Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-08 / 57. szám

1991. március 8. • PETŐFI NÉPE • 3 CSŐDÖK ÉS TŰZOLTÁS • SEGÍTSÉGKÉNT: ALAP ÉS ALAPÍTVÁNY • FÉLELEM ÉS VALÓSÁG A PRIVATIZÁCIÓBAN • KI MARADHAT VÁLLALATVEZETŐ? Az indulatok az agrárágazatban csúcsosodnak INTERJÜ SÁROSSY LÁSZLÓVAL, A FÖLDMtJVELÉSÜGY POLITIKAI ÁLLAMTITKÁRÁVAL Sárossy László (MDF) a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára, országgyűlési képviselő. Az Agrár- gazdasági Kutató Intézetben dolgozott, majd a Magyar Agrártudományi Egyesület titkárának választották, innét került a minisztériumba. Az MDF agrárpolitikájának ki­dolgozója volt Bogáréi Zoltánnal együtt. Sárossy Lászlót arra kértem, hogy beszéljünk az agrárágazat egyre kilá- tástalanabbnak tűnő helyzetéről, s arról, lát-e kiutat, van-e lehetőség a mocsárból való kilábalásra ? — Egy sajtótájékoztatón ke­serűséggel jegyezte meg, hogy a tárca csődtömeget örökölt az előző vezetéstől, és most szinte naponta „tűzoltó munkát" kell végezniük, távlatosabb program kidolgozására alig, vagy nem is jut idejük. —- Valójában keserves időszakot él át az agrárágazat, egymás után jelentkeznek a megoldást igénylő problémák. Emlékeztetem a tejügy­re, ami a korábbi forrpontról csilla­podott helyzetbe került. Viszont a sertésfelvásárlásról és -értékesítés­ről főként az. exportszállítások nehézkes indulása miatt — ez még kó'fáiUsctfv'iWófidható el. Dé fríáVAk’ gyülekeznek az újabb sötét felhők. ElőzcteV fehttéíésünk szeViht tnbstí' 300-400 tsz jut csődbe az ország­ban . .. Máris súlyos gond (s ez még csúcsosodni fog), hogy a kon­zervgyárak nem tudják szállítani raktáron lévő készleteiket a szovjet piacra. Ez kihat a szántóföldi zöld­ségtermesztésre. annak fnennyisé- gére. Kényes helyzet alakult ki a takarmánypiacon. Napjainkra ki­derült, hogy egyes gazdaságok „üz­leti meggondolásból” bespájzoltak, s most azt mondják, takarmányfö­lösleg van az országban, engedé­lyezzük az exportot — holott ősszel az import szemesterményért sirán­koztak, ami meg is érkezett. Csak néhány nagyobb, előtérbe került gondol soroltam föl. — Az említettek forrása a pi­acvesztésben keresendő, ha jól sejtem ... — A volt KGST-országokban igény lcannc az élelmiszerekre, de a fizetőképességük nincs meg, s az áruval történő ellentételezésben sem tudunk zöld ágra vergődni. A piacvesztésben az alapgond az, hogy az országban kiépült egy me­zőgazdasági és élelmiszer-feldolgo­zó struktúra, ami viszont nem kon­form a piacgazdaságban. Ugyanak­kor az is tény, hogy az 1980-as évek elejétől a költségvetés szorítása egy­re drasztikusabbá vált, mondván, onnét vonnak el jövedelmet, ahol még van. Ezzel megfosztották az ágazatot nemcsak a fejlesztési for­rásaitól, hanem az Összes tartaléká­tól is. Ugyanakkor szükség lenne a gyors piacváltásra, csakhogy erre a teljesen kifosztott ágazat képtelen. Ugyanis például pótlólagos beru­házások kellenének, amelyek lehe­tővé teszik ezt a rendkívül szükséges lé­pést. Az elmondottakból kitűnhet, hogy valóban csődtömeget örököltünk. A kedvezőtlen helyzetet még felerősíti, hogy a mezőgazdaság a napi politika csataterévé vált. Az indulatok az ága­zattal kapcsolatban csúcsosodnak. — Feltételezem, hogy a pártok is érzékelik ezt, vagyis tudják, hogy hathatósabb lenne a sürgős meg­egyezés, mint a civódás. Egy konszolidált, a demokráciá­ban jártassá vált társadalomban a pár­tok közötti érdekszövetség, különösen ilyen kritikus időszakban, gyorsan lét­rejön. Nálunk úgy tűnik, hogy a pártok a magyar mezőgazdaság megváltója­ként szállnak ringbé, s ámít követel­nek, hangoztatnak, azt úgymond „az agrárágazatért, a parasztság érdeké­ben" teszik. Valójában inkább jelszóvá silányullak az ilyen mondatok, mert érzékelhető, hogy sokkal inkább fel­színre jutottak az önös pártérdekek, mint a gyors megoldásra törekvés, ami igazán szolgálná a parasztságot és az ágazatot. — Az ön által említettek viszont a tárcát nem mentesítik a cselekvés felelőssége alól. Lehetőségeik sze­rint tenniük kell valamit, annál is inkább, mert jól ismerik a bekövet­kező gondokat is. A tej üggyel kapcsolatban csak annyit: a kannáslej-értékesítés higiéni­kus, kulturált formáját szeretnénk ösz­tönözni. Szerény lépés: a túlhízott ser­tések felvásárlása elkezdődött, a hús­feldolgozók hitelhez jutottak. A takar­mányexportot nem engedélyezzük, az árakat a kereslet-kínálat határozza meg a hazai piacon. Valószínűleg nem járnak jól most azok, akik az őszi ta­karmánymizéria és -áremelés okozói is voltak. Nem kapott nyilvánosságot még a csődbejutott tsz-ek megmenté­sét segítő tervünk, aminek fő célja, hogy a csődbejutott szövetkezeteket ne értékesítsék áron alul. Arról van szó, hogy reorganizációs alapítványt ho­zunk létre 800 milliós tőkével, s ez ka­matpreferenciára vehető igénybe. A szövetkezet tagsága megvásárolhatja a tsz-t, ehhez hitelt vehet fel a banktól 10-15 százalék közötti kamatra, mert a piaci kamat fennmaradó részét a bank az alapítványból kapja meg. A tagság a tsz-ből így üzletrészhez jut, a terme­lést folytathatják, a munkalehetőség sem vész cl. — Érzékelhető a „mentési”, a se­gítő szándék, az viszont már kérdé­ses, hogy képesek-e a csődbe jutott szövetkezetek tagjai 20-30 százalé­kos nyereséggel működtetni a tsz-t, hogy a hitelt 15 százalékos kamattal együtt törleszthessék, és még hazavi­hető nyereségük, fizetésük is legyen. — Segítséget tudunk adni, de arra nincs pénz — aminek okát, gondolom, nem kell magyarázni és részletezni —, hogy fizetőképességük helyreállítását biztosítsuk, akár egy-két éves kamat­mentes hitellel is. Viszont a jövőt illető­en a hasonló helyzet áthidalásához van elképzelésünk. Életre, hívjuk a mező- gazdasági termelők jövedelemkockáza­ti alapját, amely önkéntes lesz és az adózatlan árbevétel maximum 3 száza­lékát helyezheti az alapba egy-egy ter­melő: egyéni gazda, szövetkezet, állami gazdaság. Úgy gondoljuk, hogy akár már tízen is létrehozhatják az alapot és egy termelő több alapnak is tagja lehet. — Ez emlékeztet a tsz-szövetsé- gck Kölcsönös Támogatási Alapjá­ra. — Valóban, de ennek kiterjesztésé­ről van szó. Az alapból a tagok vehet­nek ki pénzt, például a tartós piaci hát­rányok hatásának mérséklésére, a ter­méskiesések ellensúlyozására stb. Az alapot pénzintézetnél kell elhelyezni, aminek így hozadeka is lesz. Amennyi­ben a kárpótlási törvénytervezetet a parlament elfogadja, feltétlenül életre hívjuk a földhitelintézeteket. A földnek ugyanis piaci értéke lesz, s a hitelfelvé­telkor a földre jelzálogot lehet fölvenni és adni. — A földjelzálog bevezetése vi­szont nem szünteti meg azt a mai áldatlan helyzetet, amelyet a rendkí­vül magas kamatlábak okoznak. Hi­telt 30-40, sőt hallani arról is, hogy 50 százalék kamatra kapnak a ter­melők, feldolgozók. — Ez így van, de a mezőgazdaságot nem lehet versenyeztetni az elektroni­kai iparral, vagy a vendéglátói, idegen­forgalmi ágazattal, mivel nyereségter­melő képessége jóval kisebb, nemcsak nálunk, hanem a világon mindenütt. Ezért ez az ágazat igényli a speciális forrásokat, hiteleket éppen úgy, mint a preferenciákat és kedvezményeket. Ha ezt nem kapja meg, elsorvad. Éppen ezért mielőbb létre kell hozni az ágazat speciális igényeihez alkalmazkodó és azt teljesíteni tudó mezőgazdasági bankrendszert, amilyen Nyugat-Euró- pában, az USA-ban évtizedek óta jól funkcionál. — Nem tart attól, hogy amíg ez létrejön, az ágazat olyan mélységbe süllyed, hogy képtelen lesz már a mentőkötél megragadására is? — Az átmeneti időszakra a tűzol­tómunka lesz jellemző, vagyis a le­hetséges költségvetési eszközöket vetjük be. A másik ennél is na­gyobb lehetőség az agrárágazat el­lehetetlenülésének megakadályozá­sára a privatizáció. Ez tulajdonos­ságot és magántőke-bevonást is je­lent egy időben. Az egyéni érdekelt­ség a termelésben, a feldolgozásban és a kereskedelemben mozgásba hozza, piac- és versenyképesebbé teszi az ágazatot. — Természetesen külfolditő- ke-bevonásról is szó van, elsősor­ban az élelmiszeriparban. Halla­ni lehet étolajgyár, cukorgyár, dohánygyár eladásáról, azzal a félelemmel: a külföldi tulajdonos nem a magyar mezőgazdaság ál­tal megtermelt alapanyagot vá­sárolja meg és dolgozza fel ezek­ben a gyárakban.-- A választ azzal kezdem, hogy nem akarunk létrehozni újabb mo­nopóliumokat, amelyek majd kül­földi tőkecsoportok kezében lesz­nek. Másrészt az értékesítési szer­ződésekben kizárjuk az említett gond (vagy félelem) alapját, lehető­ségét. Az viszont kétségtelen, hogy piaci orientáltságú termelés alakul ki, a külföldi partner teljes marke­tingjét behozza az országba. Tehát egy élelmiszer-ipari gyár eladása egyben azt is jelenti, hogy az ott előállított termékeknek lesz piacuk. Jelenleg pedig éppen legnagyobb gondunk a piachiány. Bajaink nem a mezőgazdasági, az alapanyag­termelésben vannak, éppenséggel Európában a legjobbak között va­gyunk. Ez nem vitatható el például a Tokajhegyalján megtermelt bor­ról. Az ottani privatizációban ve­zérszempontként szerepelt e borok piacra juttatása. Ami egyébként azt is szükségessé teszi, hogy a borfel­dolgozásban, -csomagolásban is korszerűsítések történjenek. Ez irányadó a többi élelmiszeripari vállalat privatizációjánál is. — Befejezésül engedje meg, hogy a vezetőkkel kapcsolatos álláspontjáról érdeklődjem. Több vállalatvezető munkaköny­vé az FM-ben van. Már egy fél eve folyik a megerősítés, illetve a felmentés procedúrája. Elterjed­tek olyan vélemények is, hogy azokat könyörtelenül felmentik, akikről úgy gondolják, hogy po­litikailag jobban kötődtek a régi rendszerhez, MSZMP-tagok voltak, netán hosszabb-rövidebb ideig ebben a pártban funkciót is betöltötték. Mi tehát az igazság és mi a döntő a vezetők megerő­sítésében? Elsődleges a szakértelem, an­nak értékelése, hogy végzettsége, képességei alkalmasak-e arra, hogy továbbra is vállalatvezető lehessen. Természetesen akiket politikai okokból és meggondolásból nevez­tek ki annak idején vállalatigazga­tónak, s még állami felsőfokú vég­zettségük sincs, nem erősíthetjük meg pozíciójukban. A helyzet azért mégsem egyszerű: az emberek több­sége ugyanis igazából úgy élné meg a rendszerváltást, ha valamennyi vezetői posztra más személy kerül­ne. Gyakorlatilag ez teljesíthetet­len, persze ugyanakkor több eset­ben indokolatlan is. Mi megbecsül­jük és meg is erősítjük pozíciójuk­ban azokat a vezetőket, akik ered­ményesen irányították a vállalatot, fejlesztettek, nem vitték veszteségbe és jelenleg is keresik a fejlődés, a prosperáció lehetőségét. Tárgyalá­sokat kezdtek tőkebevonásra, pri­vatizációra stb. Durván szólva azt mondhatom: a szakember marad, az úgynevezett kádernek viszont valóban mennie kell a vállalat élé­ről, amihez még hozzáteszem: bo- szorkányüldözéses módszerről vi­szont nincs szó. Csabai István A 64 NEM 53 Betart(hat)atlan rendelkezés Sertéstartó olvasónk telefonált tegnap, mondván. V. Farkas József: Olcsó hús­nak ... című cikkében az emlegetett 64 fo­rintos védőár helyeit ő csak 58-at kapott a leadott sertés kilójáért. Annál is inkább igye­keztünk végére járni a dolognak, mert érte­süléseink szerint manapság nem ritka az 53 forintos felvásárlási ár sem. Az egyéb gondolkodást — arról, hogy ennyiért szabad-e egyáltalán sertést tartani most hagyjuk. Az bizonyos, hogy tavaly a Magyar Közlönyben megjelent a 10/1990. számú földművelésügyi miniszteri rendelet, mely az egyes mezőgazdasági termékek leg­alacsonyabb termelői áráról szólt, 1991. ja­nuár 1-jei hatályba lépéssel. Ebben a sertés­hús árára valóban van kitétel, így a 64 forin­tos az élő. 95-120 kilogrammos, minősített hibrid sertésre vonatkozik. A rendeletben nincs utalás a legalacsonyabb termelői ár be nem tartóinak szankcionálására, bármiféle büntethetőségére. A rendelkezés tehát valóságos tény, nem vonta vissza még senki. Az is igaz viszont, hogy jogosultságát meghaladta az élet. Ugyanis — ki ne hallott volna róla — tele vannak a feldolgozók raktárai, nagy az el­adatlan készlet. A termelőktől a nagysúlyú, 120 kilón felüli sertéseket már át sem veszik, a 95-120 kilósokat is csak amúgy apránként akkor, ha a feldolgozókban — vélhetően — éppen apadt valamicskét a raktárkészlet, fgy persze a most még megfelelő súlyú álla­tokból előbb-utóbb túlsúlyosak lesznek, amik átvételétől, feldolgozásától ódzkodnak az üzemek, hiszen ezekből nem készíthető igazán piacképes termék. Félreértés ne essék, tudjuk, ez a helyzet tarthatatlan, hogy így mindenki veszít: a ter­melő, akinek a felvásárlási árba már régen „nem fér bele” jószerével a takarmánykölt­ség sem. A feldolgozó sem jár jobban, hiszen ha mást nem veszünk - a készletezés óriási költségeit neki kell lenyelni. És a fo­gyasztó sem örülhet felhőtlenül, hiszen az időnkénti kedvezményes akciók alkalmával is csak szűkösen mérethet le a húsokból. El ne feledkezzünk azokról, akik hosszú távon felelősnek érzik magukat a hazai húsellátá­sért. Az ő homlokuk felhősödhet el csak iga­zán, ha végiggondolják a mai állapotokat és annak következményeit. Azt, hogy a terme­lőnek elmegy a kedve a sertéstartástól, a feldolgozó leépíti veszteséges tevékenységét, a fogyasztó pedig nézheti majd az üres húsos pultokat. (Abban csak reménykedni tudunk, hogy a felhős homlok mögött azért jó megol­dások gondolatai is megfogalmazódnak ...) Gál Eszter Szerecsen­mosdatás Manapság nehezen igazodik el az ember, hogy ki az ördög ügyvédje és ki nem. Arról az asszonyról, aki palackosital- forgalmazásra kérve engedélyt, egy városhoz 30 kilométer­nyire, herpeszes szájjal és kétoldalt kiszakadt ködmönben, poharazva is méri az italokat, közben a fogyasztók érdekei­ről papol, hamar kiállíthatjuk a bizonyítványt. Úgy mutatta be magát, mint akinek a vállalkozói rugalmasságától meg kell hogy hatódjék az ember. Holott — bárki tudhatja — a szabadság és a szabadosság a kereskedelemben és a vendég­látásban sem egy. így van ez, kedves bácsalmási levélírónk! Ön a tisztességes kereskedők és vendéglátó-ipari dolgozók nevében vett tollat a kezébe nemrégiben. Február 6-ai lapunkban, az első olda­lon ugyanis kiemeltük egy főcímben, hogy „Mi történt a bácsalmási Három Majomban?” Az említett söröző a me­gyében egyike azoknak az üzleteknek, amelyekben az év elején 109 ezer forint bírságot szabtak ki a csalókra a keres­kedelmi és piacfelügyelők. A címbeli utalás előzménye: 98 forint 30 fillérrel számolt többet az egyik kiszolgáló a próba- vásárló felügyelőknek, ön a tény közlését úgy értékelte, mintha ezzel minden forgalmazót egy kalap alá vettünk volna. Az ember ezek után nem lehet nyugodt. Ha a fogyasztók érdekeit hivatásszerűen, ha úgy tetszik, főállásban védelme­ző állami alkalmazottak így megjárják, mire készüljenek azok, akik nem próba-, hanem mindennapos vásárlók? Ők vannak többen. Nem áll mellettük ellenőr. Egy gyönge tá­maszuk lehet talán, a bizalom a másik ember — az eladó vagy a pénztáros — iránt. Bár erre épithetnék mindenhol kapcsolatukat a vásárlók és a forgalmazók! Csakhogy más az óhaj és megint más a valóság. Mert mint levélírónk megjegyzi: „A kereskedelmi dolgozók munkáját az utóbbi időben semmilyen megbecsülés nem övezi.” Nem . ..? Azokét, akik a fogyasztók megkárosításával fenn­akadnak az ellenőrzés hálóján, biztosan nem. De ebben nem az eseteket közreadó újságíró és a nagybetűs cim a hibás, amely alatt a visszaélések sorakoztak, levélírónk szerint általánosítva ezekből az egész kereskedelemre és vendéglá­tásra. Szó sincs általánosításról! Félremagyarázásról annál in­kább, de nem a mi részünkről. Régi fogás, ismert trükk, hogy a kereskedelem és a vendéglátás szerecsenjeit kéretlen prókátorok úgy próbálják fehérre mosdatni, mintha a tisz­tességesen dolgozó forgalmazók védelmében lépnének fel. Azoknak a nevében, akik anélkül is becsületesen végzik a munkájukat, hogy ezt lapunkban beharangoznák. Még nem jött el kereskedő szerkesztőségünkbe, hogy ö igazi farmert árul. Utasellátó-eladó sem keresett fel bennünket, hogy bü­fékocsijában nem lenne bőr a képén ötven forintért langyos Kőbányai világos sört kiszolgálni. Olyan információ sem jutott a tudomásunkra, hogy itt meg ott nem vizezik és nem melegítik fel a babgulyásnak csúfolt bablevest. S kinek a jelentkezésére várunk már régóta . . .? Igen . . . megvan . . . annak az üzletvezetőére, aki megtagadta a szállítóktól a vészesen vékony magyar WC-papír átvételét. Töröljék ki vele a gyártók, kockázat nélkül, ha már annyira ügyesek a vékonyításban! A piacon ki-ki csak a jó munkájával, valóban pénzt érő áruival, szolgáltatásaival, és főként tisztességes üzletember­ként számíthat — hírharang nélkül is — elismerésre. Aki megrövidíti, becsapja a fogyasztókat, hiába mosdatják, fe­kete marad. Kohl Antal PETŐFI BÖJTI NÉPE Szánkra kerül a láda naracs A Petőfi Böjti Népében közölt keresztrejtvény he­lyes megfejtése: Várok még egy farsangot, tán majd valakit fogok, s ha vőlegényt nem kapok, apácának beállók. Az 1450 helyes megfejtő közül az alábbiak kapnak jutalmat: Egy láda (garantáltan politi­kamentes) narancsot kap ház­hoz szállítva: Kapornyai La­jos (Szánk, Béke utca 71.). Egy kiló zamatos Eduscho ká­vét nyert: Szebellédi Anna (Kecskemét, Fáklya utca 8. III. 8.). A tíz szatirikus könyvet a szerző dedikációjával a követ­kezők kapják: Török Mónika (Bugac, Felszabadulás u. 1/ A), Csányi Béla (Kecskemét, Arany J. u. 6.), Oberman László (Bácsbokod, Epres­kert u. 4 ), Svendor István­ná (Hetényegyháza, Kossuth u. 5.), Molnár Albach (Csá­szártöltés, Tavasz u. 11.), Nagy Imre (Kecskemét, Csongrádi u. 25.), Varga Lí­via (Csátalja, Petőfi u. 48.), Török Gáborné (Kiskunfél­egyháza, Felszabadulás u. 55.), Basa Imre (Izsák, Nap u. 6 ), és ifj. Szurok József (Kecskemét, Győzelem u. 3. III. 9.). A Henkel cég által gyártott kitűnő Persil mosó­port (3 kg-os) nyerte: Kiss Sándor (Jánoshalma, Dam­janich u. 22.), míg az ugyan­csak Henkel-féle Fa kozmeti­kai csomagot Molnár Péter (Kunbaja, Dózsa u. 2.) címére postázzuk. A Főnix-Air Gmk. tízperces helikopteres sétare­pülésére Mészáros Tamást és partnerét viszik el (Kecske­mét, Budai u. 39. III. 17.) és ők nyerték a kétszemélyes Magony-tálat is. A díjakat pályázóink postán kapják meg, illetőleg levélben küldünk tájékoztatást. . Minden kedves pályázónk­nak megköszönjük a játékot, a nyerteseknek külön is gratulá­lunk. Hamarosan újra kitalá­lunk valami szenzációsat — reméljük, velünk tartanak ...!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom