Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-01 / 181. szám
6 oldal, 1992. augusztus 1. HAZUNK TAJA rr r r ÚJABB ELŐÍRÁSOK SZARVASMARHATARTÓKNAK Állataink egészsége Aszarvasmarhatartókmegszokták már, hogy minden évben egy alkalommal szarvasmarha-állományukat a gümőkór kizárása miatt az állatorvos diagnosztikai oltásban részesíti. Az oltást követően a reakciók mértékét 3 nap múlva elbírálja, és dönt a szarvas- marha további sorsáról. A rendszeres vizsgálatoknak köszönhető, hogy a gümőkór az ország szarvasmarha- állományában már nem lelhető fel, s a fertőzés terjedésének iránya (szarvas- marha ember) megváltozott, sőt, az emelkedő számú humán esetek az elsődlegesek a fertőződés fonása szempontjából. A brucellózistól szintén mentes az ország szarvasmarha-állománya. Azévtizedesmunkával, állami költségviselés melletti mentesítéssel az említett két betegség megszűnt, így az emberi megbetegedésektől nem kell tartani. Az elmúlt időszakban azonban új követelmények merültek fel. Európa több országa mentesült a szarvasmar- ha-Ieukózis vírusától, Svájc mentesítette állományát az IBR-vírustól. A szarvasmarha-leukózis és az IBR- fertőzöttség humán megbetegedést nem vált ki. de különösen nagy gazdasági károkat okoz világszerte. Az IBR szarvasmarha-fertőző rhinotracheiti- se (orrüreg- és légcsőgyulladás). Jelenleg a két fertőzés ellen folyik a fejlett országokban a mentesítési kampány. Az Európai Gazdasági Közösség országai ba irányuló szarvasmarhaexport új feltétele az előzőekben leírtaknak megfelelően egy-egy terület tuberkulózis, brucellózis, szarvasmarha- leukózis és I BR-fertőzöttségtől való mentessége. Az előírásokat nekünk is követni kell. Ezért Magyarországon szarvasmarhát értékesíteni 1993. január l -jétől kezdődően—kivéve a vágóhídra történő szállítást—(vásárban es szarvasmarhatartó udvarából is), csak az előzőleg felsorolt betegségektől hatóságilag elismerten mentes állományokból szabad, úgy, hogy a szállítást megelőzően 30 napon belül az illetékes hatósági állatorvossal el kell végeztetni a vérvizsgálatokat. Ezek eredménye alapján az állatorvosmegadja a hatósági igazolást. , Néhány gondolat a betegségek tüneteiről, lefolyásáról: A szarvasmar- ha-leukóais csak a szarvasmarhát betegül' meg. A vírus az egyik állatból a Január elsejétől csak ellenőrzött szarvasmarhákat szabad eladni. másikba többnyire fehérvérsejtbe zártanjut át és ered meg a fertőzés. A lap- pangási idő igen hosszú, több év. A betegség ritkábban daganatos forrná ban jelenik meg, a nagyobb kártétel a szervezet általános ellenállóképességének tönkretétele, a fehérvérsejtképzés zavara, következményként a tejtermék csökkenése. A virus a szervezetet a fertőzést követően kb. 3 hónap múlva áthangolja és a fertőzöttség a vérben és a tejben található ellenanyagok kimutatásával felismerhető. Erre a vizsgálatra épül a fertőzött egyedek felismerése és az állomány mentesítése. A szarvasmarha fertőző rhinotra- cheitis vírusa szintén csak a szarvas- marhát betegítimeg. Fiatal borjakban légző- és emésztőszervi megbetegedést, jellegzetes kötőhártya-gyulladást, idősebb szarvasmarhákban általában felső légutakra korlátozódó kedvező lefolyású, de látványos tüneteket mutató megbetegedés. A fertő- zéshet csatlakozó másodlagos kórokozók súlyosbíthatják a kórképet. Ritkán, de előfordul az agyvelőgy ulla- dásos forma, amely a borjúállományokban 5—25 %-os elhullást is k i válthat. A virus egyes állományokban tömeges vetélést okozhat. A fertőzöttség a vírussal megjelenő ellenanyagok vérből történő kimutatásával felismerhető. A betegségtől a fertőzött állományok is mentesíthetők. Mindezek felismeréseként és a szükséges anyagi fedezet biztosításának köszönhetően a Földművelés- ügyi Minisztérium állat-egészségügyi és élelmiszer-higiéniai főosztálya 1992. július 16-án kiadta a szarvasmarha-leukózis elleni védekezés és mentesítés előírását, amelyet valamennyi állatorvos kézhez kapott. A területileg illetékes hatósági állatorvosok (vagy hatósági jogkörrel megbízott magánállatorvosok) az előírásnak megfelelően, 1992 szeptemberében—októberében és november havában valamennyi szarvasmarhatartó gazdát felkeresnek, a szarvasmarha-állományok kötelezően előírt szűrővizsgálatának elvégzése miatt. Az állományvizsgálat, a mentesség igazolása az egyedileg gyűjtött tej-, illetve vérminta laboratóriumi vizsgálata alapján történik. A vizsgálati anyagot csak a területileg illetékes hatósági állatorvos veheti és juttathatja el az Országos Állategészségügyi Intézetbe. A vizsgálat további részleteiről, az igazolások kiadásának módjáról a területileg illetékes állatorvosok készséggel tájékoztatást adnak. Bács-Kiskun Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás Kecskemlét Zabhegyező Ebben a hónapban totónk kérdéseit a Viktória Első Magyar Gabona Rt. Iqjosmizsei gabonapelyhesitő üzemének szakemberei állították össze. A nyertesek között szintén öt ajándékcsomagot sorsolunk ki. Milyen technológiai eljárással készül a zahpehely? 1 Puffasztás X Lapítás 2 Exlrudálás Miért tarthatók el 6 hónapig a gaho- napelyhesítő üzem termékei? 1 Ántioxidánst tartalmaznak X Tartósítószert tartalmaznak 2 Hidrotermikus eljárással készülnek Az élelmiszer-gabonák közül melyiknek a legnagyobb a fehérjetartalma? 1 Búza X Rozs 2 Zab Az alábbi termékek közül melyiknek a legmagasabb a vízben oldható éielmi- rost-tartalma? 1 Búzakorpa X Zabkorpa 2 Kukoricapehely Tudja-e, hogy az alábbi élelmiszerek közül melyikben található legnagyobb mennyiségben az egészségvédő, többszörösen telítetlen zsírsav? 1 Sertéshús X Baromfihús 2 Zabpehcly Emlékeznek? Arra kértük Önöket, hogy a totón karikázzák be a helyes megfejtést, majd vágják ki, tegyék borítékba (írják rá: Zabhegyező), és küldjék el a Petőfi Népe szerkesztőségének címére: 6000 Kecskemét, Pf. 76. Ne feledjék el a borítékra saját nevüket és címüket sem felírni! Beküldési határidő most: augusztus 20. A júliusi megfejtők között a Hunga- rokork Amorim Kft. ajándékát sorsoltuk ki. A nyertesek: Schaut István (.v. il ízentimre). Kovács Ferencné (ke.nfehértó). Balázs István (Kccske- . Kocsi met), Makai. Bei.íné (l'Vbólsjjgs). (iiiiiuiálunk! ' Végül j juiiust helyes megfejtést játékosaink közül nem sokan találták el ezeket.) A jó miriősé-l gú boros- és pezsgőspalackdugók pata-' fából készülnek (X), a parafadugógyártás során 70% a hulladék (2), a paratölgy kérgét használják föl a termék előállítására (X), a világon a legtöbb parafa Portugáliában van (2), a paratölgy 200-300 évig él (1). A júliusi totó tehát: X, 2, X, 2, 1. FUSZERKERT A citromillatú fű A középkor nagy hírű gyógyszerének a „Karmelita-szesz”-nek fontos komponense volt kissé elfelejtett gyógynövényünk, a citromfű. Bár a híres orvos, Paracelsus által neki tulajdonított asszonyifjitás csak tévhit, újabban eredményesen használják nyugtató, szíverősítő teakeverékekben. Nálunk, mint fűszer nem nagyon ismert, bár a görögök és a rómaiak annak használták. A citromfű terjedő tövű, évelő növény az 50-80 cm magasságot is eléri. Tojásdad alakú levelei átellenesen állnak, szélei csipkés-fűrészesek. Színük szürkészöld, felületük gyengén szőrözött. Az egész növény kellemes, citromra emlékeztető illatot áraszt. Meleg- és fénykedvelő növény, amelyet legeredményesebben laza szerkezetű, de jó vízellátottságú talajon nevelhetünk. Magról, zöld dugványról vagy tőosztással szaporítható. A magvakat, homokba rétegezés után, márciusban vethetjük szabad ágyba. A csíranövények nagyon lassan fejlődnek, ezért szükséges a rendszeres gyomtalanítás. A 6-8 cm-es palántákat május Végén ültethetjük, 60 cm sortávolságra és 30 cm tőtávolságra. Szeptemberi tőosztásra az idősebb, 3-4 éves tövek alkalmasak. A konyhában a citromfű levelét frissen, apróra vágva használjuk. Tehetjük salátákba, halhoz, fehér mártásba, majonézbe, savanyú káposztákba, pácolt heringhez, baromfihoz, disznóhúsokhoz, de gyümölcssalátákba, zselékbe, gyümölcsitalokba, borba is kitűnő. Gyógyászatban levelének forrázata teaként fogyasztva légcsőhurutra, lázas meghűlésre és fejfájásra jó gyógyír. És végül egy ételrecept, amelyben a citromfű füszerezőhatását kipróbálhatjuk. Citromfűvel készült sajt torta: A tésztához: 11 dkg finomliszt, egy csipet só, 5 dkg margarin. Melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra. A tészta elkészítéséhez a lisztet, a sót és a margarint gyúrjuk össze, hogy kenyérbél állagú legyen, majd adjuk hozzá a vizet, míg sima és tészta- szerűségű nem lesz. Nyújtsuk ki és béleljünk ki vele egy kb. 18 cm-es tortaormát. Süssük 15 percig. A töltelékhez: 5 dkg margarin, 2 evőNOVENYVEDELEM Szüret után, szüret előtt • Ass/on\ifjúé hatása csak tévhit. kanál méz, 35 dkg krémsajt, 2 egész tojás felverve, 6 evőkanál, finomra vágott citromfű kell. A margarint, a mézet és a krémsajtot addig keverjük, míg simává és krémszerűvé nem válik. Öntsük bele a tojásokat, és tegyük bele a citromfüvet. Közben vegyük a sütőt kisebb lángra. Öntsük bele a tölteléket a formába. A tortát addig süssük, amíg a töltelék aranysárga és szilárd nem lesz, kb. 45 percig. Tejszínhabbal vagy joghurttal tálaljuk. Papp Ákos kertész üzemmérnök A házi és hobbikertekben levő gyümölcsfák nagy része már leérett, de vannak még fák, amelyek később szüretelhetők. A betakarítás után továbbra is figyelemmel kell kísérni a fák növényegészségügyi helyzetét, mivel a letermett fákon a lombozat hullásáig még nagyon sok károsító — baktériumos és gombás betegség, rovarkártevő — megjelenhet, elszaporodhat. Mechanikai védekezésként a csonthéjas fákról szedjük le a moníli- ával fertőzött virágmaradványokat, gyümölcsmúmiákat, elszáradt termőnyársakat. Az agrotechnikai védekezés azt jelenti, hogy gyommentesen kell tartani a fák sorait, sorközeit. Kémiai védekezésként folytassuk a csonthéjasok szüret utáni, ázta- tásszerű permetezését, melyet Orthocid 50 WP-vel célszerű elvégezni. Lombhullás után bordói por vagy bordói lé kiszórásával fejezzük be a fák védelmét. Az érésben levő almafáknál folytatni kell a va- rasodás és a lisztharmat elleni védelmet. A két betegség ellen a kontaktkészítményeket javasoljuk felhasználni. Varasodás ellen bevethetők a réztartalmú készítmények, ha a gyümölcsökön megkezdődik a termésszíneződés. Ekkor azonban a pép-, zselés veszélyére jobban Figyeljünk. Á rovarkártevők közül az almamoly, az aknázómolyok, az al- mailonca, a kétnemze- dékes sodromolyok, a kaliforniai pajzstetű, a vértetü és a takácsatkák több faja szaporodhat fel. Védekezéskor mind a gombák, mind a rovarkártevők ellen szükséges permetezni a következő szerkombinációk egyikével: Dithane M—45 vagy a Delan SP vagy a Cineb 80 + Thiovit S, vagy a Kén 800 FW vagy a Szultur 900 FW + olyan rovarölő szer amely az almafán található rovart pusztítja. Atkák ellen speciális atkaölőt, pl. Mitac 20 EC-t vagy a Neoron 500 EC-t, a gyümölcsmolyok, pajzstetű és vértetü ellen a Zolone 35 EC-t vagy a Chinet- rin 25 EC-t javasoljuk felhasználni. A szőlőtőkéket száraz időjárás esetén a lisztharmat, csapadékos viszonyok között pedig a peronoszpóra és a szürkepenész (botritisz) gomba fertőzi. Mindhárom gomba ellen -a következő szerkombinációból választhatunk: Rézoxiklorid 50 WP vagy a Curzate Super CZ vagy a Miltox Special+Thiovit S vagy a Szulfur 900 FW vagy a Karathane FN— 57 + Rovilan 50 WP vagy a Sumilex 50 WP vagy a Rovral. A permedé kiegészíthető rovarölő szerrel is, ha valamelyik szőlőmoly hernyójával vagy a levélatka egyedeivel fertőzött a növény. Molyok ellen a Zolone 35 EC vagy a Ditrifon 50 WP, levélatka ellen a Neoron 500 EC vagy a Danitól 10 EC alkalmazható. A növényvédő szerek felhasználásakor mindig figyelembe kell venni az érési, illetve szü- retelési időpontot, mert csak olyan készítményt szabad kipermetezni, melynek lejár az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje a betakarításig. Gáspár Istvánná szakmérnök KERTI TENNIVALÓK Tegyük el télire Az augusztus a betakarítás és konzervkészítés fő időszaka. A veteményeskertben szinte valamennyi zöldségféle szedhető. Ilyenkor a bőség zavarában gondoljunk a téli, kora tavaszi időkre is és próbáljuk meg a felesleget télire eltenni. Az egészséges táplálkozás nélkülözhetetlen eleme a mindennapi es bőséges zöldségfogyasztás. Többféle téli tartósítást tudok ajánlani. A paradicsomot hagyományos módon befőzhetjük, azaz hőkezeléssel tartósítjuk. A befőzéshez is ép, egészséges gyümölcsöket szedjünk, majd gondosan, többször mossuk meg, passzírozzuk és utána történhet a hőkezelés. A sok paprikából is átmenthetünk télire. Részben tölteni való paprikát tehetünk el paradicsomban, de mindenkinek figyelmébe ajánlom a gyorsfagyasztott paprikát. Az így elrakott paprika elsősorban főzéshez alkalmas. De kitűnő téli paprikasaláta készíthető belőle úgy, hogy a gyorsfagyasztott paprikát tálba tesszük, majd az ízesítéshez szükséges ízesítőt ráöntjük (ecet, só, cukor stb.), vizet nem. A kiengedő paprika vizet ereszt, az ízesítők a majdnem elegendő lében jól elkeverednek. Különösen jó paprikasaláta készíthető pritaminpaprikából. Ezt is elkészíthetjük már augusztus végén. Az uborka konzerválásának is ez a fő időszaka. Az uborkasalátához valót is érdemes télire lefagyasztani. Kitűnő télen a fagyasztott karfiol, karalábé is. Zöldbabot a másodvetésűből, augusztus végétől érdemes télire is eltenni. A friss fejes salátát kedvelőknek őszi termesztésre még augusztus első napjaiban érdemes vetni e zöldségfélét. A vetésnél a nagy meleg miatt előfordul, hogy nem akar kicsírázni a salátamag. Ezt úgy tudjuk kiküszöbölni, hogy a magot elszórjuk a gondosan előkészített szabadföldi ágy felszínére, majd egy kicsit gerelyével betakarjuk. Ezáltal a mag a felszínen vagy éppencsak takarva lesz, így a fény feloldja a magas hőmérséklet csírázásgátló hatását. Természetesen a teljes kelésig állandóan nedvesen kell tartani a talajt. így a kelés 4-5 napon belül bekövetkezik. Az ültetés 3 hét múlva kezdhető. A salátaültetésnél nagyon vigyázzunk, hogy mélyre ne ültessük. Akkor jó a saláta ültetése, ha a palánták a szél hatására szabadon tudnak a talajon ide-oda dülöngélni. Az őszi salátát ritkábban célszerű ültetni, mint tavasszal, ajánlom 40 x 30 cm-re. Akik vöröshagymát termesztettek, azoknak ebben a hónapban kell betakarítaniuk, a dug- hagymás szaporítást lehetőleg augusztus elején. Aki esetleg magról vetette a hagymát, annak ez a munka áthúzódhat szeptember hónapra is. Minden esetben várjuk meg, hogy a hagyma szára vagy inkább levele megdőljön, jól leszáradjon, különösen a nyaki résznél. Ezt elősegíthetjük azzal is, hogy a már száradó levelű hagymát kiszedjük a talajból és a felszínre kiterítve, 3-4 napig száradni hagyjuk. Utána összegyűjtjük, az esetleges talajszennyeződéstől óvatosan megtisztítjuk, az ekkorra teljesen megszáradt szárat ledörzsöljük és jól szellőző rasel-hálóba szedjük, és a téli tárolás helyére szállítjuk. Az almapaprika szedése is erre az időszakra esik, ebből is kitűnő téli savanyúság készíthető. Kovács András KERTESZSZEMMEL Olyan, mint az igazi? Az elmúlt év novemberében indult „Díszkerti órák” című sorozattal — vázlatosan bár—áttekintettük e szű- kebb szakterület főbb sajátosságait, lehetőségeit. Természetesen folytathatnánk a cikkek sorát, hiszen a dísznövények óriási választéka, a velük való foglalkozás nem órákat, de napokat, éveket—többnyire egy egész eletet— tehet széppé, tartalmassá, eredményessé, akár kedvtelést, akár megélhetést jelent számunkra. Az új cím tágabb kört jelent a kertészet témaköréből. Szeretnék ember és növény kapcsolatából olyan érdekes, időszerű, esetleg vitatott jelenségekkel foglalkozni, amelyekről alkalmanként néhány olvaso is véleményt nyilváníthat. írják meg azt is a szerkesztőség címére: milyen kérdésekkel foglalkozzunk. Sort keríthetünk új vagy régebben megjelent könyvek ismertetésére, bemutathatunk szobanövényeket, jól sikerült kerteket, érdekes gyűjteményeket, tudósíthatunk kiállításokról, egyéb rendezvényekről. Ennyi bevezetés után pedig lássuk, mi bántja a kertész szemet: Művirág, műnövény Még leírni is borzalmas! Értelmetlen lesz a szó is, amelyik ezeknek az élőlényeknek fő jellemzőjét, a folyamatos növekedést ragadta meg, de amit ez a „mű” előtag egy csapásra letaglóz, kizárva az életet, a lényeget. Azt az egyszeri és megismételhetetlen létet, a formák, színek, illatok együttesét, amit az emberiség évezredek óta csodál és magasztal, a díszítésre is alkalmas növényekben és azok leg- mutatósabb részében, a virágában. A háborgó indulat ezekről az álvirágokról olyan hasonlóan csalárd dolgokat juttat eszembe, mint a hamis pénz, az üvegből való briliáns, vagy egy szobakutya íztelen műcsontja. De nézzük inkább, milyen érvekkel védik kedvelőik ezeket a PVC-, papír- és selyem-„remekeket”. — A művirág igénytelen (és a gazdája?) — tartós (sajnos, igen), olcsó (nem mindig), jó üzlet (ez egy kábítószerkereskedőt sem ment fel), olyan pont, mint az igazi... Hát éppen ez a legveszedelmesebb dolog! Mert nem a szánalmasan primitív habszivacs szegfűtől vagy egy kirakatrendező stilizált napraforgójától kell félteni a közízlést, hanem a rafináltan élethü utánzatoktól, amelyek a valódiság látszatával akarnak becsapni. Mi hát akkor a megoldás, mondjuk, ha mostoha a környezet? Az emV egyszermentesen Egyre jobban terjed a vegyszer- mentes gazdálkodás, bár úgy tűnik, egyelőre kevés a gyakorlati tapasztalat. A biogazdálkodásnak is nevezett termeléshez többféle anyagot is kínálnak. Legtöbbjük természetes anyagokat tartalmaz, melyhez ilyenolyan növényeknek feltétlen szükséges elemek keverhetők. Ilyen például a Humix-Universal lomb és talajtrágya, amellyel a tápanyagvissza- pótlást a környezetvédelmi követelményeknek megfelelően lehet megoldani. A kísérletek azt igazolják, hogy természetes hatóanyagai segítik a sejtek regenerációját es növelik a növények természetes ellenálló képességét. Miután szintetikus anyagokat és növényi hormonokat nem tartalmaz a biokertészetekben is hasznosítható. A Humix-Universal felhasználásának lehetőségeire a megyében most indítanak kísérleteket. • A/ egyszeri, megismételhetetlen, élő virágokkal a művirág nem veheti fel a versenyt. béri tartózkodásra alkalmas klímájú és megvilágítottságú helyiségekben gondos kiválasztás és szakszerű ápolás mellett számtalan cserepes növény és vágott virág díszük szépen. A jobb és rosszabb adottságú helyek növényeit időnként cserélgethetjük. Vannak olyan fényforrások is, amelyek teljesen pótolhatják a hiányzó vagy elégtelen napsugárzást. Alkalmi rendezvényekre. kiállításokra kedvező feltételekkel kölcsönözhetők is minden igényt kielégítő élő növények. A szárított növényi részek és a belőlük készített kompozíciók természetalkotta formái és színei nagyon sokáig díszítenek. Az előbbiekkel együtt vagy önállóan is teljes értékű élményt nyújthatnak a művészi alkotások, fotók, poszterek is. Krajcsovszki József Összeállította: Gál Eszter