Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-29 / 101. szám

TISZTELT SZERKESZTOSEG 1992. április 29., 7. oldal Kedves Olvasóink! Változatos témájú leveleket kaptunk Önöktől. Ezt tükrözi mai összeállí­tásunk is. Egyebek között megtudhatjuk, hogy Reile Gézáné, Kecskemét egykori tanácselnökének felesége miért kéri a néhai férje érdemeit elismerő utcanév törlését. „Miféle bolsevik értelmezése ez a dolgozói segítségnyúj­tásnak?” — teszi fel a kérdést levelében egyik jánoshalmi olvasónk. Figyel­met érdemel az a bajai levél is, melynek írója a maga és lakótársai nevében messzemenően tiltakozik a helyőrségi művelődési házban működő diszkó ellen. Várjuk további, közérdekű leveleiket. (A szerk.) A bajai Let’s go diszkó mielőbb szűnjön meg! A Petőfi Népe április 15-ei szá­mának 8. oldalán megjelent, Hová menjenek a bajai fiatalok szóra­kozni? című cikkre szeretnénk rea­gálni. A környék valamennyi lakó­jával azon vagyunk, és mihama­rabb azt szeretnénk, hogy a helyőr­ségi művelődési házban működő Let’s go diszkó mihamarabb szűn­jön meg. Maximálisan egyetértünk a Mé­száros Lázár gépesített lövészdan­dár parancsnokának döntésével, melyet mi, lakók is támogatunk. Igenis kifogásoljuk és elítéljük az éjszakai randalírozókat, akik a leg­teljesebben gondoskodnak arról, hogy a környék lakói ne unatkozza­nak hétvégeken. Megítélésünk az, hogy a cikk író­ja igen kevés időt tölthetett még el a hajnali órákban a diszkó környé­kén, mert másként ilyen cikket nem hozott volna nyilvánosságra. Az aggódó szülőket pedig nagyon saj­náljuk, mert szerintünk ezekről ők sem tudhatnak vagy ha igen, akkor biztosan más a véleményük. Bárki meggyőződhet arról, hogy mi történik ott, sokszor hajnali fél 4-ig is. A féltett gyermekek a termé­szetes szükségletüket a környező házak kapuiban, valamint a keres­kedelmi bank ablakaiban végzik el. Mivel a diszkó italárusító helyein az italokért nagy összegeket kérnek, ezért a fiatalok saját maguk viszik gépkocsijukkal a helyszínre az ita­lokat, s az utcán elfogyasztva tör­nek, zúznak. Kevés az a hét vége, amikor a jár­dán vagy az úttesten nincsenek üve­gek összetörve. Állandóak a lakások­ba való becsöngetések. Ezt bizonyítja a 19-ei diszkó is, megtetézve azzal, hogy a 8-as számú lakóépület faláról leszaggatták a telefonkábelt. A kihe­lyezett Megállni tilos jelzőtábla, ami­re a cikk írója hivatkozik, annyit je­lent, mintha ki sem tették volna, mert ugyanúgy állnak a gépkocsik tovább­ra is mindként oldalon. Míg ezek az áldatlan állapotok nem szűnnek meg, addig a környék egyetlen lakója sem fog belenyugod­ni a jelenlegi helyzetbe. Ha kell, aláí­rásokat gyűjtünk és a honvédelmi miniszter úr segítségét fogjuk kérni a diszkó mielőbbi bezárásához. Ha Juhász úr továbbra is diszkózni akar, akkor béreljen a városon kívül egy darab földet es állítson fel cirku­szi sátrat, ahol a fiatalok kitombol­hatják magukat anélkül, hogy za­varnák a lakók nyugalmát. Kérem reagálásom megjelenteté­sét lapjukban. Maradunk tisztelet­tel: Juhász László és lakótársai Baja, Széchenyi utca ( Ugyanebben a témában másik le­velet is kaptunk. Ezt jövő szerdán kö- .....\.) A szerk. K iskatona-öngyilkosságok ürügyén Azon szülők közé tartozom, akik­nek sorkatonai idejét tölti 18 éves fia. Ezért szeretnék reagálni a múlt hetek­ben a lap hasábjain megjelent, Mi az oka az egymás után bekövetkezett kiskatona-öngyilkosságoknák? cí­mű írásukhoz. (Nem mintha ez már változtatna a megtörténteken.) Ezek olyan fiatalok, 18 évesen, akik még nem igazi felnőttek, de már nem igazi serdülők, nem elég érettek a hirtelen bekövetkezett, szigorú köve­telményekkel járó változáshoz. A ka­tonaeskü alkalmából látván azokat a fiatal, szinte csak pihés arcú, zöld ru­hába öltöztetett emberkéket, a tor­kom szorongott a meghatottságtól, miközben kézfenntartással mond­ták, „Én X. Y. fogadom ...! Nem is tudták, mit fogadnak a bevonulás után 2 héttel. Gondolom rendszerváltással itt is bekövetkezett a változás. Ám ez csak részben igaz, annyiban, hogy csök­kent a szolgálati idő. Szomorúan hallgattam vasárnapi látogatásaim során fiam suttogó panaszait, nehogy valaki meghallja. S felháborító, amik velük megtörténnek a 20. század vége felé. Nem írom le az eseteket nehogy ráismerjenek az írásból, de összeha­sonlítottam a megtörténteket az én 30 évvel ezelőtti katonaidőmmel. Még akkor sem voltak ilyen kiszúrások, mint manapság. En tudom, ami parancs, az pa­rancs, s edzettnek, teherbírónak kell lenni, hogy adott helyzetben meg tud­ják állni a helyüket, de — gondolom —nem békaügetésből és fekvőtáma­szokból kellene állni az edzéseknek. S könyörgöm! Két-négy hét alatt hir­telen átállni a harci eszközök kezelé­sére ...! Ez az idő nagyon kevés, fő­leg, ha összehasonlítom az én három hónapi kiképzési időmmel. Az eddigi, vasárnapi látogatáso­kon igazi mosolyt akkor láttam az ar­cán, amikor egyszer aztmondta: „Le­het, hogy a jövő héten haza mehe­tek.” Szerencsére haza is jöhetett! Gondolom, most már jobb lesz a sor­sa, de mint mondja, így is rossz. Tes­sék elképzelni az ő megviselt lelkét, s főleg az enyémet, gyötrő-kínzó gon­dolataimat amiatt, hogy majdnem minden héten katonai öngyilkosság­ról, temetésről olvasok az újságok­ban. Az eskü alkalmából a parancsnok úr körülbelül ezeket mondta: vigyá­zunk gyermekeikre úgy, mint otthon, s egy év múlva katonai ismeretekkel feltöltötten, egészségesen térnek haza szeretteikhez. S azok, akiket inak­ként eltemettek?! Sajnos, nem váltak be a parancsnok úr szavai. Együttér- zek a lelkileg örökre sérült szülőkkel. Tisztelettel: Egy majdan leszerelő fiát hazaváró szülő (Eszomorú témáról lapunk 8. olda­lán közlünk cikket.) Jánoshalmán divat az öntörvényű intézkedés A' jánoshalmi üzemekben ma­holnap divattá válik a hatályos jogszabályok figyelmen kívül ha­gyása, az állampolgárok hátrányá­ra történő értelmezése és alkalma­zása. Korábbi lapszámaikban ol­vastam, hogy a Tsz-kÖzi Vállalat­nál, majd a helyi Petőfi Tsz-nél jártak így el a kárvallott dolgozók­kal szemben. Ezúttal a Jánoshalmi Bácska Ipari Szövetkezet vezetősége ve­lem, egykori dolgozóval szemben járt el öntörvényű módon. 1963. március 20-án lettem a szövetkezet tagja. 1970. decemberében — hogy segítsem a szövetkezetei pénzügyi gondjainak áthidalásában — 3 ezer forint összegű részjegyet je­gyeztem a munkahelyemen. 1972- ben súlyosan megbetegedtem, s alig 34 évesen véglegesen leszázalé­koltak. A ktsz közvetlenül rok­kantnyugdíjassá válásom után megszüntette tagsági viszonyomat, a 3 ezer forint részjegyként altalam jegyzett összeget azonban nem szolgáltatta vissza. A nyugdíjazá­som óta eltelt évek alatt vártam, hogy vagy részesedést fizetnek a részjegyem után, vagy a 3 ezer fo­rintot visszafizetik. Az egykori munkahelyem azonban egyiket sem volt hajlandó teljesíteni. Amikor legutóbb,kértem a szö­vetkezet elnökét, Ádám Jánost, hogy a részjegyem ellenértékét ka­matostól fizessék vissza — hiszen 21 évig jogtalanul használták a 3 ezer forintomat — 1992. április 16-án kelt levelében többek között az alábbiakat tudatta velem: „.. . aki nem jegyzett új részjegyet, annak éretelemszerűen tagi részje­gye nincs, a régi részjegy semmi­lyen címen nem igényelhető visz- sza”. Hát nem különös? A szövet­kezet vezetői a dolgozó részéről eszközölt részjegyfizetést úgy értel­mezik, hogy azt nem kötelesek visszatéríteni. Miféle bolsevik értelmezése ez a dolgozói segítségnyújtásnak? Ké­rem, hogy soraimnak szíveskedje­nek lapjukban nyilvánosságot biz­tosítani. Olvasói tisztelettel: Lencse Péter Jánoshalma, Fürdő u. 45. Reile Gézáné levele a Kecskeméti önkormányzathoz Igen tisztelt Főszerkesztő Úr! Arra kérem, hogy a városi kép­viselő-testülethez es a polgármes­ter úrhoz intézett levelemet változ­tatás nélkül, teljes terjedelemben szíveskedjék lapjában közzé tenni. Tisztelt Polgármester Úr!,. Azzal a kéréssel fordulok Önhöz és a t. képviselő-testülethez, hogy a néhai férjem, Reile Géza város­építő érdemeit elismerő utcanevet szíveskedjenek eltörölni és az eltá­volított névtáblát részemre emlék­ként eljuttatni. Elhatározásomra az késztet, hogy — az utóbbi hónapok sajtó- közleményei szerint — tizenöt éve halott férjem munkásságát meg­megújuló, rosszindulatú, torz ér­tékítéletet tükröző és értelmetlen támadás éri. Jellemző módon nem azok részéről, akik maguk is mara­dandót alkottak. Ezt méltatlannak tartom Reile Géza kimagasló városfejlesztő te­vékenységéhez, a város érdekeiért mindenkor síkraszálló magatartá­sához, segítőkész, toleráns ember­ségéhez. Nem egy utcanév elnyeréséért, nem is kitüntetésért tervezett, har­colt, dolgozott, embertelenül so­kat, hanem a veleszületett dina­mizmussal szeretett városáért, amelynek mai arculata az ő tevé­kenysége során alakult ki. Tájékoztatásul mellékelek egy listát polgármester úr és a képvise­lő-testület számára a Reile Géza tizenkét éves tanácselnöksége alatt megvalósult intézményekről, léte­sítményekről. A „bírálók” által hi­ányolt oktatási és kulturális jelle­gűeket zöld színnel megjelöltem. (Körülbelül 25 százalék.) Ez a lista képviseli a tényeket és elmond mindent egy olyan városról, ahol először az infrastruktúrát kellett megteremteni. Tisztelt polgármester úrtól és a tisztelt képviselő-testülettől kéré­sem mielőbbi intézését remélem. Reile Gézáné Az igazság megírása = hitelrontás? Hivatkozással jelentkezem az április 15-én megjelent, a Paramé­ter Kft. nem utazási iroda című, dr. Bene János marketingigazgató által írt cikkre, valamint a laká­somra érkezett felszólító levélre. Ez utóbbiban Hajdú Katalin, a Pa­raméter kft. ügyvezető igazgatója felszólít, hogy írásomat záros ha­táridőn belül helyesbítsem a sajtó­ban, különben rágalmazás és hitel­rontás miatt peres eljárást indít el­lenem. Kérésüknek eleget teszek és sze­retném közölni a tisztelt olvasók­kal és utazótársaimmal a feltárt igaz tényeket. Ha nem utazási iro­da, akkor hogy adott ki tíz napra program- és kirándulási ajánlatot, amiben az utazás végösszege, az 56 700 forint is szerepel. Az utazáson nemcsak a hitköz­ség tagjai vettek részt, hanem az ország más városaiból is jelentkez­tek, akik az útról az említett prog­ramból szereztek tudomást. A pénz átvételi elismervényén a kft. pecsétje szerepel, valamint a Malév Apáczai utcai irodájában is a kft. neve alatt történt meg a je­gyek befizetése. Ott egyébként ké­résemre közölték, hogy a jegyek — biztosítással együtt — a befize­tett 33 200 forint helyett 31 200 fo­rintba kerültek. Elmondták azt is, hogy ingyenjegyet nem kaptak. Kérdésem csupán az, hogy a 30 főtől a repülőjegyre felvett plusz 2 ezer forint különbözet milyen költ­ség fedezetére szolgál, ha az utaz­tatást az ügyvezető igazgatónő tár­sadalmi munkában végezte? Ha társadalmi munkában vállalta az út szervezését, mint magánember A harmincháromezer-kétszáz forint több, mint amennyibe az utazás került. és vezetőségi tag, akkor miért használta fel a kft. pecsétjét? Ma­gyarországon, felkérésre, egyénileg bárki szervezhet csoportos utat anélkül, hogy arról számlát adna? Tudtommal nem. Ezt igazolja a kormány tagjainak rendelete: Ma­gyar Közlöny 1992/4. szám, az Ipari és Kereskedelmi Minisztéri­um 2/1992. (I. 13.) IKM rendelete. Cikkükben közük, hogy kül- és belkereskedelmi tevékenységet folytatnak, egyben elismerik, hogy utazásra nincs jogosítványuk. így tehát magánemberként a kft. pe­csétjét nem lett volna joguk fel­Búcsú Magdikától, a bugaci dalostárstól Aki ismeri és szereti a nép dalait, azt tudja, hogy azok értéke akkor érezhető igazán, ha énekeljük, ha teijesztjük szájról szájra. Közülünk most olyan dalos távozott, aki mindezt őszintén, tiszta szívéből tette. Dóra Sándorné Magdika távozott el örökre tőlünk. Szomorú, megdöbben­tő ez számunkra. Ismét olyan dalostár­sunktól kellett búcsúznunk, akinek a segítségére mindig számíthattunk, aki­nek akarata, célja egy volt a miénkkel. Magdi néni a Bugaci Népdalkor ala­pitó tagja volt 19 évvel ezelőtt. Lelkes, szervező segítségével hamarosan meg­növekedett népdalkörünk létszáma. Fáradhatatlan volt, ha a népdalért, a népdalkor érdekeiért kellett tenni vala­mit. Füzetekbe írogatta az újabb nép­dalokat, így gyarapította gyűjtemé­nyét. Mi a népdalkörben Magdikénak szólítottuk. Mindig vidám volt, élet­kedve sokszor jókedvre derített ben­nünket. Szerette ezt a kis közösséget, a „családot”. Élete elképzelhetetlen volt a hétfői próbák nélkül. De elképzelhe­tetlen volt nélküle a népdalkor számos szereplése, országjárása is. Mindig ve­lünk volt. Nem szerette, ha időnként szüneteket tartottunk a nagyobb sze­replések után. Mindig arra biztatott; „ne szóródjunk szét”, legyünk minél többször együtt. Betegségének legsú­lyosabb napjaiban is arra kérte egyik dalostársunkat, ne hagyja el a kórust. Ez volt az ő utolsó üzenete, búcsúzva hozzánk. Most már üres a helye. Hihetetlen, hogy nem jön többé. Legyőzte a kö­nyörtelen betegség. Karácsonykor még, amikor meglátogattam, tervez­gettük, hogy készülünk a 20. évfordu­lóra. S most búcsúzni kell. Fájdalom­mal búcsúzik tőled Magdika a Bugaci Népdalkor. Közeledik a 20. évforduló, nem fogunk megfeledkezni rólad. Pél­damutató népdalszereteted útmutató mindannyiunk számára. Herbály Jánosné Bugac, Dózsa Gy. u. 7. Becstelen megtaláló Kérem, legyenek szívesek nyilt leve­lemet megjelentetni, mert, sajnos, az érintettel nem tudom a véleményemet másként közölni. „Tisztelt becsületes” megtaláló! Remélem, nem érzi sértésnek, amiért a megszólításban idézőjelbe tettem a két szót, de ön nem érdemli meg egyi­ket sem. Ön megtalálta egy négygyer- mekes kecskeméti anya iratait, amelye­ket annak kocsijából loptak el. Az ira­tokból könnyű volt megállapítani az illető munkahelyét, ahol fölhívta és ta­lálkozót adott a károsultnak, hogy ira­tait visszaadja. Ez eddig még rendes dolog is lenne. ön azonban ezen a találkozón — finoman fogalmazva — megbukott, mivel ettől a bajbajutott négygyerme­kes anyától, aki most is egyedül neveli- még két gyermekét, nem szégyellt 2000 forintot kérni becsületessége jutalmául, mondván, az elveszett iratok pótlása ennél jóval többe kerülne. Nem szé- gyellte elmondani, hogy a rendőrségen is informálódott. Nem tudom miből indult ki, amikor a „tarifát” kigondol­ta. Talán abból, hogy ha valakinek van egy 6 éves Polskija, az már dúsgazdag, s családi helyzetétől függetlenül meg lehet kopasztani? Számolt ön azzal, hogy mit jelent annak az anyának az a 2000 forint olyan körülmények között, amikor a két gyerek után egyetlen fillér tartásdí­jat sem kap a gyerekek apjától? El tud­ja-e költeni önmagára ezt a pénzt úgy, hogy önmaga iránt nincs lesújtó véle­ménye. Ahogyan a munkahelyet, a te­lefonszámot meg tudta keresni az ira­tokban, úgy megtalálhatta az említett egyéb adatokat is. Becsületesebb dolog lett volna, ha leadja az iratokat a rendőrségen, ami­kor bent járt informálódni, s legfeljebb telefonon értesítette volna a tulajdono­sát, aki — higgye el — ezek után jó véleménnyel lett volna önről. De mit gondoljunk ezek után? Szigeti Béla Kecskemét, Fagyöngy u. 39. NAPJAINK HUMORÁBÓL Címünk: Petőfi Népe 6000 Kecskemét, §zabadság tér 1/A 0 0 0 használni, amivel engem is megté­vesztettek. Joggal hihettem, hogy a kft. egyben utazási iroda is. Ebben az esetben a kft. ügyvezető igazga­tónője, Hajdú Katalin ígéretével szemben — miszerint Tel-Avivban meghosszabbíttatja, a jegyem — van követelésem. így nem érzem magam sem rágalmazónak, sem hitelrontónak. Jókívánságaikat megköszönve egyben önöknek is — a tevékeny­ségi körükben — sikeres munkát kívánok. Tisztelettel: Ambrus Lajos festőművész LEVÉLVÁLTÁS Munkánk minősítése nem törvényszerű A bürokrácia útvesztőjében címmel jelent meg lapjukban Oroszi ístván Kerekegyháza, Kunpuszta 66. alatti lakos leve­le. írásában valójában a Kecs­kemét, Kadafalva, Szarka u. 7. szám alatti ház építéséről van szó. Munkánk minősítése nem tényszerű. Á fogyasztónak az építkezés­hez volt villanya, de a ház építé­sét az olcsóbb háztartási tarifá­val kívánta volna folytatni. Nemcsak a háztartási mérőt, de még a meg sem szerelt fürdőszo­ba nem letező bojleréhez is fel­szereltette a kedvezményes ellá­tást szolgáló mérőberendezést. Igénye nem tavaly szeptem­berben jelent meg nálunk, ha­nem 1990. május 3-ai keltezéssel 1990. május 25-én. Az ehhez szükséges nyomtatványok után nem kellett járni, mert mi ezzel ingyen látjuk el a kivitelezőket. Oroszi úr kivitelezője pedig hi­vatalosan nem a fia, hanem Elek József kisiparos. Ezt a nyomtat­vány t egy éhként Oroszi úr 1990. május 3-ai dátummal maga is aláírta, csak — mint kiderült a vele folytatott beszélgetés során — el se olvasta, mit ír alá. Mi a kisiparosnak küldtünk meg minden anyagot. A kisiparos néhány szükséges javítása után, 1990. június 15-én engedélyez­tük a tervet. Innen 18 hónap és 3 nap kellett a fogyasztónak, hogy az önkormányzat engedélyét is beszerezze, de ez is a mi 1991. november 11-ei jelzésünkre tör­tént meg. A hálózatra kapcsolással ösz- szefüggő iratokat valóban nem tudtuk Oroszi úrnak átadni, mert azt a nevét és bélyegzőjét barátságból adó kisiparosnak küldtük el. A mérők felszerelése után va­lóban nem volt villany az épülő házban, mert az épületen hasz­nálható vételezési hely nincs. Oroszi úr a szomszédjára hivat­kozott, hogy tőle tudja, ő is „kent” és azonnal lett villanya. Á szomszéd anyagát megmutat­va kiderült, hogy azonnalról szó sem lehet, de maga a szomszédja is határozottan tiltakozott, hogy ő ilyet tett vagy mondott volna,- de megjegyezte, hogy az ő kivitelezője rendesen dolgozott, ezért a Demász is tudta a dolgát tenni. Mi is elkövettünk egy hibát: a helyszínt felmérve a szerelők nem tagadták meg a bekapcso­lást. Túlzott jóindulatukat ma­gam csak elmarasztalni tudom. Fogyasztónk felettes szer­vünknél is feljelentett bennün­ket, s amiatt külön vizsgálatot végeztek nálunk még a cikk megjelenése előtt. A megállapí­tásról Oroszi úr is értesült, amelyből idézünk: „Kecskeméti kirendeltségünk ügyintézői az Ön ügyében szabályosan jártak el. Sajnáljuk, hogy Önt a kiren­deltség előírásszerű tevékenysé­ge, és nem a kisiparos felületes­sége bosszantotta fel.” Biztosítjuk minden fogyasz­tónak, hogy rendelkezésére állá­sunk nem „attól függ, hogy hány forintot nyom a megrende­lő az illető elvtárs-úr markába.” Meleg László kirend. vez. főmérnök Démász, Kecskemét Küldjük a járőrkocsit, de előbb tessék szép tagoltan elmesélni, hogy ki és miért fojtogatja! Az oldalt összeállította: Rapi Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom