Petőfi Népe, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-05 / 210. szám

,ól> Prágai megkeresés "A A Legfőbb Ügyészség teljesíti a Cseh és Szlovák Szövetségi Leg­főbb Ügyészségnek az 1968-as csehszlovákiai katonai beavatko­zással kapcsolatos kéréseit, ame­lyek augusztus 21-én érkeztek meg Budapestre. A két ország közötti jogsegélyegyezmény értelmében — miután egyértelmű az a bűncselek­mény, amely elkövetőivel szemben eljárást folytatnak a csehszlovák hatóságok — a magyar ügyészség köteles megállapítani, kik azok a magyar állampolgárok, akik az 1968-as katonai fellépést eldöntő moszkvai határozat meghozatalá­ban részt vettek, vagy annak körül­ményeiről konkrét ismeretekkel rendelkeztek, illetve rendelkeznek. A még életben lévő személyeket ta­núként hallgatják majd ki. Maiéter Pál emlékére A rákoskeresztúri Köztemető 301 -es parcellájában pénteken meg­koszorúzták a 75 évvel ezelőtt szü­letett Maiéter Pálnak, az 1956-os forradalom honvédelmi miniszteré­nek sírját. Megemlékező beszédet Raffay Ernő, a Honvédelmi Mi­nisztérium politikai államtitkára mondott. Szépítő sebészek A Magyar Plasztikai Sebésztár­saság első országos kongresszusa kezdődött meg tegnap Kaposvá­ron. Az eszmecserén mintegy 200 hazai és külföldi résztvevő előtt a szakterület legújabb eredményeiről számolnak be az előadók. Leégett fenyves Hathektámyi fenyőerdő vált a lángok martalékává tegnap Kun- baracs határában. Bár a riasztásra a kecskeméti, a dabasi és a ceglédi tűzoltók mellett a lajosmizsei, a ke­rekegyházi, valamint a kunszent- miklósi önkéntesek is kivonultak, a 25-30 éves fákat mégsem sikerült megmenteni. A becsült kár közel másfél millió forint, a tűz keletkezé­sének az okát szakértők vizsgálják. Éjszakai rj • r r őrjárók Kunbaracson találkoznak ma a környék önvédelmi csoportjainak tagjai. A lajosmizsei, a ladánybenei és a kunbaracsi résztvevők tapasz­talataikat cserélik ki és remélhető­leg újabb ötletekkel gazdagodnak. A kunbaracsi éjszakai járőröknek egyébként az idén még nem akadt dolguk, vagyis nem találkoztak a hatszáz lelket számláló faluban rendbontóval. Álarcos rablók Baján Két ismeretlen, álarcot viselő rabló rontott be szerdán, a késő esti órákban Baján, az Apród utca egyik lakásának az ajtaján. A tá­madók, akik a fejükre fekete nejlon- harisnyát húzlak, K. Bélánét, a ház idős tulajdonosát bántalmazták és hatezer forintját elvették. A 66 esz­tendős asszony az elszenvedett ütle- gek következtében nyolc napon be­lül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Csökken az arany ára A Magyar Nemzeti Bank hétfő­től — a világpiaci árak változása miatt -— módosítja a nemesfémek belföldi árát. A tört arany gram- monkénti eladási ára 850 forintra, vételi ára 837 forintra módosul. Ez 8,4 százalékos csökkenést jelent a jelenlegi árakhoz képest. Az ezüst ára öt százalékkal megy lejjebb. El­adási ára 9 forint 40 fillér, vételi ára 9 forint 30 fillér lesz grammonként. A platina ára 6,8 százalékkal csök­ken. Grammonkénti eladási árát 890, vételi árát 876 forintban állapí­totta meg az MNB. Nem adott elsőbbséget Súlyos motorosbaleset történt tegnap délben Kiskunhalason. F. Péter 21 éves halasi fiatalember sze­mélygépkocsijával a város köz­pontja felől a Köztársaság utcán haladt, amikor a Kossuth utcai ke­reszteződésbe érve balra kanyaro­dás közben nem adott áthaladási elsőbbséget egy szemből érkező se­gédmotor-kerékpárnak. Az egyene­sen továbbhaladni szándékozó mo­tor vezetője, Cs. Ferenc 17 éves ta­nuló a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. PETŐFI NEPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVII. évf., 210. szám Ára: 9,60 Ft 1992. szeptember 5., szombat MA Hét végi magazin 5—6—7. oldal Hűspiaci egyensúly A húsiparnak joga van az ár­emelésre, mivel az elmúlt időben növekedtek a felvásárlási árak és más egyéb költségek is. Ám a mér­téknek határt szab a hazai fizető­képes kereslet, ami az utóbbi idő­ben számottevően visszaesett — mondta a húshelyzetet elemezve Szerdahelyi Péter, a Földművelés- ügyi Minisztérium helyettes állam­titkára. A termelői árak nőttek az utób­bi időben, ám ez része a gazdasági folyamatoknak. Tavaly eltérő ten­dencia érvényesült: magas gabona­árak mellett alacsonyak voltak a sertésárak. Ezeknek a mozgások­nak ki kell egyenlítődniük. Jelen­leg a kereslet és a kínálat — a he­lyettes államtitkár véleménye sze­rint — egyensúlyban van. Az áremelés mértékéről Szerda­helyi Péternek az volt a véleménye, hogy az reálisan két számjegyen belül kell, hogy maradjon. E nagy­ságrendet azért sem lehet kifogá­solni, mivel az első fél évben a fo­gyasztói árindex 20 százalékot meghaladó volt, ám az élelmiszere­ké ez alatt maradt, s csupán mint­egy 16 százalékot tett ki. A fo­gyasztónak és a termelőnek egy­aránt meg kell találniuk a piaci viszonyok között a számításukat. Parlamenti vitanap Külön parlamenti vitanap kereté­ben elemzi (szeptember 16-án) a kor­mány elmúlt kétéves tevékenységét az Országgyűlés —jelentette be Szabad György Házelnök tegnapi sajtótájé­koztatóján. A jövő héten megkezdő­dik az 1993. évi költségvetési irányel­vek, valamint a tavalyi költségvetés teljesítéséről szóló törvényjavaslat tár­gyalása. A zsúfolt program miatt egyébként hétfőtől egy órával meg­hosszabbodnak az ülésnapok, s már most döntöttek arról, hogy a követke­ző héten három napon át tanácskoz­nak a honatyák. Az 1992/93-as tanév rendje Noha még csak e héten kezdő­dött meg az 1992/93-as tanév szorgalmi időszaka a nappali ta­gozatú nevelési-oktatási intézmé­nyekben, már most tudni, mikor lesz az utolsó tanítási nap. Az álta­lános iskolákban, a gép- és gyors­íróiskolákban, a speciális szakis­kolák valamennyi évfolyamán, az egészségügyi szakiskolák I—II. év­folyamán, a szakmunkásképző is­kolákban és a középiskolákban — azok utolsó évfolyamainak ki­vételével— 1993. június 11-én kez­dődik a vakáció. AZ ABORTUSZ NEM SZÜLETESSZABALYOZASI ESZKÖZ Magzatvédelmi törvénytervezet Törvény védi mäjd őket. (Fotó: PN-archív) A kormány két változatban ter­jeszti az Országgyűlés elé a magzatvé­delmi tervezetét — mondotta Surján László népjóléti miniszter a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón. A két változat elsősorban a terhes­ségmegszakítás feltételeit tekintve tér el egymástól, ám mindkettő abból in­dul ki, hogy a fogantatással kezdődő magzati életet fokozottan védeni kell. Ugyancsak alapelve mindkét előter­jesztésnek az az álláspont, miszerint az abortusz nem lehet születésszabá­lyozási vagy népesedéspolitikai esz­köz. A szigorúbb abortuszszabályozás­nak megfelelő A változat értelmében akkor van lehetőség a művi vetélésre, ha a terhesség bűncselekmény követ­kezménye, ha az anya élete veszélyez­tetett a terhesség vagy a szülés miatt, illetve ha a magzat genetikai, fejlődé­si rendellenességet mutat. A B válto­zat ennél „engedékenyebb”, azaz: más esetekben is lehetőséget nyújt ar­ra, hogy az anya műtéti úton megsza­kíthassa nem kívánt terhességét. A miniszter egyúttal bejelentette, hogy a jövőben megszűnik az anya­sági segély, amelyet felvált a váran­dósági támogatás. Ezt a jelentősen megnövelt összegű támogatást már a terhesség 4. hónapjától havonta meg­kapják az anyák. Földárverés Tompán Az önkormányzat közreműkö­désével Tompán is megalakult a 11 tagból álló földrendező bi­zottság. Első árverését — a Sza­badság Mgtsz által Tompa köz­ségben kijelölt termőföldterületre — szeptember 7-én, hétfőn 11 órai kezdettel tartja a művelődé­si házban. Az árverés napján 8 órától lehet a helyszínen a jogo­sultságot igazolni és a kár­pótlási jegyeket, mezőgazdasági utalványokat vagy ezek letéti iga­zolásait átadni a bizottságnak. Munkanélküli ifjúság? Tegnap országos és megyei sajtó- tájékoztatókat tartott a Fidesz, a most elkészült oktatáspolitikai koncepciójukat ismertették. A kecskeméti tájékoztatón először Endre Sándor, a kiskunfélegyházi oktatási és kulturális bizottság el­nöke beszélt arról, hogy a „naran­csos” párt úgy gondolta, miután két esztendeje nem történt érdemi lépés az oktatásügy megreformálásában, ezért előállnak elképzeléseikkel. Jel­mondatuk: Dinamikus egyensúly felé: demokratikus, hatékony, sta­bil közoktatást! Hogy mit is rejt ez a megfogalmazás? Hosszú távú fel­adatuk, hogy a helyi érdekegyezte­tés színtereit kialakítsák, a közeli tennivalók közül elsősorban az ifjú­sági munkanélküliség aggasztó gondjait kívánják megoldani, pon­tosabban felhívni rá az illetékesek figyelmét. Az is elhangzott, hogy a koncepcióban megfogalmazottakat természetesen nemcsak helyi, ha­nem központi programok alapján szükséges sikerre vinni. (Folytatás a 2. oldalon) Vodicei búcsú Ma és holnap tartják a Bajától néhány kilométerre lévő Mária- könnyén (Vodicén) a hagyomáriyos kisasszonynapi búcsút. Ma délelőtt 11 órakor lesz az énekes szentmise, délután a búcsúsok fogadása törté­nik. Este 7 órakor ismét szentmisét tartanak, melyet követ a gyertyás körmenet és a szentségimádás. A Szeges-alsóvárosi Ferences Rendház főnöke és teológusai veze­tik a szertartásokat. Vasárnap reggel 6 órától szent­miséket mondanak magyar, bu- nyevác és német nyelven. Délelőtt 10 órakor a szabadtéri oltárnál dr. Dankó László kalocsai érsek ce­lebrál szentmisét. Kedden, Kisbol- dogasszony napján, 11 órakor lesz mise. Családi tragédia Hartán ^ Véres családi drámává fajult két idős ember veszekedése csütörtö­kön, a délutáni órákban Hartán. A 80 esztendős H. János és felesége közt a nekik ebédet hozó szociális gondozónő megjelenését követően alakult ki a vagyoni jellegű vita. Mi­után magukra maradtak, a helyzet egyre jobban elmérgesedett, olyany- nyira, hogy a 73 éves asszony botjá­val több alkalommal a férje kezére ütött, majd a férfi haragja elől az ud­varra menekült. Továbbra is hango­san porolt azonban, sőt állítólag va­lamit az udvarra lépő H. János felé is dobott. Az idős férfi ekkor megra­gadta az első tárgyat, ami a keze ügyébe került—a fejsze volt az. Két­szer sújtott vele az asszony fejére. H. Jánosné az utcára botorkált és a szomszédok segítségét kérte. Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítot­ták a mentők a kalocsai kórházba. — g— • Kétszer csapott le ez a Elbocsátások a tiszakécskei Remixnél Harminc dolgozót bocsátanak el szeptemberben a Remix tiszakécskei gyáregységéből, ám a dolgozók to­vábbi egy harmadának sem biztos az állása a cégnél. Foglalkoztatásuk at­tól függ, hogy a vállalat talál-e vevőt termékeire a nyugat-európai piaco­kon. Az áruk kiajánlása megtörtént, s az üzleti partnerek a hónap második felében jelzik a kécskeieknek, hogy igényt tartanak-e a termékeikre? Ha nem, úgy további kilencven alkalma­zottat küldenek el még az ősszel, szá­zötvenre csökkentve így a létszámot. A jelenlegi leépítés a gyesen lévő nő­ket is sújtja. Ezért is érdemes kihasz­nálniuk a törvény biztosította maxi­mális időtartamot, mert ha vissza­mennek dolgozni, úgy őket is a fel­mondólevél várja. A cég jelenleg két németországi partnernek bérmunká­ban dolgozik, másik kettőnek saját termékeit szállítja. B. Zs. Kosaras- házasság a szebb jövőért Szarka Balázs bő egy esztendeje a jóságos megmentőként tűnt fel a kecskeméti palánk alatt. Az Univer ÁFÉSZ átvette a férfi kosárlabda­szakosztályt a KSC-től, s mint közis­mert, Szarka Balázs a szövetkezet el­nöke. A nagy bajban lévő és a meg­szűnéssel fenyegetett csapat különö­sebb gond nélkül bentmarad t az élvo­nalban, ám a néhány hónappal az­előtt még istenített elnök nem sok kö­szönetét kapott! Az amatőrsport' mellett voksolt, azt állította, hogy a klub költségvetése többszörösére rú­gott annak, amit előzőleg vállalt, s nem akart több külföldi profit a csa­patban. Viták kerekedtek, az edzőt menesztették, fölmondott a teljes klubvezetés, a csapat szétszéledt, s az idei nyáron ismét a vég jelei mutat­koztak a kecskeméti férfikosárlabdá­nál. Ám a napokban azt az informá­ciót kaptuk, hogy az Univer mégis in­dul az élvonalban, sőt, „laza” házas­ságot kötött a KSC-vel és a jövőben az NB E felsőházában szereplő női kosarasok Univer KSC néven szere­pelnek a bajnokságban. (Szarka Balázzsal készített inter­júnk lapunk 11. oldalán olvasható.) Tervek a szociális támogatásra A szociális törvénytervezet kon­cepciója számos új támogatási, se­gélyezési formát vezet be. Ilyen például a gyermeknevelési támo­gatás, amely a mindenkori öregsé­gi nyugdíjminimumnak megfelelő összeg. Ezt a segélyt azok a három­vagy többgyermekes családok ve­hetik igénybe, ahol a legkisebb gyermek 3 és 10 év közötti. Újfajta segélyezési formának számít az úgynevezett jövedelem- pótló támogatások rendszere. Erre a tartósan munka nélkül maradók, majd a következő években a több- gyermekes családok, az egészség­károsultak, valamint a jövedelem nélküli, illetve alacsony jövedelmű nyugdíjasok jogosultak. A lakha­tási támogatásban pedig azok a családok részesülhetnek, amelyek­nél a lakhatás költsége — azaz a lakbér és a közüzemi szolgáltatá­sok díjai — eléri a család összjöve­delmének 35 százalékát. A kormány-előterjesztés értel­mében megváltozik a rendkívüli segélyezés rendszere, hiszen ehe­lyett az úgynevezett átmeneti se­gélykonstrukció lép életbe, a helyi speciális ellátórendszerek folyama­tos kiépítésével egyidejűleg. EK-megfigyelők Szegeden • Jugoszláv részről mindig meg­kérdőjelezték a határ megsértéséről szóló magyar jelentéseket. Az EK- megfigyelök pártatlanságát remél­hetőleg senki nem vonja majd két­ségbe. Archív felvételünk a déli ha­tár magyar oldalára zuhant, vitat­hatatlanul háborús küldeményt örö­kített meg. C sütörtöki budapesti tárgyalása után pénteken Szegeden foly­tatott egyeztető megbeszélést az Európai Közösség megfigyelőinek 5 tagú delegációja. L. Vádion, az EK-misszió hadműveleti főnöke elmondta: a londoni Jugoszlávia- konferencia jóváhagyta hazánk azon kérését, hogy EK-megfigye­lők érkezzenek Magyarországra. A hadműveleti főnök beszélt arról, hogy 20—30 megfigyelő dolgozik majd a szegedi köz­pontban — ha sikerül megálla­podásra jutni, akár egy hónapon belül —, háromfős csoportokba ellenőrzik folyamatosan a ju­goszláv határszakaszt. Jelentései­ket az EK-misszió zágrábi köz­pontjába, onnan Londonba kül­dik, majd eljuttatják az Európai Közösség országaiba. Sütő András az erdélyi helyzetről Sütő András erdélyi magyar író csütörtökön az amerikai kül­ügyminisztérium meghívására tá­jékoztatta annak illetékes mun­katársait a romániai magyar ki­sebbség súlyos helyzetéről, tö­rekvéseiről. Amint Sütő ezután magyar és amerikai újságíróknak elmondta: az amerikai diploma­ták behatóan tudakozódtak ar­ról, mi a háttere Tőkés László püspök éhségsztrájkjának, s mi­lyen mértékben törhetnek előre az ellenzéki erők a közelgő par­lamenti választásokon. Tőkés László folytatja Tőkés László pénteki temesvá­ri sajtóértekezletén közölte, hogy folytatja szerdán kezdett éh­ségsztrájkját. A püspök az AFP beszámolója szerint elmondta, hogy megtiszteltetésnek vette Ion Iliescu román államfő neki kül­dött levelét, de szerinte az abban foglaltak szöges ellentétben áll­nak az ő követeléseivel. Ismétel­ten leszögezte, hogy éhség- sztrájkja, amelyet addig szándé­kozik folytatni, amíg az 1989. decemberi népirtás felelősei el nem nyerik büntetésüket, nincs összefüggésben a romániai vá­lasztási kampánnyal. Még érvényes a fürdési tilalom • Egyetlen fürdőzőt láttam tegnap délután a Dunában. A betyár eb nem olvasta a tilalmat hirdető plakátot. (Gál Zoltán felvétele) 4 ■4"

Next

/
Oldalképek
Tartalom