Petőfi Népe, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-24 / 146. szám
PETŐFI NÉPE 1991. június 24., 5. oldal VIZSGÁZNAK A SZAKMUNKÁSTANULÓK FÉLEGYHÁZÁN Minden második fiatalnak van állása (Tudósítónktól) Szakmunkásokat - élelmiszeripariakat kivéve —, Kiskunfélegyházán két iskolában képeznek évtizedek óta. A Kossuth Lajos Szakmunkásképző Intézet az egyik, ahol 27 szakmát oktatnak, és ezekben a napokban háromszáznyolcvanhét tanuló vizsgázik. Az iskola szerepe, a törvény szerint, a bizonyítványadással lezárul. Az intézet végzett növendékei további sorsát mégis figyelemmel kíséri, bár elhelyezkedésükhöz most igen szerény támogatást tud nyújtani. A Kossuth Lajos utcai iskolába három esztendővel ezelőtt beiratkozott diákoknak még más létfeltételeket kínál a család, a társadalom és a gazdasági környezet, mint ma. Időközben alaposan megváltozott a gazdasági környezet, és a szakmunkásképzőben végzett fiatalok csupán ötven százalékának van megfelelő elhelyezkedési lehetősége. Kiskunfélegyházán manapság azok a végzős szakmunkástanulók vannak előnyösebb helyzetben, akik valamelyik gyár, vállalat szerződött ösztöndíjasaiként kezdték tanulmányaikat. Őket általában visszavárja a munkahelyük, de akad ellenkező példa is. A műanyag-feldolgozó szakmát szerzett ösztöndíjasoknak biztos munkahelye a VSZM kiskunfélegyházi gyára, de két ifjú villanyszerelőt, öt szerszámkészítőt már nem tud fogadni, felvételüket a vállalat munkaerőhelyzetének későbbi alakulásához köti. Az idén tizenheten vizsgáznak a cipőfelsőrész-készítő szakmában, és a Kiskun Cipőgyár gondoskodik az elhelyezésükről. A cipőgyártó szakmát tanulók közül viszont tizennyolcat átképeztetnek felsőrészkészítőnek. Két szakmunkást a helyi kft. foglalkoztat, öt cipész pedig az üzemben kap munkát. Sajnos, az ösztöndíjasok közül öt mechanikai műszerésznek, egy villanyszerelőnek már önállóan kell munkahelyet keresnie. Kiskunfélegyházán szerényebb a foglalkoztatási lehetőség a szobafestő és az autószerelő szakmában is. Az építőipari szakmunkások elhelyezkedését nehezíti a Dutép megszűnése, a félegyházi állami lakásépítés miatt a Kunép vállalat számos gondja. Több fiatal és idősebb szakmunkás a fővárosban. Szegeden vagy más városban próbál elhelyezkedni, mert a félegyházi vállalkozók sem tudnak annyi szakmunkást foglalkoztatni, mint ahányan jelentkeznek. Major Dóra Cukorbetegek világnapja A cukorbetegség világszerte súlyos és növekvő egészségügyi probléma. Amennyiben e betegséget rosszul kezelik, vaksághoz, veseelégtelenséghez, amputációhoz, szív- és keringési betegséghez, sikertelen terhességhez vezethet. Magyarországon 550 ezer cukorbeteget tartanak nyilván, azonban számuk ennek többszörösére tehető. Hazánkban is megrendezik idén a cukorbetegek világnapját. E napig, június 27-éig, az ország számos városában tartanak a betegséggel összefüggő ismeretterjesztő programokat. A világnap kitűzésével a Nemzetközi Diabétesz Szövetség társadalmi szinten szeretné tudatni a cukorbetegség veszélyét. A világon 120 millióan szenvednek e bajban, ám nagyon sokan nem tudják, hogy cukorbetegek. A kezelésre, a szövődmények megelőzésére, illetve késleltetésére sok és mindenki számára elérhető eszköz, módszer áll rendelkezésre. A Közös Piac megköveteli a biztonságos munkát Egy nem is veszélytelen munkára szervezett üzem, amint privatizálása során társasági formát változtatott, első intézkedéseinek egyikeként „megszabadult” a munkavédelemért felelős munkatársaitól. Mondván, hogy ezzel jelentős munkabért, irodát és egyéb költséget „spórol meg”. Sorra alakulnak a kisebb-nagyobb szervezetek, kft.-k, ahol nem is gondolnak arra. hogy valamiféle szervezett munkavédelmi rendszerük legyen. Erre a magáncégeket, részvénytársaságokat nem is kötelezi senki. Ellenőrzésre pedig aligha jut el hozzájuk az országos vagy a megyei munkavédelmi felügyelőség. Az egyik erdészetben a láncfűrészelést végző munkásokat úgynevezett vágásálló nadrággal kellett volna ellátni, de „költségkímélőbb” megoldást találtak ki helyette. A dolgozókból vállalkozókat csináltak, akkor pedig már nem köti a munkaadót a munkavédelmi felszerelés biztosítási kötelezettsége. — Mit szól az ilyen és hasonló esetekhez? — kérdeztem dr. Adám Lórántot, az Országos Munkavédelmi Főfelügyelőség igazgatóját. — Öngyilkos lépésnek tartom az efféle takarékosságot. Nem a pozíciót sajnálom, hanem a kár aggaszt, amely a munkabiztonság, a munkavédelem „megspórolásából" következik. — Milyen előírások kötelezik a munkavállalókat? — Vannak előírások, hogy bizonyos létszám fölött munkavédelmi munkatársat, vezetőt kötelező alkalmazni. Egy nagy vegyi üzem. energiaszolgáltató vállalat nem képzelhető el állandó biztonsági felügyelet nélkül. Az sem, hogy csak akkor fordulnak biztonságvédelmi intézményhez, amikor már bekövetkezett a baj. Nálunk a liberalizmusra hivatkozva lazán kezelik a munkabiztonságot. Dániában például minden tíz foglalkoztatott után legalább egy biztonsági megbízottat köteles foglalkoztatni a munkaadó. A megbízottak, a bizottságok pedig védelmet élveznek. Igaz, ott a dolgozói érdekvédelmet képviselő erős szakszervezetek igen határozottan kiállnak a munkabiztonságért. Ott sem örömmel, de jól felfogott érdekükben fordítanak komoly öszszegeket e célra a munkavállalók és az állam is. És igen szigorú az ellenőrzés. Ausztriában például tavaly 23 millió schilling bírságot fizetettek, míg nálunk mindössze másfél millió forintot szabtak ki a mulasztásokért. — Magyarországon milyen szervezetek foglalkoznak munkavédelemmel? — Az országos és megyei felügyelőségek, és a még meglévő munkahelyi felügyeletek működnek. Emellett az utóbbi időben alakultak kisvállalatok, vállalkozások, amelyek vagyon- és tűzvédelemmel, meg munkajogi biztonsági feladatokkal foglalkoznak, de nem kedvez a helyzet az utóbbi tevékenységüknek. Erre nem szívesen költenek a munkaadók. — Miért? — Mert a biztonság sokba kerül. És csak az mutatható ki számokkal, amennyit költenek rá. Arról nincsenek, nem is igen lehetnek pontos adatok sehol sem, hogy mennyit takarítunk meg a biztonságtechnika alkalmazásával. — A kárról vannak adatok? — Csak nagyon óvatos becslések. A munkavédelem elhanyagolásából eredő kárt nálunk évi százmilliárd forintra becsülik. De hát hogy lehet „forintosítani”, ha valakit csonkolásos baleset ér, vagy azt a kárt. amelyet az szenved, aki húsz évig rákkeltő anyaggal dolgozik? A múltkoriban járt itt egy amerikai állatorvos, aki üzleti szándékkal kereste fel a partner konzervgyárat. De be sem lépett az üzembe, kétszáz méterről visszafordult, és a látottak alapján azt mondta, hogy amíg ő él, ez a gyár nem szállíthat Amerikába. A Közös Piachoz fűződő reményeink, igen nagy munkabiztonsági feladatokkal is járnak. Ha tisztázzuk a korszerű követelményeket. akkor döntünk arról, hogy mit lehet a magyar gazdaságra „ráengedni". Noha sokáig nem lehet elodázni, a bevezetés csak fokozatos ütemezéssel történhet. És számítunk rá, hogy komoly csatározások lesznek a munkáltatók és a munkavállalók között. E csatában lenne szerepük az erős szakszervezeteknek, hogy ne az állam kényszerüljön megvédeni a munkavállalói oldal érdekeit. K. M. • (Fotó: Strasszer András) Évi 100 milliárdra becsült kár ____ ____ r Európai Egyesült Államok vagy európai konföderáció? Minek van nagyobb realitása? Az európai konföderációnak, amelyet a bécsi Der Standard a francia elnök legutóbbi prágai fellépése nyomán „Mitterrandvíziónak” nevez? Vagy az Európai Egyesült Államok gondolatának, amelyet viszont — véletlen, nem véletlen — a német Die Welt ugyancsak víziónak minősít, igaz, Helmut Kohl kancellár nevéhez kapcsolva? De lehet, hogy az európai éremnek van egy harmadik oldala is, Rudolf Kirschláeger volt osztrák államfő mintha ezt az utóbbi oldalt emlegetné, amikor így fogalmaz: nem a Közös Piac mai tagországainak holnapi Európáját kívánja mindenki azok közül, akik be szeretnének jutni — s lehetőleg minél előbb — Eurpába? Szuverén országok vitája A francia elnök első ízben 1989-ben használta az „európai konföderáció” kifejezést, s akkor a kontinens cseppfolyós politikai-társadalmi körülményeihez igazodó „európai strukturális egységet” értett ezen. Ma a francia külügyminisztérium már úgy értelmezi a konföderációt, mint amely „lehetővé teszi Európa számára, hogy egyenrangúan vitasson meg minden kérdést, amelyben közösen érdekelt”. Mitterrand prágai megnyilatkozásai óta világos, hogy ebben a megfogalmazásban egyaránt fontos a közös témák sokasága és az egyenjogúak vitáinak intézményesített rendszere. Környezetvédelem, be- és kivándorlás, hírközlés, közlekedés, energia, kultúra, nemzetek és nemzeti kisebbségek helye - ezek a témák kaphatnak ma láthatóan elsőbbséget az egész Európát érintő témák közül. A megoldásokat pedig a föderációs szervezés kötelező döntései helyett a szuverén országok vitájában kellene megtalálni, a konföderáció nemzetközileg elfogadott normáinak megfelelően. A működéshez is szervezetet — legfeljebb egyetlen titkárságot — képzelnek el, de mindeddig példátlan földrajzi mélységű hatáskörrel: Havel csehszlovák elnök a konföderációs Európát már olyannak rajzolta fel, amely az Atlanti-óceántól — a Szovjetunió ázsiai részeit is beleértve — a Csendes-óceánig érne. Több tucat év S ha valaki úgy gondolja, hogy a konföderáció az egyenlőek és a még egyenlőbbek - a fejlett nyugatiak számára szerveződik majd, annak csak a történelem válaszolhat. S aki úgy véli, hogy ez a szervezet a keletiek teljes jogú közös piaci tagságának elodázását célozná (Mitterrand e térség országainak az EGK-ba való teljes jogú felvételét újabban „tucat vagy több tucat éven belülre" jósolja) a kérdőjelbe ütközik: akkor miért csak 15-20 év múlva látják megvalósíthatónak a konföderációt? Lehet, hogy az európai államok laza szövetsége mégis az Európai Egyesült Államokat helyettesithetné? Kohl elképzelése ugyanis hogy a Közös Piac európai szövetségi államaként működjék még azok szerint is sok akadályba ütközik, akik támogatják a gondolatot. A pillanatnyi föderációs elképzelések az Európai Közösség június 28-ai csúcsértekezlete elé kerülnek. A tervezet három tartópillére — a közös külpolitika, a jogrendszer egymáshoz közelítése és az egységes belső piac kialakítása csak része volna e tényleges Egyesült Államoknak. London mégis félti tőle nemzeti szuverenitását (ebben az új miniszterelnök. Major már alig különbözik elődjétől, Margaret Thamchertől), s Franciaország is újabb és újabb kemény kérdéseket tesz fel. Baker „víziója” A föderációs egyesült Európa gyakorlatilag belső határok nélkül, gazdasági és pénzügyi unióban élne, s a közös külpolitikát közös biztonságpolitikaként is értelmezné. Az utóbbi, bizonyos időn belül, integrált védelmi politikává fejlődne. Ez részleteiben jóval több, mint az 1982-re meghirdetett közös piaci egység. A védelmi politikát érvényesítő Nyugat-európai Unió majdani működése és hatásköre kétségeket ébreszt a Közös Piacon kívül is. Az Egyesült Államok például úgy látja, hogy ezzel a szervezettel akarják háttérbe szorítani a NATO-t és kiszorítani Amerikát a kontinensről. A Szovjetunió viszont attól tart, hogy ebben a szervezetben helyet kapnak végül a kelet-európai térség országai is. James Baker amerikai külügyminiszter valószínűleg mindezért vázolt fel az európai külügyminiszterek berlini konferenciája előtt egy újabb „víziót”: egy olyan „transzatlanti közösséget”, amely „Vancouvertől kelet felé egészen Vlagyivosztokig terjed”. Mindennek ismeretében állapítja meg elemzésében a Die Welt: „Kelet- és Közép-Európa országai mind kevésbé értik, mi is lehet a szerepük ezekben a föderációs és konföderációs elképzelésekben. Pedig mindannyiunknak csak az az Európa jó, amely nekik is megfelel”. Ferenczv Europress GALLUP-FELMÉRÉS Horn, Antall, Göncz a bizalmi lista élén A megkérdezettek egyötöde „nagymértékben nem bízik”, s csak néhány százaléknyi a feltétlen bizalom a kormány tevékenysége iránt. A Magyar Gallup Intézet 1991. május 9. és 12. között a felnőtt lakosság 1500-as országos reprezentatív mintáján közvéleménykutatást végzett a kormány és Antall József miniszterelnöki tevékenységéről. A közvéleménykutatás választ keresett arra a kérdésre, hogy „kik azok a politikusok ma Magyarországon, akiktől a leginkább elvárható, hogy előreviszik az országot?” A kormány munkáját a lakosság fenntartással, határozott elégedetlenséggel szemléli. Az emberek többsége nem bízik abban, hogy a kormány _,,jó irányba vezeti az országot”. Általános vélemény, hogy a társadalom legégetőbb problémáit a kormány rosszul kezeli. A vizsgálat során felsorolt tizenhárom probléma közül egy olyan sem akadt, amelyről az emberek azt állították volna, hogy a kormány „jól kezeli”. Az összkép, a kormány beiktatásának egyéves évfordulóján, egyértelműen negatív. 1. Arra a kérdésre, hogy „ön mennyire bízik abban, hogy a kormány jó irányba vezeti az országot?” az emberek egyötöde (20 százaléka) azt a választ adta, hogy „nagymértékben nem bízik”; egyharmaduk (35%) azt, hogy „inkább nem bízik, mint bízik”. Azok körében, akik pozitív véleményt fogalmaztak meg, azok vannak többségben (38%), akik bizonyos megszorítással (inkább igen, mint nem) bíznak a kormányban, s a kormány az emberek négy százalékának feltétlen (nagymértékű) bizalmára számíthat csak. (A kérdezettek 4%-a nem válaszolt.) A vizsgálat során az emberek Antall József miniszterelnök tevékenységét is értékelték. Arra a kérdésre, hogy „ön szerint Antall József nagyon jó, közepes, rossz vagy nagyon rossz miniszterelnök?”, az emberek fele (51%) azt a választ adta, hogy „közepes”. A többiek két, egyenlő nagyságú csoportra oszlanak: a lakosság egyötöde szerint Antall jó (nagyon jó 3%, jó 18%) és másik egyötöde szerint rossz (nagyon rossz 7 %, rossz 15 %) miniszterelnök. A kormányfő tevékenységének minősítésére az emberek 6 %-a nem vállalkozott. Ez utóbbiaktól eltekintve, és csak az érdemben válaszolókat nézve, megállapítható. hogy Antall miniszterelnöki tevékenységét a legiskolázatlanabbak és a hatvan éven felüliek az átlagosnál pozitivabban értékelik. 2. A vizsgálat során a Gallup tizenhárom társadalmi problémáról kérdezte az emberek véleményét. A problémákat, melyek a gazdaság, a szociálpolitika területét érintették, az emberek először súlyosságuk szerint rangsorolták — kiválasztva a három legsúlyosabbat —, majd arról mondtak véleményt, hogy az egyes problémákat miként kezeli a kormány. A lakosság a legsúlyosabb problémának a munkanélküliséget tekinti: összességében az emberek 63 %-a az első három hely valamelyikére rangsorolja; 39% az első, 14% a második a 10%-a a harmadik helyen említi. 3. A lakosságnak több mint fele (53%) nem említett olyan politikust, akitől a leginkább elvárható, hogy elörevigye az országot. A lakosságnak azon része, amely mondott neveket (704 fő, 47 százalék) a politikai élet három szereplőjét Horn Gyulát, Antall Józsefet és Göncz Árpádot szinte azonos gyakorisággal emlitette. A három leggyakrabban említett politikus közül a budapesti válaszolók Göncz Árpádot az átlagosnál kisebb (18 százalék), a községi lakosok Hornt az átlagosnál nagyobb arányban (53 százalék) nevezték meg. A vidéki városban lakók majd' azonos arányban mondták a három személyiséget. A harminc évnél fiatalabbak inkább Göncz Árpádban (33 százalék), mint a másik két politikusban látják a megfelelő embert. A középkorúak Hornt az átlagosnál valamivel gyakrabban (32 százalék), Antalit és Gönczöt valamivel ritkábban (24, illetve 25 százalék), a hatvan évnél idősebbek Antalit az átlagosnál lényegesen gyakrabban (46 százalék) nevezik meg olyan politikusként, akitől a leginkább várható, hogy „előreviszi az országot”. Koncessziós kilátások Eddig 13 külföldi cég jelezte érdeklődését az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban, hogy koncessziós szerződés keretében magyarországi kőolaj- és gázkutatásban, valamint a megtalált ásványi kincs kitermelésében részt venne. A kormány még korábban döntött arról, hogy a külföldi vállalkozóknak ezt a lehetőséget biztosítja. A konceszsziós törvény azóta már elkészült, de hiányoznak még a kutatás és kitermelés feltételeit szabályozó, külön olajra és gázra, valamint külön a szilárd ásványi anyagok kitermelésére vonatkozó ágazati törvények. A koncessziós díj megállapításánál az lesz a szempont, hogy a megtalált anyagot érdemes legyen mielőbb felszínre hozni, hogy az az országban mielőbb felhasználható legyen.
