Petőfi Népe, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-04 / 209. szám
PETŐFIKÉRE HAZAI TÜKÖR • A larah Aidid tábornok vezetése alatt álló katonai csoport fegyveresei figyelik az ENSZ-segélyt hozó repülőgép földet érését. A világszervezet a géppel 17 tonna élelmet küldött az éhínség sújtotta Szomáliái körzetbe. (MTI-fotó) Üdültetés bírságpénzből Tízezer yenes, vagyis durván hatezer forintnak megfelelő bírságot ró ki egy japán vállalat udvariatlan alkalmazottjaira, illetve azokra, akik csak feletteseikkel szemben tartják be az íratlan, ám meglehetősen szigorú etikai szabályokat. Az egyik vegyipari vállalat elnöke figyelt föl arra, hogy a munkatársak mennyire tiszteletlenül viselkednek egymással szemben, feletteseikkel viszont feltűnően udvariasak. A befolyó tízezer yeneket vállalati üdültetésre használják majd föl. Újabb gyógyító csoda Az Opus Dei katolikus mozgalom megalapítójának, a II. János Pál pápa által idén május 17-én ünnepélyesen boldoggá avatott Josemaria Escriva de Balaguernak újabb csodás gyógyulást tulajdonítanak —jelenDiana kedvese ? • Archív kép James (íilheyről, aki a hírek szerint a/.onos azzal a személlyel, akivel Diana hercegné, a brit trónörökös felesége 1989-ben szerelmes szavakat v áltott telefonon. A beszélgetést Cyril Recnan 70 éves nyugdíjas banktisztviselő lehallgatta a kertjében felállított tízmétercs antenna segítségével. (MTI-fotó) Különleges gumi Különleges, kizárólag homoszexuálisoknak ajánlott gumióvszer gyártását kezdte meg a napokban a krakkói Unimil vállalat. A gyártmány különlegessége, hogy a normál méretűnél (0,05 milliméter) vastagabb (0,08 milliméter), továbbá a szokványosnál több síkosító krémet tartalmaz (0,6 grammot a megszokott 0,15 gramm helyett). A Duet névre keresztelt óvszerből a német saarstadti gyógyszergyárral közös tulajdonban lévő Unimil évente 30 millió gumit gyárt heteroszexuálisok számára is, különböző ízben, szagban és színben. Ezeket a jelentés szerint a norvég, a német, a csehszlovák és a bolgár mellett a magyar piacon is értékesíti. Jó az öreg Ford a háznál! A tiszakécskei Miniprofit Kft. számít a régiekre. Tudjuk jól, hogy a Ford használtan is megéri az árát. Hozza el hozzánk néhány éves Fordját. Rendkívül előnyös feltételek mellett megvásároljuk. Mivel Ön úgyis kitart jól bevált típusa mellett, régi Fordját nálunk a legújabbra cserélheti. Az új gépkocsiját kölcsönözheti, lízingelheti, és részletre is megvásárolhatja. Szervizünk szakképzett munkatársai 10% munkadíjkedvezményt adnak vásárlóinknak azért, hogy .. . NE ÁLLJON MEG A MENET! MINIPROFIT KFT., Tisxakécske, Szolnoki út 42- Tel./Sax: 76/41-23«» Ziccer & SCH' on reklám Ford és hátsó kerék Szekeres István hétfőn reggel szokásos útjára indult a műkertvá- rosirlakásából. Méghozzá a már évtizedek óta megszokott kerékpárjával. Nos, amikor a ’híres-hírhedt diszkóhoz ért, egy fehér Ford kitolatott a mellékutcából, miközben „ripityára" törte az ő hátsó kerekét. Sz. István feltápászkodott, és felírta a szép nyugati kocsi rendszámát. Nos, amikor arról kérdeztem, hogy mi fáj neki legjobban, mi az, ami a legfőbb gondot okozza, ezt mondta: — Nézze, uram! Nekem nem az fáj, hogy elütöttek; nem is az, hogy eltörték a kerekemet, sőt még az sem, hogy a tenyeremet felperzselte a beton, hanem az, hogy az illető először nem azt nézte, hogy történt-e rongálás a kerékpáromon, hogy eltört-e a karom stb. hanem a Fordját nézte, hogy nem sérült-e meg? — Mi a tanulság ebből? — kérdeztem tőle. Mire ö: — Az, uram, hogy legjobb gyalog járni . . . V. M. Tömörül a tőke? Elnökségi ülést tartott a Vállalkozók Országos Szövetsége, amelyen Palotás János, a szövetség elnöke figyelemre méltó kezdeményezést terjesztett elő. Javasolta, hogy a VOSZ november végi közgyűlésén szülessen állásfoglalás a három nagy munkadói szervezet — a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Magyar Iparszövetség és a VOSZ — egyesülésére. Ezzel egységes magyar munkaadói szervezet jönne létre, amelynek keretében a nagyvállalkozók a gazdasági élet számottevő tényezőjévé válnának, amelynek szavát, véleményét később már nem lehet „tetszik” alapon kikérni, vagy figyelmen kívül hagyni. Az óvatosabbak azzal érveltek, hogy az új szervezetben összemosódnának a ma még három, önállóan működő szövetség sajátos vonásai és ennek akarva-akaratlanul is az érdekvédelmi funkció látná kárát. Az egyesülés hívei ezzel szemben kemény érveket állítottak: ha mind a három szervezet megőrzi az alapszabályát és assze- rint működik tovább, ez az összemosódási folyamat kiküszöbölhető. Többen megemlítették, hogy a magántőke egy negyedik érdek- képviseleti szervezete hiányzik a körből, az új egyesületben talán helyük volna az IPOSZ tagjainak is. A VOSZ elnökségének tagjai azonban úgy látják: a kisvállalkozások ma még nem elég erősek ahhoz, hogy máris bekapcsolódjanak a munkaadókat egyesítő új, nagy érdekvédelmi szervezetbe. (domi) NEMZETISÉGI KONFERENCIA Olyan konferenciát szeretnénk tartani, amelyen nem magyar szemmel nézzük a világot, hanem Magyarországot próbáljuk megnézni a környező országok és a Mercedesek a postának • A Roburokat és az IFA-kat Mercedesekkel cseréli fel a Magyar Posta. Korábban már 170 kisebb Mercedes gépkocsit, illetve páncélozott járművet állítottak szolgálatba, s augusztus 25-én 100 Mercedes Benz 508 D. típusú jármüvet vett át ünnepélyesen Doros Béla, a Magyar Posta vezérigazgatója. (MTI-fotó) Bűnügyek — TRÜKKÖS FORGALMAZÓ. Egy kecskeméti férfi 151 ezer forint értékű cigarettát vett át a békéscsabai dohányértékesítőtől. A dolog szépséghibája: máig nem fizetett. A kecskeméti rendőrök sikkasztás gyanújával eljárást folytatnak ellene. — SZENVEDÉLYES HORGÁSZ. A jelek szerint szenvedélyes horgász tört be egy tassi hétvégi házba. A bűnöző az ajtót kifeszítve jutott a helyiségbe, ahonnét a horgászfelszerelést, kiegészítésképpen pedig néhány berendezési tárgyat vitt el. A horgásztársnak okozott kár 30 ezer forint. — KÉSŐI VENDÉG. Szerdára virradó éjjel kifeszítették a kiskunhalasi Sarok büfé ajtaját. A késői vendég a mikrosütőt és a rádiómagnót vitte magával: az okozott kár 24 ezer forint. — TANYÁBÓL. A csengődi Bucka soron augusztus 14. és szeptember 2. között járt betörő. Felnyitott egy tanyát és a gázpalackokat, valamint a mezőgazdasági gépeket kereste. Sajnos, sikerrel: a gazda kára 95 ezer forint. Für Lajos ma jön! Tegnapi lapszámunkban tévesen közöltük a honvédelmi miniszter érkezésének időpontját. Elnézésüket kérjük. 00 0 00 A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Ittas sofőr a volánnál Elvesztette uralmát a kerékpárja felett egy apostagi asszony szerda délután. A nő a Temető utcában közlekedett, amikor a kormányon szállított vödör elvonta a forgalomról a figyelmét és a szemből érkező autó utánfutója elé esett. T.-né A. Katalin súlyosan, a gyermekülésben ülő kislánya szerencsére csak könnyebben sérült meg a balesetben. A feltételezések szerint ittas volt az az autóvezető, aki szerda este 20 óra 45 perckor rohant jármüvével az előtte haladó munkagépbe. A Bocsa határában, az 54-es úton történt baleset után a gépkocsit vezető orgová- nyi F. Zoltánt súlyos sérüléssel szállították a kiskunhalasi kórházba. Védangyalok őrizetben Nem sokáig örülhetett az előlegként kapott tízezer forintnak az a pyolctagú társaság, amely védelmi pénzt követelt egy sárospataki vendéglő vezetőjétől. Szeptember 1-jén a sárospataki Strand bisztró vezetőjével egy névtelen telefonáló közölte, hogy amennyiben nem fizet neki 50 ezer forintot, egy társaság két napon belül szétveri az üzletet. Később újabb telefont kapott a vendéglős. Ekkor tízezer forintot követeltek a „testőrök” előlegként. A megzsarolt vendéglős értesítette a fenyegetésről a rendőrséget. A rendőrök figyelni kezdték a helyiséget, nemhiába, mert 2-án megjelent két gépjárművel a nyolctagú társaság. A banda tagjai közül négyen bementek a helyiségbe és kérték a vendéglőstől a tízezer forintot. Ekkor, ahogy a zsarolók kiléptek a vendéglőből, a rendőrök elfogták őket. Vasútrombolás ellen Levélben fordult Nógrád megye politikusaihoz, országgyűlési képviselőihez, valamint a megye vasutasaihoz és önkormányzataihoz a balassagyarmati Civitas Fortissima kör, kérve, ne engedjék a Balassagyarmatot és környékét sújtó PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. IX. 4-én, megrendelés sorszáma: 230 009 Kéziratokat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245.— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x vasútrombolási tervek végrehajtását. Az 1968-ban elfogadott közlekedéspolitikai koncepciónak kétezer kilométernyi vasúti mellékvonal esett áldozatul, s jóllehet az akkori érvek szerint a megszüntetett vonalak mentén lakók ezzel csak jól járnak, hiszen modern autóbuszokon utazhatnak majd. A parlament várhatóan még az őszszel —a kormány és a vasút kapcsolatát rendező törvény keretében — újabb 700 kilométernyi, veszteséges üzemű szárnyvonal sorsáról is dönt. Leégett a nádtető Tegnap éjjel egy lakatlan nagybugaci tanyához riasztották a kiskunfélegyházi tűzoltókat. A náddal fedett Tanya 39. tetőzete teljesen leégett. A lángok által okozott kár 180 ezer forint, a keletkezési okot vizsgálják. INTERMOTOR BAJA KFT. NAPTAR 1992. szeptember 4., péntek Névnap: Rozália Napkelte: 6 óra 07 perc Napnyugta: 19 óra 18 perc Holdkelte: 14 óra 57 perc Holdnyugta: 23 óra 24 perc IDŐJÁRÁS Eleinte derült, száraz, idő várható, majd napközben nyugat felől megnövekszik a felhőzet és előbb a Dunántúlon, majd másutt is várható cső, záporeső, néhol zivatar. Időnként élénk déli, majd a Dunántúlon megerősödő északi szél várható. A hőmérséklet kora délután a Dunántúlon 15 20 fok között, másutt még 25 fok körül alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium cs a Bajai Meteorológiai Főállomása jelenti: Szeptember 2-án Kecskeméten a középhö- mérséklct 15,2 (az 50 éves átlag 18,6), a legmagasabb hőmérséklet 21,7 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 12 órán át sütött. Tegnap reggel ti, 14 órakor 24,5 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 6,4 Celsi- us-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1020,2 millibar — süllyedő — volt. Szeptember 2-án Baján a középhőmérséklet 13,4 (az 50 éves átlag 19,2), a legmagasabb hőmérséklet 22,2 Celsius-fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 11,5 órán át sütött. Tegnap reggel 15, 14 órakor 25,3 fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 8,4 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1019,8 millibar — süllyedő — volt. Aktuális agrometeorológiai értékelést, növényvédelmi előrejelzést és védekezési tanácsokat kaphatnak az érdeklődök a 76 / 20- 468-as telefonon. A háromperces szolgáltatás reggel 9 órától másnap 7 óráig azonos szöveget közöl. — LÉZERCENTRUM SZOLNOKON. A gyógyító munka korszerűsítésére jelentős lépést tesz a szolnoki Hetényi Géza Kórház: az intézményben létrehozzák Közép- Magyarország első lczercentru- mát. Az orvostudományban már évtizedek óta ismert, de magas beszerzési költségei miatt csak szűk körben alkalmazott sebészeti, urológiai és egyéb gyógyászati célra igen hatékonyan használható eljárás bázisának a megteremtéséhez a Lézer Alapítvány nyújtott segítséget. A megyei önkormányzat is anyagi és erkölcsi támogatást adott, ezzel sikerült a Népjóléti Minisztérium pályázatát is elnyerni. A sebészeti lézerkészülékeket minden valószínűség szerint még az idén munkába állítják. — SZABADULÁS A KÉTÜTEMŰTŐL? Új Renault vásárlásakor a Renault Baumgartner Kft. Budapesten 100 ezer forint árkedvezményt ad azoknak a vevőknek, akik forgalomképes, műszaki vizsgával rendelkező kétütemű Trabantot, Wartburgot vagy Barkas típusú járművet adnak le a cégnek — jelentette be Baumgartner Antal, a kft. ügyvezető igazgatója. Az akció célja kettős, növelni az autószalon forgalmát, egyben kivonni a környezetszennyező kétütemű járműveket a forgalomból. A cég tulajdonosa hangsúlyozta: csak a rendszámmal rendelkező üzemképes, levizsgáztatott autókat veszik át, amelyek sorsa egyelőre nem tisztázott, de magyarországi forgalomba biztosan nem kerülnek vissza. Az akció sgyelőre csak a budapesti Re- nault-szalonban érvényes, a francia autógyár további 30 magyarországi kereskedőjénél a program kiterjesztéséről a tapasztalatok tükrében döntenek majd. — KAZAHSZTÁNI MAGYAROK. A miskolci székhelyű Kárpátalja Alapítvány nagyértékü taneszközöket és tankönyveket adományozott a kazahsztáni magyarok Hungária Kulturális Szervezetének, az Alma-Atában immár két éve működő magyar nyelvű vasárnapi iskola munkájának megsegítésére. SZÜLŐI ÉRTEKEZLETEN A tanító néni nyilvánosan megdicséri Pistikét. — Kedves, szerény, illedelmes gyerek — állítja példaképül más szülök elé. — Nincs még egy ilyen jó magaviseletű fiú az osztályban. Pistike anyukája pironkodva áll fel. — Apja vére - igyekszik szerény lenni ö is. — Az uram is a jó magaviseletének köszönheti, hogy mindig időkedvezménnyel szabadul. fik9 A Falutévé holnapi adása A TERVEZETT TÉMÁK: Faludoktor A kunhegyesi biogazda II. rész — Kakashálózati hírek — A nyertes lottószámok — Viktor- és Lőrinc-köszöntő. tette kedden a Kathpress hírügynökség Rómából, az Opus Dei spanyol köreire hivatkozva. Az állítólagos csodás gyógyulás —- a jelentés szerint — a boldoggá avatás napján következett be a következőképpen: egy 70 éves spanyol férfi, Josep Mas, aki tíz évvel ezelőtt autóbaleset következében megbénult, a boldoggá avatás bejelentésének pillanatában Escriva de Balaguerhez fohászkodott, kérve őt, hogy „most azonnal”, gyógyítsa meg, mert tudni akarja, hogy kinek köszönheti a gyógyulást. A férfi fél órával később családja legnagyobb meglepetésére mankó használata nélkül felkelt, és másnap minden segítség nélkül elment hazulról. világ szemével — mondta Glatz Ferenc, az Európa Intézet főigazgatója a tegnap kezdődő budapesti Nemzetiségi Statisztikai Konferencián.