Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-13 / 10. szám

PtTÖFt NÉPE 1992. január 13.. 5. oldal Az anyaszerepről, a Nemzeti Színházzal történt szakítás okairól, terveiről Beszélgetőpartnerünk Kubik Anna Kubik Anna csaknem egyesztendei teljes távoliét után tért vissza a színpadra. Az ok: egy csodálatos új szerep. Egy életre szóló főszerep. Anya lett. De a színésznő színésznő marad, egy idő után ismét a szín­padra vágyott. Ebben a szezonban két nagyszerű ala­kítással örvendeztette meg a színházlátogató közönsé­get. — Nagyon sokáig nem gondoltam arra, hogy anya legyek — mondja Kubik Anna. — Minden gondola­tom a színház körül forgott... Aztán egyszerre bor­zasztó hiányérzetem támadt. Hiába volt akár öt be­mutatóm egyetlen év leforgása alatt, valahogy már nem elégített ki a szakmai siker, a munka. — Mindannyian ismerjük ezt az érzést. Csakhogy a színésznők egy része mintha idegenkedne ettől q szerep­től. Talán a karrierjüket féltik? — Meglehet. Pedig mi ugyanolyan asszonyok va­gyunk, mint bárki más, akinek felelős hivatása van. Csak a magam nevében beszélek: egyetlen pillanatig nem éreztem, hogy bármiből kiesnék, hogy elmenne mellettem az „élet”. Egy teljes évig otthon voltam a kislányommal, csak egymásnak éltünk, s ez mégsem jelentett számomra áldozatot. Nevetős, aranyos kis­gyerek lett belőle. Most is csak legfeljebb a próbák idejére hagyom otthon, amikor nyugodtan átalussza azt a néhány délelőtti órát. És ez a szerep nekem is jól jött. Boldog és kiegyensúlyozott lettem. — Minden zökkenő nélkül sikerült visszatérnie a szakmához? — Lényegében igen. Napi négy órát próbálok és most már játszom is. A fellépéseim Virág alvási idejére esnek, ha mégsem vagyok otthon, amikor fürdetni, etetni kell, a férjem segít. Ennek ellenére rákényszerül­tünk, hogy pótmamát fogadjunk, mert nem akarom Virágot bölcsődébe adni. — Az anyaság tehát nem akadály a színészi pá­lyán ... — Egyelőre csak az előnyeit érzem. Azt, hogy ma­gam is sokat változtam, a gondolkodásom sokkal érettebb lett. Összetettebben látom a világot. — Váltsunk témát. Egy kellemetlenebb kérdés: miért vált meg a Nemzeti Színháztól? — Nincsenek kellemetlen kérdések, különben is számítottam rá, hogy megkérdezi. A Nemzetiben sok szép szerepet eljátszhattam és a kollégák is — úgy érzem — szerettek. Mégis búcsút mondtam a színház­nak. Nem azért, mert a férjemnek — Csiszár Imrének, az igazgató-rendezőnek — két év után fel kellett áll­nia, hanem azért, mert már hosszú ideje rossz köz­érzettel dolgoztam, s a korábbi vezetés alatt is fonto­lóra vettem, hogy elköszönök. • Egy nagy sikerű alakítás: Sinkovits Imrével az Advent a Hargitánban. — Van már új helye? — Egyelőre keresgélek. Vannak feladataim, ját­szom is. Válogathatok az ajánlatok között. Egyelőre a Budapesti Kamaraszínházhoz köt megbízási szerző­dés. Ennek keretében játszhattam el az Asbóth utcai színpadon Sade márkiné szerepét. Nagyon tartottam a feladattól, hiszen egy japán író európai asszonyok­ról írt darabjában kizárólag nők játszanak ... De az előadás jól sikerült. Egy másik érdekes szerepem Éva Brauné, Hitler szeretőjének a figurája a Csúcstalálko­zó című darabban, amelyet a Komédium tűzött műso­rára. Nagyon érdekes a közönség reagálása: olykor nem csak mulatságosnak, sokszor taszítónak érzik ezt a műfajt. — Még valamiről nem beszéltünk. Kubik Anna sze­repálmairól ... — Erre nem is tudnék mit felelni. Nincsenek elérhe­tetlen álmaim. Szívesen eljátszom bármit, igaz, örülök ha nem hősnőket kell alakítanom. Ezekben a napok­ban próbáljuk Eörsi István Sírkő és kakaó című da­rabját, amit maga az író rendez. Legnagyobb örö­mömre ezúttal egy kisember bőrébe kell bújnom ... (szémann) A VIZSGÁLAT LEZÁRULT Az áldozat — vétkes! Csoportosan elkövetett rablás — súlyos szavak ezek egy rendőrtiszt szájából. Fekete József alezredes most mégis egy kicsit mintha mosolyog­na. Ha pedig a bűnügyi osztály vezetője jókedvű, annak csak egy oka lehet... Egy furcsa rablás Három ismeretlen férfi rontott be december 14-én, az esti órák­ban, a ladánybenei Pálinkás dűlő egyik tanyájának az ajtaján. Az épületben tartózkodó F. Miklós, 28 éves budapesti fiatalembert gáz­zal lefújták, ütlegelték, sőt, még a haját is levágták. Videomagnót és egyéb értékes műszaki cikkeket zsákmányolva, a rablók rövidesen elmenekültek a helyszínről. Mind­ezt a sértett panaszolta el másnap a rendőrségen .. . Verés huszonkétezerért — Akár azt is mondhatnám, hogy hajszálon múlott a nyomo­zás. A levágott hajszálon. Minden­esetre eléggé szokatlannak találtuk ezt a dolgot. Pár nap elteltével pe­dig már biztosak voltunk, hogy a sértett ismerte a támadóit. Amikor ezt elmondtuk F. Miklósnak is, hirtelen az eszébe jutott, kik is le­hetnek az ismeretlennek vélt táma­dók, sőt, talán a videót sem ők vitték el... F. Miklós üzleti vállalkozásra adta a fejét. Romániában vásárolt olcsó holmikat akart itthon busás haszonnal eladni. A seftelés bein­dításához szükséges pénzt ismerő­seitől kérte kölcsön. A baj ott kez­dődött, hogy nem tudott ellenállni a 22 ezer forint kísértésének — az utolsó fillérig elköltötte a pénzt. Az esti látogatók a tartozás behaj­tására érkeztek a Pálinkás dűlő­be ... Egy alapos verés után F. Miklós megígérte, hogy Pesten majd ren­dezi a számlát. R. Pál, Á. István és B. Géza azonban szerették volna minél előbb látni azt a pénzt. Be­gyömöszölték hát a összevert férfit a Wartburg csomagtartójába és rövidesen már az ötösön suhantak. B. Géza lakásán aztán kiderült, hogy csak újabb időhúzás volt ez az ígéret is. Ékkor egy újabb verés következett. Kezét hátrakötözték és egy csőre függesztették, majd húsklopfolóval kezdték ütni a tér­dét és a könyökét. F. Miklósnak ekkor mégis eszébe jutott egy tele­fonszám. Ismét leutaztak tehát La- dánybenére és egy újabb kölcsön­ből végre rendeződött a tarto­zás ... A rendőrség előterjesztésére a verőlegényeket előzetes letartózta­tásba helyezték. A sértett sanyar­gatásával elkövetett személyi sza­badság megsértése, súlyos testi sér­tés, önbíráskorás és magánlaksér­tés ügyében indult ellenük eljárás. F. Miklóst pedig a hatóság félreve­zetésével vádolják . . . Hárman kopogtattak ... Záróra után három ismeretlen férfi kérj bebqpsátást janpgr, 6-án a lajosmizsei diszkóba. A tulajdo­nos 17 éves fia és H. Lajos, az egyik alkalmazott tartózkodott csak ek­kor a helyiségben. Gyanútlanul beengedték a késői látogatókat, de bár ne tették volna! Az egyikük ugyanis azonnal a bevételt követel­te. Amikor pedig ezt megtagadták, H. Lajost kezdték el püfölni, és mindkettőjüket gázzal lefújták. Összetörték a berendezést és két­ezer forint készpénzzel, valamint húszezer forint értékű szeszes ital­lal elmenekültek. A sértettek el­mondása alapján a diszkó tulajdo­nosa tett feljelentést az ismeretlen tettesek ellen . . . Először a helyszín „beszélt” — Összetört hamutartók, szét­zúzott játékautomata, felborított szódásballon és a többi rongálás először valóban nagyon hasonlí­tott azokra a nyomokra, melyeket dühöngő rablók szoktak hagyni maguk után. Azonban a helyszíni szemle során tapasztaltak'és a sér­tettek által elmondottak közt elég sok ellentmondásra bukkantak a kollégák. Hamarosan kiderült, hogy gyanújuk alaposnak bizo­nyult — a „sértettek” is beszélni kezdtek. Elmondásuk alapján egy alaposan előkészített csalás kísér­letének a részletei bontakoztak ki... Valamiért nem úgy ment a bolt, mint ahogyan azt a fiatalemberek szerették volna. Pénzre azonban mindenképpen szükségük volt mondjuk a biztosítótól. Nem is tűnt olyan bonyolultnak ez az egész dolog. Az italokat gondosan eldugták egy biztos helyre, aztán gyorsan nekiláttak a berendezés aprításának. A sprayt a levegőbe fújták, majd többször átséltáltak a permeten. Ruhájuk magába szívta a kellemetlen szagot. A feketeleves azonban még hátravolt, de már ezt sem lehetett sokáig halogatni. Vért kellett ugyanis produkálni, de egy betört orra minimum szükség volt. Az áldozat szerepét H. Lajos vál­lalta magára — a tulajdonos fia ököllel csapott az arcába ... Együtt volt tehát egy klasszikus rablás szinte minden kelléke. Már csak a rendőrök hiányoztak. Né­hány óra alatt azonban az is kide­rült, hogy talán mégsem hiányoz­tak annyira . . . — galambos — HETI SOROZATUNK GRŐSZ ÉRSEK KÁLVÁRIÁJA (1.) Mindszenty vállalja a prímásságot ÉRSEKI HATÓSÁG KALOCSA Dr. Lovas Dániel főszerkesztő úrnak PETŐFI NÉPE SZERKESZTŐSÉGE KECSKEMÉT Tisztelt Főszerkesztő Úr! ürömömre szolgál, hogy az Ön által vezetett lap boldo­gult Grősz József kalocsai érsek személyes sorsát, az egy­házért tett cselekedeteit történelmi igényességgel kutat­ja. Bár a megfelelő történelmi távlat még nem érkezett el, e munkát a magam eszközeivel - naplórészletek rendelkezés­re bocsájtása - segítem. Magam azt vallom, a Magyar Egyháznak az elmúlt 40 év­vel, a múlttal szembe kell néznie, önvizsgálatot, ha kell bűnbánatot kell tartania. A lapjukban megjelenő figyelemre méltó írás a tények, a diktatúra évtizedeiben az egyházra nehezedő nyomás bemu­tatását célozza, ami a jelen generációk számára tanulságul szolgálhat. • Dankó érsek úr levele, melyben közlésre ajánlja most induló sorozatunkat. Negyvenkét évig az ÁVH irattárának po­ra lepte azt a naplót, amelyet Grősz József kalocsai érsek, a hazai katoli­kus egyház leg- újabbkori törté­netének nagy tanúja és alakí­tója letartózta­tásáig vezetett. Közel fél évszá­zadon át tartó világi és egyházi hallgatás után elsőként a Pető­fi Népének nyílt lehetősége, hogy eddig nem ismert tények tükrében mutas­sa be a koncep­ciós perben el­ítélt érsek sze­mélyiségét és életútját. Az 1948—1951-ig, majd 1956-tól első embernek számító Grősz tettei szorosan összefonódnak Mindszenty bí­boros és a koncepciós perek törté­netével, az állam és az egyház kö­zött 1950-ben megkötött megálla­podással. Az elkobzott napló és az érsek egykori titkárának, Kühner János helynöknek visszaemlékezé­sei segítenek megvilágítani, mi is történt az egyházi létért folyó küz­delem vérzivataros időszakában. * Serédi Jusztinián bíboros, her­cegprímás 1945. március 29-én vá­ratlanul hunyt el, s így a háború befejezése előtt megüresedett az esztergomi érseki szék. A pápától az egyházi hierarchiában rangban következő főpap, Grősz József ka­locsai érsek kapta a megbízást: a rendkívüli helyzetre tekintettel in­duljon Veszprémbe, s az ottani püspököt, Mindszenty Józsefet be­szélje rá, vállalja a főpásztorságot. Grősz írógéppel írt, majd általa összefűzött naplójában így emlé­kezik saját és Mindszenty vívódá­sára, az utazás nehézségeire: Lexi (dr. Sághy Elek gazdasági ügyintéző) biztatására 7-én köl­csönautón elindultam Veszprém­be. Ezt az utat egyhamar nem felej­tem el; a pechek sorozata volt. Úgy számítottuk, hogy a zádori révnél átmegyünk a Dunán, 10 órára a túlsó parton leszünk, délre Veszp­rémben, és estére megint itthon. * Csak 1/4 1-kor kerültünk át a paksi partra; kegyetlenül rossz úton eljutottunk Cecéig, ott a falu végén egy; kis erdőcske szélén meg­ebédeltünk elemózsiás táskánkból, aztán valamivel jobb úton folytat­tuk utunkat. Sárbogárdon túl el­romlott az autónk, de végérvénye­sen. Egy kilométert vontattuk egy szekérhez kötve, aztán közös erő­vel betoltuk egy út menti tanya udvarára. Ott álltunk Székesfehérvártól 30 kilométerre. Ötnegyed óráig keres­tünk a tanyákon lovas kocsit, amely legalább Székesfehérvárig elvigyen, de nem találtunk. Az egyetlen lovas gazda, akinek lovai otthon voltak, először 3000, majd 5000 pengőt kért az útért; mikor ezt is beígértük neki, semmi pén­zért nem volt hajlandó befogni. El­indultunk hát gyalog, majd felka­paszkodtunk egy diák fiát Székes- fehérvárra vivő tolnaszigeti gazda szekerére. Heten voltak már rajta, 4 diákmesterember betyárbútorá­val, de jó szívvel felvettek minket is. Én a saroglyából, Lexi a szekér­oldalról lógatta le lábait. Este fél 9-re szerencsésen beértünk a szé­kesfehérvári püspöki palotába, ahol a kedvesnővérek kikeféltek bennünket a porból és kimosdat­tak bennünket. A püspök urat nem találtuk ott­hon. Lefeküdtem a szobájában, amely a megrongált palotában dolgozó és háló is volt. Szeptember 8-án egy teherautó szívességből átvitt Veszprémbe. A püspök Andocson volt. Este fél 9-ig vártunk rá. Fél tíztől fél 12-ig tárgyaltam vele. Sehogysem akarta kimondani a beleegyező igent; hiába magya­ráztam és bizonyítottam, hogy a Szentatya rendelkezésének eleget kell tenni és a nehéz keresztet vál- laira venni; a püspök 48 órás gon­dolkodási időt kért, és ehhez, ál­matlanul eltöltött éjszaka után, 9 órakor is ragaszkodott. Az éjszakát az irodaigazgató há­lószobájában töltöttem, mert a pa­lotában vendégszoba nincs. Ép ab­lak sem igen van. A püspök dolgo­zószobájának ablakai is félig desz­kával vannak beszögelve; a deszka résein és a hézagos üvegtáblákon vígan sétálgat be és ki a bakonyi szél. A palota bútorzatából is alig sikerült megmenteni néhány dara­bot. A palota nagy részét a szemi­nárium foglalja el. A teológusokat eszik a poloskák. 9-én fél 10 tájban, megint autó­val, elindultunk Budapestre, ahon­nan a kultuszminiszter vitetett ha­za Kalocsára. Se Székesfehérvár­ról, se Veszprémből nem lehetett telefonálni Pestre. Szegény sofő­rünk 2 napig rostokolt bedöglött autója mellett a tanyán. Úti felsze­relésem a 3 napra egy zsebkendő és 25 darab cigaretta volt, Veszprém­ben egy darab szappant se tudtak adni mosakodáshoz. 1945. szeptember 14. Levélben és sürgönyileg végre megjött a veszprémi püspök bele­egyezése; erre kinevezését publi­káltam. Pest egyébként már előző­leg tele volt kinevezése hírével, sőt, a Magyar Nemzet a hét elején le­közölte, hogy kinevezése néhány napon belül megjelenik. Hogy honnan vették, nem tudom. Talán a levél hordozója tudott valamit, és elkotyogta a dolgot. Zsiga Ferenc ( Folytatjuk) 1945. szeptember 5. Estefelé megjelent Szölgyémy budapesti Karitász-titkár és egy szabályszerűen lepecsételt levelet adott azzal, hogy Witz érseki hely­tartó küldi. A pecsét a pápai ál­lamtitkárság pecsétje volt, a levél tartalma: Mindszenty veszprémi püspök esztergomi érseki kineve­zése. A kapcsolatos teendők végre­hajtásával engem bíztak meg. Kel­lemes meglepetés volt számomra: megszabadultam a felelősségtől és gondoktól, amelyek a hercegprí­más halása óta terheltek. 1945. szeptember 10. A prímási kinevezéssel kapcso­latos dolgokat (a kinevezés közlése az érdekelttel és beleegyezésének kivétele), írásban akartam elintéz­ni; a vonatkozó levelet 6-án meg is írtam, de nem küldtem el, hanem • Grősz József érsek családja körében. A űzető idegent Ausztriában megbecsülik Kétszázötvenezren kavarogtak Bécs belvárosában szilveszter éj­szaka, itták a pezsgőt, a puncsot, táncra perdültek, vagy csak élvez­ték a zenét. A bábeli hangzavarban a leggyakrabban hallott idegen szó az olasz volt, de akadt szép szám­mal angol, spanyol, magyar, csehszlovák turista is. Méltó befe­jezés volt ez az osztrák idegenfor­galom számára, egy nehezen in­dult, ám rekordokat döntő év után. Az idegenforgalomból 1991-ben 160 milliárd schilling folyt be — az Öböl-háború és a jugoszláv esemé­nyek ellenére 10 százalékkal több, mint a sokkal békésebb 1990-ben. Ausztria világviszonylatban az el­ső az egy lakosra jutó idegenfor­galmi bevétel tekintetében — ez 20 ezer schilling volt a most zárult esztendőben. Bevált tehát az az alapelv, amely a mennyiség helyett a minőséget helyezi előtérbe, abban a remény­ben, hogy a turistát meggyőzi, ha pénzéért színvonalat kap, a hír ter­jed, egyre többen „próbálják ki”, majd térnek vissza. Tudatosan és jól használja az idegenforgalom az ország páratlan természeti adottságait, központi fekvését, a kulturális hagyomá­nyokat, és nem utolsósorban az osztrákok nevezetes kedélyességét, vendégszeretetét. A szakemberek számára nem meglepő, hogy las­san beérik a kongresszusi turiz­mus: Ausztria és ezen belül első­sorban Bécs évek óta tervszerűen telepíti remek helyszíneire a nagy nemzetközi tanácskozásokat, ame­lyek példás megszervezése jó hírét kelti a fővárosnak. A legtanulságosabb mégis az, ahogyan Ausztriában az egyéni kezdeményezést, az idegenforgal­mi kisberuházásokat, a falusi turiz­must támogatják. A miniszter szavai szerint ez a jövőben sem fog változ­ni, a kormányzat igen nagy fontos­ságot tulajdonít ezeknek a miniléte­sítményeknek. Az osztrák idegen- forgalom egyik titka valószínűleg az, hogy megbecsülik a kispénzűe­ket is, gondos ellátást nyújtanak ne­kik is. Szászi Júlia • Ilyen helyszín fogadta a diszkóba érkező nyomozókat. (Békefi Csaba felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom