Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-30 / 306. szám
PETŐFI NÉPE VILAGTÜKÖR 0 A holland Marco van Basten, az olasz AC Milan csatára, az év legjobb európai labdarúgójának járó trófea, az Aranylabda átadásakor. A 28 esztendős labdarúgó először 1988-ban, majd 1989-ben is elnyerte a rangos trófeát, amelyet évente a France Football szakíróinak szavazatai alapján ítélnek oda a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó játékosoknak. (MTI-fotó) Ezüstérmes rablók Több mint nyolcmillió dollárt raboltak el ismeretlen tettesek New Yorkban egy pénzbeszedő vállalat páncélszekrényéből. Az AP és az ITARTASZSZ jelentése szerint az amerikai világváros történetében ez a második legnagyobb rablás. Az FBI közléséből nem derül ki, hogy a támadók hogyan hatoltak be az épületbe, csak az, hogy különösebb gond nélkül ártalmatlanná tették az éppen tévét néző, magányos biztonsági őrt. Mindenesetre jól ismerhették ezt a brooklyni raktárnegyedet, ahol a pénzbeszedő vállalat egyszintes, ablaktalan, minden megkülönböztető jelzés nélküli épülete áll. Egydolláros ház A lett kormány jelképes öszszegért, egyetlen dollárért adott el Svédországnak egy épületet Rigában. A város központjában található és szakértők által 830 ezer dollárra becsült épületben kap otthont Svédország nagykövetsége. A jelentős valutahiánnyal küszködő Lettország azért határozta el magát erre a nagyvonalú lépésre, hogy így hálálja meg a svédeknek azt a segítőkészséget, amit Lettország kapott a függetlenség elnyerése előtt és azt követően. Elkábított turisták Elkábított turisták kirablására szakosította magát egy bangkoki transzvesztita banda. A gyanútlan, s a kéjutazásra kellően feltüzelten az országba érkező külföldiek számára a csali a nőimitátor bandatagok megfelelően dagadó keblei voltak, s — mint a Reuter jelentette — a transzvesztiták mellbimbói erős altatóval voltak „preparálva”. A bandát végül is egy Szíriái és egy hongkongi, a szerelmi előjáték kábultságából nehéz fejjel ébredt turista jelentette fel a rendőrségnél. A szír uraságot Rolex karórájától és több mint négyezer dollárjától szabadították meg a később letartóztatott transzvesztita bűnözők. A rendőrség közlése szerint a banda eszköztárában szerepelt az altatót tartalmazó csokoládé is. Hajtóvadászat milliárdosokra? Síron túli üzletek Hamburgban minden negyedik elhunytat névtelenül temetik el. Kiel és Hannover térségében minden második eltávozott jut erre a sorsra. A hamvaikat tartalmazó urna közös sírba kerül, csak a te- • mető igazgatósága ismeri nyughelyüket. Hasonló tendencia mutatkozik Németország déli tartományaiban is, bár a konzervatív Stuttgartban a jeltelen sírok aránya egyelőre még csak három-négy százalék. A mai emberek egy része nem tud mit kezdeni a fényűző temetkezési kultusszal. Emellett a költségek is döntő szerepet játszanak. Drága a temetés. Stuttgartban egy egyszerű sírhely 2800 márkába kerül, a hamvasztásos temetés 1920 márkába. A világbajnok • Dobyo Matsuri, a sumobirkózás japán világbajnoka 178 cm magas és 284 kg. E testsúly jó 207 kiló többletet jelent, és ami a leglényegesebb: ezzel a kondival aligha számíthat matuzsálemi korra. a n o n IRODA ÉS SZERVIZ A MEDI-PRINT KFT. a Canon hivatalos márkakereskedője minden kedves ügyfelének eredményekben gazdag, boldog új évet kíván! SHOP: Alföld Aruház, tel.: 76/481-420; IRODA: Kecskemét, Márc. 15. u. 53., tel.: 76/492-221 HAZAI TÜKÖR Galambkiállítás Halason • A 11 éves Nedeljkovity Igor a mezőny legifjabb versenyzője. Indított galambjai ' közül az egyik fajtagyőztes lett. (Flösser Ildikó felvétele) HETET EGY VÁGÁSRA! A Nissan Autószalon játékának nyertesei Karácsonyig, pontosabban december 23-áig küldhették be olvasóink a Petőfi Népe és a Nissan Autószalon közös játékának megfejtéseit. A napokban megtartott sorsoláson gazdára is találtak az értékes nyeremények. A tekintélyes számú, több mint tízezer beérkezett megfejtés bizonyította, hogy igen sokan ismerték fel a hat héten át, pénteki számainkban közölt Nissan autók „névjegyeit”. A NISSAN AUTÓSZALON JÁTÉKÁNAK NYERTESEI A fődíjként felajánlott videomagnó nyertese: Tőzsér Erzsébet, 6000 Kecskemét, Március 15. u. 19. 3000 Ft értékű CASTROL autóápolási ajándékcsomagot nyertek: Fekete József, 6454 Bácsborsód, József A. u. 20. Czár László, 6237 Kecel, Gagarin u. 16. Sipos Sz. Emőke, 6131 Szánk, Arany J. u. 106. Tarjányi Gyula, 6100 Kiskunfélegyháza, Zrínyi u. 7/A IV. e. 13. Nagy Zoltán, 6044 Kecskemét- Hetényegyháza, Mikos Gyula u. 187. Bűnügyek Feltört üzletek. Kunszentmiklóson egy diszkontüzletet december 22-ére virradóra nyitottak fel. Cigaretta tűnt el: a kár 100 ezer forint. Ugyanezen az éjszakán betörők jártak a Kecskemét és Hetényegyháza közötti Hobbi presszóban is, ahonnét 130 ezer forintos kárt jelzett a rendőröknek a tulajdonos. Késelés az állomás előtt. Hétfői számunkban már írtunk arról a késelésről, ami az ünnepek alatt a kecskeméti MÁV-állomás előtt történt. A rendőrség hétfő délután adott tájékoztatást az esetről. Az állomás vécéjének kezelője, S. D. kezében tartva az aznapi bevételt, 500 forintot, lett áldozata R.-nek, aki késsel támadt rá. A férfi ugyan csak könnyebben sérült meg, viszont R. ellen ettől függetlenül súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás. Palackok. A homokmégyi gázcseretelepről 25 palack tunt el december 25-ére virradóan. A kár 125 ezer forint. Bíróság előtt a bajai rendőrverő Hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés1 vádjával állították bíróság elé N. Károlyt, aki december 15-én, reggel 7 órakor egy szolgálatban lévő rendőrt ütött meg a bajai piacon úgy, hogy az orrcsonttörést szenvedett. A vád szerint—melyet Radványi János ügyész ismertetett — K. György, az intézkedő rendőr éppen egy tiltott helyen parkoló autó rendszámát írta fel, amikor megjelent N. Károly — mint később kiderült a jármű tulajdonosa — és előbb kérdőre vonta, majd megütötte a munkáját végző rendőrt. Ugyanakkor az ügyvéd, dr. Ottavay István jogos önvédelemre hivatkozott, mivel szerinte—és a vádlott szerint—a rendőr kezdeményezte a verekedést és ezt három tanúval kívánták igazolni. Ezek után a fennálló ellentmondásokra és körülményekre való tekintettel dr. Csordás Pál tanácsa további bizonyítékok beszerzésének szükségességét állapította meg, így az ügy a nyomozóhivatalhoz került vissza. g. Zs. Nemzetközi galambkiállítást tartottak karácsony napjaiban a kiskunhalasi tenyésztők. Á rangos esemény célja nem csupán a jó időtöltés, élményekben gazdag szórakozás volt, de a szaktársak közötti kapcsolatok javítását is szolgálta. A versenyben 53 tenyésztő közel háromszázötven galambot indított. Az országos szövetség által küldött bírálók Molnár László kiskunhalasi, Hervai Miklós kecskeméti, Bankos Károly kunfehértói, Tóth József kiskunhalasi, Nedeljkovity A kiskunhalasi mentőket az ünnep négy napján összesen harmincnyolcszor riasztották, kilencszer sürgős esetben. Ez a karácsonykor szokásosnál jóval több. Kiemelkedő az öngyilkossági kísérletek száma is, melyekről a Petőfi Népe mai számában külön is írunk. A tűzoltókat a karácsonyt megelőző nap a kiskunhalasi Fűrész utcába hívták, ahol gázpalackrobbanás történt. Egy tíz méter hosszú, három méter széles melléképület égett le. A becsült kár 50 ezer forint. A rendőrök munkája az eddigi karácsonyokhoz képest átlagos volt, egy normál hétvégéhez hasonlítva pedig meglepően nyugodtnak mondható. Áz ünnep négy napját is számítva, az elmúlt héten összesen 67 bűncselekmény történt Kiskunhalason, illetve a körzetében. Ami viszont több mint elgondolkodtató: karácsonykor háromszorosára nőtt az ittas vezetők száma a térségben. December 24-én egy fiatalkorú kislány Balotaszállás felől Tompa felé haladt kerékpárral az 53-as főúton. Körültekintés és irányjelzés Johann Strauss: A denevér című háromfelvonásos operettjével búcsúzik az óévtől az Erkel Színház. A denevér 1976 áprilisa óta nem Igor csantavéri, Perc István csantavéri, Balogh Sándor csávolyi, Zsebő Károly kiskunhalasi, Lakner István császártöltési, Keresztes László jánoshalmi, Halla Béla mélykúti, Baka Mihály kiskunhalasi, Szőke István mélykúti és Egrényi László kiskunhalasi tenyésztők féltve őrzött galambjai után osztotta ki a fajtagyőztes címért járó kupákat. A kiállítás szinvonalát emelték a jugoszláviai versenyzők, akik bízva a rendezőkben, ide hozták kisállataikat. Sz. Huber Helga nélkül akart balra kanyarodni, s nem biztosított elsőbbséget az őt előző személygépkocsinak. A kislány súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. Szintén az 53-as főúton, december 25-én az esti órákban, egy tompái, vezetői engedéllyel nem rendelkező 45 éves nő Lada személygépkocsijával Kiskunhalas felől Balotaszállás felé közlekedett. Nem megfelelő sebességgel vett egy jobbra ívelő kanyart. Áttért az úttest bal oldalára, ahol frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan haladó gépkocsival. A baleset szinhelyéről a mentők két súlyos és egy könnyű sérültet szállítottak kórházba. A Lada hat utasa közül kettő sebesült. A vétlen kocsi utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A becsült anyagi kár 300 ezer forint. Az ügyben nyomozást rendeltek el közúti baleset gondatlan okozása vétségének alapos gyanúja miatt. A Lada vezetője már több ízben volt büntetve jogosítvány nélküli vezetésért. szerepelt a dalszínház repertoárjában, s most, több mint 16 esztendő után, felújítva, Fehér András rendezésében kerül ismét színre. A díszletet Kovács Attila meghívott vendégként, a jelmezt ugyancsak meghívottként Benedek Mari tervezte. Eisensteint Rozsos István, Rozalindát Zempléni Mária alakítja. 100 000 Ft jutalom annak, aki a CSX 456 írsz. 200 dízel, fehér Mercedesröl tud vagy nyomára vezet. Ismertetőjele: könnyűfém felnikkel felszerelve. Bejelentéseket a 76/323-266-ra várjuk. 1037 NAPTÁR 1992. december 30., szerda Névnap: Dávid Napkelte: 7 óra 32 perc Napnyugta: 16 óra 02 perc Holdkelte: 10 óra 19 perc Holdnyugta: 22 óra 56 perc IDŐJÁRÁS Többnyire kevés lesz a felhő, ködfoltoktól eltekintve száraz idő várható. Az északi szél időnként megélénkül, a hőmérséklet napközben mínusz 2, mínusz 7 fok között lesz. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: December 28-án Kecskeméten a középhőmérséklet mínusz 6,5 (az 50 éves átlag mínusz 0,2), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 1,1 Celsius-fok volt. A nap 4 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel mínusz 11,5, délután mínusz 0,2 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 11,9 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1035,0 millibar — süllyed. December 28-án Baján a középhőmérséklet mínusz 5,6 (az 50 éves átlag 0,1), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 1,3 Celsius-fok volt. A nap 5,4 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel mínusz 12,8, délután mínusz 1,5 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 12,8 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1035,1 millibar — süllyedő tendenciájú. Agrometeorológiai tudnivalók a 76/320- 468-as telefonon. HÍREK — KARÁCSONYI HANGVERSENY. A kiskunhalasi zeneiskola ünnepi hangversennyel zárta az évet. A varázslatos estén — ahol a közelmúltban tragikusan elhunyt Visnyovszky Lászlóné zenetanárra is emlékeztek—felléptek az iskola volt növendékei, akik tiszteletüket fejezték ki. A halasiak által ismert Gál Gabriella, Ábrahám Bence, Békefi Lilla, Kovács Gábor, Tóth Attila, Kúti Sándor mellett a hangversenyről nem hiányzott a már országos hírnévre szert tett halasi Miklósa Erika sem. E színvonalas rendezvény után a zeneiskola büszkén tekinthet vissza a maga mögött hagyott évre. — SZÍNÉSZTEHETSÉGEKET keresnek. A közel két éve működő ODEON bajai színház társulata bővítéséhez tehetséges, rátermett személyeket keres a színmüvészi hivatás elsajátítására, megismerésére. Aki hajlamot érez magában arra, hogy közönség elé lépjen, az részt vehet 11 - én és 12-én a helyőrségi klubban megrendezendő audíción. Jelentkezni lehet a klub jegyirodájában 6-án és 8- án a délelőtti órákban, a meghallgatáson pedig minden színpadi bemutatkozásra alkalmas művel. — FELHÍVÁS! November 24-én reggel 6 óra 30 perckor Baján, a Szabadság utca 87. szám előtt, a Csitaonica közelében egy Volga típusú személygépkocsi elütött egy gyalogost. A rendőrség kéri, hogy aki a balesetet látta, vagy arról bármilyen felvilágosítást tud adni, jelentkezzen a 21-955/6711-es telcfonszámon, illetőleg személyesen a bajai rendőrkapitányság közlekedési alosztályán Fercsák Márton rendőr alezredesnél. — KÉT LOTTI-TÁJ ÉKOZTATÓ. Az IBUSZ Fortuna Kft. tájékoztatása szerint az 53. heti Két Lotti játékban 6, 5 és 3 találat nem volt. A nettó nyereményösszeg (890 769 forint) halmozódik és az 1. hétre kerül át. A 2 találatosokra jutó nettó nyereményösszeg: 310 forint. A szelvények közül minden 32. nyert! A Két Lotti nyerőszámai: 3,13,59 és 2,48,54. Az 1. heti és előfizetéses szelvények az ünnepek miatt kivételesen szerdáig adhatók le az ország IBUSZ-irodáiban, a kijelölt vidéki postahivatalokban és takarékszövetkezetekben. — KÁRTYÁS TELEFONOK. Kártyás telefonok felszerelését kezdték meg Székesfehérvárott. A francia gyártmányú készülékek műanyag kártyával működnek. Az ugyancsak francia importból származó lapocskák 50, illetve 120 háromperces helyi beszélgetésre, illetve az azok díjának megfelelő időtartamú távolsági vagy külföldi telefonálás lebonyolítására használhatók fel. A telefonkészülékek kijelzője mutatja a kártyatulajdonos által felhasznált időt. — ÚJJÁÉPÍTIK SALGÓ VARÁT. A 18 alapító taggal létrejött Karancs-Medves Alapítvány kezdeményezésére jövőre megkezdődik Salgó várának eredeti állapotában való helyreállítása. A több mint 600 méter magasan, páratlan természeti környezetben álló erődítmény azon kevés váraink egyike, melyek a XIV. századi főúri menedék várak jellegzetességeit őrizték meg. A köztudatban egyébként általában rablóvárként szereplő Salgó a XVI. században egy ideig, atyai örökségként, Balassi Bálint tulajdonában is volt. BALESET Bekopog a skót az orvoshoz. —Dók tor úr, nézze már meg a nyelvemet ! Belement egy szálka. — Szálka? A nyelvébe? — Hát úgy kezdődött, hogy kilocscsant a whiskym a padlóra. BACS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 482-192 1992. XII. 30-án, megrendelés sorszáma: 230 012 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 481-391. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 481-434 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 319,— Ft, negyedévre: 957,— Ft, fél évre: 1914,— Ft. egy évre 3388.— Ft. ISSN 0133-235 x Mentők, tűzoltók, rendőrség Sz.H.H. Készülnek az új KRESZ-tábíák • A KRESZ korszerűsítése, módosítása 1993. március elsején lép hatály ba. A módosításcsomagból kiemelkedik a lakott területen belüli sebesség korlátozása, a jármüvek kivilágításának és a hátsó biztonsági öv kötelező használatának a szabálya. Felvételeink a Fővárosi Közterületfenntartó Vállalatnál készült, ahol már készítik az új KRESZ-módosításra a táblákat. (MTI-fotó) A DENEVÉR-PREMIER Rossz napok járnak a leggazdagabb lengyelekre — legalább öt, milliárdos vállalkozó ellen folyik eljárás. A munkaadói szervezetek elítélték ezt a jelenséget, arra hivatkozva, hogy az tovább erősíti a lengyelek ellenszenvét a gazdag magánvállalkozókkal szemben.