Petőfi Népe, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-18 / 272. szám
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! 1992. november 18., 7. oldal Kedves Olvasóink! A szegénység nem szégyen, csak kellemetlen — szokták mondani, némi iróniával. Bizony, kellemetlen, mi több, olykor már fájdalmas is lehet. Ezt tükrözi mai levélösszeállításunk, egyéni sorsokon és mélyebb tartalmú vizsgálódásokon keresztül. Az abortusztörvénnyel kapcsolatos véleményekben is visszacseng az anyagi lét, a napi megélhetés kérdése, a gyermek- nevelés iránti felelősségérzet. Külön felhívjuk figyelmüket all gyermeket nevelő tassi asszony kérésére, abban a reményben, hogy szerényen megfogalmazott jajkiáltása megértőkre talál. Kérjük, írjanak továbbra is. (A szerk.) Érdemes volt... ? Belépek életem 70. évébe és elgondolkozom, milyen volt a mi generációnk élete, akik vagyontalan munkáscsaládban születtünk. Gyermekkorunk csak annyiban volt szép, hogy nagy szeretetben volt részünk, mivel mással nem tudtak megajándékozni szüléink. Amikor az idő engedte, mezítláb mentünk az iskolába. Amikor felnőttünk, háború, hadifogság ... Amikor hazajöttünk, akik túléltük mindezt, itthon Rákosi-rendszer. Már csak mi, öregek emlékszünk rá, hogy milyen földszintes, porfészek város volt Kecskemét. A mai fiatalok el sem hinnék, milyen könnyen megszámolható lett volna a mi gyermekkorunkban, hogy hány lakásban volt Kecskeméten fürdőszoba. Igaz, a víz ingyen volt. A harmadik korszak életünkben az 1956 utáni. A szovjet megszállás< és ami ezzel járt, maradt, mégis, ez a megnyomorgatott munkás felépítette a háború rombolásait, széppé tette a fővárost, épített metrót, megszüntette a nyomortelepeket, és ilyenné tette Kecskemétet és az országban még sok várost, amilyen ma. Nincs mezítlábas gyerek (ma még!). Egy kicsit büszke vagyok, amikor, külföldi turistákat fényképezni látok Kecskeméten. Nem kell szégyenkeznünk, hogy nem fejlődtünk a nehéz idők alatt. Ami viszont elszomorít, a sok idegen feliratú reklám, az összetört buszvárók, telefonok, a feltépett üléshuzatok a buszokon stb. Amit meg tudunk teremtem, azt megvédeni már nem tudjuk, de ez már nem a mi feladatunk lenne. Mert sajnos, nem minden fiatalban tudatosult, hogy egy megszállt, kizsarolt ország rosszul fizetett munkásainak mennyit kellett dolgoznia azért, hogy minden gyerek lábán legyen cipő, fürdőszoba a lakásokba, és autóbusz, hogy minden, amit fel lehet venni és amiben lakni lehet, csak kemény munkával elérhető. Most, életem negyedik korszakában kiderült, hogy hiába dolgoztunk mi, munkások, hiába szabadult meg az ország a szovjet megszállástól, mert éppen azt a munkást, aki mindezt megteremtette, fenyegeti az a veszély, hogy az általa megtermeltet nem tudja megfizetni. Igaz, akiken múlna, hogy legalább olyan életszínvonalat fenntartsanak, mint az átkozottban volt, ők is akkor szereztek diplomát, amikor mindent rosszul csináltunk. Nincs jogunk megbírálni kormányunk humanitárius gesztusát azokkal szemben, akik azért mégis csak megszállva tartottak bennünket évtizedekig, akik az én korosztályom fiatalságából éveket elraboltak. De azért kifogásolom, hogy az unokám gyógyszere csaknem ezer forintba került egy megfázás alkalmából. Pedig a család jövedelme ma is csak annyi, hogy azt az ezrest meg kell nélkülözni. Tehát jószántunkból nem járulnánk hozzá egy nagy ország gyógyszerrel való megajándékozásához. Van tehát sok minden, ami kérdésessé teszi most, hogy 70 éves leszek: érdemes volt... ? Basa László Kecskemét Összecsapott fejünk fölött a hullám Úgy tűnik, mostanra teljesen összecsapott fejünk fölött a hullám. Mintha mindenki összefogott volna ellenünk. Két és fél éve — mivel kinőttük előző lakásunkat és úgy gondoltuk, hogy saját konyhakerttel és némi aprójószággal enyhíthetünk anyagi gondjainkon — felmértük lehetőségeinket és építkezésbe kezdtünk. Tanácsi támogatásra ígéretet kaptunk, a már meglévő három gyermekünk és az egy főre eső jövedelmünk alapján. Időközben annyit változott, hogy a tanácsból önkormányzat lett, s a kérelmünket félre tették azzal, hogy az előző rendszer hibájából csak adósságot örököltek és mi csak várjunk sorunkra. Addig hitegettek bennünket, míg végül hoztak egy olyan rendeletet, mellyel teljesen kizártak az önkormányzati kölcsönből. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nálunk jobb szociális helyzetben lévők megkapták a 200 ezer forintot, holott a rendelet szerint ők is kiestek volna. Ugyanis a rendelet a második lakásukat építőkről szól.) Időközben megszületett negyedik gyermekünk, akit nagy örömmel vártunk, de sajnos anyagi helyzetünk tovább romlott. A népjóléti irodától kértünk nevelési segélyt, amit előbb megkaptunk három gyerekre, aztán kettőtől visszavonták, s most újból kivizsgálják ügyünket. Borzasztóan megalázó és szégyenteljes dolog segélyt vagy segítséget kérni, mert legtöbbször azt a választ kapjuk, hogy minek szül az olyan gyereket aki nem tudja eltartani. Mi nem koldulásból, a markunk tartásával akarjuk felnevelni gyerekeinket. Bizonyára sok hasonló levelet kapnak, s tudom, nem Önök azok, akik megoldják a dolgokat, de nagyon sok múlik azon, hogy közvetíteni tudnak azokhoz a szervekhez, akik orvosolhatják problémáinkat. Elnézést a ronda írásért, nézzék el nekem, mivel álmatlanságomból felkelve írom ezeket a sorokat, s az órára nézve, már nem sok értelme van lefeküdni, mert nálunk hamarosan beindul a reggeli verkli. Köszönön megértésüket: Tóthné Krajner Etelka Kecskemét-Katonatelep Barka u. 4. A 3 millió koldus nem tud fizetni Az orosz elnök ittjártakor jutott tudomásomra, hogy miniszterelnökünk és Jelcin elnök megállapodott abban, hogy a két állam között semmilyen követelési elszámolás nincs. Ebben én kételkedem. Ugyanis a 35-40 éves itt-tartózkodásuk alatt az ország összes laktanyáját tönkretették, ahol többé semmi nem terem, magyarul: ahová léptek, ott többé fű nem terem. Erdőinket, nemzeti parkjainkat kiirtották, a mezőgazdaságban ásott kút- jainkat megfertőzték, melyekből többé nem lehet ivóvizet meríteni, azt úgy kell oda szállítani. A több tizezer itt-tartózkodottat 40 éven keresztül, azon túl az első szem gabonától a primőrárukig mind jóvátételben szállítottuk Oroszországba egész időn át, nem is beszélve a guruló dollárokról, melyek szintén sok százmillióra rúgtak. Mindezt csak úgy kézlegyintéssel elintézni, hogy nincs semmi követelésünk egymással szemben. Dehogy is nincs! Több mint 20 milliárd dollár adósságunk van, ami nem semmi ám. Vagy ezt az összeget a miniszterelnökünk akarja kifizetni? Ha így van, akkor semmi baj, de az a 3 millió koldus, aki ebben az országban él, az nem fogja tudni kifizetni, mert nekik a létfenntartás is nehézségekbe ütközik. Most hallom, hogy repülőket veszünk az oroszoktól, csak azt nem tudom, hogy minek, amikor határvitáink nincsenek, békében élünk, nem függünk senkitől (ezt a vezetőinktől tudom, ők híreszte- lik). Jó lenne, ha Antall Úr mielőbb tenne valamit azért, hogy nekünk, nyugdíjasoknak is kevesebb áremelés jutna és több nyugdíj, mert már egyre nehezebben tudjuk elviselni az aránytalanságokat. Borsodi István Kecskemét Kuruc krt. 1/A III/4. Lehet még növelni a szegénységet? (Üzenet a pénzügyminiszternek) Két dolog késztetett,.arra, hogy nyílt levélben forduljak Önhöz, mint országunk első számú pénzügyi vezetőjéhez és szakemberéhez, akitől nagyban függ az ország lakosságának sorsa, megélhetése. Az első, amiről szólni kívánok.,. a kétkulcsos áfa. A közelmúltban Ön a televízióban úgy nyilatkozott, hogy ez egy modern adónem, melyet szinte minden nyugati országban alkalmaznak. Ezzel nem vitatkozom, teljesen igaza van, hogy ez modern adónem, melyet alkalmazni kell. De csak akkor, ha az előfeltétele biztosítva van. Ehhez azonban nálunk 1993-ban messzemenően nem lesznek biztosítva a feltételek. Ön ma is azt vallja, hogy a „Kupa-program” az egyetlen lehetőség, ami kivezetheti országunkat a válságból. Csakhogy az Ön elmélete teljesen adócentrikus, csak újabb adónemek bevezetésével és az adóprés állandó szorításával tudja elképzelni a gazdasági növekedést, ugyanakkor nem érzékeli, hogy ma milyen sokan nyomorúságban, a lét- minimuhi alatt, a teljes elszegényedésben élnek ebben az országban. A két és fél millió nyugdíjasnak mintegy 90 százaléka, a több mint 600 ezer munkanélkülinek mintegy fele, a munkaviszonyban álló dolgozóknak legalább a 20 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. Ez szerény becslés szerint is az ország lakosságának 30-35 százaléka. Amikor 1993-ra mintegy 18 százalékos inflációval számolnak, akkor az Ön javaslata az, hogy ne emelkedjen a családi pótlék, a nyugdíjak csak 9-10 százalékkal emelkedjenek, és a munkanélküli-járadék egy évig legyen folyósítható. A kétkulcsos áfa bevezetésével minden áru és szolgáltatás adó alá esik, melyek eddig áfa-mentesek voltak, és mindent a fogyasztónak kell megfizetni. Ilyenek: az élelmiszerek, a fűtés, világítás, vízszolgáltatás, a gyógyszerek stb... Nem gondolt Ön arra, hogy elfogyott a lakosság nagy részének a tűrőképessége, hiszen egyre többen vannak, akik nem tudják kifizetni a létfenntartás minimumát képező szükségletek árát, ellenértékét, nem tudják megvenni a gyermekruházati cikkeket vagy éppen a gyógyszert. Kérdezem: lehet még tovább növelni a szegénységet? Mondja Ön, hogy kompenzálás! Ez nem megoldás, mert néhány év alatt elévül. Ezt bizonyítják a múltrendszerbeni kompenzálások (pl. húsárak). Az ország költségvetési hiányát csökkenteni kell. Ezzel egyetértek, de nem mindenáron népsanyargató módon, újabb adóteherrel. Mint gyakorló pénzügyi szakember állítom, hogy a költségvetés hiányának csökkentésére sok egyéb módszer is van, igy például a pazarló kiadások lefaragása, új hivatalok és apparátusok igen magas fizetés melletti létrehozásának az elkerülése, és még sok más lehetőség, de semmi esetre sem az elszegényedett rétegek nyomorúságának fokozása. Bízunk a T. Ház józan döntésében,' mert képviselőinket a nép választotta abban a reményben, hogy sorsunkat, jövőnket rájuk bízhatjuk. Másfél év választ el bennünket a választásoktól, és a józan döntésektől függ, hogy újabb négy évre rájuk merjük-e bízni sorsunkat... Bazsa Sándor nyugdíjas Szánk, Petőfi S. u. 32. (Bazsa úr levelét — terjedelme miatt — rövidítve közöljük. A szerk.) Család, gyermek, pénz Még téli tüzelőnk sincs Önökhöz fordulok panaszommal, mert a ballószögi önkormányzatnál úgy beszélnek az emberrel, hogy azt nem akarom leírni. Sajnos, én már egy éve nem dolgozok a betegségem miatt. Három gyermekünk van. Kérelmet adtam be rendszeres nevelési segélyre, s a jegyző úr azt mondta — amikor megkérdeztem tőle, hogy mikor lesz határozat a segélyről, mert se pénz, se határozat —, hogy ha énnekem a határozat a fontos, akkor vigyem vissza a pénzt és adják a papírt. (A jegyző úr bizonyára a korábban kifizetett segélyekre gondolt, amikor ilyen kijelentést tett. Legalábbis erre következtethetünk a levél folytatásából. A szerk.) Kérdezem én, hogy jön ki egy öttagú család havi 20 500 forintból, amikor fizetni OTP-t, villanyt, vizet s még téli tüzelőnk sincs. Tavaly, vagy ez év januárjában vagy februárjában kaptunk 5000 forintot a gyerekeknek ruhára, meg 5000 forintot tüzelőre, mert akkor még belátóbbak voltak, mint most ez a testület. Most megszavaztak 1625 forintot gyerekenként, kéthavonta azt is. Kérem, próbáljanak segiteni, három gyerek van. Mennem kellene műtétre, de még ez a pénz sem lesz meg, mert a férjemnek kell itthon maradni fizetésnélkülin, míg a kórházban leszek, hogy a kisgyereket el tudja vinni az óvodába. A tejjeggyel kapcsolatba, mert azt is kertem, olyanokról tudok, akik nincsenek rászorulva, mégis kapnak. N. J.-né (Teljes név és cím a szerkesztőségben.) A döntés joga a nőké legyen Engedjék meg, hogy néhány gondolatot hozzáfűzzek a Petőfi Népe november 11-ei számában megjelent, Jávorka Lajos plébános úr által írt, Levél a honatyákhoz! című levélhez. (A plébános úr az abortusz tiltása melletti kiállásra szólította fel a város képviselőit. A szerk.) „ Tisztelt Jávorka Lajos Plébános Úr! Figyelmébe ajánlom a november 11-én ugyanezen az oldalon megjelent, Tíz fillér nem volt itthon című olvasói levelet, s ennek is az utolsó harmadát! De nemcsak Önnek, hanem társainak és híveinek is. Azt hiszem, nagyon sok nő, anya, leány osztja a cikk utolsó harmadában írtakat. (E levél írója, Szél Ist- vánné kiskunfélegyházi lakos, az anyagi helyzet siralmas romlására hivatkozva amellett áll ki, hogy a nő joga legyen eldönteni, szüljön-e, el tudja-e tartani a gyereket. A szerk.) Mindenesetre a magam nevében kikérem, hogy álszent papok, hívők és képviselők döntsék el azt, hogy a nem kivánt terhességet — a védekezés ellenére — megtartsam, főként mivel a papi cölibátust (átvitt értelemben) az érintettek sem tartják be, tisztelet a kivételnek. Tehát nemcsak a nők ellen kell fellépni és kötelezni őket a szülésre, hanem esetleg a férfiakkal is kezdeni kellene valamit... így biztosan nem kerülne sor abortuszra kishazánk- ban. Javaslom a Tisztelt Plébános Úrnak, hogy a hívek lelki üdvével foglalkozzon, a nők pedig majd eldöntik, hogy szüljenek, vagy ne szüljenek ebben az egyre jobban romló gazdasági életben. Tisztelettel egy családos anya: dr. Sz. Z.-né, Kecskemét. (Teljes név és cím a szerkesztőségben.) A gyermek: a jövő. Nem csak az egyén, a nemzet is végveszélybe kerül, ha elegendő számú utód helyett fogynak a polgárai. Nálunk ez a szomorú helyzet állandósult. A fiatalok aránya folyamatosan csökken, a lakosságnak az egynegyede már nyugdíjas. Ha ez így folytatódik, öregségünkre nem lesz eltartónk, gondozónk. Fel kell tennünk a fájdalmas kérdést: miért ilyen kevés a gyermek? E szomorú helyzetnek számos összetevője van. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy túlságosan sok a nem kívánt, magzathalállal végződő terhesség, különösen a zsenge, ifjú korban. Ennek következtében tartós testi és lelki károsodás áll(hat) elő, csökken az anyaság iránti vágy, előtérbe kerül az önzés. Tehát vissza kell adnunk az anyaság—és az apar ság — rangját. Sokféle segítséget kell nyújtanunk a többgyermekes szülőknek. A nem kívánt terhességek számának csökkentése érdekében, kellő időben —- már a serdülőkor előtt — meg kell adnunk az iskolai nemi felvilágosítást gyermekeinknek. Tudatosítani kell, hogy a nő és a férfi kapcsolata nemcsak az örömnek, hanem a felelősségnek is a forrása, hogy a szerelemnek természetes gyümölcse a gyermek, hogy a magzat sem az anya, sem az apa testének nem része, hanem mindkettő életének a folytatása, akinek az anya teste csak hordozója, „szállásadója”, nevelője. így a gyermekkel egyik szülő sem rendelkezhet önhatalmúan, sem születése előtt, sem azután. Az anyáról és a születendő gyermek táplálásáról messzemenően gondoskodni kell. Például a házasságon kívül született gyermek édesanyjának meg kell adnia a lehetőséget, hogy — amennyiben erre a környezet vagy egyéb ok miatt szükség van — legyen olyan otthon, ahol szeretettel fogadják és ahová megfeNehezen kezdek hozzá az íráshoz, de reménykedem, hogy sikerül valakinek megszánni. Tizenegy kiskorú gyermeket nevelünk férjemmel. Evek óta üres a karácsonyfa alja, nem tudtunk nekik ajándékot venni semmit, mert nincs rá pénz. Sokat szoktam sírni emiatt, de mást nem tudok tenni. Hátha van valakinek használt játéka, azt is elfogadnám, a gyerekeknek az is örömet jelentene. Csaba 13 éves, Sándor 12, Zoltán 11, Piroska 9, Tibor 8 éves és szellemi fogyatékos, Marianna 5 lelő időre és megfelelő kereseti lehetőségek mellett visszavonulhat, s hogy az életvitelében és munkaviszonyában ne okozzon törést. Lenni kell elegendő számban olyan nevelő- otthonoknak is, ahol a családi környezetet nélkülöző gyermekek tisztességesen, szerető gondoskodás mellett felnevelhetők. Csökkenő lélekszámúnk másik oka az anyagi nehézségekben keresendő. Ma túlságosan nagy a szülők terhe. A gyermeknevelés sok gonddal jár. Ennek költségeit — a mai magyar körülmények közepette — a társadalomnak kellene viselnie. Úgy gondolom, hogy az államnak minden gyermek után tartásdijat kellene fizetnie, akár együtt élő, akár különélő szülőkről van szó. A tartásdíjat annak a szülőnek kellene kapnia — ha nincs együtt apa és anya —, aki a gyermeket neveli. A tartásdíjnak nem volna szabad terhelni azt a szülőt, akinél a gyermek nincs elhelyezve. Ugyanis a gyermek(ek) után a másik szülő által fizetendő tartásdíj — a mai kereseti viszonyok mellett — elviselhetetlenné válhat... A gyermek(ek) érdeke, hogy — a sajnálatos családi tragédia ellenére is — legyen apja, akire számíthat, akire felnézhet. A tartásdíj mértéke lehetne a jelenlegi, vagyis: a szülők jövedelmének 20 százaléka, természetesen alsó és felső határ mellett. Amikor a gyermeket — s érdekében az anyát és az apát — védő intézmények kiépítése megtörténik, csak akkor lehet igazán sikeres, csak akkor szolgálhatja leginkább a társadalmi megbékélést a születésszabályozási törvény megalkotása. Frigyesy Ferenc Kecskemét (A fenti levelet, terjedelme miatt, kissé rövidítve közöljük. A szerk.) éves és szívbeteg, aliz 4 éves, Veronika 3, Patrícia 2 éves és asztmás, Alesz és Vivien 5 hónaposak. Az anyagiak nem engedik meg, hogy ajándékot vegyünk nekik karácsonyra. Kérem, a nevemet ne közöljék, mert sokan ismernek bennünket a kis faluban. Köszönöm. J. I.-né, Tass. (Teljes név és cím a szerkesztőségben.) (Kedves Olvasóink! Ha valaki kellemesebbé kívánja tenni a tassi nagycsalád idei karácsonyát, és szerény ajándékozásra szánja el magát, azzal szívesen közöljük J. I.-né teljes nevét és lakcímét. A szerk.) Tizenegy gyerek karácsonyi ajándékra vár Címünk: 6000 Kecskemét. Szabadság tér 1/A Örök pihenő nélkül Két elkeseredett fiatalember kereste fel a mináp szerkesztőségünket. Bár bemutatkoztak, kérték, ne írjuk le nevüket, mert félnek, hogy utcára kerülnek. Mindketten a szabadszállási Hunyadi Mátyás javítóezred fegyveres biztonsági őrségének tagjai. Mint elmondták, nemcsak saját, hanem félszáz kollégájuk panaszát is tolmácsolják. Tavaly szeptembertől dolgoznak a laktanyában. Bizonyára kevés lehet a létszám, mert rendkívül sokat kell túlórázniuk. Egy hónapban összejön 230—250 óra is, januárban volt, aki több, mint 270-et dolgozott. (Szerződéskötéskor 210 órát írtak alá.) Ráadásul a túlórák, a különböző pótlékok kifizetése gyakran elmarad. Igaz, néhány hónapja kapnak húsz százalék éjszakai pótlékot, de ezzel együtt is csupán .11—12 ezer forintot visznek haza a fizetési borítékban. Augusztus közepén elszámoltak a csapat felének némi ünnepi pótlékot, ám azóta semmit. Állításuk szerint az őrök fizetése bruttóban 15 ezer forint körül mozog. Ez bizony nem valami sok ilyen felelősségteljes munkáért! Az őrök 25 órás szolgálatot adnak, ami reggel 8 órától, másnap reggel 9-ig tart. Ezalatt egy őrhelyen három ember váltja egymást. Elvileg amíg az egyik fegyverrel őrködik, a másik pihen, a harmadik pedig készenlétben van. Ám mivel a készenlétesnek gyakran kutyakiképzéssel kell foglalkoznia, ezért a pihenésnek be kell lépnie a helyére. Azaz, kezelnie kell a kulcsdobozokat, rá vár a telefonügyelet ellátása, és még számtalan egyéb feladatot kell elvégeznie. Mindez az előírt pihenés helyett! A biztonsági őrök állítólag többször felemelték szavukat tarthatatlan helyzetük miatt, de semmi sem változott. Sőt, válaszként legtöbbször ezt kapták: „Ha nem tetszik, fel is út, le is út!” Ami, ugye, komoly fenyegetés mostanában, amikor egyre nő a munkanélküliség mindenfelé. A cikkben leírtak csak az egyik fél észrevételeit tartalmazzák. Természetesen szívesen helyet adunk a szabadszállási laktanya képviselői véleményének is. G. B. Becsapnak a zsákos cukorral Szeretném felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy a zsákos cukorral becsapják a vásárlókat a diszkontokban. Az egész országban árulják így, 50 kilogrammos zsákokban a kristálycukrot, kilónként 42—48 forintért. De nincs 50 kiló a zsákokban. Én lemértem és 44 kilogramm volt benne. Becsaptak. Ezzel is a kispénzüeket károsítják. Mert kik veszik elsősorban a zsákos cukrot? A nyugdíjasok, a többgyerekesek, a kiskeresetűek. Nálunk mások is panaszkodnak emiatt. Az általam vásárolt cukrot a mezőhegyesi gyárban csomagolták. Kérem, ha van egy kis helyük tegyék ezt közzé az újságban. Zsebő lstvánné Kisszállás, Rákóczi u. 6. Szerkeszti: Rapi Miklós
