Petőfi Népe, 1992. május (47. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-13 / 112. szám
4. oldal, 1992. május 13. MEGYEI KÖRKÉP SZÉP AJÁNDÉK BALLAGÓKNAK Aranyozott könyv a tarisznyában Fél évszázada Vácon él és dolgozik a kiskunhalasi születésű Váci György kétszeres aranydíjas könyvkötőmester. Az ősi mesterséget ma már művészi szinten űzi. Munkahelye és lakása a Géza király téri ferences rendház egyik földszinti szárnya, ahonnan műanyagba, bőrbe, elefántcsontba öltöztetett könyvek ezrei indulnak szerte az országba. A mester maga is Szent Ferenc rendjének a tagja, Fráter Amideus. Az idei ballagásokra hat egyházi középiskola 458 tanulójának készített ajándékba aranyozott könyvecskét, díszes borítólappal. A kecskeméti Piarista Gimnáziumba 67 darab érkezett s kedves emlékként bekerült az idén érettségizők tarisznyájába. A szép gesztusért Pályi Gábor igazgató mondott köszönetét az iskola nevében. Papp Rezső CIKKÜNK NYOMÁN Apostagé a zsinagóga! A Petőfi Népe május 5-ei száma címoldalán megjelent Apostagnak nem kell a zsinagóga? című tudósításhoz az alábbi észrevételeket teszem: Apostag Község Önkormányzati Képviselő-testülete egyértelmű döntése alapján — az Országos Műemléki Felügyelőség a Művelődési és Közoktatási Minisztérium előzetes egyetértésével, állami tulajdonba kerülő volt zsinagóga kell Apostag községnek. A tudósításuk címében kifejeződő szándék, miszerint Apostag község lakossága elutasítaná az épület tulajdonjogát és nincs az épületre szüksége, minden alapot nélkülöz. Az önkormányzati tulajdonba kérést tartalmazó határozatunk úgy született meg, hogy vállaltuk — és vállaljuk — az épület rendeltetésszerű fenntartását és üzemeltetését. A tudósításban felületesen érintett tulajdonjog-átadási szándékuk, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés vezetőivel folytatott egyeztetés után alakult ki, miszerint a megyei közgyűlés esetleges jóváhagyása után, az epület megyei intézményhálózatba kerülne, a jelenlegi teljes funkció fenntartásával! Az átadást elsősorban — legalábbis jelenleg — nem a működtetési költség nagysága indokolja. Az átadástól elsősorban azt reméljük, hogy az intézmény szervezetten bekapcsolódik a megye kulturális életébe, idegenforgalmába (világkiállítás) és bővített funkciójával jövedelmet is eredményezhet az üzemeltetőnek. Az anyagiak mellett meghatározó az épület egyetemes értéke, amely — az átadással — a megye egész lakosságának fokozott megbecsülést jelenthet. Az átadást egyértelmű feltételekhez kötöttük és meghiúsulás esetén nem kerülünk kezelhetetlenül hátrányos helyzetbe. Szabó József polgármester LEVÉL MÚZSÁIRÓL, BEREGSZÁSZ JÁRÁSBÓL Segítséget kérnek a múzeum létesítéséhez Iskolánk alig 8 kilométerre van Beregszásztól, a Beregszász—Nagyszőlős útvonalon. Középiskola, 450-460 évi tanulóval, a tanítás magyar nyelven — 12 osztály, s párhuzamosan ukrán nyelvű osztályok is vannak. Hosszú időn át gondolkodtunk azon, kinek a nevét viselje a mi iskolánk. Szavazás alapján, a diákság nagy többsége és a tantestület úgy döntött, hogy iskolánk felveszi Petőfi Sándor nevét. Mi mindannyian jól tudjuk, ki is volt a magyar nép számára Petőfi Sándor, hiszen a régi és az új tantervek alapján Petőfi Sándor munkássága kimagasló szerepet játszik. Nem is olyan nagyon régen Petőfi-szobrot avattak Beregszász egyik terén. Sok más