Petőfi Népe, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-01 / 179. szám

2. oldal, 1991. augusztus 1. PETŐFI NÉPE A BUGACI IGAZGATÓVÁLASZTÁSRÓL A bíróság elutasította, a képviselő-testület megerősítette a korábbi határozatot Bugac képviselő-testülete — mint arról már beszámoltunk — titkos szavazással, indoklás nélkül elutasította a helyi iskola igazgató­jának kinevezését, jóllehet a kiírt pályázat alapján a testület támo­gatta Fekete Józsefnét. A helyi ön- kormányzat egyúttal döntött arról is, hogy sürgősen új pályázatot kell kiírni, a pedagóguskollektivától pedig javaslatot várnak az átmene­ti időre megbízandó igázgató sze­mélyére. Itt tartott az ügy, amikor a július 9-én megtartott bírósági tárgyalá­son megszületett az ítélet: a képvise­lő-testület határozata jogszerűtlen, mert nem vette figyelembe az ága­zati törvényeket, rendelkezéseket. Amikor a bugaci polgármester, Endre Imre, írásban is megkapta a bírósági végzést, azonnal továbbí­totta a helyi képviselőknek egy le­ÉRDEKEGYEZTETÉS HELYETT TÉBLÁBOLÁS Viták az új munka törvénykönyvéről Többórás vita után ismét az de­rült ki az ÉT bér- és munkaügyi bizottságának szerdai ülésén, hogy az új munka törvénykönyvével kapcsolatban míg mindig nincs merői vitatkozni. Amikor az új munka törvény- könyve tervezetének véleményezé­sén túljutottak a kormány, a mun­kavállalók és a munkaadók szak­értői, világossá vált, a munkaválla­lóknak a konkrét kérdésekben még nincs végleges véleményük. Nem tudtak például javaslatot mondani arra, mi legyen az üzemi tanácsok és a szakszervezetek kö­zötti feladatmegosztás. A munka- vállalók arra hivatkoztak: eddig csak szakértői és nem szakszerve­zeti állásfoglalásokat készítettek. Herczog László, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitká­ra nemtetszésének adott hangot. A munkavállalói érdekképvisele­tek csaknem fél év óta ismerik az új munka törvénykönyvével kap­csolatos előzetes javaslatot, több hónapja a már részletesebben ki­dolgozott tervezetet, mégsem sike­rült megkapni a végleges állás­pontjukat a konkrét kérdésekben. A munkaadók képviselői külön is kifejezték: tűrhetetlennek tartják a jelenlegi helyzetet, a munkahe­lyeken nem tudják, hogy kikkel tárgyaljanak, kikkel állapodjanak meg, nem lehet kiigazodni abban, hogy ki kit képvisel a munkaválla­lók részéről. Az ülést végül azzal fejezték be, hogy miután a hat szakszervezeti szövetség szakértői tisztázzák a kö­zös álláspontot az új munka tör­vénykönyve tervezetével kapcsolat­ban, az ÉT szakbizottságának né­hány képviselője előzetesen egyez­tetést tart, majd csak ezután hívják össze ismét a szakbizottságot. Keményvaluta a lej? A Román Nemzeti Bank szerdán nyilvánosságra hozott határozata sze­rint a román pénz augusztus 5-étől gya­korlatilag konvertibilissé válik—jelen­tette a francia hírügynökség. A határozat engedélyezi a bankok­nak és az utazási irodáknak, hogy hét­főtől saját — szabad — árfolyamokkal dolgozó pénzváltó irodákat nyissanak Romániában, s azok természetes sze­mélyek számára is kínálják szolgáltatá­saikat. Mind ez idáig csupán a vállalkozá­sok és a gazdasági társulások juthattak be a valuták bankközi piacára. A román lej árfolyamát a legutóbbi leértékeléskor (április elsején) l dollár = 60 lejben állapították meg, de a bankközi piacokon egy dollárért 270 lejt adtak. S ez utóbbi árfolyammal „dolgozott” a feketepiac is. Paraszttüntetések Franciaországban Franciaország több fontos me­zőgazdasági körzetében nagysza­bású paraszttüntetéseket tartottak szerdán. A termelők elsősorban a húsfel­vásárlási árak csökkenése ellen til­takoztak s egyebek között védel­met követeltek „a kelet-európai országokból érkező olcsó hússzál­lítmányok” konkurenciája ellen. vél kíséretében, amelyben az állt, hogy a bíróság döntése nyomán a legközelebbi testületi ülésig felfüg­gesztik a saját határozatuk végre­hajtását, tehát nem írnak ki új pá­lyázatot, s nem kérnek javaslato­kat a tantestülettől sem. A polgármester vázolta a lehet­séges alternatívákat is: a képviselő- testület saját hatáskörben vissza­vonja korábbi határozatát, s az eredeti pályázat alapján öt évre ki­nevezi Fekete Józsefnét igazgató­nak. Lehetséges l évre megbízni őt, azzal, hogy azt követően szüle­tik meg a végleges megoldás vagy a testület — figyelmen kívül hagy­va a bírósági végzést — ragaszko­dik eredeti állásfoglalásához. Ez utóbbi történt a kedden Bu- gacon megtartott ülésen. Amint Endre Imre kérdésünkre elmond­ta: a testület fenntartotta döntését, Az egyeztetés folyamatos, egyelő­re azonban nem tisztázott, hogy vé­gül is mely bankok vesznek részt a Start-hitel és a hozzá kapcsolódó Garanciaalap folyósításában mondotta Köves Andrásné, a bank- szövetség munkatárla. A bankszö­vetség, amely szakmai érdekvédelmi szervezet, azt szeretné, hogy a Start­hitel folyósításában minél több bank részt venne, és a konstrukció zökkenőmentesen, mihamarabb el­indulhatna. Egyelőre azonban en­nek még nincsenek meg a feltételei, a bankok és pénzintézetek nem tud­tak felkészülni a hitelkérelmek befo­gadására. Zsuffa Ervinné, az OKHB illeté­kese szerint szó sincs róla, hogy minden rendben lenne a Start-hitel körül. Egyelőre olyan alapkérdések sem tisztázottak, hogy kinek, mi­lyen feltételekkel folyósítható hitel: nem világos, hogy csupán magán- vállalkozóknak folyósíthatunk kedvezményes kölcsönt, illetőleg befogadhatjuk-e a társas vállalko­zások kérelmét is. Még nem kötöt­tük meg a jegybankkal a refinanszí­rozási hitelszerződést. Az is szüksé­ges, hogy valamennyi fiókunkkal megismertessük a végleges konst­rukciót. A feltételek nem állnak rendelke­zésre, a bankokat méltánytalanság érte, amikor helyettük tettek ígére­tet a hitel indítására. Olyan hitelké­relmeket természetesen nem lehet befogadni, amelynek közel sem tisz­tázottak a feltételei — mondotta Rajnai Gábor, a Mezőbank Rt. ve­zérigazgató-helyettese, aki közölte azt is: az előzetes igények alapján 1 milliárd forint lenne a hiteligény a Mezőbanknál. Szeretnénk reszt venni a konstrukcióban, de amíg nem kötjük meg a végleges refinan­szírozási hitelszerződést, nem tud­juk kialakítani belső eljárási ren­dünket sem. Nem közvetlenül min­ket érint, de például tisztázatlan, hogy a vállalkozó a felvett hitelt leír- hatja-e az adóelszámolásnál vagy sem. Ez idáig befektetni csak adó­zott jövedelemből lehetett. A Start­hitel azonban módot ad arra, hogy a vállalkozó, amennyiben a hitelt például egy kft.-be fekteti, ezt az adózási alapelvet megkerülje. A Postabank szeretne bekapcso­lódni a Start-hitel, illetőleg a hozzá kapcsolódó Garanciaalap folyósítá­sába, ám az nyilvánvaló, hogy erre augusztus első napjaitól nem kerül­het sor—mondotta Murányi Róbert A START-mcgbeszélések 1982. júni­us 29-én kezdődtek. A mostani, ünnepé­lyes aláírást 15 nehéz tárgyalási forduló előzte meg, köztük 12 magas és legfel­sőbb szinten minden esetben akkor, amikor a szakértők nem tudtak fontos részkérdésekben egyezségre jutni. A csökkentések eredményeként a jö­vőben egyik oldalon sem maradhat több összesen 1600 hordozórendszer­nél, maximálisan 6000 töltettel. Ezen belül a ballisztikus rakétákon legfel­jebb 4900 töltet maradhat. Az engedé­lyezett 154 szovjet nehézrakéta 1540 töltetet hordozhat, a mozgatható kilö­vőállású eszközökön 1100 töltet lehet mindkét oldalon. s utasította a polgármestert, hogy írja ki az új pályázatot, s egyben kérjen a pedagógusoktól javasla­tot, ki legyen a megbízott igazgató. Ez a szavazás egyébként — ellen­tétben az előzővel — nyílt volt, egy-egy ellenszavazat és tartózko­dás mellett. Ezzel azonban egészen biztos, hogy az ügy tovább bonyolódik. Újabb bírósági folytatás is várha­tó. Endre Imre pedig arról beszélt: meglehetősen rosszul érzi magát, mert fél. hogy szerencsétlen lesz az idei iskolakezdés Bugacon. Továb­bi gondokat okoz, hogy az eddigi igazgatóhelyettes már 7 éve túl van a nyugdíjkorhatáron, a most ki nem nevezett igazgatóval koráb­ban jó munkakapcsolatban állt, s ezért is bizonytalan, hogy átmene­tileg is elvállalja-e a vezetői felada­tokat. V. T. főosztályvezető. A konstrukció kö­rül túlságosan nagy a „felhajtás”, ez túlzott várakozásokat ébresztett a közvéleményben, ugyanakkor, a hi­telkonstrukció szakmailag a mai na­pig sincs kellően előkészítve. Amennyiben a szerződés a Ma­gyar Nemzeti Bankkal létrejön, na­pokon belül megkezdődhet a hitel- kérelmek befogadása. Természete­sen még vannak tisztázatlan kérdé­sek, de ezek most már nem lehetnek akadályai a Start-hitel indításának — mondotta Tóth Istvánná, a Taka­rékbank Rt. ügyvezető igazgatója. A Magyar Hitel Banknál úgy íté­lik meg, hogy a hitelek kikövetkez­tetésénél a kereskedelmi bankok­nak, pénzintézeteknek fennmaradó 1 -2 százalékos kamatrés nem fogja fedezni a bankok kockázatát. Mar- tényi Csabáné ügyvezető igazgató szerint a részt vevő bankok való­sággal karitatív tevékenységet vál­lalnak magukra ilyen hitelek nyúj­tásával, és már előre tudják, hogy nagyrészt veszteséges üzletágat in­dítanak útjára. A vállalkozók min­tegy 30-40 százaléka tönkremehet időközben, emellett igen kevésnek ítéli a Hitelbank azt a keretösszeget (becslések szerint erre az évre a mintegy 4 milliárd forintot), ame­lyet a részt vevő bankok között majd az MNB javaslatára feloszta- ' nak. A Hitelbanknál úgy vélik, hogy a 700 millió forintnyi kere­tösszeg alig több mint 50 vállalkozó számára nyújthat csupán hitelt. A felső határokhoz társul a két hata­lom kötelezettségvállalása: nem vezet­nek be új, hajókon illetve szárazföldön állomásoztatott, több mint 10 töltettel felszerelt interkontinentális rakétákat. A nehézrakéták száma sem emelhető. Nagy jelentősége van a START- szerződésben az ellenőrzésnek. Ellen­őrzik a fegyverrendszerek technikái is­mérveit, állomáshelyüket, a tulajdon­képpeni leszerelést. Akkor is elrendel­hető ellenőrzés, ha felmerül annak a gyanúja, hogy megszegik a szerződést. Ezeket a rendelkezéseket egészíti ki az adatok cseréje. A START-szerződés- nek az efféle egyezmények történeté­ben először sikerült összeegyeztetni ELSŐ FÉL ÉV: Javult az ország pénzügyi helyzete Bár a Magyar Nemzeti Bankban még nem készültek el a féléves adatok. Hárshegyi Frigyes, az MNB elnökhe­lyettese szerdán több előzetes informá­ciót közölt az első hat hónap eredmé­nyeiről. Elmondotta, hogy a bankrendszer nyilvántartásai szerint júniusban az előző két hónapnál kedvezőbben ala­kult a pénzügyi helyzet, s így várhatóan a félév során a folyó fizetési mérlegben kialakuló hiány nem haladja meg a 150-170 millió dollárt. Mindez lényege­sen alacsonyabb a vártnál, mivel a kor­mány úgy számolt a prognóziskészítés során, hogy a deficit ebben az időszak­ban eléri a 1 milliárd dollárt. Kedvező az is, hogy júliusban tovább folytató­dott a júniusban kialakult tendencia, ezt tükrözik a cash flow adatok, vagyis az MNB pénzforgalmi adatai. A folyó fizetési mérlegben nyilván­tartott láthatatlan bevételek és a turiz­musból származó jövedelmek továbbra is folyamatosan fedezik az ország ka­matkiadásait. A láthatatlan bevételek­ből havonta 60-70 millió dollárra tesz szert az ország, míg a turizmusból szár­mazó nettó jövedelem havonta eléri a 20-30 millió dollárt. Ha a külkereske­delmi mérleg nem alakul túlzottan ked­vezőtlenül, az év végére egyensúly kö­rüli fizetési mérleg várható. Hárshegyi Frigyes a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériu­mában nyilvántartott külkereskedelmi mérlegadatokkal kapcsolatban elmon­dotta, hogy azok a vámstatisztikára alapulnak. Az idén új rendszert vezet­tek be, s így például tartalmazzák teljes értékben a bérmunkával kapcsolatos importot és exportot, a lízinggel kap­csolatos külkereskedelmi tevékenysé­get és más olyan jellegű tételt is, amely átmenetileg megnövelheti a hiányt. Ezeket az adatokat fenntartással kell kezelni, már csak azért is, mert a bank- rendszer által közölt információk sok­kal jobb helyzetet mutatnak. A pénzügyi helyzet javulását jelzi, hogy az elmúlt hetekben a Magyar Nemzeti Bank tartalékai növekedtek, jelenleg elérik az 1,7 milliárd dollárt és várhatóan az év végére a tervezett szintnek megfelelően 2 milliárd dollár körül alakulnak. Az ország külső finanszírozása meg­lehetősen stabil ebben az évben. A már megkötött szerződések alapján a Világ­bank, az IMF, a Közös Piac és a Japán Eximbank összesen 7-800 millió dollárt folyósít Magyarországnak a második fél évben. Emellett már megkezdődött egy ECU-kötvény kibocsátásának elő­készítése, s várható, hogy az MNB Ja­pánban szindikált hitelt vesz fel. Ebből a két forrásból 4-500 millió dollár köl­csönhöz jut az ország. Az első fél évben a hitelfelvétel 2,2 milliárd dollár volt. a minőségi és a mennyiségi szemponto­kat. A START-szerződés és az 1987-ben aláírt INF-szerződés értelmében a le­szerelés kiterjed minden 500 km-nél na­gyobb hatósugarú nukleáris fegyverre. Ily módon már csak a rövid hatósuga­rú nukleáris fegyverekről kell megálla­podni. Az erről szóló szerződés azon­ban nagyrészt feleslegessé válik azáltal, hogy a Szovjetunió kivonul Közép- Európából, az amerikaiak pedig vála­szul erre kivonnak bizonyos, Európá­ban állomásoztatott nukleáris fegyve­reket. A két nagyhatalom hajlik arra, hogy ezt a kérdést egyoldalú nyilatko­zatokkal rendezze. Eerepczy Europrcss Bankok jótékonysági szerepkörben? Augusztus 1-jétől esedékes a Start-hitel folyósítása a kezdő vállalkozók számára, és a hozzá kapcsolódó Start Garanciaalap is ekkortól kezdi meg működését. Legalábbis a korábbi elképzelések és az erről szóló nyilatkoza­tok erről adtak tájékoztatást az óriási érdeklődést kiváltó hitelkonst­rukcióval kapcsolatban. Valójában hol tart a Start-hitel előkészítése, megvan-e a realitása annak, hogy a vállalkozók benyújthassák kérelmüket a pénzintézeteknél? Újabb EK-hitel Az Európai Közösség bizott­sága megindította a szükséges pénzpiaci műveleteket ahhoz, hogy a július 5-én aláírt megál­lapodásban foglaltak szerint előteremtse a Magyarország­nak 100 millió ECU-t, (több mint 120 millió dollárt) hitelez. Botos Katalin pénzügymi­nisztériumi államtitkár és Hen­ning Christophersen, a bizottság illetékes alelnöke összesen 180 millió ECU folyósításáról írt alá szerződést, amely összeg része a „G- -24”-ek által még januárban kilátásba helyezett 500 millió dolláros hitelcsomagnak. A júli­usi aláíráskor a közösségi fél je­lezte, hogy a részéről elvállalt 180 millió ECU-ból százat ha­marosan rendelkezésünkre bo­csát, és csütörtökön Brüsszelben immár hivatalosan is bejelentet­ték, hogy Karel van Miért, a bi­zottság hitelekért és beruházáso­kért felelős tagja felhatalmazta a Paribas és a Dresder bankokat a szükséges kötvénykibocsátási művelet végrehajtásával. A hitelt egyébként, amelynek további részét a két fél későbbi közös megállapodása alapján folyósítják majd, hétéves lejá­ratra, a piaci kamatlábaknak megfelelően 9,25 százalékos ka­matra adják majd. Ami a START-egyezmény mögött van EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN KGB kontra CIA Visszatért, igaz, csak nagyon rövid időre a hidegháború, mégpedig Novo-Ogarjevóban a szovjet és az amerikai titkosszolgálat között. Embe­reik ugyanis összekülönböztek a szovjet- amerikai csúcs egyik színhelyén, a Mihail Gorbacsov elnök nyári rezidenciájának épületében található étte­rem használatán. Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint az amerikai elnököt kísérő biztonságiak engedélyt kaptak arra, hogy az étteremben távközlési központot rendezzenek be. Csakhogy ebédidőben megjelentek a szovjet titkosszolgálat emberei, mondván, hogy érthető módon — ebédelni akarnak ott, és udvariasan felkérték amerikai kollégáikat, hogy hagyják el az éttermet, leginkább a konyhán keresztül. Mivel az amerikaiak nem akartak engedni a szovjet kérésnek, egyik tolmácsnak kellett közbelépnie: ő közvetített a vitában. Végül is a szovjet elnök emberei mutatkoztak engedékenynek. A George Bush elnököt kísérő biztonsági szolgálat egyébként azt gyanít­ja, hogy a szovjet titkosszolgálat zavarja az egymás közti kapcsolattartásra szolgáló rádióadásokat. Rádióink nem működnek, és ennek okát egyelőre nem tudjuk kiderí­teni — nyilatkozta a Reuter hírügynökségnek az egy Moszkvában tartóz­kodó amerikai tisztségviselő. — Mivel adásaink kódoltak, véleményünk szerint a szovjetek most próbálják ki a lehallgatására szolgáló berendezése­ket. Irak titkolózik Irak újból megpróbálta eltitkolni nukleáris berendezéseit és atomprog­ramjának részleteit az ENSZ-megbízásból a helyszínen vizsgálatot végző Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) küldöttsége elől — áll az ENSZ Biztonsági Tanácsának kedden elküldött jelentésben, melyet Hans Blix, a bécsi székhelyű IAEA igazgatója készített. Az AFP hirügynökség szerint Blix megjegyezte: bár Irak több hajlandó­ságot mutat az ENSZ-vizsgálóbizottsággal való együttműködésre, még nem fedte fel az összes urándúsító berendezés telephelyét. Az iraki nukleáris berendezések vizsgálatára jelenleg már a negyedik ENSZ-küldöttség tartózkodik az arab országban. Ezenkívül eddig egy- egy, a vegyi fegyverek és ballisztikus rakéták megsemmisítését ellenőrző ENSZ-delegáció járt Irakban. Az AP értesülései szerint még további 10 ENSZ-vizsgálatot terveznek az országban augusztusban például két küldöttség a vegyi fegyverek, egy harmadik a biológiai fegyverek, •egy negyedik pedig a ballisztikus rakéták megsemmisítését ellenőrzi majd a helyszínen. Jegyrendszer Ukrajnában Augusztus l-jétől Ukrajnában ismét bevezetik a totális jegyrendszert. Vagyis: a rubel önmagában újra nem fizetőeszköz, kuponokra is szükség van, ha valaki valamit vásárolni akar. Mindössze egy hónap telt el azóta, hogy a köztársaság kormánya meg­szüntette a tavaly novemberben bevezetett kuponrendszert, mert az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, csupán pótlólagos költségeket okozott, lassította a kiszolgálást az üzletekben, s még hosszabbak lettek a sorok. Most pedig ennek homlokegyenest ellentmondó indoklással olyan határozatot hozott a miniszteri kabinet, hogy ismét bevezetik Ukrajnában a kuponrendszert, mert az annak idején gátolta az árucikkek kivitelét a köztársaságból, az eltörlése óta eltelt egy hónap alatt pedig megkétszerező­dött az áruforgalom. Az osztrák hadsereg készenlétben Az osztrák hadsereg befejezte az ország Jugoszláviával közös határának védelmére június 28-án kezdődött bizlosítóműveletét —jelentette be szer­dán Werner Fasslabend, Ausztria védelmi minisztere. Július első felében a határövezetben 7500-ra növelték az osztrák haderő létszámát, majd azóta ezt lényegesen mérsékelték, miután az Ausztriával közvetlenül szomszédos Szlovéniában nyugodtabbá vált a helyzet. A ju­goszláviai események miatt végrehajtott katonai akció szerdán éjfélkor véget ér, de a két déli osztrák tartományban, Stájerországban és Karintiá- ban továbbra is készenlétben tartanák a békeidőkbeli rendnek megfelelő kisebb katonai egységeket esetleges határbiztosító műveletekre. Mint az osztrák védelmi minisztérium közölte, a légierő ugyancsak e rend szerint gondoskodik Ausztria légterének őrzéséről. Szovjet menekültek Izraelben Az Izraelbe legújabban bevándorolt, főként szovjet zsidók, mintegy 20 ezer palesztint fosztottak meg munkájától -jelentette az AP izraeli kor­mányforrásokra hivatkozva. A palesztinok többsége korábban illegális alkalmazásban állt a Szentföldön. Az év eleje óta Izraelben fokozatosan megszigorították a feketemunka ellenőrzését, részben biztonsági okokból — mivel palesztin támadások történtek , részben pedig azért, hogy munkát biztosíthassanak a szovjet menekültek ezreinek. Korábban Izraelben a palesztin feketemunkások végezték a kevésbé népszerű munkák utcasöprés, éttermi kisegítés, építőmunka, gyümölcs­szedés zömét, most viszont fokozatosan a munkanélküliséggel szembe­kerülő szovjet menekültek szorítják ki a palesztinokat. HIRDETÉS! A Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat Kiskunsági Üzeme AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVÉTELRE KERES: vegyipari gépészüzemmérnököt, általános gépészüzemmérnököt, vagy nagy gyakorlattal rendelkező gépésztechnikust beosztott munkakörbe, a korszerű japán gázelökészítő technológia műszaki felügyeletére, üzemeltetésére, szanki telephellyel. A munkakör ellátásához angolnyelv-tudás előnyt jelent! Bérezés: megegyezés szerint! irányítástechnikai szakembert korszerű földgáz-előkészítő technológiák műszereinek és irányítástechnikai rendszereinek szakszerű üzemeltetésére, karbantartás szervezésére. Feltétel: szakirányú felsőfokú végzettség, angolnyelv-tudás és legalább 5 év, iparban eltöltött gyakorlat! Bérezés: megegyezés szerint! A jelentkezés és felvilágosítás a KFV Kiskunsági Üzem földgáztermelési üzemegység-vezetőjénél, Reményi Istvánnál, Kiskunhalas főgyűjtőn. Telefon: 77/22-811/158 Levélcím: 6401 Kiskunhalas, Pf. 10 1 2833

Next

/
Oldalképek
Tartalom