Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-31 / 307. szám

(3 Géderlaki ajándék Különös módját választotta az örömszerzésnek a géderlaki önkor­mányzat. Karácsonyra minden gyermek, az újszülöttől a 18 éves korúig csomagot és ezen felül 1000 forint ajándékot kapott, melyet a polgármesteri hivatal dolgozói mindenkinek a lakására vittek. S hogy az öröm teljes legyen, Gé­­derlakon a közalkalmazottak és a köztisztviselők december 18-án át­vehették 13. havi fizetésüket. Jegybanki tartalék Január elsejétől csökken a ban­kok által a jegybanknál kötelezően elhelyezett tartalék rátája. Az eddi­gi 16 százalék helyett forrásaiknak csak 14 százalékát kell a jegybank­nál elhelyezniük a pénzintézetek­nek. Ugyanakkor kisebb lesz a tar­talék után fizetett kamat is: 3 szá­zalékról 2 százalékra csökken. Az európai színvonalhoz képest a 14 százalékos arány még mindig ma­gas: Nyugat-Európában a kötelező jegybanki tartalék szintje öt száza­lék körül mozog. Szabadáras szolgáltatások A hatósági áras postai szolgálta­tások díjtétele mellett 1993. január 1-jétől változnak az úgynevezett szabadáras kategóriába tartozók is. Az új díjak átlagban 16,5 száza­lékkal magasabbak az ideinél. Az átlagosnál kevésbé emelkednek a külföldre szóló levelek díjai, így például a szabványméretű, 20 grammos levél a szomszédos orszá­gokba a korábbi 15 forint helyett 17 forintba, a távolabbi országok­ba 40 forint helyett 45 forintba kerül. A jövő esztendőben is ked­vezményt ad a posta azokra a kül­deményekre (hírlap, könyv), ame­lyek a szomszédos országokba irá­nyulnak. Újévi határnyitás A balassagyarmati határőr-igaz­gatósághoz tartozó 230 km-es ha­társzakaszon újévkor két ideiglenes átkelőhelynél nyitják fel a sorom­pót a lakosság kérésére. A határ­őrség, valamint a Vám- és Pénz­ügyőrség Országos Parancsnoksá­gának engedélyével december 31- én Ipolydamásd és Klaba, január 1 -jén pedig Letkés és Szalka között nyitják fel az egyébként zárva tartó sorompókat. Sikeres galambtenyésztők Az egyik legnagyobb hagyomá­nyú egyesület Baján a galambte­nyésztőké. Jelenleg 45 tagot szám­lálnak a városból és a környékről. A két ünnep között, hagyományo­san, újból megrendezték az Újvá­rosi ÁMK-ban a bírálattal és ver­sennyel egybekötött kétnapos kiál­lítást. 38 tenyésztő, 30 fajta galam­bot, összesen 219 darabot hozott a zsűri elé. A bírálóbizottság 13 da­rab fajtagyőztest hirdetett, oklevél­lel és tárgyjutalommal díjazva a tenyésztőket. Három tenyésztői di­jat is kiosztottak. f Súlyos baleset az ötösön Egy Skoda Favorit és egy Audi 80-as személygépkocsi karambolo­zott tegnap délután Kecskemét ha­tárában, az E75-ÖS főúton, a la­­dánybenei elágazásban. A frontális ütközés erejére jellemző lehet, hogy az árokba sodródott Audi utasait csak a tűzoltók speciális vágóesz­közével lehetett kiemelni. A baleset három súlyos sérültjét a mentők a megyei kórházba szállították. Fülöp-szigeteki határsértők Hét Fülöp-szigeteki határsértőt fogtak el a rendőrök szerdára virradó éjjel a magyar—román határszakaszhoz közeli Fehér­­gyarmaton. A fehérgyarmati rendőrjárőr szokásos éjszakai portyája közben figyelt fel a sziget­­országból érkezett csoportra. Az igazoltatás után a Fülöp-szigeteki állampolgárokat előállították a vá­rosi kapitányságra, ahol kiderült: Törökországon, Bulgárián és Ro­mánián át a zöldhatáron szöktek Magyarországra. Alapos a gyanú arra, hogy szervezett embercsem­pészek segítették a manilai lakoso­kat. A kihallgatás során elmond­ták: azért keltek útra illegálisan, mert a nyugati országok egyike sem ad beutazási vízumot számuk­ra. Az ügyben a rendőrség folytatja az eljárást. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVII. évf., 307. szám Ára: 13,80 Ft 1992. december 31., csütörtök ■ü__■-■■■ __ MA: Szilveszteri hír­turmix 6—7. oldal Jövőre javul a mezőgazdaság helyzete A jelenlegi adatok szerint a ma­gyar mezőgazdaság exportból szár­mazó devizabevétele eléri a 2,6 milli­árd dollárt — jelentette be Raskó György, a szaktárca államtitkára. A minisztériumi vezető az idei évet a várható jelentős devizabevé­tel ellenére is egy átlagos átmeneti évnek minősítette, és hozzátette: még legalább egy évtizednyi átme­neti időszakkal kell a magyar mező­­gazdaságnak számolnia. Hangsú­lyozta: jövőre az ágazat kilátásai mindenképpen javulnak, mivel nö­vekszik a mezőgazdaság jövedelem­termelő képessége. Remélte, hogy a termelési költségeket meghatározó, és már a fejlett országok színvona­lán mozgó termelői árakat követni fogják a bevételeket ténylegesen meghatározó termelői árak is. Jóté­kony hatásúnak vélte a magyar me­zőgazdaság szempontjából azt a tényt, hogy várhatóan a GATT- tárgyalások eredményeként az Eu­rópai Közösség fokozatosan csök­kenteni fogja termékeinek támoga­tását és e termékek exportját is. (Folytatás a 2. oldalon) Változó E-hitel Hajlandóak-e a bankok pénzt adni a frissensült vállalkozóknak, s ha igen, milyen feltételekkel? A kormány az E-hitelnek nevezett egzisztenciahitellel próbálta vállal­kozásra biztatni az új megélhetési lehetőséget keresőket, de az infláci­ós körülmények között a tőkére nehezedő kamatterhek szinte elfo­gadhatatlanná tették ezt a pénzt. Most felülvizsgálták, módosítot­ták a hitelfeltételeket. (Cikkünk a 3. oldalon) Elfogadták a szociális törvényt Éjszakába nyúló szavazások Az Országgyűlés szerdán 164 sza­vazattal, 81 nem és 25 tartózkodás ellenében elfogadta a szociális igaz­gatásról és szociális ellátásokról szó­ló törvényt. Az előterjesztő tárca ve­zetője, Surján László vita-összefog­lalójában kiemelte: e törvény meg­születésével útjára indulhat egy olyan, 3-4 év alatt végrehajtható szo­ciálpolitikai reform, amely a szociális törvénykezés folyamatába ágyazva lehetővé teszi a társadalom jövede­lemszerkezetében bekövetkező vál­tozásokat követni képes, új ellátó­­rendszer létrejöttét. A továbbra is fennmaradó, mint­egy 40-féle szociális ellátás mellett, szociális rendszerünkben új támoga­tási fonnák jelennek meg. Nóvum, hogy a törvény gyermeknevelési tá­mogatásra jogosítja azokat a csalá­dokat, amelyek 3 vagy ennél több gyermeket nevelnek, amennyiben a A legtöbbször az cv utolsó ülésén szavaztak a honatyák. legkisebb gyermek elmúlt 3 éves, de még nem töltötte be 8. életévét, s az édesanya a gyermek otthoni nevelé­sét választja főhivatásául. Ez az idő nyugdíjra jogosít. A támogatás ösz­­szege azonos a mindenkori nyugdíj legalacsonyabb összegével. (Folytatás a 2. oldalon) Közép-Európa helyzete romlott az idén Beszélgetés Jeszenszky Géza külügyminiszterrel — Milyen volt az 1992-es eszten­dő? —tettük fel a kérdést Jeszenszky Géza külügyminiszternek, aki egye­bek mellett így válaszolt: „Ceau^es­­cu Romániájával kapcsolatban hal­lottam és meséltem magam is egy ironikus megjegyzést, hogy jó átla­gos év van: rosszabb, mint az előző, de kedvezőbb, mint a következő lesz. Remélem, hogy a most záruló 92-es évet nem így ítéljük meg.” Az ötödik oldalon található interjúban ezenkívül szó esik a délszláv válság­ról, arról, hogy mire számít a ma­gyar külpolitika a jövő évben, és mit várhatunk az új amerikai vezetéstől. Panic nem hajlandó távozni Milan Panic, Jugoszlávia mi­niszterelnöke tegnap kijelentet­te: egyelőre nem szándékozik lemondani. A kormányfő, aki ellen a parlament mindkét háza kedden megszavazta a radikáli­sok által beterjesztett bizalmat­lansági indítványt, belgrádi saj­tóértekezletén hangoztatta: mindaddig kormányfőnek te­kinti magát, amíg Dobrica Co­­sic államfő ki nem nevezi utó­dát. Panic ezzel gyakorlatilag szembehelyezkedett a parla­ment döntésével. A sport derűs arca • Dér lepte a focihálót, elpihent a labda a szilveszteri hangulatban. Itt az ideje, hogy a szünetet kihasználva, bemutas­suk a sport másik arcát is. A nevetőst, de legalábbis mosolygóst, amely feledte­ti a gondokat. Ebben a reményben ajánl­juk kedves Olvasóink fegyelmébe egész kolumnás összeállításunkat, amelyet la­punk 11. oldalán talál meg. Fagyható] Szarajevóban Szórványos lövöldözés volt szer­da hajnalban a boszniai főváros­ban. Szarajevó belvárosában gép­pisztolyok ropogása volt hallható, és időnként aknák csapódtak be a központi negyedekbe és az óváros­ba — jelentette a Reuter. A város­ban továbbra sincs víz -és áram. Éjszaka mínusz 12 Celsius-fokra süllyedt a hőmérséklet, s az ENSZ- békefenntartók jelentései szerint egyre többen szenvednek fagyha­lált. A Reuter szerint egyelőre nyo­ma sincs annak, hogy a horvát és muzulmán csapatok támadást in­dítanának az ostromlott város fel­mentésére. Kohl újévi beszédei A balkáni vérontás azonnali be­szüntetését sürgette Helmut Kohl, s olyan politikai megoldást kívánt, amely minden népcsoportnak biztos létet garantál. A német kancellár mindezt újévi rádió- és televíziós be­szédeiben hangsúlyozta. A kormány­fő számára az egykori Jugoszláviá­ban dúló háború „rettenetes példa” arra, hogy a nacionalizmus kísértete Európából nem tűnt el végérvénye­sen, „a háborús bűnösöket felelősség­re kell vonni, s a lehető legkeményeb­ben meg kell őket büntetni”. BACS-KISKUN ÉSZAKI RÉSZÉN IS Emelkedik a vízdíj Országos átlagban 48 százalék­kal fizetnek többet a fogyasztók a víz- és csatornahasználatért, Bu­dapesten csaknem 80 százalékos a drágulás. Bács-Kiskun megye északi részén, a Bácsvíz Rt. műkö­dési területén az országos átlagnál kisebb az emelés. Azt, persze, a szakemberek is tudják, hogy ez csekély vigasz a fogyasztóknak, akiknek január 1-jétől 29 forint he­lyett 38 forint vízdíjat, és 19,70 Ft helyett 26 Ft csatornahasználati díjat kell fizetniük, s ezekre jön még pluszban a kétkulcsos áfa be­vezetése miatt a 6 százalékos for­galmi adó. így tehát, aki mindkét tételt fizeti, annak 67,84 forintra jön ki egy köbméter víz elfogyasz­tása. (Részletek a 3. oldalon) Mit vár a jövő esztendőtől ? A Petőfi Népe körkérdéssel for­dult a megyében vagy a szükebb pátriájukban ismert személyekhez, mit várnak a jövő esztendőtől. A megyei közgyűlés elnöke, Kőtö­rő Miklós a politikai feszültségek mérséklődésére számít, dr. Dankó László kalocsai érsek a magyar családok megerősödését kívánja. Ambrus Asma színésznő egy fan­tasztikus szerepre vár, Kasza Adri­enn magyar bajnok súlyemelő hölgy pedig arra, hogy jobban megértse az iskolai fizikapéldákat. Dr. Kocsis Attila megyei rendőr­­főkapitány biztonságosabb közúti közlekedést remél, Baja polgár­­mestere, Éber András az érdemi privatizáció felgyorsulását várja a jövő évtől, míg Font János solt­­vadkerti gazda a mezőgazdaság komolyabb támogatását szeretné látni. Összeállításunkat a 4. olda­lon olvashatják. Áfa-visszaigénylés — ma még postán is! Az a lakásépítkező, aki év végéig benyújtja visszaigénylését, a költ­ségeit terhelő áfa száz százalékát visszakaphatja. Ám azt nem min­denki tudja, hogy december 31-éig postán is fel lehet adni a szabályo­san, pontosan kitöjtött, 62-es szá­mú igénylőlapot. Új lakás építése esetén csatolni kell az építési enge­délyt és a névre kiállított, kötelező­en előírt áfa-tartalmat meghaladó eredeti számlákat. Lakás korszerű­sítése, illetve felújítása esetén az elvégzendő munkák előzetes költ­ségvetését, a névre kiállított, köte­lezően előírt áfa-tartalmat megha­ladó eredeti számlákat kell mellé­kelni az igénylőlaphoz. Befagytak a tavak A napok óta tartó hideg idő vastag jeget hizlalt a vizek felszínére. Kemény fagyban és szikrázó napsütésben legjobb korcsolyázni, amint ezt Kiskunhalason, a Sóstó jegén a lányok bemutatják. (Fotó: Bálái F. István) Boldog új évet!

Next

/
Oldalképek
Tartalom