Petőfi Népe, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-01 / 179. szám

4. oldal, 1991. augusztus 1. PETŐFI NÉPE Az iskolai csatákról „Dúlnak a csókos ütközetek” — idézhetnénk Ady sorait, ha nem éppen ellenkező előjelűek lennének azok a csatározá­sok, amelyek sok iskola háza táján a vakáció békés (?) nap­jaiban zajlanak. A casus belli az igazgatói poszt, amelyet pályázat útján nyerhetnek el mindazok, akik szakértelmük, rátermettségük révén alkalmasnak bizonyulnak rá. Hogy hol, kire esik a választás, az, persze, nem kis mérték­ben függ bizonyos szubjektív elemektől. Például attól, hogy a jelöltet nemcsak szakmailag, hanem emberileg is elfogadja-e a tantestület. S attól, hogy az önkormányzat — szintén hasonló mérlegelés alapján — áldását adja-e a javasolt pá­lyázóra. Mindebből könnyű kikövetkeztetni, hogy az iskolai hábo­rúságok frontjának egyik oldalán rendszerint a tantestüle­tek, másik oldalán az önkormányzati testületek állnak. Nagy kérdés persze, hogy az igazság melyik oldalon található? Ezt ma nehezen válaszolhatjuk meg, de egyetlen fogódzkodónk tehet: a tanár emberi-szakmai rátermettsége. Két dolog viszont bizonyos. Az egyik, hogy ezekben a helyi viszályokban a frontvonalak között hátsó szándékok, tisztázatlan vádak és indulatok mérgezett nyilai röpködnek. A másik, hogy a hadszíntér közepén a diákok, gyerekeink állnak. (FEP) • Talán jclkcpcrcjü a felvétel: ködös reggelen indulnak iskolába a gyerekek. A nagybaracskai polgármester nyerte a halléfőzés Sobri Kupáját! Nem kedveztek az égiek a IV. Sobri Kupa halfőzőverseny meg­rendezésének Nagybaracskán. A Ferenc-csatorna és a termálfür­dő melletti szabad térre tervezett helyszínt a szakadó eső miatt át kellett szervezni. Végül a művelő­dési ház lakodalmas konyhája adott otthont a népes mezőnynek, családtagoknak és drukkereknek. A mostoha idő és az átköltözés ellenére — a meghirdetettől csu­pán félórás csúszással — huszon­kilencen kezdték el tisztítani az egységesen adott 3 kiló pontyot. Minden más kelléket (fűszereket, állványt, bográcsot, főzőt) a ver­senyzők hoztak magukkal. A legtá­volabbról érkező mindezeket Szom­bathelyről cipelte magával. A több személyt is felvonultató helybéli, ba­jai, garai és hercegszántói csapato­kon kívül itt voltak Kalocsa, Mada­ras, Akasztó, Csátalja, valamint Kunbaja mesterszakácsai is. A verseny tisztaságára jellemző volt, hogy egészen az eredményhir­detésig, még a zsűri sem tudta a győztesek nevét, ugyanis ők, az ér­tékelendő halié mellé zárt boríték­ban csupán egy számot kaptak. A másik, ugyanezt a számot tartal­mazó boríték a főzést „elkövető­nél” maradt, melyet csak az ítélet kihirdetésekor volt szabad felbon­tani. Addigra már többen úgy néztek ki, mint az ázott verebek, sőt, néhá- nyan nemcsak kívül, de belül is eláz­tak. Csurgott a víz a művelődési ház maroknyi legénységéről is, akik szervezésből jelesre vizsgáztak. A zsűri elnökeként természete­sen a verseny névadója, Magyaror­szág örökös halfőzőbajnoka, Far­kas (Sobri) József ügyködött. Délután két órára, amikorra már pattanásig feszültek az idegek, kisütött a nap is, és megtörtént az eredményhirdetés. Első helyezett lett Király Sándor (Nagybaracs­ka), második Gavlicza Zoltán (Ba­ja), harmadik Czikk László (Szek- szárd). Ők lettek a fődíjak: a 30, 25 és 15 literes, ónozott rézbográcsok boldog tulajdonosai. Király Sán­dor — aki egyébként Baracska polgármestere — nyereményét rögtön fölajánlotta a helyi sport­egyesületnek. A verseny egyetlen női indulója Hudoba Antalné (Csátalja) a hatodik helyet szerezte meg. Valamennyi versenyző a kizáró­lag erre az alkalomra készült díszes oklevelet kapott. Folytatás jövőre ... Somogyi Gábor PETŐFI NEPE AJÁNLATA ^ÖNYV___ Mindörökre Médeia A verseskötet rendkívül puritán. A július 4-én, Baján elhangzott iro­dalmi est anyaga került nyomta­tásban is az olvasóhoz, méghozzá rekordgyorsasággal. Három hét alatt hagyta el a nyomdát a Mind­örökre Médeia cimü könyv, mely­nek lapjain a bajai Bárdos Éva ver­sei olvashatók. A már említett iro­dalmi esten is az ő költeményei szerepeltek az Ady irodalmi kör tagjainak tolmácsolásában. Zene­szerzőként, előadóként dr. Sánta István is bemutatkozott, aki költő barátainak müveit előszeretettel zenésíti meg, egyébként a főváros­ban jogtanácsos. Bárdos Éva Baján él és alkot. Szeremlén született, ott volt a mű­velődési ház igazgatója, amikor még valóban a művelődés háza le­hetett az intézmény. Azután Bajá­ra került. Az irodalom, a színját­szás mindig közel állt hozzá, így nem volt véletlen, hogy színjátszó­körével szép sikereket ért el. Nem egy elismerést kaptak együtt. Az Ady irodalmi kör lényegében az akkori csapatból állt össze. Bárdos Éva kollégiumi tanárként állandó kapcsolatban van a fiatalokkal. Saját verseket, írásokat, általa át­dolgozott irodalmi anyagot mutat­nak be. Természetesen a vers, a költészet saját életében is meghatá­rozó, úgy is mint alkotónak. Mos­tani kötetében — tudtommal ez az első — számot ad eddigi „szülöt­teiről”. A világról, világáról, gon­dolatairól. „A gyöngédség és sze­relem szavai után jöhettek a szit­kok és jelenetek, és most itt lehet akár a gyűlölet is, de azért csak Médeiával beszélsz, számodra mindörökké médeiai a világ” — idézhetők Jean Anouihl sorai. Bárdos Éva jó barátságban volt Rajfai Saroltával, Ladányi Mihál­lyal, hozzájuk is szól kötetében. És megtalálható a bajai költőnő ars poeticája, melyet a most megjelent kötete ajánlataként idézünk: „ere­dendően / jónak születik az ember / s míg élete / bonyolult összevisz- szaságát / borzolgatja / folyton a kiindulópont / tisztaságára törek­szik.” (borz) LEMEZ Régi újak Úgy látszik, a régi öregek még nem adták fel. És még szerencse! Egyre-másra jelentkeznek a világ­sztárok, a legkitűnőbb előadók, együttesek, akik több évtizede hal­latják a hangjukat. Most csak egy zenekarról lesz szó, a Bee Geesről. Igen? Még ők is zenélnek? De még mennyire, és milyen jól! Ki emlékszik már a kezdetekre! A hajdani hangos sikerekre, példá­ul a mindmáig örökzöld Massa- chussetts-re 1967-ből, amikor még a Beatlest is leszorították a toplista éléről. És persze később is feltöre­kedett a csúcsra a Bee Gees, a disz­kóhullám dobta fel őket 1977-ben, a Szombat esti lázzal. Ekkorra már mintegy húsz albumukat jegyezték a szakmában. Utána sem álltak le a Gibb fivérek, igaz, nem voltak túlságosan zajos sikereik. Most itt az új albumuk, a High Civilizati­on, melyet Amerikában készítettek a tö­retlen lendület­tel és tehetség­gel dolgozó testvérek, Bar­ry, Robin és Maurice. Új idők új szele érezhető a kompozíció­kon. A brit folkzene és az amerikai R & B érezteti hatását, s így, ötvözve, rendkívüli „tánczenét” ad­nak. Az A oldal dalai, a Hight Civilization, a Secret Love, a When He’s Go­ne lendülete után igazán él­ményt nyújt a Happy Ever Af­ter, majd a má­sik oldalon a régi Bee Geest idéző The Only Love. (M MC Record, 1991) (borz) Vatikáni küldöttség a pápalátogatás helyszínein Piero Marini prelátus, a pápai szer­tartások vatikáni hivatalának vezetője és munkatársa, Renato Boccardo fel­kereste a pécsi és szombathelyi isten­tiszteletek helyszínét. A Szentszék meg­bízottjai Máriapócson, Debrecenben, hétfőn Esztergomban és a fővárosban is ellenőrizték az előkészületeket. II. János Pál augusztus 17-én tart szentmisét a pécs-pogányi repülőtéren. Az istentiszteletre eddig több mint százezren jelezték érkezésüket, a püs­pöki iroda hetven egyházi és világi dísz­vendéget hívott meg. Az Országos Mű­emléki Felügyelőség és a helyi önkor­mányzat elvégezte a pécsi bazilika fel­újítását és a püspöki palota homlokzat- javítását, valamint rendbe hozatta az előttük lévő teret. Az oltárépítmény hangosítása augusztus 14-én kezdődik. Szombathelyen augusztus 19-én lesz szentmise a repülőtéren, amely mellett új vasúti megállót is építettek. A misére érkezők elhelyezésére kollégiumi férő­helyeket foglaltak le az egyház helyi képviselői, és katolikus családok is je­lezték: szívesen látnának vendégül za­rándokokat. A vatikáni megbízottak tegnap a Népstadiont és a Hősök terét tekintették meg. Pályakezdők munka nélkül Az iskolai oktatásból idén kikerülő, 160 ezer pályakezdő fiatalnak háromnegyed része talál munkát szeptembertől, egyne­gyed részének viszont komoly nehézséget okoz majd az elhelyezkedés. Júliusig min­tegy 4000 munkát kereső fiatal regiszt­ráltatta magát a munkaügyi központok­ban, az elmúlt évi tapasztalat szerint azon­ban augusztus végén és szeptemberben tö­megesen jelentkeznek a hivatalokban a pályakezdők. A Munkaügyi Minisztérium háromféle támogatási formát hozott létre a pálya­kezdés megkönnyítésére, melyet a foglal­koztatási alap központi célra elkülönített 40 százalékos keretéből finanszíroznak. A lehetőségek közül egyik az átképzés, amelynek keretében pályázatok hirdeté­sével hiányszakmák, illetve perspektivi­kusnak ítélt foglalkozások kiképzésére te­remtenek alkalmat, valamint a közhasznú munkák szervezése, amely általában csak pótmegoldás lehet a pályakezdők számá­ra. A harmadik forma a pályakezdő fog­lalkoztatását vállalók számára ad könnyí­téseket oly módon, hogy a munkaadó kér­heti a kifizetett munkabér, illetve a külön­böző járulékok felének állami átvállalását egy éven keresztül. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.45: Jó reggelt, Magyarország! Benne: 5.50: Falutévé 6.00: A Reggel 8.30: Verkli 9.00: Jóga 9.20: Képújság 16.24: Napi müsorajánlat 16.25: Román nyelvű nemzetiségi magazin — Ecranul nostru 16.50: Képújság 16.55: Rabszolgasors XXXno. rész. 36' 17.30: Gaia — Ökológiai filmújság 18.00: Közlemények — előzetesek 18.05: Pénzvilág 18.15: Gyereksarok — „Engedjétek hozzám..." — A hitről gyerekeknek — Esti mese — Sebaj Tóbiás — A két feketerigó — Cimbória 18.45: Félreértés történt — tV/4. rész: A negyedik félóra 19.15: Mini klipmix 19.30: Híradó 20.00: Telesport 20.05: Közlemények 20.15: Egészséget mindenkinek! Dr. Czeizel Endre műsora 20.50: Veszélyes élet — Ausztrál tévé­filmsorozat III 13. (ism.) 22.25: Bern, a Conföderatio Helvetica fővárosa 22.50: Menedzser Magazin 23.35: Késő esti híradó 23.40: BBC-híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Napkelte — Reggeli információs magazin 16.20: Hírek — Műsorelözetes — Időjárás 16.30: Ötről hatra — A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30: Dominó — Telefonos játék 17.45: Gyerekeknek! — Jetson család — Amerikai rajzfilmsorozat — Rosey fiű- ja (ism.) 18.15: Telesport 18.35: Műsorelőzetes 18.40: Esti egyenleg 19.00: Repülőtér — NSZK-tévéfilmsoro- zat, IIj1. rész: Kettős játék 60' 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora — Budapest — Pécs — Szeged 21.05: Ennyi! — Ütvén perc... filmről. Kepes Andrással 22.00: Híradó 22.35: Napzárta előtt... 23.00: A TV2 FILMKLUBJA — A hat­vanas évek magyar filmművészete. Csend és kiáltás. Magyar film ÚJVIDÉKI TV 15.30: Műsorismertetés. 15.35: Tv-napló — szlovákul. 15.50: Tv-napló — ruszinul. 16.05: Tv- napló — románul. 16.15: Művészeti műsor — ismétlés. 16.45: Tv-napló — magyarul. 16.55: Reklám. 17.00: Tv-napló. 17.20: Rajzfilm. 17.30: Művelődési műsor. 18.00: Újvidéki képeslapok. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló — magyarul. 20.00: Művészeti est. 22.00: Tv-napló. 22.20: Fenntartott idő. 22.45: Hírek — magyarul. 22.55: Éjfél körül. Utána hírek, műsorzárás. KOSSUTH PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek — Időjárás. 8.05: Nyitnikék. 8.35: A csudálatos Mary — XIII/ 12. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.03: Útikalauz üdü­lőknek. 9.08: Slágerről slágerre. 9.50: Népdalkö­rök pódiuma (ism.). 10.15: Édes anyanyelvűnk (ism.). 10.20: Operaslágerek. 10.50: Peres, poros iratok. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.03: A mi ko­runkban. 11.23: Gramofonsztárok. 12.00: Muzsi­kánál nincs jobb barát. 13.00: Hírek — Időjárás. 13.03: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Lelátó — Sportmagazin. 14.30: Emlékezetkihagyás ...?! Richard Deming elbeszélése 15.00: Hírek — Időjárás. 15.05: Örökzöld dallamok. 16.05: A heavy metal kedve­lőinek. 17.00—19.00: RádióMa. Benne: 17.00: Hírek —Időjárás. 17.50: A—B/CD. 18.10: Gordi- usz. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.03: Kapcsoljuk Tokajt 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Hollós Ilona énekel. 21.00: Hírek— Időjá­rás. 21.03: Daráló (ism.). 21.33: Dalok az Ossian együttes legújabb albumáról. 21.50: A Magyar Rádió Karinthy Színpada — Szentmihályi Szabó Péter: A pénzcsináló. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Beszélgetések a Bibli­áról. 23.40: Nemcsak zene. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.15: Elárulva (amerikai háborús film) 103'. 11.00: Telebutik. 11.25: Vad Rózsa (mexikói sor.). 12.10: Buck Rogers (am. sci-fi- sor.). Utazás Oasisba 2. 13.00: Hírek. 13.10: Hammer (am. krimisorozat). Hammer Erdélyben. 13.35: Kalifornia klán (am. sorozat). 14.25: A Springfield-sztori (sorozat). 15.10: Senki más, csak te (sorozat). 15.55: CHIP'S (am. krimisoro­zat) . Baleset. A súlyos közlekedési baleset tizenegy ember életébe került, többek között meghalt Cindy, a rendőrnő is.. .16.45: Rizikó—játék. 17.10: For­ró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hét­millió dolláros asszony (amerikai akciófi/m-soro- zat). Menekülés a földre. 18.45: Híradó—Időjárás. 19.20: Jump Street 21. (amerikai krimisorozat). önkéntes rendőrök. 20.15: Senki nem sír örökké (NSZK-fi/m) 90'. 21.50: Hírek. 22.00: Emmanuel- le — Tabuk nélküli sziget (am. erotikus film) 76'. 23.20: Hírek. 23.30: A pokol angyalai (amerikai akciófilm) 91'. 1.05: Pankráció. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszé­dok (ism.). 9.05: Közkórház (ism.). 9.50: Teleüz- let. 10.10: Utazás a Holdba (ism.). 12.00: Műsor­ismertetés. 12.05: Szerencsekerék (ism.). 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo (ism.). 14.00: Thunderai macskák (amerikai sor). Tűzvarázs. 14.25: Köz­kórház (amerikai sorozat). Csapda Luke-nak. 15.10: Szomszédok (ausztrálsor.). Legfontosabb az életben. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Hazzard me­gye lordjai (am. westernsor.). Kalózok egymás között. 16.45: A rendőrnő (amerikai krimisor.). Két generáció. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Három fiú, három lány (sor.). Ki írta a levelet? 18.15: Bingo—játék. 18.45: Híradó— Időjárás. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: A szép és a bestia (am. sor.). Gabriel küldötte. 21.00: Beverly Hills-i zsaru (amerikai film) 101'. 22.50: Hírek — Sport. 23.05: Gyilkosság gyanújában (amerikai film). 0.25: Az átok örökösei (ism.). 1.15: Sport. 1.45: Műsorismertetés. PRO 7 Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Kihívás egy vírusnak (ism.). 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. Közérdekű magazin. 11.05: Tipp. 11.10: „Énekeltem én: Karsai Zsigmond". 11.25: A Szabó család (ism.). 12.00: Déli Króni­ka. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallga­tóinknak. 13.05: Klasszikusok délidőben — Verdi: Simon Boccanegra. Részletek. 14.04: Könyv­szemle. 14.14: Hangképek a pécsi V. Nemzetközi Folknapokról. 15.05: Vízkereszttől szilveszterig — Néprajzi kalendárium. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Berberek földjén — Barangolások Tunézi­ában. 17.05: Cigányfélóra. 17.35: Nóták. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt.. . 19.39: Gulyás László: Este a fonóban. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: Rádiószínház — Mélosz pusztulása. 20.41: Bartha Alfonz opera­áriákat énekel. 21.05: Beethoven összes zongora- szonátája Fellegi Ádám előadásában — 11111/4. rész. 21.55: Dsida Jenő költeménye. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Tér—idő — Tudományos fi­gyelő. 23.05: Új lemezeinkből. 24.00: Hírek — Időjárás. 6.15: Buffalo Bill (am. sorozat). Álomasszony. 6.40: Mezítláb a parkban (am. sor.). Ha az igazság nyomasztó. 7.05: Ház az Eaton téren (ism.). 7.50: Dundee és Culhane (ism). 8.40: Rajzfilmek (ism.). Batman — Szuperkandúr. 9.25: Lassie (ism.). 9.55: Barátom, Ben (ism.). 10.20: Walto- nék (amerikaisorozat) Mary Ellen. 11.15: Dundee és Culhane (am. sor). Gyilkosság a síneken. 12.05: Vicki (ism.). 12.25: Alice (vidám am. soro­zat). Házasságszédelgő. 12.50: Harry Fox esetei (ism.). 13.40: Különös végrendelet (ism.). 15.10: Rajzfilmek (ism.). Tapsi Hapsi — Flintstone csa­lád. 16.00: Hírek — Időjárás. 16.10: Lassie (ame­rikai sorozat). A hasonmás. 16.35: Rossz hírű medvék (am. sor.). Kövér Engelbert. 17.05: Vicki (amerikai sorozat. Emberségesebben. 17.25: Hí­rek — Időjárás. 17.40: Detektívügynökség (am. sor ). Gyilkos hölgy. 18.30: Rajfilmek — Batman — Szuperkandúr — Tapsi Hapsi— Flintstone csa­lád. 20.15: Az erdő varázsa (NSZK-fi/m). 22.00: Hawaii öt null (am sorozat). Aranypornyomok. 22.50: Fiatal, csinos és gátlástalan (amerikai film) 91'. 0.25: Hírek — Időjárás. 0.35: Minden lében két kanál (ism.). 1.25: Az orchidea húsa (ism.). 3.15: T.H.E. Cat (ism.). 3.40: Egy férjes asszony (ism.). SUPER CHANNEL 9.00: Rajzfilmek. 10.00: Egyveleg. 13.00: Ja­pán üzleti élete. 16.00: Gyerekeknek! 17.00: Élő videoshow. 19.00: Egyveleg. 20.00: Fókusz. 20.30: Üzleti hét. 21.00: Nagy koncertek '80. 22.00: Hírek. 22.10: A kis herceg (amerikai film). 0.20: Hírek. 0.30: Nagy koncertek '80.1.30: Egy­veleg. EUR0SP0RT 14.00: Tour de France. 15.00: Golf. 17.00: Te­nisz. 19.30: Eurosport-hírek. 20.00: Motorsport­magazin. 20.30: Párizs—Dakar rali. 21.00: Kerék­pársport. 21.30: Lovaglás. 22.30: Tour de France. 23.30: Eurosport-hírek. MOZI Augusztus 1-jcn, csütörtökön KECSKEMÉT, Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: OS­CAR. Sz„ mb., amerikai film. Ár­pád mozi: háromnegyed 6 és 8 óra­kor: A POCÁK A PÁCBAN. Sz„ mb., angol film. Otthon mozi: szün­nap. Stúdiómozi: 7 órakor: ZAB- RISKIE POINT. Sz„ amerikai film.. Tómozi: 21 órakor: VISSZA A JÖVŐBE 3. BAJA, Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: EGY ÁGYBAN AZ ELLENSÉGGEL. Sz„ mb„ amerikai film. 16 éven fe­lülieknek: KALOCSA, Otthon mo­zi: 6 és 8 órakor: TALPIG ZŰR­BEN. Sz„ mb„ amerikai film. KIS­KUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi mo­zi: 6 és 8 órakor: FILOFAX. AVAGY A SORS KÖNYVE. Sz., mb„ amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: KROKODILL DUNDEE 2. Sz., mb., ausztrál film. KISKUNHA­LAS, Filmszínház: fél 5 órakor: A MÉLYSÉG TITKA. Sz., mb., amerikai film. Fél 7 és fél 9 óra­kor: TORTÚRA (MISERY). Sz., mb., amerikai film. 14 éven felü­lieknek. KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓ: 9.00— 10.00 óráig: KÉPÚJSÁG. 14.00— 15.00 óráig: KÉPÚJSÁG. n 70 tn A-/,;™. ycniricÁn

Next

/
Oldalképek
Tartalom