Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-13 / 292. szám
MEGYEI KORKÉP 1991. december 13., 3. oldal A FŐRABBI PERT TANÁCSOL Mit jelentett a sárga csillag? Raj Tamás főrabbi, országgyűlési képviselő szerdán este a parlament plenáris ülése helyett inkább a Kecskeméti Kocsis Pál Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Intézet meghívását fogadta el. Az iskola ugyanis vallástörténeti előadás-sorozatot indított, melynek második részében a zsidó ünnepekről kívántak ismertetőt nyújtani a fiataloknak. Valószínűleg Raj Tamás nem bánta meg kecskeméti „kiruccanását”, ugyanis äz iskola díszterme teljesen megtelt érdeklődőkkel. Az előadás után megkérdeztem az egyházi és politikai személyiséget: — Mi a véleménye dr. Sepsey Tamás, a kárrendezési és kárpótlási hivatal elnökének kijelentéséről. Szerinte ugyanis annak idején a sárga csillag viselése nem jelentett olyan hátrányt a zsidók számára, ami most indokolná, hogy emiatt kárpótlásban (250—500 forint havi juttatásban) részesülhetnének. — Azt hiszem, kár bizonygatni, hogy a sárga csillag viselése nagyon is diszkrimináció volt — válaszolt Raj Tamás. — Ezt mindenki tudja. A jogszabállyal kapcsolatosan tegnapelőtt kérdést intéztem a miniszterelnök úrhoz. A kárpótlási hivatal illetékesei ugyanis többeket visszautasítottak. Mégpedig olyanokat, akik bujkáltak és akik védett házakban — ezek a külföldi gettó részei voltak — tartózkodtak. Az illetékesek azzal küldték el a kérelmezőket, hogy milyen alapon kérnek 500 forintos nyugdíj-kiegészítést, hiszen védett házban voltak. Ez természetesen igen téves érvelés. — Milyen választ kapott a kérdésére? — A miniszterelnök úr távollétében Kiss Gyula, a munkaügyi miniszter válaszolt. Azt mondta, hogy a védett házakba kényszerült embereknek egyértelműen jár a kiegészítés, s ha a hivatal nem adta meg, akkor intézkedni fog, hogy kapjanak. A bujkálok tekintetében nem adott nemleges választ, csak azt javasolta, hogy mindenki külön-külön forduljon bírósághoz. Nyilvánvalóan attól tartanak, hogy megindul egy • Raj Tamás: A sárga csillag viselése nagyon is diszkrimináció volt. (Fotó: Straszer András) dömping és mindenki, aki katonaszökevény volt, vagy csak munkanélküliként tengett-lengett azt állítja majd, hogy bujkált. — így azonban hosszadalmasabb ügyintézésre számíthatnak azok, akik indokoltan kérik a kiegészítést. —- Hát igen. Ez egy tipikus bürokratikus megközelítés. Bár megértem a miniszter úr szempontjait. Én csak azt javasolhatom, hogy igenis forduljanak bírósághoz és bizonyítsák be eljárás útján az igazukat. Sajnos, már lehetőség nincs. Ez persze megnöveli a bíróságok amúgy is terhelt munkáját és az állam költségeit is. A kárpótlási hivatal ilyen esetekben pervesztessé válik, így az eljárás költségeit az államnak kell vállalnia. Nem örülök ennek a megoldásnak,'de jobb hiján nekem is ezt kell javasolnom. Bencze Andrea Leváltották a főorvost Nemrég lapunk is foglalkozott a halasi sebészek között folyó kiszorítósdival. Az osztályvezető főorvos megbízatásának visszavonásáról értesülve megkerestük dr. Kövecs Gyulát, a kórház igazgatóját. — A felmentés összefüggésben van az ügyészségen nemrég tett feljelentésével? — Közvetve igen. Az ügyészségen ismeretlen tettes ellen szolgálati titok megsértése címén tettem feljelentést, mivel kórlapok kerültek ki az intézetből a helyi sajtóhoz. A betegek dokumentációi a sebészetről, dr. Csikós főorvos osztályáról származnak, s a cél a főorvos szakmai meghurcolása volt. Ennyi az összefüggés. — Miért került sor a megbízás visszavonására? — Az osztály egy idő óta feszültségek forrása lett. Mielőtt döntöttem, kikértem a szakmai kollégium véleményét. Tudvalévő, hogy ez a főorvosi kar a népjóléti miniszter tanácsadó testületé. Ők szakmai kifogást nem emeltek. Ezenkívül az orvosi kamara, az osztály orvosi testületé és a másodorvosi egyesület nyilvánított véleményt, s mint vezetőről, a beosztottak köre. A szak- szervezet nem kívánt élni a véleménynyilvánítás jogával, mondván, szakmai ügynek tekinti, s nem tartja kompetensnek magát. Ezek meghallgatása után döntöttem a megbízás visszavonásáról. — Úgy véli, most végre nyugalom lesz? — Megteremtem mindenáron. Égyébként az állásra pályázatot hirdettünk. Ennek lebonyolítása egy hosszabb folyamat lesz, így a január 10-ei dátum és az új vezető kinevezése közti időszakban az osztály vezetését még meg kell oldanunk. Ez is kialakulóban van. H. T. KERÉKPÁRBELSŐ A GÁZÓRA HELYÉN Késő esti robbanás a Mátyási utcában Szerdán este 9 óra 35 perckor Kecskeméten, a Mátyási utca 5. számú házhoz riasztották a tűzoltókat. Néhány perccel korábban gázrobbanás történt az itt lakó Tóth Tibor lakásában. A detonáció következtében az épület homlokfala, hátfala megdőlt, megrepedezett, a mennyezet valamennyi helyiségben alaposan megrongálódott. A verandán levő vaskeretes üvegfal teljes egészében kidőlt az udvar felé. * A kecskeméti tűzoltók, miután rövid idő alatt megfékezték a lángokat, rögtön hozzáláttak a tűz keletkezési okainak vizsgálatához. Amint azt Tóth István őrnagy, szolgálatparancsnoktól megtudtuk, Tóth Tibor lakásában korábban leszerelték a gázórát. A két csővéget a lakó kerékpárbelsővel hidalta át, s nagy valószínűséggel az itt keletkező szivárgás okozta a robbanást. Kiss Attila, a Dégáz műszaki ügyeletese hozzátette: Tóth Tibor gázóráját szeptemberben szerelték le, mivel ekkor már négyhavi díjjal tartozott. A csővégeket természetesen szakszerűen bedugaszolták. A műszaki ügyeletes elmondta azt is, hogy sajnos, nem ritka az ilyen kivitelű biciklibelsős megoldás. Korábban már találtak pár hasonlót néhány kecskeméti bérházban (!!). Ilyenkor a rendőrséggel s a tűzoltókkal közösen elkobozták a tömlőt, s az illető ellen eljárást kezdeményeztek. Ezúttal azonban, sajnos, csak a baleset után derült ki a szabálytalanság. A baleset után, amelynek során Tóth Tibor testének nagy felülete megégett, s az égő anyagok belélegzése következtében a tüdeje is megsérült. Mindezt Vas- Eysen Ervin főorvostól, a megyei kórház intenzív osztályának vezetőjétől tudtuk meg. Ugyancsak ő mondta el azt is, hogy a 42 esztendős sérült súlyos, életveszélyes állapotban van. Gaál Béla % Az udvar felé kidőlt a veranda egész üvegezett fala. (Fotó: Gaál Béla) Az a két csővég, rajta a kerékpártömlő ... BETEGBIZTOSÍTÁSI IGAZOLVÁNYOK JANUÁRTÓL Térítésmentes egészségügyi ellátás Január 1-jétől lép életbe az új társadalombiztosítási törvény, feltéve, ha a honatyák szilveszterig megszavazzák az elfogadásra javasolt törvénytervezetet. Az új rendszer bevezetésével az állampolgárok betegbiztosítási igazolványt kapnak, és ennek felmutatásával vehetik csak igénybe az egészség- ügyi intézmények térítésmentes szolgáltatásait. Jövő év eleje és március 31. között osztják ki és postázzák a kártyákat országszerte — tudtuk meg dr. Lapp Jenőtől, a megyei társadalombiztosítási igazgatóság vezetőjétől. Ha valaki nem kapja meg az ellátási jogosultságát bizonyító igazolását adminisztrációs hiba következtében áprilisig, annak sem kell idegeskednie. Július 1-jéig a személyi igazolvánnyal ugyanúgy igénybe veheti az orvosi ellátást, mint ahogy eddig tehette. Ámbár nem árt, ha utána érdeklődik az igazgatóságokon, miért is nem kapta meg a „közokiratot”. Július 1-jétől azonban csak a betegbiztosítási igazolvány felmutatásával kérhetik az állampolgárok orvosi ellátásukat. Előreláthatólag a nyugdíjasokhoz jutnak a leghamarabb az említett kártyák, mert térítésmentes betegellátásuk jogát nyugállományba vonulásukkal végérvényesen megszerezték. Azok az idősek, akik egyben eltartók is, családtagjaik, eltartottjuk biztosítási papírjának érvényesítését az igazgatóságok intézik. Aki nem tudta megszerezni a nyugdíjjogosultságot, az sem marad ki az alapellátásból. Esetünkben ugyanis a helyi önkormányzatoknak kell finanszírozniuk a kezelési költségeket. Az állami cégek dolgozói s a közalkalmazottak a munkahelyeiken juthatnak az említett kártyához. Előbb azonban a megyei igazgatóságok megvizsgálják azt, mennyire veszi komolyan a munkaadó az alkalmazottak érdekét, azaz a 43 százalékos társadalom- biztosítási járulék rendszeres fizetését. (Korábban már megírtuk, hogy a gazdálkodók 843 millió forinttal tartoznak a megyei tb-nek.) Ha egy cég huzamosabb ideig nem hajlandó fizetni vagy törleszteni elmaradását, úgy könnyen előfordulhat, hogy a dolgozói betegigazolvány nélkül maradnak. De ugyanez vonatkozik a vállalkozókra s munkavállalóikra is, akik a kártyát a megyei központoktól igényelhetik. Azoknak a külföldi állampolgároknak, akik Magyarországon tanulnak vagy dolgoznak, szintén be kell szerezniük az ellátásra jogosító okiratot. A munkáltatónak, illetve az iskolának kell ez esetben szerződést kötnie a társadalombiztosítóval. A munkanélküliek a területileg illetékes munkaközvetítő irodákban juthatnak a biztosítási papírokhoz. Azok, akiknek nem jár, avagy megszűnt járadékjogosultságuk, a helyi önkormányzathoz fordulhatnak támogatásért. A betegbiztosítási kártya a biztosított számára nemcsak a térítés- mentes ellátást garantálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy azt a körzeti orvost válassza, akinek a szakmai munkájában leginkább megbízik. Barta Zsolt Meglopta a halasi polgármestert A napokban foglalkoztunk lapunkban a halasi mecénások esetével. A Bikini együttes koncertjét követően hetekig vendégeskedett Halason egy fiatal lány, az együttes törzsközönségéből. Ezután meglépett két gyűrűvel, s azóta nyoma veszett. Cikkünkben a városban elterjedt hírekre hivatkozva sejtetni engedtük, hogy a károsultak között még városatya is akad. Azóta többen telefonáltak szerkesztőségünkbe — városatyák is — követelvén, írjunk neveket! A rendőrkapitánysághoz fordultunk információért. Mint megtudtuk, a cikk nyomán hozzájuk is érkezett felháborodott telefon. A feljelentő reklamálta, ki és milyen jogon szolgáltatta ki az információt a sajtónak. Közben a megyei rendőr-főkapitányság jelentése is befutott bűnügyi rovatunkhoz. Eszerint Tóth Zoltán polgár- mester szombat este feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Mint elmondta, egy náluk alvó, általa ismeretlen hölgyre gyanakszik, aki a délelőtti órákban távozott tőlük, s azóta két darab gyűrűt, kb. 25 ezer forint értékben nem találnak. A rendőrségen érdeklődésünkre elmondták, hogy a cikk óta több, korábbi károsult is jelezte, hogy a ragadós kezű hölgy náluk is megfordult. A valószínűleg Erika névre hallgató „művésznő” nem tartozik szorosan az együtteshez, de feltehetően a- koncertjeiken előbb- utóbb feltűnik majd. A HÍRT MÉG NEM ERŐSÍTETTÉK MEG, DE ... Hogyan változik az autóvámolás? 1992. január elsejétől — ha hinni lehet a jól értesült szakkörökben terjedő híreknek — változik az autóbehozatal rendje. A módosítás lényege az, hogy megszűnik a magánszemélyek és a gazdasági társaságok (például kft.-k) közötti eddigi különbségtétel. Állítólag ezentúl a számlaértéket veszik majd alapul a vám kiszabásánál, ami kedvező a magánszemélyeknek. Szigorodást is tartalmaz ugyanakkor a rendelkezés, amennyiben a jövőben egy különbizottság döntene a felmutatott számlák „hihetőségéről”, méghozzá úgy, hogy csak akkor fogadnák el ezeket, ha összegük plusz-mínusz 20 százalékkal a hírhedt Schalke-katalógus árain belül maradna. Várható, hogy a hivatalos képviseletek, amelyek eddig sem voltak képesek különféle umbuldákra, megerősödnek, és nagyon elképzelhető, hogy a több tízezer autókereskedő kft. nagyobbik hányada becsukhatja a boltot. Köztudott az eddigi gyakorlat: az 50 ezer márkás Mercedest 5000 márkáról szóló számlával hozták be s jelentős ösz- szegű vámot „megspóroltak”. A Petőfi Népe olyan - egyelőre meg nem erősített — információknak is birtokába jutott, hogy valójában már december elsején életbe léptek szigorító intézkedések, ami azt jelenti, hogy egyes tételek elvá- moltatását már csak 1992. január elseje utánra tudják elvállalni a hatóságok .. . A sokakat foglalkoztató kérdés egyik nem jelentéktelen háttérmozzanata magának az autópiacnak a kínálata: a használt kocsik iránt szinte teljesen elapadt a kereslet, az autók ’nyomott áron sem kelnek el. Az új autók közül — természetesen főként a cégek — azokat vásárolják, amelyeket azonnal át tudnak venni. Azok a kereskedők tehát, akik bespájzoltak, még most is jó üzleteket köthetnek — ám ennek csak üzleti képességeikhez van köze, és nem a — változó — vámszabályokhoz. (Ballai) Van-e maffia a bajai kábeltévénél? Lapunkban már jócskán cikkeztünk arról, hogy a bajai kábeltévé építése és üzemeltetése hasonlít a szicíliai viszonyokhoz. A lakosság ezt sokszor kifejezésre is juttatta. Legutóbb az elmaradt bekötésekért visszajáró pénzek és kamatok miatt háborog- tak, illetve azért, mert a jelzett napon hiába mentek a pénzért. Bár működik a képviselő-testület mellett egy ad hoc bizottság, amely a teljes felszámolásra és az új működési forma megteremtésére kapott megbízatást. A bankoknál értek is el sikereket, hiszen visszafizették a soksok milliós kölcsönt, de a lakosság körében továbbra is tart a megmaradt kis bizalom elvesztése. Hogy miért kell ennyi idő a rendteremtéshez? Sokan úgy vélik, benne van a maffia keze. Lakossági védőeszközök érkeznek A korábban átcsoportosított polgári védelmi védőeszközök pótlására Kalocsára érkeztek az első szállítmányok. A legkorszerűbb eszköznek számító védőkámzsa esztétikus, öt évig garanciális csomagolást kapott. A menekülőeszköz elsősorban a lég- utakat, a fejet és a nyakat védi a vegyi ártalmaktól, mérete tetszés szerint szabályozható, szemüveggel is használható. A feltöltés folyamatos, a közeljövőben a térség valamennyi polgármesteri hivatala megfelelő számú védőeszközt kap. Est — a színházról Kecskemét egykori és mai színházi életéről lesz szó egy rendhagyó irodalmi esten. Az alapítása óta a petőfivárosi lakónegyed számára is közművelődési programot szervező Vásárhelyi Pál Általános Iskolában hétfőn (december 16-án) 17 órakor Ra- dó Vilmos legendás színidirektorral, aki ma már természetesen nyugdíjas, illetve a színházi élet jelenlegi szakértőjével, Komáromi Attilával cserélhetnek eszmét az érdeklődők. A plébános a közbiztonságért Székely László, a keserűtelki (újteleki) római katolikus egyházközség plébánosa egy CB- rádiót ajánlott fel a helyi önkormányzatnak. A készüléket a jövőben a rendőrségi körzeti megbízott használja. Szent-Györgyi-díj Nobel-díjas névadójukra emlékeztek a napokban Kecskeméten, a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskolában. Az ünnepségen harmadik alkalommal adták át a Szent- Györgyi-dijat, melyet azok a tanulók kaphatnak meg, akiket legalább három éven át már javasoltak. A tanárok és diákok közös véleménye alapján a nyáron végzett Slajkó Éugénia, a Szegedi Belgyógyászati Klinika, és Vidéki Katalin, a kecskeméti véradóállomás dolgozója részesült az erkölcsi elismerésben.