kifejezője van Beregszászban a nagy költő tiszteletének, illetve emlékének. A jövőre nézve az iskolában egy nagyon szép csarnok van, amelyben még egy éve Lenin-múzeum volt berendezve, ezt a helyiséget szeretnénk felhasználni az új múzeumnak. A kérés egyszerű: boldogan olvastam, először az önök által kiadott újság „Petőfi Népe” című cikkeket, és hogy önök is ilyen nagy súlyt fordítanak a költő emlékére. Bármilyen segítséget, amellyel gazdagítani fogjuk múzeumunkat, szívesen elfogadunk. S ha csak egy mód van, színes tablókat, képeket, verses illusztrációkat szívesen elfogadunk. Annak reményében írom e levelet, hogy önöknél ez a mi kérésünk meghallgatásra talál, s rövid időn belül múzeumunk vissza fogja tükrözni a nagy költő életének, munkásságának szerepét, helyét a magyar és a világirodalomban. Baráti üdvözlettel a muzsalyi középiskola igazgatója. Vidnyánszky József iskolaigazgató Kodály-hangversenysorozat Kecskeméten A kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola Tanári Kamarazenekara — mely nemrégiben szerveződött egyesületté—Kodály Zoltán születésének 110. és halálának 25. évfordulója tiszteletére hangversenysorozatot tart Kecskemét iskoláiban. A háromnegyed órás műsorban Kodály ritkán hallható — részben később felfedezett — darabjai hanMozi az Édenben Bácsalmáson már többször szünetelt a mozi, mert veszteségesen üzemelt. Sőt, a magánvállalkozás sem hozta meg a remélt eredményt. Néhány nappal ezelőtt viszont az egykori kultúrpresszóban Megütötte a fülemet egy mondat a kalocsai képviselő-testület legutóbbi ülésén, amikor egy iskola közelében épülő szórakozóhely engedélyezése körüli vitában merőben más vélemények feszültek egymásnak. A felvetés így hangzott: a „bádogkocsma” esetében sem adtak igazat, pedig az nemhogy az iskolával szemben van, de még a városképet is rontja. Aki egy kicsit is ismerős Kalocsán, az tudja, a bádogkocsma elnevezés alatt azt a vasúti konténer nagyságú, lemezanyagú építményt kell érteni, amely az Eperföldi Általános Iskolával és a templommal szemben található. Története azért érdekes, mert már a rendszerváltás előtt is voltak ellenzői, és persze támogatói is a mára igencsak a vélemények kereszttüzébe került építménynek és a benne folyó tevékenységnek. Amint az lenni szokott, fagylalt és üdítő árusítására feljogosító engedéllyel -—jeges dolgokat télen minek árulni hivatkozással — megkezdődött a szeszes ital kimérése, s persze rendszer lett a dologból. Ugyan a tanácsnak voltak fenntartásai, de valahogy mégis született egy olyan dokumentum, amely, ha a feltételek teljesülnek (illemhely, mosdó stb.), melegkonyhás helynek tekinti a leg- újabbkori vendéglátás eme „büszkeségét” . Ám ezek valóra váltása már akkor is csak fikció lehetett, hiszen az alig pár négyzetméteres zárt tér teljesen alkalmatlan bármilyen bővítésre, s az építésügyi hatóság egyébként sem ad engedélyt egy városképet rontó bódé további terjeszkedésére. No, ha így van, meg is született a szabad vállalkozást hirdető testület határozata, az iskola és templom szomszédságában lévő, a közelben lakók körében sem osztatlan sikert arató, neve nincs elárusítóhelyen csak az eredetileg engedélyezett vendéglátó-tevékenységet lehet folytatni. A döntés azért is emlékezetes, mert egy közjáték is megszakította. goznak fel (egyebek között Gavotte, Intermezzo, Magyar Rondo). Az első koncert ma lesz a Hunyadi János Általános Iskolában, a második holnap az S. O. S.-gyermekfaluban, s folyamatban van további hangversenyek előkészítése is. A sorozat a Kodály Zoltán Szakalapítvány támogatásával zajlik. újból megkezdték a filmek vetítését. Ezután minden szerdán — tehát ma is — és pénteken szórakozhatnak a filmbarátok az Édenben. A nyugdíjasoknak külön vetítenek filmeket, sőt később egyházi témájú alkotásokat is láthatnak az érdeklődők. (Juhász Jenő tudósítónktól.) A hivatal jogértelmezése ellen benyújtott fellebbezés, no meg a környéken dúló krónikus szeszhiány alátámasztására a kocsmapártiak aláírásukkal tanúsították: Ők bizony kiállnak szeretett szórakozóhelyük mellett, követelik a szeszes ital árusításának engedélyezését. Az aláírók név szerinti felsorolása mosolyt fakasztott, az meg végképp elgondolkodtató volt, hogy vidékiek is szívügyüknek tekintették e sajátosan kalocsai problémát. Bár a szeszárusítást tiltó rendelkezés megszületett, ám ennek ellenére az élet ment tovább a maga útján, mintha mi sem történt volna. A dolog jó néhány hónapja történt, de mint mondják, csak nemrégiben jött határozat a tréfásan csak KMB II-nek nevezett (köztársasági megbízott területi hivatala), ugyanis a KMB I. ez esetben egy régibb keletű intézmény a körzeti megbízott hivataltól, hogy a kocsmapártiak fellebbezése alapos, mert van egy poros rendelkezés a melegkonyhás hely kialakítását illetően. Ennek nyilvánosságra kerülésével a bádogkocsma körüli viták újra feléledtek, pro és kontra vélemények hangzanak el, s mára már az utca embere sem titkolja ilyen vagy olyan véleményét az ügyben. Többen látatlanból azt állítják, hogy a döntéshozó valószínűleg soha nem járt Kalocsán, mert ha ezt tette volna, nem hiszi egy bádogépítményről, hogy melegkonyhás hellyé alakítható. így aztán a melegkonyha körüli helyzet mára forrónak nevezhető. Úgy hírlik, a törvényesség legfőbb őre, a jegyző maga is furcsának találta a dolgot, s óvást emel a képtelennek látszó döntés ellen. Amíg a végleges igazság megszületik, a kocsmaellenzők és a törzsközönség kíváncsian várja, mit szól a magasabb jogi fórum mindehhez. Addig is így kommentálják a dolgot: ebben a világban már csudább dolgok is megestek. Zs. F. EMLÉKÜNNEPSÉG NAGYVÁRADON Jászszentlászlót is meghívták • A 800 éve szentté avatott László a lovagkirály szobra a jászszentlászlói templom homlokzatán. (Fotó: Walter Péter) Szent László királyról keveset beszélünk manapság, mivel emlékét elhomályosítja az államalapító Szent István tisztelete, akinek érdemeit — az állam szuverenitását fokozatosan visszanyerve—egyre többet emlegetjük. Pedig Lászlónak az idén jubileuma van: 800 éve avatták szentté. I Nagyváradon — melynek római katolikus püspökségét, s ezáltal a ma is meglévő várost Szent László alapította — ünnepségsorozat keretében emlékeznek meg róla, amelyre a Bács-Kiskun megyei Jászszentlászló plébániáját is meghívták. A rendezvénysorozat keretében — melyen egyben emlékeznek a város török megszállás alóli felszabadulásának 300 éves jubileumára is — május 15- én avatják fel a Szent László Keresztény Múzeumot. VANNAK MÉG LEHETETLENSÉGEK? Bádogkocsma melegkonyhával A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Rablás viharban Megközelítően 300 ezer forint értékű aranyékszert és körülbelül 600 ezer forint készpénzt vitt el egy budapesti férfi Kiskőrösről, K. A. otthonából. A pénzzel és az aranynyal együtt elvitte a falból kibontott páncélszekrényt is. A rabló pusztán ránézésre választotta ki a házat, s mondhatjuk, szerencséje volt. De a körülmények abban is kedveztek neki, hogy éppen a rablás éjszakáján — a múlt év június 27-én — hatalmas vihar tört ki a városban, sőt egy időre áramszünet következett be. Mindez — kár volna tagadni — a betörő szempontjából szerencse. Az már kifejezetten pech, hogy amikor Darab Vilmos Kiskőrösre ért a kölcsönkért BMW-vel, fölfigyelt rá az éppen szolgálatot teljesítő rendőr és a biztonság kedvéért felírta a kocsi rendszámát s másnap jelentette a gyanúsan furikázó, bizonytalankodó autóst a főnökének. Mondanunk sem kell talán, hogy a tettest szinte órákon belül elfogták . . . Az ügyet a közelmúltban tárgyalta a Kiskőrösi Városi Bíróság. A vádlott, Darab Vilmos budapesti lakos, harmincéves, eddig háromszor volt büntetve. Legutóbb a Fővárosi Bíróság 1991-ben két év és kilenc hónapi börtönre ítélte lopás miatt. A kiskőrösi tárgyalásra már a börtönből hozták Darabot, mert az említett büntetés letöltését 1992. március 5-én kezdte meg. A múlt év júniusában azonban még szabadon volt. Ekkor — pontosabban június 27-én — egy barátjától kölcsön kérte annak BMW típusú személygépkocsiját, mert annak nagyobb a csomagtartója, mint az ő Renault 4-esének. A kocsit megkapta, majd kalapácsot, feszitővasat rakott bele és elindult Kiskőrösre. A városban, ahová a késő esti órákban érkezett, körülnézett. Teljesen véletlenül szemelte ki K. A. házát a Batthyány utcában, amelynek külsejéről ítélve úgy gondolta, gazdag zsákmányra tehet szert benne. Hogy végül is nem csatlakozott, abban megint a véletlennek van szerepe. Aznap este, nem sokkal a betörés előtt K. A.-nál megjelent egy barátja, aki meg akarta vásárolni a házigazda Mercedes típusú gépkocsiját s előlegként 500 ezer forintot hozott magával. K. A. ezt a pénzt betette a falba épített páncélszekrénybe, majd lezárta a lakást és eltávozott. Talán egy óra sem telt el, amikor megjelent Darabos. Még hozzá sem fogott a betöréshez, amikor kitört egy vihar, dörgött, villám- lőtt, majd áramszünet miatt sötétség borult a környékre. Darabos behatolt a házba, megtalálta a páncélszekrényt, kibontotta és a hetven kilós „mackót” lecipelte a BMW-hez. Berakta a csomagtartóba és elviharzott. Természetesen úgy gondolta, hogy szerencsésen túljutott a dolgon és nem is sejtette, hogy egy rendőr felírta a kocsi rendszámát. Útközben csak azon tépelődött, vajon mi lehet a páncélszekrényben? Másnap, amikor Vecsésen, egy szeméttelep közelében felnyitotta meglepődött: 24 darab különböző aranyékszer, köztük egy aranyóra, azután, legalább 600 ezer forint készpénz. Ez a felnyitás június 28- án hajnalban történt. Darab magához vette az aranyakat, a pénzt és barátnőjéhez ment, akit gazdagon megajándékozott, egy arany karláncot eladott a Cséri-telepen 16 ezer forintért, a kocsit köszönettel visszaszolgáltatta barátjának. Mindezt még alig bonyolította le, amikor a rendőrség június 28- án 14 óra 10 perckor őrizetbe vette. Mindent megtaláltak nála és barátnőjénél — az eladott aranytárgyak kivételével — de a készpénznek hült helye volt. A nyomozás, majd a tárgyalás során Darab Vilmos hol beismerte a cselekmény elkövetését, hol pedig tagadta. Végül is a bizonyítékok alapján kénytelen volt tettét és bűnösségét elismerni. Az aranytárgyak egy részére vonatkozóan olyan történetet adott elő, hogy azokat ő az ecseri piacon vette ismeretlen személytől. Később azt a verziót mondta el, hogy az aranyak valóban a páncél- szekrényben voltak, de abban ő készpénzt egyáltalán nem talált. Ez utóbbi állítása mellett egyébként végig kitartott. A bíróság azonban bizonyítottnak látta, hogy igenis, a páncélszekrényben körülbelül 600 ezer forintnyi készpénz is volt az aranytárgyakon kívül. Végül is a Kiskőrösi Városi Bíróság Darab Vilmost bűnösnek találta jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében és ezért őt három évi börtönre ítélte és továbi három évre eltiltotta a közügyektől. A büntetés kiszabásánál a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a kár kisebb mértékű megtérülését (az aranyak zömét megtalálták), súlyosbitó tényező volt, hogy Darabot korábban többször vagyon elleni bűntett miatt Ítélték el s hogy mostani cselekményét egy vele szemben folyamatban lévő büntetőeljárás tartama alatt követte el. Az ítélet még nem jogerős. G. S. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.45: Falutévé — géptippel 6.00: A Reggel 8.30: Közjáték 8.35: Szezám utca (Sesame Street) —Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat (ism.) 9.35: A pénz — Francia tévéfilmsorozat — /////. rész 84' (ism.) 11.00: Évgyűrűk — Nyugdíjasok műsora 11.30: Képújság 16.00: Délutáni egyenleg 16.10: A piacgazdaság felépítése —Japán ismeretterjesztő, vállalko- zóképző sorozat — VI/3. 16.40: Képújság 16.50: Tom Parker: Fiatal Messiás — Rockoratórium 17.30: Megveszem ezt a nőt — Mexikói filmsorozat 17.55: Mini klipmix — Népszerű hazai és külföldi popsztárok videó- klipjeiből 18.05: Kalendárium, 1992 — Ismeretterjesztő magazinműsor — A hétköznapok tudománya — Az adás idején hívható telefonszámok: 112-6432, 112-6659 18.45: Pénzvilág — Hírek, tények, információk 18.55: Játék — sok zenével 19.15: Esti mese — Jó éjszakát kíván a Disney! 19.25: Micimackó-klub — A csillebérci Gyermek- és Ifjúsági Központból 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: Zürichi páncélterem — NSZK-tévéfilmsorozat — Nincs vége Casablancában 21.35: Közjáték (ism.) 21.40: Fölösleges emberek — Dokumentumfilm — Munkanélküliek I. 22.45:7. Nemzetközi Karmester- verseny — In memóriám Feren- csik János — Összefoglaló a szombathelyi válogatóról — /. rész 23.35: Késő esti Híradó 23.40: A Financial Times keleteurópai gazdasági híradója 0.05: ZDF-híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Nap TV — Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) KELLEMES DÉLUTÁNT! 17.00: Ma délután — Benne: Hírek — Időjárás — Videofirka — Felsőfokon — Kérdezz! Felelek 17.45: Regionális Híradó 18.00: Híradó 18.12: Időjárás JÓ ESTÉT! 18.19: Cápali és Cápeti — Francia rajzfilmsorozat 18.42: Zöldpont 19.05: Alfonso Paso: Hazudj inkább, kedvesem! — Bűnügyi komédia két részben — A szünetben és az előadás végén beszélgetés az alkotókkal kb. 21.35: Felkínálom 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Felkínálom ... 23.10: Szenvedély végszóra — Francia film 99' (ism.) ÚJVIDÉKI TV 15.10: Műsorismertetés. 15.15: Objektív-Tv — románul. 15.45: Román nyelvű adás. 16.15: Top Ten szórakoztató műsor. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.30: Szerbia ma. 18.30: Tv-napló — szlovákul. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Tv-napló — ruszinul. 19.00: Tv-napló — magyarul. 19.30: Tv-napló. 20.00: Sportszerda. 22.30: Tv-napló. 23.00: Hírek — magyarul. 23.15: Éjszakai műsor. 0.10: Hírek, műsorzárás. KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON. Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.20: Törvénykönyv. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: Don Quijote — XXX/16. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism.). 13.30: Hitélet. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Határok nélkül — válogatás. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Névmás-variáció: TE. 20.05: Népzenei emlékeim. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. URH-ADÓN. 6.55: Körzeti információs magazinok. 11.00: Derűre is derű (ism.). 11.25: Muzsikáló természet. 11.30: Fórum (ism.). 14.00: Kettős kötődés. 14.30: Kapaszkodó. 15.05: Társalgó (ism.). 16.00: Az Amerika Hangja magyar műsora. 19.00: V materinskom jazyku. 19.30: ín limba materná. 20.00: In der Muttersprache. 20.30: Na maternjem jeziku. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Quotidiennement... — XXX/14. 4.25—6.55, 9.00—11.00, 12.00— 14.00, 17.00—19.00, 21.00—23.00, 24.00— 0.10: Azonos a középhullámú műsorral. PETŐFI 4.30: Napindító. 8.00: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben — Az Omega együttes. 8.50: Apró-cseprő — gyerekekről. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Zene-szó. 10.55: Rólunk van szó. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Régi nóta, híres nóta. 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Derűre is derű — Utazik a pápa. 13.30: Kedvencek a múltból. 14.00—17.00: Pihenőidő. Közben: 15.00: Hírek. Időjárás. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Napóra. 18.00: Rockhullám. 18.30: Segíthetünk? 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Kölyökrá- dió. 19.35: Népdalkörök felvételeiből. 20.00: Tövisek és virágok. 20.40: Zenés játékokból. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Más-világ. 22.00: Magnósok, figyelem! 22.30: Jazz. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10—4.20: Napforduló. 0.10—4.20: Az MR éjszakai műsora. Kossuth kh, Petőfi URH. 0.10 —1.00: Jazz-show. 4.03—4.20: Magyar nóták, csárdások. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.00: Az élet játékai (am. sor.). 9.50: Gazdag és szép (am. sor.). 10.15: Dr. Marcus Welby (am. sor.). Időzített bomba. 11.10: Lassie (am. sor.). A szökevény. 11.35: Játék. 12.00: Családi párbaj —játék. 12.30: Magazin. 12.50: Borzasztó kedves család (am. sor). Grillparti. 13.20: Kalifornia klán (am. sor.). 14.10: A Springfield-sztori (am. sor.). 14.55: A Főnök (am. krimisor.). Eve és az újságíró. 15.45: Jump Street 21. (am. sor.). Kísértés. 16.40: Rizikó—játék. 17.10: Forró nyeremény — játék. 17.45: Nyereményjáték. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony — magazin. 19.40: Jó idők, rossz idők (NSZK-sor.). 20.15: Hazai dallamok. 21.15: Életre-halálra (sor.). 22.15: Tévétükör — magazin. 23.00: Esélyt a szerelemnek. 23.30: Benny Hill-show. 23.50: Hírek. 24.00: Légifarkas (am. sor.). Zsarolók. 0.55: Harc a maffia ellen (am. sor.). A harang. 1.45: Szürkület (am. sci-fi-sor.). Az árnyak utcája. 2.10: • A Moloch (olasz—francia ‘film). 3.40: Rózsák Bettinának (NSZK-film). 5.15: Fiatalok maga"•«íí Uiviú l i. <ii AJj.1 iu.rí « v <.<zmia/ism,). SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Varázslatos Jeannie (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: Divat- magazin (ism.). 9.30: Smiley emberei (ism.). 10.25: A vikingek útja (ism.). 11.55: Szerencsekerék (ism.). 12.40: A nap tippje. 12.45: Telebörze. 13.00: Hírek. 13.05: Telebörze. 13.35: Sport — tenisz. 17.05: Mindent vagy semmit — játék. 18.15: Bingo — játék. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Felnyársalt szív (színházi közvetítés). 22.00: Akut — politikai magazin. 22.35: Beszélgetés. 23.35: Hírek. 23.45: Sport — tenisz, összefoglaló. 24.00: Az utolsó éjszaka (am. film). 1.35: Környezetvédelmi riport (ism.). 2.05: Műsorismertetés. PRO 7 6.25: Jane és Kathleen (ausztrál sor.). Az új főnök. 7.10: Flicka (am. sor.). Mérgezett forrás. 7.35: Rajzfilmek (ism.). Dennis .— Batman — Szelleműzők — Tapsi Hapsi. 9.10: Kobra, ön folytassa! (ism.). 10.10: A négyöklű trió (ism.). 11.10: Az utahi tigris (am. western). 12.45: MacGruder és Loud (ism.). 13.40: Nővérek (ism.). 15.20: A kék lovag (am. sor.). Kempis fivérek. 16.15: Nővérek (am. sor.). Tradíció. 17.10: Rajzfilmek — Tapsi Hapsi — Katasztrófa Karcsi és szuper nagyi— Beetlejuice — Flintstone család. 19.05: Titkos küldetés (am. sor.). Hitler hagyatéka. 20.00: Híradó. 20.15: Belépés a pokolba (am. film). 22.15: Jake és McCabe (am. sor.). Üdvözlet a múltból. 23.10: A mennyország kapuja I. (am. western). 1.25: Hírek. 1.35: Éjféli telefonáló (ism.). 2.25: Hírek. 2.35: Farkasember (ism.). 4.05: Hírek. 4.15: Az autóstopos (ism.). SUPER CHANNEL 10.00: Egyveleg 12.30: Turisztikai magazin. 13.00: Science show 16.00: Élő videoshow. 18.00: Wyatt Earp (am. sor.). 18.30: Én, a kém (am. sor.). 19.30: Belföldi tudósítások. 20.00: Sport 21.00: Utazási magazin. 21.30: Üzleti hét. 22.00: Hírek. 22.35: Európai riportok. 22.45: Piacgazdaság 23.00: Robin Hood bolondos kalandjai (am. film). SZÍNHÁZ, MOZI, TV KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: 1992. évi bajai vendégjátéka május 15., péntek 20.00 óra: A TESTŐR. Latabár Kálmán- bérlet. Május 16., szombat 20.00 óra: A TESTŐR. Jávor Pál-bérlet. Május 17., vasárnap 20.00 óra: A TESTŐR. Honthy Hanna-bérlet. Május 18., hétfő: szünnap. Május 19., kedd 20.00 óra: A KŐSZÍVŰ EMBER FIAL Latabár Kálmán-bérlet. KECSKEMÉT, VÁROSI mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: RAGADOZÓ LOS ANGELESBEN. Színes, amerikai film. Csak 18 éven felülieknek! ÁRPÁD mozi: háromnegyed 6és 8 órakor: RENEGÁTOK. Színes, amerikai film. Csak 16 éven felülieknek!, OTTHON mozi: szünnap! STUDIÓMOZ1: 7 órakor: ÉJSZAKÁIM MAVDNÁL. Színes, francia film. CSALÁNOSI autósmozi: este 9 órakor: BÖRTÖNCSAPDA. Színes, mb. amerikai film. Csak 16 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA. PETŐFI mozi: 6 és 8 órakor: HUN- CUTK4 Színes, mb. amerikai film. STÚDIÓMOZI: 7 órakor: BÚJJ, BÚJJ, ÖRDÖG. Színes, amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ: 9.00—11.00: KÉPÚJSÁG. 14.00-16.00: KÉPÚJSÁG. 19.30—20.00: Mcsefilm gyerekeknek. 20.00—21.30: A hétfő esti film ismétlése: Beépített ügynök. Angol kaiamjfiim. KISKUN TV: 05—19: KÉPÚJSÁG. 19—23: A SZÍV TV műsora.