Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-09 / 290. szám
2.oldal, 1992.december 9. PETŐFI NÉPE Az igazságtétel általános vitája KÉRDŐJELEK Jó módszer? Az indíték érthető: a Létminimum Alatt Elök lén sasága úgy véli, hogy az általa képviselt réteg érdekei a parlament feloszlatását és új választások kiírását követelik. ■ Mire hivatkozik ? A nagyfokú társadalmi elégedetlenségre, a he nem váltott választási ígéretekre, a létminimumon és az alatt élők mintegy 4,5 milliós rétegének elégtelen parlamenti képviseletére. Miként akarják a társaság tagjai céljukat elérni? Népszavazás kierőltetésével. Ennek érdekében pedig aláírásgyűjtésbe kezdenek. Jogszerűen járnak el? Majd eldöntik az arra illetékes bírói fórumok, netán az Alkotmánybíróság elé kerül az ügy. Egyelőre a vélemények megoszlanak. Egyesek szerint a szóban forgó kezdeményezés összhangban van az alkotmánnyal és a vonatkozó törvénnyel, mások úgy vélik, hogy ellentétes az alaptörvény és minden egyéb jogszabály betűje vei és szellemével. Társadalmilag hasznosan cselekednek? Kétségtelen, hogy súlyos szociális gondokra irányítják a figyelmet és valós politikai problémákra sürgetnek megöl dóst. Ugyanakkor akciójuk bénítóan hathat a parlament munkájára, növelheti a belpolitikai bizonytalanságot, v újabb viták, pártharcok színterévé teheti az országot. Lenne más módszer ? A demokrácia intézményrendszeré ben számos útja, módja van a népakarat kifejeződésének és érvényesítésének. Ennek feltétele a parlamenti és kormányzati munka folyamatosságának- biztosítása. Hogy ezen az úton elérhetik-e céljaikat a létminimum alatt élők? Keserves tény. hogy eztmilliók kérdezhetik, s milliók - vitázhatnak joggal arról: mi lehet most a társadalom többsége számára a legcélszerűbb módszer? Ferenczy Europress Kevesebb műtrágya Túlzottnak tűnik a környezetvédők aggodalma amiatt, hogy a magyar mezőgazdaságban sok növényvédő szerrel dolgoznak. Sokkal inkább attól kell tartani, hogy pénzhiány miatt a szükségesnél is kevesebb szert használnak fel a gazdaságok, ami a potenciális járványveszélyt növeli. Ez a megállapítás a megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomások igazgatóinak kedden, Tatán rendezett országos tanácskozásán hangzott el. Lánszki Imre, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetőjének ismertetője szerint hazánkban néhány éve a hektáronkénti növényvédőszer-felhasználás 5 kilogramm volt, mára ez a felére csökkent. A fogyasztók érdekében végzett ellenőrzésekről szólva az előadó kiemelte, hogy már 4 világszinvonalú növényvédőszer-minősítő és -ellenőrző laboratórium működik az országban. (Folytatás az 1. oldatról) ségre vonása a jogállam keretei között, a bűncselekmények elkövetésekor hatályba lévő jogszabályok szerint történjen. A javaslat egyrészt irányt mutat és meghatározza a jogalkalmazók számára az eljárások alapját képező jogot, másrészt pedig néhány új eljárásjogi szabályt is megállapít. Balsai István utalt arra, hogy a törvényjavaslat első paragrafusa megállapítja, hogy az 1956-ban elkövetett háborús bűncselekmények elévülhetetlenek, s a tetteseket büntetni kell. A javaslat második paragrafusa a háború áldozatainak védelmére vonatkozó genfi nemzetközi egyezmény alapján felsorolja azokat a súlyos jogsértéseket, amelyeknek elkövetőit üldözni kell, amire a magyar állam kötelezettséget is vállalt. Balsai István kijelentette: a törvényjavaslattal kapcsolatban nem jelentkeznek alkotmányossági problémák, s a kezdeményezés nem elkésett. Szólt arról is, hogy a törvényjavaslat harmadik paragrafusa új rendelkezést tartalmaz, amely meghatározza a nyomozás és a bírósági eljárás lefolytatására kizárólagos illetékességgel rendelkező szervek körét. Hangsúlyozta, hogy a kormány álláspontja szerint a törvényjavaslat végérvényesen nyugvópontra juttatja az igazságtétel kérdését. Alapelvként említette, hogy a háborús és emberiség elleni bűncselekményeket olyan jogszabályok alapján kell megítélni, amelyek áz elkövetés idején s azóta is a magyar büntetőjog integráns részét képezik. A törvényjavaslat nem visszamenőleges intézkedést vezet be, nem utólagosan bűncselekménynek minősített esetekben kíván ítélkezni. Eleget tesz annak a követelménynek, amely szerint az állam igazságot szolgáltat az áldozatoknak. s elrendeli a bűnösök szigorú felelősségre vonását. Szabó János (36-ok), az alkotmányügyi bizottság és Tóth Albert, az emberi jogi bizottság Féléves munka előzte meg azt a szakmai kollektív szerződést, amelyet kedden írtak aiá a Sajtószakszervezet, illetve a Magyar Lapkiadók Egyesületének vezetői. A szerződés azokat az alapfeltételeket és szakmai sajátosságokat határozza meg, amelyeket mind a szakszervezet, mind a kiadók vállalni tudnak. A megállapodás tiszteletben tartja a kiadók autonómiáját és a társaságok adottságait, ezért több kérdésről a helyi kollektív szerződések rendelkeznek. A szerződés megteremti a kollektív béralku intézményét, de lehetőséget ad az egyéni béralkura Fogyasztóvédelem Nemzetközi fogyasztóvédelmi tanácskozásnak adott otthont a budapesti Béke Szálló, ahol 15 ország szakemberei tanácskoznak. Egyetértettek abban, hogy a fokozott fogyasztóvédelmet elsősorban a korábbiaknál lényegesen nagyobb arányú árucsere teszi szükségessé. előadójaként bejelentette: a bizottságok alkalmasnak tartják a törvényjavaslatot az általános vitára. Dávid Ibolya, az MDF vezérszónoka felszólalásában elmondta: az Alkotmánybíróságnak a Zétényi-féle törvénnyel kapcsolatos határozata után nem vált meghaladottá az a cél, hogy a pártállam által nem üldözött legsúlyosabb bűncselekményekre és elkövetőikre fény derüljön. Hack Péter (SZDSZ) kifejtette: egyetért azzal a kettős törekvéssel, hogy részesítsék kárpótlásban az elmúlt rendszer bűneinek áldozatait, ugyanakkor nevezzék meg és vonják felelősségre a bűnösöket. Szabó János (36-ok) kijelentette: a törvényjavaslattal azoknak az akaratát kell törvényerőre emelni, akik akarják az igazságtételt. Vastagh Pál (MSZP) elöljáróban kijelentette: álláspontjuk nem változott a korábbiakhoz képest, ma is azt vallják, hogy az ország egyre súlyosbodó gazdasági, szociális gondjainak megoldására és a társadalmi béke megteremtésére van szükség. Fodor Gábor (Fidesz) emlékeztetett a különös hírnévre szert tett Zétényi—Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat vitájára. Kifejtette, hogy az akkori elképzelés nem állta ki az alkotmányosság kritikáját, ennek ellenére a kormánykoalíció radikálisait nem hűtötte le a kudarc. Csépe Béla (KDNP) rámutatott, hogy az elmúlt rendszerben égbekiáltó bűnök történtek, s ezek kimondatlanul és megtorlatlanul maradtak. Győriványi Sándor (kisgazdákat képviselő független) hozzászólásában kifejtette, hogy álláspontja szerint a törvényjavaslat — figyelemmel az Alkotmánybíróság határozatára is — nem alkotmányellenes, és biztosítja a belső és a nemzetközi jog összhangját. A vezérszónokok felszólalásai után az elnöklő Szűrös Mátyás a törvényjavaslat' áltálános Vitáját elnapolta. is. A bértarifa-táblázat garantált minimálbéreket állapít meg — ez az újságírók esetében 20 ezer forint. Szabályozza a felmondási idő mindenki által vállalható normáit, figyelembe véve a jogelődnél munkaviszonyban töltött időt is. A felek meglátása szerint a szakmai kollektív szerződés — mintegy 60 kiadó egyetértésével — időben készült el. Á szerződést felterjesztik a Munkaügyi Minisztériumnak, kérve annak az egész ágazatra történő kiterjesztését. A szerződést a munkaadók részéről Szauer Péter elnök, a munkavállalók részéről pedig Berényi János írta alá. Raffay Ernő, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára a román nagyvezérkar főnöke meghívására tegnap délután négynapos hivatalos látogatásra Romániába utazott. Nyilatkozat Jelcin elnök ’56 -os állásfoglalásáról A magyar Országgyűlés kedden egyhangúlag nyilatkozatot fogadott el Borisz Jelcinnek, az Orosz Köztársaság elnökének a Szovjetunió 1956-os magyarországi beavatkozásával kapcsolatos állásfoglalásáról. A nyilatkozat hangoztatja: „A Magyar Köztársaság Országgyűlése nagyra értékeli Borisz Jelcinnek, az Orosz Köztársaság elnökének magyarországi látogatása során tett állásfoglalását, és megállapítja, hogy a diktatúra maradványainak felszámolásában, a demokratikus jogállam kiépítésében és megerősítésében, valamint a piacgazdaság működési feltételeinek kialakításában egyaránt érdekelt két ország kapcsolatában új történelmi korszak vette kezdetét, amelyben nemzeteink barátsága és együttműködése szabadon kibontakozhat.” Nyomoznak a győri taxisgyilkosság ügyében Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség a november 26-ai taxisgyilkosság ügyében. A felderítés sikere érdekében keresik azt a férfit, aki a szörnyű tett éjszakáján egy, és hajnali három óra között az elkövetés helyszíne környékén, Gyárvárosban közlekedett — jelentette be Bene László rendőr alezredes, Győr-Moson-Sopron megyei főkapitány-helyettes, a keddi győri sajtótájékoztatón. Elmondta: szeretnék kihallgatni az ismeretlen férfit, mert feltételezik, hogy fontos információkat adhat a tettes kézrekerítéséhez. A tanúvallomások alapján fantomkép készült róla. Személyleírása: 30—35 éves, 175—178 cm magas, sportos test' alkatú, fekete hajú, fehér bőrű, dúsbajszú, fekete nadrágot, fekete, combközépig érő orkándzsekit, fehér inget, fehér zoknit és- fekete cipőt viselt. Aki a személyleírás, illetve a lapokban megjelenő fantomkép alapján ráismer, jelentkezzen bármely rendőri szervnél. Bene László szólt arról, hogy továbbra is várják annak a hölgynek a jelentkezését, aki november 26-án éjjel fél egy és egy óra között utasként beszállt a győri MÁV- pályaudvar előtt az XX 67-04-es forgalmi rendszámú okkersárga Lada Combiba, amelyet a tragikus sorsú taxis, a 23 éves Bedi László vezetett. Feltételezések szerint nem több, mint 2-3 ezer forint lehetett nála, ennyi pénzért ölték meg. Aki bármit tud a közvéleményt felkavaró ügyről, bejelentést tehet bármelyik rendőri szervnél vagy a 96/17-800-as üzenetrögzítős telefonon. A nyomravezetőnek 300 ezer forintos jutalom jár. Programja során tájékoztatja vendéglátóit a Magyar Köztársaság védelmének alapelveiről, a szomszédos államokkal kialakított kapcsolatainkról. Gyásznap Salgótarjánban SAJTÓSZAKSZERVEZET — LAPKIADÓK EGYESÜLETE Szerződést kötöttek Raffay Ernő Romániába utazott Konferencia a visegrádi együttműködésről Lengyel, cseh-szlovák és magyar kutatók részvételével rendezett konferenciát Budapesten az érintett országok gazdasági helyzetéről és kilátásairól a Világgazdasági Kutatóintézet. A hétfőn kezdődött kétnapos konferenciát azzal a céllal rendezték, hogy közös gondolkodással elősegítsék a problémák megoldását és a visegrádi országok együttműködését mondta I nótái András, a kutatóintézet igazgatója keddi sajtótájékoztatóján. A kutatók egyetértettek abban, hogy a magas vámszint nagymértékben gátolja a három jövőre már négy ország egymás közötti kereskedelmét. Míg a fejlett országokkal gyorsan liberalizálták kereskedelmüket a térség országai, addig a regionális együttműködésben nem tudnak előrelépni. Ugyanakkor virágzik az egyes országok lakossága közötti illegális kereskedelem, ami egyik bizonyítéka annak, hogy van létjogosultsága a regionális együttműködésnek. Ezt hivatott előremozdítani a visegrádi szabadkereskedelmi megállapodás. Ä gazdaságkutatók véleménye szerint jövőre nagy kihívás áll a térség országai előtt: be kell végre indítani a gazdasági növekedés motorját hangzott el a sajtótájékoztatón. Ez azt is jelenti, hogy az eddigi stabilizációs gazdaságpolitikát új stratégiával kell fölváltani. A gazdasági növekedés azonban valószínűleg a szociális problémák kiéleződésével jár együtt, igy ennek kezelésére szintén átfogó politika kidolgozása szükséges. A szociális kérdések mellett egyéb problémák is fölmerülhetnek: például, menynyire tartható kézben az infláció, illetve fönntartható-e az exportnövekedés szintje. Fekete lobogókat lengetett a szél kedden Salgótarjánban: gyásznapot tartott a város az 1956. December 8- án elgördült gyilkos sortűz évfordulóján. A napjainkra jellemző aFtuálpolitikai szembeszegülések azonban nem engedték a gyászban való együvétartozást sem. Miután a város önkormányzata és a Politikai Foglyok Országos Szövetsége nem óhajtott az áldozatokra együtt emlékezni, délelőtt a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének Nógrád megyei szervezete rendezett gyászünnepséget a sortüz színhelyén az áldozatoknak emléket állító szobornál, a délutáni csöndes főhajtásra pedig Salgótarján Város Önkormányzata és az 1956-os Emlékmű Alapítvány hívta a város polgárait. Béküljünk vagy harcoljunk? — utalt ünnepi beszédében kérdésével a kegyeleti istentiszteleten elhangzott szentbeszédre Fónay Jenő, a Pofosz elnöke. Harcoljunk! adta meg a hangos választ a megemlékezés több száz fős közönsége. Meddig tűrjük a gyalázatot, meddig hagyjuk, hogy az orrunknál fogva vezessenek? Hogy Gerő Ernőre fogják a szovjet csapatok behívását csak azért, hogy még ma is takargassák a bűnt folytatta beszédét Főnay Jenő. — Esküszöm nektek, addig nem nyugszom, míg ki nem derítjük az igazságot, s el nem ítéljük a gyilkost. Isten országát meg kell különböztetni a földitől. Már régen megbocsátottunk volna, ha lett volna kinek, ha kérte volna valaki a bocsánatot. Most végre kormányunk is eljutott oda, hogy felelősségre akar vonni, s mi támogatjuk ebben — mondta a továbbiakban a Pofosz elnöke. Azt kérem, várjuk meg a jogot, várjuk meg, ;yníg a törvénnyel törvényesen a kiírják őket elintézni. De ha nem, akkor hallatjuk majd szavunkat és megmutatjuk az erőnket nekik! Ezt követően Stolmár G. Ilona újságíró felolvasta a sortüzről írt versét, majd Hajnal Zsuzsa református lelkész mondott elégtételt követelő beszédet. Lesz, aki megkeresi a gyilkosokat —- hangoztatta minden tettükért felelniük kell. Előbb a földi igazságtételnek, s majd aztán az Isten ítélőszéke előtt. Adjanak számot gaztetteikről, igazi békét, megnyugvást csak az igazságtétel révén nyerhetünk. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Szarajevó ostromgyűrűben Tegnap körbezárták a szerb páncélos egységek a bosnyák fővárost. A városban tartózkodó ENSZ-tisztviselők közlése szerint Szarajevót gyakorlatilag teljesen elvágták a külvilágtól, miután a szerb harckocsik a repülőtérre vezető főutat blokád alá vették. A Reuter és a DPA jelentése szerint közben változatlan hevességgel folytak a harcok a szerbek és a muzulmánok között a repülőtérre vezető út mentén, valamint Ilidza elővárosban. Támadás érte azokat az ENSZ egységeket is, amelyeknek katonái megpróbálták a szerbeket'a harcok befejezésére rábeszélni. Rendfenntartó vadászgépek Rövidesen az ENSZ égisze alatt európai országok vadászgépeit is bevethetik a boszniai légtér feletti repülési tilalom érvényesítésére - jelentette ki Jacques Lanxade tengernagy, francia vezérkari főnök egy tegnap reggeli interjúban. A tengernagy szerint ugyanis erőteljesebb eszközök kellenek a tilalom érvényre juttatásához, és ehhez szükségessé válhat a vadászgépek bevetése is. A francia vezérkar főnöke hangoztatta, hogy a „szerbeket erőteljes lépésekkel kell rákényszeríteni a Boszniában folytatott katonai műveleteik megszüntetésére". Szerinte ehhez meg kell szilárdítani az embargót. még szorosabban le kell zárni Szerbia, illetve Bosznia határait. ÍJjabb rejtélyes tűzeset A hamburgi belváros egyik panziójában tegnap tűz ütött ki, két gyermek életét vesztette. A panzióban túlnyomórészt külföldiek laktak, a halott gyerekek nemzetiségét és a tűz okát délután még nem tudták megmondani. A közelmúltban az észak-németországi Möllnben szélsőjobboldaliak törökök lakta házat gyújtottak fel, a tűzben három ember pusztult el. A hamburgi lángok a déli órákban lobbantak fel a panzió második emeletén, majd átterjedtek a harmadik emeletre. A két emeleten körülbelül ötven ember lakott. Számosán füstmérgezést szenvedtek, de nincsenek életveszélyben. A kormány nyugalomra int , A brit kormány tegnap nyugalomra szólította az ország több százezres dél-ázsiai származású hindu és mohamedán lakosságát. Az indiai mecsetrombolásnak következményei vannak az egykori gyarmattartó Nagy-Britanniában. Keddre virradóra Bradfordban, Derbyben, Birminghamben és Coventryben indiaiak tüntettek egymás ellen. Birmingham egyik külvárosában felgyújtottak egy hindu templomot. Derbyben gyújtóbombát dobtak az ottani hindu templomra, Bradford ban pedig a hindu kulturális központra. Súlyosabb személyi sérülésre nincs hír. Gajdar a kormányfőjelölt Borisz Jelcin tegnap délelőtt az orosz népképviselő kongresszus elé terjesztette Jegor Gajdar jelölését a kormányfői tisztre. A frakcióvezetők javaslatára azonban a szuperparlament szerdára halasztotta a vitát és a szavazást a miniszterelnök kinevezéséről. — Szakemberre és nem valamely párt politikai komisszárjára van szükség ezen a poszton — indokolta jelölését Jelcin. Elismerte, hogy a fiatal politikus kezdetben követett cl hibákat. —- Mára azonban elegendő tapasztalatra tett szert ahhoz, hogy biztos kézzel igazgassa a gazdaság átalakítását, hogy ne amerikai vagy svéd modell alapján, hanem saját orosz úton vigye tovább a reformokat — mondotta. Lengyel—ukrán együttműködés Lech Walesa lengyel államfő levelet intézett Leonyid Kravcsuk ukrán elnökhöz. Ebben javasolta a két elnök konzultatív bizottságának a felállítását. A testület feladata lenne az együttműködés elősegítése például olyan területeken, mint a határ menti együttműködés, a bűnözés elleni közös harc, közös nemzeti parkok létrehozása és az európai normáknak megfelelő törvények kidolgozása. Clinton ismét Washingtonban Washingtonba érkezett hétfő este Bili Clinton, az Egyesült Államok megválasztott elnöke. A januárban hivatalba lépő elnök győzelme óta másodszor látogat a szövetségi fővárosba, ezúttal a kongresszus tagjaival folytat majd eszmecserét. Kétnapos washingtoni programját hétfő este zárt körű összejövetelekkel és a kongresszus új tagjai tiszteletére rendezett fogadással kezdte. Munkanélküliek, fiatalok, figyelem! A megyei Kisosz keretén belül boltvezetői és vendéglátóüzletvezetői tanfolyamot indítunk 1992. december 28-án. Középfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését várjuk 1992. december 20-áig! (Szakmunkás-bizonyítvány vagy érettségi.) Pályakezdő munkanélküli fiatalok esetében a képzést a munkaügyi központ finanszírozza. Jelentkezni lehet: Élettér Humán Egyesület, 6400 Kiskunhalas, Árpád u. 12. Telefon: 77/22-792, Fodorné. 3524 PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY! A KECSKEMÉT, SZABADSÁG TÉR 3. SZÁM ALATTI DROGÉRIABOLT BÉRBEADÁSÁRA Az üzlethelyiség alapterülete: 94 m2. A bérbeadás ideje: 1993. január 1. A pályázatnak tartalmaznia kell a bérleti díjra és a fizetési feltételekre vonatkozó ajánlatot is! A pályázatok beérkezésének határideje: 1992. december 20. Jelige: „DROGÉRIA” A pályázatok benyújtásának helye: KECSKEMÉTI 6. SZÁMÚ ÜGYVÉDI IRODA, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 3.1. emelet. 19442 AKCIÓ KARÁCSONYIG! Az AVIMANT Baromfitermeltetési és Értékesítési Kft. akciót szervez: csirkecomb, mélyhűtötten 170 Ft/kg, csirkecomb, előhűtötten 180 Ft/kg. Kapható: a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat baromfiboltjaiban: Petőfi Sándor utca, Ceglédi út, piaccsarnok, valamint a HALBA BT. boltjában, Hetényegyháza.