Petőfi Népe, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-26 / 228. szám

HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. szeptember 26., 5. oldal MANDEL RÓBERTÉT KÉRDEZTÜK: Eljön-e a népzenei találkozóra? — Igen, és egy egészen különleges fellépésre kért Leskowszky Albert barátom. Új hangszeremmel, a te­kerőlant mai változatával, az ele- ctrotaryval lépek majd közönség elé. Mostanában nem játszom már népzenét, de a tapasztalataimat, a rutinomat felhasználom a régi zene és az új muzsika megszólaltatásá­ban. A kecskeméti műsorban kísér­letező művészek mutatkoznak be, tulajdonképpen arról adunk szá­mot, hol tartunk, meddig jutottunk el a pályán. Régebben is jártam már a Kecskeméti Népzenei Találkozón, e mostani szereplést ugyancsak iz­gatottan várom. — Az imént említetted: megtud­hatjuk, meddig is jutottál el a pályán. Meddig? —A tekerőlantra igen különleges úton bukkantam, mégpedig egy külföldi családi kiránduláson lát­tám először egy múzeumban. Hat­éves korom óta gitároztam, akkor kezdtem, amikor még nemigen lehe­tett nálunk erről tömegméretben be­szélni. Dr. Nyúl Istvántól nagyon sokat tanultam, úgy mint Bige Jó­zseftől. Ők vetették fel először, hogy a régi népi hangszereket elő kellene venni. Ekkor még Sebők, Halmos is mással foglalkozott. A „nagy öre­gek”, imént említett tanáraim bizta­tására fordult a figyelmem a kama­razenélés felé. A megmérettetés a ze­neiskolai koncerteken kezdődött. A gitár akkora volt mint én... Mindig arra gondoltam, hogy vala­mi különös dologgal kellene foglal­koznom, így amikor az érettségi után valahová pályázni kellett, én nem „komoly” szakmára jelentkez­tem, hanem hangszerkészítőnek. — Közben pedig a gitárodat teke­rőlantra cserélted? • Mandel Róbert a világ zenészeit hoz­za össze, bizonyítva, semmilyen határ nem létezik. — Nem, néhány évig még gitá­roztam, de beleszerettem a tekerő­lantba. Akkoriban zenekarommal dél-amerikai zenét játszottam, a srá­cok még ma is együtt muzsikálnak. Egyszer Pernye András biztatott, hogy foglalkozzam behatóbban a tekerővei, mert gitáron ezrek pró­bálkoznak, a népi hangszernek pe­dig csak múltja van. Nos, a jelené­ről, a jövőjéről egyre több szó esett a baráti körömben, mígnem Már- tha Istvánnal tettünk is érte. Rájöt­tünk, a kortárs zenében nem alkal­mas a meglévő formájában megszó­laltatni a barokk, vagy népi zenét jól „bíró” hangszert. Ekkor találtam ki azt az instrumentumot, mellyel po­pot, dzsesszt és bármilyen műfajt képviselhetek. 1985-ben készült el az első electrotary. Két évvel ezelőtt pedig felvettünk egy dzsessz CD-t és a jövő hónapban jelenik meg egy újabb. A régi zenét a Mandel Quar- tettel játszom tovább. — Lehet ennyiféle műfajt egy em­berként képviselni? — Nehogy beleess te is a csapdá­ba! ;Hibás megközelítés, hogy egy zenész csak egyfajta stílust képvisel­het. Akinek a muzsika az élete, nem jelent csodát az, hogy más irányban is elindul. Zene csak egy van! Hang­súlyoznám, nem dzsesszt játszom, hanem dzsesszmuzsikusokkal ját­szom, Pegétől Binderig. Egyébként még szó sincs befejezett pályáról. Az életemet arra tettem: mit lehet még kihozni a tekerőlantból. — Hallhatnám?- A következő lemezemen sok mindenre választ adok, igazolja a kísérleteimet. Miután Ella István felkért, hogy irányítsam a Hungaro­tonnál a dzsesszlemezek kiadását, így rendkívüli energiával, sok-sok ötlettel végzem ezt a munkát. Fél éve New Sic néven kiadóm is van, itt egy egészen újszerű produkcióval készülök. Világzenével rukkolok elő, vagyis a világ minden részéről hívok hangszeres zenészeket, bizo­nyítva, hogy nincsenek határok. Nem szeretek politizálni, de ezzel a kulturális vállalkozással talán sike­rül azt megismertetnem, hogy ha a világ zenészei összejönnek, vita nél­kül találnak egymásra. — Kecskeméten mit hallunk tő­led?- Rövid ízelítőt adok abból a zenei világból, melyben jelenleg élek. Jó lenne egy önálló műsorral is bemutatkoznom Kodály szülő­városában, de erre legfeljebb ak­kor volna esélyem, ha szponzoro­kat találnék. Ha tudsz valakit, kér­lek szólj. Borzák Tibor Angeli, a botrányfotós Sarah Ferguson az úszómedence szélén napozott. Bikinijének felső ré­szét levetve, gyengéden a texasi férfi fölé hajolt. A John Bryanról és a yor- ki hercegnő intim jelenetéről készült képek a világot bejárták. A fényké­pészt, aki a kényes pillanatokat meg­örökítette, Dániel Angelinek hívják. A 49 éves férfi majd’ 30 éve a híressé­gek titkos szerelmi légyottjainak hí­vatlan krónikása. A yorki hercegnő kalandját ábrá­zoló fotók Angelinek egész vagyont hoztak. Csak a BBC 2 millió fontot (átszámítva 270 millió forint) utalt át a hírműsorban bemutatott képanya­gért. A Daily Mirror szintén kinyitot­ta a pénztárcáját: átszámítva 12,5 millió forintot fizetett a szenzációs felvételekért. Ennél többet a világon eddig senki nem áldozott arra, hogy a kincset érő fotókat lapja számara megszerezze. Nem sokkal keveseb­bet kapott a Paris Match című fran­cia laptól sem. És akkor hol vannak még az olasz, holland és svéd újsá­goktól behajtott honoráriumok?... Angeli romantikus körülmények között készítette vagyont érő képeit: kicselezett két Scotland Yard-tisztet, akik Fergie-re vigyáztak. Nikon gé­pével, fényképészállványával, 1000 milliméteres teleobjektívjével és kon­verterével hason kúszva közelítette meg a „tetthelyet”. Mesterien sike­Angeli, a botrányfotós. rült képeit „007-es” jelzéssel adta el, mégis ráismertek. — Ha nem én kattintom el a gé­pet, más teszi meg, én pedig bottal üthetem a pénz nyomát — magya­rázza Angeli, s ezért igyekszik min­dent ellesni. Égyszer például egy lé­gikisasszonnyal flörtölve, a párizsi Orly repülőtéren, véletlenül szem­tanúja lett egy repülőgép lezuhaná­sának. Habozás nélkül faképnél hagyta csinos társalkodónőjét, s szerelőruhába bújva, gépével a lán­goló repülőroncshoz rohant. A tö­megszerencsétlenség képeit és a 140 utas tragikus halálának körülmé­nyeit így megismerhette a világ. Angelinek sokan súgnak: pincé­rek, szobalányok, ajtónállók. Még így is előfordult, hogy elszalasztot­tá a nagy pillanatot. Két eset külö­nösen bántja. Az egyik az, amikor egy piros lámpánál Caroline mona­cói hercegnő autója mellé besorol­va, nem tudta a csomagtérbe zárt gépét előrántani és megörökíteni, amint a csinos hölgy átöleli Philip­pe Laville-t. Másodszor még na­gyobb balszerencséje volt: kifo­gyott a Nikonból a film, amikor a párizsi Hűvösvölgyben, a Bois de Boulogne-ban felfigyelt a vízen mellette evező Alain Delonra és Romy Schneiderre. K evesen gondolnák, hogy a cím­beli intelligenciahanyados mérésére hajdan a kényszer vitte rá az emberiséget. Még a századfor­duló éveiben történt, hogy Párizs tanügyi hatóságai megdöbbenve tapasztalták, hogy az elemi isko­lákban milyen sok, szellemileg visszamaradott nebulóval kell küszködniük a tanítóknak, vissza­vetve egy-egy osztály átlageredmé­nyét. Meg is bízták az igen ambici­ózus pszichoanalitikust, Alfred Bi- net-et, hogy egy speciális szűrő- rendszer kidolgozásával segítsen egy csoportba tömöríteni az azo­nos színvonalú gyerekeket. Szer­kesztett is egy mérőskálát, amelyet 1905 és 1911 között kötelezően használtak az iskolákban. Egy 3 éves gyermektől már el­várható volt, hogy két rövid mon­datot vagy egy kétjegyű számot előmondás után megismételjen. Az 5 évesekre négy alapszín és két súlyegység meghatározása várt. A 7 évesre egy kép történésének elmondása, tárgyainak felsorolá­sa. A 9 évesnek tudnia kellett az aznapi dátumot, pénzt váltani és visszafelé elmondani egy négyje­gyű számot. A 12 évesnek már olyan elvont fogalmakat kellett ér­telmeznie, mint a „részvét”, a „bosszú”, az „igazság”. 16 évesen pedig már meg kellett magyarázni a különbséget a „fejlődés és forra­dalom”, a „szegénység és nyomo­rúság” között. Ráadásul 65 szót kellett értelmeznie, de legalább szi­nonimával helyettesíteni három percen belül. Binet-t eleinte alig vették komo­lyan. Még a pedagógusok is kétel­kedtek benne, hogy az emberiség legcsodálatraméltóbb tulajdonsá­gát, az intelligenciát ilyen egyszerű módon, számszerű adatokká le­hessen alakítani. Ellenlábasai már- már azon voltak, hogy a tudo­mánytalan kóklerség vádjában marasztalják el. Ám hirtelen kitört a világháború és Amerikának had­sereget kellett szerveznie. A tábor­nokoknak pedig nem voltak skru- pulusaik, és a jelentkező újoncokat egy egészen hasonló tesztelésnek vetettek alá. Megállapították pél­dául, hogy egy 20 esztendős cowboy olykor mindössze egy 8 éves nagyvárosi fiúcska intelli­gencianormáit produkálja. így szerveződtek meg a „tanszáza­dok”, és azok a máig is érvényes szelekciók, hogy minden alaku­latba azonos arányban kerülje­nek nagy testi erővel, de szeré­nyebb szellemi képességekkel rendelkező katonák. Az IQ világszerte ma épp úgy használatos állások megpályázá­sára, mint — bizonyos intézmé­nyesítéssel — a párválasztásnál is. Ám változatlan a kérdések kérdése: átörökölhető-e az intel­ligencia? A tudomány igennel válaszol, sőt, hozzáteszi: éppúgy, mint a külső vagy a belső tulaj­donságok, így az intelligenciára való hajlam is velünk születik és most jön a különös figyelmez­tetés —, de sem művelt környe­zettel, sem jó iskolákkal annyira nem befolyásolható, mint azt ál­talában hinnénk. Mert nem a pszichológiai laboratóriumok és egyetemi vizsgaszobák hűvösén mutatkozik meg az igazi intelli­gencia, hanem a való életben. L. B. Az angol uralkodóház körül csak nem csitulnak a hul­lámok, és a sajtó is tobzódik a sok botrányban és leleplezésben. A fenségek pe­dig hallgatnak. Közben viszont egyre hango­sabban hallat­ják a hangjukat azok, akik sze­rint az ország már unja a mo­narchiát. A Windsorok titkos afférjairól már az ilyen ügyekben eddig tartózkodó saj­tóorgánumok is teljes részletes­séggel számol­nak be. Neves alkot­mányjogászok nyilvánosan azon vitáznak, hogy nem kelle­ne a 43 éves Charles-nak le­mondania a trónörökösség- ről, és helyette fiát, a 10 éves William herce­get jelölni erre a posztra, sőt, a család tekintélye oly mértékben meg­rendült, hogy a királynő példátlan lé­pésre szánta el magát: közölte, hogy kész adót fizetni a magánvagyona (annak értékét 600 millió fontra be­csülik) és a befektetésekből származó jövedelme után. Ez a jóakarat egyér­telmű megnyilvánulása a nehéz re­cessziós időszakban, amikor a király­nő adómentességét egyre többen tet­ték szóvá (a Windsor-család többi tagjának adót kell fizetnie). A lakos­ság 80 százaléka egy nemrég nyilvá­nosságra hozott közvélemény-kuta­tás- szerint különben sem helyesli, hogy a királynő nem fizet adót. Ä legmeghökkentőbb fordulat azonban az, hogy ma már Angliá­ban is nyíltan felteszik a kérdést: fennmarad-e a monarchia? Dr. Mi­chael Nash londoni alkotmánytör­ténész szerint „elképzelhető megol­dás” lenne, hogy Charles önként le­mondjon a trónról. „Akkor ugyanis Charles elválhatna és mégsem szen­vedne csorbát az uralkodónak az a szerepe, hogy ő Anglia egyházi feje. William herceg pedig például 30 éves korában átvehetné a kormány­zást.” A királynő különben éppen nemrég jelentette ki, hogy az ural­kodását élethivatásának tekinti, azaz utalt arra, hogy élete végéig a trónon kíván maradni. A királyi család sokak számára még mindig a nemzet történelmi alapokon nyugvó azonosságtudatá­nak megtestesítője. Londonban so­kan úgy vélik: a monarchia ezt a funkcióját napjainkban csak politi­kamentes intézményként tudja meg­őrizni. Ezért a Windsorokat „a nem­zet felszentelt szellemeként” s a csa­lád többi tagját is a nemzet régi hor­dozójaként mutatják be, akkor kéz­zel fogható a különbség a szavak és a valóság között. Ma Angliában a házasságok egy- harmada válással végződik. Annak idején mindenki kivételes esetnek te­kintette Margaret hercegnő válását Lord Snowdowntól. Mára viszont már a királyi családon belül is való­ságos lavina indult m$g: Anne her­cegnő már el is vált, Andrew herceg pedig már elhatározta, hogy felbont­ja házasságát. Az udvar ügyeinek ismerői szerint Charles és Diana há­zassága is csak papíron létezik. A teljes felbomlás jelei jól érezhetően szemben állnak a régi idők felfogá­sával, amikor annak is jelentőséget tulajdonítottak, hogy a trónörökös csak szüzet vezethet oltár elé ... A Windsorok a családi értékeket eddig túlidealizálták, s ez most meg­bosszulja magát. A mitológia trón­fosztása folyik most Angliában, de a Windsorok maguk lövik az öngólo­kat, és szolgáltatják ahhoz az állan­dó muníciót. FEB SZTÁRPARÁDÉ Siker az ősz kapujában A nagy nyári turnék, pihenők után a jól ismert sztárok ősszel új le­mezekkel, videókkal jelentkeznek, így történt ez az EMI cégnél is, ahon­nan egyre-másra kerülnek a rajon­gókhoz a jobbnál jobb produkciók. És az külön szerencse, hogy a jövő­ben Magyarországon is a világmegje­lenés napján kaphatók az albumok, a CD-k, ugyanis a Quint lemezkiadó bekerült a zenei közösségbe. Nem csak ők kapják meg a frissen kiadott produkciók hazai kiadási, forgalma­zási jogát, hanem az ott megjelenő magyar kiadványokkal is kopoglal­Roxcttc: vége a koncertnek. hatnak az európaf piacon. De tér­jünk vissza a sztárokhoz. . A Roxette svéd duó a nyáron Buda­pesten is koncertezett, forró hangulatú estén hódították meg a közönséget. En­nek hangulatát is felidézhetjük a friss al­bumukon, melynek címe Tourism, alcí­me pedig Dalok a stúdiókból, koncert­dobogókról, szállodai szobákból és egyéb furcsa helyekről. Már a helyszí­nek is jelzik, hogy a Roxette soha nem tudott leállni egy percre sem, mindig új és új dallamok jártak a fejükben. így Stockholmban, RiodcJanciróban, Syd­ney ben , Los Angelesben, Sao Paulóban, Zürichben járva készült új ieme- zük anyaga. Kü­lön érdekessége az összeállításnak, hogy hotelszobá­ban is vettek fel nótákat. Megérte a kétesztendős kószálás, melyet máris követett az újabb, európai turné. A szimpati­kus énekcsduó nem pihen, ha­nem máris a kö­vetkező meglepe­tésen töri a fejét. Amint hallottuk, ezúttal Marie Fre- dikson szólóalbu­mát készítik, me­lyet még az idén nálunk is forgal­maz a Quint. HAZNEZO Hogyan kell otthont teremteni ? (6. oldal) Mit tudnak a svédek? (6. oldal) Őszi üzenet Londonból (7. oldal) Kis cigaretta, nagy bűnlajstrom (7. oldal) LELKI POSTA „Sajnos, írni még alig tudok. Naponta gyakorolok, de lassan tanulom meg újra. Mostani so­raimat a kislányomnak diktá­lom. De nagyon szeretném, ha legalább kifejezhetném köszöne- temet családomnak. Többórás, súlyos agyműtéten estem át, és alig volt rá orvosi remény, hogy olyan jó! fel fogok épülni, mint ahogy most vagyok. Az operáció előtt évekkel kezdődött a beteg­ségem. Áruházi eladóként dol­goztam, és a munkahelyemen tört rám valami szörnyű szédü­lés- és ájulásféle. Az első rosz- szullétem után sokfelé jártam kezelésekre. Mégis egyre több­ször lettem rosszul. A családom összefogott értem. Nem nyugod­tak bele állapotomba, és felku­tattuk azt az orvost, aki Buda­pesten végre megállapította, hogy súlyos agydaganatom van, és azonnal operálni kell, de már akkora a daganat, hogy talán húsz százalék esély van a felépü­lésemre, még ha meg is marad­nék. Mielőtt megoperáltak, el­köszöntem ugyan a családomtól, de szívem mélyén szentül elhatá­roztam, hogy mindenáron élet­ben fogok maradni, és nem ha­gyom őket el. Amikor magam­hoz tértem, úgy gondoltam: az orvosok megtették, amit lehe­tett, most megmutatom, milyen erős vagyok. A férjem minden látogatási napon ott volt mellet­tem, pedig vonatoznia kellett. Biztos nem voltam szép látvány a kopasz fejemmel, de nem tö­rődtünk ezzel. Három gyerekem van, még mind iskolába járnak. Otthon is sok a munka a háztar­tásban. Haza akartam jönni mi­nél előbb. Éjszaka kiszöktem az ágyból és járkálni kezdtem. A konok erőm hozzásegített, hogy hazakerülhettem sokkal előbb, mint reméltem. Pedig még látási zavaraim is voltak, de a család megígérte, hogy vigyáz­nak rám. Otthon egyre több dol­got tudok ellátni, úgy, mint ré­gen. Reggelente én indítom a gyerekeket az iskolába. Nap­közben is tesZek-veszek, napról napra több dolgot. Persze, még sokat járok orvosi kontrollra és gyógyszereket is szedek. Mosta­nában öjsze kell húzni nekünk is a nadrágszíjat, de efek a dolgok már nem nyugtalanítanak min­ket, mint korábban. A legna­gyobb ajándék, hogy ennyire összeforrt a családunk és megta­nultuk, milyen sokat tudunk ad­ni egymásnak. A nagy fiam or­szágos bajnok birkózásban. Na­gyon büszke vagyok rá." Dunaújvárosból érkezett hoz­zánk ez a levél. A feladó fiatal asszony, nincs még negyvenéves sem. Személyes találkozásunk­kor, mosolygó, sugárzó arccal mesélte el, miként változott meg élete. Olyan erő, kedvesség áradt belőle, hogy arra gondoltam, de jó lenne ha átadhatnánk mind­azoknak ebből a sugárzásból, akik most olvasóink közül vala­hol talán kilátástalanul nehéz­nek érzik életüket. Ezért kértem arra — Erikát —, legyen szíves, írjon pár sort minderről. A pél­da, amit ő és családja nyújtott önmagáért beszél. Segítve ezzel önmagukon is mindazokon, akikben e példa nyomán hason­ló erők ébredhetnek. Kúti Ibolya Már Charles trónöröklését vitatják • A válófélben lévő trónörökös feleségével Mire jó az IQ?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom