Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-26 / 201. szám
MEGYEI KORKÉP 1992. augusztus 26., 5. oldal Nagy István lelkész megvált Halastól • Nagy István, halasi református lelkész Nagykőrösre készül. (Fotó: F. J.) Vasárnap búcsúzott gyülekezetétől, a halasi református templomban, Nagy István lelkész. A halasiak körében igen népszerű, tekintélyes és köztiszteletben álló személyiség húsz év után mond búcsút a városnak s félig-meddig eddigi hivatásának is, hogy elfoglalja a Nagykőrösi Református Tanítóképző főigazgatói székét. Feleségével, Ilonkával s három gyermekükkel az utolsó hét készülődéseit élték, amikor búcsúbeszélgetésre kértük. — Húsz évet, a fiatalságunkat, az erőnket hagyjuk itt Halason — mondja szomorkás mosollyal, miközben egy mozdulattal helyet kínál a parókia dolgozószobájában. — Nem lehet, de nem is akarjuk elfelejteni ezeket az éveket. Egy sereg hálaadással tartozunk a halasiaknak. — Nem sajnálja itthagyni? — Nem a csodát! De hát nem erről van szó. Egyébként, lehet, hogy éppen most kell itthagynom. Van még esetleg húsz évem, nem lenne jó látni, hogy ezalatt éppen én bontsam le, amit felépítettem. Vannak helyek, ahol alig várják már, hogy a lelkész elmenjen. Ha maradnék, itt is az következne be. Tönkremenne a gyülekezet. Vagy most váltok, vagy soha többé. — Miért mond ilyeneket? Hiszen sereg fiatal nőtt ki a keze alól. A református ifik mozgalmát Ön teremtette meg, akik a gyülekezet magját alkotják. — Igen, és ebben a feleségemnek is rettentő nagy szerepe volt. Csakhogy néhány éve még én is velük tekertem a kerékpárt hegyre fel, dombról le egy-egy nyári kerékpártúrán. Aztán Trabanton kísértem őket, most meg már legfeljebb telefonon tartom velük a kapcsolatot. Nem bírom erővel. Ennek a húsz évnek a lelkészi munkája főként a hitoktatás körében zajlott, még itt-ott a felnőttekkel való foglalkozás vagy más munka rovására is. Éppen ez a mostani távozásom mozgatórugója is. — Hogyan érti ezt? — Remélem, hogy ezt csinálhatom, s csak ezt a továbbiakban. Képezhetem azokat, akik majd utánam fogják csinálni. Ez benne a csábító. A tizenhét tanítóképző főiskola között ennek a nagykőrö- sinek másnak kell lennie. Olyan iskolát szeretnék, amely sajátos arcú, s ahová azért jelentkeznének a fiatalok, mert éppen ilyen. Tanítókat, hitoktatókat, diakónusokat, kántorokat nevelni, akikre hihetetlen szüksége van a gyülekezeteknek ez után a 45 év után. — Nem tart attól, hogy a főigazgatói feladatok mellől nehezen jut majd igazi nevelői munkához? — Legszívesebben tanárnak mentem volna. Nagykőröst megelőzően több helyre is hívtak, csak a lakásproblémám miatt nem tudtam elmozdulni. Itt most heti hét órám lesz, az Ószövetséget fogom tanítani. Jó lenne azt az ifjúsági munkát, ami Halason bevált, ott is folytatni. Ehhez, persze, a nagykőrösi gyülekezetnek is kell a szándéka. A terveim között szerepel, hogy vállalkozó diákokkal a hétvégeken kiszállásokat végeznénk, ellátogatnánk a gyülekezetekhez, hogy megismertessük, népszerűsítsük a főiskolát. Miközben mi beszélgetünk, Ilonka asszony szótlanul jár-kel, készülődik. Megjegyzésemre, hogy szomorú kötelességének tűnik a te- vés-vevése, nagyot bólint, hogy bizony eltaláltam. — Mintha kezem, lábam levágnák. Én minden idegszálammal ehhez a gyülekezethez kötődtem. Nekünk ez volt a fő célunk, az egész családnak, a gyerekeket is beleértve. Minden ennek volt alárendelve. El sem tudom képzelni magam, hogy mihez kezdek majd ott. — Én akkor is azt mondom — mondja mintegy önigazolásul a férje —, amikor idejöttünk, s beköltöztünk a parókiára, hogy ez a szó azt jelenti ideiglenes lakás. Nekünk nincsen maradandó városunk. Mi nem gazdagodtunk, csak a könyveink s a köröndi cserepeink gyarapodtak. A tálentumot viszont, ami megadatott nekünk, forgatni kell. Benne van a Bibliában, s benne van a kockázat is, enélküí nincs előrehaladás. — Mi lesz a képviselőséggel? Lemond az önkormányzatban? — Egyelőre nem, semmiképpen sem addig, amíg az utódomat a gyülekezet élére meg nem találják. Élkezdtük az óvoda, a gimnázium ügyét, nem lehet egyik napról a másikra itthagyni mindent. A bizottsági tagságokról igen, arról lemondok, azt valóban nem bírnám onnan ellátni, de maradok én Nagykőrösön is annyira halasi, hogy egy darabig még képviselőként tegyem itt a dolgomat. — Sok sikert kívánunk itt is, ott is. H. T. Címerek tervezője • Halas és Kunfehértó címereit készítette. (Fotó: Magyar Csaba) A 26 éves Rácz-Fodor Katalin grafikusművész neve egyre ismertebbé váhk. A kiskunhalasi születésű fiatal tehetség a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában érettségizett, grafika szakon. Ezután két évig dolgozott grafikusként először az Offset Nyomdában, majd a Lapkiadó Vállalatnál. A Magyar Képzőművészeti Főiskola sokszorosítógrafikai és alkalmazott grafikai szakán tanult. 1990-ben grafikusművészi és középiskolai szaktanári diplomát szerzett. — Folyamatos munkádat kiállítások alkalmával alkotásaidon keresztül kísérhettük figyelemmel. Azt azonban bizonyára kevesebben tudják, hogy mi történt veled azóta, mivel foglalkozol mostanában. — Továbbra is Budapesten töltöm az időm legnagyobb részét. Itt dolgozom és tanulok. A diplomakiállításom alapján a Képzőművészeti Alap tagja lettem, s most az úgynevezett mesterfokozatú évekből az utolsó, hetedévet végzem. Körülbelül 1985 óta illusztrációkat készítek a Rakétában megjelenő írásokhoz. — Te készítetted Kunfehértó és Kiskunhalas új címerét is. Ennek mi a története? — Városunk mostani címerét két éve terveztem. Még nem fejeztem be egészen a munkát, amikor megkeresett Hamóczi József, Kunfehértó polgármestere, és megkaptam az új megbízást. A kérés alapján viz, nád, szőlő, holdruta, tölgyes szimbólumok kerültek bele. A holdruta egy ritka ősi páfrányfajta, amely csak itt található meg. A pajzsforma a halasihoz hasonló, így mutatva a valamikori odatartozást. A színösszeállításban a kék és ezüst az eget, vizet jelzi, s ugyanakkor utal Halas színeire is. Az arany a napfény és a valamikori ősi aranylelet, a zöld pedig a tölgyes és páfrány jelképei. A címerlektorátus és az önkormányzat tizennégy változat közül választotta ki az igazit. Legutoljára az augusztus 20-ai Kiskunhalas díszpolgára és a Városért kitüntetések okleveleit készítettem. — Lakásotok kisebb alkotóhelyiségekből áll. A földszinten szövőszéket és félig kész üveg ékszereket is láttam. Azokon is te dolgozol? ■— Ó, nem. Ezeket édesanyám készíti. A húgom rajzot tanít egy általános iskolában, bátyám amatőr szinten barkácsol, édesapám esztergál, farag, édesanyám pedig sző, fon, féldrágakő ékszereket készít, hímez. Szóval az egész család nyíltan fordul a művészetek felé. — Van-e olyan célod, eszméd, elképzelésed, amely maghatározó egész művészi létedben, pályafutásodban ? —A célom, hogy abban, amit csinálok, profivá váljak, de ehhez még sokat kell fejlődnöm. Nem azért dolgozom, hogy a végeredmény boldoggá tegyen, nem is pénzért, hanem magáért az alkotás öröméért. A világot megtanultam egészen más szemmel szemlélni, a képi dolgokat tökéletesen emlékezetembe vésni, hiszen ez a dolgom. — Sok sikert és szerencsét kívánok további vágyaidhoz! Sz. Huber Helga A TRAGIKUS TRI ÁTLÓN UTÁN Ki, miért felelős? Az utóbbi napokban nem csak a szerkesztőségben, utcán, telefonon, Vásárlás közben is hozzászóltak az emberek, a Petőfi Népe olvasói a tragikus végű triatlonról írott cikksorozatomhoz. Volt, aki szörnyülködött, s nem hitte, hogy ilyen létezik, mármint, hogy sportolás közben egy emberpróbáló teljesítmény után szó nélkül meghalhat egy ember, s ezt tehetetlenül nézik a társai. Voltak, akik azon döbbentek meg, hogy a nevezési dij fejében a rendezők nem gondoskodtak a versenyzés, az egészséges sport feltételeiről. Amihez szerintük bizonyos szolgáltatások hozzátartoztak volna a vizes szivacstól a befutók fogadásán át az elsősegélynyújtásig. Sőt, akadt, aki még az induláselőtti orvosi vizsgálatot is természetesnek tartotta volna, hiszen nem léggömbgu- rigatásban idnultak ezek a versenyzők. Természetesen sokan háborodtak fel a mentők késlekedésén és tehetetlenségén, s biztatták az újságírót, hogy ne hagyja annyiban. Akadt a véleménynyilvánítók között orvos és sportoló, sőt, mentős is. (Aki viszont azonnal megjegyezte, hogy illett volna az intubálni szót helyesen használni, merthogy — helyette egy sajtóhiba — „inkubálni” jelent meg. Igazán azonban azok a megjegyzések, üzenetek gondolkodtattak el, ■ amelyek azzal vádoltak, hogy a sport, a triatlon ellen cselekedtem ezzel. Gáncsot vetettema törekvésnek, hogy ezt a nagyszerű sportágat felvegyék az olimpiai játékok sorába. Még ha néha szeretnénk is, hogy ekkora ereje legyen az írásainknak, kétlem, hogy egy újságcikk a triatlon sorsán előre- vagy hátralendíteni tudna. Azt meg bizonyosan tudom, hogy sem ott akkor, abban a súlyos pillanatban, sem később nem akadt ember, aki a történtekért a sportot magát hibáztatta volna. Saját felelősségét emlegetni azonban csak akkor szabad a versenyzőknek, ha egyébként minden feltételét biztosítottuk az egészséges sportolásnak, hogy ne mondjam, a túlélésnek. Hajós Terézia VAN MÁR NYOMTATVÁNY AZ APEH-NÉL Ezrek jelentkeznek az egyszeri támogatásért (Folytatás az I. oldalról) — Az emberek, a megye majdnem húsz érintett településéről, százával érkeznek. Eddig több mint kétezer ügyfelünk volt. Igyekszünk, hogy ne legyen fennakadás az ügyintézésben. Ezért a folyosókra ideiglenes ügyfélszolgálati helyeket telepítettünk, átcsoportosítottuk a munkaerőt, akik túlórázásra is kényszerülnek. A reggel elsők között érkező igénylőket a szükséges papírok leadása után tíz órára hívtuk vissza. Ennyi idő kell a dokumentációhoz, ami után az emberek kézhez kapják az utalványt. — Csak személyesen intézhető e támogatás kérése? Biztosan kevesebben lennének, ha többen csoportosulnának, s egy-egy meghatalmazott hozná az adatlapokat. Néhány önkormányzat élt is ezzel a lehetőséggel. A pénzt helyettesítő utalványt egyébként 30 napig lehet beváltani bármelyik OTP-fióknál - mondta Bajnócziné, a székház zsúfolt folyosóján, ahová bejutnunk művészet volt. A visszahívásra várók a környék valamennyi árnyékos helyét lefoglalták, sokan a fűre telepedtek, sőt, felkészültek a várakozásra: szalonnát falatáztak. A tömegben talán a legnyugod- tabban az jdősebb korosztály várakozott. ízes, nyugodt beszédre figyelve megszólítottam egy feketébe öltözött, fejkendős asszonyt. — Nem fárasztó itt a tömegben? Én csak 78 éves vagyok, Csonka Ferencné. Kapok .egy kis pénzt. Jó lesz a napszámosokat kifizetni. Ötszázért és kosztért vállalták a kukoricakapálást. Mindent nem bírok én sem. A Polgárdi iskolánál ugyanis Kecclről jöttem A KTsÉűnfélégyhazi Közművelődési Egyesület tagjaként én is részt vettem azon a találkozón, amelyre augusztus 8-án került sor Erdély világhírű településén, Korondon. Az itteni fazekasmesterek szebbnél szebb alkotásaiban gyönyörködhettünk a XV. árcsói vásáron. A világhírű köröndi kerámiát sokan megismerhették már hazánkban • Kiss-Bús András a szomszéd községből hallott az egyszeri támogatás lehetőségéről. — nyolcszáz ölünk volt. Igaz, elvettek már belőle, s egy fillért sem adtak érte. No, ez a múlt. Most a Kenderhalomnál is van földem. Hogy az milyen volt!? Felkötöttem a kötényem két sarkát, s irtottam a tarackot, s petrencéket rakhattam belőle. A szőlőt is újjá kellett csinálni. Az is két hektár. Gyümölcsös is van. Hogy kinek? Van fiam, lányom, öt unokám, tíz dédunokám, meg jól figyeljen! Egy ükunokám. Igaz, amikor elindultam, mondták, ez az út nekem már nem való. No, mi az hogy!. Egy rokonom meg majd visszavisz. Kiss-Bús András fiatalembernek többen bejelentették, hová mennek. — Csoportosultak? — Kiskunmajsa nem itt van. Másokat is elhoztam. Nekünk 15 hold is. A kiskunfélegyházi egyesület testvéri kapcsolatot is létesített a Korondon működő Firtis Egylettel. így vált lehetővé, hogy nevezetes alkalmakkor találkozzunk. Ilyen alkalom volt a XV. árcsói fazekas vásár is. Tálak, korsók, vázák, dísztárgyak, használati tárgyak, színes és fekete, kékfehér és pácolt díszítésekkel. A népművészet remeke valamennyi. • Csonka Ferencné: Elintézem én még a magam ügyét... szántónk, hét hold gyepünk, szőlőnk van. Kell a teheneknek, a disznóknak a takarmány. Szüleim már nyugdíjasok. Én, otthon lévő fiú, gazdálkodom. Még jó, hogy egy másik faluból szóltak, hogy van ez a lehetőség. Több mint tízezer forintot köszönhetek nekik. De a Jonathán- tól nem szólt volna senki! Mi nem érünk rá közlönyöket forgatni. Jó, hogy megírták, mert így egyik ember mondja a másiknak ... * Az APEH-nél rákérdeztünk még arra, hogy lehet-e határidőmódosításról szó. Elmondták, ehhez az FM és a PM együttes határozata kellene. Egyébként, akik ha hiányosan is, de a határidőig benyújtják az igényüket, azt szeptember 1 -je után is elbírálják. Pulai Sára A Firtos Egylet jóvoltából nemcsak a színekben és formákban gazdag, nyüzsgő vásárt tekintettük meg, hanem augusztus 9-én kirándulást tettünk a Keleti-Kárpátokban is. Eljutottunk a Pongrácztetőre. Kis csokor virággal felkerestük azt a síremléket, melyet a világháborúban elesett magyar hősök emlékére állítottak. Herbály Jánosné Bugac, Dózsa Gy. u. 7. Barangolás a Kelet-Kárpátokban ELŐSZÖR, DE NEM UTOLJÁRA Súgó szépe verseny Baján • A Súgó szépe udvarhölgyei társaságában. I. helyezett Csincsák Fatime Jánoshalmáról. AII. díjat a bajai Báló Mónika, a III. díjat pedig a borotai Marancsik Zsuzsa nyerte el. • Koronázási szertartás. (Gál Zoltán felvételei) — Most először, de nem utoljára rendeztük meg a Súgó szépe szépségversenyt. A nagy sikert látva döntöttek így a szervezők, köztük a polgármesteri hivatal és a Kiskun Kft. illetékesei. A szponzorokat nem említhetem, mert a huszonöt kisebh-nagyobh kft. és magánvállalkozó felsorolása egymaga kitöltené e rövid beszámoló kereteit. Minden úgy történt, mint a nagy. igazi profi szépségversenyeken. Legalábbis úgy gondolom, mert be kell vallanom, hogy eddig ez volt az első, amelyen jelen voltam. A közönségnek — kerítés választotta el a fizetőket az ingyennézőktől, akik nem kaptak jegyet a Vén Dió kerthelyiségébe — nagyon tetszett a dolog. A rendezők mindenre gondoltak: például az egyik támogató, valamelyik őrző kft. .a saját fegyveres embereivel vigyáztatott reánk. Nagyon komolyan vették a feladatukat, mindaddig, amíg rá nem jöttek, hogy senki sem akar bennünket ellopni. (Ha én lettem volna a rabló, bizony a tizenhét versenyzőből választottam volna inkább.) Ahogy Cs. Varga Andrea, a bajai tévé munkatársa, itt a műsor vezetője megígérte, az előválogatás után a döntőre valóban a legszebb szépségek jutottak be. Ami igaz, az igaz: a színpadi mozgás némelyiküknél még hagyott némi kívánnivalót, de általában ügyesek, kedvesek, szerények és mosolygósak voltak. Éber András polgármester az eredményhirdetéskor zsűrielnöki székéből hivatkozott is a bírálókat terhelő súlyos felelősségre, a döntés nehézségeire. Mégis azt kell mondanom: közmegelégedésre oldották meg feladatukat. Hogy kik? Csak egyet-kettőt említek a gondosan összeválogatott zsűri tagjai közül: Sztupovszki Anikó modell, Rut- terschmidt Szilvia, a Miss Hungary II. helyezettje, Dévényi Tibor tévériporter - és akire nagyon büszke voltam, hogy a zsűriben szerepel - , NothofF ingrid kolléganőm, a Petőfi Népe munkatársa. Jók voltak még az időjárás, a zene, végül a közönség, mely minden egyes szépségkirálynő-jelöltet hosszan megtapsolt. Jó volt az újságíró is, aki a Súgó szépe és a két hercegnő nevét megtudta. Ugyanis — úgysem hiszik el nekem a nyerteseket elfelejtették bemutatni. Gál Zoltán
