gázolajat 60, az ipari tüzelőolajat 59, a háztartási tüzelőolajat pedig 22 forintért adják literenként. Az új árak kialakításánál tekintetbe vették az elmúlt havi világpiaci termelői árcsökkenéseket, és azt differenciáltan, a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve juttatják érvényre. Boldog ünnepeket kívánunk vásárlóinknak! ^ • RENAULT KORONA KFT. Kecskemét, Május 1. tér 6. 76/482-226 Új vevőszolgálat SOLTVADKERT, Kossuth u. 35. Tel.: 60/16-393 11 ________________________B & B STÚDIÓ A kormány az Országgyűléssel egyetértésben a privatizációs bevételek egy részét a gazdasági fejlődés gátját képező tőkehiány pótlására kívánja fordítani. Ez az összeg kockázati tőkeként jelenik meg a gazdaságban, fejlesztési társaság közvetítésével. Az irányelvek szerint összesen négymilliárd forint fordítható regionális fejlesztési társaságok alapítására. A társaságokat a Magyar Befektetési és Fejlesztési Rt. alapítja. A részvény-A jelenlegi, kecskeméti vásárteret korábban megvette a német ASCO cég, akik szupermarketet kívánnak majd itt építeni. Előbbutóbb tehát a Zöldfa utcai autó- és állatvásároknak, valamint az úgynevezett KGST-piacnak el kell költözni. A gokartpálya melletti 9 hektáros önkormányzati tulajdonú telek melletti területek megvásárlásáról ezért kezdett tárgyalásokat Kun István, a piac- és vásárigazgatóság részéről. A vásárigazgató igen kedvező árön meg is egyezett a 17 hektáros terület megvételéről, mély a felszámolás alatt álló Dutépé. A legújabb fejlemény, hogy a felszámoló Reorg Rt. és Kun István megkötötték az adás-A Nemzeti Múzeum Nézzük együtt címmel tárgykészítő foglalkozásokat indít tanfolyamjelleggel alsó tagozatos pedagógusoknak. A képzéssel azon tapasztalatokat szeretnék átadni a szakemberek, amelyek a mai fiatalok számára hasznosak lehetnek. Például azt, hogy milyen az élményt nyújtó múzeumlátogatás, hogyan készíthetünk történeti korok hangulatát felidéző tárgyakat, milyen témakört színesíthetünk esetleg múzeumi foglalkozással. Továbbá élményt jelentsenek a kisdiákoknak a több száz évvel ezelőtt kialakult ünnepek, neves hétköznapok eseményei és a családi élet pillanatai. A részvételi díj 5500 Ft. A 13 alkalommal tartandó tanfolyamok mindig kedden 15—17-ig lesznek a Nemzeti Múzeumban. A tanfolyamot elvégzők oklevelet kapnak, amelyet a múzeum és a Fővárosi Pedagógiai Intézet ad ki. társaság kockázati tőketársaságként hozza létre a gazdálkodóegységeket, amelyek üzleti alapon működő, üzletpolitikát folytató szervezetek. A reményt keltő gazdasági társaságba Kalocsa önkormányzata is belépett, hogy mobilizálni tudja a rendelkezésre álló fejlesztési pénzeszközöket, kedvező pozícióba kerülhessen egy esetleges hitelfelvétel esetén. vételi szerződést, igy a vásárigazgatóság által kigazdálkodott pénzen az, önkormányzat jelentős területhézjut, amelyben benne van a gokartpálya is. Kun István érdeklődésünkre elmondta: a gokartpályát az eredeti céljára próbálják megtartani. Ha az ASCO nem sürgeti a jelenlegi vásártérről a költözést, úgy 1995- (ig ki tudják alakítani az új helyen a~ feltételeket. Amennyiben előbb kell költözni, úgy elkerülhetetlennek látszik a gokartpálya igénybevétele vásári célokra, de edzésre, versenyekre akkor is biztosítani kívánják a pályát. Módszertani tanfolyam indul Történeti játszóház címmel szintén a Nemzeti Múzeum szervezésében, elsősorban történelemtanároknak, napközis nevelőknek és közművelődési munkatársaknak, (iskolai könyvtárosokat és mindazokat beleértve), akik szeretnék megtanulni és munkájuk során felhasználni e módszer teljes eszköztárát. A 17 alkalomból álló előadás-bemutató, gyakorlati foglalkozás és felkészülésre kéthetente csütörtökön, illetve 1-1 vasárnap kerül sor. A résztvevők szintén oklevelet kapnak, amelyet a múzeum és a pedagógiai intézet lát el kézjegyével. A részvételi díj 8000 Ft. Mindkét tanfolyamra 1993. január 30- áig lehet jelentkezni. Cím: 1370 Budapest, Pf. 364. Bővebb felvilágosítás telefonon is kérhető Lovas Mártától és Késik Gabriellától a 117-7806 vagy a 138-2122/68-as melléken. — rr — Zs. F. MIKOR KÖLTÖZIK A KGST-PIAC? A városé a gokartpálya Mihályka Gyula Továbbképző tanfolyam pedagógusoknak • A mentősöknél nincs ünnepnap: karácsonykor is szolgálatban maradnak. (PN-archiv) A z idei évet mintegy 320 millió fo-'*■ rinttal zárja a Bács-Kiskun megyei mentőalapítvány — összegezte Józsa József szakápoló, az alapítvány elnöke. A legtöbb támogatást 1992 áprilisában kapták, amikor nagy sikerű mentőkiállításon mutatták be munkájukat a kecskeméti művelődési központban. A legkisebb összeget is örömmel vették azoktól, akik segítettek, hogy a mentősök segíthessenek, de az elnök mégis kiemelt két adományozót: a Tormási Kft.-t (40 ezer fo- I rint)ésaTszkert(50ezerforint). I —Amire most gyűjtünk—folytat-i jaazelnök—a megnövekedett számú ; és egyre súlyosabb baleseteknél tudl nánk nagy hatékonysággal hasznosítani. Ez egy olyan berendezés, aminek segítségével a fülkéből lehet kiemelni a sérültet, miközben a hát- és nyaki csigolyákat rögzítettük. A Forma—1- versenyeken évek óta eredményesen használják, az ára 35 ezer forint. Úgy gondolom, hogy ami jó az autóversenyeken, az nélkülözhetetlen a mindennapi életben. Elég, ha csak a baleseti krónikákat lapozzuk... Olvasóink nyilván tudják, hogy a mentőalapítványnak felajánlott őszszeg az adóalapból leírható. Ennek —év végeelőtt—a vállalkozói körökben különös jelentősége van. Józsa József előre is köszönetét tolmácsolja lapunkon keresztül az adományozóknak és valamennyi Bács-Kiskun megyei mentős nevében kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kiván a Petőfi Népe olvasói nak. ím m mentőalapItvány BÁCS-KISKUN MEGYE Számlaszám: Takarékbank 259-98937- 90001969 Címünk: 6000 Kecskemét, Akadémia kit 66. Telefon: 76/486-511; Telex: 76/26-757. Együttműködés a vasúti közlekedés biztonságáért (Tegnapi lapunkban írtunk arról a megállapodásról, mely a vasúti és rendőri szervek között jött létre kedden, Szegeden. Az alábbiakban a szerződés részleteire térünk viszsza.) Az együjttműködési megállapodás széles területet ölel fel. így kiterjed a vasúti átjárók közlekedésbiztonságának érdekében szükséges intézkedésekre; a vasúti rendőrség kialakítására és a működési feltételeinek biztosítására; balesetek esetén a vasúti forgalom mielőbbi beindítására; a közlekedésbiztonsága elleni szándékos cselekmények és a MÁV területén elkövetett bűncselekmények, szabálysértések megelőzésének és felderítésének segítésére, vagyonvédelmi, technikai feltételek javítására; a MÁV rendészeti egységek közbiztonság jellegű képzésére, a vasút területén és a személyszállító vonatokon a közbiztonság fenntartására, az elszaporodott terrorcselekmények felderítésére és fontos szállítmányok biztosításának megszervezésére. A tanácskozáson kiemelt feladatként fogalmazódott meg az egyre jobban elharapózó akkumulátorlopások megakadályozása, amely veszélyezteti a fénysorompók üzembiztos működését. Hasonlóan gondot okoz a kábellopások számának növekedése. A megyében Kiskunhalas és Kiskőrös közötti vonalszakasz a legveszélyeztetettebb terület. A közeljövőben e téren is komoly segítséget nyújt majd a vasútállomásokon kialakítandó vasúti rendőrség. A megyei főkapitányok nevében dr. Salgó László ezredes, Csongrád megyei főkapitány, a most aláírt együttműködési megállapodást — amelyhez hasonló korábban nem volt — a magyar rendőrség szakmai munkájának fontos részeként említette. Hangsúlyozta: csak az érintett területen dolgozók közös összefogásával, együttműködésével lehet eredményt elérni. Gellért József