Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-02 / 284. szám

4. oldal, 1992. december 2. MEGYEI KORKÉP Hagyomány teremtődik A bajai Lenau-klub tagjai már több mint tíz év óta rendszeresen megszervezik a Katalin-bált, a bajai és Baja környéki német nemzetiségi lakosság egyik jelentős társasági ese­ményét. Az idén közösen rendezték a bált a „Bácska” Német Kulturális Egyesülettel, amelyen 300-nál is töb­ben vettek részt. A vendégeket Manz József, a bajai képviselő-testület né­met nemzetiségi szószólója, a kultu­rális egyesület elnökségi tagja kö­szöntötte németül és magyarul. Többek között a következőket mondotta: „A Bácska Német Kulturális Egyesület célja a magyarországi né­met tradíciók, valamint az anyanyelv ápolása és továbbörökítése. Az asszi­milációt meg kell állítani! Ezt azon­ban csak közös akarattal és tenni akarással érhetjük el. Mindenkinek a saját területén kell jogcímként harcol­ni. Nagy szükség van a többségi nem­zet törődő odafigyelésére, bátorításá­ra, toleranciájára. E nélkül, nem tud­juk elérni ezt a nemes célt. Én tudom, hogy mindannyian azt a kertet szeret­jük, amelyben nagyon sok szép virág van, de ezek a virágok nem egyfor­mák, hanem különböző színben pompáznak. Mindenkit, aki egyetért céljainkkal, szeretettel várunk egye­­sületünbe. A Magyarországi Néme­tek Szövetsége a jövőben az egyesüle­tekre fog épülni. így az egyesületek lesznek az érdekképviseleti szervek is. Fel kell építeni egy új iskola- és okta­tási rendszert, mert a jelenlegi az asz­­szimiláció melegágya. A most formálódó új nemzetiségi törvény óriási perspektívákat nyújt majd a kisebbségeknek. De csak ak­kor, ha ezt mi, nemzetiségiek is így akaijuk. Helyettünk senki semmit nem fog megcsinálni. Ez a törvény a keretet és a lehetősé­get fogja biztosítani számunkra, de ezt a keretet tartalommal nekünk kell megtöltenünk. A nagyszabású rendezvénynek a Magyarországi Németek Művelődési Központja adott otthont. A műsor­ban fellépett a Magyarországi Német Fiatalok Közösségének (GJU) ne­mesnádudvari tánccsoportja, vala­mint a 23 tagú vaskúti fúvószenekar. Schmidt Antal Ajándékhangverseny a speciális iskolának # A legszebb népdalok, magyar nóták, csárdások váltogatták egy­mást azon a műsoron, melyet a Bátmonostori Hagyományőrző Zenekar fellépésével rendeztek a megyei beiskolázású speciális is­kolában. Balogh Zsóka, az együt­tes Fiatal prímása remekül ért a gyerekek nyelvén. Ügyes és érde­kes összekötő szöveget rögtön­zött. A' felvételen balról jobbra: Tiszai Jakab tanár úr kezeli a nagybőgőt, Busi Béla, az iskola II. éves tanulója a kontrás, Mihálo­­vics Balázs és Csurai Attila, két bátmonostori tamburaprímás, Ba­logh Illés (basszus-prím tambura) és Zilinszki Tibor (harmonika). A gyerekek elragadtatva hallgatják a gyönyörű dallamokat. (Gál Zollan lelu-telei) avagy receptcserebere DUCI DÖNCI mai ajánlata A képzőművészet vadvirágai A megyei múzeumigazgatóság naiv múzeumának és galériájának , gyűjteményéből nyílt kiállítás no­vember 13-án Kiskunhalason, a gyűjtemények házában. Dr. Bártszky Pál művészettörté­nész megnyitó beszédében el­mondta, hogy az eddigi pejoratív értelmű naiv jelző ma már szeren­csére nem negatív minősítés. Bebi­zonyosodott, hogy olyanok is ké­pesek művészeti alkotások létreho­zására, akik ezt soha nem tanul­ták. A tárlat az individuális, sze­mélyes jellegű motívumokat helye­zi előtérbe. Minden alkotás más stílus, önálló világkép, amely a műveltség, az Ízlés és a megélt él­mények alapján súlypontozódik. A kecskeméti, országos szintű • koday László: „Őszi faluvég" (Fotó: Fcrinez János) gyűjtemény e keresztmetszetében láthatók körplasztikák, fafaragá­sok, festmények, s különös techni­kával készült szobrok egyaránt. A december 20-áig ide látogató ér­deklődők joggal csodálhatják ezt az őszinteségből nyílt vadvirág­csokrot. Sz. Huber Helga MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.40: Falutévé — géptippel, munkaügyi tippel, növénydok­torral — Telefonszám: 112-5475 6.00: A Reggel. Közérzeti hírműsor 8.30: Közjáték 8.35—12.05: Napközi — Benne: 9.00: Nyeregben vagyunk — NSZK-tévéfilmsorozat — Az őr­angyal 10.00: Miami Vice — Amerikai kri­misorozat — Vád a zsaru ellen (ism.) 11.00: Játék 11.15: Baba-ház 12.00: Hírek 12.05: Képújság 15.55: Képújság 16.00: Magyarország—Spanyol­­ország női kézilabda-vb­­mérkőzés 17.05: Délutáni egyenleg 17.15: Megveszem ezt a nőt — Mexikói tévéfilmsorozat 17.40: Mini ktipmix 17.50: Pénzvilág — Hírek, tények, információk 18.00: Most — A sokoldalú fiatalok műsora 18.30: KultúrFelelös 18.45: Álljunk meg egy szóra! 18.55: Napközi — egy műsor és va­lami más 19.15: Cimbória 19.35: Esti mese — Jó éjszakát kíván a Disney! — Máriusz, a macska — Angol rajzfilmsorozat 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: Miami Vice — Amerikai kri­misorozat. Senki sem él örökké 21.30: Közjáték 21.40: Szeszélyes évszakok — Szórakoztató magazin 22.40: Krónika 23.45: Híradó 23.50: BBC-híradó TV II. MŰSOR 16.00: Műso^mertetéS 16.05: Hírek — Időjárás 16.15: A chateauvalloni polgá­rok. Francia tévéfilmsorozat — XXVI/21. rész 54' (ism.) 17.10: Torpedó — Telefonos játék 17.25: Anyák... 17.45: Regionális híradó 18.00: Híradó 18.12: Időjárás Műsorvezető: Sugár Ágnes 18.20: No, megállj csak! — Szov­jet rajzfilmsorozat. Vakond a si­vatagban — Csehszlovák rajzfilm­sorozat. Egy fehér lovacska — Szovjet bábfilm 18.44: Zöldpont — A szabadidő­­sportok magazinja 19.05: Kisfilmek a nagyvilágból 20.40: Nekem legyen mondva — Lugosi Viktória talkshow-ja 21.35: Európai Filmhét Budapes­ten — Filmek Európából 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Napzárta előtt... 22.50: Árnykereskedő — Új­­zélandi tévéfilmsorozat IIIjl. rész ÚJVIDÉKI TV 15.10: Műsorismertetés. 15.15: Obejktív — ro­mán nyelvű műsor. 15.45: Kaleidoszkóp — romá­nul. 16.15: Gyermekműsor. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.30: Szerbia ma. 18.30: Tv-napló — szlovákul. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Tv-napló — ruszinul. 18.55: Műsorismer­tetés — magyarul. 19.00: Tv-napló — magyarul. 19.30: Tv-napló. 20.20: Művelődési kontaktmű­sor. 22.50: Tv-napló, műsorzárás. 8.20: Törvénykönyv. 8.30:Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: Bibó I.: Zsidókérdés Magyarországon. 1944 után — XX16. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism.) 13.30: A református egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenki­nek. 15.05: A Határok nélkül naplója. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyarországról jö­vök .. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.41: Gondolatok a Faustról . . 20.05: Emléke­zetes dallamok. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Nagy mesterek — világhírű előa­dóművészek. URH-ADÓN. 6.55: Körzeti infor­mációs magazinok. 11.00: Derűre is derű (ism.). 11.25: Muzsikáló természet. 11.30: Fórum (ism.). 14.00: Kettős kötődés. 14.30: Látatlanul. 15.05: Társalgó (ism.). 16.00: Amerika Hangja. 18.30: V materinskom jazyku. 19.00: ín limba materna. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na materin­­jem jeziku (horvát). 20.30: Na maternjem jeziku (szerb). 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Comment vivent... — XV13. 4.25—6.55, 9.00 —11.00, 12.00—14.00, 17.00—18.30, 21.00— 23.00,24.00—0.10: Azonos a középhullámú mű­sorral. PETŐFI 4.30: Napindító — Zenés ébresztő. 8.05: Sport­reggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Apró-cseprő — gyerekekről. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Zene­szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Napóra 12.00: Válogatás magyarnóta­­lemezekről. 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Derűre is derű. 13.30: Ked­vencek a múltból. 14.00: Tea hármasban. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.05: Rockszerda. Benne: 15.05: Hírek, pletykák, érdekességek. 16.00: Hiánypótló. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Napóra. 17.50: Rá­diót nyerhet. 18.00: Rockhullám. 18.30: Drogam­bulancia. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Kölyökrá­­dió. 19.35: Népdalkörök és citerazenekarok felvé­teleiből. 20.00: Jutalomjáték. 20.40: Visszaszám­lálás. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Galaktika. 21.45: Batucada — Pergő percek dobosoknak. 22.00: Zenés sikerek magyar színpadon. 22.30: A CoDoNa együttes játszik. 23.00: Hírek. Időjá­rás. 23.03: Sporthíradó. 23.10—4.20: Napfordu­ló. Közben: 0.10—1.00: Jazz-show. 4.03—4.20: Magyar nóták, csárdások. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa —jó reggelt, Németország! 8.50: Owen Marshall (amerikai so­rozat). Zongoratanár. 9.45: Gazdag és szép (ame­rikai sorozat). 10.10: Dr. Marcus Welby (amerikai sorozat). Porcelánbabák. 11.00: Viva. 11.30: Családi párbaj —játék. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai (amerikai sorozat). 13.20: Kalifor­nia klán (amerikai sorozat). 14.15: A Springfield­­sztori (amerikaisorozat). 15.00: Quincy (amerikai sorozat). A halál oka ismeretlen. 16.00: Beszélge­tés. 17.00: Rizikó — játék. 17.30: Forró nyere­mény. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony - - magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK-sorozat). 20.15: Karlsruhe— Frankfurt — Labdarúgó-kupamérkőzés. 22.15: Tévétükör — magazin. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: Sunset Beat (amerikai sorozat). Csak fel­nőtteknek. 1.00: Borzasztó kedves család (am. sor.). Las Vegas 1.1.30: Quincy (ism ). 2.30: Dr. Marcus Welby (ism.) 3.30: Beszélgetés (ism.). ?$mnékony SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Szomszé­dok (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: Drops (ism.). 9.30: Halló, Heino! (ism.). 10.20: Katasztrófa a Poto­mac folyónál (ism.). 11.55: Szerencsekerék (ism.). 12.40: A nap tippje. 12.45: Telebörze. 13.00: Hírek. 13.05: Telebörze. 13.35: Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat). A szél megfordul. 14.30: Szomszédok (ausztrál sorozat). Az igaz­ság. Charlene értékes érme Mrs. Mangel kezébe került. A két asszony összevész, hogy most tulaj­donképpen kié az érme. Charlene rövid gondolko­zás után a kocsi előző tulajdonosának, egy bizo­nyos Mr. Griffith-nek adja. 15.05: Colbyék (ame­rikai sorozat). A bizonyíték. 16.00: MacGyver (amerikai sorozat). MacGyver lovag 1. 17.05: Mindent vagy semmit játék. 18.15: Bingo — játék 18.45: Híradó. 19.00: Sport. 19.20: Sze­rencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: színházi köz­vetítés. 22.00: Akut. 22.30: Beszélgetés. 23.35: Hírek, sport. 23.40: Világvége közös ágyunkban (amerikai-olasz film). 1.30: MacGyver (ism.). 2.20: Műsorismertetés. PRO 7 5.30: Maxwell-ügynökség (ism.). 6.20: Vicki (am. sor.). A csodagyerek. 6.40: Rajzfilmek (ism.). Gadget felügyelő — Repülő macik — Tiny Toon kalandjai —■ Flintstone család: 8.20: Harttól Hartig (ism.). 9.10: A madárijesztő és Mrs. King (ism ). 10.10: A tengerpart rejtélye (angol krimi) 12.05: San Francisco utcáin (isfn.). 12.55: Bili Cosby-show (ism.). 13.25. „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat). Tiltott szerelem. 14.15: Perry Mason (ism.). 15.50: Harttól Hartig (am. sor.). Sötét órák. 16.40: Rajzfilmek. 18.30: Bili Cosby-show (amerikai sor.). Álom a repülés­ről. 19.00: San Francisco utcáin (amerikai sor.). Benji, a szaglász. 20.00: Híradó. 20.15: Perry Ma­son (am. sor.). A kihívó lány esete. 22.10: Jake és McCabe (am. sor.). A bosszúálló visszatér. 23.00: Parker (angol krimi). 0.40: Hírek. 0.50: Kamerák előtt (ism.). 1.45: Hírek. 1.55: Hét halott a macska szemében (ism.). 3.25: Hírek. 3.35: Harry Fox esetei (ism.). SUPER CHANNEL KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON: Óránként: Hírek Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 13.30: Hírek 14.00: Belföldi tudósítások. 14.30: „Fekete" sorozat. 15.00: Egyveleg. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Bonanza (sor). 19.30: „Fekete" sorozat. 20.00: Én, a kém (sor.). 21.00: Belföldi tudósítások. 21.30: Fókusz. 22.00: Hírek. •22.30: Üzleti hét. 22.48: Piacgazdaság. 23.00: A hiúság vására (am. film). SZÍNHÁZ, MOZI, KTV, IKTV, KISKUN TV KECSKEMÉTI KATONA JÓ­ZSEF SZÍNHÁZ: délután 5 óra: NAPLEMENTE ELŐTT. Kabos Gyula-bérlet. Városi mozi: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: HALÁLOS FEGYVER 3. Színes, mb., amerikai film. I4éven aluliaknak nem ajánlott! Árpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor GO TRABI GO 2. Színes, né­met film. Stúdiómozi: 7 órakor: APÁM DICSŐSÉGE. Színes, francia film KISKUNFÉLEGYHÁZA, Pető­fi mozi: 5 és 7 órakor: HIDEG, MINT A KŐ. Színes, amerikai film. Csak 18 éven felülieknek! Stúdiómozi: 6 óra­kor: TOTO, A HŐS. Színes, francia film. KTV: 9.00- 10.00: KÉPÚJSÁG. 14.00- 15.00: KÉPÚJSÁG. 17.30 18.00: MŰSOR AJÁNLAT. 18.00 19.00: TELESHOP. 19.00 19.20: ALMÁRIUM. 19.20—20.00: Ku­­kucs. 20.00 20.30: Szerdai Extra. 20.30 22.10: Film. Kiköpött apja. Olasz filmvígjáték. (85 perc). 21.55 23.55: A Fekete Doboz Szerkesztőség műsora. IKTV: 10.00: KÉPÚJSÁG Reklám 10.30: Tudathasadás 85’. USA. szinkr.. sci-fi 12.00—12.30: KÉPÚJSÁG Reklám. 19.00: KÉP­ÚJSÁG Reklám. 20.00: Most kapd el. Jack! 100’ Ism. USA, szinkr vígjá­ték. 2130 22.00: KÉPÚJSÁG Reklám. Kiskun TV: 05 10: KÉPÚJ­SÁG. 10.00 11.00- Kiskun TV helyi műs., ism 11.00 12.30: Játékfilm ism. 12.30 19.00: KÉPÚJSÁG. 19.00 23.00: Szív Tv műsora. 23.00 24.00: KÉPÚJSÁG. A keceli Fürtös vendéglő étlapjáról: Göngyölt csirkemell Hozzávalók (10 személyre): 1,8 kg csirkemell, 0,2 kg császárszalonna, 0,02 kg savanyú uborka, 0,03 kg só. A csirkemellről óvatosan lefejtjük a húst, majd klopfoljuk. Pácolhatjuk, de nem föltétien szükséges. A húsra császárszalonnaszeletet, majd sa­vanyú uborkát helyezünk. Felgön­­gyöljúk és hústüzövel rögzítjük. Ke­vés zsiradékban hirtelen elősütjük minden oldalát (kérgezzük), majd egy tartalmas lével (pl. csontlével) felöntjük és ebben készre pároljuk. Ha kész, kihűtjük, majd szeleteljük. Köretként párolt rizst ajánlunk. Olvasónk receptje (Nekünk tetszik, de nem biztos, hogy a zsűri későbbi minősítése megegyezik véleményünkkel.) Frankfurti leves Apróra vágott hagymát félig meg­pirítunk, kevés tört fokhagymát adunk hozzá, majd beletesszük a jól megmosott, metéltre vágott kelká­posztát (kb. fél kg-ot). Sózzuk, törött borssal, kevés majoránnával, apró­ra vágott zöldpetrezselyemmel fű­szerezzük, vízzel fölengedve puhára főzzük. Világosbarna rántással be­rántjuk. 2-3 pár virslit karikára vág­va, kevés olajban lepirítunk, és le­vesbe tesszük. Tálaláskor 2 dl tejfölt keverünk a levesbe, amelyet 4 sze­mélyre főztünk. Dányi Éva Kecskemét ^ Együtt az AIDS ellen December elseje az AIDS világnapja. Amikor e világméretű járvány egyetlen kontinenst sem hagy érintetlenül, e súlyos problémát reflektorfénybe kell állítanunk. A kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázi­umban november végétől januárig tart a rendezvénysorozat, mely rámutat a prob­léma fontosságára. A halasi gimnazisták a többi középiskolában is megtartott okta­tófilmek megtekintésén és plakátokról va­ló tájékozódáson túl az iskolában elhelye­zett hangszórókon keresztül stúdió-elő­adásokat hallgatnak. A diákoknak velük szinteegykorúfiatalok beszélnek az okok­ról, a-tünetekről, a megelőzésről, s adnak tanácsokat. Az előadók az iskola visszaté­rő növendékei, orvostudományi egyete­mek hallgatói - az idén Pestality Péter és Modok Szabolcs - , akik ezzel tiszteletü­ket is kifejezik. E közösségi elkötelezettség célja a figye­lemfelkeltés, a tudatosság elmélyítése, a szolidaritás és együttérzés kifejezésre jut­tatása, melynek végső célja az ÄIDS meg­fékezése. Sz. Huber Helga Gyermekkönyvhét Remsey Iván bábművészcsodálatos, az országban egyedülálló életnagyságú pa­pírmasé bábjainak bemutatásával kö­szöntik december első hetét, a gyermek­könyvhetet a kiskunhalasiak. A könyvtár általmegrendezett bábkiállítás élményt je­lenthet a legifjabb korosztálynak, s a fel­nőtteknek egyaránt. A méltán világhírű művész alkotásaiban tükröződik a játé­kosság, az együttérzés, a szeretet, a bánat és öröm kettőssége egyaránt. A bábokban az érdeklődők a mai világunkban oly ritka emberi humánum értékeit láthatják meg­jelenni. rr • • MEGVERTEK-E HERKET A HALASI RENDŐRÖK? Az ügyben befejeződött a nyomozás Több lap, több soron is foglal­kozott azzal az esettel, amely 1992. augusztus 5-én, este tíz óra körül történt Kiskunhalas belterületén. Herke János kiskunhalasi fiatal­ember ebben az időpontban egy­személyes motorján utast szállítva közlekedett a városban. Két rend­őrjárőr, J. A. és U. M. törzsőrmes­ter felfigyelt a szabálytalanságra, de azon túl gyanú ébredt bennük arra is, hogy a motoros esetleg al­kohol hatása alatt közlekedik. Iga­zolásra szólították fel Herkét, aki ezt megtagadta, és az intézkedő rendőrök elől el akart menekülni. A járőrök azonban — akik gépko­csival voltak — utolérték, és a vá­rosi kapitányságon előállították. Az esetet követően Herke János feljelentést tett a két intézkedő rendőr ellen a Szegedi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál, azt állítva, hogy az említett időben, miután a rendőrök igazoltatták, J. A. és U. M. őt gumibottal bántalmazta, s ennek során eltört jobb kezének ki­sujja, majd amikor a gépkocsihoz kísérték, újabb gumibotütés érte, s ekkor kiesett és összetört négy fog­ból álló ideiglenes fogpótlása. A feljelentés alapján megindult nyomozás megállapította, hogy a két kiskunhalasi rendőr az adott időpontban valóban igazoltatta Herke Jánost, mert kismotorján — amelyen a KRESZ szerint csak egy személy közlekedhet — utast szállított. A rendőrökben felme­rült annak a gyanúja is, hogy Her­ke esetleg ital hatása alatt közleke­dik. Felszólításra azonban a moto­ros megtagadta az igazolást — hangsúlyozza a nyomozás —, és az intézkedő rendőrök elől el akart menekülni. A rendőrök azonban utolérték, és a városi kapitányság­ra előállították. A nyomozás adatai alátámasz­tani látszanak Herke Jánosnak azt az állítását, hogy őt az intézkedő rendőrök gumibottal bántalmaz­ták. Ezt erősíti É. S. érdektelen tanú vallomása is. A nyomozás so­rán Herke sérüléséről, illetve an­nak eredetéről orvos szakértői vé­leményt is beszereztek. Ez nem zárja ki, hogy a kisujj sérülése akár gümibottól is származhatott. Vi­szont nem is egyértelmű, hogy a sérülés úgy következett be, aho­gyan azt a sértett előadta. Mindezek alapján — a gyanúsí­tottak tagadó vallomásával szem­ben — megállapíthatónak látszik, hogy a két rendőr törzsőrmester elkövette a bántalmazást. így a ve­lük szemben keletkezett nyomoza­ti iratokat a szegedi hivatal vád­emelésijavaslattal megküldte a ha­­táskörileg illetékes Kiskunhalasi Városi Ügyészségnek. Az ügy további fejleményeire természetesen visszatérünk. Egy azonban biztosnak látszik: újabb egy lépéssel haladtunk előre a bi­zonytalanság felé. Gál Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom