Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-20 / 16. szám

2. oldal. 1992. január 20. PETŐFI NÉPE Tüntetés Tőkés László mellett Több mint tízezer ember tartott szolidaritási tüntetést Székelyud­varhelyen Tőkés László Királyhá- gó-melléki református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke mel­lett, akit, mint ismeretes, levélben halálosan megfenyegettek és vérdí­jat tűztek ki a fejére. A hét végén kapott értesülés sze­rint beszédek, szónoklatok nem hangzottak el a csütörtöki meg­mozduláson. A tömeg fegyelme­zetten végigvonult a székelyföldi város főútvonalán, „Tőkés László, veled vagyunk”, jelszót hangoztat­va. Miről tárgyal az Alkotmány­bíróság? Az Alkotmánybíróság várható­an két indítványról dönt mai teljes ülésén. Az egyik indítvány szerint alkotmányellenes az illetéktör­vénynek a jogszabály hatályba lé­pése időpontjára vonatkozó ren­delkezése, mert nem maradt kellő felkészülési idő a törvény alkalma­zására. Ezzel egyes vagyonszerzési ügyekben visszamenőleg állapított meg illetékkötelezettséget. A má­sik indítványban a kezdeményező arra kért választ, hogy ellentétes-e az alkotmánnyal a büntető tör­vénykönyv hanyag kezelést szabá­lyozó paragrafusa, amely a társa­dalmi tulajdonnak nagyobb védel­met nyújt, mint a magántulajdon­nak. A testület megtárgyalja azt a be­adványt is, amely szerint alkot­mánysértő az önkormányzati tör­vénynek az a rendelkezése, hogy az önkormányzatok mellett működő munkabizottságok tagjainak több mint felét a képviselők közül kell kiválasztani, kizárva más lakossá­gi szervezetek részvételét. Megvitatja a testület továbbá azt a beadványt, amely alapján az ügyvédek fegyelmi szabályzata al­kotmányellenesen vezeti be a köte­lező fegyelmi eljárás intézményét. A teljes ülés kedden tárgyalja meg azt az indítványt, amely sze­rint alkotmányellenes a törvényes­ségi óvás intézménye. Kizárták Petrasoritsot A Magyarországi Szociálde­mokrata Párt Országos Választ­mánya szombati ülésén Petrasovits Anna pártelnököt minden tisztsé­gétől megfosztotta és kizárta a pártból. A dokumentum a pártel­nök kizárását indokló okok között egyebek között Petrasovits Anna pártot megosztó, a Szocialista In- ternacionáléval az együttműkö­dést elutasító, a párt anyagi eszkö­zeit gondatlanul kezelő magatartá­sát említi. A határozat — amint azt a sajtó képviselőinek bemuta­tott, közjegyző aláírásával hitelesí­tett dokumentum alátámasztja — az MSZDP hivatalos választmá­nyának kétharmados jelentléte mellett született. Petrasovits Anna 1991 májusa óta egyszer sem fize­tett tagdíjat. * * * Vasárnap az MSZDP Petraso- vitshoz hű szárnya közleményt jut­tatott el az MTI-hez. Ebben kifejtik nézetüket, misze­rint a szombati tanácskozók célja „a volt állampárt utódszervezetei felé terelni a szociáldemokratákat a kétes értékű baloldali egység je­gyében.” A szombati tanácskozás már csak azért sem tekinthető vá­lasztmányi ülésnek, mert két kong­resszus között egyetlen testület sincs felhatalmazva, hogy a kong­resszusi határozatokkal ellentétes döntéseket hozzon. PARTHIREK Képviselői fogadóóra Kiskun­félegyházán. A helyi költségvetés­sel kapcsolatos beszélgetésre vár­ják a város lakosait január 22-én, 17 órakor a Gorkij út 2. szám alá az MSZP önkormányzati képvise­lői. HOL A TŰRŐKÉPESSÉG HATÁRA? Konferencia a munkanélküliségről (Folytatás az 1. oldalról) ra. Kérdés azonban, hogy mennyit bír el a társadalom szociális tűrő­képessége? Az év végéig a 600 ezret is elérheti az elbo­csátottak szá­ma, akiknek az ellátása a Szoli­daritási Alap­ból talán fedez­hető. Ha azon­ban többen kapják kézhez munkakönyvü­ket, úgy a költ­ségvetésnek kell zsebébe nyúlnia. Erre azonban a kincstár eddig egy fillért sem különített el. Az államtitkár­helyettes véle­ménye szerint a foglalkoztatási nehézségek po­litikai feszültsé­gekhez is vezet­hetnek, hacsak az Érdekegyeztető Tanács tárgya­ló felei minden tőlük telhetőt el nem követnek a problémák kezel­hetősége érdekében. A düsseldorfi Rolf Simon köz­gazdász szociológus a volt NDK- ban lezajló struktúraváltás sajátos jelenségét vázolta előadásában. Az utóbbi másfél évben 65 százalék­kal csökkent az ipari termelés, a munkanélküliségi ráta 12 százalé­kos. Van olyan terület, ahol min­den második alkalmazott az utcá­ra került. Becslése szerint, kéteze­rig legalább 2 ezer milliárd márká­ra lesz szükség ahhoz, hogy a volt NDK elérhesse a szövetségi köz­társaság átlagos fejlettségét. Dr. Thoma László szociológus úgy vélte, hogy a munkanélküliség kialakulásában a termelés vissza­esése, nem pedig annak átalakulá­sa játszik döntő szerepet. • Több mint másfél száz szakember, érdeklődő hall­gatta az előadásokat a kétnapos konferencián. Fotó: Gaál Béla Válság esetén ugyanis a szerke­zetváltás jelei mutatkoznának, amelyre azonban még várni kell. így azután a recessziós munkanél­küliség nem orvosolható az átkép­zési programokkal, mert nincs mi­re betanítani a dolgozókat. Az év során az átlag magyar család fo­gyasztása 10-12 százalékkal is csökkenhet, s további százezrek kerülnek a létminimum alá. S egy­re többen lesznek, akik keresete a minimálbér szintjére süllyed. Egy közös piaci számítás szerint, a ke­vésbé fejlett Portugáliában az átlag dolgozó a magyar minimálbér hétszeresét a nyugatnémet polgár pedig hússzorosát viszi haza a hónap elején. A tanácskozás va­sárnap délután szekcióülésekkel zárult. Barta Zsolt Irán állt a libanoni túszrablások mögött Az iráni kormány fedezte a Liba­nonban fogva tartott amerikai túszok­kal kapcsolatos költségeket, s Teherán­nal folytak a tárgyalások szabadonbo- csátásukról is — jelentette vasárnap a The Washington Post. Az amerikai lap kormányforrások­ból kapott, szigorúan titkos értesülé­sekre hivatkozva megírta: mindvégig Teheránnal tárgyaltak az ENSZ képvi­selői és mások a hosszú éveken át fogva tartott túszok elengedéséről. Az utol­sók a múlt év végén szabadultak. Tehe­rán — a korábbi pénzek mellett — túszonként további 1-2 millió dollárt fizetett a libanoni fundamentalista rab­tartóknak, miután Iránnak tartós érde­kei vannak az országban és embereire továbbra is támaszkodni kíván. A túszok elengedése mögött Irán gazdasági érdekei rejlenek: szüksége van a Nyugattal való együttműködés­re, miután a szovjet alternatíva meg­szűnt. A helyzetet az amerikai kor­mány is felismerte, amikor tavaly no­vemberben csaknem 300 millió dollá­ros kártérítést fizetett Iránnak. A tehe- ráni amerikai nagykövetség 1979-es iráni megszállása után az amerikai kor­mány befagyasztotta az iráni követelé­seket, többek között többmilliárd dol­lár értékű, már kifizetett hadianyag szállítását. Az ügyben azóta peresked­nek a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt. Sok kisgazda­per várható? (Folytatás az 1. oldalról) amellyel nyíltan szembehelyezke­dett a kisgazdapárt céljaival. A frakcióülésen az öt kizárt kép­viselő: Oláh Sándor, Prepeliczay István, Rajkai Zsolt, Zsíros Géza és Ómolnár Miklós bemutatta azokat a dokumentumokat, ame­lyek — a nagyválasztmányi ülésen Torgyán József általa állítottakkal ellentétben — bizonyítják, hogy mely kisgazda alapszervezet támo­gatja őket. A frakció ülése után rendezett sajtókonferencián Ómolnár Mik­lós szóvivő kifejtette: a 33-ak csen­des, de határozott erőt jelenítenek meg, és elítélik Torgyán József pártelnök különböző nyilatkoza­tait, amelyeket valótlannak, félre­vezetőnek, megtévesztőnek, sőt hazugnak tartanak. A pártelnök harcmodorára, megítélésük sze­rint, a közvélemény folyamatos megtévesztése a jellemző. Éppen ezért elérkezettnek látják az időt, hogy egységesen és határozottan lépjenek fel. Roma kongresszus Mi, romák, része vagyunk a formá­lódó Magyarországnak. A hazai ci­gányságnak elemi és határozott érdeke, hogy ebből a küzdve alkotó folyamat­ból a maga szerény eszközeivel kivegye részét. A cigányságnak ki kell törnie — a neki teljesen fel nem róható — eltartott pozíciójából és bizonyítania kell országépítő értékeit. E gondolatot az I. Magyar Roma Kongresszus dek­larálta, amelyet szombaton rendeztek meg Ózdon, az olvasóegylet székházá­ban, a Roma Fórum és a hazai cigány- szervezetek több mint 200 küldöttének részvételével. Horvát vélemény az erőszakos területszerzésről — Horvátország a maga erejéből fogja elűzni a szövetségi hadsereget és a szerb szabadcsapatokat a köztársa­ság keleti részéből, ha ezt az ENSZ- csapatok nem teszik meg — jelentette ki Stipe Mesic horvát politikus, volt jugoszláv államelnök, aki egy interjú­ban hangsúlyozta, hogy Horvátország talpalatnyi földről sem hajlandó le­mondani. Egyúttal annak a félelmének adott hangot, hogy egy Horvátország­gal kötendő béke esetén Szerbia „ag­resszióját Bosznia-Hercegovina ellen fogja irányítani”. A Stipe Mesic részéről hangoztatott álláspont Németországban támogatást élvez. A német állásfoglalásokból ugyanakkor az is kitűnik, hogy nem emelnének kifogást, ha Zágráb és Belg- rád esetleg területcserében egyezne meg egymással békésen. VÉLEMÉNYEK KERESZTTÜZÉBEN A SAJTÓ A kereszténydemokraták a médiákról A kereszténydemokraták — az egyházak véleményével egyetértve — tiltakoznak a vallási műsorok háttérbe szorítása ellen, és azonna­li személycseréket követelnek a rá­dió és a televízió irányításában. Többek között ezt is tartalmazza az az állásfoglalás, amelyet a KDNP elnöksége vasárnapi, rend­kívüli ülésén fogadott el. A dokumentum felhívja a figyel­met a médiatörvény megalkotásá­nak szükségességére, és felvázolja a Kereszténydemokrata Néppárt elképzeléseit a Magyar Rádióról és Magyar Televízióról. Eszerint a rádió és a televízió az általános emberi, az európai, a nemzeti és a vallási értékek bemutatásával köz­vetítsen normatívákat a társada­lom tagjainak. Olyan közszolgálati médiákat kíván a KDNP, amelyek megfelelő időt biztosítanak az egy­házak által irányított vallási műso­roknak, megvalósítják a hiteles, tényszerű hírszolgáltatást, kultu­rális értékeket teremtenek és köz­vetítenek, közhasznú ismeretekkel segítik a napi életvitelt, ápolják a nyelv tisztaságát, érdeklődést kel­tenek a testedzés, az egészséges életmód iránt, és műsoraikkal nem lépik túl a társadalom általánosan elfogadott etikai normáit, nem sér­tik a közízlést és a közerkölcsöt. A KDNP elnöksége sajnálatos­nak tartja, hogy a rádió és a tv vezetésével kapcsolatos problémák még mindig nem oldódtak meg, és állásfoglalásában utal arra, hogy a társadalomban emiatt fokozódik az elégedetlenség. Liberális álláspont a tájékoztatásról — A közpénzből fenntartott tö­megtájékoztatási eszközöknek mindenképpen a semlegesség és az objektivitás jegyében kell működ­niük — hangsúlyozta Haraszti Miklós, az SZDSZ országgyűlési képviselője a budapesti Liberális Klubban tartott előadásában. A szabaddemokrata politikus — a A Sajtószabadság Klub szomba­ton a budapesti Gellért Szálló ta­nácstermében megtartotta első or­szágos tanácskozását. A tanácsko­záson mintegy százhatvanan jelen­tek meg, a budapesti szerkesztősé­gek mellett —jelezve egyúttal a Saj­tószabadság Klub iránt megnöveke­dett érdeklődést — jelentős szám­ban jöttek el Debrecen, Szeged, Mis­kolc, Szombathely, Kecskemét, Kő­szeg újságíróküldöttei is. közszolgálati média helyzetét és szerepét, valamint a készülő médi­atörvényt értékelve — úgy ítélte: legszerencsésebb az lenne, ha ala­pítványi formában működne a közszolgálati rádió és televízió. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezt csak az Egyesült Államokban sike­rült megvalósítani, és az európai demokráciák példája azt mutatja, hogy a politikai erők befolyása va­lamilyen módon tetten érhető a közpénzből finanszírozott tájékoz­tatási eszközök tevékenységében. Haraszti Miklós aggodalmának adott hangot, hogy a kormányzó­párt esetleg felrúgja a médiatör­vény megalkotásához nélkülözhe­tetlen konszenzust. Véleménye sze­rint ugyanis az MDF centruma is magáévá tette azt a megítélése sze­rint szélsőséges nézetet, miszerint a kormánypozíció adta lehetősége­ket érvényesíteni kell a közmédia esetében is. (MTI) A résztvevők határozatot hoz­tak arról, hogy életre hívnak egy új újságíró-szövetséget, tekintettel ar­ra, hogy a jelenlegi MÚOSZ, s je­lenlegi vezetése, mint azt eddigi ál­lásfoglalásai is jelezték, mind a mai napig képtelen volt az erkölcsi megújulásra. Az új szövetség a március 14-ére összehívott alakuló közgyűlés után kezdi meg munká­ját. A Sajtószabadság Klub addig folytatja tevékenységét. (OS) A Sajtószabadság Klub közleménye EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Elnökválasztás Bulgáriában Bulgáriában vasárnap dönthette el több mint 6,5 millió válásztópol- gár, hogy a következő 5 esztendőben ki legyen az ország köztársasági elnöke. Az egy héttel ezelőtt tartott elnökválasztási fordulóban egyet­len jelölt sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát, igy újabb választási fordulót kell tartanL Az első fordulót a Zselju Zselev —Blaga Dimitrov páros (elnök- és ateinökjelöit) nyerte a szavazatok 44 százalékának a megszerzésével, a második helyen a Velko Valkanov --Rumen Vodenicsarov kettős végzett 31 százalékos eredménnyel. Vasárnap csak e két jelőitpáros között választhatnak a szavazók. Izraeli kormányválság —Az izraeli kormány ülésén két szélsőjobboldali párt, a Tehija és a Moledat öt képviselője vasárnap közölte, hogy kilép a kormánykoalíci­óból, Ezzel megszűnt a Likud párt vezette koalíció többsége a törvény- hozásban—jelentette az izraeli rádió. A képviselők a kormánynak kö­zel-keleti béketárgyalásokon képviselt álláspontja miatt mondtak le, A lépéssel leginkább azt kívánják megakadályozni, hogy a tárgyaláso­kon megegyezzenek a megszállt területek autonómiájáról. Douglas Hurd Kijevben Douglas Hurd brit külügyminiszter szombati kazahsztáni tárgyalá­sain Nurszultan Nazarbajev kazah elnök elmondta: országa nem akar atomhatalom lenni, és aiáirja az atomsorompó egyezményt. Hurd egyébként Alma Atában megállapodott kazah kollegájával a diplomá­ciai kapcsolatok felvételében, a gazdasági, tudományos és műszaki együttműködés kifejlesztésében. A brit külügyminiszter vasárnap este szintén az atomfegyverekkel összefüggő biztonsági kérdésekről tárgyal nyidKravcsuk ukrán elnökkel és más illetékesekkel, majd i utazik. K ravcsuk nyilatkozata Ukrajna továbbra is kitart az önálló hadsereg megteremtése mellett és ebben a volt szovjet hadsereg tisztjeinek múlt heti ülése sem ingatta meg. Leonyid Kravcsuk vasárnap a központi tévé adásában leszögezte: egységes hadserege csak egységes államoknak lehet, márpedig az Ál- lamközösség nem tekinthető annak, mivel független államokból áll. Az ukrán elnök úgy vélekedett, hogy az egységes hadsereg megőrzése valójában olyan csoportok érdekeit szolgálná, amelyek a „régi idők” visszatéréséről álmodnak. A német történelem legsötétebb fejezete Helmut Kohl kancellár a német történelem legsötétebb fejezetének nevezte 1942. január 20-át, amikor a Berlin melletti tó, a Wannseeegyík parti villájában elhatározták „a zsidó kérdés végleges megoldását, az Éndlösungot”, az európai zsidóság kiirtását. A Wannsee-i tanácskozás 50. évfordulóján kiadott nyilatkozatában a kormányfő felszólította honfitársait, hogy emlékezzenek „a nemzeti- szodalista fajgyűlölet megszámlálhatatlan áldozatára”. — A zsidóül­dözés olyan bűn, melynek rettenetessége minden emberi képzeletet fe­lülmúl —szögezte le a kancellár. A tanácskozás színhelyét az évforduló­ra emlékhellyé alakították át. Warmsee-ben 1942. január 20-án Reinhard Heydrich, a biztonsági rendőrség főnöke terjesztette elő tervét SS-vezetőknek és minisztériumi államtitkároknak 11 millió európai zsidó megsemmisítéséről, miközben Európa megszállt országaiban és Németországban már folyt a zsidóság gyilkolása és deportálása. A terv Hitler és Göring kezdeményezését akarta a „gyakorlatban kivitelezni”. Szíria nem tárgyal tovább — Szíria nem vesz részt a közel-keleti kérdésekről a hónap végén Moszkvában sorra kerülő többoldalú tárgyalásokon, mert Izrael jelen­leg minden eddiginél békeellenesebb magatartást tanúsít - jelentette ki szombaton Damaszkuszban Háfez Asszad szíriai államfő Amr Mah­Ettől függetlenül azonban Szíria fönntartja a moszkvai tárgyalá­sokra korábban előrejelzett politikáját — tette hozzá az elnök. — Da­maszkusz álláspontja az, hogy a tárgyalásokat csakis akkor kellene folytatni — sőt, már úgy kellett volna elkezdeni —, ha Izrael kivonja csapatait a megszállása alatt tartott arab területekről. Amr Mahmud Musza átadta Hoszni Mubarak egyiptomi elnök sze­mélyes üzenetét; annak tartalma azonban nem ismeretes. ^-------------------7 K ecskemét, \Tesz-vesz/ Serfözö u. 19. \ Bt./ (Népi Iparműv. N/ Múzeum mögött) Tel. : 76/28-517 Therwoolin, 10/50 80— Ft+áfa/m!, Therwoolin, 10/10C 160,— Ft+áfa/m!, Therwoolin, lépésálló 232—400 Ft+áfa/m!, Rétegelt lemez 224—1040,— Ft+áfa/mL Faforg. lap, 12—16—19 mm 187—270 Ft+áfa/m!, Bútorlapok 361—454 Ft+áfa/m!, Plexilemezek 1664—3900 Ft+áfa/mL Cement 392,Ft+áfa/q, Kerítésfonat 104—125,— Ft+áfa/fm, Polctartó létra 400— Ft+áfa/db. 62/1 MEGSZABADUL FÁJDALMÁTÓL Prof. Igor Akszenovics kiropraktor (csontkovács) ismét rendel január 23-ától Kecskemét, Budai u. 2. alatt Bénulás, izomsorvadás, gerinc, gyermekeknél születési rendellenes­ség eseteken segít. Stimulátorral fo­gyaszt, mellet is növeszt vagy kisebbít. Jelentkezni 25-319-es telefonon. __________________ 38632 a a a H a a a a EB a a a a ® a ® a a a a A MASINA KFT. Kiskörös, Alsókamasszáció 10. felvesz: ► agilis mezőgazdasági gépész üzemmérnököt üzletkötőnek, valamint ► hegesztő-, szerkezeti lakatost és marós szak­munkásokat. Jelentkezni lehet Sinkovicz István üzemve­zetőnél, a 78/11-700-as és a 78/11 -301 -es telefonon, vagy személyesen. a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa Az új évben is a régi áron! KEDISZ — AUTÓKÖLCSÖNZŐ Kölcsönözzön Trabantot a KEDISZ-től napi 300 Ft + 3 Ft/km + áfa. Kedvezményes heti, havi bérlet. Cím: Kmét, Erkel F. u. 1 /A Tel: 21-308 (a kamaraszínházzal szemben) Nyitva: munkanapokon 8.00—16.30-ig Azonnali fénymásolás reklámáron: A/4 méretben 3,60 Ft/oldal + áfa, A /3 méretben 5,20 Ft /oldal + áfa. tt » 8 » » Lucfenyő rönk kamionos szállítását vállaljuk — kis tételben is — 7 900—8 900 Ft közötti áron. Áraink a telephelyig való szállítás költségét is tartalmazzák. Címünk: INTERTRADE Kft. 9700 Szombathely, Jurisics M. u. 1. g Telefon: 94/16-900 és 16-151. Telefax: 94/16-900 75993 S tremrottOTffiomramfflttrtfflffltmntffltttrottöttottmitfflfflmtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom