Petőfi Népe, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-29 / 176. szám

4. oldal, 1991. július 29. PETŐFI NÉPE MAGYAR ZENEPEDAGÓGIAI MÓDSZER FINNORSZÁGBÓL Kalocsai fiatalok zarándokútja Színes húrok Az idei Kodály-szeminárium egyik különleges programja az a kurzus volt, amelyet a vonóstaní­tás két nemzetközi hírű szakembe­re: a két évtizede Finnországban tevékenykedő Szilvay Géza és Szil- vay Csaba vezetett. Színes húr cí­mű tanfolyamukon a hegedű- és vonóstanítás speciális módszerével ismertettek meg több mint félszáz hazai kollégát. Szilvay Gézát, a többi között, arról kérdeztük: a nemzetközi hírű magyar zenepeda­gógiai módszer miért s hogyan szü­letett meg épp Finnországban? — A finn kapcsolat családunk­ban már tradíció: először — egy zeneakadémiai ösztöndíjnak kö­szönhetően — édesapánk kötött bensőséges barátságot az ország­gal s kultúrával. Csabával először főiskoláskorunkban, családi kvar­tettünkkel jártunk kinn koncert­turnén. A hetvenes évek elejétől többször kaptunk meghívást, majd 1975-ben elnyertük a Zeneakadé­mia ösztöndíját. Az egy^év eltelté­vel felkértek: maradjunk inég egy szemeszterre. Közben véglegesen beleszerettünk a tanításba. Mai fejjel visszagondolva, ez valószínű­leg a gyors eredményeknek volt köszönhető. 1984-ig nem raktunk ki családi képet, mert minden év­nek úgy indultunk: ez lesz az utol­só, jövőre úgyis megyünk haza. De mindig erősebb kötésnek bizo­nyult a megkezdett feladat. Igen rövid idő alatt olyan kitűnő szín­vonalú zenekar született, és annyi tehetséges gyermeket indítottunk, hogy boldogság volt a munka. — A magyar zenei élettel kap­csolatban maradtak? — A 80-as évek eleje óta járunk haza rendszeresen koncertekre, szakmai találkozókra. 1981-ben, a Bartók-centenárium alkalmából, léptünk fel a Zeneakadémián, 1982- ben pedig a teljes, hatvantagú zene­karunkkal adtunk ugyanitt és a Magyar Rádióban hangversenyt. Ezt követően koncertkörutat tet­tünk több vidéki városban, jártunk Kecskeméten is. Zeneiskolánk cse­rekapcsolatban áll a budafoki zene­iskolával. Első alkalommal veze­tünk kurzust a Kodály-szemináriu- mon, ami nagy megtiszteltetés. — Hogyan jellemezhető a mosta­ni kurzusok középpontjában álló hangszertanítási koncepció? — Amikor Finnországban taní­tani kezdtünk, nagyon sok kisgye­reket kaptunk. Itthon kaptunk ugyan megfelelő módszertani fel­készítést, de azért sok meglepetés­ben is volt részünk. Nem ismertük például a szakterület nemzetközi áramlatait. Azt sem tudtuk, hogy sok helyen már négyéves korban indítják a hangszertanítást. Gond­ban voltunk; hogy egyeztessük ezt össze a kodályi alapelvekkel, ame­lyek a többi között kimondják: a gyermek kezébe ne adjunk hang­szert, mielőtt meg nem tanítottuk írni és olvasni. Úgy gondoltuk; ha már ezzel a korosztállyal kell kez­denünk, a zenei írás-olvasás kor­határát kell lejjebb szállítanunk. Részletesen kidolgoztuk, hogyan valósítható ez meg. Azt hiszem, a végeredményben még a kodályi koncepció ortodox hívei sem talál­hatnak kivetnivalót. A legjobb 5-6 évesen, de nem késő 8 évesen sem megkezdeni a hangszertanítást. Szeretném a magyar kollégákkal megismertetni azokat a speciális fogásokat, mesterségbeli titkokat, amelyek a kisgyerekekkel való fog­lalkozást megkönnyitik, haté­konnyá teszik. — Az állványokon színes fede- lűek a speciális kották, a kurzus címében viszont a húrok színesek. Kihasználtuk a gyerekek vonzó­dását a színekhez. A hazai és az Európában használatos: az 50-es 60-as években íródott hangszeris­kolák nyolcéves gyerekeknek na­gyon jók, de túl szárazak a kicsik­nek. Az elsősök általános iskolai tankönyvei is tükrözik ezt a szem­léleti változást: manapság sokkal szebbek, érdekesebbek. Hívoga- tóbbá, sokkal játékosabbá próbál­tuk tenni a hangszertanítást, a töb­bi között azzal, hogy a húrokat négy alapszínnel helyettesítettük így a gyerek a színre szín elve alap­• Szilvay Géza ján kezdi meg az olvasást. De a játékosságnak is megvan a határa. Ha ezzel a módszerrel dolgozunk 8-9 éves kor fölött, a gyerek azt hiszi, lebecsülik a képességeit. Nem induláskor tűztük Kodály nevét a zászlónkra, hanem menet közben, amikor felfedeztük; ered­ményeinknek egyre több közük van az otthoni alapokhoz. Végül is a szolfézst transzponáltuk át hege­dűre és csellóra. Amit akkor s ott a kényszer szült. Egy olyan ország­ban, ahol a szolfézs teljesen isme­retlen, egy időben kellett hangszer- és szolfézstanárnak lennünk. Módszerünk legfőbb erénye a töb­bihez képest: párhuzamosan fej­lesztjük a hangszertechnikát, tré- ningeztetjük a gyermek hallását, gazdagítjuk tudását és emócióit. A Színes húrok módszere lénye­gében hű Kodály ideájához, mely szerint jó zenész, akinek a keze, a fe­je, a szíve és a füle egyformán kimű­velt. A tanításban e négy elem állan­dó egyensúlyát igyekszünk megte­remteni . Már a harmadik generációt tanítjuk saját metodikánk szerint. Az első generáció számos képviselő­jéből vált kitűnő muzsikus, akadnak közöttük szólisták, zenekari muzsi­kusok és tanárok is szép számmal. Közülük is egyre többen járnak Ma­gyarországra, s képezik magukat to­vább. épp a Kodály-intézetben. Károlyi Júlia Nem mindennapi vállalkozással ké­szülnek a kalocsai fiatalok a pápa ma­gyarországi látogatására. A belvárosi plébánia szervezésében, József atya ve­zetésével, gyalog teszik meg a Buda­pestre vezető út nagy részét. Terveik szerint augusztus 18-án, a hajnali órákban indulnak Kalocsáról és a Duna-gáton haladva első nap Dömsödig szeretnének eljutni. Ott a szabadban éjszakáznak, majd a követ­kező nap, 19-én, Dunaharasztiig gyalo­golnak el. Kalocsától eddig számítva körülbelül kilencven kilométert kell az „apostolok lován” megtenniük. Innen HÉV-vel mennek be Budapestre, ahol részt vesznek a pápalátogatással kap­csolatos fővárosi rendezvényeken. Útjukkal a fiatalok a keresztény közös­ségi szellemiséget szeretnék erősíteni. — M.V.R. — A privatizációs elképzelésekről Gyanakvás, elutasítás kíséri a mun­kavállalók részéről a privatizációt. Ez tarthatatlan, ezért várhatóan csak a jö­vő évben hatályba lépő törvényt meg­előzően a kormány még a nyáron ren­deletben kívánja szabályozni a munka- vállalói jogosítványokat e téren. A ren­delet az állami vállalatokra vonatkoz­na, gazdasági társaságoknál egy érdek­egyeztető tanácsi ajánlás tisztázhatná a helyzetet. Csuhaj V. Imre, a Munka­ügyi Minisztérium főosztályvezetője szerint a rendelet előírná, hogy az álla­mi vállalatok átalakulásánál, privatizá­ciójánál a vállalat vezetője köteles a munkavállalói érdekképviseleteket tá­jékoztatni több témakörben. így példá­ul el kell juttatnia a munkavállalókhoz a dolgozók foglalkoztatási, szociális körülményeinek változásával foglalko­zó humánpolitikai tervet, a privatizá­ció tervezett eljárását, a munkavállalók kedvezményes tulajdonszerzésének le­hetőségeit taglaló anyagot, valamint a szociális vagyon hasznosításának ter­vezett módjáról szóló elképzeléseket. A privatizációs tárgyalásokról a munkavállalói érdekképviseletek tájé­koztatást kérhetnek. Kifejthetik véle­ményüket az átalakulásról, a privatizá­cióról, és erre írásban kell reagálnia a vállalat vezetőjének. Az átalakulási, privatizációs döntésről szóló tájékozta­tóra ugyancsak meghatározott időt ír elő a tervezet. Klaudia paradicsoma • A traktorvezetés ebben a korban még csupa izgalom. (Fotó: Méhesi Éva) Balázs Klaudia a megyeszékhely egyik betonházának negyedik emeletén kulcsos diák lenne, ha a nagyszülők nem a kisfái tanyavi­lágban laknának. így azonban a tízéves leányka minden nyarat a nagyszüleinél tölthet. Találkozásunkkor is a traktor­ról ugrik le, s robog felénk a friss töltésről, hogy a csaholó kuvaszt csitítsa. — Halastó lesz itt — mutatja a gazda mozdulatával. — Már van benne egy kevés víz is. Nekem úgy eddig ér — fogja derekát. Elárulja, hogy a lubickolásban megelőzte a halakat. — Akkora csibor van ben­ne! Nagyon jó itt, csinálunk min­dent. Tegnap a papával a szénát hordtuk össze. Persze, a traktort én vezettem. Olyan jót lehet a réten szaladni. Ezért is szeretem behajta­ni a malacokat, vagy ha be kell köt­ni a teheneket, kimegyek értük. A kacsák is aranyosak, azok az enyémek — mosolyodik a mamá­ra, Végh Józsefnére. — Direkt ne­kem keltette őket, tízen vannak. És a kispulykák. Néha a konyhában is segítek. A múltkor én sütöttem a csörögét. Tudok mosogatni, fő­leg akkor, amikor a kedvenc ebé­dem van. A ráadás a tejes pite. Sok tepsivel kell, az unokatestvéreim, Zsani meg Gábor is szeretik. Ha ők itt vannak, akkor hintázunk meg biciklizünk. Annyit lehet játszani. Nem nagyon jut eszembe az iskola. Az ének-zeneibe járok. Három né­gyesem volt. Elvégre minden tan­tárgyjó, csak a fogalmazás . . . Pe­dig szoktam olvasni. Otthon, a Do­bó körúton meg matematikát is kell gyakorolni, mert anyu nagyon szigorú. Pedig nem sok ez a szünet. Szerintem a többi gyereknek se, csak aki nem mehet a tanyára, an­nak nagyon rossz lehet. Egyszer itt volt az osztályból az állatbarát kör. Volt, aki félt a bárányoktól. Akár örökre kiköltöznék ide. Ami most zörög, az nem traktor, dózer. Pár nap múlva jöhetnek a halak. Apu azt mondta, nem foglalkozik többet csirkékkel meg libákkal. Persze jobb is, legalább van nagy víz, ez a mi Balatonunk, sokkal jobb, mint az igazi. .. Pulai Sára VIDEO Bemutatók kazettán „Fortuna, te céda” A maffia Milánóban „Milánóban az emberek dolgoznak — Rómában esznek”, — tartja egy olasz mondás. Ez a pezsgő életű üzleti központ ragyogó irodaházaival, 19. szá­zadi palotáival és a Scala 200 dolláros operajegyeivel mindig is mágnesként vonzotta a sikerre vágyó olaszokat. Napjainkban azonban a politikusok, a rendőrség és a város polgárai egyaránt aggodalmuknak adnak hangot egy új jelenség miatt — a maffia megvetette a lábát Milánóban. Sőt, vannak, akik azt állítják, hogy a maffia fokozódó milánói jelenléte súlyos károkat okozhat Olasz­ország egész gazdaságának is. Az utóbbi években a heroin- és a ko­kainéhség, vonzotta a maffiacsaládokat a gazdag Északra. A város földrajzi fek­vésénél fogva kiválóan alkalmas hely arra, hogy onnan továbbítsák a kábító­szert Ausztriába és Svájcba. De ami még ennél is fontosabb: Milánó Olaszország pénzügyi és bankközpontja. Mint hivatalos helyről közölték, min­dennapiak a szervezett bűnözés hatal­mas beruházásai a városban. Évente csaknem 10 milliárd dollárnyi összeget ruház be a szervezett bűnözés a milánói tőzsdén, az ország legnagyobb értékpa­pírbörzéjén. A város polgárai számára tavaly ősszel vált különösen világossá a maffia jelenléte, amikor vádat emeltek több városi tisztségviselő ellen, amiért hagyták magukat megvesztegetni egy építkezési vállalattól, amelyről kitudó­dott, hogy mafliapénzek tisztára mosá­sával foglalkozik. Ez a botrány egyéb­ként „Duomo Connection” (Dóm­kapcsolat a milánói dómról elnevez­ve) néven vált ismertté. Ugyanakkor a maffiaellenes bizottság jelentése szerint „nagy arányokat ölt” a maffiapénzek tisztára mosása a városban. Gondot okoz a városi hatóságoknak a bűnözés nagyarányú megnövekedése is. Az 1989. évi 63-ról tavaly 110-re nőtt a gyilkosságok száma, s ezek legkeve­sebb egyharmadát a nagyobb maffiacsa­ládokkal hozzák összefüggésbe. Jóllehet a maffia még távolról sem gyakorol olyan mindenre kiterjedő be­folyást Milánóban, mint Szicílián és Dél-Olaszországban, Vincenzo Scotti belügyminiszter mégis szükségesnek tar­totta „fő-prefektusok” kinevezését több olasz városba, így Milánóba is, hogy összehangolják a maffiaellenes harcot. Ombretta Fumagalli Carulli pedig, aki Milánót képviseli a parlament maffiael­lenes bizottságában, figyelmeztetett: „Világos számunkra, hogy a maffia léte­zik Milánóban, még ha más formában is mint Délen, mert más a társadalmi környezet. Ez a másság azonban nem jelent kisebb veszélyt. Több hónapos vita — sorozatos igazítások, alkuk — után a magyar Országgyűlés végre elfogadta a sze­rencsejátékok szervezéséről szóló törvényt. A téma hűen kapcsolódik a mai magyar társadalom minden­napjaihoz: a szerencse szerepe ugyanis sohasem értékelődött föl annyira, mint éppen napjainkban. A fogadók pénzéből Ki ne emlékezne a közelmúlt minden képzeletet felülmúló lottólá­zára? A hetente duzzadó tízmilliók megnyerésének még oly halvány re­ménye is milliók fantáziáját gyújtot­ta lángra, s talán egyedül a játék szervezőit nem ihlette a megszokott­nál több találékonyságra. Pedig most, amikor már az állami szeren­csejáték szervezői is részvénytársasá­gi formában működnek, elvárható volna, hogy a világ minden táján profi módon megszervezett és lebo­nyolított lottójátékban részt vevők ne csak több pénzért, hanem ennek megfelelően tökéletes biztonsággal játszhassanak. Befizetett pénzüknek a nyereményalapba kerülő hányada és a fel sem vett nyeremények sorsa felől pedig — ha nem is dönthetnek —, legalább pontos információik le­gyenek. Most ugyanis az a helyzet, hogy a befizetett forintokból mél­tánytalanul nagymérvű elvonásokon túl még azzal is büszkélkedik a sor­sát nem éppen a szerencsében kötő részvénytársaság, hogy évente jelen­tős összeggel támogatja a sportot. Csak éppen nem saját nyereségéből, amiből jutna is, maradna is, hanem a nyereményalapból — azaz a foga­dók pénzéből. Hétéves korában került vissza vér szerinti szüleihez a múlt héten az a két koreai kisfiú, akit 1984-ben cserélt fel a szülészeti osztály ápolónője egy szöu­li kórházban. A dél-koreai sajtó beszá­molója szerint a tévedés akkor vált egyértelművé, amikor egy iskolai vér­Mázli van, szerencse nincs Ha az általuk szervezett játékok­hoz sem elég az a szerencse, hogy helyesen tippeltünk a számokra, to­tómérkőzések eredményeire, hanem még azt a veszélyt is szerencsésen ki kell kerülnünk, hogy szállítás közben lába kél befizetett — esetleg nyertes - szelvényünknek, akkor nincs mit csodálkozni más, forgalomba keíült szerencsejátékok amatőrizmusán. Botrányok soráról szerezhettünk tu­domást a különféle — vitatható tör­vényességgel, legalábbis kellő enge­délyek nélkül — árusított sorsjegyek kapcsán. Vannak szerencsejátékok, amelyeket úgy hirdetnek meg, hogy a fogadóközönség részéről nincs mód annak a mérlegelésére: a bevétel és a kifizetett össznyeremény miként aránylik egymáshoz. Magyarán: nem tudni, hány szel­vény kerül forgalomba, azt pedig még kevésbé, hogy ha nyilvánosság­ra is hoznák ezt az adatot, valódisá­gát hogyan és ki ellenőrizné. Hány nyerő szelvény van — és milyen ér­tékkel például (hogy a Szerencse- játék Rt.-nél maradjunk) a borítékos sorsjegyek egy-egy, nem tudni, mi­lyen hosszú szériájában? Milyen meggondolásból nevezi ki nyerőnek az Express Money és sportos utódja azt a vásárlót, aki csupán a pénzét kapja vissza az alumíniumréteg leka­parása után? Csak nem azért titulál­ják így, mert másként nem reklá­mozhatnák e játékot úgy, hogy „minden hatodik nyer”? Vagy itt a legfrissebb botrány, a Mázli-sorsjegyek sztorija. A bizomá­nyosárusok hibája miatt úgy döntött vizsgálatnál kiderült, hogy az egyik kis­fiú nem lehet a szüleinek vélt házaspár gyermeke. A pár a kórházhoz fordult, hogy orvosi leletek alapján segítsenek kideríteni valódi gyermekük hollétét. A mama a félreértés tisztázása után bevallotta, hogy sok kényelmetlensége a kibocsátó, hogy nem lesznek nye­remények, inkább visszafizeti az el­adott szelvények árát. ígérete szerint kamatostul, de vajon hogyan vi- szonylik majd e kamat az OTP- személyi kölcsönök 36 százalékos sápjához? Lehet, hogy megéri egy- egy újsütetű vállalkozónak majd e példa analógiájára sorsjegyet ki­bocsátani, aztán fél év múlva par­dont mondani a megtévesztett ,jnyerni vágyóknak? Kárpótlási lutri Bízunk — hiszen bíznunk kell - a törvényalkotókban, s azokban, akik­nek a szerencsejáték-törvény rendel­kezéseinek betartása, s az ellenőrzés a feladatuk. Lesz munkájuk bőven, hiszen amíg az embert súlyos tragé­dia nem érinti, a váratlan gazdagsá­got tartja a legnagyobb szerencsé­nek. S bíznunk kell a „toronyőrben” azért is, mert ma már a sorsjáték mindennapjaink szerves tartozéka lett. Gondoljunk csak az ugyancsak hosszú vitát követően frissen elfoga­dott kárpótlási törvény egyik passzu­sára. Amely szerint a kárpótlási je­gyek bizonyos sorozatai féléves idő­tartamra kivonhatok a forgalomból. Hogy melyek, azokat a törvény ma­ga is a szerencsére bízza, azzal a szándékkal, hogy elkerülhető legyen bármiféle szubjektív szempont a sor­solás szeszélyének érvényesülése he­lyett. Akihez kegyes lesz „Fortuna”, az Zrínyi Miklóssal együtt mondhat­ja: „Sors bona, nihil aliud” vagyis csak jószerencse kell, semmi más a boldoguláshoz. De mi lesz a többi­volt amiatt, hogy rokonok és ismerő­sök szóvá tették: a gyerek igen kevéssé hasonlít rá és férjére, sőt házastársi hű­ségét is megkérdőjelezték. A másik ma­ma ugyancsak elmondta, hogy sok pletyka keringett körülöttük kisfia elté­rő külseje miatt. A lapok szerint mindkét család csak hosszas tépelődés és könnyek közepet­te szánta el magát hét év után a gyer­mekcserére. ekkel? Schöffer Jenő Hazakerültek az elcserélt gyerekek • Őslények országa. Lucas—Spielberg produkció. Manapság egyre kisebb késéssel jönnek mozifilmek is a tékákba. Mostanában került polcokra pél­dául a Vad orchideák, amely a 9 és fél hét forgatókönyvíró-párjának újabb opusza. A kilencvenes évek egyik erotikus szenzációjának hir­detett produkcióban majdnem együtt is van minden; a brazíliai trópusi esték vibráló izgalma, a folklorisztikus művalóság, Mickey Rurke távolságtartó mosolya, egy nagyon naiv, de nagyon csábító lány (Carré Otis) és egy Ígéretesen szerelmeden sztori. Kár, hogy a rendező: Zalman King nem enged­te, hogy az egyes elemek saját ener­giáik, lendületük mértékében lép­jenek kapcsolatba egymással. így aztán egy kemény, igaz film helyett egy látványos ölelkezésekkel és kü­lönleges hangulatokkal meg­megszakított heppiendes történe­tet láthatunk. A kissé divatjamúlt akciófilmek­nek nem mindig van szükségük sztárokra. A Kettős szerepben cí­mű produkció ebben a műfajban azért rendhagyó, mert főszereplői­től mozis előéletükben mi sem állt távolabb, mint a fegyverropogta- tás. Az Oscar-díjas Diane Keaton ezúttal egy amerikai színésznőt alakít, aki palesztin terroristák és az izraeli titkosszolgálat terrorista­ellenes kommandójának szorításá­ba kerül. Színészekre, rendezőkre komponált sorozatokként is talál­kozhatunk kedvenceinkkel. Ala­pos ismeretséget köthetünk többek között Hitchcockkal, James Dean- nel, és jelen vannak Clint East- wood, Charles Bronson, Stallone és a 007-es ügynök történetei is, ame­lyektől több évtizedig gondosan óvták a magyar mozilátogatókat. A háborús akciófilm is régi talál­mány. Olyan sztárrendezők és szí­nészek adták e műfajhoz nevüket, mint például Richard Attenboro­ugh, Dirk Bogarde, Sean Connery, Michael Caine, Elliot Gould vagy Lawrence Olivier A híd túl messze van című, klasszikus maratoni (170 perces) produkcióiban. Charles Bronson társaságában főszereplő­ként láthatjuk Attenborough-t a Nagy menekülés című akciódarab­ban, amely ugyancsak a második világháború eseményeinek feldol­gozásából született. A téma egyik legújabb variánsa A nap birodalma című háborús revüfilm. rendezője: a Távol-Kelet-specialistának is számitó Steven Spielberg. Holly­wood császára vélhetően megiri­gyelte Bertolucci: Az utolsó kínai császárának hírnevét, és úgy dön­tött; leforgatja a maga egzotikussá stilizált tömegkatasztrófáját, amelyre mellesleg a második világ­háború szolgáltatott ürügyet. Fő­hőse Jim, a textilgyáros fia, akit a kínai—japán invázió során véres kalandokba sodor a történelem. Ebbe a sorba tartozik az Önkénte­sek című produkció, amely ugyan­csak az ázsiai hadszíntéren: Bur­mában játszódik. Merril tábornok vezetésével 3000 amerikai önkén­tes egy stratégiailag fontos célpon­tot támad. Az erődítményt azon­ban nem csupán a japánok, de a természeti elemek is védik . . . A legkisebbek számára ajánl­ható újdonság az Őslények orszá­ga című kalandfilm, amely Lucas és Spielberg produkciójaként ké­szült. K. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom