Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-13 / 292. szám

2. oldal, 1991. december 13. Petőfi népe Devizakamatokat csökkent az MNB Folyik a számolgatás, latolgatás: lesz-e december 3l-éig elfogadott költ­ségvetése az országnak? A bizonytalan­ság érthető: több parlamenti bizottság a benyújtott törvényjavaslatot még arra is alkalmatlannak tartotta, hogy általános vitára bocsássák. Márpedig tudnivaló, hogy a szőkébb képviselő-testületekben ugyanúgy többségük van a koalíciós pártoknak, mint a T. Ház egészében . . . Az esélyeket illetően csak a már-már klasszikussá vált meteorológiai jelentést idézhetjük, miszerint „ ... eső valószí­nűsége 50 százalék." Ami más szóval annyit jelent, hogy vagy lesz eső, vagy nem . . . * * * Opponálja az ellenzék a levéltárakra vonatkozó törvényjavaslatot. Többek közt azért, hogy miért pont most, a leg­nagyobb törvénykezési csúcs, az állan­dósult időzavar idején tűzette napirendre a kormánykoalíció a témát. Pető Iván (SZDSZ) — nem minden él nélkül — sajnálkozik, mondván, hogy sürgősebb dolga is lenne a parlament­nek. Aztán újra fölszólal, s újólag meg­jegyzi: nem ilyesmivel kellene a drága időt múlatni. Mire egy hang jobbról (ta­pintatos célzásként az idővel való taka­rékosságra) : „Ezt már mondtad..." Pető nem jön zavarba, s így folytatja: nem győzöm elégszer hangsúlyozni, tisz­telt Ház.. . * * * Egy másik replika — idézve a szó szerinti gyorsírói jegyzőkönyvből: Tárgyán József: Rendkívül szomorú­an vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy... az állami kiadások nemhogy csökkennének, hanem hihetetlen mér­tékben növekednek. En tehát ezeknek az állami... (Mizsei Béla közbeszól — az élénkség, zaj miatt nem érthető, a szó­nok folytatja) kérném szépen, úgy lát­szik, Mizsei képviselő úrra is rájött a szokásos órája (derültség), amikor or­dítozni kezd... Jó lenne, ha amíg én beszélek, csendben maradna és utána kezdene ordítozni, mind a ketten jobban járnánk .. . (bajnok) Ferenczy Europress A Magyar Nemzeti Bank a várt­nál kedvezőbb októberi termelői és fogyasztói árindexadatok alapján december 16-ától a devizabetét elle­nében nyújtott refinanszirozási hitel kamatlábát újabb l százalékkal mérsékli. Ennek megfelelően a devi­zabetét ellenében nyújtott refinan­szírozási hitel kamatlába 33,2 száza­lékról 32,2 százalékra csökken. Az MNB ezzel az intézkedésével az infláció mérséklődésével kapcso­latos várakozásait fejezi ki. Hozzá kíván járulni ahhoz, hogy csökken­jenek a kereskedelmi bankok for­rásköltségei. A Magyar Nemzeti Bank a Bank- szövetséggel kötött megállapodás Az Adatbank Kft. kiadásában, az Állami Biztosító Rt. anyagi tá­mogatásával megjelent a Cégkó­dex című 744 oldalas kiadvány, az üzletemberek ábécéje. A kötet kü­lönböző cégek, vállalatok, intéz­mények alapinformációi mellett a gazdasági egységek vezetőit, kulcs­embereit mutatja be. Mint el­mondták, a kiadót elsősorban az Elkészültek a formanyomtatványok Aki halasztott adója, külföld­ről származó jövedelme vagy be­fektetése után kedvezményt kí­ván igénybe venni, annak mellé­kelnie kell a bevallásához a ki­egészítő füzetből kivágható pót­lapot, és szándékát a bevallás el­ső oldalán egy „X” jellel is jelöl­nie kell. Az „X”-et azoknak is be kell jelölni, akiknek visszaté­rítés jár az adóelőlegből. Akik megfeledkeznek e jelzésekről, azoknak csak késve dolgozzák fel bevallásukat, s így később juthatnak a pénzükhöz is. óta már két ízben csökkentette egyes refinanszírozási, hitelek kamatait. Az MNB ezzel azt kívánja elősegíte­ni, hogy a kereskedelmi bankok költségei is csökkenjenek, s így a pénzintézeteknél is jelentősebb ka­matleépítésre szánják el magukat. Jövőre a hitelpolitikában az egyik legfontosabb prioritássá az infláció- ellenes harc válik. Az MNB vezetői szerint a folyamatos kamatcsökken­tés fontos jelzés a gazdaság szereplői számára, a pénzintézetek az áremel­kedések ütemének megtörésével számolnak. Ez a jelzés hosszabb tá­von hozzájárulhat ahhoz, hogy a gazdaságban 1992-ben erőteljeseb­ben csökkenjen az infláció. (MTI) indította a Cégkódex kimunkálá­sára, hogy napjainkban az üzleti élet gyors változásai miatt számos üzlet azért hiúsul meg, mert az érintettek nem találnak időben egymásra. Terveik szerint a Cég­kódexet a jövőben minden évben megjelentetik, s az sem elképzelhe­tetlen, hogy ingyen adják az érdek­lődőknek (MTI) Hivatalos személy ellen, csopor­tosan elkövetett erőszak bűntetté­nek alapos gyanúja miatt folytat vizsgálatot négy elkövető ellen a szegedi rendőrkapitányság. Az őrizetbe vettek közül ketten szerda éjjel a szegedi Lila Akác étteremben összeverekedtek, mi­közben poharakat és bútorokat törtek össze. Az alkoholos befo- lyásoltságú randalírozók a hely­színre érkező rendőröket is bán­talmazták. A hatóság emberei kénytelenek voltak kényszerintéz­Horvát , ellen- támadás Súlyos harcok folynak a horvát­országi frontok legtöbbjén. A zágrábi rádió jelentése szerint Nyugat-Szlavóniában a horvát erők sikeres offenzívába kezdtek. A szö­vetségi alakulatok és a szerb szabad- csapatok Újgradiskánál és Lipiknél visszavonulni kényszerültek. A lakosság tömegesen menekül erről a vidékről, a szerbek főleg Bosznia irányába, míg a horvátok Horvátország békésebb részeire. A zágrábi rádió arról számol be, hogy rohamosan romlik a szövetsé­gi egységek harci erkölcse, míg Belg- rádban azt állítják, hogy összetűzés­re került sor a gárdisták és más hor­vát félkatonai alakulatok között. Az európai megfigyelők jelentése szerint Vukovár több hónapos ost­roma során ezer ember vesztette éle­tét, az 50 ezer lakos közül csak tizen­négyezer maradt a városban, ők az ostromot az óvóhelyeken vészelték át. Aggasztó a trebinyei hadsereg­körzet parancsnokságának közle­ménye, amelyben a horvát erőket a tűzszünet megszegésével vádolja. Rendszerint ilyen bejelentések után újulnak ki a harcok Dubrovnikban. kedéshez folyamodni: megbilin­cselték a verekedőket. Közben a garázda banda egyik nőtagja gázspray-vel támadt az intézkedő rendőrre, majd egy újabb „segítő társ” is akcióba lépett, szintén megtámadta a megbilincselteket járőrkocsihoz kísérőket. A ve­szélyhelyzetben lévő egyik rendőr riasztólövéseket adott le. A kocsmai randalírozók ezek után sem csillapodtak le; a rendőr­ség épületének előállító-helyiségé­ben törtek-zúztak. Ingyenes lesz a Cégkódex? Rendőröket bántalmaztak a szegedi garázdák TAKAREKSZELVEHY A Takarékbank 3 hónapos lejáratú Takarékszelvényét címletkorlátozás nélkül vásárol­hatja meg és napi kamatszámítás mellett bármikor felveheti. Az évi bruttó kamatok: Puskagránát csapódott Hercegszántó határába (Folytatás az I. oldalról) és fültanú, aki a közelben volt, amikor e hó 10-én, kedden este fél 11 órakor egy úgynevezett puskagránát csapó­dott be magyar területre, a magyar- jugoszláv határtól mintegy 300 méter­nyire. A kiskunhalasi határőrkerület hercegszántói őrsének járőrei hallották a lövedék süvitését és robbanását, mely tőlük körülbelül 100 méterre vágódott a földbe. Szerencsére nem okozott sé­rülést. Amint Zubek János határőrségi szó­vivő tegnap reggel közölte, a jugoszláv illetékesek elismerték, hogy a gránát jugoszláv fegyverből származott, és saj­nálkozásukat fejezték ki az eset miatt. G. Z. Az első hónapban 21% a másodikban 26% a harmadikban már 31% A lejáratkor kamatos kamat fizetés! A Bank garantálja, hogy a lejárati időn belül kamatcsökkentést nem hajt végre. ... és ami fantasztikus, a Takarékszelvények vásárlói között a hároméves Takarékbank 100 + 3 értékes nyereményt sorsol ki. Fődíj: egy kétmillió forint értékű lakás. VÁLASSZA A TAKARÉKBANKOT Jogerős ítélet egy rágalmazási perben A közelmúltban jogerős ítélet született abban a rágalmazási per­ben, amelyet Kiss Tibor kiskunha­lasi lakos, mint magánvádló indí­tott egy, a Halasi Tükörben megje­lent cikk miatt annak szerzője, Nagy László és a megjelenést enge­délyező Pajor Kálmán eflen, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rá­galmazás miatt. A témával lapunk is foglalkozott. A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Bíróság Nagy Lászlót és Pajor Kálmánt elmarasztalta a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rá­galmazás vétségében és ezért mind­kettőjüket száz-száz napi tétel pénzbüntetésre ítélte azzal a kü­lönbséggel, hogy Nagynál a napi tételt 100 forintban, Pajornál pe­dig 150 forintban állapította meg. Ez az jelenti, hogy 10 ezer, illetve 15 ezer forint pénzbüntetést kell megfizetniük, ellenkező esetben le kell ülniük a száz napot a börtön­ben. Ugyanakkor kötelezte őket a bíróság, hogy egyetemlegesen fi­zessenek meg — perköltség címén Kiss Tibornak 13 500 forintot. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Nagy fogás a bajor hálóban — Csehszlovákiából és Lengyelországból származó fegyvereket akart két regensburgi kereskedő, valamint egy horvát és két arab Horvátországba csempészni *— jelentette be csütörtökön a nagy­szabású akciót meghiúsító bajor tartományi bűnügyi hivatal. Az öt férfi légelhárító rakétákat, háromezer Kalasnyikov géppisztolyt és másfél millió lőszert akart eljuttatni Horvátországba. A csem­pészeket november végén vették őrizetbe és azóta vizsgálati fog­ságban vannak. Lemondott a szerb kormányfő A jugoszláv parlament ismét elhalasztotta a vitát az Ante Mar­kovié miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítványról. A parla­ment szövetségi tanácsa nyilvánvalóan a nemzetközi diplomáciai akciók hatására állt el eredeti szándékától. Csütörtökön Belgrádban hivatalosan is bejelentették, hogy le­mondott tisztségéről Dragutin Zelenovic, a szerb kormány elnöke, aki kevesebb mint egy évet töltött hivatalában. Erről Aleksandar Bakocevic, a parlament elnöke tájékoztatta a képviselőket. A le­mondás egyúttal az egész kormány leköszönését is jelenti. Mégsem utazik ma Honecker Amint csütörtökön délután Bonnban ismeretessé vált, Chile moszkvai nagykövetsége megerősitette, hogy Erich Honecker, a volt NDK vezetője a szovjet fővárosban chilei felségterületen tar­tózkodik. Az egymondatos közlemény így hangzott: Honecker vendégként a nagykövet rezidenciáján tartózkodik. Korábban a bonni külügyminisztérium a santiagói kormányra hivatkozva jelentette be, hogy a 79 éves expolitikus a nagykövet­ségre ment, ám erről a nagykövetség megkérdezett munkatársai nem tudtak, vagy legalábbis nem voltak hajlandók tudni. Kinek kell egy diktátor? Chile nem ad politikai menedékjogot Erich Honeckernek, mert az egykori NDK vezetője nem tekinthető egy diktatórikus rend­szer üldözöttjének. Ezt Patricio Aylwin elnök jelentette ki szerdán a santiagói tv-nek adott nyilatkozatában. Reménykedik a két délszláv állam — Horvátország és Szlovénia elismerést remél legalább tíz or­szágtól az Európai Közösségek miniszteri tanácsának jövő hétfői ülése után — mondta Zvonimir Separovic horvát külügyminiszter a The Daily Telegraph című brit lapnak adott nyilatkozatában. A csütörtökön megjelent interjúban közölte: úgy tudja, hogy Ausztria már előkészületeket tett az elismerésre, a Közös Piacból pedig Németország után Olaszország, Belgium, Dánia, Portugália, Luxemburg és talán Franciaország is hasonló lépést tesz. — Csehszlovákia, Albánia, Argentína és Chile ugyancsak jelezte, hogy el fogja ismerni Horvátországot — mondta Separovic. Washington már Jelcinre figyel ü (r; "SS — Immár nyilvánvaló, hogy áz' Egyesült Államoknak Borisz Jelcinnel és kormányával kell tárgyalnia, mert az új államsiövdtsé^~K meg fog szilárdulni és tovább fog bővülni — mondotta a moszkvai amerikai nagykövet. Robert Strauss szerdán a képviselőház védel­mi bizottsága előtt ismét síkraszállt a szovjetek bőkezűbb gazdasá­gi támogatásáért, nehogy a világ hamarosan ismét „fasiszta típusú kommunizmussal” találja magát szemben. Strauss reményét fejezte ki, hogy Jelcin és Gorbacsov valami­lyen módon kiegyezik majd, hiszen Gorbacsovra — ha nem is jelenlegi tisztében — továbbra is szükség lesz — mondotta. Ugyan­akkor világosan Jelcin és kormánya mellett foglalt állást. Szenvedő utasok — földön maradt gépek Nyugodtan telt az éjszaka a szovjet polgári repülőgépek pilótái és személyzete számára, csupán az utasok szenvedtek. Üzem­anyaghiány miatt ugyanis jó néhány útvonalon nem tudtak elin­dulni a szovjet belső járatok. Az elmúlt 24 órában 92 repülőtéren nem állt rendelkezésre elegendő üzemanyag. Ez az összes repülőtér több mint felét jelenti. Ukrajna, a Kaukázus, Kazahsztán és a szovjet távol-kelet repülő­terein leállt a forgalom. Vance nem ajánlja az elismerést Cyrus Vance, az ENSZ főtitkárának jugoszláviai különmegbí- zottja, miután szerdán a BT állandó tagjaival találkozott, csütör­tökön a testület nem hivatalos ülésén terjeszti elő jelentését leg­utóbbi jugoszláviai útjáról. Jól értesült források szerint a jelentés alapján Javier Pérez de Cuéllar főtitkár ez idő szerint — miután a harcok folytatódnak — nem fogja javasolni békefenntartó erők kiküldését. A dokumentum ugyanakkor rámutat: Vance nem ajánlja a köztársaságok elismerését, mivel ez akadályozhatja a kibontakozási folyamatot. am Számolhat a RENAULT-val A legendás kisautó, a Renault 5-ös Five új ára: 921 663 Ft, i most a RENAULT KECSKEMÉT 1991-es, nagyon keveset futott Renault 5-ösöket kínál szenzációs, 674 000 forintos áron, félesztendős gyári garanciával, ám egy fantasztikus hitelkonstrukció révén az autó már 494 000 forint befizetésével az Öné lehet. Ez igazán szerencsés vétel, ám még nem minden, mert ha december 22-éig vásárolja meg az R—5-öst, akkor a Renault Kecskemét karácsonyi nyereménysorsolásán ráadásként egy Renault 19 Chamade-ot is megnyerhet. k.ŰA KORONA Számoljon a RENAULT-val. RENAULT-szervizpartnereink: Korsós József, Nagykörös, Filó u. 15. Tel.: 20/50-103; Pataki László, Baja, Szabadság u. 103/B Tel 79/22-914 RENAULT KECSKEMÉT Vevőszolgálat: az Alföld Áruháznál. T.: 76/46-939 Renault-szerviz: Kecskemét, Bakony u, 2/B, lel 76/24-469 Parlamenti pillanatképek

Next

/
Oldalképek
Tartalom