Petőfi Népe, 1992. június (47. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-30 / 153. szám

PÉNZ. VÁLLALKOZÁS, PIAC 1992. június 30., 7. oldal A vállalkozó megye Beszélgetés Kőtörő Miklóssal Kőtörő Miklóst, a megyei köz­gyűlés elnökét arról kérdeztük, Bács-Kiskun átalakulóban levő gazdasági életében milyen szerepre törekszik, milyen stratégiával ren­delkezik a megyei önkormányzat? — Természetesen azt valljuk mi is, hogy a gazdaságnak öntörvényei szerint kell működnie. Elfogadjuk azt a rendezőelvet is, hogy csak álla­mi szinten nyújtanak segítséget a gazdaság racionális működéséhez, képeznek tartalékokat vagy bázist jelentő forrásokat. Mindezekből következik, hogy az önkormányza­tok a gazdaság folyamataiban lé­nyeges szerepre nem számíthatnak. Ezzel nem áll ellentétben a megyei önkormányzatoknak az a törekvé­se, hogy nem vitatva más kompe­tenciáját, szerepét, és főleg nem bántva, támadva bárkit is, megkap­ják a területfejlesztési feladatokat. Ha a megye — a megfelelő törvé­nyekkel szabályozva — e feladato­kat megkapná, valószínűleg a fele­lősséggel, kötelezettséggel arányos forrásokra is számíthatna. Ezek az elsősorban infrastrukturális fejlesz­tések érdemlegesen befolyásolják a gazdaság működését is. Még egy­szer hangsúlyozom: nem vagyunk a gazdaság főszereplői és valószínűleg nem is leszünk. — Jelenlegi eszközeik milyen le­hetőséget adnak a vállalkozásra? A Bács-Kiskun Megyei Ön- kormányzat közgyűlése elfogadta azt az elvet, hogy a megye lehetősé­gei szerint vállalkozzon, adandó al­kalmakkor a gazdasáp egy-egy sze ­replőjének tevékenységében is ve gyen részt, de akkor és csakis akkor, ha ez a részvétel a lakossági ellátást közvetlenül segíti. Meghatározta a közgyűlés azt is, hogy vagyonúnkat nem veszíthetjük el, nem adhatjuk át senkinek (önkormányzatnak, szolgáltatónak vagy állami vállalat­nak sem), feladatunk, hogy minden körülmények között megőrizzük. Ennek jegyében a múlt esztendőben a vízgazdálkodási ágazat fejlesztésé­be ruháztunk be, amelyre az állami céltámogatással együtt, mintegy há­Arab kézben a UPI Egy londoni székhelyű, arab nyelvű televíziós csatorna nyerte el az agonizáló amerikai hírügy­nökség, a UPI megvásárlására kiírt pályázatot, de az új tulaj­donos nem akarja arabosítani a hírügynökséget. A szaúdi üzlet­emberek tulajdonában lévő Middle East Broadcasting Cent­re Ltd. tette 3,95 millió dollárral a legjobb ajánlatot — közölte egy New York-i csődbíróság, amely egy amerikai és svájci be­fektetőkből álló rivális pályázó rovására hozta meg döntését. romszáz milliót költöttünk. Ez a be­fektetés kétszázhatvanezer ember vízellátásának minőségét javította. Ebben az évben — ha kisebb nagy­ságrendben is — a gázfejlesztés van soron, amely tizenöt-húsz település százezer lakosát érinti. — Mindebből jelentős anyagi ha­szonra nem nagyon számíthatnak. — Ez tény, de haszonnak köny­velhetjük el azt is, hogy olyan fej­lesztésekkel tesszük fontossá ma­gunkat, anúlyen nagyságrendűekre pénzszűkében sem a lakosság, sém a települési önkormányzatok nem ké­pesek. Ha megtörténik a gázszolgál­tatás privatizációja, akkor talán ezen a területen is lesznek „kívülál­ló” vállalkozók. Egyelőre azonban nem lehet rájuk számítani. Ha a la­kosság olyan gondjain tudunk segí­teni, amelyekre ezekben a nehéz években senki más nem tud, remél­jük. a települések fontosnak tartják a megye szerepét, létét, ami végül is nyereséget, tőkét jelent számukra. Mindezeken kívül a megyei ön- kormányzat milyen területeken van jelen tőkéjével? A fent említetteken kívül egy­két olyan befektetéssel is rendelke­zünk, amelyek egy kicsit a tradíció­inkból következően, eseti jelleggel adódnak. A korábbi megyei tanács a lakosság élelmiszer-ellátásához kötődő feladatai között részt vett a sütőipari fejlesztések támogatásá­ban. Megőrizve ezt a hagyományt, a sütőipari vállalatokban részvény-, illetve résztulajdonosok vagyunk. Köztudomású az is, hogy az önkor­mányzat korábban is jelentős mér­tékben támogatta a művészeteket, a kultúrát. Erről — az új körülmé­nyeknek, lehetőségeknek megfelelő új formákban — a továbbiakban sem szeretnénk lemondani. A priva­tizáció útjára lépett kecskeméti rajz­filmstúdióba. mint kulturális szol gáltaló kft.-be, öt és fél millió forint ­tal lépett be társtulajdonosként a megyei önkormányzat. Az átalaku­ló beruházási vállalatban tízmillió forinttal leszünk jelen, ugyancsak társtulajdonosként. Ha az önkor­• Kőtörő Miklós: — A közgyűlés elfogadta, hogy a megye lehetősége szerint vállalkozzon. (PN-archív) mányzatok munkájához valami­lyen módon kötődő vállalatok sor­sáról van szó, fontosnak tartjuk, hogy tevékenységüket résztulajdo­nosként valamelyest az „önkor­mányzatbarátság” irányába befo­lyásoljuk. — A megyei önkormányzat alap­vető feladatai közé tartozik az ide­genforgalom területi szintű fejlesz­tése is. Erre lehetőségeket nyújt az is, hogy a Puszta Tourist közremű­ködésével négy-öt szálloda résztu­lajdona került a megyéhez. A ki- sebb-nagyobb befektetések között van egy rendhagyó vállalkozásunk, a Human Kft., amely kifejezetten a sérült, hátrányos helyzetű embere­ket foglalkoztatja. Természetesen ez sem a jövedelemtermelő, hanem a feladatellátó kategóriába tarto­zik. Persze ezek létrehozása, mű­ködtetése is csak akkor lehetséges, ha megfelelő eszközöket mobilizá­lunk, pénzt tudunk teremteni. Nem törekszünk arra és nincs is rá lehe­tőségünk, hogy bankárok (még ke­vésbé tőkések) legyünk. Óriási eredménynek tartom ma azt is, ha létezik egy olyan megyei szervezet, amely jelzi, hol, mire van szükség, és ha módjában áll, meg is teszi — például egy-egy terv előkészíté­sével — az első lépéseket. Úgy gon­dolom, a jelenlegi nehézségek köze­pette az inspiráló, katalizátor sze­rep is nagyon fontos lehet — mon­dotta Kőtörő Miklós, a megyei közgyűlés elnöke. Károlyi Júlia Apple-tervek Magyarországon Kelet-Európábán robbanásszerű növekedés várható a személyi számí­tógépek piacán. Ebből az Apple Computer Inc. is szeretné a maga ré­szét kivenni — mondták szerdán az Apple cég vezetői a budapesti látoga­tásuk programját képező sajtótájé­koztatón. Az amerikai székhelyű mamutvál­lalat, és azon belül az Apple Europe megítélése szerint, a kelet-európai térségben a legbiztatóbb piac Ma­gyarország és Csehszlovákia. Ma­gyarországot korábban kizárólago­san IBM kompatibilis gépek uralták. Tavaly sikerült először ezt a monopó­liumot megtörni. Az Apple minden információt magyarul közöl, s első­sorban az oktatási intézményeket, a könyv- és lapkiadókat célozza meg. Michael Spindler, az Apple Com- uter Inc. elnöke elmondta, hogy a övetkező két-három évben derül ki: a számítógépeket gyártó cégek közül ki marad meg? Kevesen felelnek meg annak a kihívásnak, amelyet az egyre csökkenő árak és a fejlesztésre fordít­ható, mind nagyobb összegekjelente- nek. Az Apple vezetője szerint egyet­len cég képtelen lesz a fejlesztéseket fi­nanszírozni. A nagy cégek kénytele­nek összefogni. Ez már meg is kezdő­dött, hiszen az Apple cégnek is együttműködési szerződése van egyik legnagyobb konkurensével, az IBM-mel. A szépség haszna Hihetetlen, de a szépségről nekem mindig Karinthy Frigyes jut az eszembe, aki pedig tudvalevőleg olyan csúnya volt, hogy ezt még ma­ga is beismerte Karinthy ugyanis pontosan tudta, hogy mást jelent a Szépség a férfiaknak és mást a nők­nek. A férfi ránéz egy nőre, majd lé­nyegid tóan megjegyzi magában: szép. A nőnek ezzel szemben ez min­dennek a kiinduló- és végpontja, a vi­lágszellem, az abszolútum, az eszme, az örök cél, mint keresztes lovagok­nak a Szentföld. A többi egyébként nem is érdekes. Jó, jó, történtek itt a földgolyón bizonyos dolgok,például összeomlott a római világbirodalom, felfedezték Amerikát, háborúk borították láng­ba a világot, elrepült az ember a Holdra, de mi ez a Wash and Go haj- samponhoz képest! Hiszen abban benne van a tisztítóhab és hajbalzsam is, csak egyszer kell vele hajat mosni! Ez csodálatos! A számítógép fölfedezése ehhez képest kisgyermekek homokvárépí­tése derűs nyári délután. A csókálló rúzsról már nem is beszélve. Jellemző a férfiakra, hogy a Nobel-díjakat meg mindenféle marhaságokra osz­togatják. Karinthy egyik írásában nagyon plasztikusan ábrázolja a nők célirá­nyos gondolkodáséit, melynek segít­ségével kizárnak minden zavaró mel­lékes körülményt és csak saját, eset leg egv másik nő mint ellenfél szépsé­gére koncentrálnak. A szóban forgó novellában egy idős úr jóindulatúan figyelmezteti fiatal hölgyismerősét arra, hogy egy ilyen szép, csinos nő egy kicsit jobban is figyelhetne em­bertársaira, foglalkozhatna többet fontos dolgokkal, például a családjá­val, törődhetne többet gyermekeivel, dolgozhatna is néha. A nő már alig várja, hogy az öreg befejezze, mert a szomszéd szobában várják barátnői, akiknek így foglalja össze a hallottak tartalmát: — Képzeljétek, miket mondott ne­kem! Hogy én milyen szép és csinos vagyok, pfuj, vén kecske! A fentiekből következően a férfiak bolondok lennének, ha nem használ­nák ki a női lélek e nem is túl rejtélyes vonásait. A pszichológia egzakt tu­dományos tételeit mint tőkét fektetik be a szépségszalonok tulajdonosai. Meg a fitness-, az aerobic stúdiók, a kozmetikai boszorkánykonyhák megalkotói. Ezek az emberek bizony isten csak másodsorban vállalkozók, elsősorban lélekbúvárok meg filozó­fusok. És akár hiszik, akár nem, e tudósok között nagyon sok a nő, amit csak a nők hihetetlen tanulékonysá­gával, szorgalmával és alkalmazko­dóképességével tudok magyarázni. Úgy vannak ők a vállalkozással, mint a japánok a gazdasági csodával. A japánok ugye szinte semmit nem találtak fel, de minden titkot ellestek, a megoldásokat tökéletesítették, ol­csóbban elárasztották a világot min­denféle hasznos és haszontalan, de kapós szerkentyűvel. A nők ettől még japánabbak. Eles eszükkel fölfigyel­tek arra a fantasztikus lehetőségre, hogy a férfiak által regisztrált gyön- geségeik saját maguk használják ki a maguk javára. Ne higgye senki, hogy azért van a szépségszalonok több­ségének élén nő, mert a gyengébb nem jobban ért ahhoz, hogy mi­ként lehet a rút boszorkányból Miss World-esélyest varázsolni! Dehogy. Azért, mert a nők esze­sebbek, tudják, hogy mitől döglik a légy, és még valami. Ez pedig az a történelmi felfe­dezésem, hogy a nők szeretik a pénzt. Bizony. Lehet, hogy így el­ső hallásra önök megmosolyog­nak engem, és azt mondják: — Ez az ember nem bírja férfisovi­nizmusát normális .mederbe terel­ni, és messzire elveti a súlykot, hiszen mindenki tudja, hogy a nők úgy utálják a pénzt, mint a varjú a rohadt tököt. — Pedig, bár tudom, szomorú belátni — igenis szeretik. Es ez a szerelem nem is egyoldalú. Tíz ujjamon sem tudnám megszámolni azokat a világhíres hölgyeket, akik a financiális csatatereken ví­vott öldöklő küzdelemben jutot­takba Mammon trónjára. Es nemegyszer a női szépség segítette oda őket, persze nem azért, mert olyan hamvas volt az arcbőrük, mint a ma született őszibarack, hanem azért, mert például hamvasságelixírt sikerült eladniuk tubusszámra. Egyszóval volt eszük a szépséghez. Hölgyeim! Vegyék tudomásul, hogy sokan meggazdagodnak azon, hogy önök szépek! Ami a saját, szerény álláspontomat ille­ti, én mindezt nagyon helyeslem. Ha egy üzleti vállalkozásnak van egyetemes emberi értelme és vilá ­gos haszna,. akkor ez az. A nők csak legyenek nagyon szépek. Az észért úgyse kell nekik a szom­szédba menni. Hámori Zoltán TIZENKETTEN VÉGEZNEK Francia diplomát ad a budapesti bankárképző Első pillantásra a vizsga semmi­ben sem különbözött az egyetemi államvizsgáktól, hacsak annyiban nem, hogy a jelöltek valamennyien rendkívül jólöltözött hölgyek és urak voltak. Az asztal túlsó végén a népes vizsgabizottság szigorúan mustrálta az innenső oldalon izza­dó felelőket, s bizony a kérdések is keményen koppantak. Dr. Bácskai Tamás, a Nemzetközi Bankárkép­ző oktatási igazgatója volt a bi­zottság elnöke, balján a „pénzügy- miniszter-viselt” dr. Medgyessy Péter, a most francia érdekeltségű bankelnök ült. — Az első kétéves tanfolyam vé­gére teszünk pontot — mondta a vizsga szünetében az oktatási igaz­gató. — Most tizenketten vizsgáz­nak és remélhetőleg meg is szerzik a francia—magyar bankárdiplomát. Ősszel még öten tesznek vizsgát. — Kik jelentkezhettek a bankár­tanfolyamra? — Tulajdonképpen bárki, aki­nek egyetemi, főiskolai végzettsége van és persze rendelkezik némi banki gyakorlattal. A két év alatt 80 napot „hallgattak” a jelöltek a franciák által kidolgozott és a ha­zai gyakorlatra adaptált anyagból, majd távoktatási módszerrel ké­szültek a vizsgákra. — Ugyanezt tanulják a francia bankárok is? — Ugyanezt, leszámítva a hazai bankéletben nélkülözhetetlen tud­nivalókat. Ez lesz az első magyar speciális bankárdiploma, az érté­két is ezzel mérik majd. Az elmúlt másfél-két év, min­den túlzás nélkül, a vállalkozási boom időszaka volt. Havonta 3- 4Ö00 új kft., rt.. vagy bt. alakult, több százezerre duzzadt az egyé­ni vállalkozók száma. Mindez olyan környezetben jött létre, ahol több generáció nőtt fel a piac feltételeinek és működésé­nek ismerete nélkül. A társasá­gok, s az egyéni vállalkozók pe­dig csak akkor számíthatnak si­kerre, ha ismerik azt a közeget, amelyben működésüket kifejtik, ha számításba veszik lehetőségei­ket és korlátáikat. Egy új vállalkozás megjelené­se, cégbejegyzése, profiljának meghatározása ma viszonylag könnyű feladat. Azonban az in­dokláshoz ezek csak a szükséges, de még nem elégséges feltételek. A vállalkozónak alapvetően azt kell elhatároznia, hogy a cégbe­jegyzéskor közölt és általában igen széles tevékenységi kört fel­ölelő profilból mi az, amivel in­dulni kíván. Ismernie kell egyfe­lől a hazai és a számára valószí­nűsíthetően hozzáférhető külföl­di piacot, e piacok mennyiségi, minőségi és választéki igényeit, másfelől számításba kell vennie azt is, hogy kik a legjelentősebb versenytársai a hazai és a meg­célzott külföldi piacokon. Az ilyen típusú piackutatást anyagilag jó helyzetből induló vállalkozók általában szakcégek­— Kik vállalták, hogy felnőtt J'ejjel iskolapadba üljenek? — Elsősorban fiatal banki kö­zépvezetők, akikben a cég meg­felelő perspektívát látott, akik­ből később felsőszintű vezetőt szeretnének faragni. — A tanmenet? — Magába foglalja a teljes banki feladatköröket, az üzleti fogásokat, az érintkezési szabá­lyokat, az öltözködéstől az üz­letfelekkel való foglalkozásig. A marketing-, a piacteremtés a konkurencia felmérése, a pozíci­ók kivívása, a tevékenységi kör meghatározása — mind-mind a tanfolyamon szóba került. — Az utóbbi időben megszapo­rodtak a bankok. Kik és hányán dolgoznak a pénzvilágban? " — A különféle pénzintézeteknél mintegy 30-35 ezer alkalmazott dolgozik, közöttük mindössze hét­ezren rendelkeznek felsőfokú vég­zettséggel. Az a célunk, hogy minél többen jussanak el az úgynevezett „bankipari szakmunkásképzők­be”, megtanulják a szakma min­den csínját-bínját. Ehhez nem fel­tétlenül kellenek egyetemet, főis­kolát végzett emberek, hiszen a vi­lágon mindenütt ezek a „bankipari iskolák” gondoskodnak az alkal­mazottak magas fokú képzéséről. Ha a rendszer kiépül és működik, olyan magas szakmai tudást bizto­síthat, ami akár a bankelnöki szék­be is felemelhet egyetemet sose lá­tott embereket is. FEB kel végeztetik el, sokak számára azonban ez az induláskor indo­kolatlan költségnek tűnik. Van aZöhban mód aria is, hogy szakpublikációkból, cég­jegyzékekből, vagy számítástech­nikai nyilvántartásokból — több kevesebb biztonsággal — hozzá­férjen az érdeklődő ezekhez az információkhoz, de ezek az is­meretek a szakszerű piackutatást csak részben pótolják. Az emlitett tényezők közül különösen fontos tudni a piac prioritásait. Ezen egyfelől azt ér­tem, hogy a hazai és a célzott külföldi vásárló milyen tulajdon­ságokat részesít előnyben: a ma­gas színvonalú minőséget, a szép külső megjelenést (a desing-t), vagy a potenciális fogyasztók in­kább az olcsó árat méltányolják? Célszerű felmérni azt is, hogy a vevőkör a következő néhány év­ben várhatóan hogyan alakul, mire kell tehát felkészülnie az in­duló vállalkozásnak, illetve meg­felelő információval a vevők igé­nyeinek mely részét célszerű erő­sítenie. Ha exportálni kíván a vállal­kozó — és erre ma már mind többen készülnek fel — akkor feltétlenül ismernie kell a külföl­di piacra jutás esetleges korlátá­it, elsősorban az Európai Közös­ség szabályait, szabványait, kö­vetelményeit. FEB Esélyteremtés falu­műhelyekkel Faluműhely-hálózat kialakítá­sához fogott hozzá a bátonytere- nyei Esélyteremtés Alapítvány, elsősorban a családi támasz nél­kül felnőtt fiatalok, a munkanél­küliek és a magukra maradt nyugdíjasok életkilátásainak ja­vítására. Az alapítványt a Jóléti Szolgálatok Országos Hálózata részeként 14 alapító, köztük ön- kormányzatok, iskolák, pénzin­tézetek és gazdasági vállalkozá­sok hozták létre a Phare alaptól pályázattal elnyert támogatással, valamint az alapítók apportjá­val, összesen több mint 15 millió forint indulótőkével. A faluműhelyekben a munka­erőpiac perifériájára szorultak nemcsak piacképesnek ígérkező termékeket állítanak majd elő — ezáltal munkakönyves álláshoz jutva —, hanem esetenként lehető­ségük nyílik a munkához kapcso­lódó szakma megtanulására is. Az első falumühely—egy betéti társa­ság formájában — a kisterenyei Ádám Zsigmond nevelőotthon ne­veltjeinek foglalkoztatására jött létre, a fiatalok betonelemeket ké­szítenek, szilíciumot válogatnak és szöget csomagolnak gazdálkodó- szervezetek alvállalkozóiként. A BMW autógyárat épít az Egyesült Államokban Míg az amerikai autógyárak el­adásai csökkennek és apad a japá­nok profitja is, addig a német BMW egyesült államokbeli — egyes vélemények szerint kockáza­tos — beruházásra szánta el ma­gát. Mint az AP—DJ és a DPA/ VWD megtudta, a német au Jógyár a dél-karolinai Sparíanburgban építi fel új gyárát, várhatóan 1 mil­liárd márka költséggel. Bár az utóbbi időben a BMW eladásai is visszaestek az Egyesült Államokban, a konszern nyilván­valóan bízik a megerősödésben, s a helyszín kiválasztásában közre­játszottak a munkaerő-költséggel kapcsolatos megfontolások is. Az autógyár tavalyi több mint félmil­liós termelésének egyharmadát a tengerentúlon értékesítette, s a cég illetékesei szüntelenül a magas né­metországi (bér)költségekre pa­naszkodtak. Az első BMW autók várhatóan 1996-ban gördülnek le a mintegy 2 ezer főt foglalkoztató spartanburgi gyár szerelőszalagjáról. Német autóipari körökben kockázatos vállalkozásnak tart­ják az amerikai gyárépítést, mondván, hogy a Volkswagen korábbi hasonló vállalkozása is kudarcba fulladt. A BWM azon­ban — mint elnöke, Eberhard von Kuehnen többször is hang­súlyozta — nem hajlandó harc nélkül átengedni a teret a japán konkurenciának. A VÁLLALKOZÁS SIKERÉÉRT A piac kockázati tényezői Rejtvényes utazás a Country Toursszal A megfejtő neve, címe: Legközelebbi rejtvényünk egy hét múlva a PIM-Kalauzban! A Country Tours Utazási Iroda és a Petőfi Népe közös játékában első rejtvényünk kérdései a következők: 1. A világ mely városában talál­ható ez a híd és mi a neve? 2. Ha Ön csoporttal utazik euró­pai körútra, például a Country To- urs-szal, s otthon felejti az útleve­lét, kiengedik-e a határon? Igen — Nem — Adnak egy ideig­lenes ki-belépőt Húzza alá az Ön szerinti helyes választ! 3. Hazánk mély városában talál­ható a legnagyobb egyházi épület és mikor emelték? A megfejtést július 3-áig kérjük postára adnil Cím: Country Tours, Nagykőrös, Széchenyi tér 2„ vagy Country Tours Kecskemét, Centrum Aruház,Nagykőrösi u. 2. Ugyanitt a megfejtés személyesen is leadható

Next

/
Oldalképek
Tartalom