Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-22 / 198. szám

A* j) Folytatódik a kánikula A Dél-Európában, valamint Kö- zép-Európa nagy részén folytatódik a túlnyomóan napos, száraz, igen meleg idő. Kontinensünk többi ré­szén ezzel szemben ciklonok hatá­sára változékony, gyakran csapa­dékos, az évszakhoz képest hűvös az idő. A Skandináv-félszigeten pél dául a hőmérséklet csúcsértéke he­lyenként a 15 fokot sem éri el. Éj­szaka az Alpokat egy gyenge hi­degfront érte el, amely azonban fel­oszlik, így alig lesz hatással hazánk időjárására. Tiszaalpár ma ünnepel Szent István-napi rendezvényso­rozatot tartanak ma Tiszaalpáron Reggel 8-tól 11-ig horgász- és sakk­versenyt rendeznek, a történelmi földváron pedig a félegyházi fúvó­sok, valamint a Halas táncegyüttes és a Maskarás Báb- és Színjátszó Társulat szórakoztatja 9-től II-ig az érdeklődőket. Ekkor ünnepi be­szédet mond Sárossy László, a Földművelésügyi Minisztérium ál­lamtitkára. A helyi pávakör dalai után délben halászléfőzö-verseny lesz a csárdánál; délután 14 órától Ábel Lajos nagymester sakkszimul tánt játszik a vállalkozó helybeliek kel. Kereskedőket és mutatványo­sokat is meghívtak a reggeltől estig tartó ünneplésre. Űj plébános Kunszentmiklóson Augusztus 1-jétől új katolikus plébánosa van Kunszcntmiklós- nak, Csorba József személyében. A kecskeméti születésű katolikus pap egy kis kitérővel került a kun városba. Előző állomáshelye, Cser- hátszentiván volt. Irán atom­fegyvert vásárolt? Az egyik izraeli szaklap cikke szerint Irán három atomfegyvert vásárolt Kazahsztántól. A Matara című katonai lap írása szerint Irán 165 millió dollar értékben három atomfegyvert vásárolt Kazahsztán­tól. A cikk szerzője szerint ezt a tényt az Egyesült Államok és szá­mos más ország hírszerzése is alátá­masztja. Idézi „aí Pentagon hírszer­ző hivatalának magas beosztású tisztjét”, aki elmondta; egyelőre az nem világos, hogy milyen atomesz­közökről van szó; repülőről ledob­ható atombombákról-e, avagy in­kább atom-robbanótöltetekről, amelyek ballisztikus rakétákra sze­relhetők. Átment rajta a teherautó Halálos baleset történt augusztus 21-én, éjszaka, valamivel egy óra után Ladánybenén. A Fő utca 44-es számú ház előtti parkolóban egy ott-tartózkodó teherautó alá fe­küdt az ittas H. Mária helyi lakos, de ezt a gépkocsivezető nem vette észre s áthaladt a szerencsétlen em­beren, aki a helyszínen életét vesz­tette. A sofőr csak akkor látta, mi történt, amikor a járművel megfor­dult. Már próbálják a bősi erőművet A pénteki szlovák lapok közlése szerint szerda estétől folyik a bősi erőmű első turbinájának „vizespró­bája”. A hírt Jozef Herman, a víz­gazdálkodási körzet műszaki fel­ügyelőségének vezetője közölte. A próbák előreláthatólag 3-4 napig tartanak majd. Ezalatt a legapróbb részletekig ellenőrzik a műszaki adatokat. Ha a várakozásoknak megfelelő eredményeket kapnak, az első turbina három hónap múlva teljes kapacitással megkezdheti a működését. Az erőmű így 90 me­gawatt energia megtermelésére lesz képes. A további három turbina üzembe helyezésére később, foko­zatosan kerül sor. Kegyetlen szerb akció új frontvonal alakul ki Bosznia középső részén, Jajcc és Travnik vonalában. A szerb erők a Száva mentén létesített korridort bővítik, s a támadó hadművelet során beke­rítették Jajce városát is. A harcok jelenleg Travniknál zajlanak. Trav- nikban külföldi újságírók szemta­núi voltak annak, hogy muzulmán menekültek egy nagyobb csoportját asszonyokat és gyermekeket is a szerb fegyveresek a harctérre hajtottak, s arra kényszerítettek, hogy golyózáporban fussanak át a front túlsó oldalára. Sokan áldoza­ttal estek a kegyetlen akciónak. j Új szlovén határátkelőhelyek Újabb, immár állandó kapuk nyíl­tak pénteken hazánk és Szlovénia kö­zött. Délelőtt Tomyiszentmiklós és Pince község népe ünnepélyes határta­lálkozó keretében köszöntötte Göncz Árpádot, a Magyar, és Milan Kucant, a Szlovén Köztársaság elnökét. — Meggyőződésem, hogy a mai naptól még tovább fejlődik a két or­szág kapcsolata, jószomszédi viszo­nya, ugyanakkor a muravidéki ma­gyar és a magyarországi szlovén, nem­zetiségi kisebbség is újabb utakat talál az anyaországhoz — mondotta a szlovén külügyminiszter. A múltra gondolva, s a jövő felé haladva áttö­rést jelent ez a nap, történelmi fordu­lópontot képez kapcsolatainkban. Ezek fejlődésének újabb szakasza lesz, ha majd elkészül a Budapest— Trieszt autóút. Jeszenszky Géza megköszönte mindazok munkáját, akik az állandó határátkelő létrehozásában részt vet­tek. E határátkelőnek és a rajta átve­zető útnak — mondotta — mostan­tól jelentős szerepe lesz a két ország közötti gazdasági, személyforgalmi kapcsolatokban és a határ menti vi­dékek lakóin is múlik, hogy ezt a lehetőséget minél jobban kihasznál­ják. Megérkezett New Yorkba a világkiállítás zászlóshajója A hajó székesfehérvári rádióállo­másának közvetítésével pénteken reggel kapott információ szerint a bu­dapesti világkiállítás zászlóshajója, a 44 lábas Equator vitorlás fedélzetén Gál Józseffel és családi csapatával, csütörtökön megérkezett New York­ba. A vitorlás Manhattan South Stre­et Seaport kikötőben ért partot, ahol a kint élő magyarok képviselői fogad­ták a legénységet. A zászlóshajón uta­zók a Magyar Házban Szent István- napi megemlékezésen vettek részt. Gál József New York polgár­mesterének, David N. Dincinsnek a következő napokban átadja azt a meghívólevelet, mely a budapesti vi­lágkiállításra invitálja a vendégeket. New York ugyanis Budapest testvér- városa. A meghívólevelet Kádár Béla külgazdasági miniszter, Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és Barsiné Pataky Etelka, világkiállítási főbiztos írta alá. Az Equator-expedí- ciót Gál József szervezi, aki 1985— 87-ben Fa Nándorral együtt első ma­gyar sporthajósként a Hom-fok meg­kerülésével körbevitorlázta a Földet. Nem tűntek el a festmények Lassan egy éve izgatja, a közvé­leményt 25 darab Prokop Péter ál­tal festett kép sorsa. A legkülön­bözőbb állítások, gyanúsítgatások keltek szárnyra, több újságcikk foglalkozott a témával. A rendőr­ség — feljelentés alapján —- nyo­mozást folytatott az ügyben és azt bűncselekmény hiányában meg­szüntette. A megyei rendőr-főka­pitányság gazdaságvédelmi osztá­lya lapunkat tájékoztatta a nyo­mozás megállapitásairól s azt a 3. oldalon foglaljuk össze. Az első próbaárverés Dusnokon Érthető útmutatást várnak a gazdák — Még a diplomás ember is belebonyolódott, hát hogyan is értenénk meg ezt a licitálási rendszert mi, egyszerű kétkezi parasztemberek — fogalmazta meg az első hozzászóló, az idős Varga Vince a megjelent mintegy 150 dusnoki gazda véleményét. A megyében elsőként itt, a ter­melőszövetkezet székházában tartott tájékoztatóval összekö­tött próbalicitálást a megyei kár- rendezési hivatal. Ami a nyil­vánvaló jó szándék ellenére az előbbi bírálat megalapozottságát illeti; valóban, a kevesebb több lett volna. Dr. Bajnóczi László, a hivatal árverési osztályvezetője majd másfél órás bevezető elő­adásában túlzottan a teljességre törekedett, és ehhez járult még az egyébként általa rokon­szenves őszinteséggel bevallott — gyakorlatlanság is. Nem volt nagyobb sikere az Országos Kárrendezési és Kár­pótlási Hivatal egyoldalas, nyomtatott tájékoztatójának sem, ami ráadásul nem is jutott mindenkinek. — Jó lett volna inkább az egyszerű emberek (Folytatás a 2. oldalon) A Magyarok Világszövetségének új alapszabálya A Magyarok Világszövetsége közgyűlésén 195 küldött megvi­tatta, megszerkesztette és egysé­gesen elfogadta a világszövetség új alkotmányát, az alapszabály­zatot és megválasztotta a világ- szövetség új elnökét, Csoóri Sán­dort és a három alelnököt, elő­zőleg a három régió — az anya­országi, a kárpát-medencei, a ke­leti szórványokkal — paritásos alapon megválasztotta az elnök­séget, a választmányt, az etnikai és a számvizsgáló bizottságot. A küldöttközgyűlés a testületi vezetés mellett foglalt állást, s döntés született arról is, hogy az MVSZ főtitkára a szervezet al­kalmazottja lesz. A demokrati­kus fejlődés érdekében a szövet­ÖVÁ ség alulról felfelé épül, a párfok­tól és a mindenkori kormánytól egyaránt független lesz. A kül­döttközgyűlés határozata szerint a Magyarok Világszövetségének ezentúl nemcsak szervezetek, ha­nem egyének is tagjai lehetnek. Csoóri Sándor záróbeszédében kijelentette; „— Ez a találkozó vi­lágtörténelmi jelentőségű volt. ilyen seregszemlére a magyarság még soha nem gyűlt össze. Hozzá­tette; a találkozónak kettős értel­me volt; láttuk egymást, összegyűl­tünk és így egütt mutattuk meg magunkat a világnak. Megmutat­tuk azt is, hogy nem az előítéletek szerint akarunk élni, gondolkodni. Rámutatott: egyetlen olyan mon­dat sem hangzott el a találkozón, mely sérthetné a térség államainak érzékenységét.” Bejelentette, hogy Sütő András elvállalta az MVSZ díszelnöki tisz­tét. Tilos a fürdés a folyókban, tavakban A félegyházi kórház felkészült a betegfogadásra Csütörtök óta tilos a für­dés a megye fel­színi vizeiben: a Tisza és a Duna teljes Bács- Kiskun megyei szakaszán, a la­kiteleki és a ti- szaalpári holt­ágon, a Kama- rás-Dunán, Kiskunhalas- Sóstón, a kun- fehértói-tavon, a Szelidi-tavon, a soltvadkerti Petőfi-tavon, a kiskunmajsai termálvízzel töltött mester­séges tavon, a kecskeméti sza­badidőközpont záportározó ta­ván. Jóllehet, a felsoroltak kö­zül nem mind­egyik hozható összefüggésbe a dizentériás megbetegedé­sekkel, inkább csak a járvány továbbterjedését megakadályo­zandó született a teljes körű tila­lom. A megyei tisztiorvosi szolgálat javaslatára azonban abból a fel- tételezésből kiindulva, hogy so­kan lehetnek, akik nem tartják be a tiltó rendelkezést a négyna­pos hét végén —, több kórházi ágyat felszabadítottak a kiskun­félegyházi fertőzőosztályon. Az • fürödni ugyan tilos a kecskeméti szabadidőközpont zápor­tározó tavában is, de a lovaglással talán kárpótolni lehet a helyszínen a gyerekeket. .. (Galambos Sándor felvétele) ideiglenesen hazabocsátott nyolc beteg klinikailag teljesen gyó­gyult volt, már csak a negatív székleteredményre vártak. Teg­napig mindössze egy új beteg ér­kezett, Lajosmizséről. Két kecs­keméti és egy kunszállási beteg­gel együtt így négyen fekszenek dizentéria gyanújával a félegyhá­zi kórházban (Folytatás a 3. oldalon) A HALASI HAJTAS ÁLDOZATA Meghalt a triatlonista Tegnapi lapszámunkat, s a ben­ne megjelent cikket a halasi „élet- veszélyes triatlon”-versenyről ta­lán még végig sem olvasták olvasó­ink, amikor a kórház intenzív osz­tályán meghalt az a 32 éves fiatal­ember, Mikó Gábor, aki a célvo­nalon esett össze. A barátai szerint eredetileg nem akart indulni, nem is készült, de nagyon tudta fanati­zálni magát. Az első tíz körül érke­zett ő is a térre, láttuk, amint köze­ledik, nem a kijelölt útvonalon ér­kezett a mozi elé, hanem szinte há­tulról futott a célszalag alá. Az utolsó pillanatokban még szinte mosolygott, aztán a célvonalon szó nélkül elvágódott. Többé nem tért magához. Dr. Sárosi Editet, az intenzív­osztály ügyeletes orvosát kérdez­tük, aki a beteg felvételekor is szol­gálatban volt. — Mi volt a halál oka? — Szívelégtelenség okozta a fia­talember halálát, amely egyébként a tegnapi túlterhelés mellett talán egy korábbi, gyermekkori aorta­szűkületre is visszavezethető. — Mi a véleménye egyébként az esetről? — Engem rettenetesen megrázott, a fiatal halál mindig megviseli az embert. Nagyon sajnálom, s nem is értem, hogyan mert edzés, sportolás nélkül elindulni. Egyáltalán abban a rettenetes kánikulában senkinek sem ajánlottam volna. • (Folytatás a 3. oldalon) NEM JUT MINDEN KOCSIRA ORVOS Kánikulai csúcs a mentőknél • A hőség miatti tömeges rosszullétek idején előfordul, hogy a súlyos esetekhez sem a legjobban felszerelt mentőautó, a rohamkocsi érkezik -— az egyetlen, amelyen orvos is teljesít szolgálatot —, mivel mentőállomá­sonként csak egy ilyet tartanak. (Fotó: PN-archív) Tegnap reggel hattól délig harminc sürgős esetben riasztották a kecske­méti 04-et. A szolgá la tban lévő mentő­sök a rendkívüli forgalomnak csak a felét tudták ellátni, minden második hívás teljesítésére a megyeszékhelyen és környékén tartózkodó vidéki men­tőautókat, nem egyszer a rendőrségi járőrkocsit kellett segítségül hívni. Berghoffer László szolgálatvezető sze­rint azonban csak három-négy alka­lommal fordult elő, hogy olyan beteg­hez is egyszerű szállító mentőt voltak kénytelenek küldeni, akinek, súlyos állapota miatt, a rohamkocsira lett volna szüksége. (Csak ezen az egyet­lenjói felszerelt mentőn található or­vos.) Más betegnél volt kinn a rohamko­csi akkor is, amikor egy 35 éves fiatal­emberhez hívták, aki otthon lett rosz- szul. Szállító mentőt küldtek érte, de mi re az a helyszínre ért, bekövetkezet t a tragédia. A férfin tudtuk meg a szolgálatvezetőtől sajnos már a ro­hamkocsi orvosa sem tudott volna se­gíteni. Az esetek többségében az emberte­len kánikula számlájára írhatók a rosszullétek. balesetek. A hőség külö­nösen az időseket, szívbetegeket viseli meg* A tegnap délig történt esetek kö­zül két-három alkalommal volt ele­gendő az otthoni ellátás, a többi bete­get kórházba kellett szállítani. Sz.K. Bush harcos beszéde George Bush elnök harcias hangú, a demokrata többségű törvényhozást és ellenfelét, Bili Clintont élesen támadó beszédé­vel zárult tegnapra virradóan a republikánus párt választási kongresszusa. Bush, nagy érdek­lődéssel várt beszéde hatásos volt hallgatóira, de továbbra sem adott világos gyakorlati vá­laszokat arra, hogyan kíván az elnök újjáválasztása esetén úrrá lenni az ország gazdasági gond­jain. Az elnök (amint a kongresszus legtöbb szónoka) méltatta az el­múlt 12 év republikánus kormá­nyainak külpolitikai sikereit, a hidegháborúban aratott győzel­met, a kommunizmus bukását és kijelentette: ő lesz az első ameri­kai elnök, aki ellátogat egy sza­bad, demokratikus Kubába. Az elnök azt ígérte, hogy külpoliti­kai döntéseiben a pártpolitika nem fog szerepet játszani és han­goztatta: Amerikának nemcsak katonailag és gazdaságilag, ha­nem az export szempontjából is szuperhatalomnak kell lennie. Az egyórás beszéd — Irak emlí­tésén kívül — egyetlen konkrét külpolitikai kérdéssel sem foglal­kozott. Bush igen élesen támadta az • Bush gesztusaival is bizonyítja tettre- készségét. évtizedek óta demokrata többsé­gű törvényhozást és önkritikát gyakorolt, amiért két éve (a költségvetési hiány csökkentése érdekében) megegyezett velük adóemelésben. Űj ciklusában az adók csökkentése várható, ígér­te. ismét azzal vádolva Clintont, a demokrata jelöltet, hogy az óriási, általános adóemelésre ké­szül. Ma Hét végi magazin 5—6—7—8. oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom